Új élet

Új élet

            Egy hétbe telt, mire Cornelius elintézte a szükséges papírokat, és magával vihette Zachary-t. A támadó egyszer sem bukkant fel közben. Segített neki összecsomagolni, bepakolni a kocsiba. Keveset beszéltek egymással, csak a legszükségesebbekről váltottak szót. Susie sírva kapaszkodott a kezébe.

- Kérlek, ne menj el!

- Visszajövök, ígérem – ölelte meg a kislányt, aki szülei tiltakozására ügyet sem vetve, most Cornelius derekát karolta át.

- Te is gyere! – kérte.

A férfi arca megenyhült. Megsimogatta a húga haját, és szorosan megölelte. Zachary úgy érezte, meghasad a szíve, ahogy látta a fájdalmas éjkék pillantást.

- Meglátogatlak majd.

Ron jól megszorította Zach kezét, majd a bátyjára nézett.

- Lehet, hogy apáék nem, de én hiszek neked, és büszke vagyok rád – mondta, ahogy kinyújtotta a kezét.

Cornelius mély levegőt vett, majd félreütötte. Zach megrémült, de aztán megkönnyebbülten elernyedt, mert a férfi Ronhoz lépett, és megölelte.

- Köszönöm. Vigyázz Susie-ra!

Ron rávigyorgott.

- Úgy lesz. Te pedig Zachary-re.

A szülők nem mozdultak az ajtóból, így csak Ron és Susie integetett utánuk, míg be nem fordultak a sarkon.

- Hiányozni fognak – sóhajtotta Zachary, ahogy elhagyták a város végét jelző táblát.

- Tudom.

- Neked is, igaz?

Cornelius ügyesen vezetett, nyugodtan és takarékos mozdulatokkal.

- Susie nagyon aranyos kislány. Ron pedig nagyszerű orvos lesz.

- Lefordítom a magam nyelvére: igen, hiányozni fognak neked is.

A férfi fél szemmel rápillantott.

- Meg fogod bánni.

- Lehet.

- Biztos.

Zach megérintette a férfi kormányon fekvő kezét.

- A saját döntésem volt, hogy eljövök onnan, és ha megbánom, akkor csak magamat hibáztathatom.

- Naiv kölyök vagy. Még mindig nem értem, miért tetted. Mindened megvolt, amire más csak vágyik, és te… önként eldobtad magadtól.

- Nem tudok boldog lenni egy olyan házban, ahol képmutatás folyik. Szeretem őket, és örökké hálás leszek nekik, de… ez nem jelenti azt, hogy egyet is értek velük. Milyen homoszexuálisnak lenni?

Cornelius összerezzent.

- Hogy jön ez ide?

- Csak kíváncsi vagyok.

- Miért nem az iskoláról kérdezel?

- Mert azt majd akkor és ott, úgyis megtudom, te viszont… lehet, hogy eltűnsz a szemem elől.

- Téged ismerve, úgyis megtalálsz. – Megcsörrent a telefonja. Lehúzódott a leállósávba, és felvette. Halkan beszélt valakivel, de egyáltalán nem volt boldog a hangja. – Van egy kis gondunk – fordult a fiúhoz, miután a mobilját visszadobta a helyére. – Az Akadémia év közben lévén, nem tud téged elhelyezni.

- Ez azt jelenti, hogy nem lesz szállásom?

- Igen.

- Mi lesz így?

Cornelius az ajkába harapott.

- Anyádék nem fognak örülni…

- Hozzád költözhetek? – csillant fel Zach szeme.

- Egy időre, amíg nem találok neked jobb szállást. Ne vigyorogj ilyen elégedetten!

Zachary azonban csak nevetett. Nem kerülte el a figyelmét, hogy a férfi arca korántsem olyan komor, mint korábban. Kényelmesen elhelyezkedett az ülésen, és a mellette elsuhanó tájat nézte.

            Zachary nagyon jól érezte magát új otthonában. A lakás férfias egyszerűsége megmutatta, hogy Cornelius akármilyen hideg is, valójában szereti a szépet, és van stílusérzéke. A hálószobája például meleg színeivel egészen megnyerte a tetszését.

- A másik szoba a tiéd – jegyezte meg Cornelius figyelmeztetően.

- Jó, vettem.

Lassan berendezkedett. A férfinak munkába kellett mennie, és volt, hogy egész nap nem látta. Négy nappal később bekísérte az Akadémiára, és az egyik mesterrel körbevezette. Zachary elbűvölten forgott körbe.

- Te is itt végeztél?

- Oh, igen – nevetett a mester, aki őket kísérte. – Cornelius a legkiválóbb tanítványok egyike volt.

- Te is az voltál, Andy.

A mester mosolygott.

- Tudod, Zachary, együtt jártunk az Akadémiára Corneliusszal. Mindig ő volt a legjobb. Született tehetség, nem hiába ő most a Rend biztonsági erőinek parancsnoka. Bár úgy hallottam, hogy bevesznek a Tanácsba.

- Valóban. Tegnap közölte velem a Nagymester.

- Úgy érted, hogy abba a Tanácsba kerülsz be, amelyik a Rendet irányítja? – hitetlenkedett Zach.

- Igen. A Nagymesterrel együtt mindig heten vezetik a Tanácsot. Az egyik tanácstag meghalt egy hónapja, és most engem neveztek ki a helyére. Hétvégén lesz a beiktatási ceremónia.

- Én is mehetek? – lelkesedett a fiú.

Corneliuson látszott, hogy nemet akar mondani, de Andy megelőzte.

- Az Akadémiára kerülő diákoknak először találkozniuk kell a Nagymesterrel, és a beiktatási ünnepség után hajlandó fogadni téged.

- Komolyan? – Zach megértően hunyorgott. – Azért, mert én is Jade vagyok, igaz?

- Igen.

- És mikortól járhatok ide?

- Jövő héten kezdhetsz, ha minden rendben lesz.

Zach felnevetett, és megfogta Cornelius kezét.

- Hallod? Megünnepelhetnénk ezt egy fagyival.

- Mielőtt idejöttünk, akkor ettél három gombócot – emlékeztette a férfi.

- Cornelius, ne légy ilyen merev! – Andy vállon veregette.

- Cornelius nem merev, csak még sokat kell tanulnia a bizalomról, a szeretetről, meg az érzelem kimutatásáról – felelte komolyan Zach, nem törődve mostohabátyja szúrós pillantásával.  

Andyből kitört a nevetés.

- Azt hiszem, jó tanárt választott.

Cornelius csak a fejét ingatta.

            Odahaza a férfi kerülte a társaságát. Visszavonult a könyvtárba, amit dolgozószobának is használt, és belemerült a jelentésekbe, amik felhalmozódtak, mióta nem volt idehaza. Zach tévét nézett, mielőtt nekiállt volna vacsorát csinálni, és halkan dudorászott közben. Felpillantott, amikor észrevette, hogy a férfi az ajtóból figyeli.

- Kérsz valamit? Mindjárt készen vagyok, és ehetünk.

- Nem muszáj főznöd. Elmehettünk volna egy étterembe, vagy összeüthettem volna én magam valamit.

- Nem baj. Úgy láttam, nem érsz rá, nem akartalak zavarni. Épp elég dolgod van, nem kell még engem is kiszolgálnod.

- Szívesen teszem.

- Aha. – Zachary elvigyorodott. – Ezt próbáld úgy mondani, hogy közben a szemembe nézel. Ha mindenáron segíteni akarsz, teríts meg – intett a kikészített evőeszközök felé.

Cornelius szó nélkül engedelmeskedett. Zach legnagyobb meglepetésére régi gyertyatartót varázsolt elő, és két gyertyát is meggyújtott.

- Ezt miért?

- Baj?

- Nem. Zavar, hogy itt vagyok, ugye?

A férfi a füle mögé tűrte a haját.

- Az Akadémián megszoktam, hogy nem vagyok egyedül, így eleinte furcsa volt, hogy saját lakásom van, amit nem kell megosztanom mással.

- Ezzel most arra akarsz utalni, hogy örülsz nekem?

- Nem éppen.

- Szerintem meg igen – derült fel a fiú arca, és mosolyogva ült asztalhoz.

Csendben vacsoráztak, mégsem volt kellemetlen a hallgatás. Valahogy nyugalom és béke vette körbe őket, és Cornelius arca megenyhült, szeme csillogott, ha összeakadt a pillantásuk. A meghitt hangulatot éles telefoncsörgés szakította félbe. Cornelius felsóhajtott.

- Maradj csak! Biztosan engem keresnek. – Igaza volt. Már kapta is a köpenyét, és a kulcsait a kisasztalról. – El kell mennem, nem tudom, mikor jövök. Zárd be az ajtót mögöttem, és senkinek ne nyisd ki. Megértetted?

- Igen. – Zach utána szólt. – Cornelius!

A férfi kérdő arccal visszanézett a válla felett.

- Vigyázz magadra!

Meglepetés, majd tétova mosoly volt a válasz, és a férfi már ki is lépett az ajtón. Beakasztotta a biztonsági láncot, úgy tett, ahogy a mostohabátyja kérte, majd rendbe szedte az ebédlőt és a konyhát. Úgy döntött, hogy megvárja a férfit, de aztán a nappali kanapéján elnyomta az álom egy film közben. Cornelius hajnalban ért haza, fáradtan és kedvetlenül. Megtorpant, amikor meglátta a fiút. Sokáig állt ott, míg Zach mocorogni nem kezdett.

- Szia! Jól vagy? – pislogott fel rá félálomban.

- Igen. Miért itt alszol?

- Meg akartalak várni, de elaludtam. Mennyi az idő?

- Még nagyon korán van. Menj, feküdj le!

Zach motyogott valamit, nem értette, mit, és tovább aludt. Végül hozott neki egy plédet, és gondosan betakarta, de közben egy sóvárgó vágy vert gondolatot benne, hogy az ágyába vigye, és addig szeresse, míg magasan nem jár a Nap. Nagy léptekkel elvonult a fürdőszobába, és hosszú percekig engedte magára a jéghideg vizet, ám amikor bebújt az ágyába, sem csitult a vágya. Úgy aludt el, hogy a fiú törékeny teste járt a fejében…