Végzet

Végzet

            Zachary izgatottan toporgott, míg Cornelius ráigazította a kezdő mágusok egyenruháját. Megmutatta, hogyan viselje a köpenyt, és tanácsokat adott neki az etikettet tekintve. Ő maga már felöltötte megszokott fekete viseletét, de a köpenyét ezúttal egy díszesebbre cserélte, és az övébe egy drágakövekkel kirakott tőrt tűzött. Az asztalon egy fekete, dísztelen maszk hevert.

- Mire szolgál? – bökött rá kíváncsian Zach.

- Névtelenséget biztosít. Ezzel mutatjuk ki, hogy nem számít, kik vagyunk, mik voltunk, és mik leszünk, hűen szolgáljuk a Rendet és a Nagymestert. Csak a mesterek viselhetik, így neked egyelőre nem lesz ilyened.

- Hogyan ismeritek meg egymást?

- A köpenyre a viselője mágikus jeleit hímezték. Nincs szükségünk arra, hogy lássuk a másik arcát, megismerjük anélkül is.

Zachary a homlokát ráncolta.

- Mit jelent, ha valaki leveszi a maszkot?

- A ceremónia alatt a maszk levétele hitszegésnek, árulásnak minősül.

A fiún hideg borzongás futott végig.

- Emlékszel, amikor veled álmodtam?

- Igen.

- Nem meséltem el, mert elfelejtettem… Mágusok vettek körbe mindkettőnket, mindenki maszkot viselt. Elszakadtunk egymástól, és megláttam azt a férfit, menekültem előle. Beléd ütköztem, de rajtad nem volt álarc. A kezedben tartottad, de nem volt az arcodon. Mit jelenthet? Van egyáltalán valami jelentése, vagy csak véletlen egybeesés?

Cornelius a maszkot nézte, és elkomorodott.

- Van egy sejtésem, ami ha igaznak bizonyul… mindent megváltoztat. Talán erre utal az álmod.

- Akarsz beszélni róla?

- Nem. A ceremónia alatt, kérlek, maradj Andy mellett, és bármi is történik, ne mozdulj mellőle.

- Mi a baj?

A férfi a fejét rázta.

- Talán csak képzelődöm. – Könnyed mozdulattal felhelyezte a maszkot, és mélyen a szemébe húzta a csuklyát. – Induljunk.

Zach egész úton izgatott volt, és aggódott is. Végül nem bírta tovább, és a Rend épületének lépcsőjén megfogta a férfi kezét.

- Rossz érzéseim vannak – mondta halkan, ahogy újságírók és riporterek fotózták őket. – Ez mindig ilyen nagy esemény?

- Nem, de most új tanácstagot neveznek ki, így nagyobb szabású az egész esemény.

- Vagyis téged. Még meg sem kérdeztem, hogy örülsz-e neki?

A férfi lenézett rá, a szeme most feketének tűnt.

- Ahogy neked, nekem is rossz érzéseim vannak, és ez kissé beárnyékolja a megtiszteltetés fölötti örömömet.

- Ez elég… diplomatikus válasz volt.

Zach valamiért úgy érezte, hogy a férfi elmosolyodik az álarc alatt. Annyiban hagyta a dolgot, mert közben beléptek az épületbe.  

- Végre! – Andy tartott feléjük, és vállon veregette Corneliust. – Gratulálok, barátom!

- Köszönöm, Andy! Mehetünk a Nagyterembe?

- Persze. – Andy Zachary-re pillantott. – Le kell majd venned a köpenyed, és a hátsó sorban maradsz velem. Én leszek a mestered, így nekem kell bevezetnem téged a Rendbe. Cornelius, mint a bátyád, természetesen végig veled maradhat majd.

- Hogyan fog zajlani a beavatási ceremónia?

- Mindenki elfoglalja a helyét a Nagyteremben. A Tanács tagjai felsorakoznak, majd a Nagymester érkezése után bejelentik, hogy új tagot vesznek maguk mellé Cornelius személyében.

- Értem.

Zachary végig kíváncsian nézelődött. Amikor beléptek a hatalmas, díszes terembe, megtorpant. Maszkos, köpenyes alakok vették körül, és ettől hevesen kezdett el verni a szíve. Cornelius gyengéden megérintette a karját.

- Andy itt lesz veled, ne aggódj!

- Rendben. – Követte Andy-t, aki segített levenni a köpenyét, és megálltak leghátul, a fal mellett, ahonnét tökéletes rálátás nyílt a Nagymester székére. Mestere végig magyarázott neki, de ő oda sem figyelt. Igyekezett nem szem elől téveszteni Corneliust, aki üdvözölte az ismerősöket, és mélyen meghajolt a tanácstagok előtt. A Nagymesterre még várni kellett, de mire bezárultak az ajtók, ő is megjelent. Fekete köpenyt viselt, egyszerűt, dísztelent, maszkja eltakarta a vonásait, kezében pedig ott tartotta a Rend legfőbb jelképét, a Hatalom pálcáját. A széke elé lépdelt, de nem ült le. Körbenézett az előtte állókon, tekintete hosszan elidőzött Cornelius magas alakján. Zach-et rossz érzés borította el.

- Valami baj van? – hajolt hozzá Andy aggodalmasan.

Nemet intett. Fázott. Átkarolta magát, és kiszáradt szájjal nézte, ahogy a Nagymester felemelt kézzel csendet int.

- Testvéreim! Ma egy különleges esemény kedvéért gyűltünk össze…

Zachary szédült. A hang úgy vette körbe, akár a méz.

- A Tanács új tagot üdvözöl körében. Cornelius Jade parancsnok, kérlek, lépj közelebb!

Zachary levegő után kapkodott.

- Ne! – nyögött fel, amikor Cornelius már alig kétlépésnyire volt a Nagymestertől. Mágikus energiája úgy áramlott keresztül a termen, hogy többen összerezzentek. Mostohabátyja megtorpant. Egy pillanatra feléje fordult, de aztán úgy lépett, hogy a Nagymester és Zachary között álljon.

- Zach, mit csinálsz? – szisszent fel Andy. – A ceremónián nem használhatsz mágiát!

- Nem tudom irányítani… - suttogta a fiú remegve.

Andy megragadta a könyökét, de aztán döbbenten hőkölt hátra. Zachary vállig érő, szőke haja hullámzott a belőle áradó energiától. Aranyszínű szeme homályos volt, mintha nem is lenne tudatában annak, mi történik körülötte.

- Mi folyik itt? – A Nagymester kihúzta magát, és rájuk bámult, ahogy mindenki a teremben, kivéve Corneliust, aki pontosan tudta, miért lépett működésbe öccse mágikus védelme.

- Te voltál… - Zachary a férfi szemébe nézett. – Te akartál megölni!

- Miről beszélsz? – A Nagymester ujjai olyan erővel markolták a pálcát, hogy belefehéredtek az ujjpercei. – Cornelius, miféle árulás ez? Te hoztad őt ide, mint az öcsédet, és most ez a fiú azzal vádol, hogy meg akartam ölni! Te tervelted ki tán, hogy átvedd a hatalmat?

Cornelius mély levegőt vett, kihúzta magát.

- Nem tettem semmi ilyesmit. Az öcsém igazat beszél. Valaki megpróbálta meggyilkolni, egy Bal Sagoth, de felébredt a képessége, így meg tudta védeni magát. Lenyomatot tudtam venni a helyszínen… ismerős volt, de nem tudtam azonosítani. Volt egy sejtésem… Most már bizton tudom, hogy a tiéd volt, Mester.

- Hogy merészelsz engem vádolni ezzel a koholmánnyal?

Dermedt csend uralta a termet. A mágusok lassan hátrébb húzódtak a falhoz. A Tanács tagjai nem mozdultak a helyükről, de a Nagymesterrel szemben csak Cornelius és a háta mögött, Zachary állt. Andy tehetetlenül ellépett mellőle, bár látszott az arcán, hogy tart az előbb elmondottak következményeitől.

- Mert ez az igazság – felelte Cornelius nyugodtan. Nyugodt mozdulattal kikapcsolta a köpenye csatját, és hagyta a padlóra csúszni. A maszkhoz nyúlt, és nem habozott, amikor levette és azt is a földre ejtette. – Megvádollak, én, a Bal Sagoth Rend Biztonsági Erőinek parancsnoka, a Tanács leendő tanácsnoka, az Akadémia végzett diákja és mestere, hogy megpróbáltad hatalmad arra használni, hogy… megváltoztasd a sorsod.

- Hazudsz!

- Nem. – Cornelius bátran nézett szembe a férfival, karjára lassan fekete jelek kúsztak fel. – Bizonyítékaim vannak. Ott maradt a mágikus lenyomatod a támadás helyszínén, valamint beszéltem egykori mestereddel, aki állítja, hogy a törvénnyel mit sem törődve, elvégezted a tiltott szertartást.

Felmorajlott a terem. A tiltott szertartás megtartása évszázadok óta halálbüntetést vont maga után. A mágusok ugyanis általa képesek lettek meglátni a jövőjüket, és e tudás birtokában… nem egyszer igyekezték megváltoztatni azt.

- A helyemre pályázol, Cornelius Jade? – A Nagymester felemelte a pálcát, de Zachary ekkor megszólalt.

- Felismerlek. Ezer közül is. Azt mondtad… rólam álmodtál… Én leszek a gyilkosod… s ha te előbb ölsz meg, akkor addig élsz, ameddig akarsz.

A Nagymester kezében lesújtott volna a pálca, ha nem hagyja figyelmen kívül Corneliust. A legtöbb tanácstag eltompult az idők folyamán, és erejük meg sem közelítette a Rend legfőbb vezetőjének képességeit, de nem így Cornelius. Ő úgy élte a napjait, hogy állandó harcban állt, nap nap után az utcán csatározott az útról letért mágusok ellen, és attól függött az élete, mennyire gyors. A tőre már ott volt a kezében, és dobása is sikeres volt, megsebezte a Nagymester kezét, aki elejtette a pálcát.

- Bal Sagoth vagy! – zengte Cornelius tisztán csengő hangon. – Felesküdtél a Rendre, a becsületre, az igazságra, a testvéreidre! Elárultál minket! Cserbenhagytad azokat, akik bíztak benned! Egy Nagymester nem tesz ilyet! Nem él vissza a hatalmával, és nem lesz belőle gyilkos, hogy még nagyobb úr lehessen! – Erő gyűlt a tenyerébe, a fekete jelek elborították a nyakát, indaként kúsztak fel az arcára, körbevették a feketévé mélyülő éjkék szempárt, a keskeny vonásokat. 

- Nem tettem ilyet! – A Nagymester a pálcáért nyúlt, de ezúttal egy mágikus támadás ellen kellett kitérnie, és nem tudta felvenni. – Ne szegülj szembe velem! – sziszegte.

- Az a dolgom, hogy megtegyem. Határozzon a Tanács, kinek hisznek!

A tanácstagok egymásra néztek. Úgy tűnt, mintha szavak nélkül beszélnének, aztán a legidősebb és legtapasztaltabb előre lépett.

- Becsületesnek hiszünk téged, Cornelius Jade. Tiszta a lelked, nem látunk benne csalárd árnyakat. Hiszünk neked, és hiszünk benned. Végre tisztán látunk. Voltak jelek, amelyek bizonyították, hogy Mesterünk rossz útra tévedt, de szemet hunytunk felette. Most már ezt nem tehetjük meg, hiszen gyávaságunk majdnem egy ártatlan lélek halálát okozta. Ralf Webster nem Nagymester többé, nem tartozik a Tanácsba, rangjától ezennel megfoszttatik, és kizártatik a Rendből! – A férfi arcán kettérepedt a maszk, és a padlóra esett, ahol apró darabokra tört szét. – Cornelius Jade parancsnok, tedd, amit tenned kell!

- Nem! – Az egykori Nagymester üvöltése nem hatotta meg a Tanácsot. Hátat fordítottak neki, és így tett egymás után minden Bal Sagoth. – Ezért meghalsz! – ordított Corneliusra, és elindult feléje. Támadása gyors volt, de a férfi számított rá, és kitért előle.

A mágusok halk mormogása lassan egy üres teret hozott létre körülöttük, amely biztosította, hogy senki ne sérülhessen meg, és minden támadás a körön belül maradjon. Olyan gyorsasággal küldték egymás felé az újabb és újabb varázslatokat, hogy azokat Zachary szinte nem is látta. Nem kerülte el azonban a figyelmét, hogy az ex-Nagymester a Hatalom pálcájára feni a fogát. A pálca egykori készítőinek jóvoltából a jogarnak kinéző tárgy felerősítette a használója képességeit, megnövelte erejét. Ha Webster megszerzi, erősebb lesz, mint bárki a teremben. Valószínűleg egy közös támadást nem tudna kivédeni, de elég sok áldozatot szedne, mielőtt sikerülne legyőzni… köztük akár Corneliust is. Elindult a kör széle mentén. Iszonyúan aggódott a férfiért, de nem tudta levenni a szemét a pálcáról. Mostohabátyja észrevette, miben mesterkedik, és igyekezett elvonni ellenfele figyelmét. Ez viszont azzal járt, hogy nem tudott kivédeni egy erősebb támadást, és két métert repülve hátra, felkiáltva csapódott a padlónak. Hanyatt fekve kapkodta a levegőt, tekintete elhomályosult. Webster elégedetten elvigyorodott, és a pálca felé fordult. Megdermedt. Zachary ott állt vele szemben, kezében pedig ott tartotta a Hatalom jelképét.  

- Soha nem lesz a tiéd – közölte határozottan.

- Add ide azt, kölyök! Most! – üvöltött rá Webster. – Nézd meg szeretett bátyád, még ő sem képes legyőzni, hát, honnan veszed, hogy te képes leszel rá?!

- Nem az ő sorsa, hogy a gyilkosod legyen – felelte keményen Zachary, pedig belül remegett a félelemtől és az aggodalomtól Corneliusért.

- Azt hiszed, meg tudsz ölni?

Zachary érezte, ahogy a mágia életre kel benne mélyen legbelül. Félt, de lassan rájött, hogy a védelmi mágiáját megsokszorozza a pálca, amin Webster nem fog tudni áttörni. Jelek jelentek meg a bőrén, sokkal díszesebbek és gyönyörűbbek, mint bárkinek a teremben. Haja lobogott, a tekintete ragyogott.

- Nem vagyok naiv, de te se tudsz engem bántani, mert pontosan tudod, milyen képességgel rendelkezem, és ezt felerősíti a pálca.

- Akkor hogyan akarsz legyőzni? – húzódott gúnyos mosolyra Webster szája. Lassan elindult a fiú felé, és Zachary összeszorította a fogát, hogy felkészüljön a támadására.

- Ne… merészelj… hozzáérni! – Cornelius lassan feltérdelt. Haja az arcába áramlott, a jelektől szinte alig lehetett olvasni az arcvonásaiban, mégis nyilvánvaló volt, hogy dühös.

Webster rábámult. Amióta csak ismerte a férfit, egyetlen egyszer sem veszítette el az önuralmát, egészen idáig. Olyan erő kavargott körülötte, amitől ösztönösen hátralépett. Cornelius Jade eddig uralkodott magán, az indulatain, a képességén, ám most minden védőkorlát leomlott, és ott állt lemeztelenített lélekkel. Nem volt szép látvány. Arca beesett, szeme fehérje lassan sötétedni kezdett. Mostanáig egyszer sem volt szüksége arra, hogy minden erejét, utolsó erőtartalékait is mozgósítsa. Most azonban megtette. Zachary miatt.

Megremegtek a falak, ahogy energiájuk találkozott. A mágusok mormogása felerősödött, hogy megtartsák a kört, mielőtt egy erősebb támadás kárt tenne benne, bennük, a falakban. Izzott a levegő, Zachary alig tudott lélegezni. Ettől függetlenül lenyűgözte Cornelius ereje, tiszteletet parancsoló alakja, ahogy sérüléseivel mit sem törődve harcolt. Szavak gyűltek az ajkára.

- A Bal Sagoth név kötelez – mondta halkan, mégis mindenki hallotta a hangját. A szemek feléje fordultak, bár a mormolás nem csitult. – A Bal Sagoth igazságos. A Bal Sagoth becsületes. A Bal Sagoth erényes. A Bal Sagoth Rend minden tagjának erkölcsi kötelessége, hogy hűen szolgáljon az Eskünek, amelyet letett. Aki ezt megszegi, haljon ezer kínhalált, és álljon például minden árulónak és hitszegőnek, hogy jár, aki kétségbe vonja a jóba vetett hitet, az igazságba vetett bizodalmat, a szeretet mindenek feletti erejét… 

Cornelius összeszedte magát, miközben hallgatta a fiú szavait. Egymásra meredtek Websterrel. Egykoron együtt jártak az Akadémiára, de Ralf két évvel idősebb volt, így korábban végzett, és úgy alakult, hogy becsvágya, valamint kapcsolatai révén a Tanács tagja, majd Nagymester lett. Régen tisztelték egymást, ám most nem maradt más a kapcsolatukból, mint jéghideg gyűlölet és kétségbeesett düh.

- Tudod, ki ő, igaz? – kérdezte lihegve. – Megláttad a jövőt a szertartáson…

Webster vicsorgott, arcán veríték csorgott.

- Nem fogom engedni, hogy egy újjászületett pálcamester tönkretegye az álmaimat, mindent, amiért eddig küzdöttem! Ha kell, megölök minden utamba kerülőt, és lerombolok minden falat, amelyet korlátul emeltek ellenem!

Cornelius egy pillanatra lehunyta a szemét. Most végre bizonyossággá vált a sejtése. Zachary a Hatalom készítőinek leszármazottja, akik annak idején felesküdtek annak védelmére. Ezért nem találkozott még a fiú különleges képességével, hiszen az csak támadás és vész esetén aktivizálódik, hogy megvédje az Őrzőt a pálcával egyetemben.

- Ne hidd, hogy engedem! – szorult ökölbe a keze.

- Szánalmas vagy! Csatlakozz hozzám, Cornelius, és miénk lehet a világ! Dobd félre a szeretet hatalmának álszentségét, az igazságba vetett hitedet, amely nem más, mint utolsó reménysugara e hitevesztett emberiségnek!

Zachary nem mozdult a helyéről, de a szemében melegség volt, ahogy Corneliusra pillantott.

- Tévedsz, Ralf Webster! Nincs más az emberiségnek, mely nagyobb reménnyel tölthetné el, mint a szeretet. Nincs nagyobb úr, mint az. Hitünk utolsó mentsvárai az igazság, a megbocsátás, a bizalom, a hűség… Azok az erények, melyeket te félredobtál a hatalomért… S lásd meg, hová jutottál! Barátaid, akik hűek voltak hozzád, elfordultak tőled. Társaid, akik felnéztek rád, most megvetnek. Hatalmad múló láng volt csupán…     

- Miattad! – perdült feléje a férfi dühödten, de Cornelius újabb támadása miatt nem tudott hosszabb időt a fiúnak szentelni.

- Ne hidd, hogy győzhetsz! – Cornelius önmaga árnyéka volt, ahogy ellenfele is. A mágia elszívta erejüket, s minél tovább tartott a harc, ők annál jobban legyengültek. Ám a férfi mégis egyenes derékkal állt, és büszkén szegte fel az állát. – Már akkor vesztettél, amikor erre az útra léptél. Megpróbáltad megismerni a jövődet, majd a sorsot igyekezted kijátszani, de Bal Sagoth létedre… miért nem fogtad még fel, hogy a végzeted nem kerülheted el?!

- Mit is tudsz te a végzetről, Jade?! A semmiből indultam, és jutottam fel magas rangba. Ez volt az álmom, ne hidd, hogy feladom egy kölyök és egy gyilkos kedvéért!

Corneliusnak arca sem rándult. Mindenki meglepetésére elmosolyodott.

- Neked hála megértettem, az volt a sorsom, hogy erre az útra lépjek, elbukjak, majd alázatot tanúsítva felálljak, és küzdjek az álmaimért. Nem szégyellem, hogy gyilkos vagyok. Ami akkor történt, a félelmeim és a harag következménye volt, és keményen megfizettem érte. Túlléptem rajta… - Zachary-re nézett. – Megbocsátottam. Lesöpörtem a vállamról a múltat, és készen állok arra, hogy új életet kezdjek.

- Micsoda badarság! Okosabbnak hittelek, Jade. – Ralf gúnyos mosolyra húzta a száját. – A kölyök az oka, igaz? Hányszor dugtad meg a tulajdon öcsédet?

- Én nem árulom el azt, aki fontos nekem, nem úgy, mint te – merevedtek meg Cornelius vonásai. – Elárultál bennünket! Feláldoztál volna minket a hatalom oltárán, és ilyen vezetőre nincs szüksége a Rendnek!

Ralf felüvöltött, elevenébe találtak a szavak. Támadását kétségbeesés, félelem és gyűlölet szülte. Cornelius kivédte, de vagy két lépést hátrált, és kábán rázta a fejét. Ellenfele ezt akarta kihasználni, és minden erejét belesűrítette a következő varázslatba, amit feléje perdített. A kör közepén Cornelius felordított, és kitárta a karját. Valaki felszisszent, Andy és a többi mágus döbbenten ébredt rá, hogy egy régi védekezést alkalmaz, elnyeli az energiát, amit aztán saját képére formálva visszalök a másik mester felé. Veszélyes művelet volt, mert előfordult már, hogy a Bal Sagoth belehalt, de Corneliusnak nem volt más választása, ha véglegesen le akarta győzni az egykori Nagymestert. Ralf megtántorodott, amikor rájött, mit művel a férfi, és igyekezett gyorsan újabb támadást előkészíteni, de gyenge volt. Felsikoltott, amikor Cornelius tenyerén mágikus gömb jelent meg, és az arca elé kapta a kezét. Sorsát viszont nem tudta elkerülni. Csend lett, amikor holtan rogyott össze saját egykori széke előtt…

Cornelius inogva próbált egyenesen állni, de végül a lábai felmondták a szolgálatot, és térdre zuhant. Zachary éppen időben ért oda, hogy elkapja, mielőtt a feje a márványon koppant volna.

- Cornelius… - érintette meg finoman az arcát.

- Jól vagyok… csak fáradt… - A férfi kihagyó légzése, halottsápadt arca, életlen tekintete végtelen kimerültségről árulkodott.

- Zachary Jade!

Zach felpillantott. A Tanács tagjai körbeállták őket.

- Te lennél a Hatalom pálcájának Őrzője?

A fiú tétován a kezében tartott pálcára nézett.

- Azt hiszem, igen.

Az öreg tanácsnok bólintott.

- Tudtuk, hogy előbb-utóbb eljön majd az idő, ahogy a készítők megjósolták, és valaki gonosz célra akarja majd használni. Úgy kódolták azonban a pálcát, hogy ennek megtörténtekor ébresszen fel egy Őrzőt, aki a készítők leszármazottja. Te lennél, hát, az…

Zachary magához húzta Corneliust.

- Mi lesz most?

Az öreg mágus felvonta bozontos szemöldökét.

- Mi lenne? A te feladatod, hogy addig őrizd a Hatalom pálcáját, míg új Nagymestert nem választunk magunk közül, ami tekintve a történteket, nem egyhamar fog megtörténni.

- És az Akadémia?

- Elvégezheted, de úgy vélem, egy született Őrzőnek nem sok újat tudnak tanítani a mesterek.

Zachary gyengéden kisimított egy tincset Cornelius arcából.

- A bátyámmal mi lesz?

- Mindannyian tudjuk, hogy csak a nevetek közös, de a véretek nem.

- Ez igaz, de…

A tanácsnok közbevágott.

- Cornelius Jade parancsnokot kitüntetjük érdemeiért, a Biztonsági Erők vezetője marad, és ha továbbra is szeretné, a Tanács tagja lesz, s ki tudja… talán a következő Nagymestere a Rendnek.

Zachary megkönnyebbülten elmosolyodott.

- Köszönöm.

A tanácstagok meghajoltak.

- Nem, Őrző, mi tartozunk köszönettel.

Andy megérintette a vállát.

- Corneliusnak van egy lakosztálya a házban. Odavezetlek.

- De…

Cornelius magához tért, és a karjába kapaszkodott.

- Majd én. Minden rendben, eltalálok odáig.

Végül egymásba kapaszkodva indultak meg kifelé. Minden mágus levetett maszkkal tisztelgett előttük.