Szavazás végeredménye

2015.12.08 10:40

Sziasztok!

 

A mai nap folyamán lezárom a szavazást itt és a Facebookon is. Mindenkinek nagyon köszönöm, aki vette a fáradtságot, és szavazott valamelyik történetre. Eredményhirdetés következik:

Utolsó helyen végzett a Tökéletlen tökéletesség. Elvileg Jun húgának az esküvője lett volna a téma.

5. helyre a Nyíló cseresznyevirágok került. Nem ez volt a legboldogabb történet, így azért nem lepődtem meg, hogy ennyire a végére került. Ettől függetlenül picit csalódott is vagyok, mert akármilyen szomorkás is maga a cselekmény, van benne valami csendes derű. Elvileg pár évvel az alaptörténet vége után játszódott volna.

4. helyen holtversenyben a Háromszög és a Lelkedbe látva végzett. A Háromszögben Sinji okozott volna némi vetélkedést a fiúk között, míg a Lelkedbe látvában egy trónviszály kellős közepébe csöppent volna az olvasó.

A dobogós 3. hely a Bal Sagoth c. történeté, amivel nem okoztatok meglepetést :D Az elképzelés szerint Zach-et meghívták volna régi iskolájába osztálytalálkozóra, ahová magával rángatja Corneliust is. Ne lepődjetek meg, ha egyszer megírom :P

Ezüstérmes, vagyis 2. helyezett lett Az élet ára. Az elmúlt napokban érdeklődéssel figyeltem, ahogy megküzd az első helyért A látóval. Kíváncsi voltam, ki kerül ki győztesen a küzdelemből, végül lemorzsolódott. Elvileg egy mókás lakásfelújításól olvashattatok volna :D

És (dobpergés) 1. helyen végzett abszolút fölénnyel A LÁTÓ! Tartalomleírást nem kaptok, meglepetés lesz :)

 

Még egyszer köszönöm a szavazóknak az időt, amit rám szántak! Az extra (győztes) történettel karácsonykor jelentkezem! :D

 

Szép napot!

 

Ai

Téma: Szavazás végeredménye

Tárgy: Re:szavazás Feladó: Ai Dátum: 2015.12.11

Sejtettem én, hogy lobbizni fogtok :D Igazából tetszenek, amiket kitaláltam, úgyhogy valószínűleg előbb-utóbb meg lesznek írva... karácsonyra, szilveszterre, valentinre, meg húsvétra :D :D

Tárgy: szavazás Feladó: Blackfield Dátum: 2015.12.10

Kedves Ai!
Most egy kicsit azért szeretnék lobbizni, hogy azokat a történeteket is megírhatnád egyszer, amelyek motoszkálnak a fejedben, de nem nyertek! (Hisz csak egy maradhat! :D )
A többi történetre is szavaztunk, hisz szeretjük őket... ha esetleg ... majd ... valamikor ...
Nagyon örülnénk mindegyiknek!