Utószó

Utószó

Itoh azon igyekezett, hogy utolérje Haruki-kunt, akivel éppen fogócskáztak. A fiú hangosan kacagott, és apja felé vette az irányt, aki nem messze tőlük ácsorgott, és a virágzásba borult cseresznyefákat bámulta csendes mosollyal az arcán.

- Apa, apa!

Shigeru nevetve megragadta, és a magasba emelte. A karjára ültette, úgy kérdezte.

- Igen?

- Védj meg! Itoh-kun mindjárt utolér.

- Itoh már utol is ért – közölte a fiú vigyorogva. – Shigeru-san, nehogy elengedd!

Haruki-kun játékosan felsikoltott, amin persze percekig nevettek a fiú legnagyobb bosszúságára.

- Ez nem ér!

- De igen! Most te vagy a fogó.

Shigeru letette a fiát, és meglökte.

- Menj csak!

- Azt már nem! – Haruki lehuppant a fűre. – Sztrájkba lépek.

Itoh figyelte Shigeru arcát, aki meghökkenve pislogott.

- Sztrájkba?

- Igen. Kötünk üzletet? – A kisfiú ravaszul hunyorgott, és Itoh megint megdöbbent, mennyire hasonlít az apjára. Shigeru leült a fia mellé, és lehúzta maga mellé Itoh-t is.

- Mi lenne, ha inkább egy kicsit ücsörögnénk itt, és néznénk a cseresznyevirágzást?

Haruki megfontolta a kérdést, végül bólintott.

- Rendben. – Odabújt az apjához, onnan bámult fel a fákra. – Nagyon szép! Olyan, mintha hullana a hó.

- Valóban. Itoh, minden rendben?

A fiú bólintott, és nekidöntötte a vállát a férfiénak. Boldog volt. Tegnap Kaname-san egy kimutatást nyomott a kezébe, amelyen bekeretezte a nevét. Jelenleg a legsikeresebb seiyuu- k egyike volt az országban, és ettől nagyon büszke lett. A legújabb szerepek, amiket elfogadott hírnevet és sikert hoztak neki. Shigeru-san természetesen azonnal meghívta egy ünnepi vacsorára, hogy megünnepelhessék a hírt. És most itt vannak, este van, a park ki van világítva, mindenfelé emberek, családok nevetgéltek, beszélgettek, vagy csak bámulták a virágokat, ahogy ők is tették. Érezte, hogy Shigeru-san megfogja a kezét, s látta, hogy a másikkal átkarolja a fia vállát. Eddig is sok időt töltöttek együtt így hármasban, ám most először merült fel benne, hogy olyanok, mint egy család. Elmosolyodott. Shigeru-san kérdőn nézett rá, de csak a fejét rázta, nem válaszolt. Mert mit mondhatott volna? Pontosan tudta ugyanis, hogy ugyanezek a gondolatok járnak a férfi fejében is. Az eltelt hónapok alatt nem csak még jobb seiyuu lett belőle, hanem összekovácsolódtak a férfival is. Összeköltöztek, megismerték egymás rigolyáit, napirendjét, de ami a legfontosabb, még jobban egymásba szerettek. Itoh nem képzelte, hogy ez lehetséges: ennyire szeretni valakit. Pedig az volt. Shigeru hihetetlenül jó partnernek bizonyult. Igyekezett mindenben a kedvére tenni, nem rendezett féltékenységi jeleneteket, ha elment a barátaival moziba, nem kérte számon tőle, miért küld az apjának havonta pénzt, reggelente, ha nem kellett hajnalban bemennie dolgozni, leugrott a boltba és friss reggelivel, rózsával ébresztette. Megdöbbentően romantikus alkat volt, ami teljesen levette Itoh-t a lábáról. Néha persze meg tudta volna fojtani: a szétdobált ruhák, a késések, a leglehetetlenebb időpontokban rávetődés megőrjítette. Aztán persze csak nevetett a dolgon, mert mindezek együttesen sem tudták eltörölni a tényt, hogy szereti a férfit.

Shigeru elégedett volt. Haruki álmosan pislogott, kifárasztotta az Itoh-val való rohangászás. Itoh kipirult arccal bámulta a fákat, és mosolygott. Soha nem tudta, mi jár a fejében, kivéve persze, amikor rá gondolt. Olyankor a szeme színe elmélyült, és különös félmosoly játszott az ajka szélén. Mint most. Tudta, hogy mire gondol. Arra, amire ő is: olyanok így együtt, mint egy család. Aya-val soha nem érezte ezt, és ettől a szíve környéke átmelegedett. Boldog volt. Amióta Itoh hozzáköltözött, teljesen megváltozott az élete. Most először fordult meg a fejében, hogy Haruki-t is magához vegye, de aztán Sachie-sannal hosszasan elbeszélgetett, és rájött, hogy az idős asszony fiaként imádja a gyereket, és minek választaná el őket, ha így is sok időt tudnak együtt tölteni. Minden maradt a régiben. Kivéve, hogy ha túl sokat dolgozott, Itoh csúnyán nézett rá, és ágyba vitte neki a vacsorát. Virágokat pakolt az ablakba, apróságai – füzetek, magazinok, számítógépes játékok – jelentek meg a lakás különböző részeiben. És ettől valahogy úgy érezte, még jobban szereti, mint előtte.

- Majdnem elfelejtettem… - Itoh felegyenesedett.

- Igen?

- Meg szerettem volna kérdezni, hogy van-e kedved megismerkedni a családommal? Leutazhatnánk a hétvégén, már nagyon hiányoznak. Vihetnénk Haruki-kunt is.

Shigeru elvigyorodott.

- Ez egy felesleges kérdés volt. Természetesen.

- Akkor jó. – Itoh visszafordult a fákat nézni, és a hajába számtalan virágszirmot szórt a szél.

Shigeru odahajolt, és belecsókolt a szája sarkába, aztán rákacsintva magához húzta. Egymást ölelve Haruki-val együtt bámulták a feltámadó szélben a cseresznyevirágok szirmait, és Itoh fejében megfordult a gondolat, ha nem is lehet a legeslegjobb seiyuu, de végül is elért valamit, ami mindennél többet ér: szeret és szeretik.

Vége