Lucifer és helyettese
2013.11.22 14:33Első szárnypróbálgatásomat olvashatjátok Az üldözött fejezeteiben. Itt is meg kell köszönnöm Yurima és Shiyali segítségét, hiszen egyikük ötleteivel, míg utóbbi a gépeléssel nyújtott segítő kart. Nem tudom, lett-e volna Yurima ötletei nélkül ilyen szórakoztató, hiszen számos jelenettel gazdagította a történetet. Rajzolt is hozzá, aranyosabbnál aranyosabb chibiket, amiket bescannelek és mellékelek is a közeljövőben :)
Valószínűnek tartom, hogy lesznek olyanok, akiket nem fog elbűvölni, mivel nem túl keresztényi témában írtam. Lucifer, mint jó démon? Minden viszonyítás kérdése. Jian az egyik kedvencem, no, és a gyerekek. Gabriel és Michael külön favoritok, általában nem így képzeljük el az angyalokat, bár a mostani nagy felhozatalt tekintve már semmi sem kizárt.
tudom, hogy vannak hibái, de igazából Jian történetével csak egy szórakoztató, könnyed mesét akartam írni, és azt hiszem, ez sikerült is. Minden javaslatot és javítási észrevételt szívesen fogadok, ami hozzá kapcsolódik.
Megjegyzés: Egy évvel később megírtam a folytatását, igaz, az csak két fejezetnyi hosszú, de talán tetszeni fog.