Lelki társ vagy bosszantó nyűg?

2016.01.25 16:40

A Változások éve második részében ez a legfőbb kérdés. Aki emlékszik az első részre, valamennyire bepillantást nyert Nishikawa Kagami életébe. Kaga ugyanis Kenny első nagy szerelme, aki ugyanakkor vesztette el a feleségét és a fiát, mint Kenny az édesanyját. Üzlettársa a fiú apja volt, ezért sok időt töltött a Senkai házban, magányosságuk végül egymás karjaiba űzte őket. Az őszinte érzelmeknek azonban gátat szabott a félelem, hogy az apa rájön a viszonyukra és tönkreteszi Kaga életét. Kaga végül Amerikába költözött egy időre, a szerelemből harag lett, s be nem vallott sóvárgás a barát után, aki megértette a másik minden gondját-baját.

 

Az első és a második rész történései párhuzamosan haladnak egymás mellett. A két férfi ugyanis megközelítőleg egyszerre esik szerelembe, bár Kaga kapcsolata akkorra, amikor Kenny felbukkan nála, már rendeződik a párjával. Róla mesél Kenny apjának oly nagy hévvel, és valahogy annyira megfogott a férfi személye, hogy úgy éreztem, jó lenne kifejteni ezt a szerelmet bővebben is.

 

Kaga minden év elején támogatja az anyagilag rászoruló, jól tanuló egyetemistákat. Maga is pontosan tudja, mennyi költséggel jár a továbbtanulás, s mekkora stresszel a munkakeresés. A cégénél gyakran alkalmazza ezeket a fiatalokat, úgymond maga köré gyűjtve az új nemzedéket. Az egyetemen tett látogatása révén ismeri meg Itou Natsudát, aki szemtelen, nagyszájú és állandóan balhékba keveredik. Eleinte csak a szócsaták izgalma vonzza a fiúhoz, és az emlékek, amelyeket kelt benne. Később viszont érdekelni kezdi Natsu személye, a nagy szavak mögött rejtező szomorúság és magány.

 

Natsu idősebb, mint csoporttársai, kemény munkával gyűjtötte össze a pénzt az egyetemre, néha még csak nem is tisztességes úton. Bár próbál normális életet élni, mássága miatt gyakran érik pofonok, amik mindig előhozzák belőle a rosszabbik énjét. Kaga kedvességét eleinte egy öregember csábításának véli, aztán mégis a férfi lesz, akihez menekül baj esetén. Talán, mert Kaga nem kérdez semmit és nem vádolja semmivel? Ki tudja. Mindenesetre ahogy telik az idő, a férfi mellett egyre inkább változásnak indul ő maga és az élete is.

Téma: Lelki társ vagy bosszantó nyűg?

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása