Két élet (1-10. fejezet)

1. fejezet

 

A kapitányságon zajlott az élet a késő éjszakai órák ellenére.

- Főnök, kellene egy kis segítség… - nyitott be az osztályt vezető hadnagy irodájába az egyik nyomozó.

Alex Ferguson nagyot nyújtózott, és megdörzsölte a szemét.

- Jövök… - Felállt, és ásított egyet. – Carl visszajött már?

- Még nem.

- Kezdjek aggódni? Egyáltalán hová ment? – Alex nagy léptekkel követte a beosztottját. – Ha megint munkaidőben lógott el a kurvájához, esküszöm, repül. Magam rugdalom ki azon a kibaszott ajtón – morogta.

- A késes ügyön dolgozik – szólt oda neki valaki mentében.

- Azért… - morrant nyugodtabban. – Arnie, egyáltalán miért is rángattál el a papírmunkától, amit oly nagy kedvvel végeztem?

A nyomozó hátrasandított.

- Arról a papírról van szó, ami párnául szolgált neked?

Alex elhúzta a száját.

- Ne szemtelenkedj!

Arnie meghátrált.

- Dehogy, főnök, eszembe sem jutna.

- Hagyjon békén, de gyorsan! – hangzott fel egy éles hang.

- Ki csap ekkora ramazurit a mi kis vendégszerető otthonunkban? – csattant fel Alex csípőre vágott kézzel.

Ahogy ott magasodott a terem közepén majd két méteres magasságával és széles vállaival, inkább tűnt díjbirkózónak, mint zsarunak. Negyvenéves elmúlt már, túl volt két váláson, töménytelen gyilkosságon és razzián, szürke szemei mára oly komorsággal meredtek a nagyvilágba, hogy nem egy nagykutya hunyászkodott meg előtte.

A kényelmetlen széken terpeszkedő kis alak azonban merészen bámult rá.

- Vendégszerető? Ez, itt? Ne szórakozz velem, haver! A bordélyban marasztalóbb kiszolgálást kaphatnék.

Alex lehajolt hozzá.

- Igazán, seggfejkém? És akkor mégis mi a francos nyavalyát keresel az én kis házacskámban?

A fiú megcsörgette a bilincsét.

- Az egyik mitugrászod rám akasztotta ezt a cuki díszt. Nem vennéd le? Akkor már itt sem vagyok…

- Ne olyan sietősen! Arnie fiam… – intette magához a nyomozót Alex. – Minek is hoztátok be ezt a kis dumagépet?

- Nyilvános kéjelgés, főnök.

- Azta! Erről nem szóltál nekem, seggfejkém, vagy szólítsalak másképp?

- Menj anyádba!

Alex elordította magát.

- Na, tüntessétek a szemem elől ezt a hímringyót, mielőtt a sürgősségin köt ki!

- Főnök, ő Micky kurvája… - súgta neki Fran, a csapat egyetlen női nyomozója.

- Ah, már értem… - Alex feltámadt érdeklődéssel meredt a fiúra. Micky Kernick egyike volt azoknak a gátlástalan bűnözőknek, akire a hadnagy foga fájt. – Hm, nem vagy Micky esete – állapította meg. – A könnyű prédát szereti. Te nem tűnsz annak.

- Ezt vegyem bóknak? – A fiú elhúzta a száját. Olyan húszévesnek tűnt, a szeme ragyogó kék volt, a haja búzaszőke és göndör. A keserű vonalból a szája sarkában, kitűnt, hogy látott már ezt-azt, nem naiv kölyök. – Nem vagyok Micky kurvája – közölte hidegen. – Egyszer fizetett, utána ingyen akarta, de én nem vagyok a szeretetszolgálat, így elküldtem a búsba.

Alex maga alá rántott egy széket, és lehuppant.

- Azt akarod nekem bemesélni, hogy visszautasítottad Mickyt? – kérdezte hitetlenkedve. – Lehet, hogy nem csak hímringyó, hanem hazug is vagy? – Mickyről mindenki tudta, hogy brutális alak. Nem egy exe végezte koporsóban, de természetesen Mickynek minden egyes időpontra alibije volt.

A fiú arca megmerevedett.

- Nincs miért hazudnom. Micky miatt kényszerülök az utcán várni az ügyfeleimet, mert annak a köcsögnek két debella barma ott strázsál az ajtóm előtt.

- Azta… - Alex megpróbált kedves lenni. – És ezt nem akarod nekünk írásba fektetni? – kérdezte könnyedén, mintha csak épp az időt kérdezte volna.

A fiú felnevetett.

- Hülyének nézel? Élni akarok, nem a föld alatt pihengetni.

- Azt hiszed, hogy megúszod élve? – Alex előrehajolt. – Micky keze messzire elér…

A fiú vállat vont.

- Ezt bízd rám! Megoldom. Amúgy mondtam már, hogy az ügyvédemet akarom. Most.

Alex félrelökte maga alól a széket.

- Hozzátok ennek az öngyilkos szajhának az ügyvédjét! – morrant. – Viszlát a hullazsákban!

A fiú hideg arccal nézett utána.

- A soha viszont nem látásra, seggfej!

Úgy alakult, hogy pár órával később mégis összehozta őket a sors…

 

Alex már épp menni akart hazafelé. Ráfért volna egy kiadós zuhany, tiszta ruha, és egy ágy. Ha kipihente magát, jól jönne egy gyors dugás is, de Maddie leutazott a szüleihez. Hülye tyúk! Ezerszer elpofázta neki, hogy nincs ideje romantikához, tőle ne várjon éjjeli szerenádot, meg gyertyafényes vacsorát, de neeem… Maddie tegnap felhívta, és elmondta minden szemétnek, mert elfelejtette, hogy randijuk van. Most komolyan… Amikor nyakig gázol egy vérfürdőben, van ideje (és ereje) a nőn mélázni? Eh, nők…

Most megint kereshet új barátnőt. Lehet, hogy meg kellene fontolnia valamelyik éjszakai pillangó igénybevételét. Erről persze azonnal eszébe jutott a fiú. A jegyzőkönyv ott feküdt előtte az asztalon, a többi felett. Hazaengedték, miután kifizette a bírságot. Vajon él még? Elhúzta a száját. Néha még magát is megdöbbentette saját cinizmusa.

- Főnök…

- Igen, Fran?

- Akció.

- Hol? – Alex már vette is a kabátját. – Áldozat?

- Egy. Nem kell sietned.

Alex felmorrant.

- Mondd.

- A szajhánk hazament, és nem volt szép látványban része.

Együtt siettek le a lépcsőn.

- Kinyírták?

- Nem őt. Az öccsét. Mindössze 14 éves volt.

Alex arca megfeszült.

- Mit keresett ott?

- Gondolom, a testvérét látogatta meg.

Alex az anyósülésre ült, engedte Frant vezetni, miközben neki ezer gondolat száguldozott az agyában. Mire kiértek, a járőrök már lezárták a házat, a szomszédok morogtak, mert nem mehettek be a lakásukba, amíg a rendőrök nem végeznek.

- Második emelet – futott neki a lépcsőnek Fran.

Alex a liftre pillantott, amin nagy betűkkel lógott a Nem üzemel! tábla.

- Rohadt életbe! Öreg vagyok én már ehhez – lendült neki ő is.

Előbb felért, mint a jó kondiban levő Fran.

- Hogy csinálod, főnök?

Alex nem figyelt rá. A járőr félrelépett, hogy beengedje a lakásba, amikor felvillantotta a jelvényét.

- Egyenesen előre! – mutatta.

- Kösz! – Az utcára néző szobában véres képek fogadták.

Csupasz fiú az ágyon. Szőke és törékeny. Véres és halott. Üveges tekintete rettegve nézett a mennyezetre, de már nem láthatta a falon húzódó hajszálrepedéseket. Alex beljebb sétált, a szeme minden apróságot megjegyzett, hogy később pontosan visszaemlékezhessen rájuk. Neki nem kellettek fotók, hogy a memóriájába vésse a látványt.

- A pillangónk? – kérdezte halkan.

Fran kifelé intett.

- A fürdőszobában. Eléggé kivan. Hívjak hozzá valakit?

- Beszélek vele. – Alex finoman belökte a fürdő ajtaját, és becsusszant a résen.

A fiú ott kuporgott a hideg csempén. Vörös volt a szeme, és hangosan szipogott. Véres volt a ruhája, Alex úgy sejtette, hogy a holttesttől.

- Oké vagy? – guggolt le hozzá.

- Nem éppen. Mit akarsz, zsarukám? – A fiú keserű nevetést hallatott. – Látod, élek még?!

- Jah. Az öcséd nem volt ilyen szerencsés. – Alex meg sem lepődött, amikor a fiú ökle feléje lendült. Ám azon igenis meghökkent, hogy célba is ért. Nagyot huppant a csempén.

- A rohadt… - Szemét összehúzva meredt a fiúra. – Szép ütés. Karate?

- Fekete öves vagyok, szóval ne szórakozz velem, haver. – A fiú ajka lebiggyedt. – Ne hidd, hogy szívózhatsz velem! Nem félek se tőled, se Mickytől. Az a szemét köcsög ezért meghal, és ne gyere nekem azzal a barom szöveggel, hogy akkor én is megyek a sittre. Kurvára nem izgat! Kyle-ért dolgoztam az utcán, miatta adtam el magam, hogy fel tudjam nevelni. Nappal egy rohadt autómosóban húzom az igát, éjjel meg szétteszem a lábam. Mindezt azért, hogy Kyle jó iskolába járhasson, és többre vigye, mint én. Tizennégy éves volt, a kurva életbe! – A fiú szeme lángolt, két könnycsepp csordult végig az arcán. – Nem ezt érdemelte!

Alex nekidöntötte a hátát a kádnak.

- Micky volt, ezt mindketten tudjuk.

- Ne is folytasd! – A fiú felemelte a kezét. – Most jön az a rész, hogy ha tanúskodsz ellene…

- Figyelj…

- Nem is kell folytatnod! – A fiú felállt. – Nem segítek.

- Egyedül akarsz szembeszállni vele? – Alex is felemelkedett, és most látszott, hogy mennyire különböznek.

Alex volt vagy száz kiló, csupa izom, majd két méter. Fekete haját rövidre vágatta, szürke szemében nem volt érzelem. A fiú nem lehetett több hatvan kilónál, vékony, inas teste azonban nagyobb akaratot rejtett, mint azt elsőre bárki gondolta volna róla. Haját hosszabbra hagyta, leért a válláig, kék szemében harag és fájdalom égett. Nem szégyellte a könnyeit, nem próbálta meg eltüntetni őket.

- Mit akarsz tőlem, zsarukám? – kérdezte rekedt gúnnyal.

Alex mély levegőt vett.

- Az öcséd megérdemli, hogy bosszút állj érte, de ne Micky módszereivel tedd. Segíts nekem!

- Hogy utána egy börtöncellából fogjon hozzá a kinyírásomhoz? – A fiú a fejét rázta. – Nem.

Alex egészen közel hajolt hozzá.

- Az én célom nem épp az, hogy börtönbe kerüljön – mondta halkan. – Szóval?

A fiú új keletű érdeklődéssel mérte végig.

- Hogy hívnak, zsaru?

- Ferguson hadnagy. Alex Ferguson.

- Keresni foglak.

- David… - A fiú úgy perdült meg, mintha rákiáltottak volna. – Ne szúrd el! Micky a fejedre pályázik.

A fiú felsóhajtott.

- Szólíts Angyalnak. Ez a művésznevem. Davidnek csak Kyle hívott, zsarukám… - Ahogy az ajtó felé indult, hátradobta a haját a nyakából, és Alex egy pillanatra megpillantotta a tarkójára tetovált fekete pillangót.

- Én inkább Pillangónak hívlak majd… - szólt utána.

A fiú mögött becsapódott az ajtó. Alex kelletlenül követte. Újabb hosszú nap következett, és még a közelébe sem jutott a zuhanynak…

 

Fran a lábát lóbálta az asztal szélén ülve.

- Amikor hazaért, ott találta az öccsét holtan. Eléggé nyilvánvaló, hogy Kyle barátunk hamarabb hazaért, mint ő, és Micky emberei elkapták.

- Még gyerek volt… - Alex fáradtan dobta a bonctani jelentést az egyik papírkupac tetejére. – Olvastad a doki jegyzőkönyvét?

- Aham. Durva. Szegény kölyök. A szajhánk mondott valamit?

Alex a fejét ingatta.

- Semmit.

- Nem is fog. Most aztán berezelt Mickytől… - Fran elvigyorodott.

Alex olyan mereven nézett rá, hogy lehervadt a mosolya.

- Te is berezelnél, ha a kisöcsédet megverik, megerőszakolják, majd fültől fülig elvágják a torkát és végül az ágyadba fektetik. Nem gondolod? – kérdezte, mire a nő arca elvörösödött.

- Figyu, főnök, nem úgy gondoltam…

- Persze. Mondtak a szomszédok valamit arról a két fickóról, akiket David említett reggel? – terelte el a témát a hadnagy.

- A földszinten lakó idős nő, Mrs. Lowe álmatlanságban szenved. Többször is kinézett az utcára. Azt állítja, hogy kint ültek egy kocsiban. Furcsállta, mert nem csináltak semmit, csak vártak. Már épp ki akarta hívni a zsarukat, amikor elhajtottak.

- Ez mikor lehetett?

- Körülbelül akkor, amikor a szajhánk távozott tőlünk. Hajnali négy körül.

- Valaki leadhatta a drótot – Alex a homlokát ráncolta. – Viszont, ha ők végig a kocsiban ültek, akkor valaki más volt. Az asszony mást nem látott?

- Nem. Az egyik lakó jött haza munkából, de senki idegent nem látott a két fickón kívül.

- Az már baj. Szóval senki nem látott semmit. Kyle mikor ért oda?

Fran a jegyzetfüzetébe pillantott.

- Csak akkor vett észre, amikor a kapun belülre ért. Negyed kettő lehetett szerinte.

- Hátsó ajtó?

- Zárva. Egy sikátorra nyílik, és az töri fel, aki akarja.

- Ennyit arról, hogy senki idegen nem járt a házban. A szomszédok nem hallottak kiabálást? Nem hiszem, hogy Kyle szó nélkül tűrte, hogy kis híján agyonverjék és megerőszakolják.

- A helyszínelők találtak egy széttépett lepedőt. Egy darabját nyál és vér borítja, a többi le volt hajítva a szoba sarkába.

- Betömték a száját… - Alex megmozgatta a vállát. – Próbálj valakit felhajtani, aki láthatott valamit. Biztos vagyok benne, hogy Micky volt az.

- Semmi bizonyítékunk, hogy ott járt. Se ujjlenyomat, se hajszál, se semmi.

- Micky borotválja az egész testét, és mindig van nála gumikesztyű. Mit vársz?

Fran tétovázott.

- Mi van akkor, ha valaki más volt?

Alex felállt, és kinézett az ablakon.

- Azt akarod mondani, hogy túlságosan Micky megszállottja vagyok?

- Főnök…

- Hagyjuk. Most muszáj hazamennem lezuhanyozni, meg átöltözni. Már elfogyott a váltás ruhám is.

- A csajod nem hoz be?

- Dobott. A szokásos.

- Aha… a szokásos… - Fran búcsút intve kisétált az irodából. – Addig kimegyek még egyszer, körbejárom személyesen is a szomszédokat. Légy jó!

Alex kimerülten bámulta Kyle aktáját. Régen – milyen régen is volt… – már volt szerencséje egy hasonló gyilkossághoz. Akkor a legjobb barátja volt az áldozat, helyette. Micky ezúttal meg fog fizetni mindkettőért…

Kabátját felkapva indult kifelé, a huzat lesöpörte az asztalról a jelentéseket…

 

Alex rosszkedvűen száguldott végig az irodán. Emberei félreálltak az útjából.

- Ajjaj… A főnöknek nincs túl jó kedve… - morogta Carl.

- Hát, ha még meglátja, hogy ki van itt… - sunyta le a fejét Arnie.

- Na, fiaim! – Alex elüvöltötte magát. – Újabb gyilkosság egy órával ezelőtt. A járőrök most találtak rá. Húszas évei elején járó nő, megerőszakolták, leszúrták. Fran és Carl megy.

- Ne már, főnök! – Carl kedvetlenül állt fel. – Miért pont Frannel?

- Ez az, miért pont ezzel a barommal? – hepciáskodott a nő is.

Alex szinte vicsorgott.

- Kuss! Véleményt nem kérdeztem. Húzzatok oda, míg szépen beszélek! Mihamarabb egy jelentést akarok az asztalomon látni. A tettesnek is módfelett örülnék – tette hozzá, majd csípőre vágta a kezét. – Mi a jószagú úristenre vártok, madárkáim? Kérvényt nyújtsak be?

- Jesszus… - szólalt meg egy hang a háta mögött. – Nem is értem, hogy lehet egy ilyen bunkó alak itt a főnök…

Alex megperdült. A fiú egy doboz fánkkal a kezében ácsorgott, és kihívóan nézett rá.

- Helló, zsarukám!

- Éjjeli pillangócska… micsoda kellemetlen meglepetés! – Alex elindult az iroda felé. – Mit keresel itt?

A fiú vállat vont.

- Hoztam fánkot. Kérsz?

Alex visszanézett rá a válla felett, és végigmérte.

- Mit kérsz érte? Nem bukok a fiúkra.

- Még jó! – David határozottan megkönnyebbültnek tűnt. – Nem szívesen adnám egy ilyen szarfejnek a seggemet.

- Idióta! – Alex megvárta, amíg a fiú besétál, aztán becsapta az ajtót, csak úgy csattant. Behúzta a függönyöket. – Szóval? Mit akarsz?

A fiú leült a székre, és ledobta a fánkos dobozt az asztalra.

- Ki nyomoz az öcsém ügyében? – kérdezte elkomorodva.

Alex ledobta magát vele szemben, és feltette a lábát az asztal sarkára.

- Fran.

- Pompás. Ezer más ügy mellett, mi… - David keze ökölbe szorult.

Alex jobban szemügyre vette. A fiú arca beesett lett, a szeme vörös volt, mintha napokig csak sírt volna.

- David…

- Ne szólíts így! Mondtam már… - A fiú dühösen nézett rá.

Alex megdörzsölte a halántékát. Újabb migrén fenyegette, érezte első jeleit.

- Ide figyelj, Pillangócska… Nem megyünk semmire, mert te nem vagy hajlandó segíteni nekünk.

- Most azt akarod mondani, hogy miattam nem tudjátok elkapni az öcsém gyilkosát? – villant meg a fiú kék szeme.

- Ne húzz fel, kölyök! – Alex aspirin után kutatott a fiókban. – Senki nem látott semmit, vagy éppen hülye lenne beszélni. Nem jutunk egyről a kettőre.

- Megígérted, hogy elkapod Mickyt!

- Te meg azt ígérted, hogy segítesz!

- Nem mondtam ilyet!

Vádlón meredtek egymásra.

- Mi lenne, ha felhúznánk a fehér zászlót? – morogta engedékenyebben Alex, és az állott kávéval bevett két szem aspirint.

David komoran lépett az ablakhoz.

- Nagy kockázatot vállaltam azzal, hogy idejöttem. Micky fejét akarom.

- Nagy ára lesz. Én már évek óta vágyom rá – mormolta Alex, és megnyomkodta a szemét.

A fiú a párkánynak dőlt.

- Te kit veszítettél el?

Alex megmerevedett. Bezárult az arca.

- Közöd? Semmi, Pillangócska. Szóval térjünk át Mickyre, és hogy mennyire vagy hajlandó segíteni nekem.

David vállat vont.

- Nem kedvellek.

- Nem azt kértem, seggfejkém, hogy kedvelj – Alex szinte vicsorgott. – Ez nem házasság lesz, hanem üzlet. Szóval?

- Még meggondolom.

- Ne gondolkozz sokat, különben Kyle temetését majd együtt tarthatod a sajátoddal… - figyelmeztette nyersen a férfi.

David elgondolkodva méregette.

- Kapd be, zsarukám! – felelte nyeglén.

- Kis köcsög… - Alex fenyegetően felállt, de a fiú nem mozdult.

- Túl sokat láttam már ahhoz, hogy meg tudj ijeszteni, zsarukám – mondta csendesen. – Micky fejét akarom, és nem érdekel, hogy veled vagy nélküled sikerül-e megszereznem. Jó étvágyat a fánkhoz!

Alex komoran nézte, ahogy a fiú kisétált az ajtón. Miért jött ide, ha nem mondott semmit? Miért? A fánkos dobozra pillantott, majd lelökte a tetejét. Az egyik csokis fánk tetején egy cetlin két név állt. Elégedetten elvigyorodott.

- Kis hülye… - Kidugta a fejét az ajtón. – Ha Fran visszaért, dugja be az orrát hozzám.

- Ok, főnök.

Visszahuppant a számítógépe elé. Itt volt az ideje, hogy munkához lásson. 

 

Eltelt egy hét. Alex teljesen elmerült egy nyomozásban, ami már régóta hevert pamlagon, és a főnökével való csatározásban, aki nyugdíjba készült, és igen úgy nézett ki, hogy a férfit szánta utódjául.

- Menj a francba! Tudod jól, hogy mennyire rühellem azokat a szaros politikusokat! – háborgott Alex, miközben a székén hintázott. – Nem fogok senkivel bájologni. Ismerd be, hogy az nem az én műfajom!

- Valóban nem, de te se leszel fiatalabb – figyelmeztette a férfi, aki annak idején a tanára volt az egyetemen.

Alex nagyot fújt, majd még legyintett is egyet.

- Nem érek rá én itt baszakodni veled! – morrant, és felpattant. – Egy sereg problémám van, amiket meg kell oldanom.

- Ferguson! – A főnöke hanglejtése olyan… főnökös volt, amiből Alex már sejtette, hogy ezúttal nem barátként, hanem felettesként szól hozzá.

- Igen?

- Vigyázz Mickyvel! Túl sokat kapargatod a dolgait.

- Meglátjuk, miket szedek elő a porból – vágta rá a férfi, és búcsút intve faképnél hagyta komor főnökét.

Az irodába még be sem lépett, amikor meghallotta a nevetgélést.

- És hogy szólítanak közben? – Ez Carl hangja volt.

Alex belesett. A neki háttal álló kis alakot ezer közül is ki tudta választani. Nem tudta hirtelenjében eldönteni, hogy rontson be és verje a fejét egy asztalba, vagy hallgatózzon.

- Mindegyiknek más flepje van. – David vállat vont. Andy asztalának szélén ült. Rövid sortot viselt elnyűtt tornacipővel és fekete pólóval. – Maga hogyan szólítana? – szegezte a nyomozónak a kérdést, aki persze össze-vissza hebegett a kérdés váratlansága miatt.

A többiek röhögtek, a vállát veregették. David viszont az órájára pislogott.

- Hol van az az idióta főnökük? – kérdezte. – Nincs időm itt ücsörögni – tette hozzá a száját lebiggyesztve, amire még Fran is elpirult.

Alex elérkezettnek látta az időt, hogy közbelépjen.

- Pillangócska… Kit látnak szemeim? – Miközben besétált, emberei viharos gyorsasággal tűntek el az asztalaik mögött. – Már azt hittem, ennyire ráértek – morrant rájuk villogó szemmel.

David lesiklott az asztalról, és rápillogott. Alex bemutató kapott, miért is akarta Mickey annyira ezt a fiút. Ahogy ránézett, tele volt bujasággal, és szinte sütött belőle a forróság. Alex biztos volt benne, ha most megcsókolná, ott hamvadnának el mindketten. Na, erre a gondolatra elkapta az ideg. Megragadta a fiú karját, és szó szerint bevonszolta az irodájába.

- Mégis, mi a szart akarsz itt? Nem arról szólt a fáma, hogy félted a segged? – támadt rá azonnal, miest becsapta maguk után az ajtót. 

David érdeklődve szemlélte.

- Tök vörös a fejed, zsarukám – jegyezte meg könnyedén.

Alex már kaparta is elő az aspirines üvegcsét.

- Miért van az, hogy akárhányszor itt jársz, elkap a migrén? – hörögte, miközben próbált egyszerre inni és beszélni.

David kuncogott, de a szeme nem nevetett. Alexen egy pillanatra átfutott, fog-e valaha is nevetni ez a fiú. Ezek után…

- Van valami híred a számomra? – kérdezte David, hiszen azt még ő is látta, hogy most jobb, ha nem válaszol a hadnagynak.

Alex előkapart két aktát. Odalökte a fiú elé.

- Itt a két csóró madár.

- Miért is hívod így őket? – érdeklődött David szelíden, és leült egy székre. Ahogy keresztbe tette a lábát, abban volt valami… erotikus. Alex megállapította magában, hogy ideje új barátnő után néznie, ha már ilyeneken jár az esze.

- Halottak.

David felkapta a fejét.

- Ők? Biztos vagy benne?

- Persze, hogy biztos vagyok benne. Magam mentem ki, amikor megkaptam a hírt. Még a boncoláson is ott voltam. Mondjuk, a dokinak nem kellett megerőltetnie magát, mert csórikáimból nem sok maradt.

David nagyot nyelt, és eltűnt az arcáról a szín. Sápadt arcában lázasan csillant a pillantása.

- Hogyan ölték meg őket?

- Kaptak pár golyót. Utána meg ők voltak a vacsora pár kutyuskának… Azért szerencsére tudtuk őket azonosítani. Mrs. Lowe is felismerte őket. Ők vártak rád akkor éjszaka.

A fiú mély levegőt vett, és az ablakhoz ment. Ahogy átkarolta saját testét, Alex elszégyellte magát.

- Nyugi, fiú! Nem a te hibád…

- Én adtam meg a nevüket.

- Lehet, de nem te adtál a kivégzésükre szabad jelzést, és nem te ölted meg őket.

David a gúny álarca mögé bújt.

- Valaki milyen nagy ész itt, zsarukám…

- Ehhez nem ész kell, tökfej! – Alex felpakolta a lábát az asztal szélére. – Gondolkodj! Mit tudsz még? Tudsz valamit Mickyről, amivel ennyire magadra haragítottad?

- Mondtam már, hogy…

Alex felcsattant.

- Nem hiszem el, hogy olyat tudsz széttárt lábakkal, amiért ennyire rád gerjedt!

David összeszorította a száját, egy vékony vonal volt csupán.

- Azt mondják, te vagy itt a zseni zsaru, aki ért is a munkájához, nem csak műveli. Tudod, vedd úgy, hogy én is zseni vagyok, csak a saját melómban.

- Na hiszen… - Alex nagyot fújt.

- Öregem! Mekkora egy bunkó vagy! – David a fejét csóválta, és elindult az ajtó felé.

- Várj! Nem hozol valamikor fánkot?

Mind a ketten tudták, hogy nem a süteményre fáj a hadnagy foga, hanem információra.

- Meglátom, mit tehetek… - David köszönés nélkül csapta be maga után az ajtót.

Alex az ablakhoz lépett, és kibámult. Mi az oka, hogy Micky ennyire megszállottja lett a fiúnak? Még két emberét is kinyírta, akiknek valami közük volt David öccsének a halálához. Valami itt nagyon nem stimmel. Rásózott egy nagyot az ablakpárkányra, majd összeszedte az aktákat, hogy újra átnézze őket. Valami elkerülte a figyelmét, ami fontos. Valaminek kell lennie a háttérben. Az lehetetlen, hogy az egész egyetlen fiúért történne…

 

 

2. fejezet

 

Alex kivörösödött szemmel bámulta a monitort. Elege volt az egész napból, és úgy egészében véve mindenből. Fran nemrég ment el tőle. Letartóztatták annak a fiatal lánynak a gyilkosát, akit alig egy hete gyilkoltak meg. Az ügyvédek persze közbeszóltak, a gyanúsított hallgatott, és az egész ügy leállt. Szar az élet.

- Főnök, vendéged van. Jöhet? – Carl dugta be a fejét.

- Ki a szent isten az? Nem látod, hogy nem érek rá?

- A kis prostid az.

- Menj anyádba! – üvöltötte vissza Alex, és meg sem lepődött, amikor fánkos dobozzal a fiú sétált be hozzá. – Nocsak, a hímringyó az utcáról…

David megriszálta magát.

- Felfigyeltél rá, zsarukám, hogy egyre többször hangsúlyozod a munkám? – kérdezte kihívó szempilla-rezegtetéssel.

Alex dühében felpattant, berángatta az irodába, és becsapta az ajtót.

- Hoztál is valamit, vagy csak a szád jár?

- Leszopjalak? Tudományosan igazolt tény, hogy stresszoldó…

Alex mély levegőt vett.

- Ne húzzál fel, köcsög, mert te leszel a vacsorám! – dünnyögte a fiú arcába a szavakat.

- Most megijesztettél, főnök…

A fiú nyugodt tekintetét látva Alex rájött, milyen hülyén is viselkedik. Visszaballagott a székébe.

- Miért is tüntetsz ki most a jelenléteddel? Hol vannak ilyenkor a kuncsaftjaid?

- Most épp kettő között vagyok – válaszolta David nyeglén. – Téged tettelek be közéjük.

A hadnagy morgásra emlékeztető hangot hallatott.

- Nem is örülsz? – A fiú még mosolygott is, ami láttán Alex rájött, mit esznek rajta a kuncsaftjai. 

- Ha az mondanám, hogy nem, meglepődnél? – szisszent.

A fiú finoman vállat vont. Még ebben is volt valami… vonzó. Alex feje megfájdult… még jobban.

- Gyorsan nyögd ki, mit akarsz, aztán tágulj innét. Elegem van mára a szemétből, ami körülvesz! – szólt a fiúra, de azonnal meg is bánta a szavait.

- Szemét? – kérdezett vissza David, és nyugodt mozdulattal letette a fánkos dobozt. – Ez én lennék, gondolom. – Lassan megkerülte az asztalt.

Alex nagyot sóhajtott, megdörzsölte az arcát.

- Figyu, nem fogok bocsánatot kérni csak, mert szar napom van, oké?!

David szeme összeszűkült.

- Hadd gondoskodjak róla, hogy még szarabb legyen – hajolt oda hozzá, és mielőtt egyáltalán a férfi pisloghatott volna, szájon csókolta. Nem egy szűzies csók volt, hanem egy igazi, amitől a férfiember elfelejt gondolkozni, és a teste fájdalmasan megsajdul.

Alex úgy megdöbbent, hogy moccanni sem tudott. Mire eljutott odáig, hogy megmozduljon, a fiú már az ajtónál járt.

- Szép napot, zsarukám! – szólt vissza az ajkát nyalogatva, akár egy elégedett macska.

- Te kis… - Alex felemelkedett, de a fiú mosolyogva kisuhant az irodájából.

- Főnök… - Fran megtorpant, és David után bámult, majd vissza a felettesére. – Valami gond van?

Alex mély levegőt vett.

- Semmi. Mit akarsz?

- Jössz kajálni?

- Most nem. Menj csak! Még dolgom van.

- Te tudod… - Fran azért még visszafordult az ajtóból. – Biztos minden oké?

- Húzz kajálni! – legyintett a hadnagy, és a fánkos dobozhoz sétált. Megvárta, amíg a nő eltűnik az ajtóból, csak utána nyitotta ki. A papírcetlin levő név erősen gondolkodóba ejtette, ezért visszalépett a számítógéphez. A csókot pedig igyekezett nagyon-nagyon mélyre száműzni a fejében.

 

A kihallgatóban üldögélő, vagyis inkább fészkelődő férfi nyugtalanul bámult a hadnagyra.

- Nem tudok semmit, higgye el.

- Én pedig azt hiszem, tudsz. Megerőszakoltak, és megöltek egy gyereket. Biztos vagyok benne, hogy hallottál róla, te kis görény.

- Angyal kisöccsét.

- Pontosan. Ezek szerint hallottál róla, bunkókám.

A férfi mentegetőzött.

- Tényleg csak annyit, amennyit az utcán beszélnek.

- Mesélj csak. Azért vagyunk itt, hogy meghallgassunk.

- Azt beszélik, de tényleg csak beszélik, hogy Angyal kisöccse rossz helyen volt rossz időben.

- És?

- Megverték.

- És még mit?

- Hogy… - A férfi, név szerint Pete Mallow, nagyot nyelt. – Elvágták a torkát – motyogta.

- És még? – Alex elég félelmetesen tudott nézni, ha kellett.

- Megerőszakolták. – Pete csak suttogva merte kiejteni a szót.

Alex áthajolt az asztalon, kis híján összeért az orruk.

- Nem hallom tisztán, köcsög.

- Megerőszakolták.

- Na, most már hallom. És azt, hogy ki volt? Arról nem beszél senki?

- Nem.

- Ne hazudj a szemembe, te szemét!

Pete a kifakadásra úgy rezzent össze, hogy kis híján lebillent a székről.

- Azt beszélik – kezdte hadarva -, hogy Micky volt, mert Angyal nem állt kötélnek és nem lett a „személyi” kurvája, ahogy ő mondja.

- És ezt ki terjeszti?

- Micky egyik embere.

- Név szerint?

Pete már a kezét tördelte.

- Ha megmondom, engem agyonver.

- Ha nem mondod meg, akkor esetleg leteszlek a fogdába pár nehézfiú közé. Épp ma reggel raktam le kettőt is, akik eléggé pipák rám, és ha esetleg valaki finoman megsúgja nekik, hogy a besúgóm vagy, akkor téged élve koncolnak fel. Szóval? Melyiket választod?

- Henry. Henry B.

Alexnek a szeme sem rebbent, de a fejében száguldottak a gondolatok. Henry B. volt Micky egyik legmegbízhatóbb embere. Miért pletykálna ilyesmit? Elrettentésül?

- Viheted – intett az őrmesternek, aki végigasszisztálta a kihallgatást az ajtónál állva.

- Igenis.

- Hadnagy úr, ugye, nem tesz le a fogdába? – Pete szinte remegett.

- Vidd már innen! – mordult Alex unottan. Már más járt a fejében. – Tedd ki az utcára, ne rontsa itt tovább a levegőt – szólt utánuk, mire Pete kis híján sírva fakadt megkönnyebbülésében.

- Jó voltál, főnök! – lépett be Fran.

- Egy piti, szar alak… Nem volt nehéz megtudni tőle, amit akarok.

- Henry B. lenne Kyle gyilkosa? – Fran töprengve felült az asztal szélére.

Alex a tollával kopogtatta a jegyzettömbjét.

- Kaptam egy fülest, ahol szintén az ő nevét adták meg. Valami köze van az ügyhöz.

- Behozassuk?

- Még ne. Végigkérdezek pár embert.

Alex már az ajtóban járt, amikor Fran utána szólt.

- Itt van a szajhád. Az irodádban vár. Egy szál fehér rózsával érkezett…

Alex úgy robbant be a szobájába, mintha üldöznék. David meg sem rezzent, csupán finoman felvonta a szemöldökét.

- Helló, zsarukám! – köszönt. – Volt egy kis szabadidőm, gondoltam, meglátogatlak. Hoztam neked virágot, mert olyan kihalt ez az iroda. Gyerekkoromban így képzeltem a Poklot…

Alex úgy csapta be maga mögött az ajtót, hogy csak úgy csattant.

- Na, ide figyelj, Pillangócska…

- Már megint vörös a fejed – szólt közbe a fiú, és látszott rajta, jól szórakozik.

Alex mély levegőt vett, mert úgy érezte, megpofozza. Így csak egészen közel hajolt hozzá, és úgy mormogta.

- Nem vagyok sakkfigura, akit ide-oda löködhetsz.

- Soha nem tekintettelek annak.

- És akkor mégis mi ez a szarság? – Alex a rózsára bökött. – Meg a múltkori? Nem vagyok buzi, szóval rossz ajtón kopogtatsz. Vagy azt hiszed, ha szétrakod nekem a lábad, akkor teljes erőbedobással fogok dolgozni az öcséd ügyében?

David arca bezárult.

- Nem gondoltam ilyesmire. – Egy pillanatra Alex meglátta a könnyekkel küszködő pillantását, aztán a fiú már újra mosolygott. – Nos, ha nem tetszik a rózsa, akkor hazaviszem. Kell valami, ami feldobja a kéglit. Legközelebb talán hozok neked fánkot, zsarukám.

Már ellépett a férfi mellett, amikor Alex utána nyúlt. Megragadta a karját, és visszarántotta. Igazából maga sem gondolta végig a mozdulatot, de megtette, mire észbe kapott. Magához ölelte a fiút, erősen szorította. Nem mondott semmit, abban a pillanatban nem is kellettek szavak. Nem merte végiggondolni, mi a fenét is csinál. Inkább csak lehunyta a szemét, és beszívta a fiú illatát.

David először mereven tartotta magát, de aztán felengedett. Belekapaszkodott a férfi ingébe, és belefúrta az arcát a mellkasába. A visszafojtott sírás csak lassan tört fel belőle. A rózsa lehullott a padlóra.

- Sssh… Minden rendben lesz. – Alex tudta, hogy hülyeséget beszél. Hogy jönne rendbe bármi is? Kyle-t már egyikük se tudja visszahozni. Kibaszott világ…

David felemelte könnyes arcát.

- Nem akartam rosszat, csak… - Lehajtotta a fejét. – Nem vagy rossz ember, akkor sem, ha kiabálsz és elmondasz mindennek. Tudom, hogy el fogod kapni Mickyt. – Újra felpillantott a férfira. – Viszont látom a szemedben a szomorúságot. Ugyanazt, amit én is a sajátomban, ha belenézek a tükörbe, amióta meghalt az öcsém. Egyszerűen csak… nem is tudom… talán csak vigasztalni szerettelek volna, mert amíg veled foglalkozom, addig nem gondolok Kyle-ra, és ami vele történt. – Elhalkult a hangja. – Utálok hazamenni. Nem tudom kiverni a fejemből a képeket…

- Nem tudsz elmenni valahová?

- Hová mennék?

Alex megsimogatta a haját. Egy gondolat motoszkált benne.

- Van egy ötletem. Te is jó helyen lennél, és Mickyt is kiugratnánk a bokorból.

- Mire gondolsz?

- Gyere hozzám. Egyedül élek. Egy feltételem van, feladod addig a munkád és senkit nem hozol fel oda.

- Mennyire jó ötlet ez? – David kibontakozott az ölelésből, és felszedte a rózsát a földről. – Úgy gondolod, hogy Micky megeszi a csalit?

Alex vállat vont, és lehuppant a székébe.

- Cápát csak véres húscafattal lehet fogni – mondta komoran.

A fiú megtörölte az arcát, és elszántan nézett szembe a férfival.

- Bármit megteszek, hogy elkapjuk. Nincs olyan dolog, amit meg ne tennék. Értesz?

Alex bólintott.

- Jobban, mint gondolod.

David telefonja megcsörrent.

- Mennem kell, de amint tudok, eljövök.

- Vigyázz magadra, Pillangócska! – szólt utána a férfi.

A fiú rákacsintott.

- Te is, zsarukám!

Alex csak a fejét csóválta, ahogy az ajtó halkan kattant a fiú mögött.

 

Alex felriadt álmából. Megdörzsölte az arcát, nagyot ásított. Fordult volna oldalra, de kis híján leesett a kanapéról. Ki is ment a fejéből, hogy az irodában van.

- A kurva életbe! – morogta, és felült. Hunyorogva nézett körbe, nem értette, miért ébredt fel olyan hirtelen.

A fiú ott üldögélt az asztal szélén, és őt nézte.

- Mi a francot keresel itt? Hogy jöttél be? Egyáltalán ki a fasz engedett be? – Alex felkászálódott, és megkereste a kisasztalon a cigijét.

David lustán megvonta a vállát, és a mozdulattól lecsúszott a pulcsija a karjára. Alex kis híján megfulladt a látványtól. Tényleg baromi sürgősen kell kajtatnia egy csajt, mielőtt bedől ennek a hímringyónak.

- Gondoltam, meglátogatlak. Lehet, hogy magányos vagy nélkülem – David nyelve hívogatóan végigsiklott az ajkán.

Alex gyomra görcsbe rándult, egyéb szervére pedig gondolni sem mert.

- Nem vagyok magányos – morrant. – Elhúzhatnál.

David lesiklott az asztalról, és lágyan ringatva magát, odasétált hozzá.

- Kapok? – intett a cigi felé.

- Vegyél, de aztán húzz innét! – Alex hátrébb húzódott, nehogy véletlenül összeérjen bármijük is. A francba! Mikor lett ez a fiú ilyen csábító?

- Én erre gondoltam – David megragadta a csuklóját, és magához húzta, hogy beleszippanthasson a már meggyújtott cigijébe. Előtte a nyelvével végignyalta, amitől Alex érezte, hogy a fejéből az ágyékába száguld a vér.

- Kifelé! – mormolta, de nem hangzott túl meggyőzően.

David feltérdelt a kanapéra, és átvetette a lábát a combján. Alex mély levegőt vett.

- Mondtam, hogy rossza ajtón kopogtatsz…

- Biztos vagy ebben? – David finoman ránehezedett az ágyékára. – Mert én nem… - suttogta a fülébe. Belenyalt, és Alex hallotta finom lélegzetvételét.

- A pokolba! Most azonnal tűnj innét! – hördült fel, és hátrakapta a fejét.

Összetalálkozott a pillantásuk.

- Mi lesz, ha maradok? – David kihívóan mosolygott, és hozzádörzsölte magát.

Erre csak egy válasz volt lehetséges. Alex egy mozdulattal elnyomta a csikket a dugig telt hamutartóban, majd maga alá teperte. Majdnem lehuppantak a padlóra, de megtartotta magukat a lábával. Belemarkolt a fiú hajába, és a szájára hajolt. Úgy csókolta, mintha az élete függne tőle. Nekipréselte magát, hogy mindketten alig kaptak levegőt, de ez vajmi kevéssé érdekelte őket.

David átkulcsolta a lábával a derekát, ujjai a férfi ingét markolták, tépték, szaggatták. Kihúzta a nadrágból, alányúlt, simogatta a bőrét. Alex megrezzent, és csak addig hagyta abba a csókot, míg lerángatta mindkettejükről a felsőt. Ahogy összeért a bőrük, felszikrázott a vágy is. Olyan volt, mint amikor a vasat izzásig hevítik. Alex soha ilyen türelmetlennek nem érezte magát. Nem volt más a fejében, csak a fiú… a bőre… az illata… halk nyögései, amikor végigcsókolta a mellkasát, a hasát.

- Még… - David megemelte a csípőjét, finoman megvonaglott. – Alex… Alex…

A férfi leráncigálta a nadrágját, és apró csókokkal hintette a makulátlan combokat, a térdhajlatokat, az apró lábujjakat. Olyan volt, mintha egy apró tündért szeretgetett volna… Egy nagyon türelmetlen és szexéhes tündért…

- Így jó? – finoman megérintette az ágyékát, de a fiú rátenyerelt a kézfejére, és félig lehunyt szemmel mutatta, hogyan mozgassa a kezét.

Alex kis híján elélvezett már csak ettől. Odahajolt, az ajka vette át a kéz helyét. David zihált, remegett.

- Nem bírom…

- Milyen kis türelmetlen lettél, Pillangócska… - Alex vigyorgott, de ekkor a fiú még jobban széttárta a lábát, és hívogatóan végigsimított magán. Elakadt a szava. Feltérdelt, hogy kigombolja a nadrágját, és óráknak érezte azt a rövid másodpercet. David felült, és mielőtt ráfekhetett volna, kezébe vette a merevedését. Alex mélyen beszívta a levegőt.

- Ne! – sóhajtotta az élvezettől rekedt hangon. David mintha meg sem hallotta volna. Alex testében megrezdült valami, ahogy nézte…

A fiú nagyot nyekkent a kanapén. Két ujj hatolt belé. Keményen, kérlelhetetlenül. Felnyögött. - Igen…

- Most… - Alex az ajkába harapva feszítette neki magát a szűk bejáratnak. – Őrjítő vagy… - lihegte.

David megemelte a testét, a férfi alányúlt, és megtartotta, hogy még mélyebbre lökhesse magát. Egyszerre nyögtek fel. Alex nem mert keményen mozdulni, visszatartotta a fiú törékenysége, de apró körmök szántották végig a hátát.

- Ne fogd vissza… magad, zsarukám! – A tekintete határozott volna, az arca kipirult, és nem volt semmi félelem benne, csak a vágy. Lángolt az a pillantás, és kétséget nem hagyott a férfiban afelől, hogy kívánja őt. Megmozdult, olyan keményen, hogy ő maga is megrezdült tőle. A fiú felkiáltott, de csak kapaszkodott belé.

- Halkabban… - mormolta Alex, de közben egyáltalán nem érdekelte, ki hallja meg őket.

- Még… - David arcán könnycsepp pergett le, és az ajka reszketett.

Alex ekkor vesztette el a fejét. Mozdult. Keményen, mélyre. Sekélyen, lassan. Megőrjítette a fiút, megőrült egy kicsit talán ő maga is. Nem volt már gondolat, már csak a fiú volt és ő. A testüket feszítő vágy és kéj, és végül a lélegzetet elakasztó megkönnyebbült mámor…

 

- Hogy az a… - Alex lelökte a mobilját a padlóra, ahogy a beállított ébresztő megszólalt. Addig nyomkodta, míg csend lett. Hangos sóhajjal visszadőlt a párnákra. Lelökte magáról a takarót, amelyet magára csavart. – Ezt nem hiszem el… - takarta el a szemét.

Meztelen volt, mindig így szokott aludni. Ez egy dolog, de nem szokott ilyeneket álmodni már tinédzserkora óta. Kamasz volt, amikor utoljára elélvezett egy álom miatt. Nem tudta megmondani, mit is érez pontosan. Szégyent, vagy haragot. Talán inkább mindkettőt. Szégyellte magát, mert hetero pasiként egy fiúról álmodott, és még el is élvezett. Haragot, mert az a fiú így beleette magát a gondolataiba. Muszáj lesz beszereznie egy alkalmi szeretőt. Egy nőt lehetőleg. Persze, hogy nőt, hiszen csak egy férfi tudja így kiforgatni magából. Egy hímringyó. Egy férfiprosti, aki legalább olyan szakértője a munkájának, mint ő a sajátjának. Megsajdult a teste, káromkodott.

Megcsörrent a mobilja, és ezzel megmenekült, hogy tovább elemezze saját testének üzeneteit…

- Ferguson.

- Henry B. halott. – Fran hangja komor volt, és nyúzott.

- Hol, és mikor? – Amíg Fran válaszolt, magára kapkodta a ruháját. Már az ajtónál járt, amikor feltűnt neki valami. Egy villanás. Autó fényszórója?

- Odamegyek, Fran – mondta. Felkapta a kocsikulcsot az előszoba asztalról, és maga sem tudta, miért, bepillantott a nappaliba. Még hallotta Fran válaszát, amikor berobbant a hatalmas üvegablak, és lángba borult minden…      

 

Fran és Arnie ott állt előtte.

- Semmi más? Egy fényszóró? Zseblámpa? A szomszédok nem hallottak kocsit.

Alex a tenyerébe hajtott fejjel kuporgott a mentő lépcsőjén. A kezét kötés borította, volt egy csúnya zúzódás a bal arccsontján, és egy kisebb vágás az állán, amit négy öltéssel varrtak össze. Az egész teste kormos volt és füsttől büdös. Egyéb baja nem volt, már persze, ha nem számítjuk, hogy kibaszottul mérges volt.

- Rád figyeltem, Fran. Akkor ébredtem fel, és mivel napok óta nem aludtam két óránál többet, nem várhatod el tőlem, hogy mindenre odafigyeljek. Egyszerűen csak az ösztöneim jeleztek, hogy valami nincs rendben, aztán ahogy beléptem a nappaliba, berobbant az ablak.

- Molotov koktél… - morogta Arnie. – Kettő egymás után. Még jó, hogy gyors vagy, főnök.

Alex a házat nézte, amit körbevettek a tűzoltók.

- Muszáj volt. Nem hagyhattam, hogy leégjen. Így is újra kell festetnem a nappalit…

- Itt a lehetőség, hogy szabira menj – vont vállat Fran.

- Felejtsétek el! Tudni akarom, ki volt az a szemétláda!

Arnie a jegyzetfüzetével ütögette a combját.

- Számos ellenséged van, főnök. Téged minden második genyó alak gyűlöl, és legszívesebben Pokolra küldene.

- Volt valaki, aki nem habozott megpróbálni… Nincs időm és erőm most azon aggódni, hogy ki akarja a fejem. Találjátok meg!

- Főnök, rendőri védelem…

- Menj anyádba! – vágott Arnie szavába Alex, és felállt. Egy pillanatra megingott, de lesöpörte magáról a mentőorvos kezét, mielőtt persze elküldte melegebb éghajlatra. Elindult a ház felé.

- Nos? – állt meg a tűzoltóparancsnok mellett.

- Szerencséd volt, Ferguson. Csak a nappalid bánta – vigyorgott a férfi. Briannel régóta ismerték egymást, barátok voltak, bár a munkájuk miatt keveset találkoztak.

- Nem mondod… Mikor mehetnek be az embereim?

- Majd, ha az enyémek végeztek. Légy türelemmel! Jól vagy?

- Nem. – Alex a szemét nyomkodta. – Aludni akarok, és egyszer, egyetlen egyszer végre, fejfájás nélkül ébredni.

- Kemény meló ez, Alex.

- Tudom, de ez a munkám. Máshoz nem értek. Az asszony és a gyerekek?

Brian vigyorgott.

- Jól vannak. Szóljak neki, hogy meghúzod magad nálunk?

Alexnek csak két hiperaktív kölyök hiányzott a boldogságához.

- Kösz, nem. Most nem lenne jó ötlet. Valaki a fejemet akarja.

- Főnök! – Fran loholt oda hozzá. – Most beszéltem az egyik informátorommal. Vérdíj van a fejeden…

Alex nézte, ahogy a háza felett felkel a nap.

- Mennyire utálom a hétfőket… - morogta, majd a háza előtt parkoló kocsijához indult. – Léptem, Fran. Kell egy kis nyugalom.

- Hová mész?

- El. Délután bemegyek, de most muszáj aludnom, mert itt esek össze.

- Megőrültél? Ilyen állapotban akarsz vezetni? – Brian idegesen fordult utána.

Alex csak legyintett, és előszedte viharvert mobilját. Beszélt pár szót a felettesével, aki szerint ráér holnap bemenni, ezen persze összevitáztak, és Alex egyszerűen csak kinyomta, majd kikapcsolta a készüléket. Maga sem tudta, hová indul, mégse lepődött meg, amikor ismerős ajtón csengetett, és ismerős alak nyitott ajtót.

- Helló, zsarukám… Mi szél hozott?

- Egy Molotov koktélé… - Alex előrelépett, hogy a folyosó félhomálya ne rejtse el a sérüléseit.

David arcáról eltűnt a hetyke vigyor.

- Oh, Istenem! – Megragadta a férfi karját. – Mi történt? Hogy nézel ki? Gyere be! Úgy nézel ki, mint aki menten összeesik.

- Aludni akarok – felelte Alex, és tudta, hogy most jobb helyen lenne a kórházban, vagy valamelyik exénél. Mégse mozdult kifelé.

David aggódva terelgette a kisebbik szobába. A régi hálója ajtaja zárva volt, és Alex biztos volt benne, hogy a gyilkosság óta nem nyitották ki.

- Elmeséled mit történt, vagy lefekszel?

Alex elismerően hunyorgott. Ez a fiú nem buta, bár ezt sejtette eddig is.

- Bocs, hogy hozzád jöttem, de kellett egy hely, ahol senki nem keres.

- Tényleg rosszul lehetsz… - David szó nélkül vetkőztetni kezdte. – Fürdés nélkül nem alhatsz az ágyacskámban – közölte.

A férfi nem érzett vágyat, igazából semmit, csak valami nagy-nagy nyugalmat. Engedte, hogy a fiú levetkőztesse, a fürdőben vizet eresszen neki, megmosdassa, megtörölje, majd besegítse a takaró alá.

- Te hol fogsz aludni?

- Majd a széken. Most értem haza, mielőtt jöttél, ilyenkor még pakolászni szoktam.

- Aludhatsz majd mellettem… - Alex lehunyta a szemét. – Elférünk.

- Rendben. Aludj, zsarukám.

Alex kimerült álomba zuhant, míg David átosont a konyhába, és bekapcsolta a kis tévékészülékét. Szinte minden adón a gyilkossági csoport vezetőjét ért merénylet volt a téma.

- Oh, a francba! – nyögött fel, amikor meglátta a házat, amit élőben mutattak. Az ajkába harapott, nehogy felsírjon. Vajon ez miatta van? Ő okozta ezt?

Visszament a szobába, és végül mégis lefeküdt a férfi mellé. Gyengéden hozzábújt, de csak sokára tudott elaludni… 

 

Alex még soha olyan kipihentnek nem érezte magát, mint mikor felébredt. David mélyen aludt, nem akarta felébreszteni, így kicsusszant mellőle, és egy szál alsónadrágban kiballagott a konyhába. A kihűlt kávé még jobban magához térítette. Ránézett az órára, alig hitte, amit látott. Hajnali kettőt mutatott, mire felsóhajtott. Végül mégis főnöke parancsa lett igaz, hiszen másnap van. Tengernyi dolga lesz…

Haza kell mennie, átöltöznie, felmérnie a kárt, szólni az anyjának, és ezer dolog várt még rá. Ebből legkevésbé az anyjával való beszélgetést kívánta a háta közepére. Már rég beszéltek, az asszony a tévéből biztosan értesült, mi történt egy szem fiával, de elérni nem tudta, hiszen kikapcsolta a mobilját. Le fogja szedni a fejét, miközben számonkéri rajta, merre járt ahelyett, hogy hazament volna. Na, még csak az hiányzott volna – gondolta, és cigire gyújtott. Most kezdett rájönni, miért érzi magát vidámnak. Nem fájt a feje.

A fiú megtorpant az ajtóban, és nekidőlt a félfának.

- Helló – mondta halkan.

Alex felsóhajtott. Eddig elkerülte még a fiú gondolatát is. Jobban járt így. A tegnap hajnali álom, és most, ahogy együtt aludtak, nem voltak jó hatással a szervezetére. Főleg egy bizonyos szervére nem.

- Helló. Bocs, hogy felébresztettelek.

- Mire képes pár óra alvás… - David kávét töltött magának, és betette a mikróba melegedni. – Úgy aludtál, mint akit leütöttek. Nem volt szívem felébreszteni téged. Most jobb színed van, és még a modorod is javult. – Rákacsintott a férfira, ahogy kivette a bögréjét.

- Menj anyádba! – morrant fel azonnal Alex, de a hangjában nem volt indulat. – Miért nem dolgozol?

- Mert nem akartalak itt hagyni – hallatszott az egyszerű válasz. David lehuppant a másik székre, és keresztbe tette a lábát. Csak egy apró rövidnadrágot viselt, meg egy agyonmosott pólót. – Jobban vagy már?

- Aham. Veled minden rendben?

- Persze. Ki sem mozdultam a lakásból, mert nem mertelek egyedül hagyni. Még a végén megpatkoltál volna az ágyacskámban, aztán mehettem volna szappanos fiúnak a sittre.

- Pedig az nagyon jól megy neked… - Alex gyomra nagyot kordult. – Bocs, ideje mennem.

- Maradj, adok enni. – David finoman visszanyomta a székre, és letette a bögréjét. – Van itthon kenyér, tojás, szalonna, de van maradékom tegnapról. Csirkés saláta. Mit kérsz?

Alex legszívesebben elment volna, de mégsem mozdult.

- Mindegy.

- Úgy nézel ki, mint akinek jó az étvágya, szóval eléd pakolom az összest, aztán ehetsz.

David tüsténkedni kezdett, mire Alex előtt nemsokára hideg csirkesalátás tál állt, forró rántotta, sült szalonna, piritós vajjal és lekvárral, tea, sőt, a fiú valahonnan még egy narancsot is előszedett. Megpucolta, szépen gerezdekre bontotta, és elébe tette egy kistányéron. Főzött kávét, azt is a keze ügyébe tette.

Alex csak pislogott. Legutoljára ilyen kiszolgálásban még otthon az anyjánál volt része. Még az exei sem rittyentettek neki reggelit. Na, jó, ez még nem reggeli, bár nem is vacsora. Valahol a kettő között. Mondjuk, mindegy is volt. Úgy esett neki a kajának, mintha napok óta nem evett volna. Aztán elgondolkodott, és rájött, hogy tényleg napok óta nem látott rendes ételt.

- Finom – mondta tele szájjal, mire kapott egy szalvétát is a mosolyát visszafojtó Davidtől.

- Kösz. Kyle kedvéért meg kellett tanulnom annak idején főzni – vont vállat a fiú.

- Mesélj róla!

David a fejét rázta.

- Nem.

- Miért nem? Milyen érzés volt, szülőnek lenni? Mert az voltál a számára, nem csak egy fivér.

David az asztal szélére könyökölt.

- Nagyon szerettem őt. Mindenre képes lettem volna, hogy jó életet biztosítsak neki. – Szomorkásan elmosolyodott. – Néha összevesztünk, főleg a suli miatt. A munkám sem tetszett neki, azt mondta, hogy többre vagyok hivatva. De meg kellett élnünk valamiből, amit meg ő nem értett meg. Neked van testvéred?

- Nincs. Egyedüli gyerek vagyok. Apám katona, jobban mondva már nyugdíjas.

- Édesanyád?

- Szerintem épp ezredszerre próbál felhívni telefonon, és nem hagyja apámat aludni – felelte a férfi, és csippentett egy gerezdet a narancsból.

- Aggódik, ez érthető.

- Persze… - Alex felhajtotta a kávéját, és nagyot nyújtózott. – Ez jól esett, köszönöm. – Ahogy végignézett az asztalon, elszégyellte magát. – Neked nem is hagytam semmit.

David nevetett.

- Semmi baj, elég nekem a narancs. – Elkezdett összepakolni. – Hoztam neked ruhát. Zuhanyozz le, öltözz át. Aludhatsz még, ha akarsz. 

Alex felkapta a fejét.

- Honnan a fenéből hoztál nekem ruhát?

- A boltból, vagyis csak egy kis kínai üzlet, de gondoltam, megteszi, amíg haza nem érsz. A tieid szakadtak, piszkosak. Kimostam őket, megpróbálom rendbe hozni a rongyosat, de nem garantálom a sikert. Az ingeden van egy szép égésnyom, azt esetleg megfoltozom. Házat festeni még jó lesz, vagy mit tudom én, minek.

A férfi nagyot nézett. Maga sem értette, de bizony, zavarban volt. Eddig a fiút egy kis prostinak tekintette, semmi másnak, aki felesleges nyűg az ő nyakán. Ám kora reggel szemrebbenés nélkül befogadta, holott előtte ő folyamatosan lehímringyózta, és sértegette. Segített neki megfürödni, átengedte az ágyát, vigyázott rá, kaját csinált, ruhát vett, ruhát tisztított a számára.

- Miért? – kérdezte, és ezúttal minden gúny és harag hiányzott a hangjából.

David megengedte a vizet a mosogatáshoz. A válla felett nézett rá.

- Mire gondolsz?

- Bunkó vagyok veled, kurvázlak, és a többi, de te mégis… Attól félsz, ha nemet mondasz nekem, akkor nem fogok Kyle ügyével foglalkozni?

A fiú halk sóhajjal elzárta a vizet.

- Nem. Ahhoz annak semmi köze. Tudod, sokat hallottam rólad. Jókat, rosszakat egyaránt, de azt egyetlen egyszer sem, hogy semmibe vettél volna egy ügyet, egy áldozatot. Hiszem, hogy ha nem is kedvelsz engem, akkor sem hagyod, hogy az öcsém gyilkosa megússza.

Alex felállt, és odalépett mögé, hogy a vállára tegye a kezét.

- El fogom kapni – ígérte.

David felpillantott rá.

- Tudom – mondta egy halovány mosollyal. – Most pedig, zsarukám, menj öltözni. – Kihívóan megnyalta a száját, szemében megcsillant valami veszedelmes. – Egész szexi vagy így…

- Baszd meg! – Alex beletúrt a hajába, majd elindult a szoba felé. Félúton megtorpant. – Miért érzem úgy, hogy te – minden egyes alkalommal, amikor találkozunk – flörtölsz velem? – kérdezte visszafordulva.

- Azért, mert te hetero vagy, nem jelenti azt, hogy én is – válaszolta a fiú, és a mosogató fölé hajolt.

Alex értelmezte a hallottakat, majd felmorrant.

- Azt akarod mondani, hogy tényleg el akarsz csábítani?! – hitetlenkedett.

- Miért ne? Jó pasi vagy, bár a szókincsed hagy némi kívánnivalót maga után.

- Na, ide figyelj, te kis…

David válla megrezdült, végül hangos nevetésben tört ki.

- Menj már öltözni, mielőtt megerőszakollak.

Alex megfordult, és berobbant a szobába.

- Már megint vörös a fejed – kiabálta utána David.

A férfi lerogyott az ágyra, és magához húzta a székről a ruhákat, amik nagy valószínűséggel neki szántak. Farmer, gyöngyszürke ing, zokni, alsónadrág. Felöltözött, aztán belelépett a cipőjébe. Épp az ingét tűrte be a nadrágba, amikor halk fütty hallatszott az ajtó felől.

David megbűvölten bámulta, mire önkéntelenül is beszélni kezdett.

- Sokkal feszesebbek, mint amiket hordani szoktam. Jobban szeretem az egy mérettel nagyobb cuccokat. Kényelmesebbek.

- Kár, mert ezek baromi jól állnak neked. – David ellökte magát a félfától, és elindult feléje. – A nadrág kiemeli, hogy milyen izmosak a combjaid, és milyen hosszú a lábad. Az ing pedig most láttatni engedi azokat az izmokat, amik csak úgy duzzognak az erőtől. Azt hittem, hogy kockás has csak a filmekben létezik, míg tegnap meg nem láttam a tiédet. – Odaért eléje, finoman végigsimított a férfi mellkasán. – Jól áll neked ez a szín. Kiemeli a szemedet.

- Te most… - Alex megköszörülte a torkát, még soha nem fordult elő vele, hogy elakadt volna a szava. – Te most bókolsz nekem?

- Talán nem szabad? Meg van tiltva talán, hogy egy meleg férfi ne halmozzon el egy másik férfit bókokkal? – David felvonta a szemöldökét.

Alex dühös lett, és egyszerűen ellépett mellőle.

- Mennem kell – felelte, de a fiú elkapta a karját, és megállította.

- Azt mondtad, hogy nálad rossz ajtón kopogtatok, mégis hozzám jöttél, amikor szükséged volt valakire. Nem anyádhoz, nem apádhoz, nem a zsarutársaidhoz, nem a barátaidhoz, és nem is az exeidhez, hanem hozzám. Megbíztál bennem annyira, hogy elaludj mellettem, holott nem is ismersz. Bár te valószínűleg nem emlékszel, mert mélyen aludtál, de amikor bebújtam melléd az ágyba, azonnal átkaroltál, és a nevemet mormogtad. Utána pedig alig akartál elereszteni, olyan szorosan öleltél… - David hangja felforrósodott. – Ki kellett mennem a fürdőbe, mert teljesen felizgattál, amikor szinte rám feküdtél, és addig helyezkedtél, míg be nem dugtad a lábad a combjaim közé. És jobb, ha tudod, nem egy nő nevét suttogtad a fülembe, hanem az enyémet.

Alex érezte, ahogy a szavak hallatára fellángol a teste. Képtelen volt megszólalni. David folytatta, lábujjhegyre állt, hogy egészen közel lehessen a férfihoz.

- Fel voltál izgulva… Kemény voltál, és közben engem öleltél, nem egy nőt.

- Hülyeség! – Alex kitépte a fiú ujjai közül magát, és a mobilját meg a kulcsait felkapva, kiviharzott.

A bejárati ajtóval vacakolt, amikor David megszólalt mögötte.

- Nem menekülhetsz a tulajdon érzéseid elől, zsarukám…

- Ne képzelődj! – Alex visszapenderült. – Ne próbálj meg még egyszer a közelembe jönni, hallod?! Nem érdekel, miket mondasz, a nőket szeretem, és te sem vagy kivétel. Kösz mindent, a ruháimat dobd ki a kukába, már nem kellenek. – Kitárta az ajtót, de a fiú szavai megállították.

- Elélveztél, miközben leszoptalak. Biztos azt hitted, álmodsz, de az ízed a számban valóság volt. A hajamba kapaszkodtál közben, és nem féltél átengedni magad az érzéseidnek és nekem. Nos, akkor hogyan is van ez a kivétel dolog?

Alex úgy csapta be az ajtót, hogy csak úgy csattant. Tudta, hogy hülyeséget csinál. Mit, hülyeséget! Baromságot, esztelenséget… Kibaszottul most készül elcseszni valamit, de már ott állt a fiú előtt, aki nyugodtan várt rá, és nem lépett el előle, nem látszott rajta félelem. Már lecsapott a szájára, amikor felsejlett előtte, hogy nem szabad, de miest megízlelte a fiút, nem tudott tőle szabadulni. Rátapadt, magához emelte, a fiú pedig átfonta a derekát a lábaival, akár a kúszónövény fonódik indáival az életet adó fára. Nekiszorította a falnak, és csókolta, harapta a csábos ajkakat, melyeknek kávé és narancs íze volt. A fiú ujjai a hajába túrtak, és nem szégyellt visszacsókolni, amitől Alex testében tetőfokára hágott a vágy.

Aztán csengettek, a hang kettétörte a pillanatot. Levegő után kapkodva bámultak egymásra.

- Nem… Nem várok senkit… - zihálta a fiú.

Mielőtt találgathattak volna, valaki dörömbölni kezdett.

- Rendőrség! Kinyitni!

Értetlenül néztek egymásra.

- Téged keresnek? – David próbált elfogadható választ találni a bennük megfogalmazódott kérdésre, vagyis mit akar tőle a rendőrség.

Alex óvatosan lecsúsztatta a padlóra, és eligazította a ruhájukat.

- Menj, nyiss ajtót!

David bólintott, és engedelmeskedett. Ijedten meghátrált, amikor fegyverek szegeződtek rá.

- David Eichorn, letartóztatási parancsunk van ön ellen…

 

 

3. fejezet

 

Alex komoran bámult ki az ablakon. Főnöke éppen kiselőadást tartott neki, de ő szokás szerint oda sem figyelt rá.

- Figyelnél rám? – csattant a férfi hangja, mire kelletlenül megperdült.

- Hagyj már békén! – sóhajtotta. – Most komolyan, mi a ménkűt akarsz tőlem? Ezernyi dolgom van, mennék vissza dolgozni.

- Ferguson, ne bosszants, a jó életbe! Ki akartak nyírni, utána meg eltűnsz, és egy hivatásos hímkurva lakásából szedünk elő hajnalok hajnalán. Arról meg már nem is beszélek, hogy az illetőt gyilkossággal gyanúsítjuk.

- Ne szórakozz velem, baszd meg! – Alex hangja fáradt volt. Órák óta mindenki őt faggatta, közben meg kellett tudnia, mi történt, míg ő nem volt elérhető. Nagyot legyintve elindult az ajtó felé.

- Ferguson!

- Cseszd meg, főnök! – Alex kitárta az ajtót, és onnan fordult vissza. – Nem a Pillangó ölte meg Henry B.-t, és ezt te is tudod. Akkora majmok az embereim, hogy felültek egy névtelen telefonálónak, aki állítólag őt látta akkor este. Láttad már Henry B.-t? Egy százkilós állat. Pillangó pedig még vasággyal sem nyom ötven kilót. Ne viccelj!

- Elfogult vagy!

- Vagyok a fenéket! – Alex dühösen nézett szembe a férfival. – Valaki szórakozik velünk, és ti még fel is ültök neki. Én viszont már régen nem játszom az ovis játékokat. Pillangó nem tehette, képtelenség. Henry B.-t agyonverték. Ő erre képtelen, még akkor sem, ha tudomására jut, hogy a genyaláda benne volt az öccse meggyilkolásában nyakig. Gondolkozz ésszerűen!

Főnöke szeme haragosan villogott.

- Kapsz egy hetet, hogy elfogadható magyarázatot adj nekem. Utána átveszi más az ügyet.

- Ezt nem teheted!

- Kibaszottul megtehetem, te seggfej! – A főnök felemelkedett az asztal mögül. – És tudod, miért? Mert a gyilkossági csoportom vezetője hajnalban egy hímkurva ágyából mászik elő. Fel tudod fogni, mekkora botrány lesz, ha ez a médiasakálok fülébe jut?

Alex a szemét forgatta.

- Szerintem ez engem mennyire érdekel? – kérdezett vissza nyeglén, majd úgy becsapta maga után az ajtót, hogy csak úgy csattant.

Az irodája felé menet előkaparta, és bekapcsolta a mobilját. Azonnal jelezte, hogy számos üzenete van. Mire végighallgatta őket, vörös volt a feje a dühtől. Elsőként felhívta az anyját. Az asszony az első csengésre felkapta.

- Merre kódorogtál, fiam? – kérdezte azonnal, csalhatatlanul megérezve, hogy a fia van a vonal túlfelén.

Alex a szemét forgatta.

- Bocsáss meg, de nem voltam elérhető.

- Észrevettem. Halálra aggódtuk magunkat apáddal. Jól vagy?

- Jól vagyok, anya.

- El tudom képzelni – morogta az anyja kétkedően. – Fogadjunk, hogy a merénylet óta nem öltöztél tiszta ruhába, zuhanyt sem láttál, a kaját meg sem említem.

Alex a lift helyett a lépcsőt választotta, habár az legalább olyan forgalmas volt, mint a főutca csúcsforgalom idején. Nekivetette a hátát a falnak, megállt. Páran futólag odaköszöntek neki, de nem zaklatták. A legtöbben már ismerték, milyen arcot vág, amikor rosszkedvű. Most sem vágott örömteli pofát, így megelégedtek azzal, hogy odabólintottak neki köszönésül. Alex ezt nem is bánta.

- Tévedés, anya. Hajnalban zuhanyoztam, borotválkoztam, tiszta, sőt, vadiúj ruhát öltöttem, és még ettem is.

- Cigit? – kérdezte az anyja ironikusan.

Alex minden baja ellenére halványan elvigyorodott.

- Tisztes kaját.

Az anyja hangja csupa kíváncsiság volt.

- Csak nem összeszedtél valami rendes nőt?

Alex lábai összecsuklottak, lehuppant a lépcsőre. Jöttek, mentek körülötte, de ez őt nem akadályozta abban, hogy a tenyerébe temesse az arcát.

- Nem, anya. Egy barátnál voltam – mondta, és elmúlt kevéske jókedve is.

- Kár, pedig már kezdtem reménykedni. Nem leszel már fiatalabb, és örülnék végre egy unokának.

- Tudom, anya.

- Tudod, persze, hogy tudod, hiszen naponta ezzel rágom a füled. – Az anyja felsóhajtott. – Adom apádat.

- Rendben.

- Alexander? – Csak az apja szólította így.

- Szia, apa.

- Mekkora kár esett a házban? – Apja szokás szerint gyakorlatias volt, és egykori katona lévén, kevésbé óvta a fiát.

- A nappali elég ramaty. Valószínűleg újra kell festetnem, és új bútorokra lesz szükségem.

- Úgy veszem ki a szavaidból, hogy még nem jártál odahaza.

- Nem, apa.

- Megnézzem?

Alex mindjárt halálra rémült.

- Nem kell, köszönöm. Még a mai nap folyamán megnézem, mi a helyzet.

Apját átverni persze nem tudta.

- Attól félsz, hogy rám is szemet vet a merénylőd?

- Apa…

- Nem megyek oda, ha ezzel segítek.

Alex szívéről kő gördült le.

- Köszönöm.

Mielőtt tiltakozhatott volna, anyja újra visszavette a kagylót.

- Egy valami nem fér a fejembe. A barátaid mind olyan semmirekellőek, mint te. Még, hogy valamelyik főzzön neked… Valld be, hogy nő van a dologban.

Alex fejében felvillant egy csábító mosoly, egy szomorú pillantás, egy forró csók. Szavak, amiknek nem lettek volna szabad elhangoznia.

- Sajnálom, anya, hogy csalódást kell okoznom.

Az anyja nem eresztette könnyen. Alex apja sokszor élcelődött azon, hogy a fia a feleségétől örökölte nyomozói vénáját. Amit ki akart deríteni, azt kiderítette még akkor is, ha tűzön-vízen kellett keresztül kelnie.

- És hogy hívják a barátodat? Ismerem? Illő lenne meghívni legalább vasárnap ebédre, ha már volt olyan kedves, és segített neked. – Anyját nem lehetett átverni, pontosan tudta, hogy fia az ismeretlen barátnál húzta meg magát, míg elcsitult a vihar a feje fölött.

- Nem ismered, anya. Most viszont mennem kell.

- Fiam, úgy emlékszem, megtanítottalak arra, hogy a kérdésekre válaszolni illik.

Alex mélyet sóhajtott, mire megsajdultak a bordái. Elfintorodott. Feltámadt benne a düh és a tehetetlenség érzése.

- Sajnálom, anya, de nem hiszem, hogy David el tudna hozzánk jönni ebédre.

- Miért? Dolgozik? Akkor beszélj meg vele egy időpontot.

Alex kis híján felnevetett a helyzeten.

- Nem hiszem, hogy a következő években ráérne.

- Fiam, te most szórakozol velem? – Az anyja hangja gyanakvó volt.

- Davidet épp gyilkossággal gyanúsítják. Szerinted mennyire viccelek? – Alex hangja karcos volt, de maga sem tudta, miért.

Anyja hangja megszelídült.

- Elmondod? – kérdezte gyengéden.

- Folyamatban levő ügyről nem beszélhetek… - Alex úgy darálta a betanult szöveget, hogy még maga is hányingert kapott tőle.

Anyja hangja komor volt.

- Ő volt?

- Nem tudom, anya.

- Mit súgnak az ösztöneid?

Alex összeszorította a fogait.

- Nem ő tette.

- Akkor hagylak dolgozni. – Az anyja hitt neki, nem kellett megmagyaráznia. Hitt a megérzéseiben, amiben ő egy pillanatig kétkedett. – Ha szükséged van valamire, hívj csak. Meg amúgy is gyakrabban hívhatnál, látogathatnál. Az öregség fertőző, fiam, de te már úgyis megkaptad. Szeretünk.

Alex még hallgatta egy kicsit a vonal búgását, aztán újult erővel felpattant. Itt volt az ideje, hogy rendbe tegyen néhány dolgot. Elsőnek felhívta exnejét. Nicole volt az első felesége. Mindketten fiatalok voltak, és hebehurgyák, elhitték, hogy szerelmesek, és ezzel megválthatják a világot. Mégis másként alakult, Nicole, vagy ahogy ő becézte, Nicky azóta újra férjhez ment, két gyerek édesanyja, és a legkiválóbb védőügyvéd volt, akit Alex valaha ismert.

- Helló, Nicky! – köszönt, és még illedelmes is volt. Saját magát is meglepte.

- Mi újság, nyomozók gyöngye? – A nő hangja gunyoros volt, de nem bántó. Annak idején barátsággal váltak el, ez azóta sem változott, szerencsére. Szüksége volt a nő szakértelmére.

- A segítségedre van szükségem.

- Komolyan? Az enyémre? – A nő hangján érződött, hogy mosolyog.

- Adok neked egy ügyfelet. Már behoztuk, így jó lenne, ha sürgősen érte jönnél, és kivinnéd. Elvileg van ügyvédje, de az visszautasította a védelmét. Nem várhatok, míg kirendelnek melléje valakit.

- Viccelsz, ugye? – Nicky nőietlenül felhörrent. – Te gyilkosok, maffiózók között éldegélsz. Az ügyfél minimum nyolcszoros kéjgyilkos.

Alex menet közben elszedett Arnie-tól egy neki szánt aktát. Türelmet kért Nickytől, majd elüvöltötte magát.

- Na, lazsáló banda! Negyedóra múlva megbeszélés. Addig mindenki kapja össze magát, mert jelentéseket akarok, és sok kérdésre választ várok.

Emberei úgy meredtek rá, mintha hét feje nőtt volna, de ezzel nem törődött. Visszahajtotta a fejét a mobilra.

- Itt vagyok.

- Hallak. Szóval mire számíthatok?

Alex betette az ajtót maga után, és előkapart egy doboz cigit.

- David Eichorn, gyilkossággal gyanúsítjuk. Az áldozat Henry B.

- Az a Henry B.? – szólt közbe Nicky.

- Pontosan. Biztosan hallottál róla, hogy kimúlt.

- Ki nem hallott róla? – hepciáskodott a nő. – Hogy jön a képbe ez a David?

- Nem rég megölték az öccsét. Bizonytalan források úgy vélték, Henry B.-nek is volt köze hozzá. Egy névtelen telefonáló jelentette, hogy látta a helyszínen.

- Ez még nem bizonyít semmit – bújt elő a nőből a védőügyvéd.

- Valóban nem. A gond ott ered, hogy David éjszakai pillangó. Alibije nincs, ha pedig mégis, nem mondja meg.

Nicky hosszú ideig hallgatott.

- Fenébe! – mordult aztán. – Egy fiúprosti védelmével akarsz megbízni?

- Kérlek, Nicky! Te vagy az utolsó reményem.

A nő megint hallgatott, figyelembe vette, hogy a férfi ritkán kér bármit is.

- Egy kérdésem van. Őszinte választ várok, és akkor esetleg lehet róla szó, hogy elvállalom az ügyet.

Alex mélyet szippantott a cigiből. Az üvegen át látta, hogy emberei már tipródnak. Fran ekkor érkezett, odahajolt Carlhoz, beszéltek valamit.

- Kérdezz!

- Miért?

Alex dühödten elnyomta a csikket, és felállt. Vállán megfeszült az ing.

- Mert ártatlan.

- Ez nem a megfelelő válasz, Alex – figyelmeztette a nő.

- Tudom, de jelenleg csak ennyivel szolgálhatok. Jössz?

- Megyek.

- Kösz, jövök neked eggyel. – Alex megkönnyebbülten nyújtózkodott.

- Válaszokkal jössz, nyomozók gyöngye – válaszolta a nő, majd lecsapta a telefont.

Alex ledobta a sajátját az asztalra, majd kinyitotta az ajtót.

- Rühes csürhe, befelé!

Fran érkezett elsőnek, mindjárt le is dobta magát a kanapéra, amit főnöke általában szunyókálásra használt, ha nem akart hazamenni.

- Milyen elegáns vagy ma! – mérte végig. – Úgy látszik, a kurvád jó hatással van rád.

Alex megállta, hogy ne hajítsa ki az ablakon. Fél fenékkel felült az asztala szélére, és a lábát lóbálva cápamosollyal nézett a nőre.

- Hogy van a férjed? – kérdezte kedves hangon.

Fran feje azonnal vörös lett, és kis híján köpködött, mint egy dühös macska.

- Szállj le a magánéletemről!

Alex tisztában volt vele, hogy Fran férje alkoholista, és a nő élete rémálom mellette. Nem akarta megbántani, mert amúgy jóban voltak, de nehezen tűrte, hogy a nyomozója itt jópofizik vele.

- Mert te belevájkálhatsz az enyémbe? – vonta fel a szemöldökét kérdően.

Fran a fogait csikorgatta.

- Bocs, csak meglepett ez az egész.

- Jöhetünk, vagy kinyírjátok egymást? – Arnie dugta be a fejét óvatos vigyorral. Mögötte Carl ásítozott.

- Gyertek! Csüccs, gyermekeim! – Alex hangja egész nyugodt volt, így mindannyian úgy meredtek rá, mintha egy állatkertből szabadult oroszlán került volna az útjukba. – Fejezd be, Fran!

A nő vállat vont.

- Mit kell ezen befejezni? Ki akarnak nyírni, erre te hol húzod meg magad? Egy kurvánál. Könyörgöm, főnök, azt hiszed, vakok vagyunk? Már az első pillanattól szikrázott közöttetek a levegő…

Alex csak pislogott. Remélte, hogy azért a szája nem maradt tátva.

- Aha… - mondta nem túl értelmesen. A fiúkra nézett. – Ti is így gondoljátok?

Arnie szabadkozott.

- Mi nem gondolunk semmire. Fran a nő közöttünk. Neki van érzéke az ilyen dolgokhoz. Igaz, Carl? – Megerősítést váróan a társára nézett.

Carl, akivel általában csak a baj volt, most egészen komolyan válaszolt.

- Nem hiszem, hogy a főnök és a pillangó között van valami. Max egy kis vonzás, de gondolkodjatok ésszerűen. A főnök, amint egy fiút dug? – Megrázta a fejét. – Nem hiszem. Legalábbis most még biztos nem. Talán később, ha elfogadja, amit érez.

Alex álla a padlón koppant. Most komolyan ilyen átlátszó lenne a társai szemében?

- Oltári – suttogta. – Nem is értem, mit kerestek itt. Nektek valahol pszichológust kellene játszanotok.

Arnie azonnal összébb húzta magát.

- Ajjaj… - motyogta.

Bizony, ajjaj volt, mert Alex jól felhúzta magát.

- Annyira örülök, hogy engem így kielemeztetek, de azért felhívnám a figyelmeteket arra, hogy van pár gyilkos, akit el kéne kapnotok. Fran, mire jutottatok a késes gyilkossal?

- Beismerte, majd visszavonta a vallomását. Elmeszakértőt rendeltünk hozzá, szerintem van valami gógyija.

- Persze, vagy éppen jól tud színészkedni. Ne gondolkodj már hülye libaként! Az Eichorn fiú ügye haladt valamit? – Alex igazából erre volt kíváncsi.

A nő megrázta a fejét.

- Továbbra is semmi.

- Néma csend – egészítette ki Carl.

- A kurva anyátokat, azt van csönd! – üvöltött rájuk a hadnagy. – Mindenki erről beszél, csak ki kéne nyitnotok a fületeket. Az Eichorn fiú halála figyelmeztetés volt a bátyja számára, és aki éjszaka él, az pontosan tudja, mi történt. Csak senki nem mer beszélni, bár meg sem lepődök. Nektek? Rátok még a macskámat sem bíznám!

Carl közbekotyogott.

- Nincs is macskád…

- Kuss, te hülye! – Alex cigire gyújtott. – Mit mondott a boncolás a két csóró fickóról?

- Csúnya haláluk volt.

- Ezt én is tudom. A doki azt mondta, milliméterenként átnézi őket. Semmi?

- Semmi. – Fran a fejét ingatta.

- Henry B. esetében mit tudunk?

- Hogy megvan a gyilkos – vágta rá a választ Fran.

Alex rámeredt. Kifújta a füstöt.

- Úgy gondolod? Bizonyíték?

- Névtelen telefonhívó jelentette, hogy látta az Angyal becenevű fiúprostituáltat abban az időben, amikor Henry B. meghalt.

- Aha. És ti kidoboltátok, hogy mikorra tehető a halál időpontja…

- Dehogy! – Fran fel volt háborodva.

Carl és Arnie viszont összenéztek.

- Elszúrtuk, igaz, főnök? – kérdezte Carl halkan.

Fran tiltakozott.

- Francokat! Behoztunk egy gyanúsítottat, aki történetesen a főnök szeretője.

Alexban felmerült, hogy szájon vágja a nőt.

- Most van a ciklusod, édes? – kérdezte finoman.

Fran arca vörösre gyúlt.

- Te most szórakozol velem? – nyögte.

- Nem, nyomozó, nem szórakozom önnel! – ordított rá Alex. – Hanem kiröhögöm, mert akkora hibát követett el, mint az ólajtó. Egy kezdő zsaru elmondta volna magának, hogy egy névtelen telefonhívás nem bizonyít semmit. Az égvilágon semmit! Átejtettek, édes, ez a kurva nagy helyzet. – Dühösen felpattant, fel s alá kezdett mászkálni, végül megállt az ablaknál, ami tökéletes kilátást nyújtott a számára a szemben levő épületre. Egy fényes villanás magára vonta a figyelmét, de aztán máris elkalandoztak a gondolatai. Egy kicsit elmerengett, majd nagyot morrant. – Gondolkozz ésszerűen, Fran! A fiúk már rájöttek, hogy valaki átvert. Jó lenne, ha te is belátnád, mert ha ragaszkodsz hozzá, csak magadat teszed nevetségessé.

- A kurvád volt – hajtogatta a nő egyre bosszúsabban.

Alex rámeredt.

- A következő ilyennél bepakollak egy asztal mögé irodistának – közölte. – És akkor még finoman fogalmaztam, mit szeretnék tenni veled. – Nekidőlt az ablakpárkánynak, bár hirtelen rossz érzése támadt. Bizsergett a tarkója, mintha figyelné valaki. Lerázta magáról az érzést, és a nőre figyelt. – David Eichorn akkor sem nyom többet ötven kilónál, ha hozzákötözzük egy vaságyhoz. Henry B. valaha versenyszerűen birkózott, a súlya soha nem ment száz kilónál alább. Valaki mégis agyonverte. Úgy gondolod, hogy ezt megtehette egy olyan fiú, mint a Pillangó?

A nő habozott. Carl komoran megütögette a térdét.

- Dicséretes, hogy ennyire ragaszkodsz a magad igazához, de a főnöknek igaza van. Képtelenség, hogy Angyal ölte volna meg Henry B.-t.

- Felbérelhetett valakit.

- Megtehette, de véleményem szerint nem tette.

Carl és Arnie is bólintottak.

- Nem illik rá a dolog. Bízik az igazságszolgáltatásban – vélte Carl. – Ez az egyik oka, hogy rászállt a főnökre. Úgy gondolja, hogy a hadnagy meg tudja találni az öccse gyilkosait, és szándékosan használtam többes számot, mielőtt a torkomnak ugranál.

Fran szinte a fogait csikorgatta.

- Átver titeket.

Alex hosszú pillanatig hallgatott, majd visszafordult az ablakhoz.

- Gondolkozz, Fran, és tedd félre az ellenérzéseidet, amelyeket a prostik iránt táplálsz. Pillangó prosti, egy alkalommal lefekszik Mickyvel, aki teljesen a rabja lesz. Talán az is közrejátszik ebben, hogy a fiú nem hajlandó félni tőle. Sőt, nemet mond, amikor a kurvájának akarja. Meg akarja fenyíteni, rá akar ijeszteni. Ráküld két barmot, akik az ajtaja előtt strázsálnak, míg ő fent várakozik. Pontosan tudja, hogy az embereivel nem tudja megfélemlíteni. Meglepetés éri. Pillangó helyett Kyle érkezik. Példát akar rajta statuálni, de valami félresiklik. Kyle halott… - Felsóhajtott. – Így is jó, talán Pillangó hamarabb beadja a derekát, ám a fiú bosszút esküszik. El akarja kapni. Összeáll egy zsaruval, esküdt ellenségével, és kutakodni kezd. Addig bájolog, kedveskedik, míg valaki beszélni nem kezd. Elköp két nevet, így velük végezni kell. Példamutató módon, hogy az áruló tudja, neki is ilyen sorsot szán, ha még elkotyog valamit. Ám az alvilágban pletykák kapnak szárnyra, hogy Henry B. tud valamit, talán ő is ott volt Pillangónál akkor este. Henry B.-t is el kell tenni láb alól. Ugyanekkor megpróbálkozik az én megölésemmel is, hátha szerencséje lesz. Embere elbaltázza, pedig hajnalra időzítik a támadást, amikor mindenki alszik, köztük nagy valószínűséggel én is. Mázlim van, hiszen két csavargó ráakad Henry B. tetemére, és rendőrért szaladnak. Fran felhív, így a terv meghiúsul. Túlélem. Ekkor újabb tervet eszel ki. Ha nem kaphatja meg Pillangót, akkor bizony nem lesz senkié. Ha sikerül börtönbe juttatnia, ott bármikor érheti sajnálatos baleset. Megbíz valakit, hogy vállalja a névtelen telefonáló szerepét, és esküdik, hogy a fiú ott volt Henry B.-nél, és ő ölte meg. Természetes, hogy behozzuk a fiút, bár az egész helyzet gyanús. A névtelen telefonáló miért várt egy napot, míg megkeresett? Miért téged? Honnan tudja, hogy te vezeted a nyomozást? Honnan ismeri Pillangót? Egyáltalán megbízható, vagy Pillangó egyik ellensége, exe, stb.-je? És akkor még nem beszéltem arról, hogy Pillangó nem elég erős, hogy megölje Henry B.-t. Felbérelhetett valakit, de miből fizeti ki? A testével? Ne röhögtessen ezzel senki.

- Nem mondja meg, hol és kivel volt akkor este – szúrta közbe Fran jeges hangon.

- Ő abból él, hogy jól tud hallgatni. Nem fogja elárulni a kuncsaftjait.

- Mi a francért véded annyira? – Fran felpattant. – Mit tud az ágyban, amivel így az ujja köré csavart?

Alex megpillantott egy fémes villanást a szemközti épület egyik ablakában. Valahol mélyen feltámadt benne a gyanakvás, egy kósza félelem… Fél szemmel a nőre pislogott.

- Most szívesen szájba vernélek – közölte hűvösen. A torkában dobogott a szíve. Mikor érkezik vajon a megváltó golyó? Fájni fog? Mert az ott szemben nem tréfál, hiszen már egy ideje figyeli őt. Mert az ott szemben biztosan nem egy üveg csillanása, nem. Valami sokkal rosszabb annál. Ellépett az ablaktól, és abban a pillanatban berobbant az üveg, és a feje tetejére állt a világ.

 

Alex épp a mentőssel vitatkozott, amikor Nicky befutott. A nő dühösen száguldott be az irodába.

- Ferguson, mi folyik itt? Alig akartak beengedni, azt mondták, lezárták a környéket, mert merénylet történt. Mi folyik itt?

- Semmi, nyugodj meg! – Alex elhessegette a mentőst, és felállt. A kötszer alatt sajogtak a kezén vágott sebek.

- Megsérültél? Alex… - A nő lecsapta a táskáját, és megragadta a vállát. – Mi történt?

- Rálőttek – nézett fel az egyik helyszínelő, aki épp az egyik golyót szedte ki a szekrény ajtajából. – Mázlija volt, újfent.

- Kuss! – szólt szelíden Alex. – Gyere velem! – intett a nőnek, és kiballagott az irodából. – A védenced neve David Eichorn. Az ügyvédje visszautasította a védelmét, ne kérdezd, miért. Nem sok mindent tudunk rábizonyítani, de nincs biztonságban. Vidd el innen, kérlek.

- Alex… - A nő alig tudott vele lépést tartani. – Még nem válaszoltál a kérdésemre.

- Ne gyere te is azzal, hogy nem tartom be az illemet, mert akkor elküldelek a búsba – csattant fel a férfi. Fáradtnak tűnt, dühösnek.

Az asszony jobban megnézte magának. Az újnak tűnő ruhákon ráncba szaladt a homloka. Az apró vágások láttán – melyekről később megtudta, üvegszilánkok okozták őket – felszaladt a szemöldöke.

- Ferguson, ki akartak nyírni, és te csak azzal törődsz, hogy rám bízz egy köcsögöt? – hitetlenkedett.

- Ő az ügyfeled, szóval vigyázz a szádra.

- Te most szórakozol velem? – A nő kis híján sikoltott. – Ezt nem hiszem el… Biztos agyrázkódásod van.

- Van, a faszt! – Alex aláírt egy papírt, amit az orra alá dugott egy egyenruhás, majd leballagtak a fogdába. – A fiú Angyal becenévre hallgat. Az egyik régebbi ügyfele nem más, mint a nagy Micky.

- Ah, sejthettem volna, hogy itt van a kutya elásva – sóhajtotta Nicky. – Vall ellene?

- Francokat! Viszont veszélyben van. Miest Micky fülébe jut, hogy nem tartottunk benn gyilkosságért, rá fog szállni.

- Mi a csudáért akarja kinyírni? – Nicky aláírt egy jelenléti ívet, és követte a férfit az egyik kihallgató szobába.

- Jó lenne tudni… - Alex kinyitotta előtte az ajtót. – Helló, Pillangócska… - köszönt az asztalnál ülő fiúnak.

Nicky felkapta a fejét. Nyoma sem volt a férfi hangjában annak a metsző gúnynak és iróniának, amit megszokott tőle. Aggódva szemlélte az ő új ügyfelét, aki viszont rávigyorgott.

- Helló, zsarukám! Már vártalak. Mikor mehetek ki innen?

- Ez a hölgy itt az új ügyvéded.

David arca elkomorult. Már értesítették, hogy ügyvédje visszautasította a védelmét.

- Nem örülök, Ferguson – közölte halkan.

- Tudom, de nincs választásod.

Nicky úgy érezte, itt az ideje, hogy közbevesse magát. Kezet nyújtott.

- Szia, David. Nicole vagyok.

A fiú ügyet sem vetett a feléje nyújtott kézre, Alexet nézte.

- Nem én öltem meg Henry-t – mondta. A szeme hajnal óta sokat komorult.

- Tudom. Bízd magad Nickyre, kivisz innen.

- Jobb lenne, ha te vinnél ki. – A fiú hangjában megvillant egy különös él, ami láttán, még Nickynek is szemet szúrt, Alex elpirult. A nő rámeredt. Elpirult?! Mi az isten folyik itt, töprengett.

- Hé, fiúkák… Van valami, amiről tudnom kellene?

A két férfi egymást nézte. Alex egy kis idő múlva megrázta a fejét.

- Nem, semmi. Csak vidd ki innen.

- És utána dugjam lelencbe? – érdeklődött a nő szelíden. – Mert nem nézem nagykorúnak.

- Szerezz be egy új kontaktlencsét – vigyorgott rá a férfi.

David közben a hadnagy arcát és kezét szemlézte.

- Mi történt? – szúrta közbe.

- Újabb merénylet – vágta rá Nicky gyorsan. Kíváncsi volt a fiú reakciójára. Az nem is késett sokat.

A fiú, akit Angyalnak becéztek, s ki tudja, tán az is lett volna, ha nem azt a foglalkozást űzi, amit, sápadtan, kerekre tágult szemmel merevedett meg.

- Jól vagy? – fordult kedvenc gyűlölt zsarujához.

- Jól vagyok. Pár karcolás az egész – Alex szinte zavartnak rémlett az aggódó hang hallatán.

Nicky figyelmét nem kerülte el a bizalmas hangnem. Magassarkú cipőjével finoman berúgta az ajtót.

- Már elnézést, ha zavarok…

A két férfi rábámult, ő pedig vissza.

- Mi van köztetek? – firtatta.

Alex azonnal magára öltötte mogorva arckifejezését.

- Nem tudom, miről beszélsz. Inkább tedd a dolgod. Vidd ki Pillangót, és tedd lelencbe – közelebb hajolt, hogy szavait csak a nő hallja. – Lehetőleg közel a flintáshoz.

Nicky arca elkomorodott.

- Biztosan ezt akarod?

- Igen. Légy jó! – A férfi Davidhez fordult. – Nem lesz semmi baj. Fogadj szót Nickynek!

- Nem vagyok kétéves, hogy óvónőre szoruljak – feleselt a fiú.

- Tudom. Tedd meg a kedvemért…

David lassan bólintott.

- Rendben. Menj, kapd el merénylőidet! – intett.

Alex kiviharzott a szobából. Helyét egy egyenruhás foglalta el, míg ő visszasietett az irodába. Volt pár ügye, ami nem tűrt halasztást.

 

Nicky dél felé benézett hozzá. Éppen akkor hajította le a telefont. Semmit nem tudtak kideríteni. A szemközti üres irodában nem volt ujjlenyomat, semmi használható nyom. Senki nem látott semmit, amivel jól felhúzták Alex agyát.

- Elvittem – jelentette, és a férfi csak bólintott, a nő már ott sem volt.

Fran lépett be.

- A szajhád meglépett az exeddel – közölte savanyúan.

- Nicky ügyvéd, ha elfelejtetted volna – emlékeztette a nőt Alex kimerülten.

A nő csípőre vágta a kezét.

- Valóban, most, hogy mondod… Nem különös egy kicsit, hogy a volt nejed viszi ki a fogdából a mostani szeretőd?

Alex ránézett. Jobban szemügyre vette a nőt. Csinos, okos, jó rendőr. Akkor mégis miért idegesíti őt? Egymás szemébe mélyedtek. Alex lassan hátradőlt.

- Csukd be az ajtót! – kérte.

- Miért?

- Mert beszélnünk kell, és nem tartozik másra.

- Szájon vágsz? – állt meg előtte kihívóan Fran.

Alex bólintott.

- Szeretnélek, de nem teszem. Inkább elmondhatnád, mi bajod van. A férjeddel van valami? Mert, ha igen, ne feledd, nem szeretem a magánéletet a munkával keverni. Ezt elvárom tőletek is.

- Ne röhögtess, Alex! – A nő cigire gyújtott. – Most kérted fel az exnejed a szeretőd védelmére. Mi ez, ha nem a munka és a magánélet keverése?

Alexben komolyan felmerült, hogy megüti. Végül csak bámult a nőre. Meglátott valamit a szemében, amitől meghőkölt. Gyanú fészkelődött a lelkébe.

- David Eichorn nem a szeretőm – mondta komoran. Az asztalra könyökölt. – Lehet, hogy te ezt nem tudod felfogni, de nekem ő egy fontos tanú. Általa eljuthatok Mickyhez, és rács mögé csukhatom.

- Na, persze… Tudod, kivel próbáld ezt elhitetni. – Fran lehuppant a mellette álló székre. – Amikor behoztuk, agyon volt csókolva a szája, ahogy a tied is. Ne add nekem a hülyét!

Alex a fejét ingatta.

- Nem tudsz te semmit, kislány! – válaszolta csendesen. – Jó lenne, ha befejeznéd a féltékenységi melodrámákat, különben felfüggesztelek – fűzte hozzá.

A nő szája tátva maradt, de Alex még nem fejezte be.

- Nem tűröm, hogy a tisztánlátásodat elhomályosítsa bármilyen előítélet a gyanúsított vagy tanú iránt. Jó zsaru vagy, ne rontsd el!

Fran úgy pattant fel, hogy felborult mögötte a szék. Neki is rontott volna a férfinak, ha Carl nem ezt az időpontot választja a kopogáshoz.

- Nem zavarok? – kérdezte ártatlan arccal, holott lemérhette két pillanat alatt a feszültséget.

- Nem, Frannel, már úgyis mindent megbeszéltünk – felelte Alex nyugodtan.

Fran fúriaként száguldott ki az irodából. Carl csodálkozva nézett utána.

- Mit mondtál neki? Még soha nem láttam ilyennek.

- Majd megnyugszik – sóhajtotta a férfi, és előszedte az aspirines dobozát. Löttyedt kávéval vette be, ahogy mindig.

Elcsigázottan intett Carlnak, hogy üljön le. A nyomozót nem is kellett biztatni. Lehuppant Fran megüresedett helyére, miután felállította a széket, és máris billegni kezdett rajta, ahogy mindig.

- Mit szeretnél megbeszélni? – kérdezte főnöke.

A nyomozó vállat vont. Borostás arcából vörösre gyulladt szemekkel pislogott rá.

- Csak kérdezném, hogy vagy?

- Tűrhetően. Egyéb téma?

Carl elvigyorodott.

- Ezt bírom benned. Semmi nyavalygás, sajnálkozás…

- Carl… - Alex hangjában figyelmeztetés bujkált.

A nyomozó abbahagyta a hintázást, és ez máris megerősítette a hadnagy gyanúját, hogy nem a jólétéről jött faggatózni.

- Utánakérdeztem a fejedre tűzött vérdíjnak.

- És?

- Eddig senki nem tudta megmondani, ki a főmacsó, de állítólag az élve vagy halva jeligéből lehagyatta az elsőt. Tudod, hogy ez mit jelent, ugye? Egy sereg jampec lesz a nyakadban.

- Már van, ne feledd! 

Carl nemszeretem arcot vágott.

- Valaki nagyon a fejedet akarja…

Alex hallgatott, a halántékát dörzsölte.

- Alex… - Carl előredőlt, és fanyar mosolyra húzta a száját. – Menj pihenni! Majd tartom a hátam érted.

- Seggfej! – Alex felállt, és az újraüvegezett ablakot nézte. – Hol lennék biztonságban? – morogta.

Carl odalépett mellé, és óvatosan vállon veregette.

- Lépj le valahová, de ne mondd meg senkinek, hol is térsz nyugovóra – javasolta. – Senki sem megbízható.

Alex jobban szemügyre vette.

- Van még valami, amiről tudnom kellene?

- Egyelőre nem akartam szóba hozni, de úgy néz ki, hogy van egy árulónk…

Alex arcán megfeszült a bőr.

- Azt akarod mondani… - kezdte, de a férfi leintette.

- Még semmi biztosat nem tudok. Félfüllel hallottam. Utánakérdezek. Menj aludni!

Alex egész teste merő feszültség volt.

- Megyek, a jó édes nénikédet, azt! – mordult a férfira. – Nem fogok megfutamodni! Nem azért lettem zsaru, hogy hagyjam magam megfélemlíteni!

- Nem kell fejjel rohanni a falnak! – vágott vissza Carl idegesen. – Pár napon belül már másodszor akarnak kinyírni, felgyújtották a lakásod, gyilkosságot akarnak a kedvesedre kenni. Ez már nem játék!

Alex felhúzta az orrát.

- David nem a kedvesem – tiltakozott.

- A szövegelésemből csak erre figyeltél fel? – bokszolt bele a hadnagy vállába a férfi, mire az elfintorodott. – Fájt? Úgy kell! Alig állsz a lábadon! Így akarsz te bármilyen ügyet elsimítani?

- Igen – szűrte a fogai között a szót Alex feszülten. – Muszáj!

Carl lemondóan legyintett.

- Csinálj, amit akarsz! – Az ajtó felé indult, már félig kint járt a folyosón, amikor a hadnagy utána szólt.

- Kösz!

- Szívesen, édes! – vigyorgott vissza rá, és betette az ajtót maga után.

Alex visszarogyott a székére, és maga elé húzta az aktákat, amiket át kellett néznie. Újfent hasogatott a feje, de mégsem távozott. Két perccel később Carl után rohant, és megbízta, hogy tudjon meg mindent David ügyvédjéről, jobban exügyvédjéről. A férfi pár óra múlva beslasszézott hozzá.

- Nem fogod elhinni, ki a pasas – kezdte.

- Majd mindjárt megmondod – vágta rá Alex szemfülesen.

Carl megeresztett egy vigyort, és beszélni kezdett.

- Tim Maugham húsz éve ügyvéd. Nős, három gyerek apja. A munkában nem nagy eresztés, ügyfelei piti kis halak.

- Mint Pillangócska?

- Igen, mint ő – hagyta rá Carl. – Olcsó, épp ezért van neki melója. Amióta Angyal betöltötte a nagykorúságot, ő az ügyvédje. Kiderítettem, hogy Angyal szüleinek is ő volt az ügyvédje. Ez gyanús lett. Maugham pár éve nyergelt át a büntetőjogra, előtte sima, mezei ügyvédecske volt. Azt nem sikerült ennyi idő alatt megtudnom, mi késztette a váltásra.

- Ez érdekes.

- Van még érdekesebb is. Maugham ugyanis nem más, mint Angyal nagybátyja.

Alex felkapta a fejét.

- Ez most komoly?

- Igen. Susan Maugham, az ügyvédünk nővére volt Angyal édesanyja.

- Ezért védi hát Pillangót… - kezdett el gondolkozni Alex.

- Védte – javította ki a férfit beosztottja.

- Vajon miért utasította vissza a további védelmét? Hiszen a nagybátyja!

- Ezt nem tudhatom. Kérdezz rá a Pillangódnál, hátha ő birtokában van a válasznak. Mentem.

- Kösz, Carl!

A férfi rávigyorgott.

- Felfigyeltél rá, hogy javult a modorod?

- Húzz az anyádba! – csattant fel azonnal Alex.

Carl nevetve távozott.

Alex késő éjszakába nyúlóan olvasott, telefonált, vallatott, utasítgatott, s közben egyre jobban zúgott a feje, homályosult a látása. Maga sem vallotta be, de csak arra vágyott, hogy David mellett nyugovóra térjen. Erre a gondolatra azonnal elküldte magát melegebb éghajlatra, szó szerint, és a kanapéra zuttyant pihenés gyanánt.

Végül csak feküdt ott, és bámulta a plafont. Beszűrődött hozzá a nyomozóktól a zörgés, beszélgetés, kiabálás. Az álom elkerülte. Carl benézett hozzá.

- Gyere, elviszlek! – kérlelte szelíden.

- Nem kell, van kocsim.

- Tudom, te marha! – Carl rosszkedvűen topogott. – Viszont ismerik a kocsidat. Az enyém kevésbé feltűnő. Ne kéresd már magad! Lassan itt a hajnal, Pillangódat hiába váratod az erkélyen?

Alex utálkozó hangot hallatott a Shakespeare célzásra, de összeszedte magát. Követte a férfit.

Hosszas kanyargás, piroson áthajtás, és egyéb manőver után Alex kitetette magát egy néptelen utcán.

- Nem lesz semmi baj – mondta.

- Ajánlom is – fenyegette meg az ujjaival a férfi. Látszott a szemén, hogy tényleg aggódik.

- Holnap találkozunk – búcsúzott tőle Alex.

Carl felnyögött, és a hajnali fél hármat mutató kijelzőre meredt.

- Bárha… - Elhajtott.

Alex lassú sétára indult, két utcával arrébb az egyik ház előtt megállt, és hosszan nézte a behúzott függönyökön át kiszivárgó fényeket. Megcsóválta a fejét, és előszedte a kulcsait. Még be sem dugta a zárba a megfelelőt, amikor az anyja feltépte az ajtót.

- Na, végre! – támadt rá. – Hol kujtorogtál?

- Anya…

- Halálra aggódtuk magunkat. Nicole-tól kellett megtudnunk, hogy megint meg akartak ölni. Ez most már így fog menni? – Az asszony félreállt, hogy be tudjon lépni mellette. – Legalább felhívhattál volna. Egy idő után már nem volt kedvem hívni téged, mert mindig foglaltat jelzett.

- Ne haragudj! – nyögte Alex kimerülten. Nem volt ereje most az anyjához.

Apja megállt a nappali ajtajában.

- Anyád komolyan aggódott, Alexander – közölte szigorúan. – Legközelebb hívd fel, kérlek.

- Igenis, apa! – Alex csak ennyit tudott kiszenvedni magából. Apja mögé lesett, amiről persze anyja azonnal tudta, hogy kit keres.

- David zuhanyozik. Odaadtam neki az egyik régi pólódat és shortodat. Mondjuk, azok is nagyok lesznek rá, de sebaj.

- Ki ez a fiú, Alexander? – kérdezte az apja.

A férfi az anyjára mosolygott, elkínzottan, csendre áhítozva.

- Meghálálhatod neki, amiért főzött nekem…

- Oh, hát ő az… - Az anyja megnyugodott. – Sikerült kihoznod.

- Igen. Nem tudtam kire bízni. Sajnálom, hogy gondot okoztam.

- Ne butáskodj! – Az anyja nagyot legyintett. – Örülök, hogy itt van. Nélküle nem olyan csendes a ház. Folyamatosan csacsog, nevet, csupa életkedv. Jó, hogy nem tudta elvenni a kedvét ez a gyanúsítgatás.

Alex felsóhajtott. Ha az anyja tudná, milyen élet áll a fiú mögött, akkor is ennyire mellette állna? Nagy valószínűséggel igen. Oka egyszerű: David megetette őt, és ezzel máris a szívébe zárta. Hihetetlen.

- Alexander… - Apja komoran támaszkodott az ajtófélfának. – Ki ez a fiú?

- Apa…

- Miért kérdezősködsz? – szólt rá a felesége. – Nem tartozik ránk, és kész!

- Franc! – Alex megdörzsölte az arcát, és lehámozta magáról a kabátját. – Figyelj, apa…

Apja a szavába vágott.

- Nem azért faggatózom, mert baj van azzal, hogy idehozattad. Ez a fiú fél, Alexander. Hiába mosolyog, nevetgél, a szemében nem látok mást, csak rettegést és végtelen szomorúságot. Mekkora bajban van?

Alex töprengett, mennyit mondjon el a fiúról, de ekkor tétova hang szólt az emeleti lépcső irányából.

- Zsarukám… - A kihívó hang megtört, ő pedig felnézett.

David ott állt az ő ősrégi kék pólójában, ami olyan nagy volt neki, hogy az alatta viselt rövidnadrág nem is látszott tőle. A haja vizes, kócos volt, a szeme hatalmas. Le sem tagadhatta volna, hogy sírt, mégis dacosan nézett le rá.

Alex nem tudta, mit mondhatna. Csak egy gyenge mosolyra futotta.

- Helló!

David mély levegőt vett, a következő pillanatban pedig már rohant is le a lépcsőn, csak úgy zengett a ház. Alex nem bánta. Előrelépett, s a fiú belevetette magát a karjaiba. A nyakába fúrta az arcát, és úgy szorította, hogy majd megfulladt. Ezt még inkább nem bánta. Körbefordult a fiúval, és nem szólt, csak ölelte. Tudta, hogy hülyeség, hogy saját magát hazudtolja meg, amikor azt mondta, nem érez iránta semmit. Valamit mégis, s ezzel csak még bonyolultabbá vált minden, mintha nem lett volna eddig is problémás.

Most viszont nem akart erre gondolni. Csak a fiút akarta a karjaiban, és végre egy kis csendet, békét maga körül. Talán egy kis időre teljesül e vágya. Reggelig még, ha nem is tengernyi, de tavacskányi idejük van…

 

 

4. fejezet

          

Alex csak turkálta a kései vacsorát, vagy éppen korai reggelit. Már maga sem tudta, minek nevezze. Mondjuk, nem is nagyon akarta most elnevezni. Aludni vágyott. Ott ültek mind a négyen a konyhaasztalnál. Szülei egymás kezét fogták, és sasszemekkel figyelték, eszik-e. David az asztalra fektetett arccal bóbiskolt. Lába hozzáért a férfiéhoz, mintha ez megnyugtatta volna.

- Nyugodtan hagyd ott – sóhajtotta az anyja, látva mekkora kínt okoz neki elfogyasztani a hatalmas adag párolt marhaszeletet, rizst és salátát.

- Nem vagyok éhes – vallotta meg Alex, és hátradőlt. – Köszönöm.

- Fáradtnak tűnsz – méregette az apja.

Alex bólintott.

- Enyhén szólva, egy vágyam van: egy ágy. Hosszú napom volt.

Az anyja felpattant, serénykedni kezdett. Összeszedte a tányérját, poharát, egyebet. Rendet rakott, közben mondta a magáét.

- Rendbe raktam a szobád, ha nem baj. Davidnek ott ágyaztam meg. Gondoltam, kellemesebben érzi ott magát, mint a vendégszobában. Nem baj?

- Nem, majd én alszom a vendégszobában. – Alex hallgatott azon vágyáról, hogy a fiúval akart nyugovóra térni. Igazából első felmerült gondolatára kíméletlenül elküldte magát a jó fenébe, bár ettől nem lett nyugodtabb.

Felcihelődött, amire persze David is megmozdult.

- Zsarukám…

- Gyere! – Alex alá nyúlt, megemelte. A karjaiba vette, és elindult az emeletre. – Jó éjt!

- Szép álmokat! – Az anyja rámosolygott a mosogató mellől.

- Jó éjt, fiam! – Apja nem mozdult az asztaltól. Éles szemekkel bámult rá, amitől Alex zavarba jött. Sietősen elhagyta a teret.

A szobájába érkezvén óvatosan letette a fiút a megvetett ágyra. Még be is takarta.

- Itt biztonságban vagy – mondta, amikor David a keze után kapott.

- Félek.

- Tudom. Aludj! Reggel benézek hozzád, mielőtt elmegyek dolgozni. – Megsimogatta a fiú haját, mire David elütötte a kezét.

- Igenis, apa! – morogta gúnyosan.

Alex nagyot sóhajtott, és résnyire hagyva az ajtót, elindult zuhany iránt. Megfürdött, és szinte leragadt szemekkel bukott be a vendégszobába. Anyja odakészítette már a ruháját, amit munkába felvehet. Sajnos, nem sok holmija maradt a szülői házban, így a farmer és a fekete ing láttán elhúzta a száját. Végigzuhant az ágyon, és bevackolta magát a takaró alá. Aztán csak feküdt, és igyekezett figyelmen kívül hagyni, hogy a folyosó végén a fiú alszik. Belegondolt, hogy ezután soha többé nem tud úgy bemenni abba a szobába, hogy ne Pillangó jusson eszébe, amint az ágyában fekszik. Az oldalára fordult, magában szitkozódott. Az egészről az a hülye álom tehetett. Soha a büdös életben, még kamaszkorában sem érdekelték a fiúk, és erre most, öregkorára lágyul meg az agya. Ez már biztos jele lehet a szenilitásnak, az aggkori agyleépülésnek, vagy legalábbis valami hasonlónak. Figyelemelterelésül végiggondolt pár ügyet, feljegyzetelt néhány megoldandó feladatot. Az óra halkan ketyegett az éjjeliszekrényen.

Elbóbiskolhatott, mert halk kiáltás riasztotta fel. Gondolkozás nélkül ugrott fel az ágyból. Fegyverét előreszegezve, alsónadrágban robbant be régi szobájába.

- David…

A fiú halkan szipogott.

- Semmi baj. Csak rosszat álmodtam.

- Fiam. – Alex megfordult az apja hangjára.

- Csak rémálma volt, minden rendben – felelte, mire apja bólintott, és visszament a hálószobájukba.

Alex lehuppant az ágy szélére és az éjjeliszekrényre ejtette a pisztolyát. Megkönnyebbülten sóhajtott.

- Feküdj vissza! – igazította meg gyengéden a takarót.

- Nem akarok.

- Ez eléggé úgy hangzott, mintha egy durcás gyerek mondta volna.

David felsóhajtott, és visszabújt a takaró alá. A folyosóról beszűrődő fényben a férfit nézte.

- Aludtál? Elég gyorsan ideértél.

- Pedig úgy aludtam, mint akit leütöttek – hazudta a férfi. – A régi megszokások, tudod…

- Aha. – A fiú hangja elég kétkedő volt. Arrébb húzódott. – Nem akarsz itt aludni? Örülnék neki.

- Nem hiszem, hogy jó ötlet.

A fiú hátat fordított neki.

- Nem foglak megerőszakolni, ne aggódj!

Alex biztosra vette, hogy mosolyog. Viszont tényleges félelmére adott okot a tény, hogy nem szájalt vissza, nem gunyoroskodott.

- Honnan lehetek biztos benne, hogy igazat szólsz?

- Nem akarom megijeszteni a szüleid. Csak ez az oka – tette hozzá David halkan.

- Csak ez? – Alex hangja megszelídült. Halk sóhajjal végigdőlt a fiú mellett. – Milyennek találod őket?

- Nagyon szerencsés vagy, hogy ilyen szüleid vannak.

- Nem akarsz mesélni a tiédről?

- Nem.

- A nagybátyádról sem? – Alex helyezkedett volna, de keskeny volt az ágy. Kénytelen volt közelebb bújni a fiúhoz, ha nem akart a padlón landolni.

David visszafordult feléje, és a vállára hajtotta a fejét. Alex legnagyobb rémületére a teste azonnal reagált. Áldotta a sötétet, és igyekezett csak a fiú mondandójára figyelni. Nem ment könnyen.

- Tim bácsi nem az a tipikus szerető nagybácsi – Alex meztelen mellkasán érezte a fiú leheletét. Most áldozta csak fene nagy hülyeségét. Ha legalább egy kurvát felszed, és megkettyinti, most nem lenne ekkora gondban. David mit sem sejtve folytatta. – Szerintem még a családja is utálja. Bepróbálkozott nálam egy alkalommal… - vallotta nagyon halkan.

Alex keze azonnal ökölbe szorult, és még a merevedéséről is megfeledkezett.

- Legalább van okom szétverni a pofáját! – dünnyögte.

David kuncogott.

- Ne bántsd! Nem történt semmi. Szánalmas alak, nem is baj, ha eltűnt az életemből. Kyle utálta.

- Igaza volt. – Alex visszafogta a hangját. – A nagybátyád volt, de mégis meg akart dugni. Ráadásul cserben hagyott, amikor tényleg szükséged volt rá. Milyen ember az ilyen? Eh, miket is beszélek… - Megcsóválta a fejét. – Annyi mindent láttam már, miért ez lep meg?

David felkönyökölt.

- Miért lettél zsaru?

- Apám katona volt, de én láttam az árnyoldalát annak a világnak. Nem akartam én is elkövetni azt a hibát. Nem erősségem amúgy se a parancsok teljesítése.

- Igen, észrevettem. – David visszakuporodott a helyére. – Kyle ügyvéd akart lenni…

- Sajnálom. – Alexnek elment a kedve mindentől, megsimogatta a haját.

- Én is…

Alex érezte a mellkasán landoló könnycseppet.

- Francba! Ne sírj! – szorította magához.

David szipogva rázta a fejét.

- Nem akartam… Csak most elég nehéz nekem. Ez a ház, a szüleid kedvessége, meg te is… Hiányzik Kyle…

- Tudom.

- El kell intéznem a temetést. Nem bujkálhatok örökké.

- Csak egy ideig.

- És ha itt is megtalálnak? – David felkönyökölt. – Képes lennél veszélybe sodorni a családodat értem?

Alex nagyot fújt, és beletúrt a hajába.

- Adj egy napot, hogy kitaláljam, mitévő legyek – kérte.

- Egy nap – bólintott rá a fiú szigorúan. – Nem több. Nem akarok még valakit elveszíteni…

- Pillangó…

David tenyere a szájára simult.

- Ne mondj semmit. Csak ölelj át, és aludj! Ma másodszorra akartak megölni miattam. Ki kell pihenned magad, ha el akarod kapni Mickyt.

Alex nem látta a sötétben a fiú hangját, de megfogta a hangjában bujkáló szomorúság.

- Rendben.

David visszahelyezkedett a vállára, és hozzá fészkelte magát. Alexet körülvette az illata, a melege, és ez lassan elálmosította. Az álom finoman, pillekönnyűn érkezett…

 

Nicole komoran bámult egykori férjére.

- Magyarázatot ígértél nekem – közölte.

- Tudom. – Alex kipihenten bámult vissza rá, így elég nehéz meccs várt rájuk. – Mit akarsz tudni?

- Milyen kapcsolatod van az ügyfelemmel?

Alex belekortyolt a szörnyű löttybe, amit kávénak hívtak, és vállat vont.

- Milyen lenne? Semmilyen.

- Hallottam pletykákat…

- Valakit úgy seggen fogok rúgni… - Alex már fel is egyenesedett, és csak úgy villogott a szeme.

- Elég, Ferguson! – A nő keresztbe tette a lábát, és összefonta a kezét. – Nem érdekelnek a pletykák. Az igazság annál inkább. Szóval?

- Miért nem az ügyfeledet kérdezed?

- Ne szarakodj velem, Ferguson! – Nicole legalább olyan kemény volt, mint a férfi.

- Eszembe sem jutna…

- Nekem akarod bemesélni? – szakította félbe a nő.

Alex elhúzta a száját.

- Nézd, Nicky, ez… - Elakadt. – Nem beszélhetnénk ezt meg máskor, máshol? – Nyíltan nézett a nő szemébe.

Nicole vállat vont, majd a táskáját felkapva szótlanul elviharzott. Volt férje utána bámult, de nem állította meg. Volt dolga épp elég, nem hiányzott még az is, hogy az érzelmeit feszegesse.

Gondolatai mégis unos-untalan visszatértek a fiúhoz. Az ébredéshez, ahogy álmosan rámosolygott, és őt ellágyította az a mosoly. Pedig mindig azt hitte, a szíve már bekérgesedett, és nem hatol át rajta semmi érzelem. Ez a fiú mégis belopta magát oda. Az anyja által csomagolt szendvicset rágcsálva azon gondolkodott, hogy ez lenne-e a szerelem. Sokszor fűzte érzelem már nőhöz, nem egyhez, nem kettőhöz. Volt, amelyik kedves volt, bár nem egy észlény. Volt, amelyik olyan bombázó, hogy az ember már a gondolatára merevedést kapott. Volt, aki nem volt szép, de az ágyban olyan fenoménul teljesített, hogy Alex csak pislogott. S még hosszan sorolhatná. Egyszer sem merült fel benne, hogy nő helyett férfival kezdjen. Persze, volt homoszexuális barátja, igaz, egy szem, de nem fordult meg egyszer sem a fejükben, hogy egymással legyenek. Hiányzott a vonzás, ami közte és Pillangó között megvolt. Vonzás? Enyhe kifejezés a vágyra, mely szinte perzselte. Kamasznak érezte magát mellette, akkortájt járt a fejében minduntalan a kefélés. És tessék, most öregkorára megy el az esze. Őt is utolérte volna a gyakran emlegetett változókor? Hülyeség! Nem hitt az efélében.

Carl ugrasztotta ki az elmélkedésből.

- Szokatlanul csendes vagy ma – huppant le az asztal szélére.

- Van valami?

- Újabb két gyilkosság, egy öngyilkosság. Az éjszaka pedig volt egy rablótámadás, ami gyilkossággal végződött. Soroljam még?

- Jobb lett volna, ha el se kezded – nyögte válaszul a férfi.

Carl vállat vont, és beleharapott a fánkba, amit éppen eszegetett.

- Te kérdezted. Nyugis volt az éjszakád?

- Jah, kösz. A Beverton üggyel mi van? – Alex a kezébe vett egy aktát.

Carl a fánkkal a nagy iroda felé intett.

- Fran vette át.

- Ezt is?

- Befejezte a Munoz ügyet. Most írja a jelentést. Öngyilkosság.

- Értem. – Alex belenézett a papírokba, megdörzsölte az orrát. – Jó lenne, ha még egyszer kihallgatnátok Bevertonék szomszédjait. A gyerekeket is. Ők talán szemfülesebbek voltak, mint a szüleik. – Rájegyzetelt egy kis cetlire, hozzácsatolta az aktához. A Beverton házaspárt álmában gyilkolták meg majdnem egy hónapja. Nem jutottak egyről a kettőre, találtak DNS mintákat, de egyik gyanúsítottal sem egyeztek.

- Mondtam, hogy Frané az ügy.

- Nem érdekel. Mondd meg neki, ezt pedig hajítsd az orra elé – nyújtotta az aktát.

Carl legyűrte a fánk maradékát, és éles szemmel meredt a főnökére.

- Mi van köztetek?

- Köztünk? – rökönyödött le Alex, és félretette a szendvics felét. Elment az étvágya.

- Úgy viselkedtek, mint a házasok, akik válás előtt állnak.

- Na, ide figyelj, te anyaszomorító…

- Ne is folytasd! – Carl előrehajolt. – Fran pikkel rád Angyal miatt, ez nyilvánvaló. Nem hiszem, hogy megdöntötted, és azért lenne pipa, mert dobtad Angyal miatt. Akkor mi a fene van, he?

Alex morcosan nézett ki a fejéből.

- Ha én azt tudnám… Nem volt semmi köztem és Fran között, és… nincs közöm Pillangóhoz sem, mielőtt rákérdeznél.

- Még – Carl vigyorogva felugrott, amikor a férfi utána nyúlt. – Értem, mentem dolgozni.

Alex még egy ideig káromkodott, majd fejest ugrott az akták rengetegébe. A felettese hívta, elküldte a búsba, összevesztek, a főnök pedig jutalmul tovább csökkentette az ügy felbonyolításáért kiszabott határidőt. Ennyi idő alatt nem lehetett eredményt elérni. Délutánra már hasogatott a feje, és megfogadta, ha túljut ezeken a szarságokon, kivesz egy hét szabadságot és a kapitányság környékére sem jön önszántából. Maximum, ha hat ökörrel vontatják ide.

Arnie fél három után kukkantott be hozzá.

- Van itt valaki, főnök, aki téged keres.

- Na és? Küldd be! – Alexnek nem volt kedve a jópofihoz. Már túl volt a délutáni aspirinen is, modora ezzel együtt hanyatlásnak indult. Pokróc volt, mint mindig.

- Nem is tudom… - Arnie tétovázott. – Mostanában vonzod a homokosokat, vagy mi?

Alex a homlokát ráncolta.

- David Eichorn az?

- Nem. Ez a figura… sokkal különb nála. – Arnie nagyot nyelt.

Alex fejében egy lehetőség fordult meg, és már ugrott is fel. Elviharzott Arnie mellett, majd ugyanekkora lendülettel megtorpant, mert karcsú alak vetődött a nyakába.

- Alex!

- Jamie? – tolta el magától a támadót.

Gyerekkori barátja nevetve tette csípőre a kezét.

- Szörnyű vagy… - kacagta. – Nem változtál semmit: hideg vagy és távolságtartó.

Alex alig akart hinni a szemének. Jamie Aiello egyidős volt vele, egy suliba jártak sok-sok évvel ezelőtt. Ő főiskolára ment, míg Jamie egyetemre zenét tanulni. Szülei vagyonos emberek voltak, Jamie pedig tehetségesen művelte a hegedülést, így pár évvel később már kezdték megismerni a nevét művészkörökben. Néha sikerült összeülniük egy italra vagy egy vacsorára, bár az utóbbi egy-két évben csak telefonon beszéltek egymással Jamie időbeosztása miatt. Amúgy ő volt az a homoszexuális barát, aki pont nemrég jutott eszébe.

- Te sem változtál – vigyorodott el lassan.

Jamie finoman vállat vont. Egymagas volt a férfival, de sokkal karcsúbb és törékenyebb csontozattal rendelkezett. Gesztenyebarna haja szokás szerint kócos volt, körbeölelte az arcát, szemében pedig vidámság csillogott. Mellette rózsaszín gurulós bőrönd állt, a fogantyún elegáns mélykék kabát.

- Természetesen most is gyönyörű vagyok és csupa vidámság – mosolyogta.

- Az egoistát ne hagyd ki – figyelmeztette Alex. Kezet nyújtott, amit Jamie elkomolyodva elfogadott. – Örülök, hogy látlak. Most jöttél vagy már menni készülsz? – célzott a rikító színű bőröndre.

- Én is. A járatom két óra múlva indul haza.

- Értem. Gyere az irodámba! – Alex betessékelte, majd az ajtóból visszafordult. – Mi a frászt tátjátok a szátokat? Belerepül egy kismadár, gyermekeim! – Mindenki összerezzent, és szinte belevetették magukat a munkába.

Jamie hangosan kacagva vetette le magát a kanapéra, miután bőröndjét leállította az ajtó mögé.

- Ne piszkáld őket! – legyintett. – Tudod, hogy elég figyelemfelkeltő vagyok.

- Az már biztos! Miért kell úgy öltöznöd és viselkedned, hogy ránézésre lesírjon rólad, buzi vagy? – Alex leült vele szemben a kisasztalra, és rágyújtott.

Jamie felvonta a szemöldökét.

- Nem tetszik a ruhám? – pislogott nagy szemekkel. Feszes farmert viselt, fehér inget. Ez még nem is lett volna feltűnő, de ő viselte. Jamie minden ruhában feltűnő volt, hiszen könnyed, riszálós járása magára vonta a nők és a férfiak figyelmét is.

- Nem igazán, bár az kétségtelen, hogy jól áll.

- Na, ugye! – A férfi elégedetten bólintott, és leszedett egy láthatatlan szöszt a nadrágjáról. – Tegnap délután vettem őket. Kellett egy kis szünet, mielőtt belevetem magam a munkába. Épp egy koncertről tárgyalok pár fejessel.

- Mikor érkeztél?

- Tegnap reggel. – Jamie az ország túlfelén élt, így sok idejét töltötte repülőgépeken.

- Felhívhattál volna… - Alex nagyot szippantott a cigiből, és szemügyre vette barátja arcát. Jamie nem sokat változott utolsó találkozásuk óta. Simán letagadhatta a korát, nem nézett ki harmincnak sem. A fülében ezúttal is függő himbálózott, a nyakában aranyláncon egy szív lógott, a csuklóján számos karkötő csilingelt, az ujjain pedig gyűrűk szórták fényüket. Jamie akkor érezte jól magát, ha ezek csörögtek-zörögtek, előre jelezve érkezését.

- Úgy hallom, nem igazán érsz rá. – Barátja összevont szemöldökkel fonta össze a karját. – Ezzel vannak tele az újságok. Merénylet a gyilkossági csoport vezetője ellen…

- Hülye firkászok! – Alex kedvetlenül lóbálta a lábát. – Szerencsére a sajtósunk jó munkát végez, és engem békén hagynak. Ha mégis megtalálnak, lecsapom a telefont – próbált viccelődni. 

Jamie hangjába mégis aggódás vegyült.

- Jól vagy?

- Kurvára! – Alex kis híján elharapta a nyelvét. Jamie nem szerette a káromkodást, most is azonnal csúnyán nézett rá.

- Erről igazán leszokhatnál…

- Jaj, Jamie, ne szórakozz! – Alex felpattant, és kibámult az embereire. – Itt leszokni a csúnya beszédről? Lehetetlen.

Jamie a gyűrűsujján levő gyűrűt babrálta.

- Tudom, és bocs. Ugye, nem fogod elkapatni magad?

- Ne viccelj, Jamie! – Alex visszaült a helyére.

- Nem viccelek, édesem! – Jamie komoran sóhajtott. – Aggódom érted.

- Jah, kösz. Vigyázok magamra.

A férfi a térdére könyökölt.

- Úgy nézel ki, mint akin átment az úthenger.

- Kábé úgy is érzem magam. Veled mi a helyzet? A szüleid hogy vannak?

- Semmi különös, dolgozom, utazom. Anyáék meg Christa húgom gyerekeit dédelgetik. Mázli, hogy nála kettő is van, engem békén hagynak. Bár azt nem bánnám, ha Francisnek kellene szülnöm – nevette el magát. Lesírt az arcáról, hogy boldog.

- Francis bírja még melletted?

Jamie huncutul kacsintott.

- Remélem. – Francis-szel két éve alkottak egy párt, igaz, különösebb kapcsolatot keveset lehetett találni. Jamie életvidám, barátságos zenész volt, míg Francis négy évvel idősebbként kutatóként dolgozott egy intézetben. Komoly szemléletű, morc figura volt, mégis tökéletes párt alkottak Jamie-vel. – Neked van valakid?

- Senki. Maddie nemrég dobott.

- Ő is? – Jamie arcára sajnálkozás telepedett. – Édesem, ez nem mehet így tovább. Össze kéne szedned magad. Hogy lesz így házasság, gyerek, szép nyugdíjas évek, unoka?

Alex undorodva megborzongott.

- Ne ijesztgess! – morrant. – Úgy nézek ki, mint aki gyereket akar, meg nyugis életet?

Jamie felkuncogott, csak úgy vibrált az elevenségtől.

- Nem éppen. Édesanyád gondolom, eleget szekál…

- Ne is mondd… - Alexnek eszébe jutott az otthon hagyott David, és ettől azonnal elkomorodott.

Barátjának persze feltűnt a változás.

- Elő a farbával! – csettintett.

- Mi van?

- Látom, hogy valami nem stimmel veled, és most nem a nyakadba akasztott hóhérokról beszélek. Ennyire megviselt volna, hogy Maddie dobott?

Alex elhúzta a száját, és újabb cigire gyújtott volna, a doboz üresen ásított vissza rá. Dühében a kukába hajította.

- Francot érdekel az a ribanc!

Jamie arca megrezzent, de nem szólt érte. A faggatózást viszont nem hagyta abba.

- Akkor? Amúgy az embereid elég nagy figyelmet szenteltek nekem – jegyezte meg. – Emlegettek egy másik „buzit”.

Alex felnyögött.

- Pletykás banda!

Jamie elkomolyodott, és ettől máris megváltozott az aurája is. Alex mindig elfelejtette, hogy milyen meggyőző tud lenni, ha akar.

- Miről van szó?

- Inkább kiről – sóhajtott fel Alex megadóan. Pár szóban összefoglalta, amit Davidről tudni kellett.

Jamie kilépett a cipőjéből, és felhúzta a lábát maga alá. Pillanatok alatt kényelembe helyezte magát, mint aki otthon van. Alex ettől valahogy megnyugodott. Eszébe idézte az egykori közös léhulásokat, tivornyákat, beszélgetéseket. Jamie barát, akiben megbízhatott.

- Értem. Gondolom, elbujtattad. Nem, ne is mondj semmit! – A férfi felemelt kézzel tiltakozott. – Viszont inkább arról mesélj nekem, hogy mit érzel iránta.

- Érzek? – nyikkant a hadnagy. Úgy érezte magát, mint az anyja vagy az agyfürkész előtt.

- Ne akard bemesélni nekem, hogy az embereid vakok. Amúgy meg kitűnik, hogy valami történik benned.

- Örülök, hogy ez ennyire nyilvánvaló… - Alex kedvetlenül ropogtatta az ujjait.

Jamie arcán futó mosoly jelent meg.

- Ne butáskodj, édes! Ismerlek, mint a tenyeremet, persze, hogy szemet szúrt, hogy valami nyomja a szívedet. Apropó, szív! Nem vagy te szerelmes véletlenül?

Alexnél elszakadt a cérna.

- Nem vagyok buzi – hörrent. – Nem vagyok szerelmes belé! Soha! Csak… - elakadt.

Jamie felvont szemöldökkel nézett vissza rá.

- Csak? – érdeklődött lágyan.

Alex úgy érezte, muszáj elmondania valakinek, különben megbolondul.

- Megőrülök, ha a közelembe jön. Legszívesebben leteperném, és megerőszakolnám. Őt, a prostit… - Átvetette magát a kanapéra Jamie mellé. – Fogalmam sincs, mi van velem. Ez annyira más. Francba! Én nem vagyok lelkizős típus, és most itt ülök veled, mint valami idióta – sóhajtotta. – Már megállapítottam, hogy öregszem.

Jamie erre megfogta a kezét. Alex nem akarta, mire huzakodtak egy kicsit. Jamie viszont a törékeny külseje ellenére bitangerős izmokkal rendelkezett, így Alex megadta magát, ha nem akarta törött ujjakkal végezni.

- Alex, édesem… - Jamie derűs pillantással hajolt oda hozzá. – Szuper pasas vagy, egyáltalán nem öreg, csupán a stresszes melódnak hála, rossz a modorod, az illemkódexet meg rég nem tartod be.

- Ne hozz zavarba, oké? És elengednéd a kezem? – Alex megpróbálta újfent kiszabadítani az ujjait. – Kibaszo… - Elharapta a szót, engedelmesen hátradőlt, és hagyta, hogy régi barátja finoman masszírozza a tenyerét. Lassan megnyugodott, majdnem felnyögött – kéjesen, elégedetten.

- Jobb? - Jamie gyengéden megpaskolgatta a kézfejét.

- Hol tanultad ezt? – Alex rámeredt. – Merevedésem van – közölte döbbenten.

Jamie a fejét hátravetve nevetett. Még a könnyei is folytak, szipogva törölgette őket.

- Jaj, de édes vagy! – nyomott egy puszit a férfi arcára.

- Hé! – Alex hátrakapta a fejét, mire Jamie mit sem törődve a tiltakozásával a vállára hajtotta a fejét.

- Bocs, mindig elfelejtem, hogy te nem szereted a szeretet-rohamokat.

- Hát, nem igazán. – Alex hallgatott egy kicsit, majd tétován megkérdezte. – Diagnózis?

Jamie a fülébe súgta.

- Szerelembe esés.

- Menj a… - Alex megint elharapta a mondatot, kis híján a nyelvét is. – Ne szórakozz velem!

- Miért tenném? Gondolkozz már egy kicsit, édesem! – Jamie kitekert fejmozdulattal nézett fel rá. – Attól, hogy még soha nem volt férfipartnered, nem jelenti azt, hogy nem kívánhatsz meg valakit. Ez nem bűn, drágám!

- De…

- Oké, azt elismerem, hogy elsőre tényleg riasztó lehet egy hetero pasinak egy férfi iránt bármit is érezni – biccentett a férfi. – Viszont azt ne feledd, hogy tied a döntés, a választás joga.

- Jamie…

- Jaj, ne légy ennyire mimóza, Alex – csattant fel Jamie, és kiegyenesedett. – A gyilkosokat persze reggelire eszed, de megijedsz a tulajdon érzelmeidtől?! Vágd hanyatt, szexelj vele, ha az jobban esik. Utána ints búcsút neki, és ezzel el van intézve. Nem kell tudnia róla senkinek, csak neked és neki. Ennyi.

Alex tudta, hogy ezt képtelen megtenni Daviddel. Ezt Jamie tudomására hozta, aki persze erre úgy vigyorgott, mintha megnyerte volna a lottót. Alex morc arca láttán, játékosan megbökte az orrát.

- Nem úgy ismerlek, édesem, mint aki fél az ismeretlentől – mondta. – David Eichorn iránt érzel valamit, amit nem hagysz kibontakozni, mert a macsó éned nem engedi. Mi van akkor, ha beleszeretsz? Nem követsz el bűnt vele. Próbáld ki, hogy milyen egy másik emberhez olyan közel kerülni, hogy azt kívánod, bárcsak összeforrnál vele. Attól nem leszel kevesebb, mint most vagy.

- Félreérted…

Jamie azonban nem engedte, hogy közbeszóljon.

- Nem értem félre! – rázta a fejét határozottan. – Azért, mert David férfi és nem nő, nem engeded, hogy kibontakozzanak az érzelmeitek. Mert az olyan… szégyellnivaló lenne, gondolom én. Ha nő lenne, már rég megjártátok volna az ágyat, tudom én jól. Engedd, hogy a mások által rád testált korlátok lehulljanak. Te nem vagy az az ember, aki mindig betartja a törvényt, hiába vagy a törvény betartatója. Adj egy esélyt magadnak!

- Feküdjek le vele, hogy olyan legyek, mint a többi genyó? 

Jamie tekintete elhomályosult.

- Ne ítéld el őt! – kérte.

- Nem teszem, csak nem tudnám kihasználni őt. Mi van, ha nem jön be, amikor… érted?! Dobjam? Akkor nem leszek különb a többinél, aki kúrta.

- Észrevetted, hogy jobban érdekel az, hogy ne bántsd meg őt, mint bármelyik csajodnál?

- Amikor megismertem, úgy beszélt, hogy még engem is lehökkentett. Mostanra már láttam sok másik arcát, és még mindig képes meglepni. Éjszaka hozzám gömbölyödve aludt, és megijesztett… - Alexből ömlött a szó. Csapongtak benne a gondolatok. – Olyan ártatlan volt… miközben pontosan tudom, hogy megjárta már a poklot. Látta a kisöccsét holtan, rémálmai vannak, és olyan sovány, hogy érzem a bordáit, amikor átölelem. Sokkal fiatalabb nálam, mégis legalább olyan öreg a tekintete, mint az enyém. Megérintett, pedig nem akartam. Nem vagyok az a fajta fickó, akinek megesik a szíve egy kurván. Ő mégis más… Nem akartam, hogy az legyen… most pedig nem tudom kiverni a fejemből. – Jamie gyengéden újra masszírozni kezdte a kezét. Nem szólt, csupán hallgatott és rá figyelt. – Régi motoros vagyok már, úgy hittem, engem senki nem fog behálózni. Egyik nő sem. Aztán berobbant az életembe David. Képtelen lennék lefeküdni vele csak azért, hogy kielégítsem a vágyaim. Majdnem megtettem… - Elmesélte a jelenetet. – Ha nem jönnek a kollégák, ki tudja, mi lett volna. Kívántam. Abban a pillanatban, megtettem volna bármit a kedvéért, ha kérte volna, öltem volna érte. Még soha nem éreztem hasonlót, és ez megijeszt, vagy inkább zavar. Minden pillanatban, amikor meglátom, magam alatt akarom tudni. Benne akarok lenni… - Elhalkult a hangja, zavartan félrenézett. Jamie azonban még mindig nem mondott semmit, hagyta, hogy kibeszélje magából az érzéseket, amiket eddig visszafojtott. – Tudom, hogy még az embereim többsége is tart tőlem. Úgy tartják, nekem nincsenek érzelmeim – keserűen mosolygott. – Vannak, csak már visz a rutin, megtanultam csukva tartani a lelkemet, mert különben már rég beleőrültem volna.

- Ember vagy, Alex – felelte Jamie. – Nem szégyen, ha halandóként érzel.

- Valóban nem, de ebben a szakmában nem hagyatkozhatsz az érzelmeidre, különben dilidoki kezei között végzed. – Alex hátrahajtotta a fejét a kanapé háttámlájára. – Le akarok feküdni vele, de nem akarok olyan lenni, mint a többiek – vallotta be. – Nem tudom, hogy ez szerelem-e, és életképes lenne-e.

- Vágj bele, és megtudod – javasolta Jamie nyugodtan.

- De…

- Már megint az a francos de! – Alex nagyot nézett, Jamie mérgesnek tűnt. – Mikor fogod már fel végre, hogy a szerelem nem betegség? Nem leszel tőle gyengébb! Hagyd, hogy megtörténjenek a dolgok. Azzal nem használod ki őt, sőt, pont azzal leszel különb a többi „genyónál”, hogy téged idézzelek, ha őszinte leszel hozzá. Nem fogsz gyengének tűnni, hanem férfinak, aki felvállalja az érzéseit. Még akkor is, ha férfi a partnered.

- Jamie…

- Hallgass! – A férfi kiegyenesedett ültében, keménynek és idegennek tűnt. – Soha nem mondtam el neked, de sokat jelentett nekem, hogy akkoriban, amikor kiderült, hogy meleg vagyok, a barátom maradtál, és nem fordultál el tőlem. Jó ideig szerelmes voltam beléd, ami lassan elmélyült valami sokkal többé. A legjobb barátom vagy, és a legfontosabb személy Francisen kívül. Még akkor is, ha keveset találkozunk…

Alex megrendült. Csak nézte Jamie-t, és erősen megszorította a kezét.

- Köszönöm.

Jamie bólintott, aztán két pillanat újra visszaváltozott a derűs tekintetű kölyökké, aki volt.

- Na látod, édesem. Csak én kellettem ide, és máris át-ki-megbeszéltük a dolgaid. Most viszont, jesszus, mennem kell!

Alex felnevetett. Felálltak, Jamie belelépett a cipőjébe, majd a bőröndjében turkált.

- Hoztam neked egy doboz csokoládét. Hova is tettem?

- Majd legközelebb odaadod. Elvigyelek a reptérre?

- Dehogy. Na, megvagy! – húzta elő a dobozt Jamie. – Lent vár a sofőr.

- Oh, bocs! A kocsim nem megfelelő egy sztár fuvarozásához.

Jamie a kezébe nyomta a csokit, majd szorosan megölelte. Hozzásimult, és Alex érezte, ahogy mély levegőt vesz, mintha az illatát akarná magába szívni. Elszégyellte magát. Milyen barát ő? Jamie kiteszi a lelkét is, erre ő adja itt a megközelíthetetlen zsarut. Bizonytalanul viszonozta a mozdulatot, mire a férfi hátrahajolva szélesen rámosolygott.

- Látod? Nem is volt olyan nehéz, édesem.

- Na, menj, végre! – taszította meg könnyedén Alex.

Jamie elkapta a bőrönd fogantyúját, vállára vetette a kabátját, és ringó léptekkel kisétált. Alex követte, de a férfi megálljt intett.

- Hess, édesem! Dolgozz csak, kitalálok. Légy jó, és majd felhívlak. Jah, és megjelenik az új cd-m, küldök belőle a jövő hónapban. Puszi! – Mielőtt Alex válaszolhatott volna, a férfi rákacsintott, futó csókot nyomott az ajkára (Az ajkára!), és elsietett. A nyomozók tátott szájjal meredtek utána. Alex mély levegőt vett, és sarkon fordult. Bevágtázott az irodába, még az ajtót is bevágta maga mögött. Nem hiányzik neki a kíváncsiskodás, épp elég baja van.

Cigit kezdett keresgélni, átkutatta a zakóját, de csak egy papírfecni akadt a horgára. Ledobta a kávésbögréje mellé, és kihúzogatta a fiókokat. Végül az egyikben talált egy félig teli dobozt. Rágyújtott, és idegesen szívta le a füstöt. Úgy perzselt az ajka, mintha megégette volna. Hogy figyelmét elterelje, felkapta a papírt, széthajtogatta.

E-mail

Ennyi állt rajta. Leült, és elgondolkozott. Ezt nem ő írta, de nem is Pillangó írása. Ismerős volt valahonnan, de mégsem az. Vállat vont, és a számítógéphez fordult. Rákattintott a bejövő leveleire, aztán kis híján megfulladt döbbenetében.

Michel – állt a feladó helyén. Égnek állt a haja, és azonnal rátapadt a telefonra.

- Küldj fel hozzám egy laborost. Van nálam egy papír, szeretném, ha megnéznétek ujjlenyomatra, vagy bármire, ami esetleg fellelhető rajta.

Újabb telefon következett.

- Billy, nézz utána a leveleimnek. Most kaptam egyet, szeretném, ha ráállnál, honnan jött, ki a feladó.

Lecsapta a kagylót, és a monitorra meredt. Michel… Milyen rég is volt…

Michel bérgyilkos volt. Ő még kezdő nyomozóként dolgozott, amikor először hallott róla. Michel láthatatlan volt a rendőrség számára, munkáit úgy végezte el, hogy kétség sem férhetett hozzá, az ő keze munkája. Azóta eltelt több, mint tíz év, ő már feljebb jutott a ranglétrán, Michel pedig egyre vagyonosabb célpontok után nézett. Legutóbbi áldozata egy kormányzójelölt volt az ország túlsó felében. Senki nem tudta, ki volt a megbízó, de az teljesen bizonyos volt, hogy ő volt a kivitelező. Mit akarhat tőle? Átverés lenne? Csapda? Miért most?

Carl nyitott be.

- Bocs, hogy zavarni merészellek… - kezdte, de a hadnagy arcára pillantva elkomolyodott. – Mi történt?

- Kaptam egy üzenetet.

- Kitől?

- Micheltől.

Carl a homlokát ráncolta, majd döbbenten elkerekedett a szeme.

- Attól a Micheltől?

- Pontosan. – Megcsörrent a telefon, Alex felkapta. Hallgatott, bólintott, majd szó nélkül letette. – Nem tudni, ki volt a tényleges feladó. Minden nyomot eltüntetett maga után.

- Mit akar tőled? – Carl feldobta a fenekét az asztal szélére, és előrehajolt, hogy lássa a monitort.

Alex megnyitotta a levelet, majd a körmére égett csikket a teli hamutartóba pöccintette.

- Egy megbízásra való felkérés… - mormogta. Lejjebb görgette az egeret, majd elfelejtett levegőt venni. – A célpont…

- … te vagy. – Carl suttogott. – Mi a fasz folyik itt, Alex?

- Nem tudom.

Alex végigolvasta a levelet, amelyben valaki az ő meggyilkolására ad megbízást Michelnek. A pénz nem számít, de a hadnagynak még a héten holtan kell végeznie. Michel elfogadta a felkérést. Alex haja égnek állt.

- A kurva életbe! – nyögte.

- Valakinek nagyon a tyúkszemére léptél… - Carl kérés nélkül rágyújtott a férfi cigijéből.

- Enyhe kifejezés. Michelt bízták meg a megölésemmel. Ennyiből megvehetem előre a koszorút a síromra.

- Ne viccelj! – Carl vállon verte, de Alex mogorván megrántotta a karját.

- Te meg ne hülyülj! Gondold végig! Michel eddig soha nem hibázott. Egyetlen esetet sem tudsz mondani, ahol nem sikerült elsőre kinyírnia a célszemélyt. Miért pont nálam kezdené el?

Carl megbökte az egeret, a levél végére görgetett.

- A megbízás Kyle halálának az éjszakáján érkezett Michelhez. Elfogadta két nappal később. És még élsz. Ez jelenthet valamit, nem?

Alex agyában sötét gyanú fészkelt.

- És ha ő lőtt rám?

- Nem találtunk semmi nyomot, így… lehetséges.

Alex az aktákon dobolt.

- Lett volna rá lehetősége, hogy megöljön, de várt, míg ellépek az ablaktól. Miért?

- Tőlem kérdezed, akinek szintén tök homály ez az egész? – morgott Carl nyúzottan. – Mi van akkor, ha rád akarnak ijeszteni a levéllel?

Alex a fejét rázta.

- Hülyeség! Tudhatták volna, hogy ha megkapom ezt a levelet, még jobban fogok a hátam mögé figyelni, mint eddig.

Carl elszívta a cigit, és rávetette magát a doboz csokira, amit Jamie hozott a férfinak. Alex elszedte tőle, és bedugta a fiókba. Sajnos, Carl mindent képes volt megenni, ami az útjába került, és rátett még egy lapáttal a dologra, hogy nem hízott egy dekát sem, bármit is tömött magába.

- Hé, miért nem?

- Mert nem a tied! – dörrent rá Alex, és visszafordult a képernyőhöz. Újra átolvasta a levelet.

Carl dünnyögött valamit, majd követte a példáját.

- Kaptál már tőle üzenetet?

- Nem. Ő a bérgyilkos mintaképe. Láthatatlan, pontos, hideg, és nem akar dicsekedni a munkájával.

- Fehér madártollat hagy a hullákon. Mi ez, ha nem dicsekvés? – kételkedett a nyomozó.

Alex felsóhajtott.

- Szimplán csak jelzi, hogy az a munka az övé. Jelzés nekünk. Dicsekvés az lenne, ha állandó kontaktusban lenne valamelyik ügyét végző nyomozóval, esetleg a médiával.

- Te kaptad az egyik ügyét anno, igaz?

- Igen. Egy ügyészt ölt meg. Később kiderült, hogy Rouve korrupt volt, ráadásul pedofil. Senki sem sajnálta a halálát. Viszont soha nem derült ki, ki adott megbízást a megölésére.

- Miért van olyan érzésem, hogy Michel csak olyanokat öl meg, akik megszolgálták a halált?

Alex összevont szemöldökkel visszakattintott az újabb bejövő levélhez.

- Mert így van. Még egy – mondta.

Carl már rá is vetette magát a hátára, onnan olvasta a szöveget.

- Mi ez?

- Újabb megbízás. – Alex érezte, milyen fakón koppannak a szavai. A fotón David mosolygott.

- Ne már! – Carl döbbenten nyehegett. – Ezt nem hiszem el!

Alex mély levegőt vett, és gondolkodott. Biztosra vette, hogy David miatt akarják eltenni láb alól. Tehát David tud valamit, amit valaki szeretne, ha nem derülne ki. Carl mondta ki a következő gondolatát.

- Ez nagyon nem Micky módszere.

- Valóban nem. Neki ehhez nincs pénze. Meg szereti egymaga intézni a dolgait. Valaki más áll a háttérben…

- De ki?

- Honnan a kibaszott életből tudhatnám? – vicsorgott Alex idegesen. Amikor újabb levél jött, már meg sem lepődött. Rákattintott.

- Fotók?

- Igen. – Alex ráment az egyikre, majd újfent elakadt a hangja.

Carl beszélt helyette.

- A kurva életbe! Ez Angyal?

- Igen. – Tényleg David volt a képen. Egy öltönyös férfi tapogatta éppen.

- Ki a másik fickó a képen? – Carl szinte beledugta az orrát a monitorba.

Alex a haját tépte, más reakcióra képtelen volt.

- A kormányzónk…

 

 

5. fejezet

 

Alex a falat bámulta elmerülten. Főnöke éppen telefonált. Néha bosszúsan felmorrant, de amúgy csak igenezett. Alex sejtette, hogy így lesz. Mit is várt? Hogy kihallgatják a kormányzót, mégis miért ad megbízást egy prosti és egy zsaru megölésére? Mert Michel nem azért küldte a képeket, hogy eldicsekedjen vele, neki ezek is megvannak a fotóalbumban. Azoknak a képeknek küldetése volt, üzenete. Alex tudni akarta az összes titkot, ami hozzájuk fűződött. A főnökére pillantott, amikor az letette a kagylót.

- Nos?

- A kormányzó úrral beszéltem személyesen. Valóban volt egy találkozója az Angyal becenevű fiúprostituálttal, de nem történt köztük semmi.

- Persze, majd bevallja, hogy megkúrta. Ne viccelj!

A főnök a kinyomtatott képeket pöckölgette.

- Ezt jó lenne elsüllyeszteni jó mélyre… - vetette fel halkan.

Alex rámeredt.

- Te most azt várod tőlem, hogy tegyem őket talomba, mert a kormányzó is belekeveredett az ügybe?

- Ferguson…

- Kurvára felejtsd el! – A hadnagy felugrott, felkapta a mappát a képekkel, és kiviharzott.

Carl az ajtó mellett várt rá, ellökte magát a faltól, és felvette a léptei ütemét.

- Mi van?

- A kormányzó úr tagadja, hogy viszonya volt Pillangóval. Viszont, mily jó hír, azt elismeri, hogy találkozott vele. A képek ekkor készültek.

- Gúnyt érzek a hangodban… - Carl alig bírt megállni, amikor felettese megtorpant.

- Gúnyt? Kibaszottul mérges vagyok. – Alex egészen közel hajolt, szinte suttogott. – Egy szimpla gyilkossággal kezdődött az egész, azt hittem, végre fülön csíphetem Mickyt… Erre mi történik? Vérdíj van a fejemen, mintha egy lennék a stricik közül, akiket sittre vágok. Kétszer próbáltak kinyírni, mindezt pár napon belül. A nyakamba akasztották az ország legjobb bérgyilkosát, s közben figyelnem kellene egy tanúra, aki talán az egész ügy kulcsa. Most meg itt vannak ezek a fotók, amik elvezethetnek a gyilkoshoz, de nekem az asztal alá kell söpörnöm őket, mert sajnos, a politika szent és sérthetetlen. Szerinted van kedvem gúnyolódni?

Carl a fejét rázta, és zsebre dugta a kezét.

- Nem.

Alex mérgesen csapott a falra, majd folytatta útját.

- Árulónkról van híred? – kérdezte csendesen, már a lépcsőn haladva lefelé.

- Nincs. Ma éjszaka találkozom az egyik informátorommal.

- Mihamarabb híreket akarok.

- Igenis.

Az irodában külön váltak. Arnie jelentést tett Alex asztalára, aki azonnal belemerült. Az aktát kulcsra zárt fiókba bújtatta. Csak akkor nyújtózott egy nagyot, amikor Fran sétált be hozzá.

- Jó volt a megérzésed a Beverton ügyben… - állt meg az asztala előtt, és elővette a jegyzetfüzetét.

- Valamelyik gyerek látott valamit?

- Igen. Dominic Strought, a második szomszédban lakik a szüleivel. A kishúgával játszott a kertben, és felfigyelt egy fekete autóra, ami behajtott Bevertonék felhajtójára.

- Ez is valami. Talán elindulhatunk ezen a nyomon. A szomszédokat újra járjátok körbe, nem látta-e valaki. Telik az idő, és még nem jutottunk dűlőre. És vedd elő újra a helyszínelőket, hátha találtak valamit.

- Igenis.

Még beszéltek pár szót, aztán Fran elment dolog iránt, és Alex megkönnyebbülten sóhajtott. Nem sok kedve volt a nővel vitázni, pedig Jamie megjelenése miatt számított néhány sértésre. Úgy tűnt, hogy Fran valamiért visszavonulót fújt. Ha nem lett volna ezer gondja, elgondolkozott volna rajta, de így csak felírta agya jegyzetfüzetébe, mint elintézendőt.

Újra végignézte a képeket, de nem jutott velük sokra, dühében bevágta az összeset a fiókba. Arnie hozott neki egy kávét, de ez sem derítette jobb kedvre. Morózusan végezte tovább dolgait. Emberei kerülték, mint a tüzet, tudták, hogy mostanában rájár a rúd, és nem akartak pont akkor a helyszínen lenni, amikor elpattan önfegyelmének vékonyka húrja.

Késő délután sikerült kiharcolnia, hogy kapjon még egy embert. Julia egy másik osztályon dolgozott, de most átvette Frantől a Beverton ügyet, hogy haladjon az egyre több problémát okozó Eichorn gyilkosság felderítése. Már este kilenc is elmúlt, amikor Alex elszabadult az irodából. Carl a kapitányság előtt várt rá járó motorral.

- Ugyanott tegyelek ki? – érdeklődött.

- Aha, kösz. Hol találkozol a besúgóddal?

- A Kék Madárban.

- Vigyél fegyvert!

- Nálam van – veregette meg a hónalját a nyomozó cinikus vigyorral.

Kis idő múlva, jó pár jobbkanyar után, kitette a néptelen kertvárosi utcán a férfit.

- Jó prütykölést! – kacsintott.

- Menj a fenébe! – legyintett Alex kedveszegetten.

Carl röhögve magára hagyta. Alex átvágott pár kerten, majd a hátsó ajtón keresztül belépett a szülei házába. Anyja, aki éppen a konyhában tett-vett, megdermedt a láttára.

- Muszáj a frászt hoznod szegény anyádra? – érdeklődött csípőre tett kézzel.

- Bocsáss meg, anya!

Az anyja legyintett, és már indult is, hogy lesegítse róla a kabátot.

- Add ide, felakasztom. Amúgy örülök, hogy David itt van nálunk. Így legalább apáddal téged is gyakrabban látunk.

- Sajnálom – Alexnek csak sóhajtani volt ereje. – David?

- Olvas a nappaliban. Apád pókerezik a szomszédban. Megmelegítsem a vacsorát?

- Beszélnem kell Daviddel, talán majd utána.

- Azért megterítek…

Alex nesztelen léptekkel ment át a nappaliba. Nem kellett óvatoskodnia, David a fotelba kucorodva, ölében egy könyvvel, mélyen aludt. Félredöntött fejével, szőke hajával egy édes angyalnak tűnt. Nagyot sóhajtott, leült a kanapé karfájára, onnan bámulta. Nem bírta megállni, hogy ne érintse meg legalább az arcát. A fiú felriadt. Rémült tekintete láttán Alex elszégyellte magát, de aztán ez csak egy pillanatig tartott. Felrémlett előtte egy fotó, amin ez az Angyal épp kihívó mosollyal dörgölőzik a kormányzóhoz.

David elmosolyodott, mondani akart valamit, de megérezte a változást a férfi hangulatában. Elkomorodott hát ő is.

- Mi a baj?

- Hányszor dugott meg? – Alex nyers szavai szinte koppantak a feszült csendben.

A konyhában lábos csattant, de a férfit most ez sem tudta érdekelni. David felült, a könyv a szőnyegre hullott. Egyikük sem foglalkozott vele.

- Miről beszélsz? – suttogta.

- Inkább kiről… Tudod, kire gondolok, igaz? Hiszen nem lehet annyi menő kuncsaftod. Ő pedig igazi nagy fogás. Mióta, és hányszor? – Alex felemelte a hangját. – Netán különleges óhajai is voltak?

David arca elsápadt, majd megkeményedett.

- Semmi közöd hozzá!

- Semmi? – Alex mozdult, mielőtt a fiú védekezhetett volna. A pofon az arcán csattant, szinte visszhangot vert a néma házban. – Igenis van, a kurva életbe! – Alex fél füllel hallotta, hogy csapódik a hátsó ajtó. Biztos volt benne, az anyja rohant át Gudsunékhoz az apjáért. Haragja viszont már fellángolt, és tombolt dühödten. – Ma kaptam egy kedves levelet, amelyben egy nemzetközileg körözött bérgyilkos elfogadja a kinyírásomra célzó megbízást. És hogy azért majd ne unatkozzak a föld alatt, mellékeltek hozzá téged is. Micky nem így intézi az ügyeit, nem igaz?! Te viszont meghagytál abban a hitben, hogy ártalmatlan vagy, mint egy ma született csecsemő. – Alex felállt, mert képtelen volt egy helyben ülni. – Nem beszéltél a drága kis ügyfeledről, aki kúrogat majd, amikor rosszra fordulnak a dolgok, akkor eltetet láb alól. Mert itt az egész erről szól, vagy tévedek? Válaszolj, te kis hülye! – Alex megragadta David karját, és szinte feltépte a helyéről.

A fiú zihálva kapkodta a levegőt, villogó tekintete szinte gyűlölködve meredt rá.

- Engedj el! – sziszegte.

- Azt hiszed, hogy megijedek tőled, mint a kormányzód? – vágta az arcába Alex.

Ím, ki lett mondva… David tett egy mozdulatot, mindketten a kanapéra zuhantak, onnan le a szőnyegre. A dohányzóasztalba Alex beütötte a karját, de a fájdalommal mit sem törődve, leszorította a padlóra.

- Miért hallgatsz? Máskor olyan nagy a szád! – ordította az arcába. – Miért nem beszélsz arról, mit tudsz a kormányzóról, amiért feketelistára kerültél? Amiért a karrierjét kockáztatva bérgyilkost fogad? Mert ő volt, nem igaz? Legalább tagadd le!

David elszántan vonaglott alatta.

- Mit mondjak? – ordított vissza. – Hiszen úgy sem hiszel nekem…

- Hogy bízzak benned, ha hallgatsz? – Alex hangja elfulladt. Ezt kihasználva David kiszabadította magát, az emelet felé lendült. A férfi utánaugrott, a lépcsőnél érte utol, megragadta a vállát, és visszarántotta. Elkapta az arcába sújtó David karját, és a mellkasára vonta. Mielőtt agya felfoghatta volna, mit tesz, már ráhajolt David ajkára, hogy csókolja kifulladásig, mérgesen, féltékeny dühtől hajtva…

David nem tiltakozott. Visszacsókolt, kétségbeesett haraggal, félelem szülte fellobbanó tűzzel. Másik kezével Alex hajába markolt, nem eresztette, mintha csak attól félt volna, abbahagyja, és ha abbahagyja, akkor már nem marad más, csak az előbbi gyűlölködés, vádaskodás.

A falnak tántorodtak, falták a másikat, mint tiltott szerelmesek. Alex ujjai David ujjai közé fonódtak. Szabad kezével megemelte a fiút, hogy ágyékuk összesimult sistergő vágyat lobbantva mélyen a testükben. Ziháltak, külön váltak egy pillanatra, tekintetük nem eresztette a másikét. A düh lassan elcsitult. Megszelídült, ahogy bámulták egymást.

Alex lassan előredőlt, homlokát David homlokának döntötte.

- Félek – mondta halkan.

- Én is – felelte a fiú, és agyoncsókolt ajka szomorú mosolyra húzódott.

A mozdulat lassan, tétován jött. Összesimultak, átkarolták egymást. A fiú belefúrta az arcát Alex nyakába, és nem szólt, csak gyengéden cirógatta a haját. Alex beszívta az illatát, az otthon, a biztonság és a szeretet egyvelegét. Megnyugodott.

- Mondtam, hogy semmi baj – hallatszott az apja hangja a hátuk mögül.

- De Alex… - Az anyja aggódó hangja elhallgatott, ahogy megpillantotta kettősüket.

- Minden rendben, de most magunkra hagynátok minket? – Alex nem fordult meg, nem nézett rájuk, mert attól félt, akkor meglátná a kérdéseket az oly ismerős szemekben, be kellene vallania, amit maga sem ért, maga sem tud.

David nem sürgette, nem siettette. Leültek a lépcsőre. David az ölébe bújt, a vállára hajtotta a fejét. Alex a korlátnak vetette a hátát, és az ujjaival játszott.

- Elmondod? – kérdezte gyengéden.

- Hinni fogsz nekem? – A fiú hangja bizonytalan volt.

- Igen.

- Akkor is, ha hihetetlen dolgokat fogok mesélni?

- Akkor is.

David megnyugodva felsóhajtott.

- Körülbelül kilenc-tíz hónapja bukkant fel. Egyik este sétálgattam, és igyekeztem elkerülni Tommyt, aki akkoriban a stricim akart lenni. Jobb lehetőségnek tűnt, mint Micky, de nekem nem kell semmilyen szemét alak, hogy elszedje a pénzt, amit megkeresek. Kyle miatt fontos volt minden cent… - Egy pillanatra elhallgatott. – Fekete autóval érkezett, ő maga vezetett. Egyedül volt. Felvittem a lakásra. Egy átlagos kuncsaftnak ígérkezett, és még jobban is nézett ki, mint a többiek. Láttam, hogy nem a szegénynegyedből jött. Arra kért, szólítsam Billynek. Megtettem, de tudtam, hogy nem ez az igazi neve.

- Thomas W. Thomsonn. A W a William rövidítése, azt pedig Billynek becézik – szólt közbe Alex, de annyiban hagyta a dolgot, nem akarván kiragadni a fiút a történetből.

- Furcsa ízlése volt. Arra kért, tiltakozzak. Nem kiabálhattam a szomszédok miatt, de játékosan ellenálltam. Ez teljesen felhúzta. Egészen addig löttyedt volt, míg el nem kezdtem vonaglani, rúgkapálni. Na, de akkor aztán… - A fiú keze ökölbe szorult. – Szükségtelenül durva volt, ez izgatta fel. Jól fizetett, így szemet hunytam a dolog felett. Hetente egyszer jött sokáig, aztán rövidültek a látogatásai. Már egy hónapja nem láttam.

- Nem csak ennyiről szól ez a történet, igaz?

- Soha nem csak ennyiről szól… - mormolta kesernyésen David. – A harmadik alkalommal már tudtam, ki ő. Sejtette, hogy tudom, de nem hozta szóba a dolgot. Viszont egyre többször dicsekedett. Hogyan kevert korrupciós botrányba egy másik politikust, aki az ő helyére pályázott, holott tudta, hogy vele nem lehet packázni… Hogy megerőszakolta a gyerekei dadáját, de élvezte az a ringyó, hiszen ott sikoltozott alatta, míg el nem hallgattatta. Róla mesélt később is, a nő ügyvédhez akart fordulni, de egy szerencsétlen baleset meggyőzte arról, hogy jobban jár, ha hallgat… Mesélt a nagyfiáról is, aki nyámnyila kölyök, ezért minden este móresre tanítja a nadrágszíjjal…

- Rohadt állat! – Alex a hajába túrt idegességében. – Carrathian tisztességes politikus volt, pont ezért szúrta Thomsonn szemét. Emlékszem a bébiszitterre is. Azóta már halálos baleset érte. Állítólag öngyilkos lett. Arnie nyomozott az ügyben. Thomsonn nagyfia alig lehet tizenkét éves. Hogy rohadna meg…! – Alex csúnyán káromkodott. – Elmondta neked a legféltettebb titkait, nem csoda, hogy holtan akar látni.

- De téged miért?

- Mert attól fél, elmondasz nekem mindent, ahogy most meg is tetted.

- Értem. Miattam vagy bajban.

- Fenéket! Azért vagyok bajban, mert Thomsonn pontosan tudja, hogy ha én rávetem magam egy koloncra, akkor azt nem eresztem.

- Fél tőled? – David felemelkedett, közvetlen közelről a férfi szemébe.

- Remélem.

- Alex, kihűl a vacsora! – Az anyja kiáltása félbeszakította a beszélgetést.

David felállt.

- Menj enni! Most úgy sem tudsz semmit tenni.

- Pedig fogok – ígérte Alex sötéten.

A konyhában nem beszélgettek, csak az apja mesélt a pókerjátszmáról. Az anyja jóindulatú mosollyal hallgatta, de közben néha aggódó pillantásokat vetett a fiára. Alex épp a sült húst szeletelte, amikor megcsörrent a telefonja. Összevont szemöldökkel meredt az ismeretlen számra.

- Ki az? – kérdezte David kíváncsian.

- Nem tudom – vont vállat a férfi, és benyomta a zöld gombot. – Ferguson. – A válasz hallatán megmerevedett. – Ki maga? – morrant, de a vonal túlfelén az ismeretlen elhadarta mondandóját, és a vonal már csak búgott süketen.

- Mi történt? – David érezte, hogy baj van.

Alex már pattant is fel. Nyomkodta a telefonját, közben lekapta a falról a szülei vezetékesét, és azon is pötyögött. A mobilja csak csörgött, nem vette fel senki. A másikon szerencsésebb volt.

- Itt Ferguson hadnagy. Jelentettek balesetet a Kék Madár környékén? – Várt, miközben a szülei egymás kezét fogva bámulták, David pedig idegesen harapdálta az ajkát.

Alex elköszönt, a mobilja közben szétkapcsolt, nem sokon múlt, hogy nem vágta földhöz. David viszont elkapta a csuklóját.

- Mi történt?

- El kell mennem…

- Alex… - David most először szólította a keresztnevén, így megtorpant. Magához vonta, úgy súgta a fülébe.

- Ne merészelj kimozdulni innen! Bármi van, azonnal hívjatok. A járőrök gyakrabban járnak erre, kiadtam parancsba. Megértetted? – David bólintott. – Nem lesz semmi baj!

- Ezt pont te mondod? – A fiú kétségbeesetten kapaszkodott a karjába.

- Fiam! – Az apja az anyját átkarolva nézett rá. – Mi folyik itt?

Alex mély levegőt vett.

- Kaptam egy telefont, ismeretlen hang elmondta, hogy az egyik emberemet elütötte egy autó, amikor megpróbált átkelni az úton egy másik férfival. A másik férfi halott. Riasztották a mentőket egy cserbenhagyásos gázoláshoz, ahol egy halott és egy sérült maradt a helyszínen.

- Nem lehet, hogy csapda? – David gondolkozott.

- Nem. Carl ma este a Kék Madárnál találkozott az egyik besúgónkkal.

David összenézett a Ferguson házaspárral, lassan elvette a kezét.

- Vigyázz magadra!

- Te is! Sietek haza – Alex nem is gondolkozott, amikor már szájon csókolta a fiút.

Kiviharzott, mielőtt mélyebb értelmet talál a tettében. Mentében kapta fel a kabátját, és dühödten kitárta az ajtót. Dolga volt.

A motoros pont vele szemben várakozott. Alex a pisztolya után kapott, de a bukósisakos fegyvertelen kezét mutatta, majd intett. Nem volt mit tenni, odaballagott hozzá. Az idegen egy sisakot nyújtott oda neki.

- Hová megyünk? – kérdezte Alex nyugtalanul, miután felcsatolta.

- A kórházba, ahová az emberét vitték – felelt az elváltoztatott hang. – Nincs kocsija, vagy tévedek, hadnagy?

- Ki a fene maga? – Alex felült mögéje, a sisak mikrofonja tökéletes hangzást biztosított.

- Számít?

- Honnan tudta, mi történt?

- Én értem oda elsőnek – felelt a hang, és a motor halk dorombolással elhúzott a járda mellől.

Alex megértette, hogy nem akar feltűnést kelteni, nem is bánta, ez most egyiküknek sem hiányzott.

- Ezt el is higgyem?

Nevetés hallatszott.

- Meg is ölhetném, hadnagy – hangzott a válasz.

Alex érezte, ahogy nyirkossá vált a tenyere az ismeretlen derekán.

- Ki vagy?

Egy éles kanyar után lágy hangon válaszolt az idegen.

- Szólíts csak Michelnek…

 

David zavartan állt. Nem tudta, mit tegyen. Alex megcsókolta a szülei előtt. Valószínűleg nem is sejtette, ezzel mekkora lavinát indít majd el. Belül azonban mégis egy kicsit örült, hiszen ez a gesztus önkéntelenül, tudattalanul jött. Most már nehezen tagadhatja, hogy érez iránta valamit. Viszont, mit ér azzal, ha el is ismerné? Annyira különböznek ők ketten: egy zsaru és egy prosti. Más életszemlélet, más életmód, más háttér. Csak a testük hasonló, mindketten férfiak.

James Ferguson megpaskolta a felesége karját, és a fiúra emelte szürke szemét.

- Mi van köztetek a fiammal?

David egyik lábáról a másikra állt zavarában.

- Semmi.

James erre elhúzta a száját.

- Nem tűröm, ha a szemembe hazudnak – közölte.

Felesége felállt, és teát főzött. Nem szólt, míg el nem készült.

- Ülj le! – mutatott a székre.

David bizonytalanul engedelmeskedett, majd a forró teásbögre köré fonta az ujjait.

- Most pedig válaszolj a férjem kérdésére! – Susan Ferguson komor hangja nagyon hasonlított a fiáéra.

David felsóhajtott.

- Fogalmam sincs.

- David… - Susan előrehajolt, de a férje leintette.

- Igazat mond. Akkor mi volt ez…? – Kezével intett, nem akarta kimondani, aminek szemtanúja volt.

A fiú a teát bámulta.

- Vonzódunk egymáshoz. Ez az egy válasz van csupán.

- A fiam meleg? – hördült Susan meredten.

- Nem. Pont ez a baj a mi esetünkben. – David félretolta a bögrét anélkül, hogy beleivott volna. Tudta, hogy képtelen hazudni ezeknek az embereknek. – Prostituált vagyok – közölte. Nem figyelt a döbbent reakciókra, folytatta. – Pár napja meggyilkolták az öcsémet helyettem. Tudom, ki tette, és tudok még sok mást is. Ha vége ennek az ügynek, eltűnök a fiuk életéből, nem kell félniük. – Felállt, és további magyarázat nélkül kiballagott a konyhából. Felment az emeletre, Alex szobája most menedéknek tűnt a számára. Bebújt a takaró alá, és hosszú évek óta most először imádkozott, hogy mégse úgy legyen, ahogy elmondta… Maradni akart, életében először valóban tartozni valakit, biztonságban lenni, szeretni és szeretve lenni…

 

Alex a műtő előtt ácsorgott, pár kolléga vele együtt várakozott. Arnie gyűrött arccal érkezett, és szótlanul megállt főnöke mellett. Fran fél órával később robogott be.

- Mi történt?

- Cserbenhagyásos gázolás – felelt Arnie. – Többet mi sem tudunk.

Alex nem szólt. Pontosan tudta, mi történt. Az ideúton Michel megosztotta vele információit, valamint a látott baleset körülményeit. Követte ugyanis Carl kocsiját. Nem mondta, miért, de ez most nem is tudta Alexet érdekelni. Michel szerint Carl egy férfival kelt át az úttesten, amikor egy fekete autó lőtt ki a járda mellől, és elgázolta őket. Carl időben észrevette, félreugrott, a kocsi csak elsodorta. Ennek ellenére súlyos koponyasérülést szenvedett, és ki tudja, milyen károsodásokat még mellé. Alex a fogait csikorgatta. Biztos volt benne, hogy az árulójuk, a Tégla megneszelte Carl faggatózását utána, és akcióba lépett. Carl pedig most az életéért küzdött.

Fran szitkozódott.

- A rohadt életbe! Egy zsarut elgázolni…

- Szándékos volt – Alex most először szólalt meg.

- Biztos? – Arnie és Fran közelebb húzódtak.

- Igen. Van egy tanúnk. Már leadtam a körözést egy fekete autó után. Megvan a rendszáma is, de véleményem szerint egy lopott kocsival csinálták. Profi munka. 

Fran mondani akart valamit, de egy nő száguldott be. Kócos haja fésületlen volt, ruhája össze-vissza gyűrött.

- Carl? Hol van? – ragadta meg Alex karját.

- A műtőben, Barbara. Gyere, ülj le! – Alex egész viselkedése megváltozott. Gyengéden átkarolta a nő vállát, a székhez vezette. Elmondta, mi történt, és fogta a kezét, amikor a nő zokogva kiborult.

Arnie a fejét csóválta.

- Hihetetlen, mintha egy teljesen más ember lenne.

- Jah, ijesztő – hagyta rá Fran komoran.

Nyílt az ajtó. Az orvos komor arccal érkezett.

- Ki Linden nyomozó legközelebbi hozzátartozója?

Barbara felpattant.

- Az élettársa vagyok. Kérem, hogy van?

Az orvos érkezésére a többi rendőr is odagyülekezett. Ilyenkor összetartanak, hiszen Carl egy volt közülük.

- Az állapota kielégítő. Koponyasérülést szenvedett, meg kellett műtenünk. Pár napig az intenzíven marad.

Alexet viszont nem csapta be.

- Mikor beszélhetünk vele?

Az orvos habozott.

- Tekintettel az állapotára…

- Mi lenne, ha megmondaná az igazat? – érdeklődött Alex jegesen, és kemény tekintete láttán meghunyászkodott a sebész is.

- Kómában van. Nem tudjuk, mikor tér magához.

Barbara felsírt, és Alex mellkasára borult.

 

Egy órával később Alex cigire gyújtva lépegetett a kórház parkolójában. A motor rá várt, mert azonnal felduruzsolt, amikor felbukkant mellette. Elvette a sisakot, az egyszer beleszívott cigit eltaposta.

- Menjünk! – mondta komoran, amikor felült Michel mögé.

- Hogy van? – kérdezte a lágy hang.

- Kómában.

- Faszba! – hörrent Michel dühödten. – Remélem, rendeltél mellé pár tökös gyereket.

- Igen.

- Akkor jó. – Michel átsuhant egy sárga lámpán. – Követnek minket, egy kicsit belehúzok. Kapaszkodj!

- Beszélnünk kell!

Michel csak nevetett, és gázt adott. Az út elmosódott körülöttük. Végül egy régóta használaton kívüli raktárháznál parkoltak meg. Olyan sötét volt, hogy alig láttak valamit.

- Tényleg te vagy Michel? –Alex újra rágyújtott, és igyekezett kivenni a sötétben a karcsú alakot, akiről volt alkalma méretet venni motorozás közben.

Az idegen hangja másként hangzott a sisak mikrofonja nélkül, de Alex mégis úgy érezte, hogy elváltoztatott.

- Mit gondolsz?

- Tőled akarom hallani a választ.

- És hiszel is nekem? – A kihívó hang emléket idézett Alexben. Elkáromkodta magát.

- Te vagy Michel – mondta szitkozódva.

- Én vagyok, igen.

- Miért segítesz nekem?

- Mert szúrja a szemem a kormányzód. Kaptam egy jobb ajánlatot, mint amit ő tett a te fejedre.

- Nélkülem is elkaphatnád.

- Nem megölnöm kell.

Alex már mindent értett.

- Befeketíteni…

- Pontosan. – Michel körvonalai lassan kirajzolódtak, ahogy Alex szeme hozzászokott a fény hiányához.

- Miért én?

- Neked is van vesztenivalód.

- Jah, a fejem! – gúnyolódott Alex élesen.

- Csinos fej – kuncogott a hang, és Alex megmerevedett. Összevont szemmel meredt a sötét alakra.

- Valami baj van? – kérdezte Michel komorabban.

- Semmi. Csak nem bízom benned. Zsaru vagyok, az a dolgom, hogy elkapjam a magadféléket, nem adom össze magam egyikkel sem. Azt hiszem, ez érthető.

- Érthető, naná! Viszont úgy vélem, te is tudod, hogy vannak olyanok, akik ellen a törvény szart sem ér.

Alex bólintott, aztán rájött, hogy ezt a másik úgysem látja, így felelni kényszerült.

- Sajnos. Mi a terved?

- Legnagyobb sajnálatomra, nem ölhetem meg őt. Tudom, hogy te is az ő fejét akarod.

- Csak szétverni akarom – morogta Alex, majd eldobta a körmére égett csikket. – Játsszunk tiszta lapokkal. Te most azt várod tőlem, hogy szerezzek anyagot, ami által be lehet sározni?

- Egy ideig bevonulhat a börtönbe is. A megbízóm szerint legalábbis.

- Mennyi időre?

- Száz év, kétszáz? – merengett el Michel, de Alex érezte, hogy nem viccelődik.

Alex a sötétbe fúrta a tekintetét.

- Honnan tudom, hogy bízhatok benned? – firtatta.

- Megölhetnélek. Sőt, megölhettelek volna már régen. A szeretődet szintén.

Alex felszisszent.

- Nem a szeretőm, a kurva életbe!

Michel nevetett. Hangja barátságos volt, amikor megszólalt.

- Elhiszem.     

- Miért?

- Figyellek egy ideje. Tudok rólad mindent. Miért pont ezzel ne lennék tisztában?

- Szart sem tudsz rólam – mordult rá Alex fáradtan. Megdörzsölte a szemét. – Ugye, tudod, hogy épp arra kérsz, szegjem meg az eskümet?

- Tudom, mit kérek tőled – Michel közelebb lépett, Alex szinte érezte a belőle áradó meleget. Hátrébb akart lépni, végül mégsem mozdult.

- Mit? – kérdezte inkább rekedten.

Michel ott állt közvetlenül előtte, lehelete súrolta az arcát.

- A kormányzó fejét akarom, és te segítesz nekem ebben. Ugyanazt akarjuk, miért ne foghatnánk össze?

- Nem bízom benned. Gyilkos vagy.

Michel ajka szinte a száját érintette, Alexet megcsapta az illata. Gyűlölte, hogy éjszaka van.

- Pontosan. Ellentétes oldalon állunk, de jobb, ha tudod, ez az utolsó munkám. Ne cseszd el!

- Miért higgyek neked? – Alex kezdett dühös lenni. Értelmetlen párbeszédet folytatnak.

Michel elhúzódott tőle, halkan nevetett.

- Nem kell hinned nekem, hadnagy. Viszont gondolj bele, már rég megölhettelek volna. Semmibe sem került volna akkor meghúzni a ravaszt, amikor szembe néztél velem a múltkor.

- Te voltál… - Alex meg sem lepődött, sejtette.

- Igen, én voltam. Követtelek, ismerem minden lépésedet. Tudok a szeretődről, az exeidről, a családodról. Angyalról is, aki a kormányzó kurvája.

- Ne hívd így! – Alex akarata ellenére rákiáltott.

- Tudok arról is, mi történt akkor, amikor Kyle Eichorn meghalt.

Alex rámeredt a sötétben.

- Mi…

- Tudtad, hogy Kyle nem is volt olyan szende bárány, mint amilyennek a bátyja hitte? Mit gondolsz, Micky az utóbbi időkben miért nem zaklatta Angyalt? Mert nem tette, csak két emberét küldte rá.

Alex fejében kavarogtak a gondolatok.

- Honnan tudsz te erről?

- Megvan az előnye annak, ha nem zsaru vagy. Henry B. elég beszédes lett a találkozásunk végére.

- Te ölted meg…

- Ő pedig megölte azt a két embert, akik akkor Kyle-nál jártak. Kvittek vagyunk.

- Várjunk csak… Akkor még nem is kaptál megbízást a megölésemre. Mi a fenéért…?

Michel felsóhajtott.

- Nem vagy hülye, az már biztos. Sajnos. De természetesen ezt el is vártam tőled, hadnagy.

- Ki vagy te?

- Sejted, ki vagyok. Egy alak a múltadból… - Michel hangja szomorú volt. – Az e-mailt pedig meghamisítottam, sokkal korábbra szólt a megbízás, de félre akartalak vezetni. Lám, mégis én vezettelek nyomra. Ezért jó veled dolgozni, te nem vagy olyan, mint a többi hülye rendőr, aki nyomozott utánam. Te el fogsz kapni.

- Nem értelek… - Alex zavartan állt.

Michel hangja alig volt hallható.

- Fél évem van hátra. Ultimátumot kaptam. Vagy befejezem, vagy… - Keserűen felnevetett. – Tudod, nekem ez az életem. Eddig csak te tudtál elég közel kerülni hozzám, de persze te ezt nem is sejtetted.

- Rouve…

- Pontosan. Majdnem elkaptál. Egy lépésnyire jártál mögöttem, és tényleg csak a szerencsén múlott. Te vagy a legméltóbb, hogy véghez vigyem életem legnagyobb dobását. Tudod, mennyit fogok kaszálni, ha a kormányzó nem lesz többé kormányzó? Milliókat, hadnagy.

Alex a fejét rázta. Most már tényleg nem értett semmit. Annyi üres folt volt még, amit meg kellett tölteni tartalommal.

- Michel…

- Milyen bizonytalan a hangod, hadnagy. – Michel váratlanul hozzásimult. – Semmi káromkodás, dühöngés?

- Ki ölte meg Kyle Eichorn-t? – Alex tudni akarta a választ.

- Számít?

- A bátyjának igen.

Michel bólintott, de Alex ezt inkább érezte, mintsem látta.

- Micky szerette Kyle-t, ha épp tudni akarod, de nem ő ölte meg. Henry B.-t bízta meg, hogy vigyázzon rá, de ő akkor este a lotyójával volt. Úgy gondolta, nem kell Kyle mellett lennie, ha Micky két embere úgyis Angyalnál van. Kyle pedig azt mondta, ott marad éjszakára. Egyikük sem sejtette, milyen rossz ötlet ez.

Alex ekkor fogyott ki a béketűrésből. Megragadta és megszorította a férfi karját.

- Mi lenne, ha végre tiszta lappal játszanál? Hazudsz, mint a vízfolyás, közben meg hülyére veszel. Az igazat akarom hallani az elejétől a végéig, különben nem segítek.

Michel hallgatott.

- Miért hallgatsz?

- Honnan tudhatnám, hogy bízhatok benned? – kérdezte a férfi csendesen, szelíden.

Alex lélegzete elállt. Ezt ma már másodszor kérdezték tőle, és most mit feleljen? Ki feleljen? A rendőr, aki a törvényt mindennél előbbre tartja vagy a férfi, aki védelmezni akar valakit, aki fontos neki?

- Nem tudom – mondta őszintén, és elengedte a férfit. – Nem tudom – ismételte meg.

Michel mozdulatlan volt. A sötétben apró zajok hallatszottak, és a távolból idehallatszott az éjszakai város lüktetése.

- Nem voltam mindig gyilkos. – Michel hangja megtörte a kényszerű csendet. – Véletlenül történt, hogy mégis az lettem, és ráéreztem a hatalom ízére. Nem bánom, hogy így történt, mert soha nem bántottam ártatlant. Ezt te is tudod, hadnagy. Rouve is egy pedofil állat volt, megérdemelte a halált. Viszont nem vagyok egyedül. Van valaki, aki túl akar szárnyalni, de neki nincsenek lelkiismereti problémái, nemes céljai. Neki csak a pénz számít, és a győzelem. Ez egy harc, mely kettőnk között zajlik. Mester és tanítvány között.

- Melyikőtök melyik?

- Tőlem tanult mindent, de hamar ráébredt, hogy a mi útjaink soha nem lehetnek azonosak. Én pedig későn ébredtem rá, hogy Júdást fogadtam keblemre. Most viszont itt az ideje, hogy Júdás eltűnjön az életemből.

- A francba! – Alex mély levegőt vett. – Uriel… - Alex hallott már a bérgyilkosról, aki lelkiismeret nélkül, hidegvérrel öl. Sokáig azt hitték, Michel és Uriel azonos személy, mert mindketten arkangyalok nevét vették fel, és hasonló a stílusuk is. Csupán abban különböznek, hogy Michel fehér madártollat, míg Uriel feketét hagy a helyszínen. Na, és abban, hogy Uriel nem nézi, ki az áldozat. Lőtt már agyon ügyészt saját fia baseball edzésén, bírót a saját esküvőjén. Uriel azonban hamar kinyilvánította, nem tűri az összehasonlítgatást. Alex most már értette, miért.

- Az arkangyal, aki a végítélet napján kinyitja a Pokol kapuit. Igen, ő. Ahogy én Michael arkangyaltól, ő Urieltől vette a nevét. Velem ellentétben őt mit sem érdekli, ki kerül útjába. Felveszi a pénzt, és meghúzza a ravaszt, vagy teljesíti a megbízó legundorítóbb vágyát is.

- Ő ölte meg Kyle-t?

- Így jutottam el ide. A dátum valós azon az e-mailen. Hallottam a gyilkosságról, és tudtam, hogy Uriel a városban van. Nyomozni kezdtem. Itt van, engem vár.

- Tudod, ki bízta meg Kyle megölésével?

- Nem őt kellett volna megölnie, hanem a bátyját, de sötét volt. Nem ismerte fel, hiszen annyira hasonlítanak.

- Ekkora baklövést…

- Bizony. A kormányzó ezért nem adott neki második esélyt. Engem keresett fel, hiszen mindenki tudja, én nem hibázok.

- Te viszont átálltál a másik oldalra.

- Gyilkostól nem fogadok el pénzt. Sok mindent megtudtam a kormányzó úrról, és nem hiszem, hogy örömmel fogadnék el tőle bármit is. Kapóra jött a másik megbízás, amelyben valaki pont az ő fejét kérte tőlem. Örömmel adom át.

- Micky?

- Ha akarod, mielőtt eltávozom Uriel fejével, végzek vele.

Alex szinte csábította a lehetőség.

- Nem – mondta végül. – Ez az én ügyem.

Michel hangja megértő volt.

- Tudom. Nos? Mit akarsz még tudni?

- David… Mit tudsz róla?

- Nem egy szent, de nem gyilkos. Fogadd el, hogy veled marad.

- Kétlem. – Alex a sötétbe meredt, és zsebre dugta a kezét. – Ha marad, akkor tanúskodni fog a kormányzó ellen, végül pedig nagy valószínűséggel a tanúvédelmi program részese lesz. Soha többé nem látom, ha vége ennek az egésznek. Nem is akar maradni. Tudja, hogy a kettőnk jövője olyan, mint a jégé a tűző napon. Elolvad… nyoma sem marad.

Michel odaállt mellé, együtt bámultak az éjszakába.

- Sajnálom.

- Ne tedd. – Alex összeszorította a száját.

Michel megérintette a vállát.

- Visszaviszlek. Már biztosan aggódik érted.

- Faszt sem tudsz! – csattant fel Alex dühösen.

- Légy rám mérges, ha attól jobban érzed majd magad – Michel megszorította az alkarját. – De biztos, hogy ennek így kell lennie?

Alex a hajába túrt.

- Segítek neked – válaszolta. – Vigyél vissza – kérte.

Michel, bár a sötétben nem látszott, de nagyra kerekedett szemekkel nézett rá.

- Miért?

- Mert megígértem Davidnek, hogy elkapom az öccse gyilkosát. Betartom a szavam. Uriel ölte meg, de nem ő adott rá megbízást. A kormányzó úr nem bújhat el előlem. Ha beledöglök is, de börtönbe kerül, és gondoskodom róla, hogy ne a privát szektorba ültessék. Láttam, mi történt Kyle-lal, és azért fizetnie kell.

- Értem. Köszönöm.

- Ne köszönd meg. – Alex felemelte a kezét, és megérintette Michel arcát. – Uriel még mindig a te kereszted.

- Viselem, míg meg nem ölöm. – Michel hangja rekedtes volt. – Tudod, ki vagyok, igaz?

- Igen. – Alex bárcsak ne tudta volna…

Mozdulatlan csend borult rájuk. Egyikük sem vett levegőt, amikor Michel közelebb lépett, és ajka a férfiéra simult.

 

Alex lassan baktatott fel a lépcsőn, a motor szelíden duruzsoló hangja elhalkult. Még el sem érte az ajtót, amikor az anyja feltépte.

- Fiam…

- Valami baj van?

- Baj? Csak az van! – Az anyja mérgesen utat engedett neki a házba. – Mégis mi folyik itt? Ki David? És miért nem értek el téged mobilon?

Az apja megállt a nappali ajtóban, ahogy szokott, és aggódva méregette. Nem szólt semmit, de Alex érezte a rá szegeződő pillantást. Kinézett az ablakon. Már hajnalodott, és megint nem aludt egy percet sem. Oda sem figyelt körülötte tébláboló anyjára, más járt a fejében.

- Hol van? – kérdezte.

- Hol lenne? Alszik. – Anyja pontosan tudta, kire gondol. Kire gondolhatott volna másra?!

Alex megfordult, és otthagyta az asszonyt. David viszont nem aludt. Felnézett, amikor a férfi belépett. A szeme vörösre duzzadt, az arca sápadt volt. Sírt, ez nyilvánvaló volt.

- Mi történt? Jól vagy? – ült fel azonnal.

Alex becsukta az ajtót, és nekitámaszkodott. Úgy érezte, most biztosabb, ha bizonyos távolságot tart a fiútól. Nem érezte magát elég erősnek, hogy visszafogja magát. Annyira kívánta, hogy az már fájt. 

- Alex… - David lerúgta magáról a takarót, és mozdult volna, hogy odamenjen hozzá, de a férfi a feje mozdulatával megállította.

- Maradj ott.

- Mi a baj? – A fiú megértette. – A nyomozód hogy van? – Tekintete együttérző volt.

- Kómában.

- Sajnálom. – David összekuporodott. – Ezért vagy ilyen? – kérdezte halkan.

- Nem. Tudom, ki ölte meg a testvéred.

David megmeredve rámeredt.

- Mondd el! – suttogta.

Alex tőmondatokban elmondta, amit Micheltől tudott. David arca tovább sápadt, ha ez egyáltalán lehetséges volt.

- Tudtam, hogy miattam… - Elfordította a fejét.

Alex keze ökölbe szorult. Nem mozdult az ajtótól. David mély levegőt vett, és a szemébe nézett.

- Most megvetsz?

- Nem.

- Akkor miért nem jössz közelebb? Ne aggódj, nem vontam le messzemenő következtetéseket abból a futó csókból.

Alex feje szétrobbanni készült, a testében pedig magasra hágott a vágy. Két lépéssel átszelte a kis szobát, a távolságot, mely eddig ott feszült közöttük…

 

 

6. fejezet

 

David döbbenten figyelte a felé mozduló férfit. Még soha nem látta ilyen… veszélyesnek. Ebben a pillanatban úgy érezte, a férfi egy vadállat, mely a prédájára veti magát. Mégis benne volt a lépteiben a türelmetlen vágy, és David gyorsan módosított előbbi véleményén. Nem a prédára… a párjára veti magát. És a szíve úgy kezdett el kalapálni a gondolatra, hogy elakadt a lélegzete.

- Alex… - nyögte, de a férfi már ott volt felette, és leszorította a párnákra. Csókolta, mielőtt tiltakozhatott volna, harapta az ajkát, mielőtt ő felfogta volna, hogy igen, a férfi végre megadta magát neki.

- Fiam… - Nyíló ajtó, majd döbbenten elharapott mondat.

Zavart, megdermedt csend. Alex az apjára meredt, David riadtan összeszorította a szemét. James Ferguson hangja halk volt.

- Keresnek telefonon. – Az ajtó halkan kattant mögötte, ahogy kiment.

Alex lehuppant a fiú mellé, és nagyot fújt.

- A kurva, jó édes anyjába! – morrant, majd a hajába túrva felkapta a kagylót. – Ferguson.

David nem mozdult. Képtelen volt rá. Még soha életében nem szégyellte magát ennyire. Jobban mondva azt szégyellte, aki. Egy prosti…

- Sajnálom, lemerült a mobilom. – Alex előszedte a telefont, és azon igyekezett, hogy bekapcsolja. – Igen, kösz. Jah. Még beszélünk. Persze, megyek. Csá.

Alex visszaejtette a kagylót a helyére, és rámeredt.

- Bocsánat, hogy csak úgy lerohantalak.

- Semmi baj. Hiszen én is akartam, nem igaz?! – David döbbenten észlelte az arcán lecsorduló könnyeket.

Nem néztek egymásra. Alex a fejét csóválta.

- Le akarok feküdni veled, ez a nagy igazság – mondta halkan. – És gyűlölöm magam, amiért egy akarok lenni azok közül a genyók közül, akik megfektettek.

David belecsavarta magát a takaróba.

- Én is akarom, így nem lennél egy közülük.

- De igen. Ezt mindketten tudjuk. – A férfi felállt, az ablakhoz lépett, de David biztosra vette, hogy nem látja, mi is van az üveg túloldalán. – Kaptam egy ajánlatot. Segít nekem valaki, hogy a kormányzó örökre hűvösre kerüljön.

- Fogadd el.

- Megtettem, mégis… Üzletet kötöttem egy gyilkossal. – Alex hangja tompán koppant. – Ennél mélyebbre már nem igazán süllyedhetek, igaz? – Keserűen felnevetett, és visszafordult a fiú felé. – Délután érted jövök, elmegyünk a temetkezési vállalkozóhoz, hogy elintézzük a temetést. Vigyázz magadra!

- Alex… - David hiába szólt utána, a férfi kisétált a szobából.

 

Alex komoran megállt a nappaliban. Apja fáradtan nézett rá.

- Tartozol pár magyarázattal, fiam.

- Ne most, apa.

- Akkor mégis mikor? – James hangja éles volt, akár a penge.

- Csak ne most… - Alex már sarkon fordult volna, de mindeddig hallgató anyja hangja megállította.

- Nem húzhatod ezt, édesem. Szóval most akarjuk hallani, mi ez az egész.

- Különben? – Alex érezte, hogy ez a gúnyos kérdés rossz ötlet volt. Anyja szeme össze is húzódott abban a pillanatban. Felpattant, és már ott is állt előtte.

- Különben? Hogy merészelsz velem így beszélni, Alexander Ferguson? A tulajdon szülőddel? Nem egy vagyok a gyilkosok, tolvajok közül, akikkel egész nap körülveszed magad.

- Anya… - Alex érezte, hogy megint hasogat a feje.

- Semmi anya! Leülsz, és elmondod, hogy mégis mi ez az egész.

- Kérlek, anya, légy még egy kis türelemmel…

- Meddig? – Anyja harciassága enyhén szólva sok volt a férfinak.

- A rohadt életbe! – sóhajtotta, majd sarkon perdült. Nekilódult a lépcsőknek. – David! – ordította.

A fiú rémülten futott elébe.

- Mi történt?

Alex berobbant mellette a szobába, felkapta a cuccait, belegyömöszölte egyik régi hátizsákjába, majd a csuklóját elmarkolva végigráncigálta a házon.

- Alex… Ez fáj, engedj el! – David a falnak is beszélhetett volna.

Alex szülei legalább olyan döbbentek és értetlenek voltak, mint ő, amikor Alex lefékezett előttük.

- Kösz az eddigieket, de most nem mondhatok semmit. David velem jön.

- Fiam!

Alex viszont már becsapta maguk után az ajtót. David húzatni kezdte magát, mezítláb volt, és válaszokat akart.

- Elég, Ferguson, a francba!

A válasz késett, Alex egyszerűen felkapta a karjaiba, és úgy ment tovább.

- Elviszlek egy biztonságos helyre. Ott nem eshet bajod. Egyetlen hátránya, hogy ezután egyedül kell ellátnod magad, de neked ez sem gond, nem igaz?

David közvetlen közelről nézte a férfi arcát, a megfeszülő vonásokat.

- Mi történt?

- Magyarázatokat várnak. Mégis honnan a fenéből adjak, mikor magam sem vagyok tisztában semmivel?

- Ezért hurcolsz el egy tök ismeretlen helyre? Te meg vagy húzatva! Úgy viselkedsz, mint egy párját védő neandervölgyi. – David már meg is bánta a szavakat, amikor kimondta. – Bocs.

Alex megállt, és a néptelen, félhomályba burkolózó utcát nézte.

- Fogalmam sincs, mi ütött belém. Ne haragudj!

- Bocsánatot kérsz? – David kuncogott, felvidult az arca. – Ferguson, nálad tényleg kiakadt egy kerék.

- Fogd be! – Alex továbbindult.

David felsóhajtott, majd a vállára hajtotta a fejét, és átkarolta a nyakát.

- Most úgy érzem magam, mint egy hercegnő. A nőt most tegyük zárójelbe, de valahogy így érezhet, amikor a herceg a karjaiban viszi, és eltűnnek a naplementében.

- Szerintem nem ugyanaz a mese a kettő.

- Honnan tudod? Nem tudom elképzelni, ahogy Disney meséket bámulsz!

- Akkor ne hidd! – Alex most döbbent rá, hogy évődik a fiúval.

- Hová megyünk?

- Ide, a másik utcába.

- Aha.

Alex alig bírta visszafogni a mosolyát.

- A nagymamám háza jelenleg üres. Pár éve halt meg, rám hagyta, de én nem akartam bajlódni vele. Apám néha ránéz, elvégzi a javításokat, a fűnyírást, ilyeneket.

- Miért nem adod el?

- Nem tudom. Erre nem gondoltam.

- Bolond vagy, Ferguson.

- Ezért szeretsz, nem? – Alex viccelni akart, de David vállat vont, és így felelt.

- Talán.

Csend borult rájuk. David élvezte az utazást. Alex erősen figyelt, hogy senki nem követi-e őket, majd a kertek alatt átosont vele a házhoz.

- Leteszlek egy kicsit. – Alex előszedte a kulcsait, bementek.

- Hűű… - David megtorpant. A lassan felkelő nap fényében megpillantott lakás álmai otthona volt. – Ez gyönyörű…

- Tetszik? Ennek örülök, mert itt kell maradnod egy ideig. Senki nem tudhatja meg, hogy itt vagy. Majd azt mondom, hogy addig beköltözöm ide, míg tart a házam felújítása. Senki nem fog gyanút reményeim szerint.

David nézte a vidám narancsszín konyha fabútorait, márványlapját.

- Gyere! – húzta beljebb Alex a ház belseje felé. – Anya rendben tartja, szóval sehol egy porszem. A hűtő és a kamra is fel van töltve. Ez a nappali.

David nagyot nyelt. Krémszínű falak, vidám színű bútorok és virágok mindenhol. Az ablakpárkányon, a dohányzóasztalon, a falakon kis kosarakban, a könyvek között a polcon.

- Nagyi szerette a növényeket. Nem volt szívünk kidobni őket… - Alex gyengéden megsimogatott egy apró levelet, és nem tudhatta, hogy David ekkor szeretett bele menthetetlenül. – Remélem, tetszik – fordult feléje mosolyogva, majd elkomorodott. – Mi a baj?

David szíve úgy vert, hogy majd kiugrott a mellkasából.

- Szeretkezni akarok veled – válaszolta, mert egyszerűen nem volt más gondolata. A férfit akarta. Most. Itt.

Alex megdermedt.

- David…?

- Szeretkezni akarok veled. Nem kúrni, dugni, baszni, ahogy másokkal. Szerelmeskedni akarok veled. Nem foglak meggyűlölni, ha utána ennyi volt, de kérlek… csak most… szeress.

Alex lassan letette a vállán lógó hátizsákot.

- David, ez nem jó ötlet. Nem most van itt a megfelelő idő.

- Akkor mikor? – A fiú kétségbeesetten toppantott. – Itt lesz valaha is? – kérdezte csendesebben.

Alex lehunyta a szemét.

- Nem tudom.

David bólintott.

- Értem. Akkor merre találom a fürdőt? – mosolyodott el erőltetett vidámsággal. – Tiszta fekete a talpam, nem akarom összekoszolni a padlót.

Elindult egy irányba, nem is gondolkodott, csak most nem akart a férfi mellett lenni. Szerencséje volt, az első, ahová benyitott, a fürdőszoba volt. A világoskék és sötétkék csempék, és a delfines díszítés normális esetben teljesen megbabonázta volna, de most egyszerűen nem is figyelt rájuk. Nem volt nagy amúgy, zuhany volt kialakítva benne, de neki megfelelt. Ledobálta a ruháit, a pólót, az alsót, és beállt a hideg víz alá. Vacogva állította még hidegebbre, átkarolta magát, és litániaként ismételgette magában: nem számít, nem számít… De számított. 

Erőteljes karok rántották ki a víz alól.

- Megőrültél?! Tüdőgyulladást akarsz kapni?

- Egyedül akarok lenni – mondta, és nem nézett a férfira. – Mit érdekel téged, ha beteg leszek…

Alex érezte, hogy átáznak a ruhái. Vetkőzni kezdett, mire a fiú rámeredt.

- Mit csinálsz?

- Ha a hideg víz alatt akarsz állni, rendben van. Majd én melegítelek közben, nehogy megfázz.

David megrázta a fejét, mert úgy gondolta, biztos rosszul hallotta, de a férfi tovább vetkőzött. Már a nadrágját gombolta, lerúgta a cipőjét. Az ing a mosdókagylóra hullott szárnyaszegett madárként. Az alsó és a zokni is a földön kötött ki. David elfordult. Ezt ő nem bírja ép ésszel…

Visszaállt a víz alá, de rosszul számított, ha azt gondolta, hogy a férfit megijeszti egy kis hidegvíz. Hátulról átkarolta, hozzásimult. A teste forró volt, és kemény. David az ajkába harapott, nehogy felnyögjön. Ha ez így megy tovább, ő lesz az, aki megerőszakolja a férfit.

- Mire gondolsz most? Nem kellene megmosni a talpad? És miért ragaszkodsz a hidegvízhez? A meleg nem kellemesebb?

David remegett. Nem tehetett róla. Nem fázott, mert a férfiból áradó hő őt is melengette.

- Látod? Máris reszketsz. – Alex a csap felé nyúlt, és átállította. Pillanatok alatt pára borította be a zuhanykabin falait, és David alig kapott levegőt. A férfi visszasimult hozzá, és belesúgta a fülébe.

- Nem jobb így? Máris nem fázol.

Valóban nem fázott, de úgy érezte, mintha a férfi játszana vele. Mi a célja? Mit akar? Mi a szándéka?

- Alex…

- Igen?

David ránézett, és felsóhajtott. Nem volt más a férfi szemében, csak vágy. A birtoklás vágya.

- Én… - képtelen volt folytatni.

Alex tenyere az arcára simult, majd lassan odahajolt hozzá és megcsókolta. Gyengéd volt, mintha eldöntötte volna, hogy vigyáz a fiúra. Tökéletes ellentéte volt az eddigi viselkedésének, és David testében szikraként lobbant fel a vágy. Ha eddig azt hitte, ismeri a testét, akkor most rá kellett jönnie, hogy a mostani érzései semmik voltak ehhez a lángoláshoz képest.

Összesimulva álltak, zubogott rájuk a forró víz, de ez nem vette kedvüket. Alex nem hagyta, hogy a vágy hevében elsiesse a dolgokat. Lassan csókolta, kiélvezve a fiú ízét, remegő türelmetlenségét. David most jött rá, hogy félreismerte a férfit. Ezernyi arcát látta, főleg a kíméletlen zsaruét, de az nem volt az igazi. Ez az volt. Belecsimpaszkodott a nyakába, és engedte, hogy a férfi felemelje magához, és birtokba vegye a testét.

Alex elvette a tusfürdőt a tartóból, és végigmosta vele. Egyetlen zug sem maradhatott ki, és David torkából apró nyögések szakadtak fel, ahogy a férfi ott térdelt előtte és a combját dörzsölte, majd sort kerített a többi testrészére is. Soha nem gondolta volna, hogy ilyen érzékeny a térdhajlata vagy a bokája, a lába ujjai. Nem félt, hogy eleshet, tudta, hogy a férfi erősen fogja. Erős, és megvédi őt. Nézte, ahogy előtte kuporog. A hatalmas test behódolt neki, és akkor, amikor levetkőzött, nem csak a testét meztelenítette le, hanem a lelkét is. Észre sem vette, hogy sír, míg a férfi fel nem állt, és le nem csókolta őket.

- Mi a baj? – A hangja olyan lágy volt, amilyen még soha.

- Még soha… soha nem bántak így velem …

Alex magához ölelte, és úgy válaszolta.

- Nem érdekel a többi férfi, akivel voltál. Most velem vagy. Neked most én vagyok az első.

David megdöbbent. Ilyen egyszerű lenne? Valami nagy-nagy nyugalom áradt szét benne.

- Te vagy az első valóban… - Elmosolyodott, és ő is a tusfürdőért nyúlt. – Szabad?

- Bánj velem kíméletesen, ha kérhetem. Nem vagyok már fiatal. – Alex hangjában volt némi flört, de ő csak azt érzékelte, hogy vágy süt belőle. Rá vágyik. Nem számít neki, hogy hány férfi volt előtte, most csak őt akarja. Ettől úgy érezte, hogy tiszta. Nem mocskos többé. Ez a férfi képes volt arra, hogy lemossa róla az utolsó szégyenfoltokat is.

Alex figyelte, ahogy a fiú tusfürdőt önt a tenyerébe, majd a bőrére keni. Lassan dörzsöli végig a testét, és nem hagy ki egyetlen felületet sem. Az arca nyugodt, de a szemében szenvedély kavarog, az ajka elnyílt, ahogy folyamatosan nyalogatja. Olyan, mintha ő valami édesség lenne, amit szeretne mihamarabb megízlelni. Kénytelen volt lehunyni a szemét, mert egy pillanatra úgy érezte, leteperi és ott helyben a magáévá teszi.

- Kemény vagy… - David hangja forró volt, akadozó. – Tényleg akarsz engem, és nem csak sajnálatból vagy most velem…

Alex a hóna alá nyúlt, és felemelte.

- Ez a baromság meg se forduljon a fejedben! – Megragadta a fiú csuklóját, és odahúzta, hogy megérintse. Az érintésére elégedett morrantás hagyta el a torkát. – Kívánlak…

David egyre mélyebbről szedte a levegőt, és gyengéden a markába zárta a keménységet, mely miatta lett ilyen. Ez teljesen feltüzelte. A férfi azonban elhúzta a kezét és elzárta a csapot. Kiemelte és törölközőbe bugyolálta. Végigdörzsölte, megszárította. Alapos volt, David remegett, már nem volt egyetlen normális gondolata sem.

- Én is… - nyúlt egy törölköző után, de a férfi nemet intett.

Gyorsan megtörölte magát, majd a karjaiba kapta. Az emeletre indult vele, és Davidet hiába érdekelte a ház, most csak az kötötte le a gondolatait, hogy végigharapdálja a férfi nyakát, és simogassa a mellkasát. Nem kerülte el a figyelmét a tény, hogy Alex gyorsan szedi a levegőt és az arca megfeszül.

A hálószobában óvatosan letette az ágyra, de David nem engedte el a nyakát. Ráfeküdt, a két combja közé. Lerángatta magukról a törölközőket, és elégedetten sóhajtott, ahogy meztelen testük összeért. David tekintete homályos volt, az arca kipirult. Lábával átkulcsolta a csípőjét, és ettől úgy érezte, nem bírja már soká.

- Engedj el, mert szeretnélek végigcsókolni.

- Most akarlak…

- Én viszont fel szeretném fedezni az érzékeny pontjaid.

David mérlegelt magában, majd a lábai lassan a takaróra csúsztak. Halk sóhajjal figyelte, ahogy a férfi apró csókokkal kényezteti a mellkasát, a hasát, a combjait. Remegett, vonaglott alatta.

- Egy kicsit ideges vagyok… - Alex ajka szinte érintette a vágyát, de ott volt az a szinte. A lehelete forró volt, és David észre sem vette, hogy ívbe hajol a teste.

- Mi… ért? – nyögte.

- Most vagyok először férfival. Fogalmam sincs, hogy… jó-e neked. Nem akarok fájdalmat vagy kellemetlenséget okozni. 

- Nem… fáj… - David megfogta a férfi kezét, és a szájához vonta. Végigharapdálta az ujjait, majd összenyálazta őket. Finoman vezette magához, és közben egy kicsit félve nézte, nem lát-e az arcán undort vagy valami idegenkedést. A vágyon és a kíváncsiságon kívül viszont nem tudott mást leolvasni róla. Megkönnyebbült, és élvezettel adta át magát a férfinak.

- Ez… így jó? – Alex őt nézte, miközben két ujjával beléhatolt.

- Igen… - David megvonaglott. – Ne… - sóhajtotta, amikor meglátta, hogy Alex a merevedése fölé hajol.

- Miért? Szeretném…

- El fogok menni… ha megteszed…

- Ennyitől? – Alex ujja mélyebbre hatoltak, és érintették a pontot, amelytől David felkiáltott.

- Alex… - Kinyúlt feléje, megragadta a vállát, és húzta magához. – Akarlak.

- Nem akarom, hogy fájjon.

- De nem fog… Alex… - David remegett.

Váratlan mozdulattal félig felült, és ajka a férfi szájára tapadt. A nyelve behatolt a fogai közé, és birokra kelt a férfiéval. A vágy, amely eddig visszafogott lánggal égett, most fellobbant. David visszazuhant az ágyra, és a férfi már ott is volt felette. A tekintete perzselt, az arca kemény volt, nem volt rajta semmi lágyság, de ezt most nem is bánta. Ő a férfit akarta, nem a visszafogott énjét, hanem azt akarta érezni, ahogy kívánja őt. Ennek ellenére gyengéd volt, amikor beléhatolt. Lassan, óvatosan mozdult, és David kiabálni tudott volna türelmetlenségében. Észre sem vette, hogy végigkarmolja a férfi karját.

- Kis vadmacska… - Alex szemében tűz égett, és ezzel az óvatosság is megszűnt. Maga alá igazította a fiút, átkarolta, magához vonta. Beljebb hatolt, és ajkával itta fel a fiú kéjes nyögését. Minden mozdulata maga volt a kéj, David még soha nem érezte ezt. Ilyen lenne, ha valaki a szerelmével szeretkezik? Ilyen nagy lenne a különbség?

- Alex… - Lábával a férfira kulcsolódott, átkarolta a nyakát, és mozdult ő is. Egyszerre nyögtek fel. Alex lehajolt, hogy megcsókolja, ő viszont beleharapott az ajkába. – Még… Ne fogd… vissza magad…

- Nem fáj? – Alex testén finoman gyöngyözött az izzadtság.

- Nem… Olyan jó… Még… soha nem… éreztem így… Még…

Alex feljebb húzódott, felemelkedett, leszorította őt az ágyra. Keményen mozdult, átadta magát a vágynak, és David hálásan fogadta a lökéseket. A forróság lassan körbeölelte, legszívesebben repült volna.

- Alex… Alex… - kiabálta, és az egész teste beleremegett a végső kéjbe. A férfi magához szorította, az ajkát az ajkára. David még hallotta, ahogy káromkodik, de aztán érezte, hogy a férfi is megremeg, és megfeszül a teste. Annyira csodálatos érzés volt, hogy elsírta magát. Csak kapaszkodott a férfiba, és képtelen volt kontrollálni magát. Sírt és nevetett, és közben reszketett a testének minden izma.

Alex felemelte a fejét, nézte őt, és elszorult a torka. Odahajolt hozzá, és megcsókolta. Ahogy a fiú teste összerándult körülötte, érezte, hogy ő ennyivel nem éri be. Még többet akart. Mindent, amit csak megkaphat.

 

David a férfi karjaiban feküdt. Szótlanul ölelték egymást. Nem szóltak, mit mondhattak volna? Miről beszélhettek volna? Nagy szavakkal vallottak volna egymásnak szerelmet? David félt volna bevallani, mit érez. Alex pedig… maga sem tudta, mit is érez pontosan. Szerelem lenne az érzelem, mely a fiú karjaiba húzza-vonja? Vagy csupán színtiszta vágy? Mintha csak kitalálták volna, mire gondol a másik, egyszerre mozdultak, ajkuk egymásra talált, testük szorosabban tapadt a másik bőréhez. Odakint már hajnalodott, amikor a végső eksztázis karjai közé hullottak…

 

Nicole komoran figyelte exférjét. A lépcsőn álltak, és úgy meredtek egymásra, mint az ellenségek.

- Hol van a védencem?

- Nem itt és nem most – válaszolta a férfi, majd úgy tett, mintha leszedne egy szöszt az asszony válláról. – Nagyi házában. Anya odaadja a kulcsot – súgta. – Most mennem kell, dolgom van.

Alex érezte Nicky rászegeződő dühös pillantását, de ez nem vette kedvét. Már volt a kórházban, de Carl állapota nem javult. Tartott egy eligazítást, majd meghallgatta a nyomozóit, és volt már a fejeseknél is. Ennek ellenére pörgött, és ma még nem kellett bevennie egy aspirint sem. Elvigyorodott. Aztán eszébe jutott, hogy remélhetőleg David már felkelt, mert egy kicsit kínos lesz, ha Nicky azon a szétdúlt ágyon talál rá.

- Ferguson!

A kiáltásra megfordult, és megállt. Elmosolyodott.

- Nicsak, kit látnak szemeim! Trixie, te mit keresel itt?

Második felesége csípőre vágott kézzel torpant meg előtte.

- Anyád hívott fel, hogy jó lenne, ha ránéznék a körmödre. Szerencse, hogy éppen itthon vagyok.

- Pompás. Máris nem örülök neked annyira. – Alex sarkon fordult, és nekiindult a folyosónak.

Tévedett, ha azt hitte, hogy az asszony lemarad mögüle.

- Beszéltem Nickyvel is, és amit mesélt… Mégis mi folyik itt? Ferguson, kérdeztem valamit!

A férfi válaszul csak legyintett, és nem állt meg.

- A pokolba veled! – A nő szitkozódott, és utánaeredt. – Válaszolj, ha kérdezlek!

- Mit mondhatnék?

- Tényleg buzi lettél?

Alex majdnem orra bukott, mert döbbenetében nem figyelt a lába elé.

- Mi van? – perdült az asszony elé.

Trixie győzedelmesen hunyorgott.

- Sejtettem, hogy erre felkapod a kis buksid…

- Na, ide figyelj! – Alex akarata ellenére felemelte a hangját.

- Semmi, figyelj ide, te mamlasz! – morrant a nő, és összeszűkült a szeme. – Ne merészelj velem így beszélni, mert felbosszantasz, és eltöröm a karod, ha sokat ugatsz vissza.

Alex mély levegőt vett, és lassan kifújta. Elfelejtette, hogy Trixie nem Nicky… Nem bizony. Ez az asszony vasból van, és kemény az ökle, akár neki. És mindig beváltja a fenyegetéseit.

- Bocsáss meg! Beszéljük ezt meg az irodámban.

Trixie arca azonnal megenyhült.

- Köszönöm.

Az irodában mindenki kimeredt szemekkel bámult rájuk.

- Ezekkel meg mi van? – Trixie visszanézett a válla felett, mielőtt exférje becsapta volna mögöttük az ajtót. – Úgy néznek, mintha szellemet látnának.

- Csupán mostanában sok nekik a jóból… - dünnyögte Alex, és a kis kanapéra mutatott. – Foglalj helyet!

Az asszony meghajolt, és leült. Olyan kecses volt, hogy a férfi elmosolyodott a láttára.

- Igen?

- Sokat változtál.

Trixie felnevetett.

- Valóban. Japán jó hatással van rám. Eleinte úgy éreztem magam közöttük, mint egy elefánt a porcelánboltban, de szerencsére van, aki segítsen, ha elrontok valamit.

- Azt kétlem… - Alex lehuppant melléje, és cigire gyújtott.

- Mit?

- Hogy elrontanál bármit is…

Trixie somolyogva vállat vont, majd jobban szemügyre vette.

- Jól nézel ki. Rosszabbra számítottam.

- Egen… Miért jöttél? – Alex kifújta a füstöt, és komoran nézett az asszonyra.

- Anyád felhívott, és kérte, hogy keresselek fel, mert volt közöttetek némi félreértés.

- Némi? – Alexnek eszébe jutott a jelenet, amit levágott a szülei előtt, és érezte, hogy ég a füle, mint kicsi korában, amikor rossz fát tett a tűzre. – Bocsánatot kell tőlük kérnem.

- Az alap, Ferguson – vágta rá Trixie határozottan. – Szeretnek, és most aggódnak érted.

- Tudom, csak… most ez nehéz időszak számomra. Carl kórházban van.

Az asszony megdermedt. Kedvelte a férfit, régi barátok voltak. Alex esküvői tanúja is annak idején a nyomozó volt.

- Mi történt?

- Baleset. Folyik még a vizsgálat.

- Hogy van?

- Kómában. – Alex néhány szóban elmondta, mi történt.

Trixie felállt, és járkálni kezdett. Mindig ezt csinálta, ha ideges volt. Néha sikerült annak idején ezzel férje idegeire mennie.

- A francba! – morogta. – Sajnálom, Alex, komolyan.

- Tudom, kislány.

Trixie megállt előtte, majd leguggolt, hogy egy vonalban legyen a szemük.

- Akarsz beszélni arról a fiúról?

- Mit kéne mondanom?

- Honnan a fenéből tudjam? – csattant fel Trixie, és máris felállt, hogy újra lyukat járjon a padlóba. – Szereted? Lefeküdtél vele? Egyáltalán nagykorú már?

Alex az utolsó kérdésre felkuncogott.

- Nagykorú, szóval semmi vész.

- Tényleg egy kurva?

- Tényleg.

- Oh, a rohadt életbe! – Trixie kikapott egy szál cigit a kisasztalon heverő dobozból, és rágyújtott. – Mi a fenét akarsz tőle?

- Nem tudom.

- Aha. – Trixie megtorpant előtte, és miközben kifújta a füstöt, megkérdezte. – Akkor másképp kérdezem. A dugáson kívül mit akarsz tőle?

Alex erre nem tudott mit mondani. Vállat vont.

- Nem válaszolsz?

Alex szeme előtt a fiú jelent meg, ahogy magába fogadja őt, és a tekintete elnyeli őt.

- Fogalmam sincs, mit mondhatnék – felelte. – Magam is hiába keresem a választ erre a kérdésre.

- Kurva jó… - Az asszony visszaült mellé, és elnyomta a félig szívott csikket. – Hiába jöttem?

- Igen, de azért jó, hogy eljöttél. Már úgyis régen láttalak.

- Kedves vagy – Trixie vállon veregette. – Ne hajszold túl magad, és azért néha felhívhatnál.

Alex szemében huncut fény villant.

- Én téged? Kettőnk közül ki is keres többet?

- Kapd be, Ferguson! – pattant fel a nő, és az ajtó felé indult. Már kilépett, amikor visszafordult. – Vagy már be is kaptad? – kérdezte nagyot kacsintva, majd a férfi arckifejezésén nevetgélve behajtotta maga után az ajtót.

Alex a fejét csóválva leült az asztalához, és kisvártatva mind a két fülén telefon lógott, a szájából cigi füstölgött, és egyszerre próbált három új ügyet átnézni.

 

David álmosan pislogva igyekezett odafigyelni Nicole-ra, aki jött, látott, felébresztette őt, majdnem felpofozta első körben, majd lerángatta a konyhába, és épp reggelit készít neki. Neki! És most kiselőadást tart, mintha csak az anyja lenne.

- Szerintem még túl korai, hogy az ágyba vessétek magatokat. Hány napja ismeritek egymást? Nem vagytok már gyerekek. Nem hallottatok arról a dologról, hogy nem eszik olyan forrón a kását?

- Azt biztos erre mondják? – ásított David válaszul.

Nicole harciasan feléje fordult a villát lengetve.

- Ne feleselj vissza!

David nagyot sóhajtott, majd az álom utolsó maradékát is sikerült kipislognia a szeméből. Komolyan bámult az asszonyra.

- Hadd hívjam fel a figyelmét arra, hogy nem az édesanyám. A további rossz híreim pedig a következők: még tőle sem tűrném el, hogy beleavatkozzon a magánéletembe, és amúgy meg nem vagyok a gyereke. Nem vagyok már kisfiú, akivel így beszélhet.

- David…

- Nem. Menjen el, ha ezért jött.

Nicole dühödten lecsapta a villát a pultra.

- Azért jöttem, mert tudni akarom, mit akarsz Alextől. A rangját, a pénzét, a farkát?

David érezte, hogy késpengét forgat a mellkasában valaki. Felállt, és betolta a széket a helyére.

- Csupán a szívét, de azt soha nem fogom megkapni, nem igaz?! – kérdezte, majd magára hagyta az asszonyt, aki képtelen volt válaszolni…    

 

 

7. fejezet

 

Alex Carl ágya mellett állt. Barbara a kisfiával beszélgetett az ablaknál. A gyerek alig volt tizenhárom, és apjaként imádta a zsarut, akit most mozdulatlanul, sápadtan kellett látnia. Az asszony visszatért hozzá.

- Sajnálom, csak Tim olyan… zaklatott.

- Megértem. Hogy vagy?

- Én… - Barbara mély levegőt vett. – Már nem sírok folyamatosan, ez jó, azt hiszem.

- Igen, az. Erősnek kell lenned, már csak Tim miatt is.

Az asszony leült a székre, és megfogta Carl kezét. Ez elszomorította Alexet, és düh marcangolta.

- Nagyon nehéz… - vallotta be a nő. – Tudod, hoztam be neki pár dolgot. Amikor kutakodtam a cuccai között, ezt találtam. – A zsebéből elővett egy kis dobozt. – Tudsz erről valamit?

- Barbara…

- Te vagy a legjobb barátja, nem hiszem el, hogy neked sem mondott semmit!

Alex nem tudta, mit mondjon, majd társa arcára nézett. Ki tudja, mikor tér magához, magához tér-e egyáltalán, és szenvedett-e maradandó károsodást. Nem fog haragudni, ha elmondja a titkát.

- Meg akarta kérni a kezed – mondta csendesen.

Barbara mély levegőt vett, görcsösen szorította kedvese kezét, és a dobozt.

- Folytasd!

- Együtt mentünk megvenni a gyűrűt. A születésnapodon akarta odaadni. Vett egy fülbevalót Timnek. A gyűrű párja… Azt akarta, hogy egy család legyetek, és a fiad tudja, hogy nem csak téged kér feleségül, hanem őt is fiául.

Tim már egy ideje ott állt az anyja mellett, és most rátette a kezét az asszony vállára.

- Komolyan?

- Igen.

Barbara kinyitotta a dobozt, és gyengéden megsimogatta az ékszereket.

- Tim nagyon szeretné kilövetni a fülét, én viszont nem akartam engedni, de most…

Tim áthajolt a válla felett, és szemügyre vette a fülbevalót.

- Nem is lányos – csodálkozott. – Azt mondtad, hogy a gyűrű párja, így féltem, hogy lányos lesz – magyarázta.

Alex elmosolyodott.

- Egyedi tervezés mindkettő. Egy régi barátom munkája.

Barbara szipogott.

- Biztos egy vagyon lehetett.

Alex Carl arcát nézte.

- Ne azzal törődj, mennyibe került, Barbara! – szólt. – Inkább vedd fel.

- De…

- Vedd fel, anya! – Tim megérintette az anyja kezét.

Barbara óvatos mozdulatokkal kivette a gyűrűt a helyéről, és lassan felhúzta az ujjára. Sírva fakadt, és ráborult Carl mozdulatlan mellkasára.

- Ne merészelj meghalni, hallod?! – zokogta. – Szeretlek! Hogyan csinálok belőled papucsférjet, ha nem térsz magadhoz?

Alex csendben elhagyta a kórtermet. Egy egyenruhás őrködött az ajtó mellett, és tisztelgett, amikor kilépett a folyosóra.

- Hadnagy úr!

- Nagyon figyeljen, Right! Nem szeretném, ha illetéktelen bejutna hozzá.

- Igenis, uram!

Alex még felkereste Carl orvosát, beszéltek pár szót, majd belépett a liftbe. Halk sóhajjal hátradőlt, és fáradtan előszedte a telefonját, hogy megnézze, hány hívást kapott, míg a nyomozónál volt. Anyja kétszer kereste, vele majd este beszél, most nem. Nicky sms-t küldött neki, hogy David egy bunkó, és nem hajlandó enni. Elverheti? Erre nagyon nehezen tudta megállni, hogy el ne nevesse magát. Mit mondhatott az asszonynak, hogy így felhúzta? Bár lehet, hogy Nicky csak azért pipa, mert ágyban találta Davidet. Vigyorogva felhívta.

- Végre! – Nicky szitkozódott, és jól hallatszott, hogy valamit a földhöz vág. – Nem vagyok bébiszitter, Ferguson!

- Nem azért kértelek téged. Bizonyítsd be, hogy David ártatlan.

- Hülye fasz! Nem vagyok mindenható!

Alex kilépett a kórházból, és az autója felé indult.

- Miért vagy mérges?

- Megkúrtad, te szemét strici! Ő még csak egy gyerek!

Aha, Nickyben feltámadtak az anyai ösztönök. Erre számított.

- Francokat gyerek. Felnőtt, és tud saját döntést hozni. Ebbe beletartozik az is, hogy nem kényszerítettem. És mi ez a duma, hogy nem hajlandó enni?

- Elegem van mindkettőtökből! – morogta a nő. – Készítettem neki pirítóst meg omlettet, de bevackolta magát a takaró alá, és még beszélni sem hajlandó velem, nemhogy enni…

- David nagy ínyenc, édesem. Te pedig tudvalevő, hogy nem vagy egy konyhatündér.

Az asszony levegő után kapkodott, majd egy felhörrenéssel kinyomta a telefont. Alex halk sóhajjal újrahívta, és megállt a kocsi mellett, hogy rágyújtson.

- Bocs, nem akartalak megbántani – szólt a telefonba, amikor Nicky szitkozódva beleszólt. – Hagyd csak a fiút, tud főzni, majd kajál valamit. Mondd meg neki, hogy sietek haza. Te meg menj dolgozni.

- Hogy te mekkora egy buzi vagy… - nyögte a nő megvetően a telefonba, majd megint kinyomta.

Ezúttal nem hívta újra, csak nagyot szívott a cigiből, és megnézte a többi hívót. A mobilja viszont elkezdett pittyegni. Lemerült. Pompás, haza kell mennie a töltőért. Előtte viszont felhívja a kapitányságot. Visszaballagott az épülethez, és a nyilvános telefonhoz lépett. Egy alak lépett melléje, egészen szorosan.

- Nehogy visszamenj a kocsidhoz!

- Miért? – Michel hangjára megborzongott, aztán összerándult, amikor meghallotta a robbanást.

- Ezért, édesem – felelte Michel kuncogva, majd míg Alex a kocsija felé nézett, nesztelenül továbbállt.

- A jó kurva anyjába! – hördült fel a férfi, és a kocsija helyéről felszálló füstöt nézte. – Szerettem azt a kocsit!

 

David tudta, hogy valami nincs rendben. Alex hullafáradtan, taxival ért haza, és morcos volt. Egy táskában hozott váltás ruhát, neki is vett ezt-azt, majd bevonult a zuhany alá. Amióta Nicole elment, megfőzött, kicserélte az ágyneműt, megfürdött, és végül egy ősöreg fürdőköpenyben várt a férfira.

- Nem akarod elmondani? – kérdezte, amikor Alex egy szál törölközőben, a haját dörzsölve feltűnt a nappaliban.

- Felrobbantották a kocsim. – Alex elmesélte, mi történt. Félrehajította a törölközőt, amivel a haját szárította, és leült az asztalhoz. – Főztél?

- Igen. Nicole nem tud.

Alexből majdnem kibukott egy nevetés. Még, hogy nem tud? Enyhe kifejezés.

- Ezt ne mond meg neki.

- Már késő – vont vállat a fiú, és megterített kettejüknek.

Alex már vigyorgott.

- Csoda, hogy életben találtalak – jegyezte meg.

Erre már David is elnevette magát.

- Szerintem legszívesebben megfojtott volna, de ekkor emlékeztettem, hogy az ügyfele vagyok, így elállt a szándékától.

Alex figyelte, ahogy a fiú merít neki a gőzölgő levesből.

- Mi ez? – szimatolt bele.

- Gombakrémleves. Egész finomra sikerült.

- Nem szeretem a gombát.

- Most viszont szépen megeszed.

Alex rámeredt, úgy érezte magát, mint ötévesként.

- És ha nem? – kérdezte morcosan.

- Lasagnét csináltam másodiknak, hozzá pedig almás pitét.

A férfi halk sóhajjal maga elé húzta a tányért, és hősiesen belenyalt a levesbe.

- Nem rossz – vallotta be.

Megvacsoráztak. David végig mosolygott, és a szeme… olyan melegséggel tekintett a férfira, hogy Alex teljesen a rabja lett. Képtelen volt levenni a pillantását róla.

- Nagyon jól főzöl – dicsérte meg, amikor már semmit sem tudott volna magába erőszakolni.

- Köszönöm. – David térült-fordult, pakolt, elmosogatott, míg Alex egy sör társaságában az asztalnál ejtőzött.

- Desszertet is kapok? – kérdezte hirtelen a férfi, és huncut mosoly jelent meg a szemében.

David hökkenten fordult feléje, a keze tiszta hab volt.

- Desszertet? – ismételte. – Már kaptál… - csodálkozott, aztán a férfi tekintetét látva fülig vörösödött. – Te…

Alex nevetett. Fogalma sem volt, hogy ez mennyire szíven üti a fiút, aki csak állt, és nézte őt. A férfit, aki eddig mindig csak komoran bámult, káromkodott, és sértegette őt, most pedig nevet és flörtöl vele. El akarja csábítani, ott van a szemében, és már a teste is erről beszél. A törölköző, amely lassan kis sátorrá formálódott.

Észre sem vette, hogy az arcára kiül a vágy. Csak akkor eszmélt fel, amikor a férfi felállt, és megragadta a kezénél fogva. A karjaiba rántotta, s addig csókolta, míg ő ernyedten, tiltakozásra képtelen kapaszkodott a vállába. Ám azt azért megértette, hogy a férfiban nem csak vágy van, hanem valami kétségbeesett éhség is. Nem tudta, mi váltotta ki, de ez fellobbantotta a szenvedélyt benne. Most kezdte megérteni, hogy a férfi mennyi mindent felfed előtte magából.

Mindenki csak a felszínt látja. A keménykezű, brutális zsarut, aki bármire képes, aki hideg, mint a jég, és kemény, mint az acél. Ő azonban már látja, azért, hogy egy jó zsaruvá váljék, nagy árat fizetett. Mégis ott van benne a kedvesség, a gyengédség és a szeretet, csak meg kell kotorni a felszínt, és elég bátornak lenni, hogy életben maradj közben.

Alex csókja már olyan mohó volt, hogy szinte kiszívta belőle az erőt, a térde fel akarta mondani a szolgálatot. Hallotta, hogy elborul a sörös üveg, amikor felülteti őt az asztalra.

- Ne ide…

- Most akarlak! – A férfi ott magasodott fölötte, és lecsúsztatta a válláról a köntöst. – Most – ismételte meg – … és itt. – Újra megcsókolta, hogy elejét vegye a tiltakozásnak.

A keze végigsimogatta, ő pedig nem tehetett egyebet, mint meghajolt az akarat és vágy előtt, amellyel a férfi a karjaiba vonta. Engedelmesen végigdőlt az asztalon, az üveg a padlón koppant, csoda, hogy nem tört össze, de most még ez sem tudta elvonni a figyelmét. A férfit nézte, és ki-kihagyott a légzése. Alex csak nézte őt. Ahogy vadállat a prédát. Egészen felizgult tőle.

- Azt akarom, hogy jó legyen neked – suttogta a férfi, és belenyalt a tenyerébe. – Mondd meg, hol simogassalak, csókoljalak…

- Én… mindenhol…

Alex rekedten felnevetett, és megcsókolta.

- Sajnos, az egyszerre nehezen fog menni… - Megfogta a fiú kezét. – Vezesd a kezem…

David még soha nem érezte ezt az izgalmat, mint most. A végsőkig felcsigázta az érzékeit, ahogy a férfi kezével simogatta magát. A tekintetük közben végig egymásba mélyedt, és igazából már nem számított, hol is vannak. Lényegtelen volt a hely, csak az számított, hogy együtt vannak, itt és most.

- Ah… - David gerince ívbe hajlott, és alig kapott levegőt. Ujjai a férfi csuklóját szorították, aki az ágyékát simogatta.

- Jó?

- I... gen… - A szeme tágra nyílt, amikor a nedves ajkak körbefonták. – Ne…

- Miért?

- Mert… én… te… ne… ah… - David képtelen volt kontrollálni a testét, felkiáltott, és összerándult.

A férfi azonban nem hagyta abba a nyalogatást, és ettől valahogy az egész annyira intimmé vált. Lenyelte a spermáját – villant át David fején a gondolat, ám rögtön aztán egy új érzés kért helyet magának. A férfi olyan erősen szívta, hogy az már szinte fájt, és mégis… a kéj újra megborzongatta a testét.

- Én is… téged… - nyúlt feléje zihálva, vágytól homályos pillantással.

- Nem, még nem… - Alex szürke szemében vad érzékiség örvénylett, ami megdobogtatta David szívét.

- Akarom… - nyögte.

- Húzd fel a lábad… - kérte a férfi válaszul, és segített neki, hogy megtámassza a sarkát az asztal szélén. – Gyönyörű vagy… - suttogta.

David határtalan boldogságot érzett. Ez a megrögzötten heteroszexuális pasi gyönyörűnek nevezi… Tágra nyílt a szeme, és döbbenten felnyögött, amikor Alex ajka lejjebb siklott. Bejárta a vesszejét, majd alatta a golyókat, és végül még lejjebb csúszott. David lélegzete már kapkodóvá vált, úgy érezte, megőrül, ha a férfi ott is megnyalja. Még… soha… senki… nem tette… Olyan erővel szorította az asztal lapját, hogy elfehéredtek az ujjpercei.

- Fáj? – A férfi lehelete ott cirógatta, ő pedig szinte sírva vonaglott.

- Ne… emm…

- Milyen érzés? – A férfi végignyalta a combját, feljebb haladva, egyre feljebb.

David az ajkába harapott.

- Ne fogd vissza a hangod… kérlek… Hallani akarom…

- Kérlek…

- Mire kérsz? – Alex hangja rekedt volt a visszafojtott vágytól.

- Ott… ott…

- Itt? – És lassan végighúzta a nyelvét azon a szűk bejáraton…

David egész teste összerándult.

- Megint kemény lettél… - mormolta a férfi, majd szürke szemét végig a fiún tartva, elkezdte nyalogatni, szívni, harapni. Ott.

David képtelen volt visszafogni a hangját.

- Alex… Alex… elég…

- A tusfürdőm ízét érzem rajtad… - mondta a férfi, és a leheletével őrjítette tovább. – Megfürödtél, mielőtt jöttem?

- Igen… - Szinte kiáltás lett belőle, mert David újra elélvezett. Levegő után kapkodva remegett, már nem volt semmi más gondolata csak, hogy végre a férfit magában érezze.

Ám Alex ellépett tőle, és a konyhaszekrényhez lépett. Kutakodni kezdett, majd elégedetten mutatott fel egy kis üveget.

- Tudtam, hogy itt van valahol.

- Mi… az? – David mozdulni akart, de a férfi újra ott állt a combjai között.

- Maradj csak… Még nem végeztünk…

- Ne kínozz tovább…

Alex előrehajolt, megcsókolta. A törölköző még mindig rajta volt, azonban David most szemfüles volt, és lerántotta róla. Egyszerre nyögtek fel, ahogy az ágyékuk összesimult.

- Magamat is kínzom, pillangócskám… - dünnyögte a fülébe a férfi, és finoman megmozdította a csípőjét.

David erre olyan mohón tapadt az ajkára, hogy alig bírta visszafogni magát. Lassú mozgásával nem csak a fiút őrjítette meg, hanem magát is. Elszakadt a fiú ajkától, végigcsókolta, harapta a nyakát, a mellkasát. Lassan haladt lefelé, majd felvette a földre letett üveget.

- Ne ijedj meg, csak olívaolaj – magyarázta.

- Alex…

- Csak bízd rám magad – nyugtatta a férfi, és David finoman megrezdült, ahogy az olaj végigcsorgott az ágyékán, le egészen az apró bejáratig, amit a férfi oly ügyesen kitágított már. Az olajból bőségesen jutott belé is, amikor a férfi ujjai belésiklottak. Felnyögött az élvezettől, és még jobban széttárta a lábát. S azt vette észre, hogy képtelen másra koncentrálni, csak a férfi két ujjára, majd háromra, ahogy ki-be jár benne. A forróságra, amit keltett benne.

- Én is… - nyúlt az üveg felé.

Ezúttal a férfi engedelmeskedett. Oldalra állt, hogy a fiú elérje, és olajat csorgatott a tenyerébe. Félig lehunyt szemmel figyelte, ahogy az olajtól síkos kéz megérinti, végigsimítja, majd keményen megragadja. A torkát akarata ellenére vad morgás hagyta el.

- A francba… Tudhattam volna…

- Mit? – David saját fuldokló vágyának fogságában fuldoklott, szabad keze bejárta a testét, mire Alex szemében felvillant valami… vadság.

- Nem fogom bírni, ha hozzám érsz… - nyögte, és megragadta a fiú csuklóját. Elrántotta magától, de már ott is állt a combjai között. A tekintetét nem vette le a fiú arcáról, ahogy lassan beléhatolt.

- Keményen… Érezni akarlak… - David felhúzta a lábát, és teljesen kitárulkozott a férfinak. Talán ez a mozdulat volt az, amellyel elszakította a férfi önuralmának láncát. Felkiáltott, ahogy a férfi keményen tövig lökte magát benne. Az olajtól síkosak voltak mindketten, és David forró volt, szinte lángolt. Alex kemény volt, s úgy érezte, tökéletesen illeszkednek egymáshoz ebben a vad, erotikus pillanatban. A fiú alá nyúlt, és magához húzta. S mozdult, majd egyszerre tették, s az ajkuk is megtalálta a másikét, s már nem volt egyikük sem ura a mozdulataiknak. Hangos nyögések, elfulladó, elfojtott kiáltások… Alex abban a vágyott pillanatban közvetlen közelről nézett a fiú szemébe, s ott saját gyönyörének, saját érzéseinek mását látta… 

 

David kimerülten, ám elégedetten ballagott le a konyhába, hogy igyon egy pohár vizet. Alex mélyen aludt, fel sem ébredt, amikor kibújt a karja alól. Felkapcsolta a villanyt, és a csaphoz lépett. Nekidőlt a pultnak, és elmerengett. Most már biztosan tudta, hogy beleszeretett a férfiba. Nem töltötte el örömmel a gondolat. Alex mellett nincs jövője. Úgy különböznek, ahogy a tűz meg a víz, és ott van… ez az egész ügy, mely összehozta őket.

Engedett magának vizet, de csak meredt a pohárba, és nézte a hullámzó vizet. Vajon mit érezhet iránta a férfi? Vágyik rá, ez kétségtelen. Le sem tudja tagadni, miután kétszer szeretkezett vele, amióta hazaérkezett. Fent a hálószobában még legalább egy órán keresztül kínozta- kényeztette. Már nem fiatal, nem egy csődör, mégis…

Lehunyta a szemét, ahogy felidézte a férfi pillantását, miközben érintette, nyalta, beléhatolt… Lassan lecsúszott a padlóra, és megborzongott. Ijesztő, hogy csak rá gondolt, és máris  felizgult. A pohár halkan koccant a padlón. Megpróbált megnyugodni, de csak a férfi arca volt a szeme előtt, és amikor az ujjai elérték a merevedését, képtelen volt visszafojtani a nyögését.

- Alex…

Érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe. A pokolba azzal a férfival, hogy ilyen hatással van rá!

- Nem hittem volna, hogy ilyen látványban lesz részem, ha ide jövök…

 

Alex a hátára fordult, amikor David mögött bezárult az ajtó. Komoran bámult a sötét mennyezetre, és elmondta magát minden stricinek, seggfejnek, buzinak. Aztán lehunyta a szemét, és újra az oldalára feküdt. A párna még őrizte a fiú melegét, az illatát, mely teljesen megőrjítette. Igazából a saját tusfürdője volt, mégis… más volt, mert a fiú használta. A feje alá húzta a párnát, és beszívta az illatot. Egy pillanatra úgy érezte magát, mint egy vén idióta. Ilyen hatással van rá egy nyomorult párna, egy rég ismert illat…

Milyen furcsa… Nem is olyan rég még elképzelni sem tudta volna, hogy valaha is lefekszik egy fiúval. Most meg olyasmiket művelt vele, amiket még egyetlen nővel sem. És jó volt. Izgató. Teljesen a rabja lett a fiú kába tekintetének, őszintén vonagló testének. Tudta, hogy ez az érzés, mely most összeköti őket, más. Számtalan nővel volt már viszonya, mindhez kötötte egyfajta érzelem, kisebb-nagyobb szerelem. Mindnél úgy érezte egy idő után, hogy elég volt, már látta az összes arcukat, hallotta az összes hangjukat. Davidnél ez is más volt. A fiú mintha mindig megérezte volna a hangulatát, ha csendre vágyott, akkor hallgatott, és meghallgatta, ha viszont zaklatottan, dühtől hajtva szólt hozzá, akkor nem félt vitatkozni vele, akár szemrebbenés nélkül leseggfejezni őt. Főzött rá, megnevettette, megérintette, elcsábította. Úgy érezte, soha nem fogja megismerni az összes arcát, és talán pont ezért nem tudta elképzelni, hogy elengedi maga mellől…

Még munka közben is gyakran járt a fejében, hogy ez tényleg szerelem lenne? Életében először valóban szerelmes lenne? Azzal az igazi, őszinte szerelemmel, amely nem csak mese, hanem valóság? Amely nem csak boldoggá tesz, hanem összetöri a szíved? Soha nem tudott rá válaszolni…

Az zavarta a legjobban, hogy David volt eddig az első, aki miatt képes volt elhanyagolni a munkáját, megszegni a saját belső és a társadalom törvényét is. Nicole és Trixie is azért adta be annak idején a válókeresetet, mert kevés időt töltött odahaza, és a munka mindig fontosabb volt, mint a család, az otthon. Most – ma például – viszont örömmel jött haza korábban, hogy lássa a fiút, hogy ha nem is szeretkeznek, akkor csak nézhesse vagy hallhassa a hangját. Öregszik, ez tagadhatatlan. De ennyire? Képtelenség. Vagy az, amit szerelemnek hisz, csupán az újdonság varázsa? Esetleg ennyire vágyna végre valakire, aki szereti őt, aki elfogadja a munkamániáját, megfáradt tekintetét, fásultságát? Hiszen eddig jól megvolt egyedül is. Ebben a pillanatban azonban olyan nehéz volt elképzelni, hogy a fiú nem lesz vele, nem várja haza, nem bosszantja és nem nyögi a nevét kéjes mámorában…

Nem volt már fiatal, nem hitt a mesékben. A fiú nem maradhat vele, akármennyire is szeretnék mindketten. Ha a kormányzó végre rács mögött lesz, és Michel is bevégzi küldetését, ők visszatérnek a saját életükhöz. Ki tudja, lehet, hogy David megint kurválkodni fog, ő pedig visszatér a hosszú éjszakákhoz azon a kemény kanapén az irodában. Felült. A keze ökölbe szorult. Igen, ez lesz a legjobb. Akkor meg miért érzi úgy, hogy széthasad a mellkasa?

Megrázta a fejét, nem érdemes most még ezen agyalni. Kiszállt az ágyból, és már kilépett az ajtón, hogy a fiú után induljon, és ezúttal durván leteperje, amikor megtorpant. A hatodik érzéke azt üzente: baj van…

 

David megrezzent, a szeme tágra nyílt. Kiáltott volna, de egy fekete kesztyűs kéz tapadt a szájára, és hangtompítós pisztoly a halántékára.

- Sssh… - kuncogott az idegen. – Még felébreszted a hadnagy urat…

David érezte, hogy a torkában dobog a szíve, csak ezúttal a félelemtől, nem más érzésektől.

- Elveszem a kezem a szádtól, de ha kiabálni kezdesz, vagy bármi más hangot hallatsz… - Az idegen nem fejezte be a mondatot, de a hangsúly nem hagyott kétséget afelől, mi lesz akkor.

David nagyot nyelt, és engedelmesen mozdulatlanná dermedt. A kéz elkerült a szájától.

- Okos fiú. Megszomjaztál?

David bólintott, még a fogait is összeszorította, nehogy meg találjon szólalni. Az idegen nevetett, halkan, derűsen.

- Jól van. Kezdem érteni, miért ragaszkodik hozzád annyira…

David a homlokát ráncolta, nem értette, kire utal a férfi, de nem is merte megkérdezni. Inkább jobban megnézte magának a hívatlan vendéget. Az idegen fekete ruhát viselt karcsú, nyúlánk alakján. A kezén kesztyű, az arcán maszk, amelyből csak a szeme villogott szikrázón, fenyegetően. Ki lehet ő? Egy bérgyilkos, akit a kormányzó szabadított rá? Vagy Micky egyik embere? Az előbbire gyanakodott, és ettől kiszáradt a szája a félelemtől. Meg fogja őt ölni? A gondolatai az arcára voltak írva, mert az idegen elvette a pisztolyt a fejétől.

- Nyugodj meg, nem bántalak. Egyelőre – tette hozzá hidegen. – Te vagy Angyal? Csak bólints.

David tehát bólintott.

- Ferguson alszik?

Újabb bólintás.

- Biztosan?

David heves bólogatásba kezdett, és nagyon remélte, hogy így is van. Nem tudta volna végignézni, ahogy ez a fickó lelövi, mert mit sem sejtve belesétál a dolgok közepébe.

- Idd meg, ha szomjas vagy – mutatott a pohárra a férfi.

David majdnem rávágta, hogy már nem akar inni, de időben észbe kapott. Nemet intett.

- Akkor told el magad mellől. Még a végén felborítod, és azt nem akarjuk, ugye?! Csak lassan…

Engedelmeskedett, mit tehetett volna?!

- Mi lenne, ha te meg letennéd azt a pisztolyt? – Alex halk, nyugodt hangja megdermesztette őket.

Az idegen reagált gyorsabban. Mire David felfogta volna, hogy Alex a konyhaajtónál áll, és fegyvert szegez rájuk, már pajzsként térdepelt a férfi előtt.

- Alex… - nyögte, fuldokolta.

- Hogy is volt az a dolog, hogy alszik? – suttogta gúnyosan a fülébe a férfi.

David remegett.

- Ne öld meg, kérlek… - kérte. – Engem akarsz, nem? Akkor tedd, amit kell, és menj el. Hagyd őt békén! Kérlek!

Alex arcán ezernyi érzelem futott át. Mély levegőt vett, aztán megcsóválta a fejét.

- Rossz ötlet lenne…

- Feláldozná magát érted – kuncogott az ismeretlen. – Hát, nem édes?

- Engedd el!

- Lelőnél? – kérdezte az idegen, és hangjában olyan érzelmek bujkáltak, amikre még David is felfigyelt itt a halál küszöbén.

Alex habozott. Nem válaszolt.

- Megölnél? – ismételte a férfi.

- Ha bántod őt, igen – Alex hangja szinte csikorgott.

- Egy őszinte válasz… - Az idegen felemelkedett, húzta magával, ő meg nem tehetett egyebet, mint engedelmes kutyaként úgy mozdult, ahogy akarta. Legnagyobb meglepetésére a férfi megtaszította, egyenesen bele Alex karjaiba.

A hadnagy átkarolta, de a pisztolyt továbbra is a „vendégre” szegezte.

- Nem szeretem a játékaid – közölte, és a szeme összeszűkült.

Az idegen könnyed terpeszbe állt, fegyverét lazán lógatta a combja mellett.

- Én jól szórakozom.

- Én már kevésbé! – Alex most már igazán mérgesnek tűnt.

- Kár! – David biztosra vette, hogy az idegen ajka csalódottan lebiggyed.

- Mit akarsz?

- Miért nem azt kérdezed, milyen látványban volt részem, amikor megérkeztem? – Az alak nevetett. Szemtelen volt, és kihívó. Nem félt. Nem volt benne nyugtalanság, mintha csak pontosan tudta volna, hogy a zsaru nem fog lőni, nem fogja meghúzni a ravaszt.

- Te… - Alex ujja megfeszült a ravaszon, de az idegennek szeme sem rebbent.

- Angyalkád itt térdepelt a padlón, és miközben simogatta a farkát, könnyes szemekkel a te neved mormolta. Ez már szerelem lenne? – merengett el, majd lazán felemelte a fegyvert. – Attól félt, hogy megöllek – mondta, és a pisztoly csöve Alex két szeme közé mutatott. – Ez lenne a szerelem szerinted? – Már nem volt a hangjában semmi játékosság, csak hideg tárgyilagosság.

David akarata ellenére felkiáltott. Alex elé akart állni, de a férfi maga mögé penderítette.

- Mi a fenét akarsz? – kérdezte.

 

Ott álltak egymással szemben. A zsaru félmeztelenül, és az idegen fekete ruhában. Mindkettő kezében fegyver. Egyiké hangtompítós, másiké hangosat szól, ha meghúzza a ravaszt. Egyiknek már semmi vesztenivalója, ez látszik abból, ahogy viselkedik. A másik mögött viszont egy törékeny fiú reszket, és felidézi magában az összes gyermekkori imát, amelyet valaha is hallott…

 

Az idegen hangja komor volt.

- Meghalnál érte?

- Te is tudod, hogy igen.

- Azért, mert szereted?

- Azért, mert ő egy ártatlan gyerek.

David szíve ekkor hullt darabokra.

- Valóban? – Az idegen közelebb lép, mozgása lágy, mintha csak játszana. – Vajon ő is így gondolja? – Újabb lépés a zsaru felé. – És te komolyan így gondolod? – Újabb lépés. – Vagy csak magaddal is ezt akarod elhitetni? – A két pisztoly csöve szinte összeért.

- Mi a fenéért…? – Alex érezte, ahogy mögötte a fiú reszket. Fél? Fázik? Vagy csak az ő érzelemmentes szavai ütöttek sebet rajta?

- Mert bolond vagy – válaszolta a férfi, és meghúzta a ravaszt…

 

David észre sem vette, hogy zokog, míg Alex megnyugtatóan át nem ölelte, és le nem törölte őket.

- Nincs semmi baj, nem volt megtöltve. Nyugodj meg!

- Miért? Miért? – David csak kapaszkodott a férfi nyakába, pedig ő csak pár másodperccel ezelőtt mondta, hogy csak egy kölyköt lát benne. Ő mégis csak kapaszkodott belé, és el nem engedte volna a világ minden kincséért sem.

Az idegen az asztalon ült, és érdeklődve kaparászott egy foltot.

- Meg sem merem kérdezni, mit műveltetek itt – mondta nagy sóhajjal.

- Michel! – Alex fenyegetően pillantott rá, de a férfi csak nevetett.

- Nem félek tőled, kedvesem! Nincs miért…

- Nem sok híja volt, hogy nem lőttelek szitává, te nagyon hülye!

David kezdett megnyugodni. Érdeklődve nézte a két férfit, akik között most csak barátságos szócsata zajlott. Mégis mi a fene folyik itt? Feltette hát a kérdést. A válasz pedig…

- Helló, Michel vagyok. Engem béreltek fel, hogy kinyírjalak.

David körül fordult egyet a világ…  

 

 

8. fejezet

 

David a kanapé sarkába húzódva figyelte a két férfit. Fogalma sem volt, mit is kellene csinálnia, így egyelőre megelégedett azzal, hogy nézte őket. Annyira különböztek egymástól, mégis lesírt róluk, milyen közel állnak egymáshoz. Megdöbbentő volt megtudni még egy titkot Alexről. Egy bérgyilkos a legjobb barátja? Hihetetlennek, de igaznak tűnt.

- David!

Alex hangjára összerezzent, és végre odafigyelt rá.

- Tessék.

- Mindent el kellene mesélned újra Michelnek. Én addig telefonálok egyet. Minden rendben?

- Semmi sincs rendben, hiszen a jövendő gyilkosommal akarsz kettesben hagyni! – David maga is érezte, hogy éppen duzzog. Féltékeny lenne? Nagyon úgy nézett ki.

Michel felnevetett. Maszkja miatt nem látszott az arca, csupán a szeme, de az sem hagyott felőle kétséget: jól szórakozik.

- Nem foglak bántani. Alex élve megenne.

- Te pedig örülnél neki! – csattant fel David élesen.

A két férfi egyszerre kapta rá a tekintetét. Michel felállt, és nagyot nyújtózott.

- Azt hiszem, meglátogatom a fürdőszobát, amíg ti tisztázzátok egymás közt a félreértéseket.

Alex lehuppant a fiú mellé, és komoran meredt rá.

- Mi a franc bajod van?

- Ne várd tőlem, hogy jópofizni fogok egy bérgyilkossal.

Alex homloka ezer ráncba szaladt.

- Valóban nem várhatom el tőled, de felhívom a figyelmed, hogy a kormányzód sem különb egy gyilkosnál, és te még a lábadat is széttetted neki.

Ez övön aluli volt, mindketten tudták. David izmai megfeszültek, legszívesebben megütötte volna a férfit, mert ez annyira… bántó volt. Szívet sajdító… igazság volt.

- Hát, persze… - mondta végül. – Milyen igazad van, én csak egy kurva vagyok. Kösz, hogy emlékeztettél rá. – Fel akart állni, de Alex elkapta a karját, és megállította.

- Nem akartalak megbántani.

- Nem? Ennek ellenére sikerült, gratulálok! 

- David…

- Ne szólíts így, zsarukám! – David kitépte magát a kezei közül, és faképnél hagyta volna, ha a férfi engedi.

Nem engedte. Felpattant, és visszapenderítette maga felé.

- Ne merészelj csak így itt hagyni! – morrant, és látszott, hogy most már ő is dühös.

- Miért? Akkor mi lesz? Elfenekelsz, ahogy a kölyköket szokás?

Zihálva, haragosan, sértetten meredtek egymásra.

- Sajnálom, amit mondtam. – Alex hangja szinte csikorgott. Nem volt valami gyakorlott bocsánatkérő.

- Melyiket?

- Mindegyiket.

David felsóhajtott.

- Ezzel nem oldasz meg semmit. A probléma továbbra is fennáll. Te zsaru vagy, én pedig egy kurva. Az apám lehetnél, nem a szeretőm.

- David…

- Mikor lettem David? Miért nem Pillangó? Miért nem Angyal? – A fiú lehajtotta a fejét, mert tudta, hogy a szemében ott vannak az átkozott könnyek, melyek árulói lehetnek.

Alex csak nézte a kócos hajat, melyet ő tett ilyenné. Tudta, hogy a sírást próbálja visszafojtani, és ez annyira… fájt neki. Miatta sírt. Gyengéden magához vonta, és ringatni kezdte, ahogy egy gyermeket szokás.

- Tudom, hogy nem vagy ártatlan, én mégis hiszek abban, hogy a lelked tiszta – sóhajtotta. – Tudom, hogy nem vagy már kisgyerek, és örülök neki, mert akkor mehetnék a sittre pedofilként. – David torkából fojtott hang tört fel. Nevetés és sírás furcsa keveréke. – És szerintem… Az én szememben nem vagy kurva. – Megemelte a fiú állát, hogy találkozzon a pillantásuk. – Azért tetted, amit tettél, mert az öcsédnek szüksége volt a pénzre, amit ezzel kerestél.

- Alex… - David a csuklójára fonta az ujjait, és érezte, hogy minden hiába, elsírja magát. – Komolyan így gondolod?

- Igen. Nem szoktam hazudni, sem köntörfalazni. Ezt te tudod a legjobban.

David bólintott, és a férfi vállára hajtotta a fejét.

- Köszönöm.

Alex még egyszer magához szorította, majd eltolta magától.

- Mielőtt elszalad velem a ló – mondta huncut vigyorral. – Michel miatt ne izgulj. Mindenek ellenére… jó ember. Beszélsz vele?

David már tudta, milyen bután is viselkedett, így engedelmesen visszaindult a kanapéhoz. Alex még egyszer megborzolta a haját, majd elvonult telefonálni. Michel ekkor ért vissza két csésze teával.

- Telefonál? – kérdezte, amikor nem látta a férfit.

- Igen – felelte. Elvette tőle a teát. – Köszönöm.

Michel leült vele szemben.

- Nincs okod féltékenykedni. Alex és köztem nincs semmi. Barátok vagyunk.

- Értem. Sajnálom az előbbit.

- Semmi baj – vont vállat a férfi, majd előrehajolt. – Elmeséled nekem, amit Alexnek?

David úgy gondolta, nincs más választása, mint megbízni ebben a férfiban. Alex is megbízik benne, ő is megteheti. 

 

Alex kifelé bámult az ablakon, és közben várta, hogy a hívott személy végre felvegye a telefont. Bekapcsolt az üzenetrögzítő is, mire valaki felvette.

- Cassiano!

- Végre! – Alex úgy döntött, régi barátján vezeti le felgyülemlett indulatait. – Hol a fenében kujtorogtál? Épp dugtál vagy mi? Nem érek rá arra várni, hogy méltóztasd felvenni ezt a kurva telefont!

Döbbent csend volt a válasz, majd óvatos kérdés.

- Ferguson?

- Szerinted ki a fene? Annyira régen nem beszéltünk, hogy ne ismerd meg a hangomat! Vagy időközben amnéziás lettél?

Még mélyebb csend, majd a háttérben egy fiatal férfi hangja, ajtócsapódás, végül Cassiano szólalt meg.

- Nem változtál semmit!

- Még mindig elbűvölő vagyok, valóban – vigyorodott el Alex, és az ablakkeretnek dőlt. Közben remélte, hogy a nappaliban nem folyik még vér.

- Még mindig egy nagy bunkó vagy! – csattant fel a hívott fél.

Alex alig állta meg nevetés nélkül. Jack Cassiano és ő anno együtt kezdték a Rendőrakadémiát. A kollégiumban is közös szobájuk volt. Nagyon jó barátok voltak annak ellenére, hogy akkoriban nem állt másból az életük, csak versengésből. Mindig jobbak akartak lenni a másiknál. Természetesen ez hol sikerült, hol nem. Nem vette kedvüket a vereség, csak még jobban feltüzelte őket. Az akadémia után azonban külön helyekre kerültek, és egyre ritkábban látták egymást. Cassiano – körülbelül akkor, amikor Alex a gyilkosságiaknál nyomozó lett – belépett az FBI-hoz. Aztán mire Alex ugyanott főnök lett, Cassiano már a saját csoportját irányította a Különleges Ügyosztálynál. Mindkettejük karrierje magasan ívelt felfelé, de még most sem tudták volna eldönteni, melyikük is áll nyerésre. A legutóbbi találkozásuknál kiegyeztek egy döntetlenben, legalábbis Alexnek úgy rémlett. Egy egész éjszakás ivászat után, sajnos, a memóriája nem volt a legjobb.

- Bunkó? Tévedés, barátom, az nem én vagyok. Összetévesztesz valaki mással. Vagy magaddal – tette hozzá, és szemérmetlenül felröhögött.

- Na, persze! Én soha nem tévedek, ezt tudhatnád – morogta a férfi, bár ezúttal volt a hangjában némi bizonytalanság, amire Alex nem emlékezett korábbról.

- Valami baj van, haver? – kérdezte, és maga alá húzta a karosszéket.

- Nem telefontéma.

- Értem. – Alex hangja elkomorodott. – Az sem, amiről én akarok tárgyalni veled.

- Magánügy?

- Nem.

Cassiano hangja ugyanúgy elkomorult.

- Rendben. Sürgős?

- Nagyon.

Alex lépteket hallott, majd lapozgatást. Tudta, hogy hiába a mobilok és számítógépek forradalma, még Jack is olyan régimódian papírt használ a jegyzeteléshez, mint ő.

- Holnap reggel van egy megbeszélésem, utána pedig elvileg bevetésünk van. A kihallgatáson is ott kell lennem… Ez sem jó… - Alex hátradőlt, amíg hallgatta. – Maddie amúgy hogy van? – szúrta közbe, és tovább mormogott a bajusza alatt.

- Maddie? – Alexnek gondolkoznia kellett, hogy eszébe jusson, ki is ő. Az utóbbi időben annyira David körül forgott minden gondolata, hogy a nőről teljesen elfeledkezett.

- A barátnőd – morrant fel a férfi. – Emlékszel még rá?

Alex megvakarta az állát.

- Hogy őszinte legyek, nem igazán.

- Miért is?

- Dobott.

Cassiano felnevetett.

- Ő is?

- Mi az, hogy ő is? – hörrent fel Alex bosszúsan. – A Maddie előttit én dobtam.

- Aha. – A kaján hang nem hagyott kétséget afelől, hogy tulajdonosa milyen jól szórakozik.

- És neked van valakid? – Alex tudta, hogy Jack a munkának rendelte alá az életét. Szánta ezért rendesen, mert a férfinak már a szülei sem éltek, így teljesen egyedül volt a világban.

Egy pillanatnyi tétovázás volt az éterben, mielőtt megérkezett volna a válasz.

- Nem.

Ezúttal Alex hangja volt az, akié kitűnően mulatott.

- Szőke, barna, fekete, netán vörös?

Csattanás hallatszott, ahogy a jegyzetfüzet az asztalra huppant.

- Holnap ötkor a szokott helyen. Jó lesz?

- Ne ott. Van egy használaton kívüli raktár a város határában. Tudod, melyikről beszélek?

- Igen.

- Akkor ott találkozunk. Egyedül gyere!

Cassiano felsóhajtott.

- Mibe keveredtél, te idióta?

- Amibe te is fogsz, seggfej! - vágta rá Alex keményen.

- Ettől féltem. Holnapig azért ne nyírasd ki magad! Hallottam, hogy valaki vadászik rád.

- Nem téma. Csalánba nem üt a mennykő.

- Emlékszel Munozra? Velünk kezdett. Ő is ezt mondta, mielőtt megölték.

Alex a széken hintázott.

- Tudom. Nem lesz baj. Akkor holnap.

- Akkor holnap. – Cassiano is letette a telefont, ekkor jutott Alex eszébe, nem mondta el, ki miatt habozott az előbb. Majd holnap megkérdezi.

Óvatosan osont vissza a nappaliba, de legnagyobb meglepetésére csak David ücsörgött a fotelban.

- Michel még mindig a klotyón trónol? – morrant fel.

A fiú mosolyogva nemet intett.

- Azt mondta, sürgős dolga akadt, majd jelentkezik. Mindig ilyen kurtán-furcsán távozik? – kezdte el összeszegetni a csészéket.

Alex végiggondolta a kérdést.

- Igen. Ő már csak ilyen.

- Régóta ismered? – David elindult kifelé a konyhába, így Alex megadóan utána indult.

- Igen. Elmondtál neki mindent?

- Igen. Kérdezett pár dolgot, aztán ment is. Érdekes figura. Tényleg bérgyilkos, vagy csak engem akartok átejteni? – csapta le nagy lendülettel a pultra a poharakat David.

Alex majdnem felnevetett.

- Jó lenne, ha csak móka lenne – válaszolta ideges vállvonással.

- Értem.

David megengedte a csapot. Elmosta a csészéket, közben igyekezett kitörölni a fejéből azokat a kínos emlékeket. Alex azonban odaállt mögéje, és átkarolta a derekát.

- Mire gondolsz?

- Semmire.

Alex a poharat nézte, ami még mindig ott hevert a csempén, igaz, a nagy kavarodásban elborult, és kifolyt belőle a víz.

- És mire gondoltál, amikor itt ültél és élvezkedtél? Amikor a nevemet mondtad?

David megdermedt, majd megperdült, és megpróbált minél távolabb kerülni a férfitól. Ez nem is ment olyan könnyen. A dulakodásból végül az sült ki, hogy lihegve tapadt a férfihoz, aki azokkal a szürke szemekkel úgy nézett rá, amitől elfelejtett gondolkozni, és csak az járt a fejében, hogy még, még, s a kérdésre végül nem született válasz…

 

Alex komoran nézett végig az emberein. Fran éppen a kávéját kortyolgatta, közben egy kézzel pötyögött valamit a számítógép billentyűzetén. Arnie fánkot eszegetett, nem ez volt az első, erről árulkodott morzsás inge. Roger Carl helyére érkezett ma reggel a kábszeresektől. Bár ott is rengeteg meló volt, Roger régi motoros volt a szakmában, így vállalta, hogy átjön helyettesíteni Julia mellé. Theo szabadságon volt, őt kénytelen volt visszarendelni, hogy rendben menjenek a dolgok. A többiek terepen voltak, így őket nem tudta számba venni.

- Mindenki az irodámba! – üvöltötte el magát. Érdemes volt nézni a reagálásokat.

Fran magára öntötte a kávét, Arnie elejtette a fánkot, ami a kukájában landolt – Alex véleménye szerint ott volt a legjobb helye –, Roger felborította az asztalán heverő aktaköteget, míg Theo csupán összerezzent a telefonnal a fülén. Besorjáztak a férfihoz.

- Meséljetek, gyermekeim! – támaszkodott az asztalára Alex, és nem kellett megjátszania, hogy rossz kedve van.

Most hívta a kórházat, Carl állapota még mindig változatlan volt. Beszélt a főnökével, aki sürgette az ügy lezárását, holott eddig zsákutcában toporogtak. Nicky kora reggel elküldte a pokolba, David pedig közölte, hogy el akarja végre intézni öccse temetését. Az anyja kétpercenként felhívta, hogy minden rendben van-e, az apja meg mindenáron el akarta kísérni Davidet a temetkezéshez. Remélte, hogy azért az emberei szolgálnak valami jó hírrel is. Már egy kis gyilkosnak is örült volna.

- Történt egy rablógyilkosság. Két halott. A gyanúsítottak elővezetve, kihallgatásra várnak. – Roger komoran bámult a jegyzetfüzetébe. – Miest sikerül kihallgatnom egy másik ügy tanúját, előszedem őket a zárka mélyéből. Valamint volt egy gázolás hajnalban, az elkövető meglépett. A rendszámát nem látták, így elég nehéz lesz megtalálni a szemetet.

- Az áldozat?

- Susie Miholchek, táncosnő. Hazafelé tartott a munkából. Utánanéztem. Nem egy kis kurva volt a sok közül. Keményen dolgozott, hogy vigye valamire.

- Értem. Ha tudok segíteni valamiben, szólj.

- Kösz. Arnie?

- Megint híztam – jelentette be a férfi, mire Alex homlokán megszaporodtak a ráncok. – Az asszony diétára fogott.

- Ezért eszegeted a fánkokat dobozszámra? – Theo a fejét ingatta. – Így nem fogsz lefogyni.

- Így nem – értett egyet vele Fran.

- Tudjátok, milyen éhes vagyok? – hördült fel a férfi, és morcosan szemezett velük.

Alex kis híján elmosolyodott, aztán eszébe jutott valami, mire lehervadt a kezdődő mosoly az arcáról.

- És te tudod, hogy vannak, akik már soha nem lesznek éhesek? – érdeklődött bűbájos kedvességgel, de hideg hangon.

Arnie felsóhajtott.

- Bocs, főnök! Csak éppen, ha éhes vagyok, nem tudok gondolkodni. Nincs csokid véletlenül?

Alexnek eszébe jutott a bonbon, de nemet intett.

- Nem kajálni hívtalak be, kedves fiam! – morrant a férfira. – Jelentenivalód van, vagy egész nap nyavalyogni akarsz nekem?

- Megöltek két fekete fiút tegnap este. Megsérült az egyikük barátnője is, ő kórházban van, egyelőre az intenzíven ápolják. Úgy néz ki, bandaháború.

- Francba! – Alex beletúrt a hajába. – Hogy ezek soha nem tudják abbahagyni.

- Mit számít? Kettővel kevesebb – vont vállat Fran hidegen.

Alex felállt, és odasétált eléje.

- Valóban? – Előrehajolt, hogy az asszonynak hátra kellett húzódnia, ha nem akarta, hogy összeérjen az orruk. – Annak a két fiúnak volt családja, anyja, apja, testvére, és voltak barátaik is. Lehet, hogy nem voltak a legtökéletesebb emberek, de emberek voltak, akiket megöltek. A családjuk és a barátaik számára ők fontosak voltak. Lehet, hogy neked nem azok, de neked nem az a dolgod, hogy véleményt nyilváníts, hanem az, hogy elkapd, aki tette. Világos?

Fran a fogait csikorgatta.

- Igen – mormolta.

- Nem hallom, a kurva életbe! – Alex egyenesen az arcába üvöltött.

- Igen! – Fran visszaordított.

Alex bólintott, és visszahúzódott.

- Csak azért… Arnie, folytasd!

- Igenis. Szóval… khm… bocsánat. Szóval a lány egyelőre nincs kihallgatható állapotban. A doktor azt mondta, felhív, ha beszélhetünk vele.

- Az orvosok mindig ez mondják – legyintett Roger.

Theo keresztbe tette a lábát, és hátradőlt.

- Ez igaz. Félóránként hívd őket, úgy a legbiztosabb.

- Főnök?

- Állíts egy kollégát az ajtaja elé. Senki nem mehet be a lányhoz, csak mi. A doktort meg hívhatod negyedóránként. Így legalább motiválva lesz, hogy a betege mielőbb jobban legyen.

- Le fogja tagadtatni magát – vélte Theo.

- Akkor meg menj a kórházba, és ha kell, táborozz le a doktor ajtaja elé, amíg nem tud mondani valamit, a rohadt életbe! – Alex előszedte a cigisdobozát, és rágyújtott.

Arnie belelapozott a füzetébe.

- Értettem.

- Milyen ügyed van még?

- Megerőszakolták és megfojtották a Red World egyik lányát. A gyanúsított bizonyos Frederick Monaghue, 28 éves, egyedülálló. Keressük.

Alex nagyot szívott a cigiből. A Red World a város egyik rosszabb hírű mulatója volt. A táncoslányok többsége más kenyérkeresetre is hajlandó volt, mint a táncikálásra a kopott színpadon.

- Melyik lányt? – kérdezte rekedtesen. Felköhögött, és elnyomta a csikket.

- Dina Knox, művésznevén Diana. Ismerted?

Alex bólintott. Emlékezett a nőre. Magas, vékony, húszas évei közepén járó, barna szépség jelent meg előtte. Azért jelentkezett a Red World-be, mert úgy gondolta, ott kisebb baja eshet, mintha az utcán keresné a kenyerét. Tévedett.

- A kisfiával mi van?

Arnie felkapta a fejét.

- Van gyereke? – hökkent meg.

Alex kis híján kidobta az ablakon.

- Tűnj a szemem elől! – morrant. – Rendőr vagy, te nyomozol az ügyben és nekem kell felvilágosítanom téged a dolgokról?

- Bocs, főnök! – Arnie összeszedte magát, és igyekezett gyorsan eltűnni az irodából.

Alex morogva újabb cigire gyújtott.

- Theo?

- Egy öngyilkosság, egy gyilkossági kísérlet, valamint van egy ismeretlen hullám. Jane Doe körülbelül harmincéves, fehér bőrű, szőke. Már felhívtam a sajtósunkat, hogy adja le a fotóját és az adatait a médiának.

- Rendben. Egyéb?

- Megöltek egy hajléktalant. Az egyik társa bevallotta a gyilkosságot, még tart a bizonyítékgyűjtés. – Theo előszedte a füzetét, amit csak azért használt, mert kötelező volt. Híresen jó volt ugyanis a memóriája. – Valamint Carl ügyében felhívott az illetékes. A kocsit megtalálták egy parkolóban, a város határában. Felgyújtották.

- Pompás – Alex elhúzta a száját. – Folytasd!

- És a legvégére hagytam a legrosszabbat. Samuel Othern, 42 éves biztonsági őr öngyilkos lett, előtte viszont lelőtte kétéves kislányát, kilencéves fiát, és a feleségét. Túlélő nincs, jó munkát végzett… – Theo felsóhajtott, és megdörzsölte az arcát. Viszonylag újonc volt a csapatban, mindössze négy éve dolgozott velük, de Alex úgy vélte, kitűnő nyomozó. Ezért is volt Carl után a fiú a második embere.

- Tudsz dolgozni? – Alex hangja megértő volt. Tudta, hogy soha nem könnyű olyan helyszínre kimenni, ahol gyerekek az áldozatok. Főleg, ha ilyen értelmetlen halálról van, mint a jelen esetben.

- Igen. – Theo felállt. – Most viszont mennék, mert szekálni akarom egy kicsit a laborosokat a kocsi miatt.

- Menj csak! Kösz, Theo!

- Szívesen.

Roger a helyén maradt, úgy nézett ki, nem akarja meghagyni azt az örömöt Frannek, hogy kettesben beszélhet a főnökkel. Talán ő is érezte, hogy az utóbbi időben nem puszipajtások, és így akarta megakadályozni, hogy egymás torkának ugorjanak.

- Fran? – Alexnek megkorduló gyomra jelezte, hogy nem ártana elrágcsálni azt a szendvicset, amit David készített össze neki, mielőtt elindult volna dolgozni. Előszedte a zacskót, és elégedetten szemlélte az ebédjét. A csendre viszont felnézett. – Mire vársz, angyalom? Tapsra, füttyre? Az idő pénz, még nem hallottad?

Az asszony mogorván bámult rá, majd közölte.

- Nem akarom elrontani az étvágyadat.

- Menj anyádba! – Alex két lépéssel ott termett előtte, és egy pillanatig úgy tetszett, megüti a nőt. – Ne szórakozz velem, mert csúnyán megütheted a bokád, ha itt kekeckedsz!

- Most megijedtem! – Fran gúnyosan mosolygott, majd felállt. – A Beverton-ügy tetteseit elkaptuk. Bevallották, bár az ügyvédjük tiltakozott, ahogy csak tudott. A jelentésemet az asztalodra tettem. Az Eichorn-ügy viszont áll, zsákutca. Micky új szeretőt szerzett, mostanában egy fekete hajú ázsiai fiúval látták. Henry B. helyére új embert nevezett ki. És most, ha megbocsátasz, dolgom van. Pár ügy még megoldásra vár.

Alex dühödten gyújtott újabb cigire, amikor kiment. Roger nagyot sóhajtott, és ő is felállt.

- Figyelj, Ferguson, engem baromira nem érdekel, hogy mi van köztetek, de jó lenne, ha megbeszélnétek, mielőtt kinyírjátok egymást.

Alex rámeredt, majd odament az ajtóhoz, és kinyitotta.

- Húzz dolgozni! – mormolta.

Visszament az asztalhoz, aztán meggondolta magát. Újra odaballagott az ajtóhoz, és kiüvöltött.

- Fran!

Az asszony kelletlenül indult el feléje. Kénytelen volt engedelmeskedni a kimondatlan szavaknak, és besétált az irodába.

- Beszélgessünk! – Alex becsapta az ajtót, és a szeme nem ígért semmi jót.

 

David sápadtan ácsorgott. A koporsókat nézegetve legszívesebben elrohant volna, de nem lehetett. Kyle-nak itt volt az ideje megadni a végtisztességet. Lehajtotta a fejét, és kis híján elsírta magát. Kyle hiánya jobban fájt, mint eddig bármi. Kyle jelentette számára a fényt a sötétségben, ahol szörnyek vadásztak rá. És ez most semmivé lett…

- David, jól vagy? – Alex édesapja komoran a vállára tette a kezét.

- Nem igazán – vallotta be. Nem kellett itt félrebeszélni, hiszen az előbb belepillantott egy félreeső tükörbe, és meglátta saját magát. Nem volt több abban a pillanatban, mint egy üres test, mert a szemében nem látott életet.

- Választottál? A többit majd én elintézem. – James Ferguson határozott fellépése hamar meghozta az eredményt. A dolgozók egyetlen szavára ugrottak, és senki nem mert javaslatokat tenni, vagy több pénzzel lehúzni, mint amennyibe az egész került.

David ennek nagyon örült. Elsősorban annak, hogy nem kérdezgette, ugrálta körbe senki. James megkérdezte a véleményét, ő igennel vagy nemmel felelt, és alig egy óra alatt megvolt minden papír és elintézendő. Másodsorban sokat számított, hogy James közbenjárására kapott némi kedvezményt, bár aztán utánagondolva inkább úgy sejtette, hogy a Ferguson család fizette ki a fennmaradó összeget. Igazából nem volt ereje rákérdezni, és valószínűleg úgyis letagadnák.

Felsóhajtott, ahogy kiléptek az utcára. James úgy állt, hogy takarja őt, és közben a szemével az utcán levőket bámulta. Még ő is hogyan vigyázott rá. David teljesen meghatódott. James és a felesége is tudják, hogy Alex szeretője, egy kurva az utcáról. Ennek ellenére úgy bántak vele, mint mielőtt megtudták volna az igazságot. Nem tettek különbséget, nem dobták ki.

- Mehetünk – fordult feléje James, és abban a pillanatban David meglátta, hogy fog kinézni Alex ennyi idősen.

Megdobbant a szíve, és nagyot sajdult. Szerelmes volt a férfiba, ismerte el magában, ahogy beült a kocsiba. Viszont nem volt naiv kölyök. Pontosan tudta, hogy a mai világban már mit sem ér az őszinte szerelem. Nem állnak egy szinten. Alex középosztálybeli, normális gyerekkort megélt, tisztességes életet élő rendőr. Ő viszont szegény, soha, még hírből sem ismerte a normális életet, és ráadásul prostituált. Jó, utóbbival jelenleg hadilábon állt. Fogalma sem volt ugyanis, hogy képes lenne-e újra széttenni valakinek a lábát most, hogy megismerte, milyen együtt lenni Alexszel. Azt sem tudta, mit kezdjen az életével. Menjen vissza az utcára? Képes folytatni? Vagy menjen főiskolára, és keressen tisztességes munkát? Az ő múltjával lehetséges lenne újrakezdeni mindent tiszta lappal? Nem tudta, mit tegyen.

- Mit szólnál, ha beülnénk a McDonald’s-be? – James kifarolt az útra, és rámosolygott.

David mosolyt erőltetett magára.

- Rendben. Köszönöm, hogy segített – tette hozzá halkan.

- Szívesen, bár sajnálom, hogy… - James megállt a piros lámpánál, és a fiúra pillantott. – Beszélnünk kellene – mondta komoran.

- Tudom.

Nem szóltak semmit, csak, amikor már ott gőzölgött előttük a meleg sült krumpli és a hamburgerek. David rágcsálni kezdett egy szál krumplit, nem nagyon volt étvágya. James se tűnt éhesnek, de azért nagyot harapott a hamburgerből.

- Ez Alex kedvence – szólalt meg kis csend után. – Szereted a fiamat, igaz? – kérdezte hirtelen.

David rámeredt, nem tudta, mit is mondhatna. Talán az igazat, hiszen nem veszíthet semmit.

- Igen.

James bólintott, nem látszott meglepettnek.

- És ő…? Ő szeret téged?

- Nem.

- Értem. – James eltolta magától a hamburgert, pedig csak egy falatot evett belőle. – Mi lesz, ha… ennek az egésznek vége lesz?

David vállat vont.

- Hazamegyek, és ott folytatom az életem, ahol abbahagytam.

James éles szemmel nézett rá.

- Az utcán? Képes leszel rá?

- Miért ne? – David hiába akart határozottságot csempészni a hangjába, valahogy nem akart összejönni.

A férfi felsóhajtott, és összekulcsolta a kezét.

- Szeretem a fiam. Ő az egyetlen gyermekem. Kétszer nősült meg, és mind a kétszer nagyszerű asszonyokat vett feleségül, de egyik sem tudta őt eltántorítani a céljától, amire korábban felesküdött. Ő rendőr volt, és az is lesz. Egyetlen nő sem képes változtatni azon, hogy éjszakába nyúlóan dolgozzon, vagy elsőnek menjen be egy házba, ahol fegyverrel várja egy gyilkos. Most viszont itt vagy te…

- Én csak… - David lehunyta a szemét, hogy ne kelljen a férfi szemébe néznie, amelyek annyira hasonlítottak Alex tekintetéhez. – A munkája vagyok én is – felelte.

James pillantása magába itta a törékeny alakot, a selymes fürtöket, a sebzett tekintetet. Mindent, amibe a fia beleszerethetett. Mert ő már tudta, látta azt, amit a fia nem akart bevallani még magának sem.

- Tévedsz. A munkáját soha nem hozta haza. Soha nem mesélt gyilkosságokról, halálról, tanúkról, bármiről, amiben él és dolgozik. Mindig igyekezett, hogy a magánéletét és a munkát külön kezelje, mert attól félt, hogy mi is veszélybe kerülünk. Téged azonban elhozott hozzánk, ránk bízott, és miattad korábban jön haza. Összekeverte azt a kettőt, amelyet soha azelőtt. Minden gondolata körülötted forog, mert… fontos vagy neki. Ha… nem is maradsz mellette, akkor is… kérlek, hogy ne menj vissza az utcára. Nem hiszem, hogy elviselné. Jobb életet akar neked, mint amiben éltél.

- Ez… nem igaz! – David eltakarta az arcát. – Ne mondjon ilyeneket!

- Miért? – James előredőlt. – Miért, David?

David sírt, pedig annyira elszántan fogta vissza eddig a könnyeit.

- Képtelen leszek elhagyni, ha… ha tudom, hogy jelentek neki valamit.

- Miért kellene elhagynod?

- Hát, nem érti? Nem illek hozzá! Férfi vagyok, egy fiúprosti! – David a fejét rázta. – Ő azonban zsaru, a jó oldalon áll.

- Gyilkoltál valaha? Loptál? Csaltál?

- Nem. – David annyira meghökkent a kérdéseken, hogy válaszolt.

- Akkor miért lennél a rossz oldalon? – James arca egy pillanatra éveket öregedett. – Én tudom, mit jelent a rossz oldalon lenni. Katona voltam, és láttam sok mindent. Amíg a feleségemmel nem találkoztam, én is rossz ember voltam. Ő viszont elérte, hogy másképp tekintsek magamra és a világra. Ma már tudom, nincs olyan, hogy jó és rossz. Csak szürkeség van. – Megpiszkálta a kólás poharat. – Alexander sem tökéletes, és te sem vagy. Senki sem az. Viszont miért ne lehetne legalább megpróbálni, hogy együtt… azok legyetek?

David mit sem törődött a többi vendéggel. Egyszerűen felugrott, és zokogva borult az idős férfi karjaiba.

 

Alex újabb cigire gyújtott, és mogorván szemlélődött a kihalt raktártelepen. Már lement a nap, csak szolgálati kocsijának a fényszórója világított. Újra ránézett az órájára. Cassiano késett, és telefonon sem érte el. Az viszont rosszabb volt, hogy beszélt az apjával. David teljesen ki volt borulva, így nem merték magára hagyni. Náluk maradt, most éppen alszik, de ha felébred, azonnal felhívják, hogy tudjon vele beszélni. Halkan elkáromkodta magát. Neki kellett volna elmenni vele a temetkezési vállalkozóhoz. Oké, az apja is fényesen helytállt, és senkinek sem esett baja, de legalább ott lehetett volna vele, és megvigasztalhatta volna. Égett a szeme, megdörzsölte, de persze ez sem használt. Ramaty kedve volt, és a java még hátravolt.

Kocsi hangját hallotta, és végre befordult mellé a fekete autó. Cassiano kikapcsolta a motort, és kiszállt. Alex benyúlt a kocsijába, és elfordította a slusszkulcsot. Csend és sötétség borult rájuk.

- A francba, Ferguson! – morogta a férfi, és mellé evickélt, bár Alex hallotta, hogy kétszer is megbotlik. – Mi a fészkes fenéért rángattál el ide az Isten háta mögé?

- Egyedül jöttél? – Alex mobilja rezgett, Michel ezzel jelezte, hogy tiszta a levegő, és senki sem követte az ügynököt.

- Persze. – Cassiano megállt mellette, és előszedett egy rágót. A papírját gondosan zsebre gyűrte, majd nekidőlt a kocsi oldalának. – Halljam, miről van szó?

- Semmi helló, hogy vagy?

- Menj anyádba! – morrant a férfi. – Mégis mit vársz? Te rángatsz ide, és még elvárod, hogy jópofizzak veled? Nem vagyok idióta, valami gáz van nálatok, hogy hozzám fordultál. Igaz?

Alex a sötétben lassan kivette a barátja alakját. Magas, vállas alak, rövid haj. Régebben sokszor verték át a lányokat azzal, hogy testvérek, hiszen sok mindenben hasonlítottak, ám még több mindenben különböztek. Jack nem az a fajta volt, akit meghat egy prosti vallomása, és nem fog hinni egy bérgyilkos szavainak sem. Tehát, itt az ideje, hogy kiderüljön, mennyire valószerű és hihető e két ember állítása.

- Alex, figyelsz te rám? – Cassiano megérintette a vállát, és türelmetlenség érződött a hangján.

- Aha.

- Akkor mégis mire vársz? Kezdd el! Hosszú napom volt.

Alex felsóhajtott.

- Beülünk a kocsiba? Kezd hűvös lenni.

Cassiano a homlokát ráncolta, ezt Alex fény nélkül is tudta.

- Ez nem vall rád…

- Nem, de most szükséges óvintézkedés, ahogy az is, hogy bekapcsolom a rádiót – felelte a hadnagy, és kinyitotta az ajtót.

Amikor már szólt az egyik csatorna, és lágy dallammal töltötte be a levegőt, a férfi felé fordult.

- Szeretnék elmesélni valamit.

- Azért vagyok itt, hogy meghallgassalak. Ugorj neki, barátom! – Cassiano komor hangja hallatán Alex nekiszorította a tarkóját az ülésnek.

- Hosszú lesz – figyelmeztette.

- Akkor meg mire vársz, te barom?

Alex felnevetett, de nem volt vidámság a hangjában.

- Bocs. Szóval… Tudod, hogy Micky-re vadászom. Pár hete úgy tűnt, hogy végre a körmére koppinthatok. Behoztak a srácok egy fiút, Angyal névre hallgat, prostituált. Micky rászállt, de nem volt hajlandó vallomást tenni ellene. Szokásos. Aztán hazament, otthon pedig vérbe fagyva ott találta a kisöccsét. Meggyilkolták.

- Micky volt?

- Először én is azt hittem. – Alex mélyre szívta a füstöt, és megrázta a fejét. – Nem ő tette, állítólag szerelmes volt belé.

- Na hiszen… Micky meg a szerelem! – legyintett Cassiano megvetően. – Egyéb nyom?

- Micky két emberét látták a ház előtt azon az éjszakán, ám mire megtudtuk, hogy kik voltak azok, már kinyírták őket is. Henry B.-re emlékszel?

- Persze. Csúnyán fűbe harapott pár napja, ha jól emlékszem.

- Jól – bólintott Alex. – Megölték őt is, mert állítólag tudott valamit az Eichorn fiú haláláról.

- Miért van olyan érzésem, hogy a gyilkos még mindig szabadlábon van? – sóhajtotta Cassiano keserűen.

Alex elmerengett, aztán tömören összefoglalva elmesélt a férfinak mindent, ami eddig történt. Semmit sem hagyott ki, még Carl balesetét és Michel felbukkanását sem. Jack komoran hallgatott, és kibámult a szélvédőn. Úgy tűnt, mint aki nincs is ott lélekben, de a hadnagy tudta, hogy az ügynök nem azért lett egy csoport FBI-os vezetője, mert nem figyel oda a lényegre.

- Ennyi? – Cassiano csak akkor szólalt meg, amikor Alex már egy ideje nem szólalt meg.

- Ennyi nem elég? – kotort elő még egy cigit a férfi, aztán csalódottan meg kellett állapítania, hogy kifogyott belőle. Hazafelé be kell ugrania venni pár dobozzal.

Jack eközben őt figyelte éles szemekkel.

- Szerelmes vagy abba a fiúba?

Alex felnyögött.

- Elszáll az agyam! Épp most vádolom meg a kormányzót, hogy rám szabadított két bérgyilkost is, de téged az érdekel, hogy mit érzek a koronatanú iránt.

Cassiano dühödten kivágta az ajtót, és kiszállt.

- Koronatanú, egy nagy szart, te szemét köcsög! – szólt vissza mérgesen.

- Cass! – Alex észre sem vette, hogy azon a néven szólítja a férfit, amit még a suliban akasztott rá. – Várj! – kipattant a kormány mögül, és a férfi után eredt.

Cassiano azonban nem ment messzire. Csak állt pár lépésnyire a kocsitól, és a sötétbe meredt.

- Hülyének akarsz nézni? – perdült feléje, amikor odaért hozzá. – Azt hiszed, nem veszem észre, hogy mennyire próbálod védeni? Minden második mondatoddal az ő tetteit akartad megmagyarázni! Ráadásul dugod is! Nem hiszem, hogy te, a nagy Alexander Ferguson, aki a női nem híve, megbaszna akár egy fiút is, ha nem érezne többet iránta, mint szimpla vágyat. Ne etess ezzel, jó?! Legalább engem nem. Magadnak azt beszélhetsz be, amit csak akarsz, de nekem ne is próbáld. Ismerlek, a pokolba is!

- Cass…

- Ne Cass-ezz itt nekem, seggfej! – Cassiano zsebre vágta a kezét, és a csillagokat kezdte nézni, de a hangja feszült volt az idegességtől. – Ne hidd, hogy azért üvöltözök itt veled, mert rosszul érint, hogy a legjobb haverom egy fiúprostival kavar – folytatta csendesebben. – Csupán látom, hogy nem vagy a helyzet csúcsán. Elfogult vagy, ha róla van szó, és ez az ügy szempontjából nem a legjobb.

Alex is a csillagokat kezdte nézni.

- Tehát hiszel nekem… - könnyebbült meg.

- Egy ilyen szar ügyet még a te képzeleted sem tud kitalálni – Cassiano elvigyorodott. – Azt várod tőlem, hogy elkapjam a kormányzót?

- Igen. – Alex nem kertelt, mi oka is lett volna rá.

- Hosszú és kemény menet lesz.

- Tudom. Segítesz?

Cassiano hallgatott, majd kis tétovázás után bólintott.

- Ha rosszul sül el, és kirúgnak, megyek hozzád ingyenélni – közölte aztán.

Alex nem állta meg nevetés nélkül. Megint cigi után nyúlt, aztán visszahúzta a kezét.

- Kérsz rágót? – Jack kérdően nézett rá.

- Le kéne szoknom a cigiről – morogta a hadnagy, amikor már ott álltak a kocsik mellett.

- Egészségtelen.

- Jah. – Alex telefonja rezgett. Michel jelezte, hogy mennie kell, és innentől kezdve egyedül maradnak, megfigyelés nélkül. – Michel most lép le – mondta.

Cassiano felült a motorháztetőre.

- Megbízol benne?

- Mondanám, hogy muszáj, de tudod… - Alex odadőlt mellé. – Megölhetett volna.

- Még megteheti, ha végez Uriellel – emlékeztette az ügynök.

- Majd vigyázok magamra – vigyorgott rá Alex, és nézte, ahogy hullócsillag tűnik fel az égen, és átszáguld a szemük előtt. – Kívántál valamit?

- Hülye vagy! – Cassiano mosolygott. – Valami olyasmit, hogy éljük túl. És te?

Alex nem felelt, mert mit mondhatott volna? Hogy boldog akar lenni?

- Semmi különöset – rázta meg a fejét.

Jack arca elkomorodott.

- Ha minden igaz, amit állítottál, nem lesz sétagalopp a dolog. Holnap szeretnék találkozni Daviddel, és jó lenne összehozni egyet Michellel is. Bizonyítékok kellenek, és egyelőre teljes csendben kell dolgoznunk. Lapuljatok meg, és vigyázzatok magatokra, világos?!

- Nem vagyok kezdő, Cass!

- Valóban. Csupán egy önfejű szemétláda, aki még szerelmes is.

- Nem vagyok az! – húzta el Alex a száját, de a férfi ügyet sem vetett rá.

- Persze, én pedig a dalai láma vagyok. Amúgy melyikre is értetted? – bámult rá.

Alex meggondolta, hogy orrba veri, aztán elvetette a lehetőséget. Nagy volt a valószínűsége, hogy visszakapja, és nem akart bevert orral David elé állni.

- Holnap? – kérdezte inkább.

- Holnap.

Kezet fogtak, beültek a kocsikba, aztán hazaindultak. Az egyik sarkon egyikük jobbra fordult, másikuk balra. Alex örült, hogy végre hazamehet még akkor is, ha tudta, holnaptól nehéz napok várnak rájuk. Jack arra, hogy Alex már gyerekkorukban is mindig bajba keverte, és lám, ezt a mai napig nem nőtte ki. Ám ezúttal olyan vészt szabadított a fejére, ami könnyen egy sírba taszíthatja.    

 

 

9. fejezet

 

Alex Davidet nézte, aki éppen egy szál rózsát tett az öccse koporsójára. Az arca sápadt volt, és látta, hogy remeg az ajka, könnyek reszketnek a szemében. Szenvedett, és őt ez mérhetetlenül bosszantotta. Annyira szerette volna megvigasztalni, de tudta, hogy ez nem olyan könnyű. Hiszen David azt az embert vesztette el, akit a világon a legjobban szeretett, és egy testvért nem lehet csak úgy pótolni. Még úgysem, ha mellette van és átöleli, amikor éjszaka felriad egy rémálomból.

Körbenézett, kik vannak jelen a temetésen. Látott pár fiatalt, ők valószínűleg Kyle osztálytársai voltak az iskolából. Egy idősebb asszony a zsebkendővel törölgette a szemét, ő volt az osztályfőnöke, emlékezett rá, mert beszélt vele nem is olyan rég. A szomszédok egymás mellett álldogáltak, tanácstalanul pislogtak egymásra, mindenki másra várt, hogy részvétet nyilvánítson a gyászoló bátynak.

Volt még pár rendőr, akiknek a figyelmét senki és semmi nem kerülte el, valamint David közelében ott álltak a szülei, akik ragaszkodtak, hogy eljöjjenek velük. Ennek persze nem örült, kis híján tettlegességig fajult apjával a vitája, amit ez ügyben folytattak. Aggódott ugyanis, hogy nem csak gyászolók, hanem a gyilkos is jelen lesz, ezért is rendelte oda az egyenruhásokat. A szülei azonban kötötték az ebet a karóhoz, így végül kénytelen volt engedni a nyomásnak. Elhúzta a száját, mert még mindig attól félt, hogy valami bajuk történik, vagy ne adj isten, Uriel is jelen lesz a szertartáson. Nem hiányzott neki egy kettyós bérgyilkos. Elég volt neki Michel, pedig ő még a normálisabbak közül való volt.

Körbepislogott, de Michelt nem látta. Valószínű volt, hogy álruhát öltött, így meg sem kísérelte felfedezni a gyér számú gyászoló közönség között. Fáradtan megdörzsölte a szemét. Kemény napok álltak mögöttük. Megállás nélkül bizonyítékok után nyomoztak, tanúkat hallgattak ki, és igyekeztek minden nyomot kétszer is leellenőrizni. Teljesen biztosra akartak menni. A kormányzó ügyvédjei vérfarkasok voltak a maguk nemében, és ravaszságukhoz még Nicky sem ért fel. Alex pedig mindenáron börtönben akarta látni azt a szemetet.

Feltűnt egy fekete autó az úton. A hátsó ablakon lehúzódott az üveg. Alex elhúzta a száját. Gondolhatta volna, hogy Micky nem fogja kihagyni az eseményt, amelyen a szeretőjét örök időkre nyugalomra helyezik. David is felfedezte a hívatlan vendéget, de nem mozdult, és nem látszott érzelem az arcán. Engedte, hogy Micky odasétáljon hozzájuk, és egy hófehér rózsát tegyen az övé mellé. Ott álltak egymás mellett, és Alex eltűnődött az irónián.

Kyle számára elvileg két fontos ember létezett: a bátyja, aki a testét adta el, hogy mindent megadjon a számára; és egy bűnöző, akinek a kezéhez vért tapadt, állítólag mégis szerelmes volt a fiúba. Mi lehet az igazság? Micky tényleg szerette a fiút? A férfit nézte, akit már évek óta próbált lecsukatni, és megkeseredett a szája íze. Furcsa az élet, mert hasonló cipőben járnak. Mindketten olyan valakibe szerettek bele, aki nem illett hozzájuk.

David nem nézett Micky-re, csak visszaindult Alexhez. Belesétált a feléje tárt karokba, és felszipogott. Micky érdeklődve nézte őket, aztán hasonlóan szomorú mosolyra húzódott a szája, mint amilyen Alex arcán is játszott. Megfordult, és visszaindult a kocsijához. Nem köszönt el, nem nyilvánított részvétet, de erre nem is volt szükség. Ő már lerótta a kegyeletét, amikor vállalva a veszélyt, eljött ide.

Lassan mindenki elszállingózott. Tétován néztek David felé, de Alex erőteljes fejrázása megértette velük, hogy most jobb, ha békén hagyják. David most nem volt elég erős, hogy fogadni tudja mások kíváncsiskodó kérdéseit. A szülei a kocsi felé indultak, Alex biztos volt benne, hogy addig nem indulnak el, amíg nem látják, hogy David megnyugodott.

Az egyenruhások győzelmes pillantást váltottak egymással. Már ők is hallották a pletykát, miszerint a gyilkossági csoport vezetője egy fiúprostituálttal van együtt. A szóbeszéd eddig csupán szóbeszéd volt, ám most ahogy ott álltak szorosan egymásba kapaszkodva, bizonyítottnak tűnt a dolog.

- Sajnálom – David hangja rekedt volt, és sütött belőle a fájdalom.

- Mit sajnálsz? – Alex intett a kollégáknak, hogy lépjenek le. Nem volt már szükség rájuk. Michelt továbbra sem látta, és Micky autója is kikanyarodott már a temetőből.

- Hogy… elvonlak a munkádtól, és csak gondot okozok neked.

Alex a fejét rázta.

- Ne hülyéskedj, légy kedves! – morogta, és a koporsót nézte. – Ez már rég nem csak a munkáról szól, ugye, tudod? – kérdezte aztán szelídebben.

David végre felnézett rá. Egy borostás arcú, komor pasit látott maga előtt, aki gyűrött ruhában ölelte őt, és látszott, milyen fáradt, de meg sem fordult a fejében, hogy hajnalban, amikor hazaérkezett az őrsről, lefeküdjön ahelyett, hogy vele jöjjön. Ez az egész már tényleg nem csak a munkáról szólt, hanem kettejükről is, de David nem tudta, mihez kezdjen. Ha a kormányzót letartóztatják, és vádat emelnek ellene, akkor minden rendbe jön, és a hétköznapok visszatérhetnek a régi kerékvágásba.

Viszont nem mentek ki a fejéből James szavai: vajon ők ketten tényleg alkothatnának egy tökéletes egészet? A férfi… tényleg szerelmes lenne belé, vagy csak a kötelessége tartja mellette? Hülyeség, gondolta aztán, hiszen ismerte már annyira a férfit, hogy tudja, nem feküdt volna le vele, ha nem érezne iránta valamit. Ez lehet alap egy kapcsolathoz, amely ez után is folytatódik?

- Igen, tudom – válaszolta halkan, és ő is Kyle koporsójára nézett.

Úgy fájt a szíve, hogy azt hitte, belehal, de most már képes volt szembenézni a jövővel, amelyet ezután nélküle kell élnie. Vajon a férfi hajlandó lenne vele élni azt az életet?

- Mi jár a fejedben? – simogatta meg Alex az arcát, hogy magára vonja a fiú figyelmét.

- A jövő.

- És mit látsz?

David hirtelen rá emelte a tekintetét.

- Te mit szeretnél látni?

Alex felsóhajtott.

- Például azt, hogy elfogadod a tanúvédelmi programot.

- Inkább nem. Élni akarom a saját életemet, és nem bujkálni.

- Meg fog öletni – felelte komoran a férfi, és szorosabban vonta magához. – Ha Uriel nem ér célt, akkor keres majd mást, aki igen.

- Nem érdekel. Vállalom a kockázatot.

- Őrült vagy! – tört ki Alexből fojtottan. – Szerinted mit fogok érezni, amikor majd nekem kell a te sírod előtt állnom?

David lehajtotta a fejét.

- Túl fogod élni – mondta.

Alex erre olyan erővel szorította meg a vállát, hogy felszisszent.

- Jah, persze, túlélem… - sziszegte az arcába. – Csak épp milyen áron? Azt akarom, hogy élj, nem fogod fel?! Cassék most tartóztatják le a kormányzót, és ha az ügyvédei olyan veszettül jók, mint hírlik, egy óra múlva már szabad lesz. És tudod mi lesz az első dolga?

- Hogy megöljön?

Alex arcán látszott, milyen mérges. Zsebre vágta a kezét, és fel-alá kezdett járkálni David előtt.

- Nem akarom, hogy bajod essen – közölte idegesen. – Sem zsaruként, sem emberként, sem… férfiként. Érted? Eddig minden ügyet távol tartottam magamtól, és bár az áldozatok érdekeit tartottam magam előtt, értük dolgoztam, most ezt… nem tudom betartani. Túl fontos lettél, nem csak nekem, hanem a családomnak is. Hogyan képzelheted azt, hogy… - Megtorpant a fiú előtt, és feszült hangon hajolt oda hozzá. – képes lennék tétlenül nézni, ahogy megölnek?

David szíve akkorát dobbant, hogy attól félt, a férfi is meghallotta.

- Alex…

A férfi megragadta a karját, és nem engedte, hogy folytassa.

- Az a dolgom, arra esküdtem fel, hogy az áldozatok helyett beszéljek, és igazságot szolgáltassak nekik. Erre tettem fel az életem, és ez alól az öcséd halála sem kivétel. Most itt a lehetőség, hogy megfizessen a gyilkosa, de… David… - Megrázta a fejét, és kiegyenesedett. – Nem tudlak meggyőzni, igaz?

- Nem fogok gyáván elmenekülni. Nem erre tanítottak a szüleim, és nem erre tanítottam Kyle-t sem. Nem félek, mert bízom abban, hogy meg tudsz védeni. Benned bízom, nem abban a nyavalyás igazságszolgáltatásban, amely lehetőséget teremt egy gyilkosnak, hogy kisétáljon a rendőrségről az ügyvédei körében.

Alex csak bámulta a fiú megkeményedő arcélét, és az első találkozásukkor megismert keserű vonást a szája sarkában.

- Ha bízol bennem, akkor kérlek, hogy vegyél részt a programban – mondta csendesen.

David az ajkába harapott.

- Akkor… soha többé nem látlak – felelte elcsukló hangon.

- Tudom. – Alex a koporsóra nézett. – Viszont legalább tudom, hogy élsz valahol, és nem a sírodhoz kell majd kijárnom.

David nagyot nyelt, úgy érezte, hogy megszakad a szíve.

- Szeretsz engem, igaz?

Alex egyenesen a szemébe nézett.

- Mit mondhatnék erre? A szeretlek csak egy szó, és nem fejezi ki az érzelmet, mely mögötte van. Nem vagyok különben sem a szavak embere, ezt te is jól tudod.

David érezte, hogy forró könnyek perzselik a szemét.

- Csak… most az… egyszer… - mormolta, és elfordította a fejét, mert nem akart a férfira nézni. – Gyáva vagy! – kiáltotta aztán, és lángoló tekintettel, kétségbeesetten toppantott. – Nem mondod ki, mert talán attól félsz, hogy a nyakadon maradok, ha ennek az egésznek vége lesz? Nem kell, mert miest vallomást teszek a bíróságon, eltűnök az életedből, és nem kell aggódnod többé, mi is van velem.

- David, ne csináld ezt! – Alex utána nyúlt, de a fiú lerázta a kezét.

- Ne érj hozzám! Tudom, hogy eddig is bántotta a csőröd, amiért kurvaként dolgozom, és hogyan is remélhettem, hogy te és én… - keserűen felnevetett, majd a tenyerébe temette az arcát. – Az apád azt mondta, hogy érzel irántam valamit, de az… az csak testi vágy volt, nem igaz?! Milyen bolond is voltam…

Alex bámulta a fiút, és ekkor a szeme sarkából mozgásra lett figyelmes. A fegyvere már ott volt a kezében, mielőtt az agya egyáltalán felfoghatta volna, hogy Michel áll egy hatalmas angyal szobra alatt. Nagyot nyelt, és úgy szorította a pisztolyt, mintha azon múlt volna az élete. David ekkor vette észre, hogy valami történt. Riadtan kapta a fejét Michel felé, aztán megnyugodva elernyedt.

- Nem vagyok már gyerek, és nem vagyok egy szánalmas kis kurva sem az utcáról, Ferguson hadnagy – mondta letörölve a könnyeit. – Célpont vagyok, akit meg kell védenie, és nem szeretnie. Tudomásul vettem. Szép volt, jó volt, és vége van, mielőtt elkezdődhetett volna – sóhajtotta, és elindult a sírok között.

Alex a helyére csúsztatta a pisztolyát, és utána szólt.

- Nem tudom, mit érzek, mert még soha nem éreztem senki iránt azt, amit irántad. – David megtorpant, de nem fordult feléje. – Feleségül vettem két nőt, akikről azt hittem, szerelmes vagyok beléjük. Tévedés volt, vagy múló láng, nem tudom, de nem tartott sokáig. Voltak nők az életemben, akikkel jó volt, de egyikük sem jelentette azt, amit te. Hetero vagyok, ha bárki megkérdezi, és világéletemben nem értettem azokat a pasikat, akik a saját nemüket szeretik. Bolondok, vagy mi? – kérdeztem magamtól. Hiszen egy női ölhöz semmi nem fogható, főleg egy férfi kemény teste…

David megfordult, tágra nyílt szemmel bámult a férfira, de Alex még nem fejezte be.

- Fontos lettél, mielőtt akartam, hogy az legyél. Nem kedveltelek, sőt, megvetettelek, mert kurva voltál. – Alex a földet bámulta. – Zsaru vagyok, aki már rég elvesztette a hitét a törvényben és az emberekben. Úgy gondoltam, különb vagyok nálad, mert rendőr vagyok a tisztességesebb fajtából, pedig… - Megcsóválta a fejét, és a borostáját dörzsölte. – Rosszabb vagyok nálad. A kezemhez vér tapad, amire nem vagyok büszke, és bár azt mondják, engem érdekelnek a legjobban a megölt áldozatok, valójában már szart sem érzek a munkám iránt. Cselekszem a napi rutin szerint, ahogy tettem mindig is, és nem éreztem azt a hitet, amit még az elején. Megkeseredtem…

- Nem kell… - David közelebb lépett, de Alex leintette.

- Hadd fejezzem be, mert ezzel tartozom mindkettőnknek! – David habozva bólintott, mire folytatta. – Annyira más voltál, ezt elsőre láttam. Nem féltél tőlem, nem hajtottál előttem fejet, csak mert zsaru vagyok és le tudtalak volna csukatni. A szemembe néztél végig, miközben seggfejnek neveztél, és sok év után éreztem azt, hogy… felparázslik bennem valami. Amikor kiengedtek, arra gondoltam, hogy… látlak-e még, és amikor arra gondoltam, hogy fel kellene szednem valakit egy dugás erejéig, te jutottál eszembe. Aztán meghalt az öcséd, és minden olyan bonyolult lett, majd ahelyett, hogy megoldódott volna, csak még tovább bonyolódott. És most van egy szeretőm, aki férfi, és a kormányzó kurvájaként ismer az alvilág… De nem ezt jelented nekem. A férfit látom benned, aki elég erős volt, hogy feladja a büszkeségét az öccséért. Én erre képtelen lettem volna, de te megtetted. Lekurváztalak, megaláztalak, megsértettelek, és te mégis hitted, hogy törődöm veled és a meggyilkolt öcséddel. Lefeküdtél velem, megbíztál bennem, és most azért nem akarsz bekerülni a tanúvédelmi programba, mert akkor talán soha többé nem láthatjuk egymást. Most is… hiszel abban, hogy meg tudlak védeni.

- Ebben soha nem kételkedtem – ingatta a fejét David, és visszasétált a férfihoz. – Tudom, hogy jó zsaru és talán még jobb ember vagy. Te kételkedsz saját magadban, nem én benned.

Alex nagyot nyelt.

- Ha ez szerelem…

- Akkor?

- … akkor nagy bajban vagy…

- Miért? – David elmosolyodott. Halvány mosoly volt, de mosoly, és Alex megkönnyebbülten engedte el magát.

- Mert nem foglak elengedni.

David nem válaszolt, csak gyengéd mozdulattal megérintette az arcát.

- És ha ez is csak egy múló láng? – kérdezte kis idő múlva.

- Akkor szép volt… - Alex mély levegőt vett, aztán odahajolt, és megcsókolta. Ebben a pillanatban megszólalt a telefonja.

Cassiano hangja elégedett volt.

- A madárka a hálóban van – jelentette. – Figyelj a babádra, mert a madárka még telefonált egyet, mielőtt sikerült volna bilincsbe bújtatnunk. A szám egy eldobható mobilé, amit megtaláltak a kollégák egy kukában a kapitányság előtt.

- Értettem, kösz. – Alex már meg is ragadta a fiú karját, és a szeme ide-oda járt, úgy indultak a kocsihoz. A telefont eltette, helyette a pisztolyát markolta meg. – Elkapták – mondta Davidnek nyugtalanul.

A fiú bólintott, és szó nélkül hozzáigazította a lépéseit a férfiéhoz. A kocsinál villámgyorsan beült az ülésre, és bekötötte a biztonsági övet.

- Uriel?

- Keresik.

David kibámult a sírokra.

- Nem fogom hagyni, hogy megöljön, miután tudom, hogy mennyit jelentek neked.

- Sajnos, ez nem ilyen egyszerű, édesem – morrant Alex kedvetlenül, és beindította a motort.

- Nem érdekel. Kyle-t megölhette, de én nem adom könnyen magam – David keze ökölbe szorult.

Alex a fejét csóválta, és nem mondott semmit. Mit mondhatott volna? A fiút most már nem tudta eltéríteni a szándékától, és ez jobban megijesztette, mint amikor egy fegyveres gyilkossal kellett szemben állnia a pisztolya nélkül…

 

Fran idegesen lépkedett végig a kórház folyosóján. Futólag rámosolygott az egyik ismerős nővérre, aztán felmutatta a jelvényét Carl szobája előtt a posztoló egyenruhásnak.

- Minden rendben? – kérdezte.

- Igen, nyomozó. A barátnője most ment el tőle a kisfiával.

- Értem. Nem maradok sokáig.

- Rendben, nyomozó.

Az asszony belépett az ajtón, tétován ácsorgott pár másodpercig, majd az ágyhoz sétált. A kollégáját körülvevő műszerek halk csipogással villództak. Egy ideig nézegette őket, majd a zsebébe nyúlt. Nem tudta, hogy helyesen cselekszik-e, de… nem tehetett másként. Már eddig is sokat kockáztatott, és nem volt más választása, hiszen nem is olyan rég megkapta a parancsot. Épp az infúzió után nyúlt, amikor halkan kinyílt az ajtó, és Theo szólalt meg mögötte.

- Segíthetek valamiben, nyomozó?

Fran megperdült. A férfi Arnie társaságában állt az ajtóban, és komor arcuk kétséget sem hagyott afelől, hogy tudnak mindent…

 

Michel elégedetten ejtette az utolsó borítékot is a postaládába. Egész éjszakás munkájának köszönhetően már minden nagyobb napilap címlapján a kormányzó arca díszelgett, és harsány betűk hirdették bűnös tevékenységeit. A levelekkel újabb bizonyítékok indultak útnak, és az esti lapok már újabb részleteket fognak közölni a nyomozók munkájáról. A kormányzó esélyt sem kap, mert hiába engedik ki a rendőrségről, a közvélemény meg fogja bélyegezni, ahogy megérdemli. Egy perverz, pedofil, csaló szemétláda nem lehet egy állam feje. A demokrácia szó pont arról szól, hogy a nép dönthet arról, meddig tűri meg a hatalmon. Megbuktatása pedig csak idő kérdése…    

 

Alex komoran ácsorgott, és a főnökére figyelt, aki ingerülten hadonászott előtte. Mellette a rendőrfőnök toporgott, és vörös volt a feje. Nem volt kétséges, hogy a kormányzó miatt. Aki most éppen egy halom ügyvéddel körülvéve próbált felelni Cassiano kérdéseire.

- Mi ez az egész, Ferguson? – ordította a kapitány.

- Remélem, tudod, hogy ezért a fejeddel fizetsz? – sziszegte a rendőrfőnök.

Alex elbámult a fejük felett, és ezzel tovább szította az ingerültségüket.

- A kurva életbe, hadnagy! Ez már nem játék! – Volt tanára ingerült és ideges pillantására ügyet sem vetett.

- Ferguson hadnagy, felszólítom, hogy válaszoljon! Nem, mint barátja, hanem, mint felettese! Az állásával játszik! – A rendőrfőnökkel nem is olyan rég még együtt iszogatott egy étteremben, most viszont keményen állták egymás tekintetét. 

Alex felsóhajtott, megdörzsölte borostával borított állát, és a fejét ingatta.

- Mit vártok tőlem? – kérdezte fáradtan. – Mit mondjak? Thomsonn egy perverz, vén disznó, hiába ő a kormányzó.

- Alexander!

- Menj a francba, főnök! – Alex kihúzta magát. – Én tudom az igazságot, amit ti olyan keményen el akartok tussolni. Én viszont nem fogom a szőnyeg alá söpörni, hogy egy szarházi!

- Sssh… - A kapitány körbenézett, majd elkapta beosztottja karját, és berángatta egy üres irodába. A rendőrfőnök belülről nekitámaszkodott az ajtónak, mintha meg akarná akadályozni, hogy valamelyikük is lelépjen, mielőtt válaszolt volna a kérdéseire.

- Mennyit tudsz, Ferguson? – érdeklődött, és komoran zsebre dugta a kezét.

Alex lehuppant egy székre, és a térdére könyökölt. Az állát a tenyerébe fektette, úgy nézett fel főnökeire.

- Mit akarsz, mennyit tudjak?

- Ne szórakozz! – mordult rá a férfi. Kopasz fején veríték fénye csillant, és apró szemei idegesen rebbentek meg. – Thomsonn élve vet minket éhes oroszlánok elé, ha keresztbe teszünk neki. Világos? Én viszont szeretnék még élni egy ideig, és nem akarok korai nyugdíjazást sem. Az igazat akarom hallani.

- Van igazság, és van valóság. Melyiket szeretnéd?

- Te most mit vársz tőlem? – Ballard rendőrfőnök úgy nézett ki, mint aki támasztékot keres.

- Fogalmam sincs… - Alex a padlót nézte.

Ditton kapitány megveregette a vállát.

- Fiam, jó lenne, ha segítenél nekünk, hogy mi is segíthessünk neked.

- Honnan tudjam, hogy bízhatok bennetek? – Alex bizalmatlanul méregette őket, és nem hagyott kétséget bennük, hogy igenis nagy dolgok forognak most kockán, ha ez a kemény és vakmerő zsaru most ilyen óvatos.

Ballard zsebében megcsörrent a telefon. Nem nyúlt érte, mire a negyedik csörgésre elhallgatott. Meg sem nézte, ki kereste, inkább odaballagott, és kihúzott még egy széket Alex mellett. Ditton is leült, körbeülték a férfit.

- Nem bízol bennünk, igaz? – kérdezte Ballard nagyot sóhajtva.

- Nem.

- Miért? – Ditton a fejét csóválta. – Évtizedek óta ismersz minket…

- Ez nem jelent semmit! – Alex éles hangjában ott volt minden kétsége és félelme. – Ha tévedek, nem csak az én életem lesz a tét. Nem kockáztathatok!

- Alex, a fenébe is! – Ballard megtörölte egy zsebkendővel a homlokát, és keresztbe tette a lábát. – Már egy ideje tisztában vagyok vele, hogy valami nincs rendben Thomsonn körül, ha éppen tudni akarod. Viszont nem most kezdtem a pályát, és pontosan tudom, hogyan mennek itt a játékszabályok. Hallgass, ha élni akarsz. Én pedig maradéktalanul betartom, mert nekem is van egy gyerekem és egy feleségem, akiket szeretek, és nem akarok elveszíteni. Érted, Alex?

Alex értette. Jobban, mint szerette volna.

- Mennyit tudsz?

Ballard elhúzta a száját.

- Tudom, hogy Carrathian nem véletlenül halt meg abban a balesetben. Sejtettem én és a nyomozást vezető nyomozó is, de nem tehettünk semmit. Minden jel balesetre utalt, csak nekünk volt egy olyan érzésünk, hogy… valami más van a háttérben.

- Thomsonnra gyanakodtál?

- Igen, de bizonyítékom nem volt. És tudod, hogy anélkül szart sem érnek a vádjaink.

Ditton keserűen elhúzta a száját.

- Mi ugyanígy voltunk Thomsonn gyerekeinek a dadájával. Simone nem lett öngyilkos, hiába utalt erre minden nyom. Ezt beszéltük is annak idején, de kénytelenek voltunk lezárni az ügyet.

Alex a szemét dörgölte.

- Thomsonn eltette láb alól Carrathiant, mert az útjában volt. Nyerésre állt a választásoknál, és nem tehette meg, hogy Carrathian nyerjen. Balesetnek álcázta a dolgot, és hiába sejtette mindenki, hogy merénylet történt, senkinek nem volt bizonyítéka.

- Neked van bizonyítékod, igaz? – Ballard hangja halk volt.

- Igen, van. – Alex tétovázott. – Viszont nem fogom elmondani.

- Ferguson!

- Nem érdekel! – A férfi felpattant, és megperdült, hogy szembe kerüljön főnökeivel. – Két eset lehetséges: vagy benne vagytok, és akkor magam alatt vágom a fát, vagy semmit sem tudtok, és megvédelek titeket. Nem számít, melyik valószínűbb, mert… nem beszélhetek.

- Cassiano persze mindent tud… - morogta Ditton.

- Cassiano… - Alex az ajkába harapott. – Neki nincs vesztenivalója.

- Mindenkinek van – Ditton a tarkóját dörzsölte.

Alex odalépkedett az ablakhoz, és vállával nekidőlt a szélének. Mit is mondhatott volna? Felemelte a kezét, és nézte, ahogy a fénysugarak színeket vetítenek rá.

- Alex! Alex, figyelsz? – Ballard hangjára odakapta a fejét, és ez volt a szerencséje. Az ablakon berobbanó golyó elsüvített az arca mellett, és nagy erővel belecsapódott a szemközti falba. A biztonsági üveg apró darabokra esett szét, ha rendes üvegből lett volna, a felismerhetetlenségig szétszabdalja az arcát. Ösztönösen hátraugrott, és fedezéket keresett. Ditton gyorsan kapcsolt, felborította az asztalt és a felettesével együtt mögötte kerestek védelmet.

- Mi a rohadt anyja volt ez? – hörögte a rendőrfőnök, és lihegve kapkodott levegő után.

- Uriel… - Alex a fogát csikorgatta tehetetlen dühében. Előkapta a telefonját és Michel számát kereste. A férfi még bele sem szólt, ő már hadarta, hogy mi történt.

Ditton is telefonált, de ő az embereinek szólt. Komor hangjában megszeppent félelem volt. Alex eltette a mobilt, és mély levegőt vett. Most érezte csak, milyen fáradt. Szakadt róla a veríték, miközben a szemközti falban levő lyukat bámulta. Kis híján meghalt, megint szerencséje volt. Kezdte azt hinni, hogy egy őrangyal vigyáz rá, és menti meg unos-untalan.

- Honnan tudta, hogy itt vagyunk? – lihegte Ballard, és idegesen szorongatta a pisztolyát. Bár rendőrfőnökként általában nem hordta magával, az utóbbi időben történtek arra kényszerítették, hogy újra magához vegye szolgálati fegyverét. Most hálás is volt az előrelátásért, a pisztoly bátorságot öntött belé.

- Jó kérdés… - Ditton gyanakodva méregette Alexet. – Uriel? A bérgyilkos? Őt említetted? Mi a kurva élet folyik itt, hadnagy? – üvöltötte váratlanul. A szeme szikrázott a dühtől, de Alex mást is látott benne, félelmet.

- Thomsonn még lebonyolított egy hívást, mielőtt Cassiano letartóztatta volna. Nagy valószínűséggel Urielt hívta.

- Urielt? Mi köze a kormányzónak egy bérgyilkoshoz? – Ballard ezt olyan naivan kérdezte, hogy mind a két férfi szemét összehúzva pillantott rá. Legyintett. – Oké, leesett. Folytasd!

- Uriel a kormányzó ítéletvégrehajtója, ha mondhatom így. – Alex lépteket hallott a folyosóról, kiabálást, majd ideges kopogást.

- Kapitány úr?

- Be ne gyere! – ordított vissza a férfi. – Nem tudhatom, hogy nem akar-e még egyet lőni – nyögte. – Megőrülök! Tisztára, mint egy hollywoodi filmben…

Alex és Ballard egymásra vigyorogtak.

- Szóval Uriel ölte meg Carrathiant és a bébiszittert? – kérdezte a rendőrfőnök.

- Igen. Thomsonn felbérelte, és Uriel a pénzért mindenre hajlandó. Hangsúlyozom, mindenre!

- Francba! Jó nagy szarban vagyunk! – törölte meg újra a homlokát Ballard.

Ditton eközben az ajtóhoz araszolt, és résnyire nyitotta. Ott összedugta a fejét a rendőrrel, aki kopogott. Alex úgy sejtette, hogy Venoche az, a kapitány irodájából. A nyomozó irodai munkát végzett, amióta egy lövöldözésben megsérült. Azt mondogatták, hogy előtte nincsenek titkok, és ez végeredményben igaz is volt. Venoche ugyanis azt kamatoztatta, amit addig megtanult. Figyelt, hallgatott, és végül levonta a következtetéseket. Nélküle az egész kapitányság megbénult volna. Alex eleinte nem kedvelte, de aztán egy alkalommal az információi megmentették az életét, s azóta megtanulta tisztelni.

Megcsörrent a mobilja, felvette.

- Michel?

- Elszelelt – válaszolta a bérgyilkos jeges hangon. – Minden rendben, megmozdulhattok.

- Lépj le te is, mert a kapitány már elküldte az embereit.

- Értettem. Jah, amúgy találtam egy eldobható mobilt. Az utolsó hívást pár perce bonyolították. Mondjam a számot?

- Igen. – Alex sejtette, kié, aztán nagyot káromkodott, amikor beigazolódott a gyanúja. – Ballardé – mondta.

A rendőrfőnök kérdőn nézett rá, de csak legyintett, és mutatta, hogy később elmondja, mi történt.

- Értem. Velünk van?

- Azt hiszem, igen.

Michel hangja még hűvösebb lett.

- Mondd meg neki, ha hazudik… meg fogom ölni, és nem fog érdekelni, hogy hány gyereke van és mennyire szereti a feleségét vagy az anyját. Világos? Aki Thomsonn mellett van, az ellenem játszik.

- Megmondom neki.

- Rendben. – Michel hangja megszelídült. – David biztonságos helyen van. Cassiano legjobb embere van vele. Amúgy még jó, hogy itt voltam a közelben, máskülönben nem értem volna ide ilyen gyorsan.

- Jól van? – Alex lecsúszott a fal mellett, és felnézett a lyukra az üvegen.

- A körülményekhez képest. Érted aggódik.

- Hehe… - Alex nem épp vidáman felkuncogott. – Ez fordítva is igaz.

- Gondoltam – sóhajtotta a férfi a telefon túlvégében, majd Alex hallotta, ahogy beindítja a motort. – Vigyázz magadra!

- Te is.

- Alex? – Ballard és Ditton is idegesen bámultak rá.

- Semmi vész – tette el a mobilt és a pisztolyát is a férfi, majd felállt. – A te telefonod hívta az előbb, és bár nem vetted fel, neki az is elég volt, hogy megtudja, hol vagy az épületben.

- A kurva anyját! – káromkodta el magát a rendőrfőnök. – Akkor úgy kell ismernie a kapitányságot, mint a tenyerét.

Alex fáradtan odalépett, és felsegítette.

- Biztos vagyok benne, hogy már járt itt terepfelderítés céljából.

Ditton is feltápászkodott.  

- Pompás! Szép kis rendőrök vagyunk, ha körözött bűnözők szellemként járkálhatnak közöttünk – nyomkodta meg a szeme alját.

Ballard eltette a pisztolyát, és előszedte a zsebkendőjét.

- Uriel nem akárki – mondta. – Hallottam már róla, és örülhetünk, hogy eddig élve megúsztuk. Te különösképpen – nézett Alexre.

- Szerencsém volt – vont vállat a hadnagy, majd kitárta az ajtót. – Mennem kell…

- Várj, még…

- Nem mondok semmit! – szakította félbe a kapitányt. – Nem keverlek bele titeket is.

- Ebbe már a belső ügyosztály is be fog szállni – figyelmeztette halkan az útját álló Venoche. Úgy tűnt, hogy a férfi sok mindent tud, éles tekintete nem hagyott kétséget Alexben, hogy mellette állna, ha szükség lenne rá.

- Tudom, de jelenleg nem tehetek mást.

Venoche elhúzta a száját.

- Igyekszem segíteni, de mindenható nem vagyok.

- Kösz.

- Ferguson!

- Sajnálom! – Már majdnem kilépett, amikor eszébe jutott Michel üzenete. – Mario, Michel üzeni, hogy ha hazudtál, és mégis Thomsonnal vagy… készítsd a koporsód.

Ballard feje erre olyan vörös lett, mint a főtt ráké.

- Hogy dögölnétek meg mind a ketten! – ordította, és kis híja volt, hogy nem ment ököllel legjobb emberének.

Alex mosolyra húzta a száját, majd faképnél hagyta őket. Kollégák tömörültek a folyosón, de neki utat engedtek. Theo közeledett feléje a lépcső felől. Az arca komor volt, és Alex tudta, hogy ez a nap is hosszú és fárasztó lesz… 

 

David a férfit nézte, aki komor hallgatásba bocsátkozott, és egyik ablaktól a másikig járt. Sean Mortimer különleges ügynök magas volt, és vékony. Úgy mozgott, akár egy vadmacska, semmi nem kerülte el a figyelmét. Keveset beszélt, akkor is utasításokat mormogott. David összekuporodott a fotelban, és visszavágyódott a Ferguson házba, ahol melegség és kedvesség vette körbe. Ez a ház viszont üres volt, és hiába volt otthonnak berendezve, cseppet sem volt az. Csak egy lakás volt, amely menedékhelyül szolgál majd.

- Mikor lesz vége? – kérdezte inkább csak magától, de az ügynök már feléje is fordult.

- A főnök most hallgatja ki Thomsonnt. Nem fogja könnyen futni hagyni.

- Na, persze… - David a térdére hajtotta az állát.

- Bízz benne! – lépett melléje a férfi, és megérintette volna, aztán mégis visszahúzta a kezét. Ez felkeltette David figyelmét. Úgy tűnt, hogy Mortimer mégse egy lélektelen FBI- ügynök, mint aminek látszik, mint aminek láttatni akarja magát.

- Én csak egyvalakiben bízok, és az nem a maga főnöke – felelte nyugodtan.

Mortimer elmosolyodott. Kósza, futó mosoly volt, de kedvesség volt benne, így David már nem is érezte magát olyan rosszul.

- Ferguson jó ember és jó rendőr. A főnök az életét bízná rá, és ezt nem mondja csak úgy a levegőbe.

- Barátok? – David érdeklődve nézte a férfit.

Az ügynök láthatóan többet tudott Alex és Cassiano kapcsolatáról, mint normális volt. Elvégre csak egy beosztott volt, és a beosztottak nem szoktak személyes dolgokat tudni a felettesükről.  

Mortimer még egyszer kinézett az ablakon, majd lehuppant a fiúval szemben a fotelba.

- Együtt jártak a Rendőrakadémiára, és előtte is ismerték már egymást. Jó barátok lettek. Van köztük egy kis egészséges versengés, de ettől függetlenül maximálisan megbíznak egymásban.

- Miért tudod te ezeket? – David letegezte a férfit. Valamiért úgy érezte, hogy hasonló cipőben járnak, és ettől közelebb érezte magához, mint az előbb.

- A főnök mellett dolgozom – vont vállat az ügynök, és felállt, hogy újra végigjárja az ablakokat, leellenőrizze az ajtókat, és beszéljen a társaival.

David elgondolkozva nézett utána, de nem mondott semmit. Majd, ha találkozik Alexszel, felveti neki a lehetőséget, és akkor kiderül, hogy mennyi esélye van annak, hogy Cassianónak viszonya van az egyik emberével. Bár Alex lehet, hogy azt fogja mondani, rémeket lát, de ő azt is meglátja, amit mások nem. Míg a hadnagynak a bűnözőkhöz van jó szeme, neki az érzelmekhez. És most minden érzéke azt súgta, hogy van valami Sean szavai mögött.

- Nem vagy éhes? – A férfi bejött a szobába, és kérdően emelte meg a szemöldökét.

- Nem hiszem, hogy egy falat is lemenne a torkomon…

- Pedig jó lenne. Ferguson kitekeri a nyakunk, ha beteg leszel. – Sean visszategezte, ezek szerint megbarátkozott a fiúval.

David felsóhajtott, és megrázta a fejét.

- Mi van itthon?

A férfi elmosolyodott. Igazán szép mosolya volt, egészen meglágyította az arcvonásait.

- Csak nem főzni akarsz?

- De igen.

Sean vállat vont.

- Miattam… Gyere!

Átvonultak a konyhába, és együtt végigtúrták a konyhát. Tele voltak a szekrények, a hűtő, így Davidnek nem lehetett oka panaszra. Kis ideig vitatkoztak, melyikük mit enne szívesen, aztán kiegyeztek. Sean néha eltűnt, hogy végezze a munkáját, és David hálás volt, hogy semmi sem tudja elterelni a figyelmét, nem feledkezik meg arról, hogy ők ketten itt tulajdonképpen veszélyben vannak.

Odalépett a mosogatóhoz, hogy vizet eresszen, amikor árnyék vetült az ablakra. Nem ijedt meg, azt hitte, csupán egy felhő takarja el a napot. Kiáltást hallott, majd valaki elrántotta onnan. Kiesett a kezéből az edény, hangos csörömpöléssel zuhant bele a mosogatóba. Erős karok szorították le a padlóra, amikor lövések dörrentek, és betört a hátsó ajtó. Sean felrántotta a padlóról, és kilöködte a nappaliba, közben folyamatosan hadart az adó-vevőjébe. A kezében ott volt a pisztolya, és hátrafordulva tüzelt, közben a testével végig fedezte Davidet.

Olyan gyorsan történt minden, hogy a fiúnak felfogni sem volt ideje, hogy mi történt valójában. Megtámadták őket, ezt eddig értette. Uriel? Kételkedett benne, mert a bérgyilkos eddig egyedül dolgozott, és miért pont most változtatna ezen? Hacsak figyelemelterelésül nem. Sean arca mellé egy golyó csapódott be, az ajtófélfa szilánkjai felsebezték a halántékát és az arca egyik felét. Szeme sem rebbent, dolgozott benne az adrenalin, így csupán még jobban összehúzta magát, és visszalőtt.

- Hol vannak már az embereink? – üvöltötte a fülhallgatójába.

David nem hallotta a választ, de azt tudta, hogy nagy bajban vannak. Nem értette, hogy miért nem jön segíteni nekik senki.

A golyók éles hangjától már félig süket volt, így nem hallotta, hogy mögé lép valaki. Csak azt érezte, hogy valaki hátulról átkarolja, és elrántja Sean mögül. Még kiáltani sem tudott, nem tudta figyelmeztetni a férfit. Rúgkapált, de eredménytelenül. Ismerős illat vette körbe, és még látta, hogy Sean ájultan a földre csúszik. Nem tudta, hogy eltalálták-e, vagy mi történt. Keserű epe ízét érezte a szájában, amikor tehetetlen dühében beleharapott a szájára tapasztott kézbe, majd hátraütött. Nem volt védtelen, évekig tartó edzések során kőkemények voltak az izmai és nem félt használni a mozdulatokat, amelyeket megtanult. 

Halk kiáltást hallott, de ekkor a mögötte álló alak lesújtott a halántékára, és utána nem érzett semmit, csak a végtelen sötétséget, mely körbevette…   

 

 

10. fejezet

 

Alex Rodin gondolkodójaként ült a kanapén, előtte nagy halom papír hevert. Épp egy jelentést olvasott, amikor elkalandozott a figyelme. Egész délután rohangált, két perc nyugalma nem volt, és mellette izgult Davidért is. Még soha nem érezte azt a keserű félelem-érzést, mely most összeszorította a torkát, és elterelte unos-untalan a gondolatait. Ez teljesen más volt, mint amikor akcióba ment, vagy egy gyilkossal volt kénytelen összemérni az erejét. Akkor ugyanis nem volt ideje gondolkozni azon, hogy mi lesz, ha a másik kicsit gyorsabb.

Most azonban tétlen várakozással telt az idő, és nem tudott mást tenni, mint várni. Gyűlölte a várakozást, ám az eseményeket nem ő irányította. Arról nem is beszélve, hogy nem saját magát féltette, hanem valakit, akihez érzelmek húzták. Szerelmes volt, és esélye sem volt, hogy megvédje azt a személyt, akiért pedig mindent feláldozott volna. Ez volt az, ami végképp a kétségbeesésbe taszította…

Thomsonn kihallgatása még mindig tartott. Cassiano keményebb ellenfél volt, mint azt a kormányzó gondolta. Jack nem adta könnyen magát. Nem lehetett megfélemlíteni, fenyegetni, még burkoltan sem, hiszen tapasztalt, öreg róka volt. Ütötte a vasat keményen, közben emberei időt, energiát nem sajnálva próbáltak bizonyítékokat szerezni a kormányzó ellen. Volt alkalmazottakat, ellenségeket, barátokat és kollégákat kerestek meg. Kérdeztek, a legapróbb habozás, félrekapott pillantás sem terelte el a figyelmüket. Cassiano emberei sem voltak nyeretlen kétévesek, nem is lehettek volna a férfi csapatában.

És ha ez nem volt elég, Theo és Andy elkapta Frant. Nos, igen, ez volt az, ami újabb fejtörést jelentett. A nő ugyanis tagadta, hogy ő lenne a tégla, de sajnos, a bizonyítékok, amiket Andy szedett össze ellene, rá mutattak. Mit tegyen? Mostanában nem volt jó a viszonyuk, ami nem segítette elő a dolgokat. Főleg, hogy híre ment a leleplezésnek, és a kollégák kis híján meglincselték a folyosón. Mielőtt bármit tehetett volna, megjelent a belső elhárítás, és átvették az ügyet a bizonyítékokkal együtt. McCann, az ügyosztály vezetője kemény ember volt, a nyugdíj előtt állt, így persze már nem volt vesztenivalója. Fran bajban volt, és csak Carl tudta volna kihúzni a bajból. A férfi viszont még mindig kómában feküdt, az orvosok egyre reménytelenebbek voltak azt illetően, magához tér-e valaha. 

Hátradőlt, és összekulcsolta a kezét a tarkóján. Annyi minden történt, hogy azt sem tudta, mit tegyen, mivel kezdje. Felállt, cigiért indult az asztalhoz, amikor észrevette, hogy Cassiano száguld az irodája felé a nyomozókat kerülgetve. Az arca sápadt volt, a szemében düh lángolt. Valami történt! Felegyenesedett, és félbemaradt a mozdulata, ahogy meggyújtotta volna a cigit.

- Mi történt? – szegezte a férfinak a kérdést, pedig Cassiano még szinte be sem lépett.

- Baj van! – Cassiano becsapta maga mögött az ajtót, és besötétített.

- Cass, ha Thomsonn kisétált, az még nem annyira nagy baj. Számítottunk erre.

- A fogdában ül. Venoche nagybátyja bíró. Te tudtad, hogy rokonok? Elintézte a dolgot, így most van két napunk, hogy elintézzük a helyzetet. Az óvadék összege akkora, hogy egy kisebb állam megélne belőle egy évig – Cassiano ennek ellenére sápadt volt, és ideges.

Alex hátán jeges veríték csordogált végig. Levegőt venni sem mert, mert csak az járt a fejében, hogy ha nem a kormányzó miatt ilyen a férfi, akkor csak egy válasz lehetséges.

- David… - Úgy vágódott ki az asztal mögül, hogy Cassiano nem tudott kitérni előle, így teljes erővel nekizuhant egy széknek, majd azon átbukva végigvágódott a padlón.

- Alex! Megbolondultál? – nyögte döbbenten, de teljesen automatikusan vetődött oldalra, amikor a férfi feléje mozdult. Féltérden volt már, amikor Alex elkapta a vállát. – Fejezd be, te hülye! – ordította magából kikelve, és ösztönösen a pisztolya után nyúlt.

- Hol van? – Alex megtorpant a fegyver előtt, szinte a mellkasához ért a cső. Visszahúzta a kezét, de egész teste merev maradt, tekintetének szürkesége fehérnek látszott a beáramló fényben. – Azt ígérted, vigyáztok rá! A legjobb emberedre bíztad, ezt mondtad nekem!

Cassiano mély levegőt vett. Felfogta, hogy a férfi nem jelent rá veszélyt, így lejjebb eresztette a fegyverét. Felállt, és úgy válaszolt.

- Így is volt, de megtámadták a védett házat. Az ügynököm megsérült, David pedig eltűnt.

- Elrabolták? – Alex fejében száguldoztak a gondolatok. – Ez nem Uriel módszere…

Az ügynök bólintott, majd, amikor látta, hogy Alex figyelme már nem rá irányul, visszatette a pisztolyát a tokba. Felegyenesedett, és mindkét tenyerét végighúzta az arcán.

- Sean most hívott, többen voltak. Az embereimet elkábították a ház előtt parkoló autóban, ezért senki nem sietett a segítségükre. Négy sebesült ügynököm van, ebből egy még nem tért magához. Sean tud róluk személyleírást adni, a kórházba már beküldtem a profilost.

- Hogy találhatták meg őket?

- Ezt szeretném én is tudni – morogta Cassiano jegesen.

Alex szinte megsajnálta az illetőt, aki elkotyogta a titkokat. Aztán eszébe jutott David, és megperdülve olyan erővel csapott az asztalra, hogy belesajdult a karja.

- Ha meghal… - sziszegte.

- Nem tudjuk, mi történt. Viszont egyik emberem se halt meg, pedig a kocsiban ülőket megölhették volna, ahogy Seant is, miután elájult.

Alex rágyújtott a cigire, és felült az asztal szélére. Igyekezett hideg fejjel gondolkodni, de nem ment könnyen. Aggódott a fiúért, de azzal is tisztában volt, hogy bárki is rabolta el, megölhette volna már a házban. Tehát nem a megölése volt a céljuk, bár ki tudja… lehet, hogy előtte ki akarják szedni belőle, mennyit tud. Ez nem töltötte el örömmel. David nem fog mondani semmit, inkább meghal, és mindezt azért, mert bízik benne. Pompás… Kifújta a füstöt, és barátjára nézett.

- Uriel egyedül dolgozik. Kétlem, hogy ő állna az egész mögött.

- Thomsonn másnak is szólt volna? – Cassiano felvett egy üveg ásványvizet a kisasztalról, és nagyot húzott belőle. 

- Kétlem. Venoche tényleg beszélt a nagybátyjával? – meredt el a levegőbe Alex.

- Aha. Miért?

- Andrea nem kedveli az öreget – mormolta a hadnagy. – Amikor megsérült, még a kórházba se ment el meglátogatni. Állítólag valami régi ügy miatt, ami közte és Andrea apja között zajlott. Venoche bírót különben elég nehéz meggyőzni, az őrmester kitett magáért.

- Furcsa fickó, az kétségtelen – értett egyet vele Jack, bólintott.

Andrea Venoche-t az akadémiáról ismerték, felettük végzett. Amikor még teljes állásban dolgozott, híre volt, milyen becsületes. Nem csak a kollégák tisztelték, hanem az ellenkező oldalon tevékenykedő bandák is. Alex arról is hallott, hogy a lövöldözés nem véletlenül akkor robbant ki, amikor a férfi arra járt. Felsóhajtott, és elnyomta a csikket.

- Andrea nagyon odáig van a kapitányért, és szerintem bedühödött, amiért Thomsonn veszélybe sodorta. Mostantól mindent megtesz, hogy lesöpörje a porondról azt a szarházit.

- Ez nekünk csak előny, nem? – Cassiano felállította a felborult széket, és ráült.

- Valóban… - Alex újabb cigit vett elő. – Most azonban hallani akarom, mi történt a védett házban.

Cassiano halk hangon, kemény szavakkal elmesélte, amit beosztottjától hallott. Igyekezett szó szerint idézni Mortimer szavait. Alex a fogát csikorgatta, de győzött benne a rendőr, és képes volt szótlanul végighallgatni a férfit. Közben töprengett, ötletelt, de nem jutott eredményre.

- Ha Uriel volt, ő egyedül is képes lett volna elrabolni Davidet – vélte az ügynök, és Alex igazat adott neki.

- Így van, de ne feledd, hogy Uriel feladata nem elrabolni, hanem megölni.

- Meg akarja talán kínozni? Minden kitelik tőle.

- Lehet, de nem tartom valószínűnek – rázta a fejét a hadnagy. – Uriel maradéktalanul teljesíti Thomsonn parancsait, és a kormányzó most nem engedhet meg egy botrányt. Davidnek meg kell halnia, nem elég, ha eltűnik. Példát kell vele statuálni, hogy ezután senki ne merje megkérdőjelezni a hatalmát.

Cassiano elkomorult, bár már eddig is elég sötét arckifejezéssel tekintett a világba.

- Tehát akkor szerinted nem Uriel rabolta el Davidet.

- Nem hiszem. Valaki más volt.

- De kinek állhatott érdekében eltűntetni őt?

- Bocs, főnök! – Theo úgy robbant be váratlanul az irodába, hogy még kopogni is elfelejtett.

- Mi a szar van? Nem látod, hogy nem érek rá? – üvöltötte főnöke teljes hangerővel, mire a nyomozó behúzta a nyakát, és kínosan vigyorgott.

- Bocsánat, de Fran…

- Mi van vele?

- Ügyvédet akar.

- Okés, de nekem ehhez mi közöm? McCann elintézi a dolgot.

- De, főnök, ő a mi emberünk! – Theo kihúzta magát, és keményen nézett rá.

- Azt hiszed, én nem tudom talán? – Alex kezdte unni, hogy mindenért ő vállalja a felelősséget. – A kurva életbe, tisztában vagyok vele! – ordította. – Ahogy azzal is, hogy megpróbálta megölni a társát! Egy rohadt tégla, egy áruló, egy szemét, akit el kell taposni!

Theo tiltakozni akart, de Alex olyan jegesen bámult rá, hogy bennrekedt a szó.

- Most, hogy ezt tisztáztuk, kopj le, és inkább foglalkozz valami hasznossal.

- Ezt nem teheted, hadnagy! – Theo a fejét rázta.

A férfi vállat vont, és keserűen rávigyorgott.

- Oh, dehogynem! Tűnés!

Theo nagyot nyelt, látszott, hogy mekkora indulatok kavarognak benne, de végül az ajkába harapott, és kiment. Az ajtó olyan erővel csapódott be utána, hogy Cassiano attól félt, kitörik benne az üveg. 

Alex viszont már oda sem figyel. A fejében egy ötlet kezdett el körvonalazódni.

- Mi van, ha nem eltűntetni akarták?

- Várj, hogy jön ez most ide? Mi a fene folyik itt?

- Ne is törődj vele!

- Ha nekem nem is, de neked kéne…

- Inkább azon agyalj, ami a dolgod! – csattant fel Alex. – Szóval, mi van akkor, ha nem eltűntetni akarták?

Jack egy pillanatra eltöprengett.

- Megvédeni? – hökkent meg, aztán előrehajolt, és a térdére könyökölt. – Michel lett volna?

- Kétlem.

- Azért felhívhatnád… - javasolta Cassiano tétován. – Igaz, hogy egy bérgyilkos szavára nem sokat adok, de benned nagyon bízik, megpróbálhatjuk.

Alex már nyúlt is a telefon után.

- Egy próbát megér – mormolta.

Michel a második csörgésre vette fel.

- Valami…?

- David veled van? – vágott a szavába Alex, és rimánkodott az égiekhez, hogy igent mondjon.

- David? – jól hallatszott a döbbenet Michel hangjában. – Miről beszélsz? Az FBI-osok vigyáznak rá valami védett házban, nem?

- Elrabolták – válaszolta a férfi, és a remény elhalt. Legszívesebben üvöltve toporzékolt volna dühében, de végül ülve maradt.

- A védett házból?

- Igen.

- Mikor?

Alex mindent elmondott, amit Cassianótól tudott. Michel hümmögött, kérdezett egy-két dolgot, majd megígérte, hogy utána néz a dolognak. Pár meglengetett százas jobban megnyitja az emberek száját, mint egy jelvény. Alex ledobta maga mellé a mobilt, és megrázta a fejét.

- Nem ő volt.

- Akkor mégis ki az ördög? – csattant fel az ügynök, és felpattant a helyéről. – Ha David nem kerül elő, és nem tesz hivatalos vallomást, cseszhetjük az egészet, amit eddig elértünk. Még Venoche sem fog tudni kihúzni minket a szarból!

- Nyugodj meg! – gyújtott Alex újabb cigire, pedig róla sem lehetett volna megmintázni a nyugalom szobrát.

Cassiano megállt előtte, és csípőre tette a kezét.

- Nyugodjak meg? – sziszegte. – Három emberem van kórházban, és a nyakam felett egy bárd lóg, hogy bármikor lecsapja a fejem. Átkozottul nyugodt vagyok!

Alex az arcába fújta a füstöt, és elmosolyodott, pedig nem sok kedve volt hozzá.

- Nézd a dolog jó oldalát. Mindegyik él, pedig simán megölhették volna őket.

Cassiano odanyúlt, kikapta az ujjai közül a cigit, és elnyomta a hamutartóban, amiből az asztalra borult a sok csikk.

- Valóban? Engem nem tölt el örömmel, hogy a legjobb embereimet úgy kapták el, hogy azoknak fingjuk sincs, mi történt. A helyettesem meg munkaképtelen, mert átlőtték a karját, hogy még boldogabb legyek.

Ebben a pillanatban két koppantás után valaki bedugta a fejét.

- Főnök, halkabban! Már a folyosón hallani a hangját…

Cassiano szája tátva maradt.

- Te mit keresel itt?

Sean Mortimer felkötött kézzel besétált, és gondosan becsukta maga mögött az ajtót.

- A kórházból egyenesen ide jöttem – mondta. – Jól vagyok.

- Nagy szart! – morrant a főnöke.

Alex érdeklődve szemlélte az arcát. Felvonta a szemöldökét döbbenetében. Cassiano arcán a hivatali, kollegális aggodalom mellett látott mást is. Vajon Mortimerre célzott volna a múltkori telefonbeszélgetésükkor? Majd kiderül, most nincs itt az ideje, hogy faggatózzon.           

- Minden rendben – nyugtatta felettesét az ügynök, és lehuppant a székre, amiről nem is olyan régen Cassiano állt fel. – Bent lefuttatták a halottak ujjlenyomatait a rendszeren. Személyesen akartam elmondani az eredményt.

- A kórházban kellene lenned, nem itt! – idegeskedett Jack, de Sean komoran megrázta a fejét. Igaz, elsápadt a mozdulatra, de keményen állta a férfi tekintetét.

- Azt a feladatot kaptam, hogy vigyázzak a tanúra. Kudarcot vallottam, és a sérülésem ellenére vagyok olyan jól, hogy részt vegyek a további munkában. Kérem, uram!

Alex nem épp barátságosan megrúgta Cassiano bokáját, mire barátja feléje fordult.

- Jóvá akarja tenni a hibáját. Adj neki egy esélyt!

- Megsérült!

- Szerintem meg fel tudja mérni, mennyire bírja a munkát. Ha nem érzi jól magát, lelép, és nem nehezíti meg a nyomozást. Igaz? – nézett keményen a férfi szemébe a hadnagy.

Mortimer bólintott.

- Igen, hadnagy!

Alex igazából hibáztathatta volna, amiért Davidet elrabolták mellőle, de az ügynökön látszott, hogy nem adta könnyen magát. Az arca egyik oldalán zúzódás látszott, és ragtapaszok borították egy részét. A karja fel volt kötve, és rögzítették, ne tudja mozgatni. A vérét áldozta a fiúért, és még most sem adja fel, pedig az egyik keze teljesen használhatatlan. Meglátszik, hogy Cassiano embere. A férfi mindig is olyan embereket látott szívesen maga körül, akik hasonlóan erős akarattal rendelkeztek, mint ő. Ám Alex mást is látott az ügynökben, nem csak hivatástudatot. Lelket…

- Cass?

- Jól van, oké… Legyen! – legyintett Cassiano, és kerülte Sean pillantását, aki mélységes figyelemmel nézte őt. – De miest rosszul érzed magad, a seggeden maradsz, megértetted?

- Igenis!

- Mit tudtál meg a fickókról? – szólt Alex, mielőtt elterelődött volna a szó a tényleges dolgokról.

- Egy bandába tartoznak. Mind a kettő volt már elítélve kisebb stiklikért. Az egyiküket gyilkossággal vádolták, de megúszta. A nevük Stan Bardley és Al Norton. A harmadikat nem láttam, róla nem tudok mondani semmit.

Most Alex nézett teljes döbbenettel az ügynökre.

- Mondd még egyszer! – suttogta.

Mind a két férfi őt figyelte, amikor Sean elismételte a neveket.

- Ismered őket?

- Igen. Sajnos. – Alex a cigarettásdobozért nyúlt, és csodálkozva állapította meg, hogy remeg a keze, amikor meggyújtotta az öngyújtót.

Cassiano gyanút fogott. Sean felé perdült.

- Melyik bandába tartoztak? – szegezte neki a kérdést.

Sean megmondta, és csodálkozva figyelte, ahogy a két férfi sápadtan bámul rá. Aztán Cassiano valami olyasmit művelt, amit soha nem gondoltak volna róla. Kivette Alex kezéből a cigit, és mélyre szívta a füstöt…

 

David a csendre ébredt fel. Hunyorogva bámult, nem merte mozdítani a fejét, mert annyira beleszúrt a halántékába a fájdalom. Kis idő múlva viszont lassú mozdulatokkal elfordította a fejét, és körbepislogott. Átlagos szobában feküdt az ágyon. Az ágy mellett éjjeliszekrény, rajta égett a lámpa, halovány sárga fénnyel borítva be a falakat. Az ablakon be volt húzva a mélyzöld sötétítőfüggöny, az ajtó be volt hajtva, nem volt teljesen becsukva.

Felült, a fejét a tenyerébe hajtotta, sziszegett, de végül összeszedte magát, és lecsúszott a takaróról. Megkapaszkodott az ágy szélében, majd egy székben, úgy támolygott el az ajtóig. Hallgatózott, de saját dübörgő szívverésén kívül nem hallott mást. Nem gondolkozott, hol is van, ki rabolta el? Egyszerűen nem engedte, hogy ezek a gondolatok eltereljék a figyelmét arról, hogy meg kell szöknie. Vissza kell mennie, nem hagyhatja cserben Alexet.

Főleg nem most, amikor végre kiderül, hogy… talán lehet esélyük a jövőre. És ő akarta azt a közös jövőt. Nem tervezgetett, hogy hányra napra, hétre, hónapra, évre szólna. Az számított, hogy együtt legyen vele. Lássa, amikor fáradtan belép az ajtón, és a láttára felragyog az arca. Hallja, ahogy a nevén szólítja, és közben megjelenik a mosoly, amit annyira szeret. Érinthesse a bőrét éjszaka, miközben alszik. Érezze ott mélyen magában, hogy érte lüktet. Csak ezek számítottak, semmi más. És nem számított, hogy mennyi időre lehet együtt vele, mert utána túléli majdcsak a magányos napokat az emlékekre támaszkodva…

Összeszorította a fogát, és nem törődve a lassan csökkenő fájdalommal a halántékában, lélegzetvisszafojtva kisurrant a résen a folyosóra. A lépcső ott volt tőle pár lépésnyire, és nem is habozott megközelíteni. Már megfogta a korlátot, amikor valaki megszólalt mögötte.

- Felébredtél? Végre! Már féltem, hogy túl nagyot ütöttem…

Majdnem lezuhant, ahogy megperdült. Erős karok rántották vissza, és fogták szelíden.

- Te…

- Igen, én. Úgy sejtem, nem örülsz nekem…

David nem tudott erre mit mondani. Micky arca komor volt, nem mosolygott, de a hangja kedvesebb volt, mint amire emlékezett. Fekete ruhát viselt, mintha gyászolt volna, és ez elnémította a fiút. Pontosan tudta, kiért viseli.

- Gyere vissza a szobába! Ott kényelmesebben leszünk.

David döbbenten érezte, hogy a férfi óvatosan, a karját fogva visszavezeti a szobába, ahol felébredt. Egyszerűen nem érezte, hogy félnie kellene tőle, így nem is tiltakozott. 

- Jól vagy? Hozassak valamit inni? – Micky leültette az ágyra, és leguggolt eléje, onnan nézte kutakodva az arcát.

David csak meredt rá. Még mindig nem tért magához teljesen a döbbenettől. A férfi miért hozta ide? Mit akar tőle? És miért viselkedik ilyen furcsán? Teljesen más kép élt róla az emlékeiben…

Jó pár éjszakát együtt töltöttek, s akkor a férfi az volt, aki. Kemény, élvezetet kereső férfi, akinek semmi sem drága, hogy megszerezze azt, amit akar. Tökéletes szerető volt, akit érdekelt a másik gyönyöre is, nem csak a sajátja. Egy ideig beszélgettek is azokon az estéken. Micky akár maffiózó volt, akár nem, intelligens volt, és a maga módján jó ember. A családjáról olyan gyengédséggel beszélt, ami teljesen elbűvölte Davidet. Talán ez volt az oka, hogy többet kezdett el érezni iránta, mint kellett volna.

Hazudott Alexnek bent a kapitányságon azon az éjjelen. Mickynek megvolt az oka, amiért utána gyakran kereste. Beleszeretett, mondta neki a telefonba. Szeretlek, írta neki a kártyákra, amiket a neki szánt ajándékokhoz csatolt. Davidnek hízelgett ez, és bármennyire érezte, hogy a férfi igazat szól, nem viszonozhatta az érzéseit. Tudta, hogy nem életbiztosítás egy maffiózó szeretőjének lenni, és hallott pletykákat arról, mi történik a megunt szeretőkkel.

Másrészről pedig volt egy szabálya, amit soha nem szegett meg: Nem szerethetsz bele a vendégbe!, mert az csak felesleges bonyodalmakat szül majd, és neki ott volt Kyle, akiről gondoskodnia kellett. Ahogy nézte a férfi arcát, arra gondolt, hogy talán tévedett… Azt viszont biztosan tudta, ha újra végig kellene járnia az utat, ugyanígy döntene. Micky veszélyes ember, akit soha nem lehet megszelídíteni, mert hiába vannak érzelmei, ő akkor is csak a város leggátlástalanabb bűnözője lesz.

- Mit akarsz tőlem? – David engedte, hogy a férfi fogja a kezét.

- Beszélni szerettem volna veled.

- Mi történt Seannal?

- Az ügynökre gondolsz, aki téged védett? – David bólintására, Micky megnyugtatóan megveregette a kézfejét. – Nem bántottunk egyetlen ügynököt sem. Nem akartam, hogy a nyomunkba szegődjön egy halom szövetségi bosszúért lihegve. A te Sean-od csak a karján sérült meg, és lélegzett, amikor eljöttünk onnan.

- Nem az én Sean-om – ingatta a fejét David, nem feledkezve meg arról, hogy még mindig tompán lüktet. – Szóval miért hoztál ide? Mit akarsz velem megbeszélni? A temetésen is megtehetted volna.

Micky arca megrándult, majd kesernyés mosolyra húzódott az ajka.

- Nem hiszem, hogy Ferguson engedte volna, hogy beszéljek veled.

- Nem olyan ember, mint amilyennek gondolod.

- Mondod te. Ő egy kíméletlen bulldog, ami belecsimpaszkodik a lábadba, és addig nem enged, míg össze nem esel, és el nem vérzel.

David tudta, hogy ha Mickyről van szó, akkor Alex tényleg ilyen, így eszébe sem jutott tiltakozni.

- Nem véded meg őt? – vonta fel a szemöldökét érdeklődve a férfi.

- Miért kellene megvédenem?

- Szereted, nem igaz? A szerelmesek pedig megvédik egymást.

- Nem értem, miről beszélsz.

Micky felsóhajtott, majd odahúzta a széket, és leült. A térdére könyökölt, és ismét megfogta a fiú kezét.

- Pontosan tudom, hogy a szeretője vagy. Hiszen mindenki erről beszél a kapitányságon. Ferguson hadnagynak egy fiúprosti a szeretője.

David nem látta értelmét, hogy tiltakozzon. Micky ezen még mosolygott is.

- Látod, nem is tiltakozol… tehát igazam van. Amúgy meg láttalak titeket együtt. Szeret téged.

- Nem.

- Nem vagyok vak – Micky komoly arccal nézte. – Hullafáradt volt, mégis elment veled a temetésre, mert aggódott érted. Le sem vette rólad a szemét, és úgy ölelt, ahogy csak a szerelmesét öleli az ember. Te is szereted?

- Nem.

Micky halkan nevetett, de David nem érzett örömöt, vagy bármi más érzelmet a hangjában.

- Nem kell tagadnod. Nem akarom felhasználni ellene ezt az információt.

- Mit akarsz tőlem?

- Beszélgetni, mint már mondtam.

- Csak ezért képes voltál elrabolni az FBI orra elől? – David hangjában hitetlenkedés érződött.

- Igen. Szeretnék veled békét kötni.

- Békét? – Davidet kezdte idegesíteni, hogy a férfi fogja a kezét. Megpróbálta elhúzni, de az ujjak szorosan fogták.

- Őt félted, igaz? Attól félsz, hogy rájön, nálam vagy, és idejön. Aztán meg baja esik.

David nem válaszolt. Megfordult a fejében az ötlet, hogy ő most itt a csali szerepét tölti be.

- Nem kell félned. Elmehetsz innen, sőt, elviszlek, ahová szeretnéd, ha megbeszéltem veled, amit meg akartam.

- Miért higgyek neked?

- Mert… Soha nem bántanálak, te is tudod.

- Nem tudom.

Micky mély levegőt vett, majd elengedte a kezét, és felpattant.

- Ne csinálj úgy, mintha egy idegen lennék.

- Pár alkalommal a kuncsaftom voltál. Persze, hogy nem vagy idegen. – David egy pillanatra megdermedt, mert azt hitte, hogy a férfi megüti. Nem sok híja volt, ez látszott, ahogy Micky megmerevedett.

- Valóban, ez így igaz – nyelt egy nagyot. – Beléd szerettem, te pedig ott hagytál összetört szívvel.

- Nem szokásom beleszeretni a vendégeimbe.

- Csak ezért nem válaszoltál a meghívásaimra? Csak ezért tetted le a telefont? Csak ezért küldted vissza az ajándékaimat?

- Úgy gondoltam, nem jó ötlet beleszeretni egy maffiózóba.

- De persze egy zsaruba igen.

- Ne csináld a melodrámát! – David érezte, hogy a düh elborítja a testét. – Nem szerettél, csupán a birtoklási vágy mozgatott. Azt akartad, hogy csak a tied legyek! Én viszont a magamé vagyok, senki másé…

Micky fölébe magasodott, de nem ijedt meg tőle.

- Ennyire jól kiismertél az alatt a pár alkalom alatt? – kérdezte jegesen.

David bátran szembenézett vele.

- Tudom, hogy amit irántam éreztél, őszinte volt. Csak épp összekeverted a szerelmet a vággyal. Én viszont ezt nem engedhettem meg magamnak. Ott volt Kyle, akiről gondoskodnom kellett.

- Vigyáztam volna rátok.

- Nah, igen. És vajon melyikünk halt volna meg hamarabb, vagy melyikünket rabolták volna el előbb, hogy rajtad álljanak bosszút?

Micky zsebre dugta a kezét.

- Igazad van – bólintott kényszeredetten.

- Miben?

- Mindenben. – Visszahuppant a székre, és szomorú mosolyt villantott a fiúra. – El akartam mesélni… - Elakadt a hangja, megrázta a fejét. Most látszott rajta, hogy milyen fáradt. – Nagyon dühös voltam rád, amiért elutasítasz. Ezért küldtem rád az embereimet. Sajnálom.

David sejtette, hogy a férfi még mondani akar valamit, így hallgatott.

- Egyik alkalommal elmentem hozzád, de… nem tudtam bekopogni. Nem vagyok gyáva alak, mégis tétováztam. Aztán jött fel valaki a lépcsőn, és megszólított. Az öcséd volt. Nem tudta, ki vagyok. Mondta, hogy nem vagy itthon, de szívesen meghív egy kávéra. Kedves volt… Már idejét sem tudom, mikor beszéltem valakivel olyan kötetlenül, mint akkor vele. Nem tudta, ki vagyok, így nem félt tőlem. Egy órát voltam vele, de még többet akartam abból a nevetésből, és életörömből, ami belőle sugárzott. – Felsóhajtott. – Amikor eljöttem, megkérdezte, hogy a kuncsaftod vagyok-e. Kiderült, hogy nem is olyan naiv, mint amilyennek gondoltam. Elmondtam neki, ki vagyok. Aztán elhívtam egy randira… Nem haragszol rám? – kérdezte halkan.

- Folytasd!

- Együtt vacsoráztunk. Hazakísértem. Meg akartam csókolni, de… - Újra megjelent az a szomorú mosoly az arcán. – Azt hitte, hogy csak a te pótlékodnak használom őt. Eleinte így volt, ám később…

- Szeretted az öcsémet? – David nem lepődött meg, hiszen Micheltől már értesült a dologról. Igaz, hogy jól fejbe kólintotta a hír, de már nem lehetett semmit csinálni. Kyle halott volt, és ezzel az ügy lezárult.

- Igen. Hónapokig udvaroltam neki, még a kezét is féltem megfogni. Úgy éreztem magam, mint valami kamasz.

- Le… lefeküdtél vele? – David habozott, mielőtt megkérdezte volna.

- Igen. Én voltam neki az első. Sajnálom, én…

David ökölbe szorította a kezét. Érezte, hogy a könnyek megint elborítják.

- Akkor jó. Tudom, hogy… boldoggá tetted, mert… nagyon jó szerető vagy.

- Angyal…

David mély levegőt vett, remegett a hangja.

- Legalább… megtapasztalta, milyen… együtt lenni valakivel, aki… szereti, mielőtt… - Nem tudta folytatni, a szájára tapasztotta a tenyerét, hogy megpróbálja visszafojtani a sírást. Nem akart sírni, de ekkor Micky átült melléje, és a vállára húzta a fejét.

- Sírj csak! – suttogta a fülébe. – Én nem tudtam megsiratni őt… Tedd meg helyettem…

David percekig zokogott, és kapaszkodott a férfi ingébe.

- Sajnálom – motyogta, amikor már összeszedte magát.

- Ne kérj elnézést! – Micky komoran megérintette az arcát, és letörölte a könnyeit. – Sikerült megszereznem a nyomozati jelentést. Láttam a fényképeket is. Tudni akarom, ki tette. Te tudod, igaz?

- Először azt hittük, te voltál – vallotta meg David szipogva. – Ráadásul meghalt Henry is.

- Azt gondoltátok, én tüntetem el a bizonyítékokat? – Micky elgondolkodva dőlt neki az ágy háttámlájának.

- Igen, de aztán kiderült, hogy nem te ölted meg őt. Kérdezősködni kezdtem. Eljutottam Tonyhoz és Samhez, de ők is meghaltak.

- Őket én nyírtam ki, ha érdekel. – Micky nem tűnt együttérzőnek. – Nem csak neked pofáztak, megloptak némi porral. Az ilyesmit nem tűröm, így elbeszélgettünk egy kicsit, ami aztán nem úgy sült el, ahogy ők remélték. Nem is érdemes több szót rájuk fecsérelni. Folytasd csak!

David felhúzta az egyik lábát, és elmesélt mindent, amit csak tudott. Micky szikrázó szemekkel hallgatta, a végén pedig percekig meredt a levegőbe elgondolkodva.

- Szóval a kormányzó áll az egész mögött? A kurva anyját! Milyen jó, hogy nem járok szavazni! Most tiszta bűntudatom lenne…

David önkéntelenül is elmosolyodott, aztán azon kapta magát, hogy felnevet. Micky kis habozás után csatlakozott hozzá, aztán mosolyogva bámultak egymásra.

- Szereted Fergusont?

- Igen. – David most az igazat mondta.

- Ez a Michel megbízható?

- Azt hiszem.

- Értem. – Micky elgondolkodva ütögette a mutatóujjával az alsó ajkát. David tisztában volt vele, hogy épp a fejét töri valamin.

- Min gondolkozol?

- Milyen jól ismersz – kuncogott a férfi, majd felállt, és elkezdett fel-alá járkálni a szobában. – Azon, hogyan tudnék neked segíteni.

- Nem csak nekem segítenél, hanem Alexnek is.

- Azt hiszed, én nem tudom? – morogta Micky kedveszegetten. – Nem akarom, hogy tartozzon nekem.

- Akkor viszont megkérhetjük, hogy egy időre szálljon le rólad.

- Buta vagy, Angyal – Micky most már határozottan vigyorgott. – Mondtam már, hogy ő olyan, mint egy bulldog. Nem ereszt el, míg börtönbe nem juttat, vagy meg nem öl.

- Miért gyűlöl ennyire?

Micky az ablakhoz lépett, elhúzta a függönyt, úgy bámult kifelé.

- Megvan rá az oka.

- Nem akarod elmondani?

- Mi hasznom származik abból, ha elmondok neked egy régi történetet? – A férfi hangja elmerengő volt.

- Hülye vagy! – David felpattant. Odarohant hozzá, megragadta a karját, és maga felé rántotta. Valami könnyű melankólia áradt a férfiból. – Meséld el, kérlek!

- Nem hiszem, hogy van időnk régi történetekre – fordult az ablak felé Micky, és kimutatott a ház előtt lefékező kocsira.

David az üveghez tapadt.

- Alex!

- Kedvenc zsarud egész gyors volt. Hihetetlen, milyen hamar kiderítette, hogy itt vagy nálam. Bár lehet, hogy csak szerencséje volt. Te hogy vélekedsz?

- Őrült vagy! – vágta rá a fiú, és már azon volt, hogy lerohan a férfihoz, amikor Micky elkapta a karját.

- Ne menj!

- Micky! – David döbbenten nézett fel a férfira, majd, amikor látta annak sebzett pillantását, elszorult a torka.

Belegondolt, hogy mi lenne, ha ő veszítené el Alexet. Mit érezne? Képtelen lenne tovább élni, de Micky nem olyan, mint ő. Ő soha nem fogja feladni, akkor sem, ha a szeretett személy halálával kiszakadt egy darab a szívéből…

- Maradj itt! Megvédelek, amíg el nem kezdődik a tárgyalás, vagy bármeddig…

Davidben megfordult a gondolat, hogy itt biztonságban van, aztán eszébe jutott, hogy Alex mit élhetett át, mióta nem tudta, hol is van.

- Nem lehet… Te is tudod…

- Igen. Tudom. – Micky lassan visszahúzta a kezét. – Menj! Menj vissza hozzá!

David elindult az ajtó felé, odalentről hallotta a dörömbölést, mégis visszanézett.

- Miért gyűlöl téged?

- Megöltem valakit, aki fontos volt a számára.

David szeme tágra nyílt. Micky viszont hátat fordított neki.

- Az első társát. Nem kellett volna, ma már tudom… Ha másképp alakultak volna a dolgok… Már nem tudom semmissé tenni.

- Mick…

- Menj, mielőtt meggondolom magam!

David az ajtónak szorította a homlokát.

- Miért hoztál ide?

- Hogy tudd, nem bántottam az öcsédet…

- Eddig is tudtam.

- Akkor jó… - A férfi egyenes derékkal állt, de David túl régóta ismerte ahhoz, hogy lássa a fájdalmát.

- Az utolsó hónapokban annyira másként viselkedett… - mondta halkan. – Először nem tudtam mire vélni a változást, aztán egyre inkább sejteni kezdtem, hogy szerelmes lett. Nem tudtam, hogy kibe, de boldog voltam, mert ő is az volt…

- Nem bánod, hogy… én és ő?

- Nem. Szeretted, és ez nekem elég.

- Mindig szeretni fogom… - Micky feléje fordult. Az arcát nem lehetett látni, homályban maradt, de a fiú biztosra vette, hogy mosolyog. – Küldd el hozzám Michelt! Segíteni akarok elkapni a kormányzót és azt az Urielt. Tartozom ennyivel neked és Kyle emlékének.

- Köszönöm.

- Nem… Én köszönöm… Most pedig futás, mielőtt a kutyusod betöri az ajtóm!

David már kilépett az ajtón, amikor meggondolta magát. Visszafutott a férfihoz, és apró csókot nyomott az arcára. Nem törődve döbbenetével, halkan nevetve hagyta magára. Rohant ki, le a lépcsőn. Az ajtót abban a pillanatban kitárta Micky embere, így egyenesen a meglepett Alex karjaiba ugrott. Mit sem törődve Cassianóval és Seannal, megcsókolta, és érezte, hogy erős karok ölelik át, s végre ott van, ahol a helye…

- Jól vagy? – Alex aggódva végigtapogatta.

- Semmi bajom. Menjünk!

- Francokat! Előbb lelövöm azt a szemetet – Alex elég komor volt, így David hozzásimult, és nem engedte.

- Menjünk innen! Majd otthon mindent elmesélek… Kérlek!

Alex a fogait csikorgatta, de engedelmeskedett. Igaz, morgott, és káromkodott közben, de a vállát átkarolva az utca felé indult vele. David, mielőtt beszállt volna az autóba, még látta az első emeleten meglebbenni a függönyt…