Pénzen vett szerető

2015.01.31 22:00

Az élet ára egy olyan történet, amiről nem gondoltam, hogy ennyire bele fogok feledkezni. Szimpla egyfejezetesnek szántam, rövidnek és meghatónak. Kicsit másnak, mint A barátság szentségét, de ugyanolyan romantikusnak és édesnek. Aztán ahogy elkezdtem írni Robert és a gyerekek életét, valahogy egyre inkább úgy éreztem, ki kell kerekítenem a történetüket. Fejben elképzeltem a jeleneteket, este megállás nélkül írtam, néha alig láttam, de meg kell vallanom, minden percét élveztem :D

 

Robertnek nincs könnyű élete. A felesége más háttérrel rendelkezik, mint ő, nem is viseli könnyen, hogy felelősség és nehézség szakad rá a három gyerek születése után, ezért elhagyja. A férfi pedig vasakarattal dolgozik, neveli a gyerekeket, igyekszik olyan apának lenni, amilyet a gyerekei megérdemelnek. De valljuk be, három évig megállás nélkül melózni, lassan eltávolodva a barátoktól, naponta szembenézni a kiadások okozta feszültségekkel, megviselne bárkit. Robert tény, büszke ember, aki önmagát okolja, amiért az asszony elhagyta, ezért még keményebben próbál bizonyítani másoknak, de legfőképp önmagának. Ám van egy pont, amikor a büszkeség és minden megoldás kevésnek bizonyul…

Nem volt könnyű dolgom. Henry-t ugyanis először egy őszinte, kicsit pasivadász, hideg pasasnak szántam. Nem olyan lett. Olyan férfi lett, aki annak ellenére, hogy pénzen vesz szeretőt, mégsem egy érzéketlen ember. Őszintén érdekli Robert. A lelke, az élete. Azért ajánl pénzt, mert ezt tartja a legjobb ötletnek, hogy megszerezze. És utána még jobban meg akarja ismerni. Része akar lenni az életének. Róla beszélve, meg kell említenem, hogy utánagondolva, egyszer sem az ő szempontjából látjuk az eseményeket, hanem Robert vagy Adam szemével. Így alakult, és szerintem szép lett.

A gyerekek közül a legidősebb, Adam került a középpontba, hiszen tizenkét évesen ő az, aki leginkább megérti az apját, elég okos ahhoz, hogy lássa és elmondja a dolgokat. Arden és Annie csupán mellékszereplő lett, bár Annie nagyon cuki :D

 

Nem terveztem hozzá extrát, semmilyen folytatást, de már nem mondom, hogy soha nem is lesz, mert bármikor eszembe juthat egy kis jelenet :P

 

Jó olvasást!

Téma: Pénzen vett szerető

Nincs hozzászólás.