Majdnem tíz évvel később

Majdnem tíz évvel később

Masao halkan nyitott be az ajtón. Elég késő volt már, nem akart hangos lenni, hogy Fumi esetleg felébredjen. Fáradtan tette le a táskáját a nappaliban, de ekkor valaki felkapcsolta az olvasólámpát. Hunyorogva pislogott a férfira.

- Fumi?

- Kiszórakoztad magad? – Fumi hangjából kiindulva, kétség sem férhetett hozzá, hogy a férfi dühös.

- Nem értelek…

- Nem hívtál fel. Aggódtam, így rácsörögtem az irodára. Szerencsére a titkárnőd még bent volt. Azt mondta, inni mentél.

- Fumi…

A férfi felpattant.

- Van fogalmad, mennyire aggódtam? – tört ki belőle. Az elmúlt évek alatt ténylegesen is férfivá érett. Az arcában már semmi kisfiús nem volt. Megkomolyodott, még férfiasabbá vált. Masao minden egyes alkalommal, ha meglátta, csak sóhajtani tudott az élvezettől. Úgy tűnt, hogy ezúttal pár szóval nem tudja elintézni a kimaradását. 

- Sajnálom, de lemerült a telefonom.

- Vezetékes telefon is van a világon – huppant vissza a kanapéra Fumi.

Masao beletúrt a hajába.

- Nem kell féltékenynek lenned – mondta gyengéden.

- Nem vagyok féltékeny, csak baromira aggódtam érted!

Masao elmosolyodott.

- Értem.

Fumi a falra szegezte a tekintetét, de látszott rajta, hogy megbántottnak érzi magát. Masao kikötötte a nyakkendőjét, levette a zakóját, mindkettőt a fotelbe dobta.

- Sajnálom, Fumi. Nem akartam, hogy aggódj miattam. Azt hittem, korán lefekszel, ahogy mostanában mindig.

- Azért fekszem le korán, mert hiába vagyok fent későig veled, ha oda sem figyelsz rám.

Masao feltűrte az ingujját, és leült a férfi mellé.

- Sajnálom, de úgy éreztem, hogy… mostanában már nem örülsz annak, ha megérintelek… - vallotta be nehezen.

- Ez nem igaz! Csupán… Tudod milyen nehéz visszafognom magam, amikor megérintesz? A múltkor is rosszul lettél, és azóta… Ha kell, életem végéig nem érek hozzád, mert nem élném túl, ha elveszítenélek… - Fumi a tenyerébe temette az arcát.

Masao szíve elszorult.

- Nem azért lettem rosszul, te is tudod. Egyszerűen elfelejtettem bevenni a gyógyszerem. Nem fog előfordulni többé.

- Én akkor is… félek. – Fumi nagyot nyelt, és még jobban összekuporodott. – Szeretlek, és beleőrülök, hogy eltávolodtunk egymástól. Nem akarlak elveszíteni – ismételte.

Masao csak nézte a férfit. Elszégyellte magát. Milyen bolond volt már megint. Évek óta élnek együtt, és ő olyan hülye, hogy nem veszi észre, mi bántja a másikat. Tény, hogy az utóbbi időben eléggé lekötötte a munkája, de ez akkor sem mentség. Letérdelt a férfi elé, és belenézett a szemébe.

- Bocsáss meg! Annyira a munkámra figyeltem mostanában, túl fáradt voltam, hogy észrevegyem, mi bánt. Azzal magyaráztam magamnak, hogy biztosan már nem kívánsz úgy, mint rég. Ne haragudj!

Fumi előredőlt, és belefúrta az arcát a férfi vállgödrébe.

- Te bocsáss meg! Meg kellett volna beszélnem veled, nem magamba fojtanom.

Masao átkarolta.

- Ezek szerint azért kerültél, mert féltettél? – kérdezte halkan.

- Igen. Sajnálom. Bolond voltam.

Masao elmosolyodott.

- Féltem, hogy elveszítettem a rád gyakorolt vonzerőm. Tudod, nem inni voltam – mondta halkan, és elpirult. – Kint ültem a kocsiban.

- Mi? Hideg van odakint.

- Tudom. Azért mondtam a titkárnőmnek, hogy inni mentem, mert abban reménykedtem, hogy…

Fumi előtt megvilágosodott minden.

- … féltékeny leszek – fejezte be a mondatot vigyorogva.

- Igen. Öreg vagyok, de úgy látszik, nem nőtt be a fejem lágya – sóhajtotta a férfi.

Fumi felhúzta az ölébe.

- Tudod, bármennyire nem akartam, egyfolytában az járt a fejemben, hogy valami bajod esik, vagy összeakadsz valami fiatal sráccal, aki meglátja benned azt a férfit, akibe annak idején beleszerettem.

- Fumi… - Masao a vállára hajtotta a fejét. Engedte, hogy az ujjaikat összefonják. – Nem számít, ki látja meg bennem azt a férfit, mert én még mindig téged szeretlek. Nem érdekelnek más férfiak, csak te.

- Most megkönnyebbültem.

Felnevettek. Masao finoman megmoccant.

- Ez azt jelenti amúgy, hogy még mindig… kívánsz? – Az utolsó szót úgy suttogta Fumi fülébe.

- Masao-san…

- Öreg vagyok, de még mindig… fellángol a testem, ha együtt vagyunk. Milyen butaság, igaz? – Masao zavarba jött, és ki akart bontakozni az ölelésből, de Fumi visszahúzta.

- Nem butaság… - A hangja elfulladt. – Most nagyon boldoggá tettél, remélem, tudod.

- Csak reménykedhetem… - Masao felnézett rá. – Nem akarlak elveszíteni.

- Nem fogsz. – Fumi apró csókokkal borította a férfi arcát. – Szeretlek, Masao-san. Szeretlek.

- Én is, Fumi. – Masao lehunyta a szemét, és élvezte, hogy a férfi ajkai bejárják az arcát, majd áttérnek a nyakára. Ahogy hátrabillent a feje, megpillantotta az időt a faliórán. Elmosolyodott. Meghúzta a férfi haját, hogy rá figyeljen.

- Masao-san…

- Boldog tizedik évfordulót, Fumi.

A férfi arca meglágyult. Hozzáhajolt, és addig csókolta, míg Masao fejében már csak járt, hogy végre összeolvadjanak. A férfi nevét suttogta újra meg újra, és úgy ölelte, mintha soha nem akarná elengedni…

Egymás mellett feküdtek, arccal a másik felé. Fumi halkan szuszogott, mélyen aludt, de Masao ébren volt. Szeretettel járta be a tekintetével a férfi arcának minden négyzetcentiméterét. Ujjaik összefonódtak a párnán, és ettől mosolyoghatnéka támadt. Mennyire is szereti Fumit! Régen meg sem fordult volna a fejében, hogy élete derekán egy férfival fog együtt élni, és lám, tessék. Olyan boldog, amilyen a felesége mellett soha nem volt. Nemsokára megszületik az unokája is, így lesz teljes az élete. Fumi megmoccant, felnézett.

- Miért nem alszol? – kérdezte álomittasan.

- Nem vagyok álmos, de te csak aludj vissza.

Fumi már lehunyt szemmel motyogta.

- Szeretlek.

Masao odabújt hozzá, még szorosabban.

- Én is szeretlek – súgta, és ezúttal az álom finoman beborította.

Összesimulva, ujjaikat összefonva aludtak az ágyon, és hittek abban, hogy a szerelem örök, és őket egymásnak rendelte a sors…

Vége