Újévi friss

2015.01.13 16:39

Boldog új évet mindenkinek!

 

Akikkel beszéltem az idei évben, azok tudják, hogy lassan technikai gondjaim megoldásra kerülnek, remélhetőleg mihamarabb. Ettől függetlenül sikerült összehoznom Nektek egy újévi ajándék történetet – Mire jó az ebédszünet? :) –, ami talán tetszeni is fog mindenkinek :D

 

Mivel itt az új év, az új fogadalmak ideje is, ezért kicsit tervezgettem a karácsonyi szünetben, ha már írni nem tudtam. Ennek megfelelően lehet örülni, legalábbis néhányan biztos örülni fognak, mert jó pár új írás lett betervezve erre az évre. Meglátjuk, hogyan haladok velük, de igyekszem minél többet elkezdeni, befejezni, és ez vonatkozik azokra is, amelyekkel el vagyok maradva.

 

Néhány szó az új, tervezett történetekről. Sok van, valószínűnek tartom, hogy nem mindegyik kerül befejezésre az idén, de tényleg mindent meg fogok tenni érte. Most kicsit elkapott az ihlet, ebből kifolyólag még nagyobb változatosság jellemzi majd az írásokat, mint eddig.

 

A következők a tavalyi évre vannak datálva, élükön mindjárt egy olyan történet folytatásával, amiért mindenki odavan :D A Két élet III. része elvileg már félig ki van dolgozva, 15 évvel a második rész befejezése után játszódik majd, és a korábbiakhoz hasonlóan itt is három pár kerül össze. A szív parancsa a II. világháború idején fog játszódni, nem biztos, hogy kellemes olvasmány lesz, de nagyon szeretném megírni. Az élet ára egy apa története, akit a felesége magára hagy, és neki kell megoldania három gyerekének a nevelését, és bizony, van egy pont, amikor a büszkeségét is fel kell adnia értük. A tóparti ház igazából Melinek van szánva, miután megegyeztünk abban, hogy tényleg jó lenne egyszer elvonulni a világ elől egy hangulatos kis házikóba. Ezt teszi főszereplőm is, bár a vihar elől hozzá menekülő fiatalember már nincs betervezve az életébe. A szíveddel láss! egy olyan fiúról szól majd, aki átlagos, kicsit duci, nincs divatos munkája, jó családi háttere, elkerüli a szerelem is, de ettől függetlenül próbálja optimistán nézni a világot. A Szerelemről szó sem volt… két üzletember barátságának, majd közelebbi kapcsolatának meséje lesz. Az Érzéki tangóban Rainer nagyanyja mindent megtesz, hogy összehozza unokáját a gyönyörű tangóoktatóval, Melanie-val, csak éppen azt nem sejti, hogy a férfit jobban elbűvöli a lány bátyja. Az Anyós látogatóban a Joel bárjának extrájából ismert pár, Sascha és David összeköltözése utáni időkben játszódik, amikor váratlanul felbukkan – rövid látogatásra – David anyja. A Kalózok fogságában főszereplője, egy nemesi ifjú inkább megszökik kiszemelt menyasszonya elől, mintsem elvegye feleségül, ám rossz hajón keres menedéket. A Szürke Farkas szerelme Blackfieldnek van szánva, mert ő volt az, aki felvetette, hogy mi lenne, ha indiános történetet is írnék. Nos, gondolkoztam, és íme, az eredmény: Jed családját megölik az indiánok, csak őt hagyják életben. Miközben maga próbál boldogulni a kis földön, néha a távolból egy indián figyeli. A Szabadságot és szerelmet! a gladiátorokról szól majd, jobban mondva kettőről, és gazdáikról. Úgy sejtem, Kara ennek örülni fog, hiszen ő volt az, aki megkeresett az ötlettel. Köszönöm. A Napfényes Toscana egy francia borász boldogulását meséli el, aki morcos szomszédjával karöltve igyekszik fellendíteni szőlészetét. A Tűzfaló egy fantasy lesz, Elias-szal a főszerepben, aki a király törvénytelen unokájaként nehézkesen próbál boldogulni a palotában. A Törött cserepek szintén Melinek köszönhető, hiszen elültette a bogarat a fülemben egy múzeumos-régészes történet iránt. Jelen esetben zárkózott régészprofesszorunk éppen nagy „felfedezések” előtt áll, amikor szó szerint berobban az életébe a múzeum hiperaktív főrestaurátora. A barátság szentsége, ha még nem mondtam volna, most készült el, és ez az újévi ajándékom Nektek, mégha egy kicsit késve is :D A Ments meg! egy vonzó tűzoltó szerelembe esését meséli el. A Jégtánc a műkorcsolyázás világába kalauzol majd mindenkit, imádom nézni a versenyeket :P A titkár viszont már egy XIX. századi nemesúr otthonában játszódik majd, ahol bárónknak új titkárt kell felvennie a gyanús körülmények között elhalálozott alkalmazottja helyett. Nem sejti még, hogy újdonsült titkára mennyi változást hoz majd az életébe.

 

Idén jutottak eszembe a következők, jobban mondva, már egy ideje szemezek velük. A pók hálójában c. történetben megismerkedhetünk egy ellenszenves zsaruval, aki rákényszerül, hogy új kollégával, új szabályok szerint dolgozzon. Az otthon melegének főszereplője hosszú évek múltán édesanyja betegsége miatt kénytelen hazaköltözni szülővárosába, ahol vegyes érzelmekkel fogadják. A Korlátok között egy olyan fiú meséje, aki egy baleset miatt tolókocsiba kényszerül, s a szülei által rákényszerített aranykalitkában kell élnie, míg apjának vendége nem akad. A luxusprostiban Dan boldogulni próbál egy olyan világban, ahol bármit megkaphat a testéért cserébe, kivéve a szerelmet. A Próbáld fel! divattervezője névtelen fenyegető leveleket kap, a védelmére felkért testőrrel viszont nem könnyen boldogul: a férfinak ugyanis megvan a véleménye a gazdagokról, a művészekről és persze, a homoszexuálisokról is.

 

Reményeim szerint majd mindenki talál neki megfelelőt, és azt is, hogy sikerül tartanom majd egy „ütemtervet”, hogy a lehető legtöbb készüljön el a listából.

 

Végezetül még egyszer, nagyon boldog új évet mindenkinek! A barátság szentségéhez pedig jó olvasást! :D

 

 

Ölelek mindenkit!

 

 

Ai

Téma: Újévi friss

Tárgy: Válasz Feladó: Ai Dátum: 2015.01.26

A II. világháborús nekem sem lesz könnyű történet, fejben már megvan, még félek belekezdeni, de mindenképpen szeretném megírni. Meglátjuk, mennyire tudom széppé varázsolni azt a megrázó időszakot :S

Tárgy: :) Feladó: bbedyy Dátum: 2015.01.15

A barátság szentsége nagyon jó lett, köszönet érte.
A tervbe vett történetek nagyon ígéretesek, kíváncsian várom őket, főleg a Két élet újabb részét. a második világháborústól picit félek, bár biztos megindító lesz, de nem egyszerű korszak az biztos.

Tárgy: :) Feladó: mmeli Dátum: 2015.01.13

Kettőt is nekem :) ez szebb mint karácsonyi ajándék :)
Utólag is Boldog Új Évet Neked és minden szerettednek.
Nem tudok választani, hogy szavazzak így?! A második világháborústól félek. Kevés dolog volt akkor ami szép volt, vagy szépen végződött. Az emberiség szégyene mikor "legális" ölni, sőt dicsőség... Tudom nem erről írnál, csak a háborúról a szörnyűségek jutnak eszembe. De minden történetednek örülnék, komoly ebben a sorrendben, vagy ahogy az ihlet hozza.

Új hozzászólás hozzáadása