Szerelem a könyvtárban

Ai: Szerelem a könyvtárban

Kuroishi Masaya kíváncsian szemlélte az ősrégi épületet. Jó helyen járt, pedig már azt hitte, eltévedt. Ez volt a könyvtár. Nem sok jót nézett ki belőle, pedig alapjában véve szépen karbantartották. Masaya csupán modern épületekhez volt szokva. Most először járt itt. Egy hónapja költöztek ide a nagyvárosból az apja munkája miatt, de eddig lekötötte a pakolás, majd a suli és az ismerkedés. Mára tanítási szünetet rendeltek el a tanárok továbbképzése miatt. Masaya kihasználta az alkalmat, és megkereste a városi könyvtárat. Belépett. Kellemes csend és az otthonosság érzése fogadta. Elmosolyodott, máris jobban érezte magát. Imádta a könyvtárak által nyújtott nyugalmat. A pultnál ülő férfi udvariasan meghajtotta a fejét.

- Jó napot kívánok! Segíthetek valamiben?

Masayát zavarba hozta a kérdés, jobban mondva inkább maga a férfi. A könyvtáros ugyanis jobban mutatott modellként egy plakáton, mint eltemetve a könyvek között. Végül is nem az ő dolga – döntötte el magában. Bólintott.

- Szeretnék beiratkozni. A nevem Kuroishi Masaya.

A férfi a számítógéphez fordult.

- Most vagy először nálunk, igaz?

- Igen. Nem rég költöztünk a városba.

A férfi mosolygott, és ettől még elbűvölőbb lett.

- Minekawa Kenshin vagyok, az egyik könyvtáros. Nyugodtan szólj, ha a segítségedre lehetek valamiben. Körbevezethetlek, ha szeretnéd.

Masaya habozott. Vonzották a könyvekkel teli polcok, de nem akart társaságot. Szeretett egymaga felfedezni. A férfi mintha megérezte volna ellenérzését.

- Biztos szívesebben fedezed fel egymagad a könyvtárat, hiszen úgy izgalmasabb – kacsintott egyet. – Ezt ki kellene töltened, ezt pedig kérlek, dátumozd, és írd alá. Köszönöm. – Átnyújtott egy beiratkozási lapot, valamint egy adatkérő lapot. Masaya pár perc múlva már a könyvtár olvasója volt.

- Üdvözöllek nálunk! Jó böngészést, Kuroishi-san!

Masaya beolvadt a polcok sorába. A könyvek láttán legszívesebben táncra perdült volna.  

Masaya imádott könyvtárba járni. Hetente egyszer legalább felbukkant ott. Visszavitte a kikölcsönzött könyveket és újságokat, választott helyettük. Megismerte a másik két könyvtárost is, de nem igazán voltak neki szimpatikusak. Közben egy táblán felfedezte, hogy Kenshin nem egyszerű könyvtáros, hanem ő a könyvtár igazgatóhelyettese is. Kedvelte a férfit, mert olyan közvetlen és barátságos volt. Soha nem tudott tőle olyat kérdezni, amire ne tudott volna választ adni. Ráadásul szerény is volt, amit Masaya csak még jobban csodált benne.

Megtanulta a férfi időbeosztását, és akkor ment, ha ő állt a pult mögött. Úgy tűnt, hogy a férfi is örül neki, így Masaya általában vigyorogva és lélekben repkedve indult a könyvtárba. A szülei elégedettek voltak, hiszen nem csak jól tanult, de még barátokat is szerzett. Persze a fiú Kenshint is közéjük sorolta, bár ritkán tudtak pár szónál többet váltani. A férfinak ugyanis elég nagy volt a „rajongói tábora” – délelőttönként az idősek szerették a segítségét kérni, délután pedig az iskolás lányok foglaltál le. Masayát ez nem zavarta, vagyis inkább nem hagyta, hogy ez zavarja. Jól érezte magát így.

Az egyik pénteken új barátai a suliból buliba hívták.

- Gyere velünk, Kuroishi-kun!

- Gyere!

A lányok szemüket hunyorították, kuncogtak, de Masaya mégis nemet mondott. Késő volt, még a könyvtárba is akart ugrani. Szó szerint úgy esett be az ajtón. Zanaki-san rendreutasítóan rázta a fejét, de Kenshin ránevetett. Elvette tőle a könyveket.

- Nyugodj meg! Még van fél órád a zárásig.

- Az elég lesz. Most csak egy könyvet vinnék ki, mert a hétfő délutánom szabad. Majd akkor választok még.

- Segítsek?

- Nem kell, köszönöm. Tudom, hol van. – Masaya már el is sietett.

A történelmi könyvek a terem legeldugottabb részében voltak, lévén, hogy szinte sem kereste őket, egy-két diáktól és időstől eltekintve. Az egyetemi könyvtár történelmi részlege sokkal bővebb anyaggal rendelkezett, így sokan inkább ott keresgéltek, ha valamire szükségük volt. Masaya viszont felfedezett egy könyvet, ami tökéletesen alkalmas volt, hogy házidolgozatot írjon belőle. A keresett könyv viszont nem volt a helyén…

Masaya megnézte a jegyzeteit. Jó helyen állt. Értetlenül járkált a polc előtt. Előfordult már, hogy rossz helyre tettek vissza könyveket, ám hiába nézegetett, nem fedezte fel sehol. Kelletlenül visszasétált a pulthoz. Kenshin épp új könyveket vitt gépre. A másik könyvtárost nem látta.

- Minekawa-san, elnézést…

Kenshin kilépett az oldalról, ahol dolgozott, és rámosolygott.

- Valami baj van? Nem találtad meg a könyvet, amit kerestél?

- Nincs a helyén – panaszkodott Masaya.

Kenshin visszafordult a számítógéphez.

- Lehet, hogy kikölcsönözték. Mondd a címét, megnézem a katalógusban.

Rövid keresgélés után a férfi a homlokát ráncolta, míg Masaya zavartan toporgott.

- A helyén kell lennie. – Kenshin már állt is fel. – Gyere, megkeressük!

- Nem akarom feltartani a munkájában.

- Ne butáskodj! – A férfi vállon veregette. – Az a dolgom, hogy neked segítsek. – Odaszólt az időközben előkerülő Zanaki-sannak. – Hátul leszek, ha kellenék.

- Tíz perc múlva zárunk – közölte a nő figyelmeztetően.

- Tudom, köszönöm. Majd én bezárok, ha addig nem találjuk meg azt a könyvet. Te nyugodtan elmehetsz.

A nő elhúzta a száját, de nem szólt. Fogott egy halom visszapakolandó könyvet, és elvonult. Kenshin lopva a szemét forgatta, mire Masaya felkuncogott.

- No, gyere! – Kenshin határozott léptekkel elindult hátra.

Masaya pár lépéssel lemaradva követte. Nagyot nyelt. A férfi rendkívül jól nézett ki. Fekete nadrágot és fehér, hosszúujjú inget viselt. Cipője gumitalpú lehetett, mert nesztelenül haladt a padlón. Haját rövidre vágatta, a vége pont az inge nyakáig ért. Elől viszont hosszabbra hagyta, hogy ne legyen olyan szigorú az arca. A fekete hajhoz feltűnő zöld szemek társultak. Nem volt csoda hát, hogy mióta ő idekerült könyvtárosnak, sok lány kezdte el látogatni az amúgy addig hanyagolt középületet. Masayának a mosolya tetszett a legjobban. Derűs, széles mosoly… Masaya elpirult. Hülyének érezte magát. Egy férfiról álmodozik, mint valami lány…

Kenshin megtorpant.

- Itt vagyunk.

- Itt kerestem.

Kenshin morgott valamit az olvasókról, de olyan halkan, hogy a fiú nem értette. Nem mert rákérdezni. A férfi végigfutotta a szemével a sort, de nem találta a könyvet. Beletúrt a hajába.

- Kezdjük elölről. Nincs a helyén a könyv, tehát, bárhol lehet. Ez egy kis időbe fog telni. Segítesz megkeresni?

Masaya bólintott.

- Jól van. Te kezded az elején az alsó sorokkal. Én magasabb vagyok, a felső sorokkal én foglalkozom. Jó így?   

Masaya letette a jegyzeteit és a füzetét a padlóra.

- Igen – válaszolta.

Egy idő után egészen meghittnek érezte ezt a keresgélést. Nem beszéltek, nehogy elvonják a másik figyelmét, és elszalasszák a könyvet. A könyvtár elnémult. Lejjebb vette valaki a lámpák fényét, mire Kenshin felmordult, de nem mondott semmit. Masaya a polc közepe felé összeütközött vele.

- Elnézést, nem figyeltem.

- Semmi baj, elférünk.

Kenshin hátrébb lépett, hogy a fiú elférjen előtte. Masaya elpirult. A férfinak enyhe, tiszta illata volt, ami mindig megcsapta az orrát, ha megmozdult. Nem tudott a könyvekre koncentrálni. Szó szerint pánikba esett. Halk zihálása feltűnt a férfinak is.

- Jól vagy? Remélem, nem félsz a sötétben.

- Nem. – Masaya hangja elfulladt. Maradni és menekülni is szeretett volna.

Kenshin megtámaszkodott a polcon, csapdába ejtve a fiút.

- Akkor mi a baj? Ennyire fontos az a könyv?

- Házidolgozathoz kell.

Kenshin már egész közel állt hozzá. Masaya érezte a belőle áradó forróságot, ahogy összeért a testük.

- Ha nem lesz meg, meghozatom másik könyvtárból könyvtárközivel. Úgy jó lesz?

Kenshin halkan beszélt, a füléhez ért az ajka. Megremegett.

- Igen, köszönöm szépen.

- Masaya?

- Igen? – Nem mert a férfira nézni. Kenshin szájából még az ő neve is olyan másképp… olyan buján hangzott.

- Rám néznél?

Lassan, szinte félve fordította oldalra a fejét. Kenshin mosolygott.

- A szemüvegedben látom magamat. Egész szexin áll. Jobban tetszik, mint a múltkori kontaktlencse.

Masaya nagyot nyelt. Kiszáradt a szája, és úgy vert a szíve, hogy azt hitte, kiugrik a helyéről. Mukkanni sem tudott. Kenshin lassan hozzáhajolt. Eltűnt a mosoly az arcáról. Masaya reszketett.

- Ne!

Kenshin oda sem figyelt rá. Finoman végignyalta az ajkait, mire tágra nyílt szemmel nézett fel rá.

- Ne! – suttogta még egyszer, de lehunyta a szemét, amikor Kenshin szorosan megmarkolta az állát, és megcsókolta. Nyelve finoman a szájába hatolt. Felnyögött. Már csókolózott lányokkal, de most más volt. Szenvedélyes, izgató… igazi… felnőtt csók… Kenshin keze a mellkasára, a csípőjére, onnét pedig az ágyékára csúszott. Megrándult, megpróbálta kitépni magát a férfi karjaiból.

- Ezt nem szabad!

Kenshin tekintete szinte lángolt.

- Ne hidd, hogy most már megállíthatsz…

- Ne…

Kenshin újra megcsókolta, közben levette a szemüvegét, és félretette. Masaya utána nyúlt, de a férfi elfogta a kezét, és nekiszorította a polcnak.

- Minekawa-san…

Felkapták a fejüket Zanaki-san hangjára. Távolabbról jött, valószínűleg megállt a folyosó elején. Masaya kiáltani akart, de a férfi befogta a száját.

- Igen?

- Én elmentem. Egyszer ráfordítom majd a kulcsot, hogy senki ne jöhessen be.

- Köszönöm. Mi is mindjárt megyünk, csak még egyszer átnézem a polcot. Viszontlátásra, köszönöm a mai munkát!

Az asszony elsietett anélkül, hogy odajött volna hozzájuk. Kenshin megkönnyebbülve kifújta a bent tartott levegőt.

- Ez meleg helyzet volt…

- Engedj el! – Masaya hevesen kapálózott, de a férfi erősebb volt nála. Ismét nekiszorította a polcnak.

- Nem. Túl édes vagy, hogy csak úgy elengedjelek…

- Nem igaz… Ezt mondod másoknak is? – Masaya duzzogva nézett fel rá. – Azoknak a lányoknak például, akik mindig körülötted vannak délutánonként?

- Semmi közöm hozzájuk – jelentette ki a férfi, és nagyon komoly volt a hangja. – Tényleg nagyon aranyos vagy – tette hozzá. – Már azóta figyellek, hogy először bejöttél a könyvtárba. Vékony alak, kócos barna haj, ártatlan barna szemek, mindig ferdén álló szemüveg, édes mosoly… Látni akarom az arcodat, amikor beléd hatolok… Tudni akarom, milyen a hangod, amikor elélvezel…

Masaya ágyékába hevesen hatolt a vágy. Az esze azonban tiltakozott.

- Nem akarom, engedj el!

- Mintha a tested másként vélekedne… - harapott gyengéden a fülébe a férfi. Megfordította a fiút. Tenyerét az ágyékára csúsztatta, a nadrágon keresztül simogatta. Masaya zihált. Előredőlt. Homlokát a könyvekhez döntötte, és keményen megmarkolta a polc szélét.

- Hagyd… abba… - nyögte.

- Nem. 

Kenshin kigombolta a nadrágját, és alá csúsztatta a kezét. Masaya megremegett. Az ajkát harapdálta, nehogy felkiáltson. A nadrágja a bokájára csúszott. Kenshin hozzásimult. Apró csókokkal borította a tarkóját, nyakát, fülét. Gyengéden simogatta mereven álló vesszejét.

- Már nedves a csúcsa… - suttogta a fülébe.

Masaya elfulladva felnyögött, és aprót rándult a teste. Kenshin is nehezen vette a levegőt.

- Tudtam, hogy ilyen szexi leszel… Csináltad ezt már mással is?

- Ne… em…

Kenshin erősen megszorította a vesszejét, mire Masaya lába megroggyant. A férfi megtartotta. Tovább simogatta, a keze a fenekére tévedt. Masaya megdermedt.

- Ne!

A férfi nem hallgatott rá. Egy ujjal hatolt a testébe. Ki-be csúsztatta. Masaya nyöszörgött.

- Elég! Hagyd abba… kérlek… - Kenshin két ujjal hatolt belé, a hangja elfulladt. – Ahh…

A teste forró volt, és ismeretlen láz perzselte. Megmozdította a csípőjét. Kenshin halkan felnyögött mögötte.

- Igen. Folytasd!

Masaya arcán könnyek folytak.

- Kenshin-san, én…

Újabb ujj hatolt belé. Felnyögött.

- Kenshin-san…

Homályosan, mintha cipzár hangját hallotta volna. Az ujjak kicsúsztak belőle. Helyükre forró, nedves keménység nyomult. Elakadt a lélegzete.

- Lazíts! – suttogta Kenshin a fülébe. Hangja rekedt volt, szokatlanul feszült. – Nem akarok fájdalmat okozni neked…

Újra simogatni kezdte a vesszejét. Masaya zihálva tett egy csípőmozdulatot. A férfi lassan még mélyebbre hatolt.

- Teljesen benned vagyok – zihálta. – Fáj?

Masaya nem tudta, mit érez. Olyan forróság égette a testét, melytől akadozott a lélegzete, és még nem tapasztalt soha.

- Nem tudom… - lihegte.

Kenshin felszisszent.

- Őrjítő vagy!

Masaya testében kínná hízott a fájdalom, a vágy.

- Nem tudom… mit érzek…

- Jó érzés?

Masaya újra megmozdult. Ujjpercei elfehéredtek, olyan erővel szorította a fát.

- Forró… és… és nedves… Olyan…

- Milyen? – Kenshin finoman mozogni kezdett.

Masaya a fogait csikorgatta. Kiabálni szeretett volna. Kenshin mozgása erőteljesebb lett.

- Milyen? – ismételte. Egészen mélyre lökte magát.

Masaya szeme tágra nyílt.

- Jó… - súgta.

Kenshin megremegett. Megszorította merevedését, és nagyon mélyre hatolt. Masaya felkiáltott.

- Jó…

Soha nem érzett gyönyör járta át. Teste ívbe feszült. Hátranyúlt, és belemarkolt a férfi hajába. Egészen távolról hallotta Kenshin elfojtott kiáltását, aztán átengedte magának az üres végtelennek…

Mozdulatlanul hevertek a padlón. Kenshin Masaya haját cirógatta.

- Haza kell mennem. Anyáék már biztos aggódnak. – Masaya tétován moccant.

Kenshin átkarolta.

- Visszajössz hétfőn?

Masaya felsóhajtott.

- Nem tudom.

Kenshin lágyan megcsókolta.

- Kérlek…

Masaya felült. Mindene fájt.

- Tudod, hogy visszajövök. Kell ez a könyv.

Mindketten tudták, hogy ez csak üres kifogás. Kenshin felállt. Rendbe szedte a ruháját, és odanyújtotta a szemüvegét a fiúnak. Masaya zavartan igazgatta a nadrágját, mire a férfi mosolyogva a szemére biggyesztette.

- Ne légy zavarban – mondta. – Megvan a könyv – tette hozzá nyugodtan, mintha csak azt mondta volna, hogy este van.

- Tényleg? – Masaya felfigyelt.

Kenshin felnyúlt az ötödik polcra, és leemelte.

- Valaki nem a helyére, hanem eggyel feljebb tette vissza.

A fiú csak bámulta a könyvet. Kenshin nevetett, és kézen fogta. Elindultak előre, Masaya előtte felkapkodta a cuccait. A férfi kikölcsönözte számára a könyvet, majd kikapcsolta a számítógépet.

- Hazavihetlek? Kocsival jöttem ma reggel.

Masaya tétovázott. Kenshin várakozva nézett rá.

- Mit akarsz tőlem? – Masaya a táskájába süllyesztette a könyvet és a jegyzeteit.

A férfi összeszedte a holmiját, majd megállt a fiú előtt. Egész komoly volt az arca.

- Tetszel nekem. Kedvellek. Járnál velem?

Masayának tátva maradt a szája, utána meg nem tudta, hová nézzen zavarában.

- Ezt most komolyan kérdezed?

Kenshin egyik lábáról a másikra állt, és ezzel elárulta, hogy mégsem olyan nyugodt, mint amilyennek mutatja magát.

- Sajnálom, hogy letámadtalak, de… eddig küzdöttem a vágyaimmal, és most fogyott el a türelmem.

Masaya szíve megenyhült. Elpirult.

- Anyáék biztosan aggódnak. Hazavinnél?

A férfi elvigyorodott. Egymás kezét fogva léptek ki a könyvtár ajtaján. Masaya visszanézett.

- Eleinte nem tetszett. Tudod, modern épületekhez vagyok szokva – mondta.

Kenshin megtorpant.

- És most?

Masaya félrepillantott.

- Most már… nagyon.

Kenshin rákacsintott. Átkarolta a fiú derekát, és együtt indultak a parkoló felé.

Két hónappal később a vacsoránál Masaya édesanyja a fiára mosolygott.

- Mostanában olyan keveset beszélgetsz velünk… Szereztél barátokat?

Masaya zavartan gyűrögette a szalvétáját.

- Igen.

- Egyet se hozol el bemutatni – panaszkodott az asszony.

Férje leintette.

- Ha akarja, majd meghívja őket. Ő is tudja, hogy szívesen látjuk a barátait.

Masaya elpirult.

- Megismerkedtem valakivel a könyvtárban. Kenshin-sannak hívják. Idősebb, mint én, de jó fej. Hívott, hogy menjek el vele a tengerhez a jövő hétvégén. Szabad?

- Mióta ismered?

Apja kérdésére anyja csak a szemét forgatta.

- Drágám! Nos… Mesélj róla.

Masaya a poharára szegezte a pillantását. Sejtette, hogy nem fogják csak úgy elengedni a férfival.

- Könyvtáros. Minekawa Kenshin a neve. Majdnem egy éve ismerem. Segít nekem a tanulásban. Történelem volt az alapszakja az egyetemen, és nagyon okos.

Az apja a feleségére nézett.

- Végül is, már szinte felnőtt vagy… - mondta tétován.

Masaya reménykedve felkapta a fejét.

- Mehetek?

- A fiatalember telefonszámát azért meg kell adnod – figyelmeztette az apja, de a fia már kiviharzott az ebédlőből, hogy elújságolja a hírt Kenshinnek.

A hét csigalassúsággal telt. Pénteken délután Masaya még pakolt, amikor csengettek. Leviharzott az emeletről, de az anyját nem tudta megelőzni.

Az asszony már Kenshinnel beszélgetett.

- Kenshin-san! – Masaya megtorpant a férfi előtt.

- Masaya-kun… - Kenshin ránevetett. – Elkészültél?

- Mindjárt.

- Siess! Sötétesdés előtt le akarok érni a tengerhez. Nagy a forgalom.

- Igenis.

Masaya elviharzott. Nem tudta, mit beszélget az anyja és Kenshin, de nem féltette a férfit. Búcsút intettek az anyjának. Kenshin biztosan, ám óvatosan vezetett.

- Kedves anyukád van – mondta, amikor kiértek a városból, és gyorsíthatott.

- Szerintem szimpatikus vagy neki.

- Remélem. Mondtál neki valamit rólunk?

Masaya elpirult.

- Nem, dehogy.

Kenshin megsimogatta a térdét.

- Hiányoztál.

- Tegnap találkoztunk.

Kenshin felnevetett.

- Tudom. Nem arra gondoltam.

Masaya kibámult az ablakon.

- Tudom.

A könyvtárban történtek óta nem voltak együtt úgy. Masaya néha álmodott a férfival, és most is elképzelte kettejüket. Még a füle is belevörösödött.

- Mire gondolsz? – Kenshin vigyorgott, fojtottan, igaz, de kétségtelenül jól mulatott rajta. Pontosan tudta, mire gondol a fiú.

Masaya a kezét tördelte.

- Hol fogunk aludni? Azt mondtad, titok – terelte el a témát.

A férfi indexelt.

- A nagyszüleimtől örököltem egy nyaralót. Csak mi ketten leszünk két teljes napig. Mit szólsz?

A fiú nagyot nyelt.

- Aha…

Kenshin szeme vidáman csillogott. Masaya rábámult. Addig nézte, míg el nem nyomta az álom. Kenshin csókokkal ébresztette.

- Ébresztő! Megérkeztünk.

Masaya érezte, ahogy a férfi a karjaiba veszi. A fülébe motyogta.

- Nem a könyvtárban vagyunk…

Kenshin kuncogott.

- Még jó. Ezúttal úgy szeretlek, ahogy megérdemled.

A fiú kábán pislogott.

- Szeretsz?

A férfi megtorpant.

- Ehhez kétség sem férhet… Nem tudom, hogy te… - Bizonytalan volt a tekintete, ami egészen meghatotta Masayát.

- Én is szeretlek. Már régóta. Különben nem feküdtem volna le veled.

Kenshin óvatosan végigfektette az ágyon.

- Szeretlek. – Megcsókolta.

Összesimultak. Kenshin Masaya széttárt combjai közé térdelt. Vetkőztetni kezdte, de a fiú lefogta a kezét. Kérdőn nézett rá. Masaya idegesnek rémlett.

- Valamit be kell vallanom.

- Mi a baj? – Kenshin a sarkára ereszkedett, míg Masaya az ingét babrálta.

- Emlékszel még arra a könyvre, amit nem találtam a polcon akkor este?

- Persze. Ugye, nem hagytad el? Már egy ideje nálad van. – Kenshin igazi könyvtárosként viselkedett.

Masaya a fejét rázta.

- Nem erről van szó. Tudod, valaki rossz helyre tette vissza.

- Igen. Örök hálám neki. Bár nem tudom, ki lehetett… - Kenshin elgondolkozva meredt a levegőbe.

Masaya felsóhajtott.

- Én tudom. Én voltam.

A férfi döbbenten hebegett.

- De hát… én… - Lassan felfogta, mire céloz a fiú. Eltakarta az arcát, úgy nevetett. – Kis ravasz…

Masaya a száját harapdálta.

- Haragszol?

Kenshin a fejét rázta, és visszadöntötte a takaróra.

- Imádlak! Megőrülök érted, tőled! – súgta.

Vetkőztetni kezdte a fiút, aki ezúttal nem tiltakozott. Készségesen engedelmeskedett minden kimondatlan kérésének. Ledobálta a saját ruháit is, és hozzásimult. Csókot nyomott a szemüveg két lencséjére, majd vigyorogva elkobozta.

- Nem akarom eltörni – magyarázta.

Masaya zavartan próbálta eltakarni a testét. A férfi a feje fölé szorította a karjait.

- Ne takard el magad! A könyvtárban alig láttalak…

- Zavarban vagyok.

- Én is.

A fiú csodálkozva nézett rá.

- Miért?

- Lehet, hogy én nem tetszem neked.

Masaya fülig pirulva nézett végig a férfin. Ágyéka láttán felsóhajtott.

- Gyönyörű vagy.

- Érints meg!

Tétován engedelmeskedett. Kenshin arca ellágyult, tekintete megváltozott.

- Még… - lehelte. Izmai megfeszültek.

Masaya ujjai körbefonták. Simogatta, gyengéden megszorította. Kenshin a fiú mellkasára döntötte a homlokát, és reszketett. Forró lehelete a bőrét érte, ujjai a lepedőt markolták. Masaya vágytól felhevülve bámulta. Még soha nem volt ennyire tudatában saját testének hatalmával. A férfi felemelkedett. Ajka a fiúét kereste. Mohón tapadt rá. Keze végigsiklott a bőrén. Megcirógatta a merevedését. Összeakadt a pillantásuk.

- El fogok élvezni… - Kenshin hangja rekedt volt. 

- Én is.

- Alig érintettelek meg.

- Akkor is…

- Engedj el! – Kenshin elhúzódott. Keresgélni kezdett az éjjeliszekrény fiókjában. Tubust vett elő. Masaya kérdezni akarta, hogy mi az, de a férfi ajka az övére tapadt. Hideg anyag ért a combjához.

- Bocsi.

- Mi ez? Hideg.

- Síkosító. Benned akarok lenni. Most.

Masaya megrezzent, ahogy a férfi ujja a testébe hatolt. Az ujj síkos volt, ki-be csúszkált a szűk lyukban. Zihálva hunyta le a szemét, és csak az érzésre figyelt, ami lassan birtokba vette a testét. Újabb ujj csúszott egészen mélyre. Felnyögött. Ahogy felnézett, Kenshin pillantásával találkozott a tekintete. A harmadik ujj érintésére megragadta a férfi vállát.

- Most.

Kenshin rámeredt.

- Nem akarom, hogy fájjon.

- Gyere!

Kenshin halk nyögéssel hatolt belé. Lassan, óvatosan. Egymásba kapaszkodtak.

- Nem tudok… - Elakadt a férfi szava. Lihegett. – Túl jó. Nem fáj?

- Egy kicsit, de… kibírom. – Masaya átkulcsolta lábaival a csípőjét. – Kérlek… - Megemelte a testét.

A férfi őrjítően lassan mozdult, aztán egyre gyorsabban. Masaya kiabált, és érezte, ahogy a főnix, új életre kél, miután beleveszett az örök tűzbe. S a tűz se késlekedett soká. Magába fogadta őket, s együtt hamvadtak el, hogy újra megszülessenek.

Kenshin végigcsókolta a testét. Simogatta, harapta, nyalogatta. Pillekönnyű érintésekkel őrjítette. Masaya vonaglott. Gyűrte a lepedőt, és az ágy szélébe kapaszkodott.

- Ott… még…

Kenshin arcán elégedett mosoly terült szét.

- Nagyon édes vagy…

- Nem is… - Masaya arca tűzpiros volt, tekintete kába, teste forró és odaadó.

Kenshin ajkai körbefonták. Felkiáltott. A férfi után nyúlt. Fölébe kerekedett. Elakadó lélegzettel fogadta magába. Egymást ölelve ringatóztak a gyönyör habjain, mielőtt belevesztek volna az óceánjába.

Két nap… édes két nap. Masayát halványbarnára sütötte a nap. Kenshint egy kicsit jobban megkapta. Áldották a magánstrandot, ami a nyaralóhoz tartozott.

A hazaúton mindketten csendesek voltak.

- Szerinted a szüleid megengedik, hogy nálam aludj a hétvégén? – parkolt le Masayáék háza előtt a férfi.

- Ha szépen kérem, akkor biztosan. Bár előtte valószínűleg el kell jönnöd ebédre vagy vacsorára, hogy anya kíváncsiságát kielégítsd.

- Állok elébe. Szeretlek. – Kenshin futó csókot nyomott Masaya szájára, és szállt volna ki, hogy kivegye a csomagokat, de a fiú elkapta a karját. A kapuban döbbenten álló szüleire meredt. A férfi elkáromkodta magát. Masaya arca megrándult.

Negyedórával később ott ültek a kanapén. Masaya apja fel-alá járkált, és rendőrséget emlegetett. Kenshin nagyon sápadt volt, de nem szólt semmit. Az elmúlt két nap boldogsága nyomtalanul eltűnt. Masaya keze ökölbe szorult a férfi hallgatagsága láttán. Tudta, hogy őt próbálja védeni, így felpattant, amikor az apja arról beszélt, hogy soha többé nem mehet a könyvtárba.

- Elég volt, apa!

- Ülj le! Csak nem képzeled, hogy…

- Elég! – Masaya kiabált. Soha eddig nem tette, így az apja hökkenten elhallgatott. – Engem meg sem kérdezel. Szeretem Kenshin-sant, apa!

- Fiam, te még nagyon fiatal vagy…

Masaya reszketett a kétségbeeséstől.

- Lehet, de az érzéseim ettől még komolyak. Már egy éve szerelmes vagyok belé. Apa, kérlek! Engedd, hogy saját magam döntsem el, kivel vagyok együtt.

- Mi lesz, ha mégsem jöttök ki jól?

- Akkor legalább megpróbálhattuk. Apa… - Masaya szemébe könnyek gyűltek.

- Belegondoltál abba, hogy mit fognak szólni mások?

- Tudom, hogy nem lesz könnyű, de én szeretem Kenshin-sant, és az érzéseink csak egymásra tartoznak.

Az apja Kenshinre nézett.

- Maga meg csak hallgat…

- Úgy éreztem, hogy tartozom Masayának annyival, hogy ő beszéljen önnel először. – Mély levegőt vett, felállt, meghajolt. – Szeretem a fiát, Kuroishi-san. Vele akarok lenni. Tudom, hogy nem lesz könnyű dolgunk az előítéletek miatt, de… hiszem, hogy meg tudom védeni őt. Kérem, bízza rá Masayát.

Az apa a feleségére pillantott, aki alig észrevehetően bólintott.

- Adjon nekünk időt, Minekawa-san. Megértheti, hogy nem vagyunk könnyű helyzetben.

- Köszönöm.

Kenshin már az ajtónál járt, amikor Masaya édesanyja halkan megszólalt.

- Ha ezt tudtam volna, soha nem engedlek el a könyvtárba.

Masaya erre nem tudott mit mondani. Kikísérte a férfit.

- Sajnálom, már nagyon későre jár. Holnap fáradt leszel.

- Túlélem. Te is menj aludni. Nem akarom, hogy elaludj az órákon.

Egymást nézték. Masaya halkan kérdezte.

- Mi lesz most, Kenshin-san?

- Bízz édesapádban. Nem dobott ki mindjárt az elején, hanem meghallgatott minket. Ez jó előjel. Nem lesz semmi baj.

Megölelték egymást. Kenshin kiballagott a kocsihoz, Masaya utána rohant. Megragadta a karját.

- Kenshin-san.

- Igen?

- Én nem bánom, hogy beiratkoztam a könyvtárba.

Kenshin erre megcsókolta, és ránevetett.

- Egyet mondhatok. Te vagy a kedvenc olvasóm.

Masaya addig állt kint az utcán, míg a kocsi el nem tűnt a szeme elől.

Kenshin fáradtan nyújtózkodott, de ragyogó mosollyal fordult az olvasó felé, aki a segítségét kérte. Épp a mondat közepén tartott, amikor jóleső érzés borzongatta meg a testét. Oda se kellett néznie, már tudta, hogy Masaya érkezett meg. Mosolyogva fordult a fiú felé, miest volt rá ideje.

- Jó napot, Masaya-kun. Végeztél mára az iskolában?

- Igen, Kenshin-san. – A fiú mosolya beragyogta a termet. – Ezeket hoztam vissza – pakolt le két könyvet a pultra.

- Köszönöm. – Ahogy Kenshin visszavette őket, egy lap hullott ki az egyikből. Széthajtotta, kis híján felnevetett. – Azt hiszem, ezt benne hagytad – fordult a fiú felé.

Masaya szemét lesütve motyogta.

- Megtarthatod. Most megyek választani. – Piros arccal sietett el a polcok felé.

Kenshin elvigyorodott, és a visszahozott könyvek közé tette a könyveket. A levelet újra és újra elolvasta, legszívesebben táncra perdült volna.

Apa beleegyezett a kapcsolatunkba. Szeretne jobban megismerni, szombaton ebédelj velünk. Még mindig szeretlek.

Masaya

Masaya eközben egy könyvbe olvasott bele, de igazából a férfi járt a fejében. A szombat nemsokára eljön, és akkor együtt ebédelnek. Alig bírt magával örömében. Két lány beszélgetésére felkapta a fejét.

- Minekawa-san mostanában nagyon boldognak tűnik – mondta az egyikük. Masaya ismerte, mert egy évfolyamra jártak. A másik lányt még soha nem látta, de nem is volt most ez lényeges.

- Szerintem szerelmes.

- Úgy gondolod?

- Persze. Nézz csak rá. Munka közben a levegőbe bámul, és mosolyog. Biztos a szerelmére gondol.

- Irigylem azt a lányt – mosolyodott el Masaya évfolyamtársa. – Klassz lehet, ha Minekawa-san a barátod.

- Szerintem is. Nézd, itt a könyv, amit a múltkor kerestél!

Masaya már nem is figyelt rájuk. Megfordult, és visszaindult a pulthoz.

- Kenshin-san, segítenél nekem?

- Természetesen. – Kenshin felállt, és követte.

Alig értek be a polcok közé, ahol senki sem láthatta őket, finoman megsimogatta a fiú arcát.

- Valami baj van? Nem érzed jól magad? Tiszta piros az arcod.

Masaya válaszul lábujjhegyre állt, és addig csókolta, míg a férfi levegő után kapkodva el nem tolta magától.

- Kínozni akarsz? – hördült fel. – Tudod, milyen messze van, mire együtt lehetünk?

Masaya huncutul mosolygott.

- Van egy bennfentesem itt a könyvtárban. Talán hajlandó lesz kicsit később bezárni a kedvünkért.

Kenshin lélegzete elakadt, aztán magához rántotta, és mohón megcsókolta. Masaya lába össze akart csuklani, belekapaszkodott a férfi vállába. Mire szétváltak, mind a kettejük arca piros volt, a hajuk kócos, a ruhájuk pedig zilált. Kenshint nevetés rázta.

- Hihetetlen, milyen kis perverz vagy – súgta a fülébe.

Masaya füle égett.

- Nem vagyok az. Csak… beszélgetett ott két lány az előbb, és azt mondták, hogy mostanában olyan boldognak tűnsz, és biztos szerelmes vagy. És ettől úgy éreztem, muszáj megcsókolnom téged.

Kenshin magához húzta, megölelte.

- Szeretlek, és igazából nem bánom, ha megtudják mások is. Boldog vagyok.

Masaya elmosolyodott.

- Itt várlak záráskor – válaszolta kuncogva, és már ott sem volt.

Kenshinnek még több mint egy órát kellett várnia.

- Majd én bezárok. Köszönöm a mai munkát, Zanaki-san.

- Szép estét! Viszontlátásra!

Kenshin bezárta az asszony mögött az ajtót, és Masaya keresésére indult.

- Helló! – A fiú a polcnak támaszkodott. Az ingét kigombolta, a nadrágján le volt húzva a cipzár. Csábos volt, és kihívó. Kenshin ahogy közelebb lépdelt, kigombolta az ingét, kihúzta a nadrágból.

- Helló! Azt hiszem, ezért büntetés jár.

Masaya nevetve kitárta feléje a karját.

- Gyere, büntess meg, kedvenc könyvtárosom!

Kenshin boldogan teljesítette a kérését, és amikor valamivel később kiléptek az épületből a hátsó ajtón, Masaya biztos volt benne, hogy amíg a könyvtár állni fog, addig a szerelmük se múlik el. És a könyvtár még nagyon hosszú ideig állt az utca fölé magasodva…

Vége