Marius

Ai: Marius, az idegen

 

Köszönöm a nagyszerű ötleteket Szívemnek és Watsonomnak!

 

            Az est fájdítóan csendes volt. A parkban a kései órának köszönhetően elhagyatott volt, Thad Gallagher-t viszont nem tudta megtéveszteni a némaság. Már napok óta erre mászkált pár fiú, akikből semmi jót nem nézett ki. Sajnos, a múlt héten volt velük egy kisebb összetűzése is, de megúszta sérülés nélkül. Kikapcsolta a zenét, és feszülten fülelt, hogy időben reagálhasson, ha valaki rátámad. Szeretett a nagyvárosban élni, de árnyoldalait kifejezetten utálta.

Enyhe szellő simogatta meg az arcát, nevetést sodort feléje a távolból. Mivel pont arra vezetett az útja, megfeszültek az izmai, és lassabb léptekre váltott. A szíve úgy vert, hogy majd kiugrott a mellkasából. Néhányszor mély levegőt vett, ez megnyugtatta. Az már kevésbé, amikor lökdösődő fiatalokra esett a pillantása. Alig pár évvel lehettek nála fiatalabbak, de most évszázadoknak érezte a korkülönbséget.

- Abbahagyni! Azonnal hagyjátok abba, vagy hívom a rendőrséget! – kiáltotta el magát.

Mindenki feléje fordult. A kör közepén álló férfi is, aki eddig szinte bénultan hagyta, hogy a fiúk ide-oda lökjék. Magasabb volt náluk, erősebbnek is tűnt, mégsem védekezett, isten tudja miért. Az arca nem látszott a sötétben, de a tartása egyenes volt; volt benne valami fensőbbséges.

- Milyen bátor vagy… - szólalt meg az egyik fiú, és Thad felé indult.

- Kopjatok le, vagy megjárjátok! – Thad nem a levegőbe beszélt, már ki is csattantotta a kését. Lefelé tartotta, hogy ne legyen feltűnő, de a kézmozdulata nem hagyott kétséget afelől, hogy nincsenek tisztességes szándékai.

A fiúk mérlegeltek. Végül az egyik bólintott, és meglökte a társa vállát.

- Menjünk!

- Még találkozunk! – mutatott Thadre a fiú; Thad a késével intett neki búcsút.

A fiúk eltűntek a sötétben. Thad halk sóhajjal eltette a fegyverét, majd odalépkedett a férfihoz.

- Maga nem normális! – dörrent rá. – Ez nem olyan környék, ahol sétálgatni lehet.

- Igen, észrevettem. – Az idegennek mély hangja volt, kicsit karcos, furcsán ejtette a szavakat, amiből Thad arra a következtetésre jutott, hogy külföldi lehet. Most, hogy közvetlen közelről láthatta félhomályba burkolózott arcát, kicsit megrezzent. A férfi nem tűnt idegesnek, rémültnek, inkább csak kíváncsiság tükröződött a szemében. A sötétben, ahol csak a méterekre álló lámpa fénye nyújtott némi világosságot, egy rövid pillanatra úgy tűnt Thadnek, mintha egy vadállat méregetné. Elhessegette a gondolatot, és vállat vont.

- Legközelebb gondolja meg, merre indul el. Ez a környék nem a magafajtának való.

- A magamfajtának? – Az idegen felvonta a szemöldökét.  

Thad végigmérte.

- Nem idevalósinak látszik. Ilyen drága anyagból készült ruhát nem hordanak errefelé.

- Ezt a sötétben is meg tudja mondani?

- Messziről kiszúrom az olyan alakokat, mint maga – morrant fel Thad keserűen. Azt már nem tette hozzá, hogy ennek az expasija az oka, aki mellett módja volt kitanulni a divatot. – Mit keres erre?

- Sétálgattam.

- Sétált. Jól van. – Thad lépett egyet hátrafelé. – A maga dolga, de jobban jár, ha elkerüli a parkot éjszaka, mielőtt megint összefut azokkal a srácokkal. Nem leszek mindig itt, hogy megvédjem a seggét.

Az idegen ajkán határozottan mosoly suhant át. Thad szerette volna látni a szemét, de a sötétség eltakarta előle.

- Talán meg tudom védeni magam.

Thad elhúzta a száját.

- Azért elkísérem a kocsijához.

- Nincs kocsim.

- Akkor a buszmegállóig vagy a metróig. Merrefelé lakik?

- Nem lakom sehol.

Thad értetlenül ráncolta a homlokát.

- Hogy’ érti azt, hogy nem lakik sehol?

- Úgy, ahogy mondom.

- Külföldi?

Az idegen mintha jól szórakozott volna rajta.

- Mondhatjuk.

- Értem. Ajánlhatok pár jobb szállodát.

- Nincs pénzem.

Thad a hajába túrt.

- Márkás ruhák vannak magán, ember! – morrant. – Ne mondja nekem, hogy nincs pénze!

Az idegen továbbra is mozdulatlan maradt, és nyugodt volt, mintha nem lenne semmi gondja, pedig Thad úgy látta, hogy igenis van.

- Nem hazudok.

- Elhiszem. Neve csak van?

Az idegen habozott.

- Mariusnak hívnak. – A Mariust kicsit furcsán ejtette, elnyújtotta a hangokat, az i és az u szinte egybeolvadt, ami tovább erősítette Thad benyomását arról, hogy nem amerikai.

- Helló, Marius. Az enyém Thad Gallagher. Szólíts Thadnek! – nyújtott kezet. Futó pillanatra ért össze a kezük, Marius bőre forró volt, akár a parázs. – Nem vagy lázas? – gyanakodott.

- Jól vagyok.

Thad beharapta az alsó ajkát. Tétovázott.

- Nem szoktam ilyet csinálni, de… nálam meghúzhatod magad éjszakára, ha gondolod.

- Köszönöm.

- A park túloldalán lakom. Gyere!

Elindultak. Thad a szeme sarkából figyelte a férfit. Ahogy közeledtek a lámpához, úgy tágult kerekre a szeme. Marius karcsú volt, izmos, a mozgása könnyed, az arca mozdulatlan. Fekete farmert és jégkék inget viselt, ami fehérnek tűnt. A bőre napbarnított volt, a haja fekete, leért a tarkójáig, de a szeme… A szeme volt a legkülönlegesebb rajta. Az a kék ragyogás, amely szinte világított a lámpa sárga fényében, és uralta a keskeny arcot, az erős arccsontokat, a határozott áll vonalát, a keskeny ajkakat. Thad alig győzte legyűrni a késztetést, hogy megérintse. Zavartan elkapta róla a tekintetét, de még látta, hogy Marius ajkán megint átsuhan egy rejtélyes mosoly.

A lakásig hallgattak. Marius némán ment mellette, láthatóan nem zavarta a csend. Belépve Thad lerúgta a cipőjét, és figyelte, ahogy Marius körbejár. Hirtelen rádöbbent, hogy milyen bolond is volt. Nem is ismeri ezt a férfit, lehet akár valami perverz is, sőt, gyilkos. Kiszáradt a szája, és ösztönösen a késéért nyúlt. Marius ekkor feléje fordult, és az elképesztően kék szem az arcára szegeződött.

- Szeretsz itt lakni?

Meglepte a kérdés. Automatikusan bólintott.

- Igen. Miért?

Marius mintha meg sem hallotta volna a kérdést. Nesztelen léptekkel suhant körbe a lakásban, néha végighúzta a mutatóujját egy-egy tárgyon. Thad azon kapta magát, hogy lélegzetvisszafojtva figyeli.

- Ha valami jobbat vártál, akkor csalódnod kell, mert nekem csak erre futja! – mondta, és végre ledobta a táskáját a kanapéra. A konyhába ment, gyümölcslevet vett elő, és igyekezett természetesen viselkedni.

- Tetszik.

Marius megállt előtte, és még rá is bólintott.

- Tényleg?

- Igen.

- Azt hiszem, az ilyet nevezik otthonosnak.

Thad maga sem tudta, miért, de örömmel töltötte el a férfi véleménye. Az exe soha nem volt odáig ezért a lakásért, pedig ő mindent megtett, hogy kicsinosítsa. A falak meleg színei, a fa bútorok, a számtalan színes párna és a rengeteg növény igazán otthonossá tette az amúgy parányi lakhelyet, és amióta kidobta a férfit, ez a hely lett a mentsvára, ahová elbújhatott, ha rosszkedve volt. Márpedig az utóbbi időben nem ragyogott a vidámságtól.

- Örülök, hogy tetszik. Évekbe telt, mire kipofoztam. – Elmosolyodott. – Amikor ideköltöztem, még bútor sem volt benne, egy matracon aludtam.

- Matracon?

- Bizony. – Thad majdnem felnevetett a férfi arckifejezésén. Az enyhén töprengő és értetlen arcon. – Gondolom, neked soha nem kellett matracon aludnod.

- Nem. Milyen?

- Nem olyan kellemes, mint amilyennek hangzik.

- Én is olyanon fogok aludni?

Thad a homlokát ráncolta.

- Nem, van egy szobám, ami üres. Gyere, megmutatom! Nem tudom, hogy fog tetszeni, elég kicsi, de még mindig jobb, mint a parkban egy padon, vagy a híd alatt. – Útközben azon gondolkodott, honnan szalajtották ezt a férfit. – Megfelel? – kapcsolta fel a villanyt.

Marius ugyanazt tette, amit a nappaliban és a konyhában, két lépéssel átszelte az apró szobát, és megérintette az éjjeliszekrényt, az asztalt, a széket, az ágyat.

- Néha egy-egy barátom, vagy a húgom meglátogat, ezért inkább vendégszobának használom.

- Te hol alszol?

- A melletted levő szobában.

Marius bólintott.

- A fürdőszoba a nappali folyosójából nyílik. Mehetsz te elsőnek zuhanyozni, én általában éjfélig fent vagyok. – Thad visszatért a konyhába, és kinyitotta a hűtőt. Viszketett a háta, ezért biztosra vette, hogy a férfi ott jön mögötte. – Nem vagy éhes?

- Éhes? – Marius hangja közvetlenül mögötte hangzott fel, majdnem ugrott egyet ijedtében, pedig számított valami hasonlóra.

- Igen. Tudod, étel, ami táplál. – Thad nem tudta megállni, hogy ne legyen kissé gunyoros a hangja. Hátranézett. Marius arcán megint ott volt az a töprengő kifejezés, mint az előbb. Mintha gondolkodnia kellett volna a szavak jelentésén. Thadben felmerült, hogy valami nagyon nem stimmel a férfival. Memóriazavaros lenne? A viselkedése alapján nem tűnik valószínűnek. Lehet, hogy tényleg valami gond van vele agyilag? Jó lesz kulcsra zárni éjszakára az ajtaját.

- Te mit eszel?

- Én ilyenkor már csak joghurtot és gyümölcsöt.

- Akkor én is azt.

- Rendben. – Thad a pultra pakolta a joghurtot, előszedett két kiskanalat, és az egyik dobozzal átsétált a nappaliba. – Elvileg most megy a Simpson család – huppant le a kanapéra, és a távirányítóért nyúlt. – Nem baj, ha megnézzük?

Marius ott jött mögötte, és leutánozta a mozdulatait. Ölébe tette a joghurtot, a szájába a kanalat, és igyekezett felbontani a dobozt. Thad értetlenül figyelte. Honnan a csodából jött ez a fickó, ha még a joghurtos dobozt se tudja felbontani?

- Add ide! – vette el tőle, majd kibontva visszaadta. – Még soha nem ettél joghurtot?

Marius nemet intett. Ahogy Thadtől látta, keveset a kanalára vett, majd lenyalta. Thad nyelt egyet, és figyelmét gyorsan a tévé felé irányította. A férfi kifejezetten erotikus mozdulata vágyakozást ébresztett benne. Pár hónapja nem volt senkivel, és ez néha kifejezetten az agyára ment.

Némán nézték a tévét, ették a joghurtot. Thad nem tudta, Marius mire gondolhat, a férfi mozdulatlan vonásai elrejtették előle, mi járhat a fejében.

- Hová valósi vagy? – kérdezte, miután ide-oda kapcsolgatott a csatornák között, de nem talált kedvére valót.

Marius nem válaszolt. Odafordulva azt látta, hogy elmered a levegőbe.

- Jól vagy?

A férfi tekintete végre megrebbent.

- Nagyon zajos ez a hely – mondta tétován.

Thad hökkenten pislogott. Nem erre a válaszra számított.

- Ez egy régi épület. Recseg, ropog, és mivel vékonyak a falak, áthallatszanak a zajok a szomszédból – magyarázta.

- Értem. Miért sír az a kislány? – Marius a homlokát ráncolta.

Thad most már tényleg nem értett semmit.

- Milyen kislány?

- Felettünk.

Thad hallgatózott, de ő nem hallott semmit. Amikor ezt megmondta a férfinak is, Marius hosszan bámult rá, ezért magyarázni kezdett.

- Egy család lakik felettünk. Általában elég zajosak. A jobb oldali lakásban egy idős néni él, az unokája jár gondozni. A bal oldali lakás most üresen áll, azt mondta a házmester, hogy egy fiatal pár fog beköltözni a jövő héten. Eleinte nekem is furcsa volt, mert vidéken laktam családi házban, de hamar megszoktam.

- Miért jöttél ide?

- Ott nem volt munkám.

- Itt van?

- Igen. Fodrász vagyok.

- Frizurákat vágsz?

Thad elmosolyodott.

- Igen. Ha akarod, a tiédet is levághatom, hogy pont a tarkódig érjen.

Marius a hajához nyúlt, majd megrázta a fejét.

- Nekem így tetszik. Nem áll jól? – nézett Thadre aggodalmasan.

- Nagyon jól áll – biztosította őt a fiú.

- Akkor jó – Marius megkönnyebbülten elmosolyodott. – Most mit csinálsz? – kérdezte, amikor Thad elindult a fürdő felé.

- Szedek elő tiszta törölközőt neked, utána fürdünk, és elmegyünk aludni. Későre jár. Ma volt pár kései ügyfelem, általában korábban hazaérek. – Thad rendet rakott a polcon, és odakészítette a férfinak a tusfürdőt és a sampont. A nappaliba visszatérve Mariust még mindig ugyanabban a pózban találta, ahogy otthagyta. A férfira egy szó illett a legjobban: furcsa. – Mehetsz elsőnek.

- Mit kell csinálnom?

Thad megtorpant.

- Zuhanyozz le!

- Zuhanyozzak le?

- Igen. Tudod, beállsz a víz alá, és lemosod magadról a koszt.

Marius bólintott. Felkelt, és szótlanul besétált a fürdőszobába. Az ajtót nyitva hagyta, és amikor Thad utána lépett, hogy becsukja, nem akart hinni a szemének. Marius ugyanis ruhában állt a zuhany alá, és éppen azon volt, hogy ütközésig tekerje a forró vizes csapot. Egyszerre kiáltott fel Thaddel, igaz, más okból. Míg Thad figyelmeztetni akarta, addig ő meglepetten és fájdalmasan hátrahőkölt a rá zúduló forró víz hatására. Szerencsére Thad gyors volt, és időben kirángatta, mielőtt megégethette volna magát.

- Megőrültél?! Mit művelsz?

- Azt mondtad, zuhanyozzam le… - Marius arca piros volt, a tekintete kicsit nyugtalan.

- Igen, de ahhoz előbb le kellene vetkőznöd! És lehetőleg egyszerre engedd meg a meleg és hideg vizet, különben megégeted magad!

- Értem. – Marius arcán megint az a töprengő kifejezés ült, ami kezdte bosszantani a fiút.

- Vesd le ezeket! – bökött a vizes ruhákra. – Talán megszáradnak reggelig. Keresek neked egy pólót. – Thad bosszúsan átsietett a hálószobába, végigtúrta a szekrényt egy bő póló után, szerencsére talált egy régi, agyonnyűtt, ám bő melegítőnadrágot, amiről úgy vélte, hogy jó lesz a férfinak is.

Marius mozdulatlanul állt a fürdő közepén. Mellette a gondosan összehajtogatott ruhák. Thad nagyot nyelt a láttára, és félrekapta a pillantását. Maximum magazinokban vagy a tévében látott eddig ilyen tökéletesen arányos alakot, mint amilyen a férfié volt.  

- Most mit csináljak? – Marius láthatóan nem volt tudatában, milyen érzéseket ébreszt benne, mert nem mozdult a helyéről.

- Ne kérdezd meg állandóan, mit csinálj!

Marius most először bizonytalanul nézett rá.

- De te ezt jobban tudod.

Thad legszívesebben a haját tépte volna. Ki ez a fickó? És miért éppen belé botlott? Mély levegőt vett, és szép lassan elmagyarázta a férfinak, mit hogyan csináljon. Mire Marius lezuhanyozott, ő már úgy érezte, lefutotta a maratont. Fáradtan támaszkodott a mosdókagylónak, és a férfi felé nyújtotta a ruhákat.

- Vedd fel ezeket!

Mindkettő kicsit szűknek bizonyult, de Marius nem panaszkodott. Engedelmesen követte Thadet, aki megágyazott neki a vendégszobában, és bebújt a takaró alá.

- Most aludnom kell?

- Igen. Én is lezuhanyozok, aztán lefekszem. Reggel addig aludhatsz, ameddig akarsz. Én hétkor megyek el itthonról. Ha elmennél, add be a házmesternek a lakáskulcsot.

- És ha itt akarok maradni?

- Akkor itt maradsz – sóhajtott fel Thad. – Kaját találsz a hűtőben.

- Értem.

- Jól van. Jó éjszakát!

- Köszönöm.

Thad szíve meglágyult.

- Szívesen. – Igaz, hogy Marius egy kicsit furcsa volt, de tény, hogy nagyon igyekezett mindent úgy csinálni, ahogy Thad mondta neki. Miközben a zuhany alatt állt, egyfolytában azon töprengett, ki is lehet a férfi. Rövidnadrágot és pólót vett fel, majd kis tétovázás után kulcsra zárta a szobája ajtaját. 

 

            Két nappal később Thad még mindig nem tudott mit kezdeni a furcsa idegennel, aki kéretlen vendége lett. Marius ugyanis megismerkedésük harmadnapján sem ment el tőle, és amikor hazaért a munkából, a férfi egy könyvet olvasott. Valószínűleg a húga hagyhatta nála, mert nem emlékezett rá. A borítón egy félmeztelen pasi ölelgetett egy lenge ruhába öltözött hölgyet, így kétség sem férhetett hozzá, hogy csakis Mandyé lehet.

- Nem hittem volna, hogy ennyire unatkozol – viccelődött, és lepakolta a vacsorának valót a pultra. 

- Az unalom nálunk nem ismert fogalom – jelentette ki a férfi, és lapozott egyet.

- Oh, értem. – Thad nem állta meg mosolygás nélkül. – Szeretsz olvasni?

- Igen. – Marius szinte a homlokát ráncolta, annyira belemerült a történetbe.

- Azt a könyvet biztos a húgom hagyta itt. Gondolom, nem túl izgalmas.

- Nálunk nincsenek ilyen könyvek – felelt Marius szűkszavúan, és megint lapozott egyet. Félelmetes gyorsasággal falta a betűket. Thad jobban szemügyre vette a könyveit, és észrevette, hogy a legtöbbje elmozdult a helyéről.

- Egész nap olvastál? – tette fel óvatosan a kérdést.

- Nem mondtad, hogy tilos.

- Nem, nem az, csak nem tűnsz könyvmolynak.

Marius végre felpillantott. A kék szempár izzón meredt rá, teljesen zavarba jött tőle.

- Könyvmoly az, aki szereti a könyveket?

- Igen.

- Hm, értem. – Marius letette a könyvet, és nyújtózott egyet. Olyan volt, mintha egy fekete párduc emelkedett volna fel a fotelból. Thadnek kiszáradt tőle a szája. – Te is az vagy?

- Mi?

- Könyvmoly.

- Én, hát, szeretem a könyveket.

Marius elégedettnek tűnt, bólintott. Odasétált hozzá.

- Mi lesz a vacsora?

Thad előző nap rájött, hogy Marius egész nap kaja nélkül volt nála, ezért összedobott valamit, így a férfinak maradt ebédre is. Ma is így akart főzni, néha bármennyire bosszantotta Marius, nem akarta, hogy éhezzen.

- Remélem, kevesebbet eszel, mint tegnap. Nincs pénzem egy éhes macskát etetni – felelte viccelődve. – Amúgy húst sütök.

- Macskát? – Marius ajkán újra megjelent a furcsa mosoly.

- Bocs, de arra emlékeztetsz. Egy kóbor fekete macskára.

Marius most már határozottan kuncogásra emlékeztető hangot adott ki. Maga is meglepődhetett, mert csodálkozva pillantott a férfira.

- Mi ez a hang?

Thad a szemét forgatta.

- Nevettél.

- Oh, ez a nevetés… - Marius arca megint elgondolkodó lett. – Nálunk nem szokás nevetni.

- Honnan a csudából szalajtottak téged? – sóhajtotta Thad, és kezdte megérteni, különös látogatója miért nem akar elmenni tőle. Úgy látszott, tőle még mindig több kedvességet kap, mint odahaza. – A családod nem fog hiányolni?

- Tudják, hol vagyok.

- Szóltál nekik? Akkor rendben van. Segítesz?

Öt perccel később döbbenten bámult a férfira, aki ijesztő precitízással és gyorsasággal szelte fel a marhahúst. Nem könnyezett a hagymától, és leheletvékonyan hámozta meg a krumplit. Thad elbűvölve utasítgatta, annyira jó érzés volt, hogy nem egyedül munkálkodik a vacsorán. Előző partnere elvárta, hogy főzzön rá, akármilyen fáradt, és eszébe sem jutott, hogy ő maga álljon neki. Marius viszont gond nélkül feltalálta magát, bár a fűszerektől tüsszögő rohamot kapott. Thad hangosan kacagott a férfi elképedt arcán.

- Semmi baj, a borstól van.

Marius megint csodálkozva pislogott, de lassan elmosolyodott.

- Te is szoktál?

- Néha. Vigyázz, koszos lesz az inged!

Marius elhúzta a száját, és hagyta, hogy Thad óvatosan lefújja az ingéről a fűszereket.

- Estére berakom a mosógépbe. Reggelre megszárad, és fel tudod venni. – Thad zavartan rágta az alsó ajkát. – Nem akarok beleszólni, de nincs más ruhád? A nadrágod például tegnapelőtt sem száradt meg reggelre. – Marius rászegeződő kék tekintete zavarba hozta, így nagyot nyelt. – Felajánlanám, hogy veszek neked ruhát, de sajnos, olyan drága holmikra nincs pénzem, mint amilyeneket viselsz.

Marius vállat vont.

- Sajnálom, hogy nincs pénzem, és gondot okozok. – Az eltelt napok alatt érezhetően sokat javult a kommunikáció terén.

- Valójában jó érzés, hogy van kihez hazajönni – mosolyodott el Thad, és belehentergette a húst a fűszerekbe. – Igyekszem sokáig bent maradni, hogy minél később kelljen hazajönnöm.

Marius lustán nekidőlt a pultnak.

- Magányos vagy?

- Azt hiszem.

- Magányos az, aki…

- Jó, tudom, kit neveznek magányosnak. – Thad nevetve megadta magát. – Az vagyok.

- Most is, hogy itt vagyok?

- Most már nem.

Marius dünnyögött valamit, milyen furcsák az emberek, legalábbis ha Thad jól vette ki a szavakat. A fejét ingatta, mert a férfi ezt olyan hangsúllyal mondta, mintha bizony egy másik naprendszerből érkezett volna.  

- Te nem szoktál magányos lenni? – kérdezte óvatosan. Az eltelt pár napban Marius kerülte az otthona témáját.

- Nem.

Thad a szemét forgatta.

- Miért nem mondod meg, honnan jöttél? Nem tűnsz ázsiainak, tehát nincs sok lehetőség. Ausztráliából? Kanadából? 

- Messzebbről.

- Kelet-Európa?

Marius arcán mosoly suhant át. Nem válaszolt. Thad serpenyőbe tette a fűszerekkel bevont húst, és miközben a sütőbe tette, tovább faggatta a férfit.

- Komolyan, miért olyan nagy titok ez? Csak nem orosz vagy? – Thad szeme felcsillant. – Valami gazdag orosz oligarcha, ugye? Vagy olasz maffiózó?

- Egyik sem.

- Ne csináld! Majd megesz a kíváncsiság.

- Mit kell még segíteni?

Thad tehetetlenül az ég felé emelte a karját.

- Oké, feladom! – Körülbelül öt percig bírta. Marius éppen a tányérokat szedte elő, amikor kibukott belőle. – A családod tényleg nem aggódik érted?

- Nem.

- Van testvéred?

- Nincs.

- A barátaidnak sem hiányzol?

Marius kicsit habozott, mielőtt válaszolt volna.

- Ahonnét én jövök, ott nincsenek barátok, csak… nem ismerem a megfelelő szót – vallotta be nehezen.

- Haverok?

- Nem.

Thad viccelődni kezdett.

- Ellenségek?

- Nem. – Marius a homlokát ráncolta. Láthatóan nagyon szerette volna elmagyarázni, hogyan érti, és rettenetesen zavarta, hogy nem találja a keresett kifejezést. Thad ebből is sejtette, hogy külföldi, és nem az angol az anyanyelve. Enyhe akcentusa például szinte észrevehetetlen volt. – Mifelénk nem szokás kimutatni az érzelmeket, ez alól csak a tisztelet a kivétel. Az érzelmek érthetetlenek a számunkra.

- Érdekes családban nőttél fel. Nem lehetett könnyű.

- Miből gondolod ezt?

Thad salátát készített, közben gesztikulált.

- Igaz, hogy csak két napja vagy itt, de azért azt leszűrtem, hogy nem vagy olyan érzéketlen, mint mutatod. Imádod például a húgom romantikus regényeit, és a tévére tapadsz, ha mutatnak egy macskát. Segítesz nekem vacsorát készíteni, és nem nyavalyogsz miatta, sőt, láthatóan élvezed. És tegnap, amikor véletlenül nekimentem az asztalnak, jobban megrémültél, mint én.

- Ezt most nem értem. – Marius komolyan ácsorgott a villákkal a kezében.

Thad majdnem felnevetett, de aztán elszomorodott. Rádöbbent, hogy a férfi sokkal magányosabb, mint ő. Neki ott van a családja, a barátai, de Marius számára még a nevetés is ismeretlen volt eddig.

- Te nem vagy magányos?

Marius megrázta a fejét.

- Nem.

- Biztos?

Marius a homlokát ráncolva letette a villákat.

- Tudom, hogy az előbbi szavaim alapján ezt gondolod, de tévedsz. Azért, mert nem mutatjuk ki az érzéseinket, még nem jelenti azt, hogy nem érzünk. Mi is szeretünk, félünk, gyűlölünk. Csupán az én vi… – Elharapta a szót, és kijavította magát. – otthonomban nincs helye az érzéseknek, amelyek gyengévé és sebezhetővé tesznek. Olyanok vagyunk, mint a ragadozók, az erős megeszi a gyengét, és ezt egyikünk sem engedheti meg magának, ha létezni akar. 

Thad hátán végigfutott a hideg.

- És te boldog vagy, hogy így kell élned?

- Oda születtem, és így neveltek. Neked ez biztos furcsa, de nekem a te világod az. Nem vagyunk egyformák. – Marius nekidőlt a pultnak, ahonnét általában figyelni szokta a férfit. – Szeretem a családom, mégha ezt nem mutatom, és nem beszélek róla. Mi azt tanuljuk, hogy ezt nem hangoztatni kell, hanem tettekkel bizonyítani. Légy erős, igazságos, bátor, becsületes és hűséges! Teljesíts önmagadhoz méltóan, és ne hozz szégyent a családodra! Ezek az elsők, amiket gyerekként megtanulunk.

- Mintha régi lovagok erényei szerint kellene élnetek…

Marius szeme összeszűkült.

- Mi pontosan ezért különbek vagyunk. Nem háborúzunk, és tiszteljük az életet.

- Ezt most úgy mondtad, mintha nem is ember lennél – morogta Thad, és nekiállt megpárolni a zöldségeket. – Az országodat valami tökéletes külön világnak tartod, vagy mi?!

A férfi arca megenyhült.

- Sajnálom. Nem sértésnek szántam.

- Nem sértődtem meg, csak… - Thad vállat vont. – Hiszek abban, hogy minden rossz mellett létezik a jó. Lehet, hogy nem vagyunk tökéletesek, és néha a gyűlölet erősebbnek bizonyul a szeretetnél, de azért én még nem adtam fel a hitem, hogy itt, ebben a romlott világban is lehet boldog az ember.

- Illik rád a naiv szó.

- Lehet. – Hirtelen megfordult, és egyenesen a férfi szemébe nézett. – De ha nem hinnék a szeretetben és a többi jóban, akkor már nem az az ember lennék, aki vagyok.

Marius meglepetten nézett rá.

- Nem gondolkozik mindenki így.

- Valóban, de minden ember más. Mások a céljaink, az álmaink. Ettől leszünk egyediek és különlegesek.

- Neked is vannak céljaid?

Thad az asztal közepére tette a salátás tálat, és mellé rakta az elkészült zöldségeket is. Marius viszont nem mozdult, a válaszra várt.

- A legtöbbet már elértem – sóhajtott fel végül, miután látta, hogy Marius nem hagyja annyiban a dolgot. – Van munkám, amit szeretek. Egy olyan lakásban élek, amit az otthonomnak tekinthetek. Vannak barátaim, és ott van a családom, aki szeret és elfogad olyannak, amilyen vagyok. 

- És ennyivel beéred?

- Igen.

- Mások miért nem? Azokra gondolok, akik elveszik mások pénzét, és mindig többre vágynak.

Thad meglepődve pillantott fel a férfira. Marius arca szokatlanul komoly volt.

- Mert mások vagyunk. Vannak, akiknek a pénz és a hatalom jelenti a boldogságot.

- És boldogok?

Thad a fejét ingatta.

- Fogalmam sincs. – Marius felvonta a szemöldökét, mire felsóhajtott. – Szerintem nem. Minél több pénzed van, annál többet akarsz, de… mit érsz vele? Soha nem fogsz bízni senkiben, mert ott lesz benned a kétely, hogy csak a pénzed és a befolyásodat akarják. És ha nem lesz valaki, akiben megbízol, és a lényed másik fele lehet, mit ér az élet?

- Neked ez az álmod? Hogy megtaláld a lényed másik felét?

Thad zavartan vállat vont.

- Azt hiszem. Vágyom a boldogságra. Arra, hogy valaki csak engem szeressen. Hogy jó legyen hazajönni hozzá, és megöleljen, ha szörnyű napom van. A támasza akarok lenni valakinek, aki az én támaszom lehet. – Kivette a késeket a férfi kezéből, de nem tette le az asztalra, helyette Mariusra nézett. – Nem vágyom milliókra, csak egy kis megtakarításra, amiből elmehetek a szerelmemmel évente egyszer nyaralni valahová. Sőt, arról is boldogan lemondok, ha úgy alakul. Én csak… szerelemre és szeretetre vágyom. Bizalomra és megértésre. Valakire, akinek én vagyok a világ közepe.

Marius elgondolkodva bámult rá, hirtelen kinyújtotta a kezét, és megérintette az arcát. Ő magát is meglephette a mozdulat, mert a homlokát ráncolva elhúzódott. Thad majdnem utána nyúlt, hogy ne hagyja abba, de aztán ő is elfordult. Nagyon tetszett neki Marius, és az, hogy ennyire megnyíltak egymásnak, sokkal közelebb hozta őket egymáshoz, mint az elmúlt napokban bármi.

- Most olyan furcsán érzem magam – mondta a férfi halkan. – Még soha nem mondott nekem ilyesmit senki. Szerelem… Elvileg a hormonok játéka… de milyen érzés szerelmesnek lenni?

Thadnek tátva maradt a szája, aztán beletúrt a hajába. Miért is lepi meg ez a kérdés, miután a férfi kifejtette, hogy náluk nem szokás az érzelemnyilvánítás? Valószínűleg a házasságok sem szerelemből köttetnek. Ettől csak még jobban sajnálta a férfit.

- Ezt nehéz lenne elmagyarázni. Ha egyszer szerelmes leszel, rá fogsz jönni.

- Biztos? Nem fogom összetéveszteni mással? Szeretettel? Barátsággal?

Thad érezte, hogy pír kúszik fel az arcán Marius mindentudó kék tekintetétől.

- Elég okos vagy ahhoz, hogy felismerd.

- Te már voltál szerelmes?

Thad megnézte a húst, és örült, hogy nem kell a férfira néznie.

- Igen.

- Akkor miért vagy egyedül?

- A szerelem elmúlik egy idő után, és ha nincs szeretet, barátság, és minden más, ami összetart a másikkal, akkor az a kapcsolat nem működik tovább. Én is így jártam. Volt olyan is, hogy elhagytak. Volt, hogy én hagytam el a partneremet.

- Miért?

- Miért teszel fel olyan kérdéseket, amik nem tartoznak rád? – Thad a válla felett szigorúan pillantott a férfira.

Marius komolyan válaszolt.

- Mert meg akarlak érteni.

Bumm. Olyan volt, mintha valaki ököllel a mellkasára ütött volna. Thad visszaperdült a gáz felé, és a szívére szorította a kezét. Még soha nem mondtak neki ennyire… aranyos dolgot ilyen komolysággal. Ám az öröm nem tartott sokáig, mert azonnal eszébe jutott, hogy Marius valószínűleg a lányokat kedveli, és ő csak azért érdekli, mert még nem találkozott meleggel. Elszontyolodott, és inkább a húsra koncentrált.

- Most miért lettél szomorú? – Marius odahajolt hozzá, hogy az arcába nézhessen.

- Honnan veszed ezt?

- Már olvasok a testedből.

Thadnek még a füle is égett az ártatlan választól, és rosszul érezte magát, amiért minduntalan félreérti a férfit. Lekapcsolta a gázt a hús alatt.

- Én csak… Miért van az, hogy téged jobban érdekellek, mint az exemet?! – tört ki belőle.

- Ex? Az előző párodra gondolsz?

- Igen. – Thad a tálért nyúlt, hogy áttegye rá a húst, míg munkálkodott, addig halkan mesélni kezdett. – Pete-t egy bemutatón ismertem meg. Elmentem, hogy megnézzem az idei divatot, tudod, a munkámból kifolyólag érdekelnek az új frizurák. Kedves volt, meghívott egy italra. Egy héttel később már jártunk. – Leültek, Thad szedett mindkettejüknek. – Beleszerettem, de… egyre többször kérte számon, hol vagyok, kivel, mit csinálok. A fülembe jutott, hogy ő viszont mással is találkozgat, és ez így együtt kicsit sok lett. Szakítottam vele.

- Még mindig szereted?

- Nem. – Enni kezdtek. Marius láthatóan élvezettel.

- Nagyon finom – mormolta két falat között.

Thad keserűen elmosolyodott.

- Elvárta, hogy esténként főzzek neki, ha nem volt kedve elmenni valahová vacsorázni. Egyszer sem segített, és csak kritizálni tudta, ahogy minden mást is.

Marius kérdően nézett rá, mire lassan mesélni kezdett.

- Nem tetszett neki a lakásom, megpróbált rávenni, hogy költözzek máshová, hiába magyaráztam el neki, hogy nincs rá pénzem. Őhozzá soha nem mehettem fel, ma már tudom, hogy attól félt, összefutok valamelyik szeretőjével. Volt, akinek még kulcsa is volt a lakásához. Biztos jobbak voltak az ágyban, mint én – tette hozzá, tréfának szánta, de elcsuklott a hangja.

- Ezt mondta?

- Soha nem volt elégedett velem. Nem voltam elég odaadó, szenvedélyes, kezdeményező, hajlékony… Már nem is emlékszem, miket vágott a fejemhez.

Marius letette a villát.

- A szex nem két emberen múlik? – kérdezte értetlenül.

- De igen.

- Akkor nem magában kellett volna keresnie a hibát?

Thad szeme kerekre tágult.

- Mi…?

- Rosszul tudom? – Marius a homlokát ráncolta megint, és elmeredt a levegőbe, ahogy néha szokott. – Mindkét félnek élvezetet kell okoznia ahhoz, hogy orgazmust éljenek át.

Thad gyanakodva kérdezte.

- Te még soha nem voltál senkivel?  

Marius nemet intett.

- Nálunk másképp van, mint nálatok. Mi nem engedhetünk az ösztöneinknek, uralnunk kell az érzéseinket, ezért mindenféle szexuális kapcsolat csakis a nemzést szolgálhatja. Nekem nincs párom, ezért kapcsolatom sem volt senkivel.

- Semmilyen?

- Semmilyen.

- Hűű…

Marius ajkán futó mosoly jelent meg.

- Mesélj még az exedről! – kérte.

- Ennyi a történet.

Marius elgondolkodva meredt el megint a levegőbe.

- Azért nem vagy most együtt senkivel, mert megbántott?

- Dehogy, csak nem akadt senki, akivel komolyabban alakult volna valami.

Marius arca komoly volt, ahogy a keze után nyúlt. Thad szíve megint vad dörömbölésbe kezdett.

- Szerintem ne hidd el neki, hogy nem vagy jó partner. Saját önbizalomhiányát és önzőségét próbálta rád kivetíteni, ezért mondott olyan dolgokat.

- Nem is említetted, hogy pszichológus vagy.

- Nem vagyok.

- A bevallásod szerint még szexuális kapcsolatod sem volt senkivel, és te próbálod megmagyarázni, hogy az exem miért volt egy bunkó seggfej?!

- Hogyan függ össze a kettő? – Marius még mindig fogta a kezét, és láthatóan nem volt tudatában, milyen érzéseket kelt ezzel a férfiban.

- Hagyjuk!

Marius végre érzékelte, hogy Thad ideges, ezért folytatta az evést. Pár perc múlva azonban megint megszólalt.

- Milyen érzés szexelni valakivel? Miben más, ha szeretkezel? Vagy az, ha dugsz?

Thad arca megint kigyúlt, és hosszan rágta a falatot.

- A dugás érzelmek nélküli szex. A szeretkezés pont az ellenkezője, általában akkor használják, ha odafigyelsz a partneredre, fontos neked, hogy jó legyen neki, és kölcsönös. És… nem tudom elmagyarázni, milyen érzés, mert… mert nem, és kész!

- Most zavarba hoztalak – állapította meg Marius csodálkozva.

- Nem először történt. Mi lenne, ha ennél, és utána lefeküdnénk? Fáradt vagyok.

Marius hosszan hallgatott.

- Sajnálom.

- Semmi baj. Egyél inkább!

Szótlanul fejezték be a vacsorát, és mosogattak el. Thad elpakolta másnapra a maradékot. Marius közben elment zuhanyozni, és már lefeküdt, mire Thad végzett.

- Jó éjt! – köszönt be hozzá, és már majdnem betette az ajtót, amikor a férfi utána kiáltott.

- Thad!

- Igen?

- Szerintem az exed bolond volt, amiért nem voltál neki elég jó.

Thad nekidőlt az ajtófélfának.

- Úgy véled?

- Igen. Kedves és önzetlen vagy. Őszinte, bár egy kicsit naiv. Jó főzöl, csinos a lakásod és izgalmasak a könyveid. – Thad elmosolyodott. – Bátor is vagy, megharcoltál volna értem azokkal a fiúkkal. Tetszik az illatod, és szép a mosolyod. Nem tudom, hogy milyen veled szeretkezni, de… szerintem ott is csodálatos vagy.

Thad mély levegőt vett, könnyek gyűltek a szemébe.

- Mivel érdemeltem ki ezt a sok bókot? – próbált mosolyogni.

Marius az oldalára fordult, a feje alá tette a kezét, úgy nézett rá.

- Bárcsak minden ember olyan lenne, mint te…

Thadnek soha nem mondtak még ennél szebbet. Szólni képtelen lévén, bólintott, és a szobájába indult, remélte, addig sikerül nem sírva fakadnia. Hirtelen erős karok fonták körbe, széles mellkasnak ütközött a háta.

- Marius?!

- Ne haragudj! Nem akarom, hogy sírj! Akkor én is szomorú leszek.

Thad a szájára szorította a kezét, egész testében remegett. Marius finoman maga felé fordította, majd amikor meglátta az arcát, a homlokát ráncolta.

- Nem akarom, hogy sírj! – ismételte dacosan, akár egy kisgyerek.

Thad a zokogását igyekezett elnyomni, de nem ment.

- Sajnálom, én… - El akarta magyarázni a férfinak, miért sír. Hogy nem azért, mert megbántotta, hanem azért, mert olyan kedves dolgokat mondott neki, és ettől… Nem jutott tovább a mondatban, a férfi ajka a szájára tapadt. Megdöbbenve kapaszkodott a vállába, nem értette, miért teszi ezt Marius, de az ajka olyan jó meleg volt. Forró, mintha lázas lenne.

Már megszokta, hogy a férfinál ez normálisnak számít, ám most a tenyere alatt érezni a forró bőrt, a száján érezni az ajkakat, melyek szinte perzselték, a vágy olyan erővel csapott le rá, hogy elmosta a könnyeket. Végig sem gondolta, mit tesz, már átkarolta a férfi nyakát, a hajába fúrta az ujjait, és felnyögött, ahogy a szájába hatolt a nyelvével. Forróság, a saját fogkrémjének az íze, a saját illata, és mégis annyira más volt minden. Marius átölelte, először bizonytalan volt, aztán ahogy rájött, mit is kell csinálnia, már átvette az irányítást, és Thad a falhoz szorítva találta magát. Milyen jó érzés is volt!

Vonzónak érezte magát. Csábítónak. Marius teste az övéhez tapadt, valahogy tökéletesen passzolt a sajátjához, és ettől úgy felizgult, ahogy még soha. Talán kamaszkorában érzett hasonló vágyakozást. Végighúzta a kezét Marius hátán, érezte a megfeszülő izmokat, morgásszerű hangot hallott, ami feltört a férfiból, mielőtt a lábát a combjai közé tolta volna. Felnyögött. Marius ahhoz képest, hogy elmondása szerint most először csinált ilyesmit, valahogy ösztönösen tudta, mit kell tennie. Az ajka bejárta az arcát, a nyakát, a keze lázasan simogatta a csípőjét, a combjait.

- Ne! – Thad elkapta a kezét, mielőtt a pizsamaként használt rövidnadrágon keresztül megérintette volna. És akkor Marius felnézett rá. Elakadt a lélegzete. A kék szempár vadállati éhséggel meredt rá, ismeretlen tűz lobogott benne, idegen tekintet volt, mintha nem is Marius nézett volna rá. És mégis ő volt…

- Thad… - A hangja sokkal mélyebb volt, mint általában.

- Nem lehet. – Thad igyekezett összeszedni a maradék józanságát.

- Miért?

- Mert azt mondtad, soha nem voltál még senkivel! Nem hiszem, hogy pont egy férfival akarod az első alkalmad…

- Mit számít az, hogy férfi vagy nő? – Marius értetlenül ráncolta a homlokát. – Te vagy az első, aki ilyen érzéseket ébresztett bennem. Még soha nem éreztem ezt a… Mi ez? Vágy?

- Igen. – Thad válasza elég rekedtre sikerült.

Marius a homlokát nekidöntötte az övének.

- Ezt jelenti vágyni valakire?

- Igen.

- Fáj. – Marius tekintete az övébe mélyedt. – Annyira akarlak, hogy az… fáj.

- Te még soha… Marius, te még soha nem kívántál senkit? Nem volt merevedésed?

Marius elhúzódott.

- Nem. Gondolom, ez furcsa. – A hajába túrt. Bizonytalannak tűnt. – Mit kellene most csinálnom?

Annyira ártatlannak látszott, de a tekintete és a teste őszinte vágyról beszélt, amitől Thad képtelen volt tovább fogva tartani a sajátjait.

- Gyere velem! – ragadta meg a férfi csuklóját, és a szobájába húzta. – Lehet, hogy butaságot csinálok, de… - Megállt az ágy mellett, félve pillantott fel Mariusra.

- Te is akarsz engem…

- Igen.

Marius megsimogatta az arcát.

- Furcsa. Még soha nem vette el semmi az eszemet. Még soha nem akartam valamit ennyire…

- Ezt bóknak veszem.

- Megcsókolhatlak?

Thad bólintott. Összesimultak. Marius visszafogta magát, Thad érezte, ahogy megfeszülnek az izmai.

- Engedd el magad! – suttogta az ajkára.

Marius leült az ágy szélére, és az ölébe húzta. Thad lovagló ülésben helyezkedett el a combjain. Hosszan csókolóztak, a férfi ölelése forró volt, égetett. Thad teste mélyén is forróság gyúlt, ha arra gondolt, hogy a testébe hatol. Összerándult. Marius fogai finoman a nyakába mélyedtek. Belemarkolt a hajába, és visszahúzta a szájához. Mohón csókolta, elvesztette az önuralmát. Meg akarta kapni a férfit, most, azonnal. A bőrén akarta érezni a bőrét. Hallani akarta azt a morgásszerű hangot, amitől borzongás fut végig a gerincén.

Lerángatta a férfi pólóját, és hátradöntötte az ágyon. Ajkával fedezte fel a mellbimbóit, bőrének minden édes milliméterét. Élvezte, ahogy a férfi egyre mélyebbről szedi a levegőt. Hozzádörzsölte az ágyékához az ágyékát, mire Marius fojtottan felmordult, és a csípőjébe markolt. Átfordult vele, hirtelen Thad került alulra, és úgy érezte, mintha forró tűz csapott volna le rá.

Marius mindenhol ott volt, érintette, csókolta, harapta. Levetkőztette, félredobta a ruháit, és úgy simított végig a bőrén, ahogy még soha senki. Ez az érintés egy biológus kíváncsiságát, egy szerető élvezetet okozni vágyását, egy kalandor idegen táj felfedezésének izgalmát hordozta magában. Nem volt benne undor, semmilyen habozás, ahogy a merevedését érintette és izgatta. Úgy nyalta végig, ahogy a kanalat szokta joghurtevés közben, és Thad képtelen volt tovább elnyomni a nyöszörgését.

A férfi után nyúlt, de Marius leszorította a kezét a lepedőre, és izzón mérte végig. A vadállat mérheti így végig az áldozatát, hol is kezdjen neki az evésnek. Thad megvonaglott. Szinte érezte, ahogy a férfi tekintete a bőrét éri. Találkozott a pillantásuk, és Thad fejéből törlődött minden kétely, amiket az előző partnere elültetett benne. A kék szempárban végtelen csodálat lángolt, visszafojtott vágy tüze, amitől úgy érezte, meggyullad.

Kiszabadította a kezét, és a férfi után nyúlt. Lehúzta magához, csókolta, harapta azokat a forró, nedves ajkakat, amelyek teljesen elvették az eszét. A keze lejjebb vándorolt, elmosolyodott, amikor Marius csodálkozó kis hangot hallatott. Megérintette, marokra fogta, simogatta, izgatta. Kihasználta Marius meglepetését, és kicsúszott alóla. Hanyatt döntötte, csókolta, ajkai közé vette, és izgatottan figyelte, ahogy Marius csodálkozva remeg alatta.

- Thad?! – Marius háta ívbe feszült, olyan gyönyörű volt, hogy elakadt tőle a lélegzete. Az íze a szájába robbant, annyira elmerült Marius csodálatában, hogy kis híján félrenyelte. Felnevetett, és a férfi fölé hajolt, aki döbbenten nézett rá.

- Jól vagy? – kérdezte, és gyengéden megsimogatta az arcát.

Marius odahúzta magához egy csókra.

- Köszönöm.  

Thad torkát elszorította a meghatottság, így csak bólintott. Marius újabb csókra húzta magához. A fenekét megmarkolva emelte közelebb, és ráfeküdt. Végigcsókolta, és Thad reszketve adta át magát az érzéseknek, amiket keltett benne. Felkiáltott, amikor a férfi ajka forrón körbevette, tiltakozni akart, mégis ez volt Marius első alkalma, de a gyönyör beburkolta. Marius végigfeküdt rajta, belecsókolt a nyakába.

- Tudtam, hogy ilyen leszel – mormolta.

- Milyen? – Thad lusta kielégülést érzett.

- Csodálatos.

Thad hagyta, hogy a könnyek kicsorduljanak a szeméből, mire a férfi félkönyékre támaszkodott.

- Már megint sírsz…

- Most boldog vagyok.

Marius hosszan nézett rá, mintha a lelkébe akart volna látni, aztán bólintott. Melléje feküdt, és a mellkasára húzta. Thad átvetette a combján a lábát, és lehunyta a szemét. Úgy aludt el, hogy Marius a haját simogatta.

 

            Thad úgy érezte, álmodik. Marius megtestesítette számára a tökéletes férfit. Mindig jókedvre derült, ha meglátta, amikor hazaért. Együtt jártak bevásárolni, este főztek, Thad rengeteget nevetett a férfinak, akinek mániái lettek a fűszerek. Mindent ki akart próbálni, és az se zavarta, hogy néhánytól tüsszögő rohamot kapott. Heves szerelemre gyúlt a csészék iránt, amióta a szomszédasszony azzal vendégelte meg őket, képes volt órákat ülni a net előtt, és nézegetni a szebbnél szebb porcelánokat.

Vacsora után természetfilmeket néztek, Marius imádta a nagymacskákat, de lelkesen ült a Youtube videók előtt is, ha kiscicák rohangáltak benne. Igaz, a legutóbbi akváriumos incidens után Thad elgondolkodott azon, hogy nem valamilyen macska újjászületése-e. A bevásárlóközpontban, ahová egyik szombaton elmentek, volt egy hatalmas akvárium, és Marius lecövekelt előtte. Kimeredt szemmel követte a halakat, Thad szinte látta a képzeletbeli remegő cicabajuszkákat. Erről persze eszébe jutott a férfi kivételes gyorsasága és reflexe, múltkor csúnyán megjárta volna, ha a férfi nem rántja el egy sebesen közeledő motor elől. Erős is volt, a szomszédok beköltözésénél ő kapta el az egyik szekrényt, amikor az egyik költöztető srác megbotlott. Ha nem tartja meg a bútort, míg odafutnak ketten, akkor csúnya vége is lehetett volna a történetnek.

Kiderült, hogy igazi zseni, ha a csillagászatról vagy késő esti vetélkedőkről van szó, ugyanis nem akadt olyan kérdés, amire ne tudott volna válaszolni. Thad viccelődve előszedett egy lexikont, és kérdezett tőle pár dolgot, olyasmiket, amiket még ő sem értett. Marius a válaszban úgy elmagyarázta, hogy kezdte kapizsgálni, mit is kérdezett. Ez elég vicces volt, és Marius sokat piszkálta vele. A kezdeti bizonytalan nevetés óta sokat fejlődött, általában zengett tőle a lakás.

Thad is sokat ugratta, még mindig nem derült ki, honnan való a férfi. Többször kérdezte tőle, nem hiányolja-e a családját, de mindannyiszor nem volt a válasz. Ettől persze rém elégedett volt. Tudat alatt attól félt, hogy mire megszereti a férfit, addigra Mariusnak haza kell mennie, és elhagyja. Napközben sokat agyalt ezen. A kapcsolata Mariusszal úgy alakult, ahogy az álmaiban szerette volna, és most mégis félt, hogy ez a boldogság csak átmeneti.  

A vágyaik egyre magasabb csúcsok felé űzték őket, Mariusban nem csitult a kíváncsiság és a kísérletező kedv, ami révén Thad minden este álmos elégedettséggel aludt el a férfi vállán. Lépésről lépésre haladtak, Marius talán megérezte, hogy Thadnek erre van szüksége. Nem sürgette, nem akart annál többet, mint amennyit Thad nyújtani tudott. Mintha érezte volna, hogy a férfi fél teljesen átadni magát az érzéseinek.

Valójában Thadnek néha rossz érzése támadt, ez volt az igazság. Mintha Marius nem az lett volna, akinek mondta magát. Hiszen néhány dologtól eltekintve nem tudott róla semmit. Mert milyen pasi az olyan, akinek semmi negatív tulajdonsága sincs?! Merthogy Mariusnak nem volt. Kedves volt, megértő, önzetlen, a helyzethez illően komoly vagy vidám, segítőkész, figyelmes. Jó volt hozzá hazajönni, elmenni vele sétálni, vásárolni. Élvezte, hogy mindenki rá irigykedik, és boldog volt, hogy Marius csak az övé. Tökéletes szeretőnek bizonyult, aki nem csak odafigyelt rá, de vágyait visszaszorítva hagyta, hogy Thad kiélje rajta a fantáziáit. Elmerengett, ki is a férfi, aki mintha az álmaiból lépett volna színre, de válasz nem volt, csak újabb kérdések.

Ahogy telt az idő, és a napokból hetek lettek, már kezdte felismerni, ha a férfi nyugtalan volt, vagy zavarta valami. Ilyenkor a tarkóján felmeredt a szőr, és a szeme sarkából az a furcsa észlelése támadt, mintha a férfi helyén egy hatalmas sötét lény állt volna, akinek hosszú farka ide-oda csapdos a padlón. Mikor odanézett, Marius felvonta a szemöldökét, így hülyének érezte magát, és elhessegette a rossz érzéseket. Egyik éjszaka azt álmodta, hogy egy szőrös test simul hozzá, de amikor tapogatózni kezdett, Marius lefogta a kezét, és a fülébe mormolta, hogy aludjon.

Mindezektől eltekintve Thad álomvilágban lebegett, és örült, hogy Mariusszal lehet. A férfi egy nap bejelentette, hogy dolgozni akar. Egy kisállat kereskedésben eladót kerestek, ennek a felhívását látta meg, és ragaszkodott hozzá, hogy bemenjenek. Naná, hogy a papírjait otthon hagyta, ezért megegyeztek, hogy másnap visszamegy. Thad aggódott, hogy külföldiként dolgozhat-e egyáltalán, de Marius csak nevetett. 

- Felvettek! – Olyan lelkes mosollyal üdvözölte Thad-et az ajtóban következő nap este, hogy a férfi rosszkedvét elfújta a szél.

- Tényleg? Gratulálok! – Megölelték egymást. – Mikor kezdesz?

- Holnap kilenckor. Ötig vagyok. Arra gondoltam, hogy érted megyek, és együtt jöhetünk haza.

Az üzlet nem volt messze, Thad munkahelye és a lakás között félúton lehetett.

- Rendben. Viszont akkor vennünk kell neked pár ruhát. 

- Ma voltam vásárolni.

- Miből? Ugye, nem kértél előleget?

- Előleg? – Marius megint furcsán nézett rá, erről még mindig nem szokott le, ha valami ismeretlen szót vagy kifejezést hallott. – Nem, küldtek otthonról pénzt.

- Oh, akkor rendben van. Nem hiányol a családod?

Marius elmosolyodott.

- Egyelőre megengedték, hogy maradjak. – Behúzta a szobába, és megmutatta a ruhákat. Thad nyála kis híján elcseppent, mindegyik annyira jól állt a férfinak! Igaz, ha Marius egy zsákot húzott volna magára, akkor is jól nézett volna ki. – Melyikben menjek holnap?

- A fekete nadrág és a szürke csíkos ing jó lesz. Feltűröd az ujját, és nem gombolod be teljesen, akkor nem hat olyan elegánsan, mégis jól fogsz kinézni.

- Rendben. Köszönöm.

Thad rámosolygott.

- Csinálunk vacsorát?

- Igen. – Marius követte a konyhába, és lelkesen csacsogott. – Képzeld, vannak cicák! Meg ekkorka halak – mutatta az ujjával. – És van egy kiskutya, szerintem beteg.

- Miért?

- Mert nem jött oda hozzám. – Marius elhúzta a száját. – Csak remegett a sarokban.

- Szerintem csak félt tőled. Légy türelmes, ha megszokja a jelenléted, akkor nem lesz gond.

- Jó, úgy lesz. – Marius nevetett, és megölelte.

Nekiálltak tésztasalátát csinálni. Marius elkomolyodott.

- Jártam egyet a városban, és… annyira furcsa mindenki. Teljesen mások, mint te.  

- Mondtam már, hogy nem vagyunk egyformák.

- Igen, tudom. Nem baj. Én örülök, hogy te különleges vagy.

Thad rápillantott. Megint olyan ártatlanul okozott neki vad szívverést.

- Miért akarsz annyira dolgozni? – kérdezte, hogy elterelje a témát. Mindig zavarba jött, ha Marius bókolt neki.

- Hogy megismerjem az embereket.

- Én nem vagyok elég?

Marius rápillantott.

- Téged egy élet alatt is nehéz lesz kiismerni, de azt akarom, hogy… - A szavakat keresgélte. – Szeretnék méltó lenni hozzád.

- Én nem várom el, hogy méltó legyél hozzám, Marius! Sőt, én érzem magam egy buta kölyöknek hozzád képest.

Marius arca most először tükrözött haragot.

- Nem vagy buta kölyök! Azért, mert én sokat tudok elméletben a világról és az emberekről, még nem jelenti azt, hogy okos is vagyok, csupán… más, azt hiszem. A fél életem ment rá arra, hogy mindent megtanuljak a világodról, és most, hogy itt vagyok, úgy érzem, nem tudok semmit. Minden más, mindenki más… és én tapasztalatot akarok szerezni. Meg akarom ismerni a világod. Meg akarlak ismerni téged – tette hozzá lágyabban. – Ez megijeszt – vallotta be kis tétovázás után. – Otthon jól megvoltam egymagamban. A kísérleteimmel, a következtetéseimmel, az álmaimmal. Most nem tudok mit kezdeni veled és az érzésekkel, amiket keltesz bennem. Abban reménykedem, ha megismerem a világot, jobban megértelek téged is. – A hajába túrt, és kétségbeesetten nézett a férfira. – Otthon zseninek számítok, még a tudósaink is tőlem kérnek tanácsot, ha elakadnak valamiben. Soha nem éreztem ezt a bizonytalanságot, mint veled. Még a gondolataim is össze-vissza kavarognak, pedig állítólag nálam ez soha nem fordulhat elő. Most mégis… az ösztöneim irányítanak.

- Marius… - Thad odalépett hozzá, és megölelte. Belefúrta az arcát a férfi nyakába, és úgy érezte, szétveti a boldogság. Marius átkarolta, és felsóhajtott.

- Nem haragszol rám?

- Miért? Kellene?

- Nem, azt hiszem, nem. – Marius a fülébe lehelte a szavakat, és sokáig csak álltak a konyha közepén, és ölelték egymást.

 

            Thad a föld felett lebegett a boldogságtól. Mariusszal az élet meglepően egyszerűnek és kiegyensúlyozottnak bizonyult, és ettől állandóan mosolyoghatnéka volt.

- Csak nem szerelmes vagy? – kacsintott rá régi törzsvendége, akit már évek óta ismert.

Thad vállat vont. Maga sem tudta, mit érez. Félt beismerni, hogy szerelmes. Megtörtént már nem egyszer, hogy szerelembe esett, és mindannyiszor csalódnia kellett. Most nem merte felvállalni az érzéseit, félve attól, hogy Marius egy nap elhagyja, és újra magányosan kell tengetnie a mindennapjait.

- Kit látnak szemeim! – Épp a buszmegálló felé tartott, amikor meghallotta az ismerős hangot. Végigfutott a hátán a hideg. Megtorpant.

- Pete!

- Rég láttalak! – Pete úgy vigyorgott rá, mintha nem is veszekedve váltak volna el. – Jól nézel ki – mérte végig a vetkőztetős pillantásával. Thad nem értette, hogyan tetszhetett neki anno.

- Nem neked köszönhető… - morogta. Kikerülte a férfit, és továbbindult.

- Ne csináld! Miért nem vagy képes könnyedén venni az életet? Jól megvoltunk!

- Álmaidban! Hagyj békén!

- Csak nem van valakid?

Thad lepillantott a kézre, amely megragadta.

- Engedj el!

- Ne már, édes!

Thad a férfi szemébe nézett.

- Mi a frászt akarsz tőlem? Megcsaltál, szolgának használtál, soha nem szerettél, még csak nem is tiszteltél… Eszedbe sem jutottam mostanáig, és most meg így lerohansz?!

Pete arcáról lehervadt a mosoly.

- Az egyik haver mondta, hogy látott egy pasekkal. Állítólag olyan überszuper pasas, hogy még ő is nyáladzott tőle, pedig nem a fiúkra bukik. Mi a fenét akar tőled?

- Talán többet, mint te. – Thad kirántotta magát a szorításból, és futásnak eredt. Szerencséje volt, éppen elérte a buszt, és Pete csalódottan bámult utána. Rosszkedvűen huppant le egy szabad helyre, és ökölbe szorult a keze. Gyűlölte, hogy Pete-nek kellett feltennie azt a kérdést, amelyet ő maga is eltemetett jó mélyre, félve a választól. Mert Marius tényleg vonzó férfi, okos, kedves. Miért van mégis vele? Ő csak egy átlagos meleg srác. Mi vonzza hozzá a férfit?

Marius már otthon volt, akkor végezhetett a zuhanyozással, mert a haját szárogatta egy törölközővel. Egy könnyű vászonnadrágot viselt kék inggel, amely tökéletesen kiemelte a szeme színét. Még az ízlése is jobb, mint az övé, állapította meg.

- Valami baj van? – kérdezte a férfi, miután üdvözölte.

- Nem, semmi. Megyek, én is lezuhanyozok.

Marius a homlokát ráncolva bámult utána, de nem volt ereje, hogy elmondja, mi jár a fejében. Hosszan állt a forró vízsugár alatt, de tévedett, ha azt hitte, hogy Marius békén fogja hagyni.

- Mi történt? – állt meg előtte karba tett kézzel, amikor a konyha felé indult, hogy megegye a szokásos joghurtját.

- Fáradt vagyok. – Thad elkövette azt a hibát, hogy félrenézett.

Marius ajka megrándult.

- Thad…

- Nincs semmi baj, komolyan! – Még rámosolyognia is sikerült.

- Szerintem meg igen. Rosszul hazudsz – vágta oda neki Marius szikrázó szemmel.

- Nem hazudok!

- Csak valamit nem akarsz elmondani nekem!

Thad megkönnyebbülten felsóhajtott, ahogy megszólalt a csengő. Nem érdekelte, ki az, csak mentse meg ebből a helyzetből. Tudta persze, hogy nem húzhatja sokáig a beszélgetést, de időre volt szüksége. Megkönnyebbülése csak addig tartott, amíg meg nem látta, ki áll az ajtó előtt. Lehunyta a szemét, és megpróbálta elnyomni a torkában érzett keserű dühöt. Nem sikerült, feltépte az ajtót, és ráförmedt a meglepett férfira.

- Megmondtam, hogy hagyj békén!

- Jaj, ne csináld, édes! Nézd, hoztam bort! Ez a kedvenced, nem?

- Nem.

- Thad? – Marius hangja nagyon halk volt. Zsebre dugott kézzel állt mögötte. Az arcáról nem lehetett leolvasni semmi érzelmet, és Thad ebből tudta, hogy nagy a baj.

- Helló! – Pete végigmérte a férfit. – Te lehetsz Thad új pasasa. Nem is tudtam, hogy nála laksz…

- Te vagy az exe. – Marius nem kérdezte, megállapította a tényt.

- Peter Jackson, üdv!

- Összefutottunk ma, amikor jöttem hazafelé – nyögte ki kelletlenül Thad.

- Értem.

- Pete már megy is…

- Én még… - Pete hangja elhalkult, ahogy Mariusra pillantott.

A férfi vicsorogva nézett rá, és jól hallhatóan morgás tört fel a torkából.

- Marius, ne! – Thad későn kiáltott fel, a falnak tántorodott, ahogy Marius egyetlen ugrással szelte át a levegőt Mielőtt Pete felfoghatta volna, mi történik, már a levegőben kalimpált a lába. A bor a földre esett, szerencsére Thad tornacipőjére, így nem tört össze. – Marius, engedd el! – Thad hiába kapaszkodott a férfi vállába, Marius meg sem rezzent, mintha sziklából lett volna.

- Nem! Addig nem, amíg bele nem vési a visszamaradott agytekervényei közé, hogy te már hozzám tartozol!

- Megőrültél! – Pete nem tudott szabadulni, hiába kapálózott.

- Hagyd békén! Nem szenvedett még eleget miattad? Megaláztad, kihasználtad, átverted, és mégis van képed elébe állni, mintha mi sem történt volna?! Milyen szánalmas emberi lény vagy te?!

- Engedj el! – Pete hangosan nyekkent a folyosó falán, ahová Marius hajította. Kimeredt szemmel figyelte, ahogy Marius elindul utána.

- Csak egy hazug, szánalmas ember vagy! Megvetem a fajtádat, és miattatok érzem azt, hogy el kellene törölni titeket a Föld színéről! – vicsorogta.

- Ne, hagyj! – Pete az arca elé emelte a kezét.

- Félsz? Félj! Rettegj! – Marius lehajolt hozzá, hogy a szemébe nézhessen. – Ha még egyszer a közelébe mész, megöllek – suttogta. – Senki nem fog tudni róla, csak egy eltűnt ember leszel a sok közül. De mielőtt meghalsz, ezerszer fogod megbánni, hogy milyen nyomorult életet is éltél!

Pete rettegve ellökte magától, és kúszva-mászva igyekezett minél távolabb kerülni a férfitól. Akármit is látott a kék szempárban, halálra rémítette. Thad átkarolta magát. Ezt a Mariust nem ismerte. Ettől az ismeretlentől félt, hideg borzongatta. Lassan hátrálni kezdett, amikor Marius megfordult. Ősi félelem hajtotta, ahogy igyekezett távolabb kerülni a férfitól. Marius követte, belökte maga mögött az ajtót. 

- Marius…

- Gyűlölöm! – sziszegte a férfi. – Gyűlölöm, hogy valaha is közöd volt hozzá! Minden maradék józan eszemet össze kellett szednem, nehogy széttépjem! Nem érdemelt meg téged, és mégis… valaha szeretted! Vagy még mindig?

- Már nem!

- Biztos?

Thad nem értette, mi az, ami vezeti a lépteit hátrafelé, csak azt tudta, hogy el kell távolodnia a férfitól, mielőtt valami történik.

- Azt mondtad, ismersz! – kiáltott fel kétségbeesetten. – Akkor most miért nem tudsz hinni nekem? Most miért nem olvasol bennem?

Marius megállt, megfeszült minden izma, látszott, hogy valami iszonyú akaraterővel fékezi magát.

- Vörös köd van a szemem előtt. Még soha nem éreztem ezt! – mordult fel. – Csak magamnak akarlak, és az, hogy mások is érinthetnek, láthatják a mosolyodat, láthatják azt az arcodat, amit én, attól… nem tudok uralkodni magamon. Odahaza nem létezik ez az érzés, de neked köszönhetően megtapasztaltam valamit, ami… emberi. Ne hátrálj előlem! – kiáltott rá, hogy Thad összerándult ijedtében.

- Én csak…

- Félsz tőlem?

- Marius…

- Félsz tőlem? – ordított rá a férfi, mire megbotlott, és elesett. Rémülten próbált hátrébb kúszni. A szíve vadul kalapált. A kék szempárban kavargó érzelmek valóban megijesztették, de ez nem csak félelem volt, hanem vágy is. Vágyott megismerni Marius egy olyan oldalát, amit még soha senki. Ugyanakkor rettegett is attól, mit ismerhet meg.

Marius hirtelen ott termett felette, leszorította a padlóra. Most tényleg olyan volt, mint egy fekete párduc. Egy fekete párduc csodálatos kék szemekkel.

- Törékeny emberi lény vagy… - lehelte az ajkára. – Mi az, amitől mégis elveszítem a fejem, ha rólad van szó?

- Nem tudom.

- Már kezdem érteni az emberi fajt. – Thad nem értette, miről beszél a férfi. – Már értem, mi mozgatja őket. Mik azok, amik szenvedélyre és gyilkolásra késztetik őket. De magamat nem értem. Nem értem ezt az érzést, amitől legszívesebben…

- Marius…

- A pokolba! Mit tettél velem?

Marius kétségbeesett dühére Thad csendesen felelt, most már teljes bizonyossággal. Marius nem rá volt mérges, hanem magára, mert nem értette, miért mardossa féltékenység. Akármilyen okos is volt, a szerelem teljesen ismeretlen terep volt a számára.

- Megtanítottalak szeretni…

Marius szeme tágra nyílt. A felismerés ott tükröződött benne, és Thad még soha nem érezte magát ilyen boldognak, ilyen teljesnek. Szereti a férfit, és Marius viszont szereti. Képtelen volt elnyomni a mosolyát.

Marius hosszan nézett rá, egyre mélyebbről szedte a levegőt.

- Ne nézz így rám! – kérte gyanús szelídséggel. – Ez lenne a szerelem? Ez az érzés, ami arra sarkall, hogy úgy szeresselek, ahogy még egyszer sem? Amitől ki akarom törölni a fejedből mindenki más emlékét? – Olyasféle hangot hallatott, mint a nagymacska, amikor dorombol. –Azt szeretném, ha a valós énemet szeretnéd. – A homlokát Thad kulcscsontjához szorította. – Beléd akarom vésni magam, de te csak egy ember vagy, és attól félek… megöllek az ölelésemmel.   

Thad nem tudta, mit mondhatna. Mert akkor meg kellene kérdeznie, ki is a férfi. És nem tudta, készen áll-e a válaszra. Viszont meddig húzhatja az igazság kiderítését?

- Marius…

- Szeretem, ahogy kimondod a nevem. – Marius még mindig nem nézett fel rá. – Szeretem az illatod, a mosolyod, a melegséged, a tested, amikor hozzám bújsz. Annyira más vagy, mint én, és mégis… olyan érzéseket keltesz bennem, amelyeket a fajtám soha. Nem értem, miért.

Thad mély levegőt vett.

- Tudod, amikor elmondtam otthon, hogy meleg vagyok, a nagyapám, aki régimódi férfi volt, és attól féltem, hogy ő fog először kidobni a házból, hosszan nézett rám, és végül csak annyit mondott, a szív nem válogat, kibe szeret bele.

- Thad, nekem… nincs szívem. Csak egy belső szerv, amely a vért áramoltatja bennem.

- És az… nem a szíved?

Marius habozott.

- Nem tudom.

- Marius, nem kell ahhoz szívnek dobognia benned, hogy szeress. Hiszen nem csak a szíved szeret engem, nem igaz? Hanem te magad, minden szerved, végtagod, sejted. Vágysz rám, minden porcikáddal. Az agyad legmélyebb zugában érzed a vonzást, amely felém húz…

- Honnan tudod?

- Én is ezt érzem.

Marius lassan felemelte a fejét. Thad nagyot nyelt. A kék szempár vadállati pillantással meredt rá, a szűk pupillák egyáltalán nem hasonlítottak egy emberére.

- Marius?!

- Már félsz tőlem?

- Hogyan kérdezhetsz ilyet?! – tört ki Thad-ből. – Nem értem, hogy mi folyik itt! Nem értem, hogy ki vagy! Mi vagy!

- És mégis akarsz engem… - Marius hangjában megkönnyebbülés volt.

Thad a plafont nézte, és próbált nem sírni. Majd szétszakadt a mellkasa attól a rengeteg érzelemtől, amely most benne kavargott. Félelem, értetlenség, kíváncsiság, vágy, szerelem…

- Hiszen szeretlek… - suttogta.

- Azt sem tudod, ki vagyok.

- Nem tehetek róla, hogy nem mondtad el az igazságot magadról!

Marius csak nézett rá, mintha a lelkébe akart volna látni. Lassan közelebb hajolt.

- Félek – vallotta be.

- Mitől?

- Tőled. A reakciódtól. Magamtól. Attól a vágytól, amely bennem feszül. Nehogy megmozdulj! – Thad mozdulata, hogy kiszabadítsa a kezét, félbeszakadt. – Elég nehezen fékezem magam…

Thad mély levegőt vett. Talán élete legnagyobb őrültségét készült elkövetni, de úgy érezte, ha nem teszi meg, lehet, egész életében bánná.

- Nem vagyok olyan törékeny, mint amilyennek gondolsz.

- Hozzám képest az vagy. Megsebezhetlek.

- Tudom, hogy soha nem bántanál.

- Ennyire bízol bennem?

- Ennyire szeretlek.

Marius arca megenyhült, de a szemében ott égett egyfajta belső feszült türelmetlenség, amelyet pár csók nem enyhíthetett.

- Bolond emberi lény – súgta, mielőtt megcsókolta volna. Aztán Thad szinte érezte, ahogy a férfi visszafojtott szenvedélye kirobban. Mintha egy vadállat rontott volna rá. A ruhái tépetten kerültek le róla, mindegyik helyét vad csókok és harapások vették át. Thad hiába próbált uralkodni magán, olyan volt, mintha Marius érintése, a csókjai, vadsága felszabadított volna benne is valamit. Valami ősit. Reszketve vonaglott a padlón, kitárulkozott a férfinak, hagyta, hogy a forróság magába szippantsa. Engedte, hogy az őrület, amely Mariust vezette, őt is igába hajtsa. Beletúrt a fekete tincsek közé, keményen megmarkolta a férfi vállát, felnyögött, ahogy Marius a testén felcsúszva az ajkára tapadt. Mohósága nem csitult, fel-felszisszenve csókolta végig, ujjait összefonta az övéivel, és csak csókolta, csókolta…

Thad hirtelen hason találta magát. Ökölbe szorult a keze a padlón, ahogy Marius ajka, nyelve végigsiklott a gerince vonalán. Homlokát a hűs padlóhoz szorította, amikor az a forró száj még lejjebb siklott. Eddig egyetlen alkalommal sem mentek el ilyen messzire, de most összeomlottak a korlátok, és Thad szíve vadul vert az izgalomtól. Annyira vágyott a férfira, hogy úgy érezte, felrobban. Egy ujj hatolt belé, majdnem elélvezett. Marius nevét nyöszörögve lökte hátra a testét. Újabb ujjak siklottak mélyre, forróak voltak, pont a megfelelő helyet érték, és abban a pillanatban, amikor a gyönyör körbefonta és leigázta, Marius mélyen beléhatolt. Ott volt benne forrón lüktetve, olyan tökéletesen, hogy Thad felkiáltott. Erős test simult a hátához, morgás volt a válasz, és Marius ujjai körbefonták.

Zokogni tudott volna. Marius forrósága elnyomott benne minden más emléket másokról, más férfiakról, más együttlétekről, csak a férfi maradt. A lüktetés benne, az a dorombolásszerű hang, amely mintha a férfi legmélyéről tört volna elő, a forró tenyér a kézfején. Levegő után kapkodva bámult arra a kézre. A karmokra.

Meg kellett volna ijednie, de számított valami hasonlóra. Fejében a képek villantak fel, amiket a szeme sarkából látott egy-egy pillanatra. Látni akarta a férfit, felemelte a fejét. Az egészalakos tükör a sarokban állt, hogy egy kicsit megnövelje a teret, pont rálátott. Pont látta magukat. Elakadt a lélegzete, és Marius ekkor lökte magát legmélyebbre. A tekintetük találkozott a tükörben. Mariusban ekkor már nem volt semmi emberi, de nemhogy emberi, de földi sem. És mégis… a szemében ismeretlen vágy égett, eddig megtapasztalatlan gyönyörbe burkolózott a kéksége. Lenyűgöző szépsége láttán Thad nem kapott levegőt, és ráébredt, hogy a szív tényleg nem válogat. Más sikoltva elrohant volna, ő pedig csak egyre tudott gondolni, ez a gyönyörű idegen őt szereti, az övé…

- Thad! – A mordulás megreszkettette Marius vékony alakját.

- Látni akarlak! – Thad felszisszent, mert Marius azonnal engedelmeskedett neki, és még fel sem fogta, hogy a hátára került, már újra ott volt benne. A forró bőrt érintve átkarolta Marius nyakát, és lehúzta magához. Elmélyedt az arcvonásaiban, amely nem tudta volna megmondani, milyen lényre hasonlít. Marius karmos ujja finoman érintette az arcát.

- Félsz tőlem?

- Úgy nézek ki?

Marius farka, amit néha a szeme sarkából látott, hirtelen csapdosni kezdett. Ebben a pillanatban egy nagy, elégedett macskára emlékeztetett. Egy macskára, amely szeme egyre jobban elmélyült a vágytól. Thad tenyere alatt hullámzottak az izmai, és a férfi megértette, hogy Marius még így is visszafogta magát. Mi lenne, ha nem tenné meg? A fején átvillanó kérdés talán a szemében is tükröződhetett, mert Marius felmorrant, és ahogy a fürge, selymes nyelve befurakodott a szájába, vadul mozogni kezdett benne. Ezúttal nem fogta vissza magát, és Thad a dereka köré fonta a lábát, hogy még közelebb húzza magához.

Ez a gyönyör olyan forró volt, mint az izzó vas, de a vére lávaként áramlott tőle, és soha nem tapasztalt kéjtől vonaglott. Marius együtt mozgott vele, felfalta, leigázta, megégette, ahogy a teste alá nyúlt, hogy még tökéletesebben igazítsa maga alá, megsebezte a karmával, de Thad még ezt is élvezte. Minden annyira más volt, mint mással. Emberi és mégis idegen. Vad vágy, egymásnak feszülő két test, izzadtság, forróság, zihálás és remegés. Vadállati éhség, Marius fogai keményen a húsába mélyedtek. Szomjúság, amit csak a másik gyönyöre csillapíthatott. Gyönyör, földöntúli, édes, édes gyönyör… 

Thad arra gondolt, mintha macskabajusz cirógatná. Nincs is macskája, villant át rajta, mire felpattant a szeme. Marius aggódó kék szemével találkozott a tekintete. Izzadtság vonta be újra emberi bőrét, de a szeme még mindig szűk pupillával meredt rá. Majdnem megkérdezte, mi történt, aztán felnyögött, és eltakarta a szemét.

- Megsebeztelek? Elájultál. Próbáltam nem teljesen átalakulni, nehogy kárt tegyek benned, de elvesztettem a fejem. Némileg hasonlít a testi felépítésünk, de nem mindenben.

- Éreztem, teljesen más élmény volt. 

- Oda kellett volna figyelnem rád.

Thad nem válaszolt. Épp próbált számot vetni magával. Sajgott az egész teste, amikor meg akart mozdulni, mély levegőt vett. Olyan izmokat is érzett, amelyekről eddig nem is volt tudomása.

- Jól vagyok – mondta, amikor Marius egyre idegesebb lett, és a farka megint csapdosni kezdett. – Csak elég intenzív élmény szeretkezni veled – mosolyodott el.  

Marius arca lassan megenyhült.

- Sajnálom. Figyelmeztettelek.

- Tényleg jól vagyok. – Thad megérintette a férfi arcát. Álomnak hihette volna a nem evilági alakot, ha nincs a vadállati tekintet és a fekete farok, amely a lábát cirógatta. – Nem találok szavakat – vallotta be. – Most mondanom kellene valamit, de… azt hiszem, nincsenek erre földi szavak.

Marius a homlokának döntötte a sajátját, és a haját simogatta.

- Köszönöm. Köszönöm, hogy… - Nem fejezte be a mondatot, csak nézte a férfit.

Thad végül elmosolyodott, és odabújt hozzá.

- Elmondod, ki vagy? 

Marius kis ideig hallgatott.

- A nevem kicsit bonyolultabb, mint a Marius.

- Nekem tetszik.

A férfi elmosolyodott.

- A bolygóm, amit Clathónak hívnak, egy a tiétekéhez hasonló naprendszerben kering. Úgy hisszük, hogy az istenünk, Sasharia teremtette egy lélegzetvételével. Mi is oxigént szívunk be, de a mi levegőnk kicsit más, nem magyarázom el, valószínűleg nem értenéd. – Thad morgott valamit, de a férfinak kétségkívül igaza volt. – A népességünk két milliárd, a születés szabályozása révén évente annyi utód születik, ahányan meghalnak, hogy egyensúlyban maradjon a világunk.

- Mi történik, ha nem lenne egyensúly?

- Még a születésem előtt majdnem három milliárdan éltünk a bolygón, és ahogy növekedett a népesség, egyre több lett a háború, a betegség, a természeti csapás. Vezetőink és tudósaink úgy vélték, a kettő összefügg, és a Nagy Háborút követően új rendszert vezettek be. Én már ebbe születtem bele.

- Hány éves vagy?

- Mi másképp mérjük az időt, mint ti, de földi évben harmincegy.

- Otthon mivel foglalkozol?

- Tudós vagyok. Sok évvel ezelőtt az egyik hajónk a vezérlési panel meghibásodása miatt ebbe a naprendszerbe érkezett. A legénység felfedezte, hogy az egyik bolygó lakott. Tudunk más népekről más naprendszerekben, néhánnyal kereskedünk is, de az itteniről nem volt tudomásunk. Adatokat gyűjtöttek, és már ezekkel tértek haza. A vezetőink hosszas tanakodás után úgy döntöttek, hogy megfigyelőket küldenek a Földre, akik egy hetet töltöttek az emberi lények között. Később a kapott eredmények alapján úgy döntöttek, érdemes további vizsgálatoknak alávetni az ismeretlen fajt.

- Ismeretlen faj… - Thad úgy ízlelgette a szavakat, mintha még soha nem hallotta volna. Igaz, teljesen más egy soha nem látott, újonnan felfedezett élőlényre mondani, és megint más, ha rájössz, hogy te magad is az vagy.

- Külön kutatócsoport alakult, akiknek a feladata az lett, hogy mindent megtudjanak az emberekről. Hosszú évekig tanulmányoztam az embereket, és mivel akkor már elismert tudós voltam, én lettem a kutatás vezetője.  

Thad szinte félve tette fel a kérdést.

- Ki vagy te valójában?

Marius minden hiúság nélkül felelt.

- A fajom elit kasztjába születtem, harcos és tudós vagyok, az egyik legjobb.

- Ezért küldtek téged a Földre?

- Nem akartak elengedni, de ragaszkodtam hozzá. A vezetőink úgy döntöttek, hogy szeretnének kapcsolatba lépni az emberekkel.

- Kapcsolatba lépni? – Thad felkönyökölt.

- Igen. Én még korainak véltem a dolgot, de mivel ők ragaszkodnak hozzá, úgy döntöttem, ezúttal magam jövök ide, hogy beilleszkedve megismerjem a fajt, és megvizsgálhassam közelről, alkalmasak-e a kapcsolatfelvételre.

- Miért tartod korainak?

Marius arca nagyon komoly volt.

- Az az igazság, hogy ez csak kifogás volt, hogy időt nyerjek. A kutatásaim alapján fejlettség tekintetében nem vehetitek fel velünk a versenyt, de megismertem a múltatokat és a jeleneteket. Nem tanultok a saját hibáitokból, és bármikor kitörhet egy harmadik világháború. Igaz, hogy harcosok vagyunk, és nálunk csak a legerősebbek maradnak életben, de a Nagy Háború épp elég volt, nem kérünk több tömegmészárlásból.

Thad torka elszorult.

- Az emberek többsége nem akar háborút…

- Tudom, de van pár kivétel, és azt hiszem, hogy az ő szavuk többet nyom a latban, mint az átlagé.

- Értem.

Thad megdörzsölte a szemét, és visszadőlt a férfi mellé.

- Mi lesz most?

- Egyelőre nem tudom. Én csak megfigyelő vagyok, egy kutató. Nem én fogom eldönteni, kapcsolatba lépünk-e veletek.

- Csak a kutatás miatt jöttél össze velem?

- Célzottan érkeztem a Földre. Felvettem egy ember alakját, megtanultam a nyelveteket, alkalmazkodtam a világotokhoz. Köztetek élve akartalak megérteni titeket. Aztán találkoztam veled, és már az első pillanatban romba döntötted minden addig elképzelésemet. Azok a fiúk elhitették velem, hogy az emberi faj erőszakos és romlott. Te viszont más voltál, segítőkész és kedves, és megharcoltál volna értem, pedig azt sem tudtad, ki vagyok. Általad értettem meg, hogy az emberek mások, mint hittem, és mire észbe kaptam, már olyan érzéseket ébresztettél bennem, amiknek eddig a létezéséről sem tudtam.

Thad-et a sírás kerülgette.

- El fogsz menni, igaz?

Marius mély levegőt vett.

- Igen. Az a feladatom, hogy bejárjam a világod, összegezzem az eredményeket, és hazatérve megvitassam azokat a vezetőinkkel.

- Visszajössz?

- Ez nem rajtam múlik.

Thad kétségbeesetten felült, és ráütött a mellkasára.

- Ez nem válasz! Vissza akarsz jönni?  - Alig látta a férfi arcát, a könnyek elhomályosították előtte a világot.

- Igen.

Thad a mellkasára vetette magát, és elsírta magát.

- Akkor gyere vissza!

Marius átölelte, és vigasztalóan simogatta a hátát. Mindketten tudták, hogy a férfinak igaza van, ez nem rajta múlik, és ha úgy van, talán soha többé nem látják egymást.

Marius innentől kezdve egyszer sem vette fel az igazi alakját. Mindennapjaik visszatértek a normális kerékvágásba, bár képtelenek voltak kiverni a fejükből, hogy a férfinak már nincs sok ideje hátra a Földön. Marius halogatta az elválást, Thad többször rajtakapta, hogy gondterhelten bámul ki az ablakon. Egyik alkalommal nem bírta tovább.

- Menj!

- Tessék?

- Menj, és végezd el a munkád! – Thad úgy érezte, széthasad a mellkasa. – Ezért vagy itt, nem? Akkor csináld!

- Nem tudom, hogy vissza tudok-e jönni hozzád…

- Tudom, de azt sem akarom, hogy bajod származzon abból, ha nem csinálod meg a kutatást.

Marius habozott.

- Nem akarlak elhagyni.

Thad átkarolta magát, és az ajkába harapott.

- Én sem akarom, hogy elmenj, de neked nem ez az otthonod.

Marius hosszú percekig állt mozdulatlanul, majd odalépett hozzá, és megölelte.

- Szeretlek!

Thad képtelen volt válaszolni, mert attól félt, ha most megszólal, csak könyörgés bukik ki a száján, hogy a férfi maradjon vele örökre. Ám ebben a kapcsolatban az örökre ismeretlen fogalom volt.

Másnap reggel Marius nem volt Thad mellett, amikor felébredt, és tudta, hogy elment. A lakásban csend honolt, fojtogató némaság, amitől üvölteni tudott volna. Végül csak a párnára borulva zokogott. Az ablakot verni kezdte az eső, nagyot dörrent az ég, de ő ebből semmit sem vett észre…

 

            Hosszú idő telt el, mire Thad újra tudott mosolyogni. Marius hiányzott neki, de ahogy elteltek a hónapok újra megtanult együtt élni a magánnyal. Egyszer összefutott Peterrel, aki elrohant a másik irányba, amikor meglátta. Más körülmények között nevetett volna rajta, ám most csak Mariusra emlékeztette a férfi, és ettől a mellkasa megint sajogva lüktetett.

Közeledett a karácsony, hazautazott a szüleihez. A családja azonnal észrevette, hogy szomorú, de nem faggatták. Mandy, a húga viszont levakarhatatlan volt. Végül csak annyit mesélt el neki, hogy összeismerkedett egy külföldi férfival, aki a munkája miatt volt az országban, és haza kellett mennie, azóta nem találkoztak. Mandy nem értette a dolgot, hiszen ott volt a net, mire Thad még jobban kiborult, és megkérte, hogy hallgasson. Éjszaka összekuporodva feküdt a takaró alatt, és nyelte a könnyeit. Reggel vörös szemmel, kialvatlanul jelent meg a konyhában. Nagyapja szótlanul egy bögre kávét nyomott a kezébe.

- Köszönöm.

- Úgy látom, szükséged van rá. Nem akarsz mesélni róla?

Thad hosszan nézte az öreg ráncokkal teleszabdalt arcát, aggódó mosolyát.

- Kell egy kis idő – válaszolta.

- Fiam, neked csak szeretet kell! – Az anyja szorosan megölelte, az apja meg összeborzolta a haját. Képtelen volt nem elmosolyodni.

- Mi lesz reggelire?

- Mit szeretnél enni? – Az anyja azonnal nekiállt tüsténkedni, és Thad megint kisgyereknek érezte magát. Még az is megszokott volt, hogy Mandy hangos dübörgéssel robog le az emeletről.

- Anya, láttátok azt a férfit?

- Milyen férfit, kicsim? – Az anyja szórakozottan válogatott a serpenyők között.

Thad leült az asztalhoz, és a kávét kortyolgatta. Az apja és a nagyapja ugyanígy tett, békés hangulat uralkodott a konyhában, minden olyan volt, mintha el sem ment volna otthonról.

- Az utcán ácsorog, egy szupermenő kocsival van, és istenem, anya, azt hittem eddig, hogy ilyen pasas csak a magazinok címlapján létezik! – Mandy hadart, és kifelé mutogatott. – Szerintem keres valakit, ide-oda nézelődik. Kimehetek megkérdezni, hogy segíthetek-e neki?

- Még fel se vagy öltözve, kislányom!

- Anya! Az ilyen pasik nem teremnek minden bokorban. Olyan kecses a mozgása, akár egy párducé, tudod, mint amilyet az állatkertben láttunk…

Thad elejtette a bögrét. Döbbenten meredt a húgára, oda sem figyelve arra, hogy mindent beborít a kávé, és a szülei konyharuhával meg papírtörlővel próbálják orvosolni a bajt. Nagyapja csupán a szemöldökét vonta fel, és kicsit hátrébb tolta a székét, nehogy ráfolyjon a kávé.

- Párduc? – Thad úgy ismételte, mintha rosszul hallott volna.

- Mi a bajod? Igen, párduc. Van a mozgásában valami vadállati, komolyan! – Mandy álmodozóan a levegőbe meredt, aztán felsikkantott, mert a bátyja felpattant, és őt félrelökve kirohant. – Hé, hová mész? Anya, mi folyik itt?

A szülei tanácstalanul összenéztek, de a nagyapja egyszerűen felállt, és követte az unokáját.

- Nézzük meg! – Az egész család az ablak elé vonult.

Thad kirobbant a házból. Mit sem törődött azzal, hogy papucsban van, és apró pelyhekben hull a hó. Kifutott egészen az útig, körbeforgott, egyre kétségbeesetten. A lehelete meglátszott a levegőben, és a sírás kerülgette.

- Marius, ne csináld! Kérlek, kérlek! – mormolta. A tenyerébe temette az arcát, majd mély levegőt vett, és kiegyenesedett. Mandy biztos tévedett, igen, biztosan – ismételgette magában. A húga azonban nem tévedett. Marius ott állt a járdán, megkönnyebbültnek látszott, amikor találkozott a tekintetük. Lassan elindult feléje. Nagyon fáradtnak tűnt, idegen vonásai kicsit jobban kitűntek, a szeme viszont ugyanazzal a kékséggel ragyogott, mint amikor megismerkedtek. Thad képtelen volt mozdulni, a szíve vadul dörömbölt, alig akart hinni a szemének.

- Visszajöttél… - suttogta, amikor a férfi odaért elé.

- Sajnálom, hogy ennyit kellett várnod rám.

- Csak pár hónap volt. Túléltem.

Marius kinyúlt, és végtelen gyengédséggel megérintette az arcát.

- Százhetvenkét nap, tízezerháromszázhúsz óra…

Thad felnevetett, és a nyakába ugrott.  

- Szeretlek!

Marius köréje fonta a karját, és olyan erővel ölelte, hogy úgy érezte, összetöri, mégsem tiltakozott.

- Hiányoztál!

- Azt hittem, nem fogják engedni, hogy visszatérj a Földre – mormolta Thad. Rettenetesen boldog volt, felmosolygott a férfira, amikor Marius elengedte.

- Kellett egy kis idő, míg meggyőztem a vezetőinket, hogy további kutatásokra van szükség.

- Valóban?

Marius bólintott.

- Néha el kell majd utaznom, de úgy néz ki, hogy egy ideig a Földön maradhatok.

Thad nem kérdezte meddig engedték el, s azt sem akarta tudni, meddig élnek a clathóiak. Egyelőre beérte azzal, hogy Marius itt volt vele.

- Te vagy a karácsonyi ajándékom – kuncogott fel.

Marius átölelte. Hosszan nézte az arcát, Thad már kezdett zavarba jönni.

- Én mást szeretnék adni neked karácsonyra.

- Mit?

- Ha elmondom, nem lesz meglepetés.     

- De… - Thad hangja elakadt.

Marius elkomolyodva hajolt le hozzá, két tenyere közé fogta az arcát. A szeme vadállatian meredt rá, de nem ijedt meg tőle. Helyette a férfihoz simult, és átkarolta a nyakát. Lehunyta a szemét, amikor a férfi ajka az övére simult. Úgy érezte, idén hamarabb jött meg a Mikulás…

Thad családja egész jól fogadta, hogy Marius váratlanul felbukkant. Mandy kiborult, hogy sejthette volna, egy ilyen dögös pasas csakis meleg lehet, és folytatta volna, ha a nagyapja be nem szól érte, hogy valami Johnny keresi telefonon. Mandy felragyogó arccal elrohant, mire a szüleiből és Thad-ből kitört a nevetés. Marius is elmosolyodott, bár volt némi értetlenség az arcán.

- Hová valósi, Marius? Thad azt mondta, hogy külföldi.

Marius Thad apjára pillantott, és huncut mosoly jelent meg a szája sarkában.

- Kelet-európai vagyok. Egy kutatóintézetnek dolgozom. Harmincegy éves vagyok, és komolyan gondolom a fiukkal.

Thad és a család meglepetten pislogott.

- Ez nagyszerű! – Thad nagyapja figyelmeztetően a fiára és a menyére pillantott. – És a családja?

- Az apám biztonságtechnikával foglalkozik, az anyám orvos. Testvérem nincs.

- És mennyit is keres? Nem akarok indiszkrét lenni…  

- Nagyapa!

Marius megszorította Thad kezét.

- Vagyonos családból származom, Mr. Gallagher, és jól keresek. Elküldjem netán a banki kimutatásomat?

- Nem szükséges.

Thad arra gondolt, ez olyan, mint régi filmekben, amikor a fiatal lányt egy gazdag pasashoz akarják hozzáadni. Felmorrant.

- Ebből elég! Ne faggassátok! Hosszú út áll mögötte, pihenésre van szüksége! Gyere, megmutatom a vendégszobát!

- Kicsim, nálad elég nagy az ágy, nem?

Thad fülig vörösödött.

- Igen, anya, de…

- Holnap érkezik Greta nénéd, nem emlékszel, fiam? Kell a vendégszoba.

- Oké, apa, akkor nálam alszik! – Thad megadta magát, és felvonszolta Mariust az emeletre. Miest a szobája ajtaja becsukódott mögöttük, nekiesett a férfinak. – Honnan a csudából szedted ezt a szöveget?

- Valami könyvben volt. Mondjam a címét?

- Nem kell. – Thad akarata ellenére elnevette magát.

Marius megölelte, és puszit nyomott a hajára.  

- Aggódtam, hogy nem fogadnak el.

- Mivel látták, hogy szomorú vagyok, ezért most kicsit fújnak rád.

- Sajnálom. – Marius nekidöntötte a homlokát a homlokának. Thad érezte, ahogy cicabajszok cirógatják, mire felkuncogott. Marius megcsókolta, a csókok lassan elmélyültek, és már majdnem elérték az ágyat, amikor Mandy kopogás nélkül berontott.

- Thad, el tudnátok vinni a belvárosba?

- Nem! Menj busszal!

- Johnny már vár rám! Légyszi!

Marius felsóhajtott. A zsebébe nyúlt, és előszedte a slusszkulcsot.

- Menjünk!

- Kösz! Jó fej vagy, nem úgy, mint a bátyám! – Mandy hízelegve rámosolygott, de Marius nem mosolygott vissza.

- A bátyád a legjobb ember, akit ismerek. Még egy rossz szó róla, és mehetsz busszal!

Thad még a kocsiban is nevetett, míg Mandy duzzogva ücsörgött a hátsó ülésen.

- Mire gondolsz? – Marius a piros lámpánál megfogta a kezét.

- Arra, hogy csodás karácsonyunk lesz…

 

 

Utószó

 

            Thad percekig bámulta az elé táruló látványt. Ez volt a valaha látott leggyönyörűbb kép, ami a szeme elé tárult. Az, hogy Marius felhozta a világűrbe a hajóján, és most innét nézték a Földet, elmondhatatlan érzés volt. Marius a háta mögé lépett, és átölelte.

- Gyönyörű, igaz?

- Igen.

- Boldog karácsonyt!

- Köszönöm! Nálatok is vannak ilyen ünnepek?

- A mi istenünk Sasharia, minden évben egy hétig áldozunk és ünnepnapokat tartunk a tiszteletére.

- Majd mesélhetnél róla. Kíváncsi vagyok az otthonodra.

Marius belecsókolt a nyakába.

- Az az igazság, hogy készítettem titokban pár képet, amíg otthon voltam.

- Komolyan? És hol vannak? Mutasd meg mindegyiket! – Thad lelkesen fordult meg.

- Ha megmutatom őket, és megtudják, azt hazaárulásnak fogják tekinteni, és nem csak engem, de téged is megölnek.

Thad összevonta a szemöldökét.

- Akkor miért csináltad őket? És honnan tudnák meg? Ha te nem mondod el, én sem fogom.

Marius hátrébb lépett. A Föld és Thad a szemében tükröződött vissza. Gyönyörűbb volt, mint az előbb a kék bolygó, vagy bármi, amit eddig Thad látott. Marius a szeme előtt öltötte fel az igazi alakját. Thad szája kiszáradt. Hogyan láthat vonzónak egy ilyen lényt, akiben semmi emberi nincs? Lassan hátrálni kezdett, a szíve megint nekilódult. Marius lassan elindult feléje, a farka ide-oda csapdosott a padlón. Thad elért az üvegig, a Föld fénye körbevonta karcsú alakját. Marius a feje mellé támaszkodott, kék szemében nem látszott más, csak vad sóvárgás és a Föld nevű bolygó tükörképe.

- Képeket a kivetítőre!

A számítógép csendben végrehajtotta az utasítást, Thad-et azonban egyelőre nem érdekelték holmi képek. Azok ráérnek, amíg csillapítják a vágyukat, beisszák egymás illatát, magukba olvasztják a másik hangját, majd végül egymást…

Lassan lecsúsztak a padlóra, Thad hagyta, hogy a ruhái szanaszét repüljenek. A padló meleg volt, elnyújtózva tárta a férfi felé a karját, tárulkozott ki előtte, s bőrére gyönyörű képet festett a világűr… amelynél szebbet viszont még Marius, az idegen nem látott.

 

 

Vége