Kimondatlan szavak

Ai: Kimondatlan szavak

Iwaki Shin tanácstalanul kuporgott az ágya szélén. Bátyja és egyben bizalmasa a szoba egyetlen székén hintázott.

- Biztos ne üssem ki pár fogát? – érdeklődött lustán, és a plafon felé fújta cigije füstjét.

- Ne, de köszönöm. – Shin szomorúan mosolygott, mire fivére kifakadt.

- Tényleg nem tudom, mit eszel rajta! Oké, hogy művelt – van nála műveltebb. Persze okos is, de nem zseni, főleg ha téged nézlek. Biztos jóképű, vonzó is, de ezt én szerencsére nem tudom megállapítani, mivel te vagy meleg. Az érzelmi szintje a plüssmacid szintjén van, hideg, érzéketlen fafej. És te még szereted! Miért? Nem értelek!

Shin a fejét ingatta.

- Én sem tudom, bátyó… - Sitarou-ra pillantott. – Nem tudom.

- Hm – Sitarou elnyomta a csikket. – Mihez kezdjek veled?

Shin a térdére fektette a homlokát.

- Amikor először megismerkedtünk, utáltam a modorát, a kedvességét, azt, hogy minden kérdésre tudja a választ. Aztán egy kérdésre csak úgy kapásból rávágta a választ, és rám mosolygott. Hirtelen elakadt a szavam. Tisztelni kezdtem, de nem is gondolok arra, ő mit gondolt rólam… - Shin felkuncogott, aztán lassan végigdőlt az ágyon, a mennyezetet bámulta. – Fel sem merült bennem, hogy lehet közte és köztem bármi is. Teltek az évek. Ha segítségre volt szükségem, őt kerestem, és ő mindig ott volt, hogy tanácsot adjon, biztasson, megnevettessen.

- Akkoriban mondtam, hogy tartsd magad távol tőle, mert csak egyet akar. – Sitarou felállt, és Shin mellé ült. – Te meg csak néztél a nagy füstszürke szemeiddel, és hangoztattad, hogy nincs köztetek semmi, barátok vagytok. Hja…

- Én komolyan is gondoltam. – Shin elmosolyodott. – Hányszor hívott kirándulni, sétálni, én pedig nemet mondtam.

- Aztán sarokba szorított…

- Igen. Volt egy munka, amit rám bíztak, és bármennyire szerettem volna, nem tudtam elmenni vele a tengerpartra.

- Segített.

- Igen. A lakására hívott, és együtt megcsináltuk.

Sitarou akarata ellenére vigyorgott.

- Láttalak boldognak, amikor vele telefonálgattál, de amikor hazajöttél tőle… repkedtél. Láttam a szárnyaid.

Shin álmodozva sóhajtott.

- Beszélgettünk, nevettünk… Megcsókolt… Úgy ölelt, hogy elhittem, tökéletes vagyok, őt boldoggá tenni születtem.

- És elszúrtad… 

Shin elkomolyodott.

- Jobban érdekelt, hogy mit mondanak mások, mint az, hogy ő mit gondol, érez. Már az első lépéseknél elbotlottam.

- De ő nem szólt.

- Nem. Csak közölte, hogy engem akar, és nem érdeklik mások. Annyira boldog voltam…

- Ő volt neked az első…

- Igen. Voltak előtte lányok, de ő volt az első férfi. Sokkal tapasztaltabb volt nálam.

- Most is az – Sitarou oldalba bökte.

- Valóban – ismerte el Shin derűsen. – De idősebb is, mint én. Tíz évvel.

- Az nagy idő.

- Igen, de az első alkalommal ez jól jött.

Sitarou elhúzta a száját.

- Elég sápadtan jöttél haza. Ki tudtam volna tekerni a nyakát!

- Nagyon fájt, de annyira akartam őt… Soha semmit nem akartam annyira, mint hozzábújni, engedni, hogy szeressen. Még soha nem voltam olyan ideges.

- Panaszkodott? – Sitarou elég fenyegető képet vágott, a láttára Shin felkuncogott.

- Nem. Olyan türelmes volt, hogy néha sírni tudtam volna. Soha nem sürgetett, nem erőltetett semmit. Elfogadott annak, aki vagyok, és közben észrevétlenül megváltoztatott.

- A javadra vált. Bár azért örülnék, ha el tudtad volna engedni.

- Én is – Shin elmerengett. – Mellette lettem valaki. Kinyílt előttem a világ, boldog voltam, és néha annyira dühös rá, hogy meg tudtam volna ütni. De elég volt, ha csak rám nézett, és azonnal elfelejtettem, miért is haragszom.

- Szeretted.

Shin vállat vont.

- Először tagadtam, ahogy csak tudtam. Ő is tiltakozott, hogy szeretne. Így annyiban maradtunk, hogy jól megvagyunk együtt, de ez nem szerelem.

- Hja, persze… - Sitarou újabb cigire gyújtott, a hamutartót maga mellé tette. – A szemét!

- Mindig hálás voltam neki. A barátom. Tisztelem, bízom benne, kedvelem. Eleinte erről szólt a kapcsolatunk. Őszinték voltunk.

- Hülyék! – Sitarou nagyot legyintett.

Shin újra a plafont nézte.

- Annyira tapasztalatlan voltam, hogy azt gondoltam, ez így jó. Soha nem mondtam meg neki, mit érzek iránta. Mondjuk, elég későn jöttem rá.

- Ez igaz, tanúsíthatom – Sitarou nagyot fújt. – Miután dobott, akár egy használt rongyot.

- Szakított velem – javította ki Shin határozottan, mire a bátyja a szemét forgatta.

- Akkor is egy szemét seggfej volt!

- Két napig bőgtem, de akkor, amikor megmondta, lenyeltem a könnyeimet. Csak utána engedtem szabadjára a kétségbeesésemet. Úgy éreztem, vége a világnak…

- Mégis talpra álltál…

- Így volt jó… Azt akartam, hogy barátok maradjunk, mert nem akartam elengedni. Már tudtam, hogy szeretem, de azt is tudtam, hogy tisztelnem kell a döntését, miszerint már nem akar tőlem semmit.

- Ha nem akart volna tőled semmit, nem hozott volna ajándékokat a szülinapodra, a névnapodra, vagy csak, ha erre járt. Nem te lettél volna a lelki szemetesládája. Ja, és nem kísért volna haza, ha véletlenül összefuttok, meg nem csókolt volna meg búcsúzáskor. Hm?

Shin a szemére szorította a kézfejét.

- Tényleg nem tudom. Mire azt hittem, oké… túljutottam rajta, felbukkan és teljesen elbizonytalanít.

- Mint most is. Egész jól megvoltál azzal a sráccal, míg fel nem hívott, hogy menj el vele vacsorázni.

- Nem az volt a baj Oono-kunnal. Nem szeretem.

- Míg ő fel nem bukkant, addig „majdnem” szeretted.

- Tudom… - Shin a párnára csapott. – Azt hiszed, nem tudom?

- És most mi lesz? Szakítasz Oonóval?

- Már megtettem.

Sitarou arca megrándult.

- És?

- Mit ragozzam? Kibukott. Hülye, szemét bunkónak éreztem magam.

- No, és mit akarsz csinálni? Neki van valakije.

- Már nincs.

Sitarou félrenyelte a füstöt.

- A rohadt… életbe! – köhögte. – Mondd már!

- Elhívott a lakására.

- Fogadjunk, hogy hozzátette, csak szeretne megdöngetni, de ez nem szerelem.

- Hogy találtad ki?

Sitarou a fogait csikorgatta.

- Agyonverem! – fogadkozott.

- Ne! – Shin könyörgőn nézett rá. – Szeretem.

- Akkor is! – Sitarou sziszegett dühében. – Nem érdekel, hogy ő is szeret téged, mert sajna minden jel arra utal, de akkor se használjon ki. Ráadásul ne ilyen pofátlan módon. Miért hagyod ezt?

Shin felült, és mosolygott.

- Mert szeretem. Akárhányszor mondom ki, hogy ő csak a barátom, az érzéseim itt vannak a szívemben. Bízom benne annyira, hogy rábízzam a testem, lelkem. Tisztelem, így nem kételkedem a döntéseiben. Szeretem, a szívem megdobban, ha csak rágondolok. Nem tehetek ellene.

- Mi lesz, ha megint dob?

Shin kivette Sitarou kezéből a félig szívott cigit. Beleszívott.

- A barátja maradok – mondta nyugodtan.

- Hülye vagy! – Sitarou szeme villámokat szórt. Felpattant, és nagyot rúgott az útjába kerülő székbe. – Milyen jó, hogy én nem vagyok szerelmes! – nyögte idegesen. – Ha én is ilyen naiv lennék… csak, mert szeretek valakit…

Shin keserűen nevetett.

- Majd ha téged is utolér, másképp fogsz vélekedni.

- Dehogy! – Sitarou háborogva fordult szembe vele. – Mi a jó egy érzésben, amitől egyik pillanatban szárnyalsz, akár egy madár, a másikban pedig tört szárnyú pillangóként a földön vergődsz?!

Shin lassú mozdulattal elnyomta a csikket.

- Az érzés…

Sitarou felhorkant.

- Én csak azt szeretném, ha boldog lennél… - tárta szét a karját tehetetlenül.

Shin bólintott.

- Tudom, de én akkor vagyok boldog, ha szerethetem őt. Szabadon, úgy, ahogy ő szeret engem.

Sitarou komor volt.

- És ha nem szeret?

Shin felállt, és kibámult az ablakon.

- Én akkor is szeretni fogom.

- Bolond dolog ez a szerelem – morogta Sitarou, de hátulról átkarolta az öccsét. – Mikor találkoztok?

- Amint lehet.

Sitarou felsóhajtott.

- Sok szerencsét! Mást úgy sem tehetek…

Shin felnevetett.

- Olyan boldog vagyok! Láthatom…

- Hülye vagy, és még naiv is, de azt hiszem, azért szeretlek. Nagyon remélem, hogy ő is.

Shin felpillantott a férfira.

- Nem számít, ő mit érez irántam, amíg hagyja, hogy mellette legyek. Ki ne mondd! – szólt rá a felhorkanni készülő férfira. Rávigyorgott. – Igen, ilyen hülye dolog a szerelem…

Shin idegesen nyomta a csengőt. Milliószor átfutott a pillantása a névtáblán: Ranmaru Kirya. Az ajtó kinyílt, és neki akkorát dobbant a szíve, hogy attól félt, még a férfi is meghallotta.

- Késtél – jegyezte meg a férfi szelíden, de nem volt szemrehányás a hangjában.

Shin idegesen toporgott.

- Sajnálom. Igyekeztem, de…

- Ne is törődj vele! – Kirya félreállt, hogy beengedje. – Az lett volna a furcsa, ha pontosan érkezel – mosolyogta. – Még mindig szokásod késni…

- Csak tőled – Shin kilépett a cipőjéből, levette a kabátját. – Hoztam neked sütit, meg gyümölcsöt.

A férfi felsóhajtott, majd puszit nyomott az arcára.

- Vannak dolgok, amik nem változnak. Köszönöm. Kerülj beljebb!

A nappaliban Shin a kanapéra huppant, és a mellkasára szorította a kezét. A szíve majd kiugrott a helyéről. Kirya tácával érkezett. Teát hozott. Mindig teázni szoktak vacsora előtt.

- Milyen napod volt? – térdelt le a dohányzóasztal mellé a férfi, hogy felszolgáljon.

- Ezt én szoktam – motyogta Shin, majd zavartan félrenézett. – Elnézést!

Kirya furcsán nézett rá.

- Semmi baj. Most vendég vagy, pihenj! Nos?

Shin próbált megnyugodni. A férfit nézve sikerült is vidámságot erőltetni magára. Felnevetett.

- Jól. A csoportvezető megdicsért. Lehet, hogy kineveznek a helyettesének, de addig még tényleg nagyon sokat és keményen kell dolgoznom.

- Ügyes vagy. Sikerülni fog.

Shin bólintott.

- Keményen fogok próbálkozni. Te hogy töltötted a napod?

Kirya beletúrt fekete tincseibe, Shin elé tette a csészét.

- Elvesztettem kétmilliót.

- Jaj… - Shin riadtan pislogott. – Mi lesz most?

Kirya kitöltötte a teát.

- Mi lenne? Enyém a cég, enyém a felelősség.

- De…

Kirya elmosolyodott.

- Sssh… ne aggódj! Ha minden jól megy, holnap négy és félmilliót kaszálok, és az a kétmillió nem fog hiányozni. Inkább szoríts nekem!

Shin bólintott.

- Gondolok rád – ígérte. – Hogy érzed magad? – tette hozzá.

- A szakításunkra célzol?

- Igen. – Shin a csészét babrálta. – Szeretted.

- Igen, de jobb volt mindkettőnknek a szakítás. Néha a szerelem nem elég, hogy együtt élj valakivel. Finom a tea?

- Igen, köszönöm. Kaphatok még?

- Hát, persze, boldogan. És te?

Shin kis híján felnevetett. Úgy kerülgették egymást a férfival, mint ahogy macska cserkészi be az egeret.

- Oono eléggé kiborult – felelte.

- Bántott?

- Nem.

- Szerencse… - Ebben volt némi fenyegető él. – Te hogy viseled?

Shin letette a csészét.

- Jobban, mint vártam. Az sokat segített, hogy felhívtál…

Kirya bólintott. Felállt, és a férfi mellé telepedett.

- Az a jó, hogy eljöttél.

Shin aggódva érintette meg a karját.

- Akarsz beszélni róla?

Kirya hátradőlt, megfogta a kezét, és az ujjaival kezdett játszani. Shin elvörösödött, de igyekezett a férfira figyelni.

- Szerelmes voltam belé – mormolta a férfi. – Ő is szeretett, legalábbis ezt mondta. Erőltette, hogy költözzünk össze, féltékenykedett. Én az ilyet nehezen viselem, megszoktam, hogy önálló vagyok. Leültünk beszélgetni, és végül megegyeztünk, hogy ez nem mehet így tovább. És most egyedül vagyok… újra. Kereshetek megint egy kis igényű, helyes fiút. Hát, ennyi lenne… - A férfi pár másodpercig hallgatott, Shin pedig nem tudta, mit mondhatna. – És veled mi a helyzet?

- Nem szerettem. – Shin tanácstalanul vállat vont. – Eleinte tényleg jó volt vele, és havernak el tudtam volna képzelni, de kedvesnek nem.

- Mi volt a baj?

- Előre eltervezte a közös életünket, és meg se kérdezett. Felhánytorgatott dolgokat, amiket adott, vagy amiket én kértem. És azon a téren is… - Shin a száját húzogatta, mert nem tudta, hogy fogalmazza meg, amit mondani akart.

- Nem volt jó vele? – Kirya összevonta a szemöldökét.

- Nem igazán. Kellemes volt, de egy idő után mindig szólnom kellett, hogy fáj. Bocsánatot kért, aztán ugyanott folytatta, és…

- Igen?

- Véreztem… Eléggé fájt… - Shin lehajtotta a fejét. Igazából ezt még a bátyjának sem merte elmondani, mert attól félt, hogy Sitarou nekimegy a férfinak.

Nem úgy nézett ki, hogy Kiryának nem fogalmazódott meg ugyanez a fejében.

- A franc! Remélem, nem engedted, hogy még egyszer hozzád érjen! – Látszott, hogy nagyon dühös.

- Kifogásokat kerestem, nem erőltette, mert a kezemmel…

- … kielégítetted? – fejezte be a mondatot a férfi a zavar legkisebb jele nélkül.

- Igen.

- És a száddal? – Kirya hangja elmélyült. Figyelmesen nézte Shint, aki a fejét rázta.

- Nem. Nem, arra képtelen voltam. Így is nehéz volt…

- Jaj, te… - Kirya összekócolta a haját, és magához ölelte. – Jól beletrafáltál azzal a fickóval.

- Azt hittem, minden rendben lesz… - Shin kis híján elbőgte magát.

Kirya vigasztalóan simogatta a haját.

- Hé, jól tetted, hogy szakítottál vele. Ne szomorkodj!

Shin felnézett rá – egy kicsit morcosan.

- Nem szomorkodom, csak idegesít, hogy pont egy ilyen idiótát fogtam ki. Miért nincs egy normális pasi, akivel jól megvagyok?

Kirya nevetett.

- Türelmetlen vagy. Előtted még az élet – vélte szelíden.

Shin a férfi karjaiba fészkelte magát.

- Lehet, de boldog lenni most akarok, nem kilencvenévesen.

Kiryát nevetés rázta.

- Mihez kezdjek veled?

Shin felpillantott, a férfi pedig lehajolt, és megcsókolta.

- Nagyon édes vagy…

- Ja, persze… - motyogta Shin zavartan. Égett az ajka, akárha parázs perzselte volna.

- Éhes vagy?

- Még nem igazán… - Shin nem akart elmozdulni. Olyan jó volt a férfival lenni, mellette ülni, beszélgetni vele. Valahogy megnyugodott, bár a szíve úgy kalapált, hogy majd szétvetette a mellkasát. Kiryát persze nem tudta megtéveszteni.

- Ideges vagy?

- Nem. Jó itt veled.

- Valóban. – Kirya ellazult, hátradőlt, magával húzta a férfit is. Apró köröket rajzolt a tarkójára, amitől Shin egyre mélyebbről szedte a levegőt. Ujjai megfeszültek Kirya kezében.

- A kedvencedet esszük. Jó lesz? – Kirya hangja egy kicsit rekedt volt, egészen halk.

Shin bólogatott.

- Igen.

- Biztos nem vagy éhes? – erősködött a férfi.

Shin reszketett. Azok az ujjak…

- Te az vagy? – Nagyot nyelt.

Kirya halántékon csókolta.

- Az bizony… Rád…

Shin felkapta a fejét, szólni akart, de a férfi megcsókolta. A nyelve habozás nélkül nyomult a szájába, hogy Shin keze ökölbe szorult a tenyerében. A férfi felé fordult, engedelmesen hozzásimult, visszacsókolta. A nyelvük egymáson siklott, a foguk összekoccant, az ajkuk összetapadt. Kirya lassan magához húzta, és gyengéden hátradöntötte a kanapé párnáira. A kezét felhúzta, és úgy fordította, hogy Shin ujjai megmarkolhassák a karfát.

- Olyan édes vagy… - suttogta a fülébe, majd a szája újra a férfi ajkára simult. Végighúzta rajta a száját, cirógatta, nyalogatta, finoman harapta.

Shin élvezettel emelte hozzá a testét. Remegő sóhaj hagyta el a torkát. Úgy érezte, nem kap levegőt, mert annyira kívánja a férfit, hogy arra nincs szó. Kirya apró csókokkal borította az arcát, majd végig a nyakát. Kibontotta a nyakkendőjét, kigombolta az ingét.

- Gyere! Hadd vegyem le ezeket rólad – húzta fel.

Shin engedelmeskedett. A nyakkendő, a zakó, az ing a szőnyegre hullott. Kirya a mellkasára tapasztotta az ajkát.

- Fantasztikus az illatod… - motyogta.

- Tőled kaptam… - Shin keze visszakerült a karfára, pedig ő is szerette volna megérinteni a férfit. De nem szólt, élvezte, hogy a férfi kényezteti.

Kirya végigsimogatta a testét. Mindenhol ott volt a keze, legalábbis Shin így érezte. A férfi a lapos mellbimbókat nyalogatta. Erősen, majd épp, hogy érintve, ráfújva, szopogatva, finoman harapdálva. Shin reszketett, vonaglott.

- Ahh… Kirya…

Kirya őt bámulta, a szeme rátapadt. Elégedetten mosolygott, miközben a nadrágon keresztül az ágyékát simogatta. Shin megrándult.

- Kirya…

- Gyönyörű vagy… - felelt a férfi halkan, és lágyan megcsókolta a hasát. Kikapcsolta az övet, a nadrágját. A keze becsúszott az alsónadrág alá. Shin lélegzete elakadt. Szerette volna, ha a férfi tovább kényezteti, de annyira kívánta… A testében akarta érezni… Belemarkolt a hajába.

- Kirya…

- Már nedves a csúcsa… Ennyire türelmetlen vagy? – Kirya rekedten felnevetett, a fülét harapdálta, szopogatta, miközben meztelenre vetkőztette.

Shin egyre mélyebbről kapkodott levegőért. A férfi vállába kapaszkodva próbált úrrá lenni a vágyain, de Kirya mintha ezt is tudta volna. Ujjaival körbefonta, ajkaival kergette az őrületbe.

- Kiry… a… - Shin zokogni tudott volna, amikor két ujj nyomult a testébe. Lassan simogatták, ő meg csak rázkódott és vonaglott. – Kérlek… kérlek…

- Mit kérsz? – Kirya tekintete fekete volt, az arca az önuralom kínjaitól merev.

- Téged… - Shin reszketve nyúlt feléje, húzta magához. Csókolta a buja ajkakat, simogatta a vágyott testet.

Kirya a fején át rángatta le magáról az inget, kigombolta a nadrágját. Shin szája kiszáradt, nekifeszült a férfinak. Kirya fölébe hajolt, csókolta mohón, egyre türelmetlenebbül. Kínzó lassúsággal hatolt belé. Shin megmerevedett. Lehunyt szemmel nyílt el az ajka az élvezettől.

- Shin… - Kirya hozzásimult, még beljebb nyomult. – Forró vagy… - Ezúttal keményen mozdult.

Shin szeme tágra nyílt. Hihetetlen volt. Lábaival átfonta a férfi csípőjét, átkarolta, szorosan tartotta, miközben átvette a ritmust, amivel Kirya megőrjítette. S az érzés se késett sokáig, ami ott remegett a testében, halk, éles kiáltásra késztetve őt, és megránduló, elcsukló sóhajra Kiryát.

Zihálva kapaszkodtak egymásba, összefonódtak, szinte összemosódva fulladoztak a másik szoros ölelésében. Ahogy testük eggyé vált, verítékük is összefolyt összetapadó testfelületeiken. Lélegzetük gyors volt, forró, perzselte a bőrüket, de nem bánták. Hosszú percek teltek el, mire megmozdultak. Kirya lassan, szinte finoman mozdult, gyengéden szájon csókolta. Elvigyorodott.

- Most már tényleg éhes vagyok.

- Te mindig a hasadra gondolsz… - Shin nevetett. Régen érezte magát ilyen felszabadultnak, nem is… boldognak magát. Csodálatos volt, szinte repkedni tudott volna. Nyújtózott, élvezte izmainak feszülését. Kirya ott állt felette, mosolygott. A tekintete még sötét volt, elégedett, arca nyugodt, gyengéd. Ahogy ott állt egy szál csípőre csúszott nadrágban… Shin szíve nagyot dobbant, de próbált nem figyelni testének jelzéseire. – Na, jó, talán egy tányérral én is meg tudnék enni… - tette hozzá.

Kirya felvette az ingét a szőnyegről.

- Öltözz fel, addig előkészítek mindent.

Shin figyelte, ahogy kimegy a szobából, és felsóhajtott.

- Átkozott, bolond szerelem…

Sitarou szelíd tekintettel figyelte a konyhában sürgölődő öccsét.

- Tudja, hogy szereted?

Shin nagy szemeket meresztett.

- Miért kellene tudnia? Tudom, mit mondana.

- Hogy „nem szeretlek”?

- Ha tudod, miért kérdezed? – Shin mosolygott.

Sitarou elhúzta a száját.

- És te még így is boldog vagy…

- Vele lehetek, szeretem. Igen, boldog vagyok.

- Nincs benned kétely?

Shin háttal a konyhapultnak dőlt.

- Van. Félek, hogy nem leszek neki elég jó. Kételkedem abban, hogy velem tényleg boldog lehet.

- Shin…

- Nem. Hadd fejezzem be, kérlek! Ha kihasznál is, nem érdekel. Ha megbánt is, nem számít. Ha elhagy, és mást keres, engedni fogom.

- Miért? – tört ki Sitarou-ból a kiáltás.

- Mert ha ő boldog, én is az vagyok.

- De…

Shin arcán megfejthetetlen mosoly derengett. Az a fajta, amely csak szerelmesek arcán látható.

- Szeretem, és amíg velem van, boldoggá teszem, mert ő tesz engem tökéletessé. Te ezt nem értheted, majd egyszer…

- Soha – fogadkozott Sitarou.

Shin kuncogott, aztán levette a kötényét.

- Mennem kell. Jó hétvégét!

- Neked is.

Sitarou az ablakhoz sétált, figyelte, ahogy Shin kacagva ugrik a kint várakozó Kirya karjaiba.

- Talán ki sem kell mondaniuk – motyogta. – Le sem tagadhatják, hogy szeretik egymást. Átkozott, bolond szerelem…

Kirya mosolyogva nézte, ahogy Shin egy kóbor kiscicát simogatott.

- Sajnálom, csak ez a keksz volt nálam… Jaj, Kirya, annyira sajnálom! Nincs szívem itt hagyni. – Shin belefúrta az arcát a macska puha bundájába.

- Vidd haza!

- Nem lehet… - Shin nagyot sóhajtott. – Sitarou nii-san allergiás a macskaszőrre.

Kirya a hajába túrt.

- Hozd, nálam elfér…

Shin felnevetett.

- Biztos?

- Én is szeretem a cicákat. Te is az vagy. Gyere! Kezd hűvös lenni, még megfázol.

Shin magához szorította a macskát, és követte a férfit.

- Kellene neki nevet adnunk. Meg szüksége lesz macskaalomra, ételre, nyakörvre…

- Tudom, tudom. Amíg te megfürdeted, én beszerzem, ami kell.

- Oké.

Késő este lett, mire mindennel elkészültek.

- Hétfőn el kell vinnünk állatorvoshoz – huppant le a fotelba Kirya, és kedvtelve nézte, ahogy Shin a kanapén fekve a macskát simogatta. – Mi legyen a neve? Csináltatok neki nyakörvet.

A macska dorombolva dagasztott Shin hasán, aki kacagva vonaglott.

- Nem tudom… Van valami ötleted?

Kirya lassan felállt, odaballagott a kanapéhoz.

- Élet.

Shin felnevetett.

- Tetszik. Igaz, Élet? – Megvakargatta a macska fülét. A cica nyávogott, és Kiryához törleszkedett. – Szerintem tetszik neki – vélte Shin, és felkönyökölt.

Kirya lehajolt, és megcsókolta.

- Még mindig nem szeretlek – mondta.

Shin ragyogó szemmel nézett rá.

- Kértem, hogy szeress?

A férfi a feje mellé támaszkodott.

- Mostanában már nem mondod, hogy én se szeretlek. Azt hitted, nem veszem észre?

- Reméltem, hogy észreveszed.

Kirya újra megcsókolta, melléje térdelt. Shin karjai a nyaka köré fonódtak. A nyelvük lassú játékba kezdett, de a férfi hirtelen megrándult. Shin elmosolyodott. Élet a férfi vállán hasalt, és a hajával játszott.

- Élet szeret téged – mondta gyengéden.

- Én nem… - morogta Kirya sötéten.

- Nem baj… - Shin magára húzta a férfit, a macskát leemelte róla, és a feje mellé tette. – Az ő szeretete elég hármunknak.

Kirya végigfeküdt rajta.

- Nem szeretlek – ismételte.

Shin belefúrta az ujjait a hajába.

- Nem kértem, hogy szeress – válaszolta komolyan. – Nem mondta, hogy szeretlek. Nem is fogom, amíg te magad nem kérsz rá.

Csend.

Egymást nézték, aztán Kirya nagyon gyengéden csókolta.

- Soha nem fogom azt kérni, hogy szeress – suttogta.

Shin a férfi köré fonódott, akár kúszónövény az életet adó fa törzse köré.

- Tudom.

Kirya az ujjaival végigsimított az arcán.

- Nem tudok ennél többet adni…

- Adj annyit, amennyit akarsz. Beérem vele.

- Oh, te bolond! – Kirya szomorúan nekidöntötte a homlokát Shin homlokának.

- Kirya… csókolj meg…

A férfi nem tudott nemet mondani, s a szavak, amelyeket ki akartak mondani, megint elsikkadtak az apró sóhajokban, a forró csókokban, összeforrt testük tüzében. Csak az érintéseik beszéltek helyettük… szavaknál ékesebbül…

Vége