Két élet 2. - 5. fejezet

5.

            C. J. úgy lépett be a hadnagyhoz, hogy a jegyzeteit nézte át.

- A környékemen nincs olyan, aki kígyót tartott volna. Max illegálisan – tette hozzá.

- Értem. – Alex épp a cigijét nyomta el a teli hamutartóban. – Egyéb?

- Kev Weist kiengedték a kórházból. Tina most hívott.

- Mi közöm van nekem egy stricihez?

- Semmi.

- Akkor? Még valami?

- Ma névtelen telefonon bejelentette valaki, hogy látta, mi történt Hanéknál. – A Han családot másfél hónappal ezelőtt gyilkolta meg egy ismeretlen, aki betört a házukba. Senki nem látott és hallott semmit. Se ujjlenyomat, se más nyom nem maradt a gyilkos után egy lábnyomon kívül, amit a kertben, az egyik bokor alatt talált az egyik egyenruhás.

- Ez érdekes.

- A gyilkos egy kapucnis, gyors mozgású, feltehetően színes bőrű férfi.

- Ezzel nem megyünk sokra. Kár, hogy nincs ujjlenyomatunk.

- Kár, hogy nem a filmen történt mindez.

- Miért most jelentette? – vakarta meg az állát a hadnagy. – Eltelt már jó pár hét. Nekem ez nem tiszta. Megpróbáltátok beazonosítani a hívót?

- A hívás egy utcai fülkéből érkezett. Mire a járőrök kiértek, már csak egy idős asszony tartózkodott ott. Kihallgatták, de nem látta, ki használta előtte a telefont. Az esetleges ujjlenyomatvételt megakadályozta, hogy a hívó tisztára törölte maga után a fülkét.

- Csodás. Nyomozzatok tovább!

- Igenis.

- Egyéb?

- Carla Pritchard ügyében újabb tanúkat hallgattunk ki, de semmi eredmény. Viszont az egyik barátnő megjegyzett egy érdekes dolgot…

Alex felkapta a fejét.

- Mit?

- Carla egyik este nagyon lelkes volt. Bemutatták ugyanis Nolan Manilovnak. Együtt töltöttek pár kellemes napot, ahogy a barátnő fogalmazott.

- Manilov nem rég bukkant fel a városban, de már most elég nagy befolyással rendelkezik – komorodott el a hadnagy. – Úgy sejtjük, hogy köze van a szervezett bűnözéshez. A szövetségiek többet tudnak róla, de nem tudom, mennyire jó ötlet bevonni őket ebbe az ügybe.

- Semennyire – vágta rá C. J. – Te is tudod, hogy Morell az első számú gyanúsított. Biztos vagyok benne, hogy az lenne az első, hogy letartóztatnák.

- Lehet, hogy nekünk is azt kellene tennünk.

- Nem. Én hiszek neki. S különben sincs elég bizonyítékunk ahhoz, hogy bent tartsuk. Nagyon jó összeköttetésekkel rendelkezik, és piszok jó ügyvédeket tud megfizetni.

Alex felállt, és kibámult az ablakon.

- Nem tetszik nekem ez az egész.

- Ahogy nekem se. Mi van, ha Manilov áll az egész mögött, és úgy próbálja megúszni, hogy Morellre tereli a gyanút?

- Bármi lehetséges, de egyelőre ne fűzz ehhez nagy reményeket.

- Nem fogok.

- Morell DNS vizsgálatáról tudsz már valamit?

- Te is tudod, hogy az jó pár nap, rosszabb esetben néhány hét.

- Igen. Elég nehéz volt meggyőznöm a kapitányt. Úgy tűnik, hogy Morell is kíváncsi az eredményre, mert magára vállalta a költségeket.

- Nem fog örülni, ha kiderül, hogy Carlával az ő gyerekét is megölték – felhősödött el C. J. tekintete.

- Igazából az ő öröme vagy bánata a mi legkisebb bajunk, fiam. – Alex kis hallgatás után kipillantott a közös irodára. – Fran?

- Nyomoz. Azt hiszem, nem vagyunk egy véleményen.

A hadnagy felmorrant.

- Még enyhén fogalmaztál. Örülnék, ha megpróbálnátok együtt dolgozni.

- De…

- Fran vén róka, de jó a szimata. Biztos, hogy Morellnek van valami köze az ügyhöz. Tudjátok meg, mi.

C. J. kedvetlenül bólintott, és elindult kifelé.

- Vasárnap eljössz hozzánk?

- Megígértem a gyerekeknek.

Alex a cigiért nyúlt, és nem válaszolt. Láthatóan már máshol jártak a gondolatai. C. J. csendesen betette maga után az ajtót. Kis tétovázás után leült a gépe elé, és lehívta Manilov anyagát. Lehetséges-e, hogy ez a férfi legyen Carla gyilkosa?

Megszállottan igyekezett bebizonyítani, hogy nem Ellery a lány gyilkosa. Közben a viszonyuk új fázisba lépett. A férfi már a második éjszakát töltötte nála. Esténként a cég ügyeivel foglalkoztak, C. J. sokkal jobban átlátta az egészet, mint korábban, és sokkal nagyobb kedvvel is csinálta. A második éjszaka riasztotta az ügyelet, helyszínre kellett mennie, de Ellery nem nyavalygott, csupán megölelte, és arra kérte, hogy vigyázzon magára. C. J. hosszú idő után úgy érezte, hogy kavargó elméje és fájó szíve megnyugszik kicsit. A férfi jelenléte balzsam volt a lelkére, bármennyire is tudta, hogy ez nem tarthat sokáig. Nem merte megkérdezni, ő mit jelent a férfinak. Menedéket? Kalandot? Titkaik összekötötték őket, és akármi is történik köztük a jövőben… elválaszthatatlan szál feszül közöttük.

Vasárnap reggel C. J. korán kelt. Ellery felnézett, amikor kikelt mellőle.

- Hová mész?

- Elfelejtetted, hogy Alexékhoz vagyok hivatalos ebédre?

Ellery a hátára fordult, és őt nézte világos szemével.

- Hogyan is lehetne azt elfelejteni? – kérdezte csendesen.

C. J. zavarba jött, és bemenekült a fürdőszobába. Öltözés közben a fürdőbe induló férfihoz fordult.

- Itt maradsz?

- Nem. Miért maradnék, amikor te nem vagy itt?

- Csak arra gondoltam, hogy ma úgyis szabadnapod van, és várna valaki, ha hazaérek.

Ellery az ajtófélfának támaszkodott.

- Vagyis aki megdugna, hogy kiverd a fejedből a szöszi angyalkát…

C. J. rámeredt.

- Fel nem foghatom, hogy lehetsz ilyen bunkó! – csattant fel, és a dzsekijét felkapva kiviharzott a szobából. Az előszobában a cipőjét rángatta magára, amikor a férfi lesétált a lépcsőn, és megállt mellette.

- Sajnálom.

- Baszd meg a sajnálatodat! – egyenesedett fel C. J. dühödten.

- Tudom, hogy nem kellett volna ezt mondanom, de egész egyszerűen kicsúszott a számon.

- Az istenért, Ellery! Neked soha nem csúszik ki csak úgy valami a szádon! Csinálj, amit akarsz! Elmentem. – Az ajtót hangosan becsapta maga mögött.

Mire megvette a Davidnek szánt virágokat, a gyerekeknek a játékot és Alexnek a legújabb pornómagazint, hogy bosszantsa, megnyugodott. A ház elé érve már vigyorgott. Alex meghallotta a kocsija hangját, mert kisétált elé.

- Szia!

- Szia! Ezeket hoznád? Köszi!

- Még mindig nem vagyok a hordárod – morogta a férfi, de nem volt él a hangjában.

C. J. nem is törődött vele.

- Hol vannak a srácok?

- Már itt is… - mosolyodott el Alex, amikor a gyerekei hangos éljenzéssel lerohanták fogadott bátyjukat.

David kitárta előttük a bejárati ajtót, és puszit nyomott C. J. arcára.

- Már ideje volt, hogy tiszteleted tedd – jegyezte meg.

- Bocsánat. Hoztam neked virágot! Alexnél van.

David a csokorért nyúlt.

- Gyönyörű… Köszönöm, de igazán nem kellett volna.

- Alexé a borítékban levő újság, a többi a srácoké.

Amíg Jay és Jayne lerohanta a játékokat, Alex megrángatta C. J. fülét.

- Te ezt most teljesen komolyan gondoltad?

- Nehogy elfelejtsd, milyen igazi férfinak lenni! – öltötte rá a férfi a nyelvét, természetesen tisztességes távolból.

David nevetett, és Alex elé állt, amikor párja lendületesen megindult.

- Ne butáskodj! Csak bosszantani akar…

- Tudom, de nem árt, ha valaki végre móresre tanítja!

C. J. kuncogva maga elé vonta Jayne-t.

- Túszom van.

- Én? – A kislány nagyon éber lett.

- Igen. Ne aggódj, vigyázok rád – szuszogott a fülébe C. J., és Jayne nem állta meg nevetés nélkül.

Jay azonnal ott termett.

- Én is túsz akarok lenni!

- Te menj innét! C. J. most velem játszik!

A férfi megsimogatta a hajukat.

- Mindkettőtökkel szívesen játszok, ezen ne vesszetek össze. Inkább meséljétek el, milyen az ovi. Van már barátotok?

- Nekem van! – Jayne már épp folytatta volna, amikor Jay a szavába vágott.

- Nem is!

David a tanácstalan C. J. arcát látva megveregette a vállát.

- Ne is törődj velük! Mostanában mindenen vitatkoznak. Inkább gyere a konyhába, és mesélj!

C. J. egy sör társaságában leült az asztalhoz, miközben Alex odakint hozzáfogott a hús grillezéséhez.

- Unalmas mindennapok váltják egymást, semmi több.

- Milyen költői lettél! – hunyorgott rá David. Lisztes kezével félresöpörte a homlokába hulló haját, és C. J. testébe késként hasított a vágy. Ez nem csak testi vágy volt, hanem… a hozzátartozás vágya is. Meg szerette volna érinteni, hallani a hangját. Utóbbival kellett beérnie, hiszen más nem adatott meg neki. Be kellett vele, hogy érje, mert David máshoz tartozott. Kipillantott a grill mellett tüsténkedő Alexre. Milyen szerencsés…

- C. J.!

- Igen? Bocsánat, elgondolkodtam.

- Látom. A barátodat kérdeztem – David lehalkította a hangját.

- Összevesztünk, mielőtt eljöttem volna… - C. J. a sörösüveget forgatta a kezében, és nem nézett a férfira.

- Jaj. A nyomozás miatt?

- Nem. Azon is… Már nem tudom… - Megrázta a fejét, és a hajába túrt.

- Akarsz beszélni róla? – David abbahagyta a süti összeállítását, és leült mellé. Megérintette a kezét, mire jóleső borzongás futott végig C. J.-n.

- Nem.

- Talán akkor könnyebb lenne.

- Lehet, de akkor sem. Most csak… nem akarok rágondolni.

- C. J…

- Kimegyek Alexhez.

C. J. tudta, hogy gyáván megfutamodik, de nem tudta, mit is mondhatna. Alex ránézett, amikor megállt mellette.

- Jól vagy?

- Nem.

Sokáig hallgattak. C. J. lassan megnyugodott. Az eget nézte, a vonuló felhőket.

- Esőt ígértek estére – mondta Alex csevegő hangon.

- Mostanában mindig csak esik.

- Mi a baj, C. J.?

A halk, aggódó hangon feltett kérdésre C. J. összerezzent.

- Semmi.

- Miért nem mondod el, mi bánt?

- Mert ezt egyedül kell megoldanom.

- Fiam…

- Nem vagy az apám! – C. J. válasza élesebbre bizonyult, mint szánta. – Sajnálom. Bemegyek a gyerekekhez.

Az ikrekkel való játék elterelte a figyelmét a problémáiról. Ebéd alatt is igyekezett csak a gyerekekkel beszélgetni, folyamatosan szóval tartotta őket, nevetgéltek, és Alex kárára nagyon jól szórakoztak. Amikor elbúcsúzott, Alex és David még aggódóbbnak tűnt, mint amikor odaérkezett. Hogy kiverje a fejéből David illatát, olyan gyorsan hajtott, amennyire csak lehetett. Ellery kocsija ott állt a ház mögött, ahogy beállt mellé, felsóhajtott.

- Megjöttem! – Felsétált az emeletre, miután a férfit nem találta lent. – Ellery…

A férfi aludt. Csak a derekán volt takaró. Elmosolyodott a láttára. Lábujjhegyen odaosont hozzá, és miközben betakarta, gyengéden kisimított egy tincset az arcából. Felkiáltott, amikor erős ujjak fonódtak a csuklójára.

- Ellery!

A férfi rávigyorgott.

- Helló!

- A frászt hoztad rám!

- Ez volt a cél.

- Azt hittem, alszol. – C. J. kényelmesen elhelyezkedett a férfi mellkasán.

- Nem aludtam mélyen. Felébredtem a hangodra.

- Sajnálom. Ha tudtam volna, hogy még fekszel, csendben maradtam volna.

Ellery a férfi arcát nézte vesébe látó tekintettel.

- Nem baj. Legalább segíthetsz megoldani egy fennálló problémát…

C. J. lélegzete elakadt. Ahogy mindig, ha Ellery-vel volt, kusza érzései egy csapásra a semmibe tűntek.

- Örömmel… - lehelte a férfi ajkára, és hagyta, hogy a férfi átforduljon vele, majd ránehezedjen. Ellery súlya, bőrének melegsége és ismerős illata csábította, és olyan útra vitte, amelyet ismert, és ahol nem volt reménytelen szerelem vagy fájdalmas vágy, csak ő volt és Ellery. És ebben a pillanatban ez pont elég volt.

Egész nap ágyban maradtak. C. J. megsütötte David egyik házi készítésű pizzáját, és ágyban ettek. Beszélgettek. Szeretkeztek. Utána összebújva aludtak el, és C. J. csak a vihar tombolására ébredt fel.

- Be kellett volna állni a kocsikkal a garázsba – sóhajtotta, amikor felkelt, és Ellery is felült.

- Veled megyek.

- Ne mindketten ázzunk el. Hol a slusszkulcsod?

- A tiéd mellett az előszobában. Mindig oda rakod le, és gondoltam, ott jó helyen van.

- Te most magyarázkodsz? – C. J. melegítőnadrágba bújt, és közben vigyorgott.

Ellery nekidöntötte a hátát az ágytámlának.

- Nem tudtam, mit reagálsz rá.

- Semmit. Legalább könnyebb lesz megtalálni – vágta rá C. J., majd kiment a szobából.

Nem gyújtott lámpát, hiszen ismerte a házat. Először azt hitte, hogy a villám fényét látja a dolgozószoba felől, de aztán megtorpant. Ösztönösen a pisztolya után nyúlt, de az fent volt az éjjeliszekrény fiókjában. A dörgéstől és a nagy széltől nem kellett attól tartania, hogy az ismeretlen látogató meghallja. Belökte az ajtót.

- Mit keres itt? Ki maga?

A maszkos alak megperdült. A kezében tartott fényképezőgép és az asztalon szétterített céges iratok láttán C. J. azonnal feléje ugrott.

- Rendőrség!

A férfi a nyitva levő teraszajtó felé lendült. C. J. megcsúszott a földre esett papírokon, és így előnyhöz jutott. A lövés egybehangzott a dörgéssel, C. J. a torkolattűz láttán hátrahőkölt. Zihálva kúszott fedezékbe.

- C. J.!

- Le! Ellery, hasalj le!

A férfi aggódva kérdezte a folyosóról.

- Mi történt?

- Betörő.

- Hívjam a rendőröket?

- Én is az vagyok, ha elfelejtetted volna. – C. J. kilesett az esőfüggöny takarta kertre. – Utálom az esőt! – morogta.

- Elmondanád, mi történt?

- Nem megmondtam, hogy maradj ott?

- Szerintem csak akartad – mondta a férfi, és átkarolta. – Megsérültél?

- Nem. Rám lőtt. – C. J. az asztali lámpához lépett, és felkapcsolta. Komoran szemlélte az iratokat. – Ezeket fotózta, amikor bejöttem.

Ellery nagyon dühös volt.

- Fegyver nélkül törtél rá egy betörőre? Teljesen meghibbantál?

- Nem lett semmi bajom!

- Ez nem rajtad múlott!

- El kell menned. Szólnom kell a kollégáknak.

Ellery a hajába túrt.

- Felöltözöm – sóhajtotta.

C. J. utána nyúlt. Megölelte. Ellery egy pillanatig mereven állt, aztán viszonozta.

- Sajnálom.

- Baszd meg a sajnálatodat! – ismételte a férfi C. J. reggeli szavait. – Legközelebb gondolkodj, mielőtt cselekedsz! Meg is halhattál volna…

- De élek és kutya bajom.

- Csupán mázlista vagy – pöckölte meg az orrát Ellery, majd keményen megcsókolta. – Sietek.

- Rendben.

C. J. ellenőrizte a riasztókat, míg a férfi öltözött.

- Megyek. Vigyázz magadra!

- Felhívlak, ha egyedül maradok.

A férfi bólintott, majd a kulcsát felmarkolva kisétált az ajtón. C. J. megvárta, amíg a kocsija kihajt a kapun, csak utána hívta a központot. Alig pár perc múlva a legelső járőrkocsi már a helyszínen volt. Komoran állt a dolgozószoba ajtajában, és felsóhajtott. A betörő valószínűleg már árkon-bokron túljár. Ha Ellery nem lett volna itt, már rég kiadhatta volna utána a körözést, vagy maga ered a nyomába. Neki viszont első volt a férfi biztonsága. Ökölbe szorult a keze. Akárki is volt a maszkos férfi, tudnia kellett róla, hogy mindketten a házban tartózkodnak. Az a férfi… tudott kettejükről. Összeszűkült a szeme. Nem foghatják el… legalábbis egyelőre semmiképp. Nem derülhet fény a viszonyára Ellery-vel. Az minden tervét felborítaná…

- C. J…

- Alex! Nagyon gyorsan ideértél – fordult a férfi felé.

- Igen. – Alex mögött ott volt a teljes helyszínelő csapat. – Fiúk, tiétek a pálya! C. J., elmesélnéd, mi történt?

- Menjünk a konyhába! Elsőnek szeretnélek megkérni, hogy a dolgozószobában levő iratokat kezeljétek nagyon bizalmasan. Nem örülnék, ha bármi kiszivárogna.

- Nem nyúltál hozzá?

- Szerettem volna, de győzött bennem a zsaru.

- Ennek örülök. Mesélj!

C. J. kávéfőzés közben elmesélte, hogyan fedezte fel a betörőt. Ellery-t teljesen kihagyta a történetből. Alex komoran bámult rá.

- Ez minden?

- Igen. Miért? – C. J.-t zavarta a hadnagy rászegeződő pillantása. A hideg, kőszürke szempárban egy csepp aggódást sem látott.

- Tudod, elég jól ismerlek! Nem értem, miért nem mentél a betörő után.

- Mondtam már, rám lőtt, a pisztolyom pedig fent volt az emeleten.

- Nem lehet, hogy a vendéged miatt maradtál a házban?

C. J.-nek arcizma sem rezdült.

- Nem értem, miről beszélsz.

- Ellery Morell körülbelül két perccel azelőtt hagyta el a birtokodat, hogy te hívtad a 911-et.

- Ezt meg honnan veszed?

- Egy rendőr állt az utcán, és megfigyelte a házadat. Morell tegnap délután óta nem mozdult innét, holott te a mai nap folyamán ebédig nálunk voltál. Mit keresett itt?

C. J. lassan letette a bögrét az asztalra.

- Te figyeltettél? 

- Igen. Úgy éreztem, hogy titkolsz előlem valamit.

- Úgy érezted? – C. J. nekitámaszkodott a pultnak, és keserűen felnevetett. – A kurva életbe, hadnagy! Miért nem tudtál legalább egy kicsit megbízni bennem?

- Mert ismerlek! Mész a saját fejed után, és közben eszedbe sem jutnak a következmények! Aggódtam miattad. Mint a felettesed, a barátod, és… az apád.

- Nem vagy a kibaszott apám! Mikor fogod már fel?

Alex felállt, és elébe lépett. Szikrázó szemekkel álltak egymással szemben.

- A nagyapád rám bízott, és én tartom magam az ígéretemhez.

- Menj a pokolba! – C. J. ott akarta hagyni, de a férfi elkapta a karját.

- Láttalak vele. Morellel. Tudom, hogy viszonyod van vele. Nem értem, miért pont őt választottad, ha már mindenáron meg akartad baszatni magad…

C. J. ütött. Minden dühét, sértettségét és haragját beleadta. A következő ütést Alex már blokkolta, és ellökte magától. Az időközben megérkező Carl állt meg az ajtóban.

- Mi a rossebet csináltok? – Alexről C. J.-re pillantott, majd közéjük állt. – Talán ezt nem így kellene…

- Kapjátok be! Főleg te! – sziszegte C. J. és Alexre mutatott. – Kurvára semmi közöd, kivel fekszem le.

- Amíg egy…

- Nem érdekel! – C. J. kiáltása visszhangzott a házban. – Ő legalább nem olyan köcsög, mint te!

- C. J., állj le! – Carl halk hangjára a férfi elhallgatott. – A feletteseddel beszélsz…

- Leszarom. Ne várja, hogy tisztelni fogom, miközben ő sem képes tisztelni és bízni bennem.  

Alex arca megmerevedett.

- Ha nem szakítasz vele, elveszem tőled az ügyet, és felfüggesztelek. Ez nem játék! Zsaru vagy, a rohadt életbe! Esküt tettél…

C. J. egyenesen a szemébe nézett.

- Én hű vagyok ahhoz az eskühöz. Nem szegtem meg jobban, mint te, szóval kurvára hallgass… - Sarkon fordulva kiviharzott a konyhából.

A szobájába rohant, és átöltözött. Ledübörgött a lépcsőn.

- Van kulcsod, és tudod a kódokat – vetette oda Alexnek, aki elébe lépett.

- Nem vagyok a kibaszott szolgád, Carrathian!

A férfi kikerülte.

- Elmentem.

- Hozzá?

C. J. érzékelte, hogy minden zsaru őket figyeli.

- Kívánjon jó szórakozást, hadnagy! – Az ajtót olyan erővel csapta be maga mögött, hogy belerezdült a ház.

Cseppet sem törődött olyasmivel, hogy sebességkorlátozás vagy piros lámpa. A járőrök ismerték a kocsiját, így hagyták, hadd menjen. Az eső még mindig szakadt, alig látott, mert az ablaktörlő nem bírt el vele. Félórájába telt, mire megérkezett Ellery házához.

- Itt vagyok a kapud előtt. Beengedsz? – mondta a telefonba.

Ellery nem csak beengedte, hanem eléje is jött. Azelőtt az autóhoz ért, hogy C. J. leállította volna a motort. Feltépte az ajtót.

- Mi történt? Mit keresel itt? – Nem foglalkozott azzal, hogy vizes lesz.

- Megázol.

- C. J.! – Ellery kihúzta a kocsiból, és bekísérte a házba. – A személyzetnek mára szabadnapja van – mondta, amikor a férfi megállt, és körülnézett. – Elmondanád végre, mit keresel itt?

- Zavar, hogy itt vagyok?

- Természetesen nem. Mi történt?

- A hadnagy figyeltetett. Tudja, hogy viszonyunk van.

Ellery nagyon mély levegőt vett. Zsebre tette a kezét, és kihúzta magát. Arcán nem látszott érzelem, de C. J. ismerte már annyira, hogy olvasson a tekintetéből. A férfit felzaklatta a hír.

- Értem.

- Csak ennyi?

- Mit mondhatnék még? Gondolom, azért vagy itt, hogy közöld, felfüggesztenek, ha nem szakítod meg a kapcsolatot velem.

- Tudtam, hogy gyorsan vág az eszed… - C. J. a nappalinak gondolt helyiség felé indult. – Tartasz valahol valami erősebb italt?

- Kocsival jöttél – emlékeztette Ellery óvatosan.

A férfi megfordult, és kihívóan felvonta a szemöldökét.

- És ki mondta, hogy most azonnal távozni fogok?

Ellery követte, de C. J. csalódására megtartotta a tisztességes távolságot.

- Nem akarom, hogy bajod származzon ebből a viszonyból.

- Ha kirúgnak, még mindig ott a cég. Üzletember leszek, ahogy a nagyapám mindig is szerette volna. – C. J. könnyed hangon beszélt, és közben megtalálta a bárszekrényt.

Ellery megállt mögötte.

- Tudom, hogy gyűlölnéd.

- Csudákat! – C. J. megfordult, a mosolya viszont lehervadt, amikor meglátta a férfi komoly arcát.

- Megismertelek az eltelt hetek alatt, C. J. Engem már nem versz át a könnyed mosolyoddal és lezser viselkedéseddel. Tudom, hogy szeretsz zsaru lenni. A véredben van. Tönkretenne, ha ott kellene hagynod a kapitányságot.

- Ez…

- Hadd fejezzem be! – Ellery elég határozott volt, hogy megakassza a tiltakozását. – Tudom azt is, mennyire utálod a céget. Mit utálod? Gyűlölöd. – Felemelt mutatóujjal figyelmeztette a férfit, hogy ne szóljon közbe. – A nagyapád olyan életbe kényszerített bele, amit nem akartál, de arra tanítottak, hogy mindig engedelmeskedj a szülői szónak, hát, teszed, amit kell. Harcolsz a cégért még akkor is, ha az már a saját testi egészségedet veszélyezteti. Nagyon jó fejed van a pénzügyekhez, ami érdekel, azt elsőre megjegyzed, átlátod a dolgokat. De a cég ügyeit nem is akarod a válladra venni…

- Ez nem igaz!

- Legalább légy őszinte magadhoz! Képes lennél a nap minden órájában, a hét minden napján, egész évben a céggel foglalkozni? Tárgyalni? Üzletet kötni? Befektetőket keresni és pénzért kalapolni? Eladni a termékeiteket jó haszonnal?

C. J. igent akart mondani, de képtelen volt megszólalni. Ellery megérintette az arcát.

- Mit számít a családod akarata? Ők már nem élnek, nem tudják számon kérni rajtad.

- Ez nem ilyen egyszerű! Te képes lennél félredobni azt, amiért a családod évtizedekig küzdött?

- Én a magam erejéből jutottam fel a csúcsra, C. J. Mindent a két kezem munkájával szereztem. Büszke vagyok rá, de ha a fiam, vagy az ő gyerekei azt mondják majd, hogy nem akarják folytatni, akkor eladom. És nem lesz bennem megbánás, mert mindannyiunk különbözünk, és őket már más teszi boldoggá. Ez a dolgok rendje, kedvesem… - Ellery magához vonta. Összesimultak, C. J. a férfi tenyerébe fektette az arcát, lehunyta a szemét. – Soha ne másoknak élj! – suttogta a fülébe Ellery lágyan. – Nem más éli az életedet, hanem te. Te választod meg az irányt, te lépkedsz az úton, te követsz el hibákat, és neked kell boldognak lenni. A többi már részletkérdés…

- A te szádból ez olyan könnyűnek hangzik…

- Mert az is. Csak merj élni! Bármit megtehetsz, amíg van bátorságod és kitart a jóba vetett hited. Gyűlölöd a céged? Add el, vagy rombold le! Mindegy, csak szabadulj meg tőle! Szerelmes vagy valakibe, akit soha nem kaphatsz meg? Harcolj érte, vagy engedd el! A lényeg, hogy élj… úgy, ahogy neked jó.

C. J. felnézett rá. Lassan eltolta magától.

- Ha te mondod, még el is hiszem, hogy lehetséges.

- Miért ne lenne?

- Mert én nem te vagyok! – C. J. szeme szikrázott. – Én nem vagyok képes arra, hogy félredobjam az örökségem. És akármilyen mézes-mázos hangon suttogod a fülembe, hogy te megtennéd, ismerlek már annyira, hogy tudjam, foggal-körömmel küzdenél a vagyonodért, a cégedért, a státuszodért… a hatalomért. Mert te ilyen ember vagy, Ellery Morell! Átgázolsz mindenkin a céljaidért, és akár egy kutya, ha megkapja az áhított csontot, nem engeded el többet. Félrehajítod az utadból, aki problémát okoz, és többé nem is gondolsz rá. Így volt ez Carlával is, nem igaz? És így teszel most velem is. Ha kilépek azon a nyavalyás ajtón, visszatérsz a megszokott életedhez, mintha mi sem történt volna.

Ellery szeme összeszűkült.

- Úgy beszélsz velem, mintha én lennék életed szerelme, Carrathian! – Hangjának hidegétől még hűvösebb lett a szobában. – Játszod a sértődöttet, miközben mindketten nagyon jól tudjuk, hogy ugyanazt jelentem neked, amit te nekem. Szórakozást. Semmi többet.

- Ha többet is jelentenék, akkor sem vallanád be! Behúzódtál a csigaházadba, mártírkodsz, mert a nő, akit szerettél, majd erőszakkal magadhoz láncoltál, inkább a halálba menekült előled!

Ellery keze ökölbe szorult.

- Nem kellett volna elmondanom neked a titkaimat… Tudhattam volna, hogy ugyanolyan leszel, mint Carla…

- Nem vagyok olyan, mint ő! – C. J. dühösen megtaszította. – Miért mindig másokat hibáztatsz a problémáidért? Miért nem vagy elég tökös legény ahhoz, hogy végre szembenézz önmagaddal?

Ellery megragadta a csuklóját, és magához rántotta.

- Pont te beszélsz nekem, kisfiú? Aki még ahhoz is gyáva, hogy beismerje, szerelmes. Meddig harcolsz ellene? Te mikor leszel elég tökös ahhoz, hogy elengedd, és végre szembenézz az élettel?

- Hinnem kellett volna Fran-nek… - C. J. kirántotta a karját a férfi szorításából. – Számító és önző vagy. Gránitból van a szíved, és sajnálom a fiadat, amiért ilyen apja… - Ellery ököllel vágott az arcába. Hátratántorodott, és fájdalmasan felnyögött, de bátran szembenézett a férfival. – Látod? Amióta ismerlek… most először mutatod meg a valós arcodat… Az érzelmek csak problémát jelentenek neked, mert képtelen vagy viszonozni őket. Nézz a tükörbe, Morell, és légy nagyon büszke magadra! Ez vagy te… - Amikor Ellery megint feléje lépett felemelt kézzel, nem hátrált meg, csak felszegte az állát. A férfi megtorpant, majd visszalépett, és a fejét ingatta.

- Miért vagy abban a hitben, hogy jobb vagy nálam? Kedvesebb, kevésbé önzőbb? Te is nézz bele abba a kurva tükörbe! Vagy várj… - Mielőtt C. J. elugorhatott volna előle, elkapta a karját, és a hallban álló tükör felé lökte. – Nézzünk bele együtt!

C. J. megvonaglott, ki akart szabadulni, de a férfi a háta mögé állt, leszorította a karját, és szorosan tartotta. A tekintete kemény és kérlelhetetlen volt, a haja kócos, az arca most ezernyi érzelmet tükrözött, legfőképpen haragot. A teste forróságot sugárzott, és C. J. hiába akarta figyelmen kívül hagyni, képtelen volt rá.

- Nézd! – Ellery sürgető, dühös hangjára megremegett. – Mit látsz? Elmondjam, hogy én mit? Téged. Egy bizonytalan férfit, aki mások elvárásainak próbál megfelelni. Hiába adja a nagyvilági, kőkemény zsarut, ez a tükör látja, hogy kicsoda és milyen valójában. Gyáva, mert képtelen felvállalni önnön személyiségét és egy másik férfi iránt érzett szerelmét. Másokat hibáztat a saját hibáiért. Alakoskodik, szerepet játszik, hogy senki ne lássa, milyen magányos, elesett, és kétségbeesett. – A férfi a tükörben a szemébe nézett, a világoszöld szinte perzselt. – Gyermek még, aki kihasznál valaki mást, elcsábít, mert azt, akire valóban vágyik… soha nem kaphatja meg!

- Fejezd be! – C. J. ki akart szabadulni az ölelésből, de a férfi szorosan fogta. – Te sem vagy jobb nálam! Ugyanúgy kihasználtál, ahogy én téged! S ugyanolyan gyáva vagy, mint én. A fiad mérföldekre él tőled, mert te azt véled, úgy a jó. De mi van, ha tévedsz? Tévedsz… - Elfulladt a hangja, indigókék pillantása nem engedte a férfiét. – Önző vagy, de míg én a családom iránti tiszteletből és szeretetből nem mutatom a fájdalmamat, addig te becsvágyból és büszkeségből. Tudod, milyen érzés, amikor nincs senkid? Tudod te, hogy mit érez a fiad, amiért eltaszítod magadtól? Én tudom, és ne ess abba a hibába, hogy azt hiszed, más pótolhatja az apát! – A fájdalom ott lüktetett a hangjában. – Melyikünk a rosszabb, Morell?

Ellery megperdítette, hogy egymásra nézhessenek.

- Ugyanolyanok vagyunk – mondta keserűen. – És Isten legyen irgalmas hozzánk ezért…

Még mindig túl közel álltak egymáshoz. A forró harag nem csitult a belsejükben. Ám a vágy már ott nyújtózott közöttük. C. J. nem akarta megadni magát neki, és látszott Ellery-n is, hogy küzd ellene. Amikor C. J. az ajtó felé mozdult, Ellery elvesztette a csatát. Olyan erővel lökte neki a férfit, hogy C. J. felnyögött. A férfi viszont már ott volt előtte. Sötét volt a tekintete, haraggal párosult vágy sütött belőle. Csókolta, a csuklóját leszorítva, testét a testéhez nyomva. C. J. nem akart gondolkodni. Nem akarta végiggondolni, mit is tesz. Csak visszacsókolt, hogy erre a pillangóéletnyi időre elfelejtse, ki is ő. Hiszen ezért jött… erre vágyott kétségbeesetten. Ellery testének melegségére, csókjára, érintésére, a keménységre benne, a lüktető forróságra a teste mélyén, a mély nyögésre, amely a férfi torkából szakadt fel élvezete pillanatában. A semmire, amikor nem kellett gondolkodnia, és nem volt más gondja, csak a férfi súlya a testén, összefolyó izzadságuk a bőrén, és a ziháló lélegzetvétel…

A hall padlóján estek egymásnak, Ellery ingéről lepattant egy gomb, C. J. pólója elszakadt. Ellery csak a nadrágját csatolta ki, de a férfiról lerángatta az összes ruhát. Nem voltak gátlások, nem volt önuralom, mely lefogta a kezüket, hogy ne okozzanak maradandó nyomokat a másikon. C. J. a hátát ívbe feszítve fogadta magába a férfit, aki nem próbált meg kedves és gyengéd lenni, s nem érdekelte, hogy fájdalmat okoz. Hangosan nyögve lökte magát egyre mélyebbre a testében, izmai megfeszültek a bőre alatt. C. J. érte nyúlt, átkarolta a nyakát, belefúrta az arcát a nyakába, beszívta az illatát, és csak a lüktető forróság maradt ott mélyen benne. Nem voltak gondok, melyek ólomsúllyal nehezedtek a vállára; nem számított, kicsoda is ő. Csak ketten voltak a hideg padlón fekve, a férfi súlya rajta, izzadságuk sóssága, bőrük pézsmaillata, összeolvadó testük lüktetése, a forróság, a levegő utáni vágy… de aztán elértek egy pontra, ahol már az sem számított… csak az ajkukról, torkuk mélyéről felszakadó kiáltás, a nyögés, mely megrengette a világot körülöttük s őket magukat is…

Ellery nem nézett rá, amikor legördült róla, és rendbe szedte a ruháját. C. J. szótlanul felöltözött, majd kitárta az ajtót. Az eső még mindig szakadt, nagyot dörrent az ég. Visszafordult a férfi felé, aki a tükör felé fordulva, őt bámulta benne.

- A Pritchard ügyet továbbra is én vezetem. Számíts rá, hogy még felkereslek.

- Értettem, nyomozó.

C. J. habozott, majd a beáradó eső illatát beszívva, kesernyésen rámosolygott a férfira.

- Lehet, hogy a mi kapcsolatunk csupán futó viszony volt, és csak kielégülést meg némi melegséget hozott az életünkbe, de…

- De csak egy állomás voltam, igaz? – Ellery végre feléje fordult. A tekintete hideg volt, az arca közömbös, a szíve elérhetetlen. Utóbbit C. J. nem is akarta. Ő másét szerette volna, de azt soha nem kaphatta meg. Viszont most döbbent rá, hogy ugyanabban a cipőben járnak. Tényleg túlontúl hasonlítanak. S mégis… egyszerre gyűlölte a férfit, és szerette volna magához láncolni. Ez nem szerelem volt, csak… valamiféle menedék, vágy, amitől mérges lett. Nincs szüksége a férfira!

- Egy fontos állomás. Élveztem. A szó minden értelmében… – felelte a lelkében dúló harc ellenére könnyedén.

Ellery egyenesen a szemébe nézett, és gúnyosan elmosolyodott.

- Oh, ezzel én is így vagyok. Nagyon nehéz lesz téged pótolni…

- Menj a pokolba, Morell! – C. J. sértődötten faképnél hagyta.

A férfi utána sétált, és az esőben állva, zsebre dugott kézzel rávigyorgott a lépcsőről.

- Engem neveznek kegyetlennek, Carrathian, de te sokkal inkább méltóbb vagy erre a jelzőre.

- Nem tudom, miről beszélsz.

Az eső szakadt, függönyt vont kettejük közé. C. J. úgy látta, mintha Ellery arcvonásai meglágyultak volna.

- Már nem is számít, hiszen köztünk mindennek vége, nem igaz, nyomozó?

- De… - C. J. a visszapillantóban egészen addig bámulta a férfit, míg ki nem fordult a kapun. Az érzés, amit most érez, csak gyűlölet lehet, semmi más. Semmi más…