Mindörökké

Ai: Forever

Cindy Newton doktornő nem volt rokona Newtonnak, és a fizikához sem értett, de azt biztosan tudta, hogy az előtte álló férfi vonzóságához kétség sem férhet. Jólesően rámosolygott, már előre örülve a becserkészés izgalmának, amivel elejti majd a nemes vadat. Elhatározta, hogy megszerzi magának a férfit. Kell neki, és kész. Pedig orvosi esküje kifejezetten kitért arra, hogy a beteg szent és tiltott, de Cindy nem mai kislány volt, hogy hagyta veszni a lehetőséget, amely ott volt az orra előtt.

A vele szemben álló férfi magas volt, és vékony. Szikár testén számos zúzódás volt látható. Rövid haja izzadtan lógott magas homlokába, és izgalmas keretet adott az erős csontozattal megáldott arcnak.

- Túlélem, doktornő? – Mosolygós hangjában nem érződött flört hangsúlya, amit Cindy bánt is rendesen. Már két hónapja élt ebben a kisvárosban, de eddig nem talált kedvére való férfira. Most itt állt előtte A FÉRFI, csupa nagybetűvel, de nem úgy nézett ki, hogy elbűvölték a nő bájai. Pedig voltak, erről Cindy minden reggel elégedetten vett tudomást. Ám ez a férfi hatástalan maradt rájuk.

- Semmi baja, de pihenést javaslok – sóhajtotta a nő, és elhatározta, miest a férfi kiteszi a lábát a rendelőből, kifaggatja pletykás asszisztensét róla. Ki ez a férfi? Tudni akart róla mindent, hogy aztán a végén az ágyába csalja. Nem érdekli, hogy nős, vőlegény, vagy megrögzött agglegény. Ez a férfi az övé kell, hogy legyen.

A férfi tíz perc múlva távozott, miután kapott két receptet a zúzódásokra, és ellátta pár tanáccsal. Alig érhetett el a férfi a kocsiig, de a doktornő már ott ücsörgött félfenékkel Aubrey asztalának sarkán.

- Mindent tudni akarok róla! – közölte, mire a lány úgy meredt rá, mintha megbolondult volna.

- Ne mondd, hogy pont őt szúrtad ki magadnak a majd’ ezer férfi körül, akik közül válogathatsz! – nyögte.

A doktornő felsóhajtott.

- Ez a férfi az összesen túltesz, akivel eddig találkoztam. Körüllengi valami… Teljesen felizgultam tőle!

Aubrey a fejét ingatta.

- Aaron Lowry megközelíthetetlen, és akkor még enyhén fogalmaztam.

- Ne már! – Cindy előredőlt. – Az se érdekel, ha felesége van, húsz gyereke. Ez a férfi legalább egy éjszakára, de kell nekem. Érted?

A lány sajnálkozva méregette.

- Nem hiszem, hogy jutnál vele valamire azon az éjszakán… - vélte tétován.

Cindy felkuncogott.

- Én még egy férfival se vallottam csütörtököt, ezt elhiheted, aranyom.

Aubrey a kézfejére támasztotta az állát, úgy nézett fel főnökére.

- Ezek szerint nem próbáltad még vele. Nála ugyanis nem mennél semmire, ebben majdnem száz százalékig biztos vagyok.

Cindy pislogott.

- Miért? Ki a fene ez a fickó? Impotens? A kék kapszula ma már csodákra képes. Pap? A cölibátus ma már feledésbe merült. Szerelmes a feleségébe? Hülyeség!

Aubrey ajkán szánakozó mosoly jelent meg.

- Homoszexuális – mondta ki az egyetlen lehetőséget, amire Cindy nem gondolt.

- Ez komoly? – A nő megfordult, és úgy meredt az ajtóra, mintha csak a férfi állna ott. – Meleg?

- Pontosan.

- Van is valakije?

- Van. – Aubrey nagyot bólintott. – És rossz ötlet lenne kukoricázni vele. Annyi pénze van, mint a pelyva, és egyetlen örököse Aaron.

Cindy azon kapta magát, hogy kíváncsi.

- Mesélj csak! Úgy tűnik, van, amiről még nem hallottam…

Aubrey vállat vont.

- Ez nem a te hibád, egyszerűen nagyon jól megvannak egymagukban. Nem verik nagydobra a szerelmüket.

Cindy picit felvonta a szemöldökét.

- Kedveled őket?

- Igen. Rendes emberek.

- Aha. – A doktornő kételkedő hangja arról beszélt, hogy ezt ő nehezen hiszi.

Aubrey erre hátradőlt a székén, és keresztbe tette hosszú lábait.

- Aaron Lowry családja egyike az első családoknak a városban. Nem gazdagok, de még mindig van némi befolyásuk. Aaront már kiskorában politikusnak szánták, csak éppen arról feledkeztek meg, hogy az ő véleményét is kikérjék. Aaron egyetemre ment, hogy megszabaduljon tőlük, csak épp nem arra, amelyikre akarták. Sokáig nem is jött haza.

Cindy az ajkát harapdálta.

- Ismerős a neve – gondolkodott el.

- Nemzetközileg elismert fotós. Folyamatosan járja a világot, vagy éppen a környéket.

Cindy felszisszent.

- De hülye vagyok! Hát persze! – bólintott – Már tudom. Van is egy képem tőle. A Hippokratészi eskü…

- Na látod.

- Hogyan lett belőle homoszexuális?

Aubrey nevetett.

- Honnan tudjam? Sokáig nem tudott róla semmit, a családját néha felhívta, de senki sem sejtett semmit. Azt rebesgették, családot alapított, stb. Aztán hazajött. Akkor már profi fotós volt, elismerték a munkáját, a kritikusok ódákat zengtek róla.

- Tudod, hogy nem erre vagyok kíváncsi! – morrant türelmetlenül a doktornő.

A lány bólintott, és elfojtott egy mosolyt.

- Nem egyedül jött haza. Egy barátjával. Ismerős Gary Rose neve?

Cindy hátrahőkölt.

- A milliomos, aki Dél-Amerikában szedte meg magát? Persze. Hiszen itt él a város határában, bár a fene tudja, miért pont ide… - elakadt a hangja. – Azt akarod mondani? – nyögte.

Aubrey kuncogott, és nagyot kortyolt a teájából.

- Bizony. Gary akkor vett itt egy kis farmot, és visszavonult. Az év nagy részét itt töltik, már amikor nem kíséri el Aaront az útjaira.

Cindy döbbenten huppant le egy székre.

- Várj csak… Rose már van vagy hatvanéves!

- Miért? Hatvanévesen nem lehet valaki szerelmes? – Aubrey érdeklődve pislogott. – Még mindig meg akarod szerezni magadnak Aaront?

- Honnan ismered ilyen jól őt? – Cindy gyanakodva ráncolta a homlokát, mire Aubrey-ból kitört a nevetés.

- Nem mondtam még? Ő a keresztapám.

Cindy erre nagyot legyintett, majd az ő szája is mosolyra húzódott.

- Csudába! – Picit hallgatott, aztán a lányra pillantott. – Van itt rajta kívül más, értelmes és vonzó férfi is?

- Már akartam javasolni valakit – Aubrey a számítógép felé fordult, és a monitorra varázsolta egy szőke, mosolygós férfi fényképét. – Mit szólsz hozzá?

- Azta! Ez a pasi hol bujkált eddig? – Cindy fejéből törölték Aaront, és szinte nyálát csorgatva húzódott közelebb az asztalhoz.

- Ő a bátyám – közölte asszisztense lágyan.

Cindy felsóhajtott.

- Honnan sejtettem, hogy valami ilyesmit fogok hallani? Istenem, hová kerültem!

Aubrey fejét hátrahajtva nevetett rajta, amihez aztán ő maga is kénytelen volt csatlakozni. Ki tudja…

Aaron eközben már kifelé tartott a gyógyszertárból. Az emberek egyik fele úgy húzódott félre előle, mintha leprás lenne, míg a másik fele barátságosan ráköszönt. Mivel ezt már megszokta, szeme sem rebbent, sőt… Az elhúzódókra jó hangosan ráköszönt, akik zavarba jöttek, és még gyorsabban igyekeztek elkerülni. Majdnem felnevetett, aztán inkább csak kisétált az utcára.

A férfi egy botra támaszkodva figyelte őt. Magas volt, talán csak két centivel magasabb nála. A teste azonban vállasabb, izmosabb, mint az övé. A haja már őszbe vegyült, az arcán szarkalábak vetettek árnyékot, ettől függetlenül kifejezetten vonzó férfi volt. Az ő számára mindenképp. Hiszen szerelmes volt belé.  

- Régóta vársz? – lépett oda melléje, mire a férfi arcon csókolta.

- Nem. Mit mondott az orvos?

- Ahogy gondoltam. Megzúzódott az izom. Óvatosabbnak kellett volna lennem.

Gary a homlokát ráncolta.

- Ebben igaza volt. Nem fogsz belehalni, ha magaddal viszel valakit, aki segít felmászni egy bazi nagy sziklára, hogy lehetőleg ne törd ki azt a szép nyakad fotózás közben.

Aaron bólintott.

- Értettem. – A karját nyújtotta, és a férfi engedelmesen belekarolt.

Elindultak az autó felé.

- Nagyon aggódtam érted – vallotta be Gary halkan.

- Sajnálom. – Aaron lassan lépkedett, hogy a férfi tudja vele tartani a lépést. Gary évek óta bottal járt. Sérülését még Dél-Amerikában szerezte, amikor lezuhant egy szikláról. Majdnem belehalt, és csak az ott élő bennszülötteknek köszönhette, hogy ennyivel megúszta. Amikor összeismerkedtek, közel huszonhét éve, a férfi már sántított. Ahogy teltek az évek, Gary állapota rosszabbodott, és most már a rövidebb utakra is kénytelen volt a botjára támaszkodni.

- Felhívott Singh – mondta Aaron, amikor besegítette a kocsiba.

- Mit akart? – Gary rosszkedvűen kapcsolta be a biztonsági övet.

Singh volt Aaron menedzsere, ha lehetett így fogalmazni. Ő segített értékesíteni a képeket, ő szervezte a bemutatókat és kiállításokat, az utazásokat. Gary úgy vélte, hogy lassan az egész életét szervezni akarja.

- Lenne egy előadási lehetőség Kanadában. Quebechez mit szólsz?

Gary megcsóválta a fejét.

- Elég messze van az nekem.

Aaron felsóhajtott, és ő is a biztonsági övért nyúlt.

- Abban reménykedtem pedig, hogy ha elfogadom, velem jössz. Ez nem egy túra lenne a vadonban, hanem egy egyetemi előadás. Utána meg körülnéznénk a városban, elmennénk egy romantikus vacsorára, és… ki tudja… - Hamiskásan a férfira mosolygott, mert sejtette, hogy ezzel félig meggyőzi. Gary egyvalaminek soha nem tudott ellenállni: a mosolyának.

- Öreg vagyok én már a romantikus vacsorához. – Gary elhúzta a száját, amikor észrevette a csalódás árnyékát átsuhanni Aaron arcán. – Ennyire szeretnéd?

Aaron kinyúlt, és megfogta a férfi botot fogó kezét.

- Szeretnék veled lenni, ennyi az egész. Mostanában egyre ritkábban tartasz velem az útjaimra, és félek, hogy… - Kinézett az utcára, nézte a sétálókat. – Szeretem ezt a várost, de idegesít, ahogy ránk néznek. Tudod, hogy nem érdekel mások véleménye, de lassan úgy veszem észre, hogy az ő hangulatuk ránk is hatással van. Jó lenne elmenni kikapcsolódni, kettesben lenni. – Megszorította a férfi kezét, és feléje fordult. – Szeretkezni akarok veled.

Gary a homlokát ráncolta.

- Szoktunk – mondta óvatosan, mert nem tudta, mire gondol a férfi.

- Persze, hogy szoktunk! – morrant fel Aaron, majd vállat vont. – Viszont végre úgy akarok szeretkezni veled, hogy nem fogod vissza a hangod, mert a földszinten ott lakik a szobalány meg a házvezetőnő.

- El is küldhetjük őket éjszakára.

- Utána meg egész este azon morognál, hogy holnap milyen pletykák fogják megrengetni amúgy sem makulátlan hírnevemet. – Aaron visszahúzta a kezét, és beindította a motort. – Nem érdekel, milyen a hírnevem. Nem érdekel, hogy ki mit mond. Szeretlek, és veled akarok élni. Élni – ismételte határozottan. – Normális életet akarok veled, amelyben akkor és ott csókollak szájon, amikor és ahol akarlak.

- Öregszel – válaszolta erre Gary halkan.

Aaron kifarolt a parkolóból, szomorúan nevetett.

- Szentimentális lettem?

- Nem baj. Én így szeretlek. – Ezúttal Gary érintette meg az ő kezét. – Mikor indulunk Quebecbe?

Aaron vigyora kiszélesedett, majd lefékezett. Mögöttük dudaszó harsant, és mindenki a kocsijukra meredt, de ő ezzel mit sem törődött. A férfihoz hajolt, és keményen megcsókolta.

- Nem fogod megbánni.

- Ajánlom is.

Összenevettek, majd Aaron újra rálépett a gázpedálra.  

Gary a férfit figyelte, aki éppen akkor szállt le a lóról, és megveregette a véknyát. Mosolyogva mondott valamit a lovásznak, és odaadta neki a kantárt. Ekkor vette észre, hogy figyeli őt. Olyan széles vigyor jelent meg az arcán, hogy Gary szíve akaratlanul is megdobbant. Hihetetlen, hogy ennyi idő után is képes ilyen hevesen reagálni rá.

- Rám vársz? – Aaron megállt előtte, és megérintette a botot tartó kézfejét. – Valami baj van?

- Semmi. Singh van itt. A házban telefonál az utazással kapcsolatban.

- Értem. Még le kellene zuhanyoznom – nézett végig magán Aaron, és elhúzta a száját. – Nem szereti, ha izzadtan jelenek meg előtte.

Gary fogcsikorgatva küzdött, hogy ne mondjon erre semmit, de persze nem bírta megállni.

- Az én kedvemért nem szoktál külön zuhanyozni – jegyezte meg jegesen.

Aaron már indulni akart, de most megtorpant. Csodálkozva nézte a férfit, majd elmosolyodott.

- Féltékeny vagy?

- Nem.

Aaron elkomolyodott. Visszalépett mellé, és mit sem törődve a lovászfiú kíváncsi pillantásával, hozzásimult.

- Mi a baj? – Átkarolta a nyakát, és egészen közel hajolt hozzá. Gary orrát megcsapta a ló, az izzadság, és a férfi testének illata.

- Talán én is öregszem – mormogta, és elfordította magát. Pontosan tudta, hogy Aaronnak esze ágában sincs elhagyni, vagy megcsalni őt, de Singh annyira idegesítette… - Nem mondtad, hogy Singh is velünk jön.

- Hová? – Aaron feltette a kérdést, aztán már fel is sóhajtott. – Álmaiban. Marad itthon. Veled megyek Quebecbe – közölte határozottan.

- Szükséged lehet rá… - Gary bizonytalanul megpróbált kibontakozni az ölelésből, mert látta a férfit kilépni a verandára.

Aaron megcsóválta a fejét.

- Francokat! – felelte nyugodtan, ám érződött a hangján, hogy ellenmondást nem tűr. – Ketten megyünk – ismételte meg, majd gyengédebben hozzátette. – Még mindig velem akarsz jönni?

Gary bólintott. Valójában ugyanannyira szeretett volna kikapcsolódni, és együtt lenni a férfival, mint Aaron.

- Igen.

A férfi szélesen elvigyorodott, majd lekapta a kalapját, és úgy tartotta, hogy a lovászfiú ne lássa, ahogy szájon csókolja a férfit. Felnevetett, aztán futásnak eredt a ház felé. Gary a fejét csóválva nézett utána, aztán halkan ő is felnevetett. Elképzelte Singh arcát, amikor megtudja, hogy ő bizony ezúttal itthon marad.   

Gary elégedetten dobta le magát az ágyra. A szoba, amit Singh lefoglalt, pontosan megfelelt az igényeinek, bár igazából, ha a földön kellett volna aludnia Aaronnal, annak is örült volna. Végre kettesben lesznek, és nem lesz senki, aki árgus szemekkel figyelje minden lépésüket. Néha nagyon bosszantotta, hogy a birtokuk amolyan átjáróház. Főleg amikor kanos volt, ahogy Aaron szokta mondani. Persze, mert ilyenkor a férfinak nem volt ideje odabújni hozzá, hanem a vendéggel törődött – legyen szó barátról, rokonról vagy kollégáról, tanítványról.

- Megfelel? – Aaron kifizette a hordárt, körbenézett a hatalmas lakosztályban, majd a nappaliból a férfihoz sétált. Fölé hajolt. – Hogy tetszik?

- Tökéletes. Singh kitett magáért.

Aaron nevetett, és a fejét rázta, majd lehuppant a férfi mellé.

- Én voltam, nem Singh. Ő csak az előadást szervezte, mást nem engedtem.

Gary körbenézett, majd felsóhajtott.

- Már értem, miért nem kétágyas szobánk van, hanem franciaágyas…

Aaron hangosan felnevetett, majd huncut csillogással a szemében elvette a kezéből a botját.

- Héé, az még kell nekem.

- Nem kell. Megkértem a portást, hogy holnap reggelig senki ne zavarjon minket. A vacsora már a nappaliban van, eszünk, aztán pihenünk.

Gary tisztában volt azzal, hogy úgy fognak ők pihenni, mint a lova kézen állni.

- Pihenni… - ismételte.

Aaron felpattant, és átsétált a kis nappaliba, amely a lakosztály része volt. Gary biztos volt benne, hogy kisebb vagyont fizetett ezért.

- Mennyei az illata. Jössz enni vagy előbb zuhanyozni szeretnél? – kiabált át hozzá Aaron.

Gary tétovázott. Legszívesebben azt válaszolta volna, hogy egyiket sem, mert… Nos, igen. Nem volt már fiatal, de ez a romantikus környezet, és a férfi meglepetései igenis hatással voltak rá. Megkívánta. Felállt, és elbicegett az ablakig. Elmerengett. Mikor is szeretkeztek utoljára? Múlt héten? Vagy még régebben? Mostanában inkább csak szorosan összebújva aludtak, mert mindketten fáradtak voltak máshoz. Ezúttal azonban a fáradtság mellett érződött valami más is. Izgalom. Milyen régen is volt, hogy egész éjszaka szeretkeztek, és Gary esküdni mert volna rá, hogy Aaron most ezt tervezi, és nem csak erre az éjszakára. Ki tudja, milyen tervei vannak holnap estére, meg holnaputánra…

- Mire gondolsz? – Aaron a háta mögé osont, és átölelte. Belecsókolt a nyakába.

- Rád.

Aaron erre maga felé fordította.

- Tényleg? Pontosabban? – A szemében határozottan vágy csillogott.

Gary végiggondolta a dolgot, majd az egészet agyának kuka részébe hajította. Rámosolygott a férfira.

- Egyiket sem akarom. Sem enni, sem fürödni. Téged akarlak.

Aaron még közelebb húzta magához.

- Annyira, de annyira reméltem, hogy ezt fogod mondani – nyögte elégedett vigyorral.

- Beképzelt vagy.

- Dehogy, csak reménykedtem, hogy hatással leszek rád – nyomott csókot a férfi ajkára, majd az ágy felé húzta. – Szabad? – nyúlt az inge felé.

Gary bólintott, és engedte, hogy apró csókok közepette meztelenre vetkőztesse. Mindig elbűvölte, ahogy ilyenkor Aaron ránézett. A tekintetében ugyanis csodálat volt, mintha nem is egy öregembert látott volna maga előtt, hanem egy fiatal fiút. Ő maga tisztában volt azzal, hogy már rég nem az a fess férfi, aki egykoron, de amikor Aaron szeretkezés közben végigsimogatta és végigcsókolta, elhitte, hogy igenis, van benne még mindig valami vonzó.

Aaron elégedetten méregette, ahogy a takarón feküdt. Lerángatta magáról a ruhát, és közben engedte, hogy Gary meg-megérintse a karját, a hasát, a combját. Odafeküdt mellé, összesimultak. Csak feküdtek, hogy összeért a bőrük, és lassan csókolóztak. Nem volt okuk sietni, ki akarták élvezni az időt és a pillanatot, amelyet együtt tölthettek. Gary ujjai beletéptek Aaron hajába, és ebből a férfi megértette, hogy milyen türelmetlen is. Finoman lejjebb csúszott, és végignyalta a nyakát, a mellkasát, a hasát, majd a combjait. Gary zihálva kapkodott levegő után. Néha úgy érezte, olyan öreg, hogy már mozogni is alig tud, de ilyenkor, amikor Aaron csókolta és izgatta, rá kellett döbbennie, hogy még vér folyik az ereiben, és parázs ég benne.

- Elég… - mormogta, és megmarkolta a férfi vállát. – Gyere ide!

- Ráérünk… - Aaron a merevedése fölül meredt rá vágytól csillogó szemmel, és képtelen volt neki nemet mondani. Hogyan is tudott volna, amikor ez a férfi volt élete nagy szerelme… Régen, még mielőtt találkozott volna vele, úgy hitte, hogy igaz, örökkévaló szerelem nem létezik. Na jó, valójában a szerelemben sem hitt, hiszen soha nem esett rabjává. Voltak szeretői szép számmal, de szerelmes sosem lett egyikbe sem. Aztán elteltek az évek, megtörtént a balesete, és amikor talpra állt, megtörtént a csoda. Felbukkant a faluban egy fiatal természetfotós, aki a mosolyával egészen más érzéseket lobbantott benne lángra, mint a nők vagy férfiak, akikkel addig találkozott. Nem csak a férfi teste érdekelte, hanem a lelke is. A véleménye bizonyos dolgokról, a múltja, minden, amit eddig nem tartott fontosnak egy kapcsolatban. Mire észrevette, már elbűvölte őt Aaron mosolya, ahogy a vízesés zubogása alól rákacagott; megérintette őt a mozdulat, amellyel a karjaiba vette a pár napos kisbabát; csodálattal töltötte el az akarata, amellyel véghez vitte a legveszélyesebb fotózást is. Soha nem felejti el, amikor Aaron megkérte, hogy kísérje el a falu mellett húzódó kisebb szakadékhoz. Megcsúszott, majdnem lezuhant, de a férfi nem törődve azzal, hogy drága – és legjobb – gépe nekiütődik a szikláknak, felrángatta maga mellé. Nem hisztizett a gép miatt, hanem azért aggódott, hogy neki esetleg baja esett. Olyan erővel ölelte, hogy erre csak egyetlen válasz volt. Csókolóztak, majd szeretkeztek. Lényegtelen volt, hogy majmok lesik őket a fák magasából, és kemény alattuk a szikla…

Aaron a nevét mormogta, és hozzásimult, összeért az ágyékuk, a tekintetük pedig egymásra talált.

Gary-t még mindig elbűvölte ez a pillantás. Annyi év eltelt, és még mindig úgy néz rá, mint akkor ott a szakadék szélén. A szemében szerelem van, vágy, és még ezernyi érzelem: birtoklás, megértés, bizalom, szeretet, féltés… Nagyon nehezen értette meg, hogy a fiatal, nagy tehetséggel megáldott fiú szerelmes belé. Úgy vélte, hogy a karrierjének nem tenne jót egy középkorú szerető, aki ráadásul férfi. Aaron azonban nem az a fajta volt, aki csak úgy hagyta, hogy mások döntsék el, mit is akar. A férfit akarta, őt akarta, és ezért harcolni is képes volt. Gary ugyanis a civilizációba visszatérve, kiadta az útját, mert nem akarta, hogy bármi is a fiú útjába álljon. Látta a tehetségét, megismerte a lelkét, és nem akarta csalódni látni. Talán az sem szerette volna, ha egy napon Aaron rájön, szerelmük csupán múló láng volt. Ám Aaron egész egyszerűen beállított hozzá éjnek évadán, és előtte törte össze azt a fényképezőgépet, amely már így is sok mindent kiállt az őserdőben tulajdonosával. Gary tudtára adta, hogy amióta szakítottak, képtelen normális képet készíteni, és mit sem ér a gépe, ha nincs ott a lelke, mert folyton ő jár a fejében. A fiú őszintén szerette, és ez a makacsság, akarat, vágy, amelyet kiolvasott a szeléből, teljesen a padlóba döngölte. Aaron szereti őt, és nem érdekelte, hogy sánta az egyik lábára, elmúltak felette a legjobb évek, és nem a legtisztességesebb ember…

Aaron nyelve a szájába hatolt, játszott az övével, közben lágyan siklott fel-le a keze összesimuló merevedésükön. Ziháló lélegzete, sötét pillantása nem hagyott kétséget a férfiban, hogy egész kis hajszál választja el attól, hogy elveszítse önuralmát. Gary imádta ilyennek látni. Tudni, hogy csak ő képes ilyen messzeségekbe taszítani. És nem számított, hogy már nem fiatal, és nem jó a lába, ezt a tekintetet csak ő volt képes a férfi szemébe csalni.

- Gyere feljebb! – súgta rekedten, és a férfi engedelmeskedett.

Úgy érintette a merevedését az ajkával, mintha értékes tárgyat csókolna. Egészen addig kínozta, míg Aaron nyögve elhúzódott tőle.

- Elmegyek, mielőtt neked jó lenne – sóhajtotta, és odafeküdt mellé.

Gary beletúrt a hajába, és magához húzta.

- Nem számít… - Megcsókolta, és a keze közben végigfutott a testén, hogy a férfi remegve markolt a vállába. Visszahúzta magára, és jóleső morgással nyugtázta, ahogy Aaron ujjai körbefonták. – Benned akarok lenni – nyögte, ahogy a férfi fogai finoman megcsípték a mellbimbóját.

- Francba… - Aaron kibontakozott a karjaiból, majd a hajába túrva elkezdte rángatni a bőröndjeiket. A kisebbiket nyitotta éppen, amikor Gary végre rájött, hogy mit keres.

- Síkosítót hoztál magaddal? – hitetlenkedett.

Aaron felemelte a kis flakont, és visszasétált hozzá. Odatérdelt az ágy szélére.

- Türelmetlen vagyok, azt hiszem… - vont vállat zavart mosollyal. – Magamban akarlak érezni, de nem akarok várni. – Kibontotta a flakont, és Gary figyelte, ahogy az ujjára kent krémet a testébe keni.

Kinyúlt, és magára rántotta, hogy Aaron meglepetten felkiáltott. Az ajkával csitította el, közben ő folytatta, amit a férfi elkezdett. Annyira feltüzelte, hogy Aaron még ilyesmire is gondolt. Kettejük közül ugyanis általában ő volt alul, de ezúttal a férfi hajlandó volt engedni, hogy úgy legyen, ahogy ő akarja. Ez teljesen meglepte, majd olyan izgalomba hozta, hogy szinte fájt.

Aaron a takarót markolta, és élvezettel hunyta le a szemét. Ritka alkalom volt, hogy nem ő volt a kezdeményező fél, de most csak a férfit akarta. Nem számított, hogy ki van felül, és ki van alul, míg együtt vannak, és egymásba forr a testük. Felemelkedett, és feltérdelt. Egymás szemébe néztek, miközben magába fogadta a férfit. Annyira jó volt, hogy igazából, ha bárki kérdezte volna tőle, mit érez ilyenkor, nem tudott volna felelni, mert… ezt nem lehetett szavakkal kifejezni. Amikor egyikük beléhatolt a másikba, az nem csupán szex volt. Nem csak testi kielégülés, hanem lelki összekapcsolódás is. A legnagyobb harmónia, amely létezik a kék bolygón.

Gary a férfit nézte. Képtelen volt levenni róla a szemét. Annyira gyönyörű volt, ahogy félig lehunyt szemmel a száján át kapkodta a levegőt, és lángolt az arca, csóktól duzzadt az ajka. Keményen markolta a csípőjét, hogy rákényszerítsen egy másik ritmust, amelyről tudta, hogy még több kéjt fog hozni.

Ismerte Aaron testét, talán jobban, mint a sajátját. Sok-sok éjszakát töltött a megismerésével. Pontosan tudta, hol érintse, hogy halk nyögés szakadjon fel belőle, és hol csókolja, hogy kiáltson, hangosan. Ismerte bőrének minden négyzetcentiméterét, az illatát, az ízét, a simaságát, legbensőbb forróságát. Szerette ezt a testet, mely most összeforrt az övével, és már nem is csak Aaron teste volt, hanem egy test voltak ők ketten két lélekkel. Ebben a pillanatban azonban már csak együtt léteztek, egy volt a lelkük, ahogy a végső kéj pillanatában remegve kapaszkodtak egymásba…

Aaron tért először magához. Megmozdult, majd lecsúszott róla. Megcsókolta, és Gary érezte, hogy még nincs vége ennek az éjszakának. Nem tiltakozott, amikor Aaron oldalra fordította, és felhúzta a lábát. Akkor sem, amikor síkosítótól nedves ujjak hatoltak belé. Belefúrta az arcát a párnába, és csak azokra az ujjakra koncentrált, amelyek benne mozogtak, és a testre, amely nekifeszült, miközben lassan beléhatolt. Egyszer Aaron megkérdezte, hogy mit érez ilyenkor, és ő nem tudott válaszolni. Mert mit mondhatott volna? Erre nem talált szavakat, melyek kifejezhették volna a gyönyört, mely végigsuhogott a testén, és íjba feszítette az izmait. Nem voltak mondatok, melyek elmondhatták volna, hogy sírni tudna, ahogy a férfit magába fogadja. Nem azért, mert fájt volna, hanem azért, amit a lelkében érzett. Ilyenkor érezte csak igazán, hogy ők ketten tényleg összetartoznak, és nem számított, hogy elszálltak felette az évek, ha még mindig képes volt hangos kiáltással vonaglani a férfi karjaiban. Feladva büszkeségét könyörögni neki, hogy még mélyebbre hatoljon, hogy érezze minden milliméterét annak a keménységnek, amely benne lüktetett, és bizonyította, hogy a férfinak még mindig ő az igazi, ő az, aki vágyat lobbant benne, és ő az, egyedül ő, aki képes kioltani ezeket a lángokat…

- Ne fogd vissza a hangod… - Aaron ziháló lélegzete a bőrét érte. – Most ne… - Olyan erővel lökte magát a férfiba, hogy Gary képtelen volt elfojtani a kiáltását. Kiáltott, és nyögött, és hagyta magát leigázni, mert lehet, hogy bot kellett neki a járáshoz, de vakon is biztosan tudta volna, hogy a férfi karjaiban megtalálja azt az érzést, mely felülír mindent az életében: azt, hogy tartozik valakihez, akivel összetartoznak. Most és mindörökké.

Gary büszkén figyelte, ahogy diákok tucatja gyűlik Aaron köré. Most megtartott előadása akkora hatással volt a fiatalokra, hogy mindenki szeretett volna vele váltani legalább néhány szót. Aaron jó előadó volt, Gary szerint jó tanár is, és simán el tudta volna képzelni, hogy oktatásra adja a fejét. A fejét, amin mosoly jelent meg, amikor a diákok feje felett észrevette őt. Megint akkorát dobbant a szíve tőle, hogy felsóhajtott. Ezt a férfit be kellene törvényileg tiltani. Még pár ilyen mosoly, és szívrohamot kap. Vagy lehet, hogy most azonnal, merthogy akkora kalapálásba kezdett, ahogy a férfi megindult feléje, mintha maratont futott volna.

- Szia – állt meg előtte Aaron, és ránevetett.

Nem tudott válaszolni. Meg akarta csókolni, képtelen volt levenni a szemét arról a mosolyról.

- Valami baj van? – hajolt közelebb a férfi aggódva, aztán összetalálkozott a pillantásuk, és elhallgatott. – Csudába! – Megperdült, és odasietett a diákokhoz, majd suttogott valamit nekik, mire egyikük bólintott, és az egyik ajtóra mutatott. Aaron már vágtatott is vissza, és Gary igazán kíváncsi volt, hogy mi olyan sürgős. A férfi ugyanis berángatta az üresen álló terembe, majd magukra zárta az ajtót.

- Mit csinálsz? – hitetlenkedett.

- Teljesítem ki nem mondott kívánságodat – vágta rá Aaron határozottan. – Sajnos, tanintézményben vagyunk, ahol nem tehetem nyilvánosan, de szerencsére mindenre van megoldás – jegyezte meg elégedetten. Aztán már ott is állt a férfi előtt, és csókolta úgy, hogy Gary majdnem elejtette a botját.

- Hihetetlen vagy… - nyögte kisvártatva.

Aaron kinyitotta az ajtót, és huncut kacsintással karon fogta.

- Tudom. Ezért szeretsz – válaszolta, és még a nyelvét is kidugta a szemtelenje.

Gary legszívesebben addig harapta volna, míg… míg meg nem hallja azt az édes kis nyögést, ami jelezte, hogy felizgatta a férfit. Megrázta a fejét. Nem járhat ilyesmi a fejében, hiszen éjszaka kétszer is szeretkeztek. Kétszer. Mégis csak az járt a fejében, hogy akarja a férfit, és nem csak szeretkezni akar vele, hanem kettesben lenni vele, ahol csak ő láthatja a mosolyát, a tekintetét.

- Mi jár a fejedben? – kérdezte tőle a férfi.

Gary hozzáigazította a lépteit Aaron-éhoz, majd vállat vont.

- Te. Jó ötlet volt, hogy eljöttem veled.

- Tudom. – Aaron nevetett, mire több lány odafordult feléjük. Gary-nek szeme sem rebbent, csak keményen rájuk pillantott, hogy vegyék már észre magukat: ez a férfi az övé, és nekik esélyük sincs nála.

Aaron megigazította a vállán a táskáját, majd lassított.

- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk Genovába.

- Mit akarsz te ott? – Gary csodálkozva pillantott rá.

- Felkértek, hogy tartsak egy előadás sorozatot.

- Értem. Menni akarsz?

Aaron bólintott.

- Jól esne egy kis levegőváltozás. Elegem van az otthoniakból, hogy őszinte legyek. – Eltűnt a mosoly az arcáról. – Anyám még mindig azért macerál, hogy nősüljek meg. Nem képes elfogadni, hogy téged szeretlek. Persze, kedvel téged, meg minden, de azért unokákat akar, meg rendes menyet, nem téged.

Gary komoran hallgatott, csak akkor szólalt meg, amikor már a kocsi felé tartottak.

- Miért nem mondtad el eddig, hogy anyád… nem hagy békén?

- Nem akartam, hogy még jobban aggódj. Szeretlek. Tudom, hogy te is szeretsz engem, de te még mindig hajlamos vagy hülyeségeket gondolni. Nem akarlak elhagyni, eszemben sincs, mielőtt felhoznád – közölte határozottan a férfi, miest megálltak a kocsi mellett.

Gary bólintott.

- Jobb is. Megspórolsz nekem egy utat, mert abban biztos lehetsz, hogy utánad mennék, és visszacitálnálak hozzám.

Aaron meglepődött, majd ellágyult. Megfogta a férfi kezét, és megszorította.

- Szeretlek.

- Én is szeretlek. Mennyi ideig tartana a genovai munkád?

- Fél év körülbelül. Közben bejárhatnánk a környéket, és csinálhatnák egy halom fotót. Mit szólsz?

- Egy olyan lakást akarok, ahol szabadjára engedhetem a hangom – felelte erre Gary, mert igazából annyira boldoggá akarta tenni a férfit.

Meglepő érzés volt, hogy ennyi év együttélés után még mindig volt valami az életükben, ami vágyat, izgalmat, és kalandot hozott. Élni akart végre, mert most már kezdte belátni, hogy rossz ötlet volt Aaron szülővárosába költözni. A közeli család ugyanis akaratlanul is eltávolította őket egymástól. Ezt, most ilyen távolból, be kellett vallania magának, és szégyellte magát érte rendesen. Bolond volt, hiszen a férfi szereti őt, és ő is szereti, és lehet, hogy már csak pár éve van hátra, de azt vele akarja leélni, és nem utána vágyakozva. Aaron már tudta ezt, és ezért harcolt érte olyan keményen és elszántan.    

Aaron finoman magához vonta, és a vállára hajtotta a fejét.

- Biztos, nem baj, hogy elráncigállak otthonról? – kérdezte tétován.

Gary átkarolta, és ügyet sem vetett a rájuk bámulókra.

- Nem. Ott vagyok otthon, ahol te vagy. Ez nyálas vallomás volt? – morogta aztán elmosolyodva.

Aaron felnevetett, és megrázta a fejét.

- Nem. Pont olyan nyálas volt, amilyennek lennie kell.

- Ez megnyugtató – dörmögte Gary, és a fejével az utca felé intett. – Sétálunk?

Aaron pedig kézen fogta, és nekiindultak a városnak. Nem számított, hogy merre indultak, amíg ott voltak egymásnak.

Gary komoran ácsorgott, és a kiskutyát bámulta, aki éppen ekkor pisilte le a cipőjét.

- Aaron! Aaron! – kiáltotta el magát hangosabban.

A férfi kidugta a fejét a dolgozószobájából.

- Valami baj van?

- Meddig marad nálunk ez a kis… - Gary elharapta a mondatot, és szelídebben folytatta. – A kiskutya meddig lesz nálunk?

- Amíg nem találunk neki gazdit – vágta rá Aaron.

A kiskutya, amit a férfi a parkolóban talált, lelkesen odarohant hozzá, és körbeugrálta.

- De nem is keresel neki gazdit! – morrant fel Gary és igyekezett nem kiabálni.

Aaron lenézett az apró állatra, és elmosolyodott.

- Igazából… szerettem volna, ha megkedveled – vallotta be.

Gary a homlokát ráncolta.

- Miért?

- Mert amíg én nem vagyok itthon, te nem vagy egyedül.

Gary felsóhajtott. Most hogyan haragudjon a férfira, amikor ilyen bánatos szemekkel néz rá?!

- Szeretek egyedül lenni, mert egyfajta várakozás vesz körbe olyankor. Boldoggá tesz, hogy várnom kell rád.

- Én viszont folyamatosan aggódom, hogy esetleg valami bajod esik egyedül. – Aaron odalépett hozzá, megsimogatta az arcát, majd megfogta a botot tartó kezét. – Ha nem szeretnéd, hogy itt legyen, akkor elviszem egy menhelyre – mondta csendesen.

Gary meghatódott. Mennyire szereti ezt a férfit, és nincsenek olyan szavak, amelyek leírhatnák, hogy mit is érez. Férfiként nem volt a nagy szavak mestere, és soha nem is tudta kifejezni az érzelmeit. Aaron viszont kihozta belőle a legjobbat, és rengeteget változott általa. A férfi csak aggódik érte, ő pedig kiakad egy kiskutya miatt. Lenézett a lelkesen lihegő kis ebre, és elmúlt a haragja. Nem lehet gyerekük, de talán ez a kis állat pótolhatja azt, ami még hiányzik az életükből.

- Maradjon – sóhajtott fel.

Aaron elmosolyodott, ő pedig ismét egy kisebb szívzavarral küzdött.

- Valami baj van? – kérdezte a férfi, amikor a mellkasára ejtette a kezét.

- Nem, semmi, csak…

- Igen? – Aaron közelebb hajolt, hogy hallja a férfi halk hangját, és Gary képtelen volt megállni, hogy ne csókolja meg. Annyira jólesett végre úgy élni, ahogy mindig is szeretett volna. Szabadon azzal az emberrel, akit mindennél jobban szeret a világon. Nem leskelődött utánuk senki, nem voltak pletykák, és összevillanó pillantások. Csak ez a kis ház volt, ahol mindenük megvolt, és kettesben élhették a maguk életét. Ott csókolták meg egymást, ahol akarták, és ott szeretkeztek, ahol a vágy elragadta őket. Ez volt a boldogság, amely csak a kettejüké volt.

- Aú! – Aaron megrándult, és lemeredt a lábát rágcsáló kiskutyára. – Héé!

A kiskutya, mintha csak tudta volna, hogy rossz fát tett a tűzre, futásnak eredt. Aaron persze utána. Gary nem állta meg, hogy fel ne nevessen.

- Aaron!

- Igen? Máris… - hallatszott a konyhából. – Aúú, ezt nem szabad! – Halk kiáltás, majd Aaron feszült hangja. – Gary, keresd ki a menhely számát a telefonkönyvből. Most!

Gary viszont kivonult az erkélyre, és beletelepedett kedvenc karosszékébe. Felvette a könyvét, majd az olvasószemüvegét az asztalról, és elégedett mosollyal olvasni kezdett. Egy idő után azonban azt vette észre, hogy úgy vigyorog, mintha megütötte volna a lottófőnyereményt. Végül is, bizonyos szempontból ez is történt vele… Csak éppen a nyeremény nem pénz volt, hanem a világ legklasszabb pasasa, akit csak kívánhatott magának…

Vége