Top Secret

Ai: Top Secret

Jonathan Cray Morrigan kétségkívül Tokió legvonzóbb és legsikeresebb üzletembere volt. Nők és az üzleti világ hevert a lábai előtt. Elbűvölő mosolyáról és igazi, amerikai stílusáról legendák keringtek. Mézszőke haját a tarkójáig ért, hideg jégkék tekintete egyszerre tudott édesen kérlelő és parancsoló lenni. Sem az életben, sem az üzletben nem ismert kegyelmet. Többen állították vér helyett fagyott víz kering az ereiben.

Erről Yoshihara Takami tudott volna mesélni, mint a férfi személyi titkára. Szerencsére, japán udvariassága és neveltetése megakadályozta a komolyabb összezördülést. Takami így elmondhatta magáról, hogy ő bírta eddig a legtovább a férfi mellett, aki úgy váltogatta a titkárjait, mint más az alsóneműjét. Bár azért bevallandó, néha rájött a késztetés, hogy lepofozza munkaadóját. Nehezen viselte ugyanis Jonathan-sama allűrjeit, dühkitöréseit, hangulatváltozásait, no és a titkolózását. Utóbbiból aztán volt elég.

Takami megigazította a napszemüvegét, és igyekezett beleolvadni a tömegbe. Közben ide-oda járt a tekintete, hogy megtalálja elveszett főnökét. Merthogy Jonathan-sama kiszállt a kocsiból a sarkon, megmondta, hol találkozzanak, majd eltűnt szem elől. Takami – ismervén már – utána eredt. Aztán elvesztette egy piros lámpánál és most aggódva kóborolt az utcán. Legutóbb egy lebujban talált rá a férfira, aki olyan részeg volt, hogy két szót nem tudott elhebegni. Hazacipelte, ágyba dugta, és azóta sasszemekkel figyelte minden lépését. Nem akart még egyszer ilyen helyzetbe kerülni, de úgy látszott, nem tudja elkerülni…

Elhaladt egy üzlet előtt. Szőke haj villanását látta széles vállak kíséretében, mire visszalépett. Kis híján megfulladt. Egy szexbolt előtt állt. A kirakat láttán fülig vörösödött. Jól látta nézelődő főnökét, és a rátapadó tekinteteket a bent levőktől, amiknek a férfi talán nem is volt tudatában.

- Mi a csudát csinál? – morogta idegesen. Nem elégítik ki a cicababák, akiket felhurcol magához? Még segédeszközökre is szüksége van? Vagy netán csak szórakozás gyanánt van itt? Úgy tűnt, muszáj bemennie. Belépett, a csengő megszólalt felette, mire összerezzent. Zavarában napszemüvegét babrálta, levette, majd előszedte a másikat. Úgy nézett ki, hogy kemény és elhivatott titkárnak kell látszania ma.

Az eladó – csúf vigyorú fickó – rákacsintott.

- Segíthetek?

- Köszönöm, de már megtaláltam, akit kerestem.

Hangjára Jonathan megperdült. Hökkenten bámult villámló tekintetű alkalmazottjára.

- Takami? Te mit keresel itt?

- Önt. Mit keres itt? Megbolondult? Ez nem a maga fajta úriembereknek való hely!

A férfi elpirult, aztán győzött benne a férfias öntudat.

- Én viszont jól érzem magam itt. Követtél?

- Aggódtam önért. Az a feladatom, hogy megvédjem önt, és ezt nem tudom teljesíteni, ha folyamatosan eltűnik szem elől. Múlt héten is két órán át nem adott hírt magáról. Tudja, mennyit idegeskedtem?

Jonathan dúlt-fúlt mérgében. Jégkék pillantása havas tájat varázsolt a boltba.

- Semmi közöd ahhoz, hogy szabadidőmben hová megyek. Ez a hely pedig… az én titkom volt! – toppantott, akár egy durcás kisgyerek.

- Igenis van, mert ha magának valami baja esik… - Takami a fogait csikorgatta, és inkább elterelte a szót. – Ez a hely volt az ön nagy titka? – mutatott körbe megránduló arccal.

A férfi felszegte az állát. E pillantás láttán már nem egy üzlettársa hajtott fejet az akaratának, de titkárának szeme sem rebbent tőle.

- Igen, ez. Az internetben már nem bízom. Még mindig kinyitod a csomagjaimat, pedig külön kértem, hogy ne tedd.

- Óvintézkedés, Jonathan-sama.

- Ja, persze… - legyintett a férfi enyhe gúnnyal a hangjában.

Egymásra meredtek. Ha azt mondta volna valaki, hogy ellenségesen, akkor enyhén fogalmazott volna. Jonathan volt, aki először elfordította a fejét, de ez nem azt jelentette, hogy Takami megnyerte a csatát. A férfi ilyenkor mindig gondoskodott róla, hogy titkára kellemetlenül érezze magát a pillanatnyi győzelem ellenére.

- Most már mindegy… - sóhajtotta. – A titkom nem titok többé… - keseredett el újfent.

- Eddig se volt az! – mutatott az eladóra Takami dühösen. Főnökének mindig sikerült kihoznia a béketűréséből.

- Elég jól megfizetem, hogy hallgasson. Én vagyok a legjobb vevője! – méltatlankodott Jonathan sértetten.

Takami szája tátva maradt.

- Mi?

- Ne bámulj így! – húzta fel az orrát a férfi. – Inkább fogd a kosaram, hogy valami hasznod is vegyem, ha már itt vagy. – Takami kezébe nyomta a még üres kosarat, és elindult a polcok mentén. – Gyere már!

Takami lehunyta a szemét. Inkább a lebuj! – gondolta, de imái nem találtak meghallgatásra.

Polcról polcra jártak. Jonathan leszedett szinte valamennyi neki tetsző darabot, és forgatta-nézegette őket.

- Elnézést, Jonathan-sama… - Takami idegesen megigazította a szemüvegét.

- Igen?

- Bocsásson meg a kérdésért, de… miért van szüksége ilyesmikre, amikor a hölgyek… - Takamit hirtelen cserbenhagyta az agya. Újra nekifutott a kérdésnek. – Miért van szüksége segédeszközökre, amikor az önhöz fellátogató hölgyek számát tekintve nincs szüksége ilyesmikre?

Jonathan vigyorgott a körülményes kérdésen.

- Biztos vagy benne, hogy a hölgyek a szeretőim?

- Én… Mást nem tudok elképzelni – nyögte ki Takami, és elborult az arca. Eleget agyalt azon, hogy a főnöke szinte minden éjjel más nővel van. Micsoda nőcsábász!

- Csupán beszélgettünk.

- Beszélgettek? – ismételte Takami papagájmódra.

- Pontosan. Nem vagyok a női nem híve, hogy finoman fejezzem ki magam.

Takami kábán követte a következő polchoz, és a most kapott információt próbálta megemészteni. A főnöke meleg lenne? Homoszexuális? De hát… hogyan nem vette ő ezt észre? Jobban szemügyre vette a férfit. Egymagasak voltak, csupán míg Takami finoman megmunkált izmokkal rendelkezett, addig Jonathan szélesebb vállakkal, így sokkal magasabb, erősebb férfi benyomását keltette, mint ő. Azt mondják, hogy a meleg férfiak többségének még a mozgása is más. Neki ez nem tűnt fel. Érthetetlen volt számára a dolog.

Jonathan eközben szemügyre vett egy mini-vibrátort.

- Nem is tudom… Ez olyan kicsi. Szerinted?

Takami csúnyán nézett rá, de a férfi megesküdött volna rá, hogy zavarban van. Ez felvidította.

- Visszük – dobta bele a kosárba.

A következő darab egy hatalmas – Takami szerint legalábbis – fekete színű análisan használható műfallosz volt. Jonathan az ajkát csücsörítve habozott.

- Elég nagy – vélekedett. – Takami, te mit gondolsz?

Titkára nagyot nyelt, és megigazította a nyakkendőjét. Kezdett melege lenni.

- Nekem kell tudnom? – sziszegte felháborodottan.

Jonathan lebiggyesztette az ajkát. Legyintett, aztán az újabb darab is a kosárban találta magát.

- Nem vagy nagy segítség – jegyezte meg.

- Nem is tudom, miért – morogta Takami a kosarat szorongatva.

Újabb vibrátor landolt a kosár alján.

- Te kérsz valamit? – torpant meg a korbácsok előtt Jonathan.  Aztán megállapította, hogy a férfi eltűnt… egy fekete ködfelhőben. – Valami baj van? – érdeklődött negédesen.

- Neeem – rázta a fejét Takami, és még szorosabban fogta a kosarat. – Nem mehetnénk végre?

- Jaj, hadd nézelődjek még! – Jonathan előszedte gyerekesen akaratos énjét, és Takaminak úgy tűnt, most épp nyafog, mint a kétéves, aki nem akar távozni a cukrászdából.

Folytatták a polcok közötti útjukat.

Jonathan megállt az egyik előtt. Távirányítású ketyerék sorakoztak a polcon. Leemelte az egyiket, és a kosárba ejtette, majd még egyet.

- Nem túl strapabíróak – magyarázta.

Takami a szemét forgatta, és próbált nem tudomást venni a pillantásokról, amelyekkel őket illették. Jonathan eközben nyelvét kiöltve forgatott egy újabb darabot, s közben titkára ágyékára pillantgatott. A férfi nagyot nyelt.

- Nem! – nyögte.

- Még nem is kértem semmit – csodálkozott a főnöke ártatlanul.

- Ismerem már azt a tekintetet. Akar tőlem valamit.

Jonathan felmutatta szerzeményét.

- Azt írja, hogy a falloszba kell feltolni a vékony részét, ami vibrátorként működik. Nem akarod kipróbálni? Szívesen segítek – ajánlotta reménykedő mosollyal.

Takami hátrált.

- Nem, nem, nem… - Sarkon fordult, de egy kéz markolt a gallérjába.

- Hová, hová?

Takami kezében remegett a kosár.

- Perverz! – kapálózott, de nem volt menekvés.

A ketyere is a kosárba hullott.

Jonathan még nézelődött, de semmi más nem keltette fel a figyelmét.

- Mehetünk – mondta kegyesen.

Takami megkönnyebbülten felsóhajtott. A pultra pakolva a cuccokat – játékszereket! – megremegett a keze a neki szánt „ajándéknál”.

Jonathan még leakasztott egy pár bilincset.

- Ez is kell.

- Láncot is kér hozzá, Jonathan-sama? – kérdezte erre az eladó.

Takami a haját tépte, de a férfi elgondolkodott.

- Egy hosszabbat – bólintott végül.

Az eladó a zacskóba tette a vásároltakat, és legkedvesebb vevőjére vigyorgott.

- Ő lenne a kedvese? Csinos fiú…

Takami már tiltakozott volna, de ekkor Jonathan átkarolta a vállát, és huncutul kacsintott.

- Ugye?

Takami majd megfőtt dühében, miközben főnöke fizetett, szemrebbenés nélkül a kétszeresét a végösszegnek.

- Jó szórakozást! – vigyorgott az eladó.

- A legközelebbi viszontlátásra! – kuncogott Jonathan, és Takamit kirázta a hideg.

Főnöke a kezébe nyomta a csomagot, és végre kiléptek az utcára.

Hazaúton egyikük sem szólt. A lakásban viszont Jonathan rámordult a férfira.

- Mondj le minden megbeszélést, találkozót, vacsorát.

- De…

- Nem érdekel! Magyarázd ki, ez a dolgod. Jah, és mára adj szabadnapot a szobalánynak. Csendet akarok! – Felcsillámló szemekkel vonult el játékaival.

Takami halk sóhajjal engedelmeskedett. Negyed órával később bekopogott a hálószobába. Rossz érzése támadt, amikor főnöke berángatta a szobába.

- Végre!

- Én nem kapok kimenőt? – reménykedett Takami.

- Aztán miért? – csodálkozott Jonathan tágra nyílt szemekkel. – Biztos akarok lenni abban, hogy a titkom titok marad – tette hozzá merész vigyorral.

A szőnyegen csomagolópapírok hevertek, a játékszerek az ágyon – egy kicsit kiegészítve.

- Ne! – Takami kapálózott, de a férfi egyszerűen lelökte az ágyra.

- A gyűjteményem! – mutatta büszkén.

- Ez mind? – rémült halálra Takami, és le akart mászni az ágyról.

Jonathan visszahajította.

- Marad!

- Nem lehet… Anyukám beteg, apám haldoklik, a fivérem balesetet szenvedett… - hebegett a férfi.

Jonathan csípőre vágta a kezét.

- Rohadtul nem érdekel. Terveim vannak veled.

- Haza akarok menni! – próbált menekülni Takami.

- Nem mész sehová!

- De miért? Nem beszélek a… a gyűjteményéről. Soha, senkinek!

- Biztos akarok lenni benne, hogy ez így is lesz. Ha neked is lesz egy titkod, amit csak én tudok, már biztosan hallgatnod kell az enyémről.

- Ez egy kicsit nyakatekert gondolat, nem? – Takamiban feltámadt a titkár.

- Á, dehogy… - Jonathan vetkőzni kezdett. – Amúgy nem bánom a dolgot, mert már egy ideje figyellek téged – vallotta be közben.

Takami ledermedt. Csak bámulta a férfit, aki épp akkor lépett ki az alsójából. Beletúrt a hajába, és feltérdelt az ágyra.

- Tetszel nekem, bár ezt most elég nehezen tudnám letagadni… - kuncogott huncutul.

Takami hátrafelé kúszott, de a fejtámlának ütközött. Csak most tűnt fel neki, hogy vékony rácsokból áll. Nagy felfedezés volt, csupán későn. Bilincs kattant a csuklóján, amelynek a másik fele az egyik rácsra csattant.

- Hoppá! Azt hiszem, elfelejtettük a kulcsot – vigyorgott Jonathan.

Takami vonaglott.

- Én ezt nem akarom. Engedjen el, Jonathan-sama!

A férfi a nyakkendőjét bontogatta.

- Annyira tetszik, hogy még ilyenkor is ilyen udvarias vagy. Felizgulok tőle… - Takami nyakkendőjét a válla felett áthajította, és belenyalt a férfi fülébe. Takami megrezzent.

- Kérem…

Jonathan végigcsókolta a mellkasát, ahogy lassan kigombolta az ingét.

- Azt hiszem, már teljesen merev vagyok – sóhajtotta közben. – Még soha nem éreztem így – mondta, mikor kikapcsolta a nadrágját. – Bár… úgy hiszem, hogy azért te is érzel irántam valamit… - suttogta a fülébe, ahogy gyengéden végigsimított a merevedésén.

Takami fülig pirulva elfordította a fejét.

- Perverz! – motyogta.

- Emeld meg a csípőd!

Takami engedelmeskedett, pedig eltökélte, hogy nem adja meg magát a férfinak. Mégis engedte, hogy meztelenre vetkőztesse, és hozzásimuljon.

- Milyen engedelmes lettél…

- Ez erőszak – nyögte ki remegve a legyőzött.

- Jaj, dehogy! – nevette Jonathan, és lágyan megcsókolta. – Ne tagadd, hogy élvezed. – Gyengéden az ujjai közé fogta a vesszejét, mire Takami összeszorította a szemét. Próbált nem reagálni, de nem volt ő fából… főleg, amikor a férfi a szájára hajolva súgta. – Olyan gyönyörű vagy… - A nyelve a szájába hatolt. Finom volt és lágy. Takami önkéntelenül is viszonozta. – Látod? Megy ez… - lehelte a férfi az ajkára, és megragadta a kezét, amelyiken nem volt bilincs. – Érints meg… kérlek…

Takami lélegzete akadozott. A nyelvük egymásba gabalyodott, majd Jonathan feljebb húzódott, és engedte, hogy végigcsókolja a mellkasát, a nyakát. Közben simogatni kezdte a combját, majd végigsimított a merevedésén. A férfi finoman megrezdült, és Takamit ez teljesen felizgatta. Jonathan vágya válasz volt az övére, mert a hajába markolt, és keményen megcsókolta. Mohón tapadt a szájára, csípője előre-hátra hintázott.

- Az ujjaid… nagyon tehetségesek… - nyöszörögte.

Takami megbűvölten bámulta. Féltékenység mart a mellkasába, ha felmerült benne a gondolat, hogy a férfi ezen arcát bárki más is láthatja.

- Nem akarom ezt! – zihálta kétségbeesett, már-már fájdalmas vággyal. Úgy érezte, szétrobban. Forró csók csitította el tiltakozását, lohasztotta le egy kis időre türelmetlenségét. Jonathan tovább simogatta, ajka bejárta a férfi minden centiméterét.

- Milyen kemény vagy… - lihegte. Arca kipirult, jégkék tekintete elsötétült. Takami lélegzete akadozott.

- Vedd le a bilincset, kérlek!

A férfi rámeredt.

- Most már biztos, hogy nem engedlek el! – Megszorította a vesszejét, Takami felnyögött. Jonathan hozzásimult, és felvett egy vékony vibrátort.

- Játsszunk… - ajánlotta végignyalva az ajkán.

- Izé… - Takami érezte, hogy elvörösödik a feje. – Felejtsd el, hogy én leszek alul! – morrant, és igyekezett kiszabadulni a férfi karjaiból.

Jonathan fejét hátravetve kacagott. Puszit nyomott az orrára, és rákacsintott.

- Mondtam én ilyet? – kérdezte kihívóan.

Takami fejében sok szó megfordult, de végül mindegyiket elvetette.

- Perverz hülye! – morrant, de nem volt bántó él a hangjában. Szabad kezével magára rántotta a férfit. A nyelvük újra birokra kelt egymással, miközben Takami kis ügyetlenkedéssel bekapcsolta a vibrátort. Jonathan lovaglóülésben a combjaira telepedett, és zihálva remegett. A férfira dőlt, és meg-megvonaglott, ahogy a vibrátor hegye a fenekéhez ért.

- Így jó? – kérdezte tőle Takami, miközben gyengéden megharapta a férfi nyakát.

Jonathan átkarolta a vállát, és zihálva remegett. Karcsú teste úgy mozdult, ahogy Takami szerette volna, és ez még több izgalmat adott a számára.

- Igen… - Megvonaglott. Odanyúlt, és irányította a férfi kezét. Őrjítő volt… mindkettejüknek. A vibrátor lassan a férfi testébe csúszott. Nagyon lassan… Jonathan hangosan, kéjes gyönyörrel felnyögött. Vesszejének csúcsán apró csepp egyensúlyozott, majd finom siklással elfelé indult. Takami majdnem elélvezett már csak a látványra.

- Még… - suttogta a férfi a fülébe.

Zihálva kapkodott levegőért, reszketett az egész teste. Barna bőrén verítékréteg csillant, és gyönyörű volt. Takami el is felejtette, hogy ő itt kényszerítve van.    

- Játsszunk még… - kérte a férfi sötét pillantással, és felvette a játékszert, amit titkárának szánt.

- Na, várjunk csak! – Takami megpróbált elhúzódni tőle, de nem járt sikerrel. A bilincs nem engedte. Jonathan viszont már hozzá is látott terve megvalósításához. Nyelve érzékien végigsiklott a férfi vesszejének hegyén. Takami tiltakozása lelohadt. Egy picit megfeszült a teste, ahogy a helyére csusszant a vékony cső.

- Ez hideg… - vett mély levegőt.

- Ne aggódj! Lesz még forró is… - mosolyodott el Jonathan, és óvatos mozdulattal első fokozatra állítva bekapcsolta.

Takami teste abban a pillanatban ívbe feszült, a tekintete tágra nyílt.

- Vedd ki!

- Nem.

Takami megragadta mindkét kezével a rácsot a feje mellett, és az ajkába harapott. Nem és nem fog hangosan nyöszörögni… Jonathan előrehajolt, hosszában végignyalta a merevedését, amitől elfelejtett levegőt venni. Majd azt kellett látnia, ahogy a férfi magába csúsztatja a vibrátort, amellyel az előbb játszottak. Lehunyta a szemét, mert úgy érezte, megbolondul a látványtól. Jonathan válaszul teljes fokozatra állította a testében levő ketyerét.

Takami felkiáltott. Jonathan félrelökte a vibrátort, és mellé csusszant.

- Hihetetlen szexi látványt nyújtasz… - mormogta.

- Vedd ki! – hörögte Takami önuralma végső határán egyensúlyozva.

Jonathan úgy tett, mint aki nem hallja.

- Olyan jó nézni téged… Álmodoztam rólad… - simított végig Takami combján. – Felülmúltad az álmaim… - nevetett fel furcsa, karcos hangon. – Elmeséljem őket? – választ nem várt, folytatta. – Volt éjszaka, amikor azt álmodtam, hogy beléd hatolok, és te a nevemet kiabálod… - Ajkával érintette a férfi mellbimbóját. – Másik éjjelen pedig… éreztem, ahogy bennem vagy… egészen mélyen…

Takami elvesztette a fejét. Magára rántotta a férfit, nyelve mohón hatolt a szájába. A játékszer kivétele már több időt vett igénybe, majd egy mozdulattal átfordult. Maga alá temette a férfit, és még tiltakozó karjával sem foglalkozott. Nyelve a férfi nyelvével játszott, amikor habozás nélkül belényomult. Képtelen volt arra, hogy gyengéd legyen. Erre azonban nem is volt szükség. Jonathan a fejét hátrarántva levegő után kapott.

- Takami… - kiáltott fel, amikor a férfi tövig hatolt a testébe.

Eltűnt a csendes, szelíd titkár, de nem bánta. A fekete szemek mélyén örvénylő szenvedély válasz volt eddigi kérdéseire. Feljebb húzta a lábait, és átfonta a férfi csípőjét. Szavakra nem is volt szükség, bár idő sem volt arra, hogy gondolkodjon. A gyönyör átkarolta, majd a testét görcsbe rándítva sodorta a kéj pillanatnyi sötétjébe…

Zihálva bámultak egymásra.

- Még… - suttogta Jonathan halkan.

Takami felsóhajtott, és a szemét forgatta.

- Telhetetlen vagy… - jelentette ki.

Jonathan felnevetett. Takami pislogott. Most jutott el a tudatáig, hogy mit is érez.

- Azt hiszem, beléd szerettem – pirult el.

Főnöke huncutul mosolygott.

- Tényleg? Én már régen tudom, hogy te vagy a tökéletes pár számomra. Csak neked kellett idő, hogy ezt felfogd. Szeretlek, kedves titkárom.

Takami felhúzta az orrát.

- Ne bosszants!

Jonathan erre finoman megmozdította a csípőjét.

- Azt azért tudnod kell, hogy nem leszek mindig alul – közölte, amikor Takami szemét már elsötétítette a vágy.

- Fenéket nem! – morrant titkára bőszülten, és megrázta a karját. – Elengednél? Így persze, hogy simán alulra fogok kerülni, mert az egyik kezem meg van bilincselve.

Jonathan ártatlanul pislogott. Most vallja be, hogy ez a fajta bilincs azzal a kis pöcökkel nyitható ott oldalt? Inkább vállat vont.

- Miért? Már nem akarsz elmenni…

- Te…

A férfi erre megcsókolta, és Takami… elfelejtett tiltakozni…

Rövidesen többen állították, hogy Jonathan Cray Morrigan megváltozott. Már nem jártak hozzá éjjelente nők, sokkal többet mosolygott, és türelmesebb, kedvesebb lett. Nem tűnt el titokzatos utakra, ha mégis, azt a titkárjával együtt tette. Úgy találgatták, nő lehet a dologban.

Jonathan természetesen jól titkolta szerelmese kilétét.

- Titok – mondta kuncogva, ha valaki rákérdezett. – Szigorúan titkos – mondta egy másik érdeklődőnek. Csak keveseknek tűnt fel, hogy ilyenkor mindig rákacsintott a titkárára, aki elpirulva fordult el, de mosolygott…

VÉGE