Tévedés

Ai: Tévedés

Takagi Aoi akkor kezdte sejteni, hogy masszívan becsípett, amikor fordult egyet előtte a világ. Éppen szexpartnere lakása előtt állt, azon volt, hogy a pótkulccsal, amit férfitól kapott, betaláljon a kulcslyukba. Mindezt igyekezett csendben végrehajtani, mégiscsak meglepetést akart szerezni.

Odabent szokatlan csend és sötétség honolt, nem hallatszott Mitsu horkolása és nem szűrődött be az utca fénye. Sőt, nem botlott meg Mitsu lerúgott cipőiben sem, amitől azonnal gyanakodni kezdett. Talán a férfi itthon sincs? Tapogatózni kezdett, nem akart villanyt gyújtani. Egy pár cipő gondosan a helyére volt téve, ezért megnyugodott. Úgy látszott, Mitsu kivételesen nem csak félrerúgta, amikor hazaért. Letette a táskáját, és levette a kabátját, majd lábujjhegyen beosont a hálószobába. A halk szuszogás megnyugtatta, hogy Mitsu otthon van. Két óvszert sikerült halkan felbontania, fülelt utána, de a szuszogás továbbra is egyenletes maradt. A síkosítóval az ágy szélére tette őket, és remélte, megtalálja majd őket a sötétben. Vetkőzni kezdett, és figyelte, a férfi nem ébred-e fel az apró zajokra.  

Mitsu-val közel egy éve ismerték egymást, ha éppen nem volt egyiküknek sem senkije, akkor összejöttek egy-egy éjszakára. Kettejük közül Aoi volt a kezdeményezőbb főleg, ha iszogatott egy keveset, Mitsu pedig imádta a meglepetéseket, ezért adta oda neki a pótkulcsot. Ha volt valakije, akkor visszakérte, így Aoi-nak nem kellett aggódnia, nem érkezik-e rossz pillanatban.

Lélegzetvisszafojtva térdelt fel az ágyra. Elment a kollégákkal inni, utána viszont hiába ment haza, nem tudott aludni. Mivel alkalmi partnerei közül egyik sem ért rá, úgy döntött, meglátogatja Mitsu-t. Már otthon felkészítette magát, hogy egy percet se veszítsen az előkészítéssel, és most az ajkát nyalogatva kúszott a takaró alá.

Mitsu általában az ágy közepén aludt, most viszont a bal oldalon, így kis korrekcióra szorult az irány. Finoman megérintette a férfi bokáját, végigsimított a térdhajlatán, a fenekén, a hátán. Apró csókokkal borította az oldalát, a csípőjét. Mitsu mély levegőt vett, hanyatt fordult, mormogott valamit, de Aoi nem tudta kivenni, mit.

Most olyan más volt a férfi. Más volt az illata, úgy látszott, illatszert váltott, mélyebb volt a hangja is, lehet, hogy megfázott egy kicsit. Gyengéden addig csókolgatta, míg el nem nyílt az ajka. A mentolos fogkrém íze erősebben érzett, mint szokott, de tetszett neki. Igazából annyira vágyott egy menetre, hogy most minden felizgatta felhevült érzékeit. Bejárta a mellkasát, a homlokát ráncolta, ahogy az ajkával követte az ujjait. Mitsu vékonyabb volt, csontosabb, mikor legutóbb találkoztak. Most viszont izmokat, forró húst tapintott. Talán beváltotta a fenyegetését, és edzeni kezdett?

Lejjebb csúszott, gyengéden megérintette a férfit, bejárta az ágyékát az ujjaival, az ajkával. A hatás nem maradt el, Mitsu merevedése csábító falatként siklott a szájába. Addig nyalogatta, míg hosszú ujjak nem markoltak a hajába. A mormogást nem tudta kivenni, a férfi hangját tompította a takaró. Elégedetten felmorrant, és kényeztetni kezdte magát is. Képtelen volt tovább várni, habár volt egy homályos érzéklete arról, hogy valami nem stimmel a férfival. Merevedése azonban kemény volt, hatalmas, forró, és neki csak az járt a fejében, hogy mielőbb magában tudja.

Sikerült megkaparintania az egyik gumit, felhúzta a férfinak. Addig nyúlkált, míg magához húzta a másikat is a síkosítóval együtt. Felhúzta magának, Mitsu nem szerette, ha összekoszolta őt vagy az ágyneműt. A síkosító egy kicsit hideg volt, de ez most olyan mellékes bosszúságnak tűnt, hogy fel sem vette. Zihálva a férfi fölé helyezkedett, és addig ügyeskedett, míg keménységének hegye belé nem csúszott. Képtelen volt nem felnyögni. Mitsu mindig ilyen hatalmas volt? Vagy most ő van kiéhezve a szokottnál is jobban?

Reszketve csúszott mélyebbre, megtámaszkodott a férfi mellkasán. A takaró lecsúszott róluk, a hűs levegő a bőrüket érte, Aoi nyöszörögve összerándult. Erős ujjak markoltak a csípőjébe, mire előrehajolt, és a férfi szájára tapadt. Némi ellenkezést érzett, de csak futó pillanatig, aztán Mitsu feljebb lökte a csípőjét, és mélyebbre hatolt.

- Még… - zihálta az ajkára lázas türelmetlenséggel. Felkiáltott. Mitsu teljesítette a kérését, az ütemes lökések, úgy érezte, szétszakítják, de csak kapaszkodott a férfiba, és hátravetett fejjel hagyta, hogy a gyönyör lassan felkússzon a gerincén.

Mitsu tökéletesen kitöltötte, erre még nem volt példa. Bár jó volt a férfival, valami mindig hiányzott, kivéve most. Zokogni tudott volna az érzéstől, hogy tövig magában érzi a férfit, ez adott egy olyan plusz gyönyört, amelytől vonaglott az erős karok között, és a kéjes gyönyör szinte kínt okozott, amikor a testébe robbant.

Levegő után kapkodva próbált a tudatára ébredni, de az alkohol és a kielégültség édes kettőse kába boldogságot hoztak, amitől csak nevetni tudott. Felkönyökölt a férfi mellkasán, és megcsókolta. Zavarta, hogy ennyire sötét van, de most még ez is izgató volt. Le akart csúszni a férfiról, és levenni róla a gumit, aztán rádöbbent, hogy Mitsu még korántsem végzett.

- Te még nem… - motyogta, de nem tudta befejezni. A férfi már ott volt felette, leszorította a lepedőre, és kis bizonytalankodás után már újra ott volt benne. A gumi közben lecsúszhatott róla, mert Aoi tisztán érezte, hogy hús feszül húsnak. A forró gyönyör még azelőtt burkolta be, hogy tiltakozhatott volna, és csak arra vágyott, hogy teljesen megkapja a férfit.

Feljebb húzta a lábát, fel-felnyögve mozgatta a csípőjét, és átkarolta Mitsu nyakát. A férfi ajka az övét kereste, a vad csók felsebezte az ajkát, olyan volt, mintha éhes vadállat rontott volna rá, hogy felfalja. Nem érdekelte, amíg magáénak tudhatta ezt a forróságot, érinthette a selymes hajtincseket, amelyek kisiklottak az ujjai közül – Vajon Mitsu-nak mindig ilyen hosszú volt a haja? –, kemény test feszült neki, és éhes száj harapta az ajkát.

A férfi nem lassított a lökések ütemén, zihálása Aoi fülében csengett. Végigsimított az izzadt háton, belemarkolt a pontosan a tenyerébe illő fenékbe, aztán felszisszent. A férfi nyögése hallatán összerándult a teste, az ismeretlen hang utat talált alkoholgőzös fejében, de mielőtt felfoghatta, ez mit is jelent, a férfi kicsúszott belőle, és a hasára fordította. Ívbe hajolt a gerince, ahogy újra elmerült benne. Ebben a pillanatban már lényegtelen volt, kivel van együtt. Nem érdekelte, csak az, hogy ne hagyja abba, amíg ilyen jó, ilyen nagyon jó…

A férfi kicsit felemelte, az ágyékát érintette. Elkapta a kezét.

- Ne! El fogok menni… - A hangja inkább nyüszítéshez hasonlított, mint értelmes beszédhez.

A férfi ügyet sem vetett rá, úgy simította és markolta, mintha most érintett volna először ilyesmit. Az óvszert lehúzta, és félredobta, Aoi hiába mondta, hogy piszkos lesz a lepedő. Aztán már őt sem érdekelte, feltérdelve ült a férfira, olyan mélyen érezte magában, ahogy Mitsu-t még sohasem. Hátranyúlva átkarolta a nyakát, lehunyt szeme előtt eddig még nem látott fények villóztak, amelyek összeolvadtak a férfi illatával, mély nyögésével, forróságával…

A kérdés csak sokára volt képes megfogalmazódni a fejében, miközben próbált magához térni. 

- Te ki vagy?

A válasz hosszú percek múltán érkezett.

- Mitsu bátyja, Yoshimi.

Aoi még soha nem józanodott ki ilyen gyorsan.

- A francba! – sóhajtotta, és az oldalára fordult. Majdnem leesett az ágyról, káromkodott.

Yoshimi felkapcsolta a kislámpát. Aoi nem akart feléje fordulni, de tudta, hogy gyerekesen viselkedik. A ruhái után nyúlt, miközben hadart.

- Elnézést kérek! Azt hittem, Mitsu az. Ittam egy keveset, és nem gondoltam, hogy mást találok az ágyában.

- Te az öcsém barátja vagy? – A férfi hangja higgadt volt, de a mélyében érződött némi feszültség.

- Csupán szexpartnerek vagyunk.

- Értem.

- Bocsáss meg, kérlek! – Végre sikerült magára ráncigálnia a ruháit, és megfordult. Égett az arca, még soha nem érezte ilyen zavarban magát.

Sakamoto Yoshimi-nek ugyanúgy fekete volt a haja, és mogyoróbarna a szeme, mint Mitsu-nak, de ezzel véget is ért a hasonlóság. Míg Mitsu lágyabb vonásokkal rendelkezett, addig Yoshimi arca csontos és keskenyebb volt. Míg Mitsu vékony volt, addig a bátyja erősebb testalkatú, valószínűleg sportolt is valamit. Jóképű volt a maga komoly módján, egy pillanatra elképzelhetetlen volt összeegyeztetni szenvedélyét ezzel a hideg tekintettel, amellyel most nézett rá.

- Jól vagy?

Aoi majdnem sajgó ajkához nyúlt, de időben visszarántotta a kezét.

- Semmi bajom. Még egyszer elnézést kérek! Távozom, a kulcsot bedobom a postaládába.

- Várj! Még a nevedet sem tudom!

- Takagi Aoi-nak hívnak – hajolt meg. – Kérlek, kérj elnézést a nevemben Mitsu-tól is.

A férfi az előszobában érte utol, már a cipőjét húzta, amikor Yoshimi megállt mellette.

- Inkább én tartozom bocsánatkéréssel – mondta komoran. Felkapott egy nadrágot, és most sötét fellegként emelkedett Aoi fölé. – El kellett volna löknöm téged, amikor rájöttem, hogy mi történik.

- Ez nem a te hibád, Sakamoto-san!

- Az enyém is – nyúlt utána a férfi. – Szereted az öcsémet?

Aoi a férfi kezére meredt, a karikagyűrűre. Összerándult a gyomra. Soha nem kezdett nős vagy foglalt férfiakkal, azok tabunak számítottak. Erre tessék…

- Nem – nyögte ki.

- Értem. Mitsu-nak el kellett utaznia váratlanul, én pedig…

- Nem kell magyarázkodnod! Holnap felhívom őt, és beszélek vele! Most mennem kell!

- Várj!

Aoi kitépte magát a kezéből.

- Sajnálom, ami történt. Soha nem fekszem le nős férfiakkal, ezért különösen bánt, hogy veled mégis megtettem. Bocsáss meg!

- Mi…

Aoi nem hagyta, hogy végigmondja, magához ragadta a kabátját és a táskáját, majd feltépte az ajtót, és elrohant. Tudta, hogy gyáván viselkedik, de rettenetesen zavarban volt, ha kettejük összefonódó testére gondolt. S bármennyire igyekezett, sokáig képtelen volt kiverni a fejéből Yoshimi értetlen arcát…

            Eltelt egy hét, Aoi rosszkedvűen lötykölgette az italát egy félreeső asztalnál. Kedvenc bárjában a megszokott nyüzsgés uralkodott, páran oda akartak menni hozzá, de elég volt egy pillantás sötét arcára, és végül mindenki békén hagyta.

Még mindig képtelen volt elfelejteni a Mitsu-nál történteket. Mitsu nem haragudott rá, beszéltek másnap, a férfi hívta fel, mert beszélt a bátyjával. Megértése csak felhúzta Aoi-t, és összevesztek. Nem hagyta a férfinak, hogy bármit megmagyarázzon, nem érdekelte, a fivére mit keresett nála, semmit sem akart többé tudni róluk. Mostanra persze be kellett vallania magának, hogy ez koránt sincs így.

Éjszaka Yoshimi-ről álmodott, újra szeretkezett vele, és olyan sóvárgás kínozta, amiről eddig nem tudott semmit. Többet szeretett volna tudni róla, de ez lehetetlen volt. Nem szeghette meg a saját szabályait, egyszer megtette, össze is tört a szíve rendesen, évek kellettek, mire túltette magát rajta. Végiggondolva, máig nem tudott továbblépni, valószínűleg ezért volt képtelen tartós kapcsolatot kezdeni bárkivel is.

Felsóhajtott, amikor valaki leült vele szemben.

- Egyedül akarok lenni – mondta fel sem nézve.

- Én viszont beszélni szeretnék veled.

Aoi felkapta a fejét az ismerős hangra. Nem akart hinni a szemének.

- Sakamoto-san?!

- Bocsáss meg, hogy zavarlak, de beszéltem Mitsu-val, és ő mondta, hogy munka után itt szoktál iszogatni.

- Mit keresel itt? Már elnézést kértem! – Aoi igyekezett figyelmen kívül hagyni sebesen verő szívét.

A férfi hallgatott egy hosszú pillanatig, majd az asztalra tette összekulcsolt kezét. Nem viselte a gyűrűjét, még meglátszott a nyoma. Aoi nem értette a dolgot.

- Sajnálom, hogy félreértésre adtam okot, de nem engedted se akkor nekem, se később Mitsu-nak, hogy megmagyarázzuk. Azon az estén azért voltam az öcsémnél, mert a feleségemmel úgy döntöttünk, hogy elválunk.

- Oh… - Aoi most már tényleg nem értett semmit. – Nem értem, hogy mi közöm van nekem ehhez… - motyogta értetlenül.

- Nem szerettem volna, ha bűntudatod lenne, mert elcsábítottál egy nős férfit. Azt vettem akkor ki a szavaidból, hogy ez rosszul érint. Mitsu elmagyarázta, miért. Sajnálom, hogy rossz emlékeket idéztem fel benned.

Aoi megrázta a fejét.

- Úgy beszélsz, mintha az egész a te hibád lenne, pedig én másztam az ágyadba!

- Az öcsémébe – javította ki Yoshimi nyugodtan.

- Ez teljesen lényegtelen.

- Szerintem nem. Nem tudtalak elfelejteni, ezért kerestelek meg.

Aoi csak nézett rá döbbenten, szólni képtelenül.

- Arra gondoltam, hogy megkérdezem, esetleg… nem találkozhatnánk valamikor? Szívesen veled vacsoráznék egyik este.

- Te most randira hívsz? – jött meg Aoi hangja.

Yoshimi tétován vállat vont.

- Te vagy az első férfi, akivel lefeküdtem – vallotta be. – Nem igazán értettem eddig, mit eszik az öcsém a saját nemén, de amióta együtt voltunk, csak te jársz a fejemben. Nem tudom, mi ez, vágy, vagy… más, de tudni szeretném, milyen veled. Lehet, hogy nem is vagyok az eseted, ám arra gondoltam, nem veszíthetek semmit, ha megkérdezem.

- Sakamoto-san…

- Kérlek, engedd, hogy befejezzem! – Yoshimi mély hangja nagyon komor volt. – Négy évig voltam házas, az utóbbi egy évben annyira megromlott a házasságunk, hogy szinte nem is éltünk együtt a feleségemmel. Nem tartozom a kanos típusba, ahogy az öcsém szokta mondani, szóval nem azért reagáltam rád, mert hiányom volt.

Aoi nem értette, hogy képes ezeket a férfi olyan higgadtan a szemébe mondani.

- Én megértem, de akkor is nemet kell mondanom – hallotta a saját hangját, amely legalább olyan hideg volt, mint amilyen nyugodt a férfié. – Nem vágyom állandó kapcsolatra, te pedig nem az a fajta vagy, aki belemenne egy kalandba. Bocsáss meg! – Felállt, úgy érezte, most azonnal szüksége van friss levegőre.

Yoshimi is felállt, utána fordult.

- Szerintem meg csupán gyáva vagy!

Aoi úgy torpant meg, mintha falnak ment volna. Érzékelte, hogy lassan elhalkul a bár, mindenki őket figyeli, Yoshimi elég hangos volt, hogy hallják a megjegyzését. Dühös lett, megperdült.

- Fogd már fel, hogy csak egy menetre kellettél! – vágta a férfi szemébe. – Nézz körül, megvolt nekem itt majdnem minden férfi, és megkaphatok bárkit, miért kellenél nekem pont te hosszú távra?

A pofon olyan váratlanul érte, hogy hátratántorodott, és az arcára szorította a tenyerét.

- Felfogtam! – Yoshimi szeme szikrát hányt. – Elég világosan az értésemre adtad! – mutatott körbe. – Gondolom, ez is okoz akkora kielégülést, mint amikor alattam vonaglottál! – Ha meg akarta alázni Aoi-t, sikerült. – Nem is értem, miért jöttem el ide! Akkor este úgy éreztem, jelentett neked valamit az együttlétünk, de tévedtem, igaz? Egy olyan önző és gyáva férfit, mint te, miért érdekelne más, saját magán és a saját gyönyörén kívül?!

Aoi dermedten hagyta, hogy a férfi elszáguldjon mellette. Valamiért Yoshimi szavai jobban fájtak, mint a pofon, pedig nem is ismerték egymást. Csak az az egy együttlét kötötte össze őket, semmi más. A férfi el fog válni, ha lett volna elég mersze, talán lehetett volna köztük valami. Talán Yoshimi más, mint az a férfi, aki összetörte a szívét. S ha Yoshimi össze is törné, akkor is képes lesz felállni, nem igaz? Képes rá, ha elég bátor és elég erős.

Megperdült, és a férfi után rohant. Az utcára robbanva körbeforgott, merre ment, a távolban még pont látta megvillanni magas alakját. Embereket kerülgetve szaladni kezdett.

- Sakamoto-san! – ordította. – Kérlek, várj!

A férfi megállt, lassan megfordult. Dühös arca lassan megszelídült, ahogy ő egyre közelebb ért. Aoi lihegve megtorpant előtte.

- Sajnálom! Bocsáss meg! Esetleg… adnál nekem még egy esélyt?

- Miért?

Aoi úgy vélte, az lesz a legjobb, ha ő is őszinte lesz.

- Mert akármit is mondtam neked a bárban, az nem volt igaz. Én sem tudtalak kiverni a fejemből, csak… volt egy férfi, akit nagyon szerettem. Elhagyott, hogy feleségül vegyen egy nőt. Utána megfogadtam, hogy senkit sem fogok szeretni, és nem kezdek komoly kapcsolatba.

- Ez butaság! Nem zárhatod el örökre a szíved csak, mert a férfi, akit szerettél, elhagyott.

Aoi lehajtotta a fejét.

- Féltem, hogy más is megsebez majd.

- A szerelemmel együtt járnak a sebek is, Takagi-san.

- Tudom.

A férfi bólintott, és felsóhajtott. Közelebb lépett, hogy csak ők ketten hallják a szavait.

- Nem vonzódom a férfiakhoz – mondta nagyon halkan. – Te kivétel vagy, minden éjszaka veled álmodom. – Elmosolyodott, Aoi elfelejtett levegőt venni a láttára. – Azt hittem, a válásom jobban összetör majd, de én képtelen vagyok ezen gondolkodni, mert csak te jársz a fejemben. Ez biztos hiba, hiszen most azon kellene töprengenem, mit rontottam el… hogy ne rontsam el újra… esetleg veled.

Aoi meghatódott.

- Mi lenne, ha mesélnél a házasságodról? – kérdezte bizonytalanul. – Talán töprenghetnénk együtt…

Yoshimi csak nézett rá, lassan vágy jelent meg a szemében.

- És ha én most mást szeretnék?

Aoi tudta, hogy nem szabadna ilyen gyorsan behódolnia, de a férfiből sütő forróság szinte perzselte.

- Lenne kedved meginni nálam valamit? – kérdezte rekedten.

- Igen.

Aoi azt hitte, soha nem érnek el a lakásáig, pedig nem is lakott messze a bártól. Egész úton hallgattak, Yoshimi karja néha súrolta a karját, amitől még gyorsabban vert a szíve. Még szinte be sem csukta az ajtót maguk után, a férfi karja már köréje fonódott, az ajka az övét kereste.

- Le kell zuhanyoznom – szakította el magát a férfitól.

- Fürödhetek veled?

- Abból nem csak fürdés lesz.

Yoshimi felnevetett. Aoi most hallotta először a nevetését, teljesen levette a lábáról.

- Arra van a hálószoba – mutatta, mielőtt vörös arccal eltűnt volna a fürdőben. Még le sem vetkőzött, amikor nyílt az ajtó, és Yoshimi nekitámaszkodott a mosdónak.

- Nézni akarlak – jelentette ki csendesen.

- Én viszont nem akarom, hogy bámulj! – Aoi játékosan löködni kezdte az ajtó felé.

- Sajnálom, hogy megütöttelek!

Aoi megtorpant. Csak nézte a férfi komoly arcát.

- Megérdemeltem. Bocsáss meg, hogy megbántottalak!

Yoshimi felvonta a szemöldökét.

- Megbocsátok, ha itt maradhatok!

Aoi majdnem nemet mondott, Yoshimi mintha megérezte volna ezt, odahajolt hozzá, és megcsókolta. Aztán mindketten összevizezték magukat, amikor közösen álltak a zuhany alá, még ruhában, vadul csókolózva és ölelve egymást.

Aoi számára rejtély maradt, hogyan jutottak át utána a hálószobába. Csak a férfi illata és forró bőre maradt az emlékeiben. Ahogy erősen szorítja magához, és az ágyra zuhanva, a kezével, aztán a szájával felfedezi a testét. Ahogy az ajka okozta gyönyör végigcikáz rajta, és még a lábujjai is begörbülnek miatta.

- Majd én megcsinálom – ragadta meg a férfi csuklóját, amikor a síkosító után nyúlt.

- Én akarom.

- Nem szeretném, ha megundorodnál, vagy ilyesmi.

- Mert hetero vagyok?

- Igen.

Yoshimi habozott.

- Elfelejted, hogy már volt olyan testrészem, ami benned volt.

- Jó, de akkor…

- Semmi akkor! – vágott a szavába a férfi. – Benned akarok lenni megint! Érezni akarlak az ujjaimmal, és utána ezzel is… - Megragadta Aoi kezét, és a merevedéséhez húzta. Aoi szája kiszáradt, ahogy az ujjaival körbefonta.

- Nem értem, a feleséged hogyan engedhetett el… - mormolta, aztán megdermedt. – Sajnálom, én…

- Nincs semmi baj. Már nem vágytunk egymásra, kihűltek az érzéseink, azt hiszem. Sokáig azt gondoltam, a vágyaim is eltűntek, míg te be nem bizonyítottad az ellenkezőjét.

Aoi megint meghatódott. Két tenyere közé fogta a férfi arcát, és lágy csókot lehelt az ajkára. A mogyorószín szemek elsötétedtek, és ezúttal Aoi nem tiltakozott, ahogy a síkos ujjak felfedezték legmélyebb titkait is. Lehunyt szemmel átadta magát az érzéseknek, zihálva vonaglott a lepedőn, nyöszörögve nyúlt végül ki a férfi felé, markolta meg a haját, és húzta magára.

- Nem bírom tovább! – mormolta a szájába.

Yoshimi elégedetten felmordult, ugyanolyan türelmetlennek tűnt, mint ő. Együtt húzták fel a férfira az óvszert, Aoi felkuncogott Yoshimi fájdalmas arckifejezésén. Aztán a nevetés elhalt az ajkán, mert a férfi ráborult, és miközben csókolta, lassan a testébe hatolt. Nem sietett, hiába emelte hozzá a csípőjét, karmolta meg a hátát, kiáltott fel vágyakozva. Olyan volt, mintha a férfi ki akarná élvezni az ő szenvedését, de aztán megpillantotta Yoshimi arckifejezését, s rádöbbent, hogy a férfi éppen önmagát próbálja visszafogni.

- Yoshimi… - A férfi keresztnevének kimondása megdöbbentő hatással volt a férfira, az elakadó lélegzet, az összeránduló izmok tisztán érezhetőek voltak. Aoi köréje fonta a lábát, és még közelebb húzta magához. A férfi kemény lökésétől hangosan felkiáltott, átfutott a fején, hogy a szomszéd meg fogja hallani, de nem tudta visszafojtani a hangját, amikor olyan fantasztikus volt a férfit magában érezni.

- Még… - nyögte rekedten, és Yoshimi engedelmeskedett. Mohón csókolta, és elmélyedt benne újra és újra, míg úgy nem érezte, hogy összeolvadnak…

Telefoncsörgésre riadtak fel.

- Ez az enyém – Yoshimi lassan kászálódott fel, a hajába túrva próbált rájönni, hová is tette le a mobilját. Aoi nem érezte elég erősnek magát ahhoz, hogy segítsen, így csak lustán bámulta, ahogy meztelenül kóvályog a szobában. – Megvan! Biztos leesett – Yoshimi lehajolt. – Mitsu az – mondta. – Minden rendben, de ma nem megyek haza – vette fel. Hallgatta egy kicsit a férfit, hümmögött, aztán kinyomta. Visszafeküdt Aoi mellé. – Mire gondolsz?

- Arra, hogy hogyan tudtalak titeket összetéveszteni?!

Yoshimi elvigyorodott. A szeme csillogott, és Aoi teljesen elgyengült a láttára. 

- Ezt én sem értem. Jóképűbb vagyok az öcsémnél, és az ágyban is jobb, minden tekintetben.

Aoi a mellkasára hajtotta a fejét. Somolygott.

- Szerintem csak az alkohol volt az oka. – Hangosan felkacagott, amikor Yoshimi meghúzta a haját. Őszintén szólva nem érdekelte, mi volt az oka a tévedésének, amíg a férfi a karjaiban tartotta.

Vége