Joel bárja 3. fejezet

3.

            Christian igyekezett megnyugtatni mindenkit, aki a kordon mögött állt. Mindegyikük Joel és Matt barátja volt, aggódtak a két férfiért és a bárért. A többséget ismerte, ők pedig elhitték, amikor azt mondta, hogy helyreállítható az épület, és Matt is jól van. Harvey sokat segített neki, a férfi amúgy is sötét bőre fekete volt a koromtól.

- Nem tudom, mi lett volna nélküled, Harv! – Joel megölelte kidobóemberét, aki zavartan szabadkozott.

- A barátaim vagytok, és ez volt a legkevesebb, amit megtehettem. Sajnálom a bárt. Voltál bent?

- A tűzoltók egyelőre nem engedtek be. Majd a tűzvizsgálók után.        

Christian az épületet nézte.

- Mivel biztosítva volt, a biztosító is küld majd embert. Ne aggódj! Én majd intézkedem, hogy minden simán menjen – szorította meg a férfi kezét.

- Köszönöm. Apa, maradj ülve!

Az öreg viszont ügyet sem vetett rá. Dühösen tipródott.

- Ha a kezeim közé kaphatnám azt a ganét! – szitkozódott.

- Nem láttad, ki volt?

- Sajnos nem. Csak a füstszagra figyeltem fel…

Matt Gordon a bárral szomszédos épületben bérelt lakást, falai azzal voltak közösek. Azonnal átsietett, és hívta a tűzoltókat. Mivel nekiállt tüzet oltani, Harvey rángatta ki a házból.

- Szerencse, hogy jól vagy! – ölelgette meg az apját Joel.

- Rossz pénz nem vész el, fiam! – morogta az öreg, de láthatóan jól esett neki fia aggodalma.

Christian közben kiszúrt egy ismerős tűzoltót. Odasétált hozzá.

- Frank?

- Helló, Christian! Rég láttalak! – Frank O’Meyerrel egy környéken nőttek fel, de már jó ideje nem beszéltek egymással. – Mi járatban?

- Enyém az épület. Joel Gordon, akié a bár, az egyik bérlőm.

- Szívás, haver! – Frank kutakodva méregette. – Jó lenne, ha körülnéznél a házad táján. Vagy Gordonén.

- Gyújtogatás?

- Igen. Megtaláltuk a nyomokat. Most várjuk a szakértőket. Nem lehet biztosítási csalás?

- Nem. Rendben vannak a pénzügyei. Kezeskedem róla.

- Értem. Akkor viszont vagy egy gyújtogatóval van dolgotok, vagy valaki nagyon pikkel rátok.

- Kösz szépen! Hogy vannak a gyerekek?

Frank elvigyorodott.

- Nőnek, mint a bolondgombák. Neked mikor lesz néhány?

Christian Joelt kereste a tekintetével.

- Nem áll szándékomban megnősülni.

- Hát, te tudod, haver! Most mennem kell, de keress meg, ha tudok valamiben segíteni.

- Kösz, Frank! – Christian visszasétált Joelékhez. Úgy állt, hogy Franknek ne tűnjön fel, ahogy megfogja a férfi kezét. A pletykák gyorsan terjednek…

Késő délelőtt volt már, amikor bemehettek az épületbe. Matt kint maradt Harvey-vel, míg Joel és Christian a szakértővel bejárták a helyet. Mindent korom borított. Az erős füstszagtól könnybe lábadt a szemük. Vízben tocsogtak, ahogy a tűzoltók a tüzet oltották, mindent szétáztattak.

- Az emelet és a hátsó rész jó állapotban van, mert oda már nem terjedt át a tűz. Jó masszív falak ezek – bólintott a férfi feléjük. – Most ez is elég siralmasan néz ki, de ne higgyenek a látszatnak. Ha kitakarítanak, kifestenek és új bútort vesznek ide, olyan lesz, mint új korában.

- Mostanra terveztük a felújításokat – mondta Christian. Joel beljebb sétált, ő viszont ott maradt a szakértővel.

- Valamivel többet kell majd rákölteni, de nem lesz gond. A riasztóval és a tűzvédelmi rendszerrel ne garasoskodjanak!

- Úgy lesz. Tudják már, mi történt?

- Valaki betört a hátsó ajtón keresztül, és szétlocsolt egy csomó alkoholt. Megtaláltuk az összetört üvegek nyomait. Aztán meggyújtotta, és a hátsó ajtón keresztül kisétált. Senki nem vette észre, mert arra nem járkálnak. Van esetleg valaki, aki haragszik valamelyikükre? Mr. Gordonra vagy önre?

- Én nem tudok róla. – Christiannak valamiért a bátyja haragos tekintete ugrott be. 

- Értem. Mindent elkövetünk, addig pedig kitartást a rendbehozatalhoz!

- Köszönjük!

A férfi kibotladozott. Christian Joel keresésére indult. Megkerülte az egykori pultot, és elszorult a torka, ahogy meglátta a törmelékek között térdelni.

- Tiszta kosz leszel… - korholta szelíden, és megfogta a könyökét, hogy felsegítse. Ekkor vette észre, hogy Joel egy megégett, összeolvadt keretű képet szorongat. – Joel…

- Ez akkor készült, amikor elvégeztük az átépítéseket évekkel ezelőtt. Apa, én, Ricky, a felesége, Donna, Sacha és még sokan jöttek segíteni. Ez a hely… volt mindenem. Az utolsó centemet is arra fizettem, hogy biztosítsam, és neked is utalni tudjam a részleteket. Nem mondom, hogy meggazdagodtam belőle, de… volt némi nyereségem. Megalapoztam a jövőmet, és amikor végre élvezni is tudnám… A francba! – Joel dühödten keresztül hajította a képet a termen.

Christian csak nézte a férfit, és legszívesebben elsírta volna magát. Joel fájdalma a sajátja volt, bármennyire nem akarta korábban. Ahogy látta itt kuporogni a kormos törmelékek között, megérintette valami a szívét, a lelkét. Letérdelt mellé, mit sem törődött a ruhájával, ahogy Joel sem a sajátjával, és magához húzta.

- Itt vagyok – mondta halkan.

Joel olyan szorosan ölelte, hogy alig kapott levegőt, de nem érdekelte. A bár látványa őt is szíven ütötte, akarata ellenére megszerette ezt a helyet. Sokkal inkább otthona lett, mint az igazi. 

- Fogalmam sincs, hogy képes leszek-e elölről kezdeni… - motyogta Joel fáradtan.

Christian az álla alá nyúlt, hogy a szemébe nézhessen.

- Menni fog, mert végig itt leszek majd veled. Ha fáradt leszel, rám támaszkodhatsz.

Joel arcán ezernyi érzelem suhant át, de végül halkan csak ennyit mondott:

- Szeretlek.

Christian nekidöntötte a homlokát a férfiénak.

- Én is szeretlek… Együtt majd megbirkózunk mindennel.

Joel elfojtott kiáltással megölelte, megcsókolta. Sokáig térdeltek a koromban, mire úgy érezték, hogy képesek lábra állni. Amikor végre kiléptek az utcára, és Joel meglátta az apját, meg a barátaikat, elmosolyodott.

- Túléljük.

- Igen.

Christian átkarolta a derekát, így ballagtak oda Mattékhez. Valaki tapsolni kezdett, majd mindenki csatlakozott hozzá. És Joel tudta, hogy képes lesz újrakezdeni…

            Odakint hűvös szél fújt, szemetet és leveleket sodort az utcán. Christian rosszkedvűen bámult kifelé. Tina megállt mögötte.

- Jól van, uram?

- Csak fáradt vagyok.

- Túl sokat dolgozik.

Kivételesen a férfi nem vitatkozott vele, mert a nőnek igaza volt. Amellett, hogy lehúzta a napi nyolc óráját a cégnél, hajnalban kelt és késő éjszaka feküdt, hogy segítsen Joelnek a felújításokban. Sokszor majdnem elaludt az asztalra borulva.

- Ez van, Tina – sóhajtotta, és felállt. – Holnap késni fogok, mert a biztosítóval kell tárgyalnom.

- Értem, uram. Hogy haladnak a felújítással?

- Még nagyon az elején vagyunk, de legalább a romok eltakarítása befejeződött tegnap. Innentől már a munka nagyja a szakembereké.

- Kitartást, uram! – mosolygott rá az asszony bíztatóan.

- Köszönöm.

Christian a kocsijához sétált, sofőrje már pattant is ki a kormány mögül.

- Mr. Roberts…

- Joel bárjához, kérem.

- Igenis.

- Chris!

A férfi megfordult a kiáltásra. A bátyja láttán görcsbe rándult a gyomra. Sofőrje visszahúzódott, míg ő odasétált a falnál támaszkodó testvéréhez.

- Mit keresel itt?

- Csak meg akartalak nézni. – John szemtelenül végigmérte. – Úgy látom, a szerelem nem szépített meg. Jobb lenne, ha keresnél egy csajt.

- Csak ezt akartad elmondani? – Christian megőrizte a nyugalmát.

- Arra gondoltam, hogy…

- Nem kapsz több pénzt.

John ellökte magát a faltól, és közvetlenül eléje állt.

- Azt mondtad, hogy a hallgatásomért cserébe továbbra is megdobsz néhány ezressel.

Christian egyenesen a szemébe nézett.

- És ha hazudtam?

A bátyja megrökönyödött arccal bámult rá.

- Te képtelen vagy arra! – bukott ki belőle.

- Lehet, hogy mégis, drága bátyám! – Christian sarkon fordult, és mielőtt a testvére utána kiálthatott volna, beszállt a kocsiba. – Indítson!

- Igenis, uram! – A sofőr engedelmesen elkanyarodott a járda mellől.

Christian bűntudatot érzett, amiért elutasította a bátyját, de megkönnyebbülést is. Most először szembeszállt vele, és nem ugrott egyetlen szavára, fenyegetésére. Ő irányította a beszélgetésüket. John valószínűleg most a szüleihez fut panaszra, de már az sem tudta érdekelni. Talán a fáradtság is tette, hogy végre ráébredt, ideje, hogy a saját életét élje. John nélkül.

Joel legalább olyan fáradtnak látszott, mint ő maga. Tiszta por és kosz volt a kopott farmerja és a nyűtt pulcsija. Az arca mégis felderült, amikor meglátta. Odasétált hozzá, és megölelte.

- Szia!

- Szia! Milyen napod volt?

- Szörnyű. Neked? Megjöttek a munkások?

- Igen. A te segítséged nélkül biztos nem haladnánk ilyen jól, köszönöm. – Joel puszit nyomott az arcára.

Christian csak vállat vont.

- Csak felhívtam pár embert, hogy van egy munkám a számukra. Átöltözöm, és jövök segíteni.

- Inkább nekiállhatnál főzni valamit. Mára befejeztük a melót, csak rendet rakok.

- Rendben.

Christian felment az emeletre, ledobta a zakóját, és a konyhába indult. Megcsörrent Joel telefonja, és mivel éppen az asztal mellett ment el, ahol hevert, felkapta, és beleszólt.

- Joel Gordon telefonja, tessék.

- Steven Dumain vagyok. Tudná adni… ?

- Christian Roberts vagyok, Mr. Dumain. Már találkoztunk. – A férfi azonnal megismerte a tűzszakértő hangját. – A tűz miatt hív? Jutottak valamire?

- Igen, Mr. Roberts. Találtunk egy szemtanút, aki szerint egy fekete kabátos, világosbarna hajú férfi távozott a sikátorból a megadott időpontban.

Christian elkomorodott.

- Értem. Személyleírást tudott róla adni?

- Messziről látta, de úgy néz ki, hogy használható tanú. – Dumain hangja óvatos lett. – Bebizonyosodott a szándékos gyújtogatás gyanúja. Szerintünk nem tapasztalt gyújtogató tette. Van valami sejtése, hogy ki tehette? Tudom, hogy már kérdeztem, de hátha eszébe jutott valami.

Christiannak akaratlanul a bátyja villant az eszébe.

- Ha bármi ötletünk van, felhívjuk – ígérte.

Már a konyhában mosta a zöldséget, amikor bevillant neki John fekete kabátja. Aznap is azt viselte, amikor összevesztek a bárban. Lehetséges, hogy tényleg ő tette? Erre nem is akart gondolni. Amikor megint megcsörrent a telefon, csak felsóhajtott, és hagyta, hogy bekapcsoljon az üzenetrögzítő.

- Mr. Gordon – kezdte az eltorzított hang. – Sajnálom, ami a bárjával történt, de hát, balesetek mindenhol előfordulnak. Ha nem akarja, hogy az apja lakásával is hasonló történjen, fizessen nekem százezer dollárt. Biztos vagyok benne, hogy nem fog nehezére esni összeszedni ennyi pénzt, a szeretője bizonyára örömmel kisegíti. Azt mondanom sem kell, hogy az újabb baleset elkerülése végett ne keresse a rendőrséget. Holnap újra hívom.

Christian hitetlenkedve állt a mosogató mellett. Meg kellett kapaszkodnia a pult szélében. Joel vidáman dúdolgatva ekkor lépett be az ajtón.

- Felhoztam egy üveg bort – mondta az előszobából, miközben lerúgta a bakancsát. – Lezuhanyozom, és jövök segíteni. Mi a baj? – dermedt meg, amikor meglátta a férfit. – Rosszul vagy?

- A telefon… Hallgasd meg az üzenetrögzítőt! Istenem! – Christian a tenyerébe temette az arcát.

Joel letette a bort az asztalra, majd odalépett a telefonhoz. Elsápadt, ahogy hallgatta az ismeretlen hívót.

- Százezer dollár? – ismételte hitetlenkedve. – Honnan szerezzek ennyi pénzt? Mi a fene folyik itt? Ki ez? Honnan tudja, hogy te… ? Valaki olyan tette, aki ismer minket? Fel kell hívnunk a rendőrséget!

Christian elmesélte, mit beszélt Dumain-el. Újra és újra mély levegőt vett közben. Joel aggódva ölelte magához.

- Nyugodj meg! Nem lesz semmi baj!

Christian torkát keserű epe marta. Összeszorította a fogát. A dühtől eltorzultak a vonásai.

- Ez… - Képtelen volt folytatni, csak eltolta magától a férfit, és a mobiljához sétált. Felvette, és addig nyomkodta, míg meg nem találta a keresett nevet. Amikor felvették a másik oldalon, csak belevakkantott. – Hol vagy? Maradj ott! Beszéltél velük? Nem? Rendben. Van némi pénzem felesleg, ha egy ideig nem hallok rólad. Oké, várj meg! Sietek!

- Chris? Mi folyik itt? – kérdezte Joel értetlenül, amikor a zsebébe süllyesztette a telefont. Aztán megértette. – A francba!

- Meg fog várni, mert hiába gyanakszik, hogy sejtek valamit, túl kapzsi, hogy veszni hagyja a pénzét. Gyere! – Christian a zakójáért nyúlt.

- Fel kell hívnunk a rendőrséget, és Dumain-t! – rohant utána Joel, és belelépett a bakancsába.

- Majd útközben. Gyere már! – Christian felkapta a férfi slusszkulcsát, és türelmetlenül megállt az ajtóban.

- Felfogtad, hogy a szüleidhez megyünk? – torpant meg előtte Joel.

- Ha amiatt aggódsz, hogyan nézel ki, szerintem már az is sokkolni fogja őket, hogy férfi vagy, a kinézeted baromira lényegtelen!

Joel a fejét csóválva követte, és nem engedte, hogy vezessen. Jól látta, hogy mennyire ki van borulva. Christian felhívta Dumain-t, hosszan bizonygatta neki az elgondolását, végül abban egyeztek meg, hogy a szakértő két nyomozóval a Roberts házhoz hajt. Utána egész úton hallgattak, Christian mozdulatlanul ült, Joel pedig próbált a vezetésre koncentrálni. Ő sem volt olyan nyugodt, mint mutatta. A kertvárosban már határozottan idegesnek érezte magát.

- Itt nőttél fel? – hördült fel, amikor meglátta a hatalmas házat.

- Apám örökölte a szüleitől, igen. – Christian már ugrott is ki a kocsiból, és nagy léptekkel a bejárati ajtó felé indult.

- Ne, Chris! Várj! – Joel rémülten futott utána.

Christian berontott a házba.

- John! John!

Az anyja döbbenten jelent meg előtte a nappaliból.

- Fiam, mi történt? Fejezd be a kiabálást! A bátyád éppen apáddal beszélget.

- Valóban? Nagyszerű! – Christian már mozdult is a dolgozószoba ajtaja felé. Olyan erővel lökte be, hogy a falnak csapódott. – Beszélnünk kellene, drága bátyám!

John az apjukkal szemben ült a karosszékben, most felpattant. Az arcán átfutott némi zavar, de aztán már csak a düh maradt.

- Mi a fenét akarsz?

- Te szemét! – Christian eddigi élete során egyszer sem érezte, hogy ennyire mérges lenne a bátyjára. Szerette a fivérét, a lelke mélyén felnézett rá, de minden szeretetét elfújta a pillanat, amikor meglátta Joelt a törmelékek között térdelni. A sok hazugság és csalódás égette, marta a torkát. Vörös köd borult a szeme elé, és mielőtt Joel utolérhette volna, vagy az apja felállhatott volna a fotelből, már neki is ugrott. John annyira meglepődött, hogy még a kezét sem emelte fel védekezésül, így az öccse ökle pont az arcába csapódott. Hátratántorodott, de Christian ökölbe szorított keze újra és újra lesújtott az arccsontjára.

- Ne, Chris! – Joel félrelökte Christian rémülten felsikoltó anyját, és bent termett a szobában. Mielőtt a férfi apja felállhatott volna, hogy különválassza a fiait, Joel már odaugrott. – Chris, elég! – Átkarolta a férfi derekát, és hátrarántotta.

John időközben magához tért meglepetéséből, és az öccse felé lépett, de Joel maga mögé penderítette a férfit, és elébe állt. A hajából kicsúszott a szalag, kócosan és dühödten bámult szembe Johnnal.

- Eszedbe se jusson! – morrant fenyegetően.

- Mert különben mi lesz? – szorította sziszegve felrepedt ajkára a kezét a férfi, és bosszúszomjasan méregette. – Azt hiszed, megijedek egy olyan kis buzeránstól, mint te és a drága kisöcsém?

Anyja riadt kis hangot hallatott, az apja arcán megfeszült a bőr.

- Mi a fene folyik itt? – dörrent rájuk.

John felnevetett.

- Nem akartam elmondani, de most már ha idáig jutottunk… Kedves kisöcsém a férfiakat részesíti előnyben. Az úr a szeretője, egy koszos kis bár tulajdonosa.

A szülők Christianra meredtek, de a férfi kihúzta magát, és a bátyjára mutatott.

- Úgy néztek rám, mint egy darab véres rongyra! – kiáltotta. – Ő megerőszakolt egy lányt, tönkretett egy életet, és ti mégis úgy pátyolgatjátok, mintha mi sem történt volna! – Nem várta, hogy bárki megszólalhasson, Joelhez lépett, és megragadta a kezét. – Igen, meleg vagyok! Ez a férfi itt a partnerem, Joel Gordon, és nem fogok elnézést kérni azért, mert szeretem! Mert jogom van a szerelemhez… - Elfulladt a hangja, de kihúzta magát, és folytatta. – A fiatok, akit annyira védtek, éveken át kihasznált engem, titeket, és mindenkit, aki nem volt elég okos ahhoz, hogy felismerje a valódi személyiségét. Mások pénzén élősködik – az enyémen és a tiéteken! És amikor megtagadtam, hogy újra „kisegítsem”, felgyújtotta Joel bárját, majd megzsarolta.

- Nem én tettem! Hazudik, apa! – John arcán most először futott át némi szorongás.

Christian a szemébe nézett.

- Rengetegszer ökörködtél velem, hogy felhívtál eltorzított hangon. Ezer közül is megismerem a tiédet…

Joel beletúrt a hajába.

- A bár helyrehozható, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy az apám majdnem bent rekedt. Egy ember majdnem élve elégett, mert te pénzt akartál kicsikarni az öcsédből… - Megvető tekintettel mérte végig a férfit. – Legszívesebben addig vernélek, míg moccanni sem tudsz, de pontosan tudom, hogy Christian bármennyire mérges rád és csalódott benned, még mindig szeret, ezért… adok egy kis előnyt, mielőtt a rendőrök ideérnek.

Az apja Johnra pillantott, és megremegett attól, amit az arcán látott.

- Tényleg megtetted, ugye?

- Mit számít az, hogy megtettem-e vagy sem?! Hülye vénember, ne akarj nekem kiselőadást tartani arról, hogy mi a helyes és mi nem! – John arca kezdett megdagadni, az ajka még mindig vérzett. – Itt éltek, bezárkózva ebbe a dohos kísértetkastélyba, és fingotok sincs a valódi életről!

Joel hangja nagyon halk volt.

- Eddig aranyozott kiskanállal a szádban élted az életed, de a valódiságáról halvány fogalmad sincs, seggfej! Meglátjuk, akkor is ilyen nagy szád lesz-e, ha túlélted az első napokat a börtönben, ahová kerülni fogsz…

John szemében felismerés csillant, és olyan erővel lökte félre az anyját, hogy az elesett volna, ha Christian és Joel nem kap utána. Kihasználva, hogy mindenki az anyjával van elfoglalva, kirohant a nyitva hagyott bejárati ajtón. Futó lépések koppantak mögötte. Már majdnem elérte a kocsiját, amikor villogó lámpával befordult az utcába egy járőrautó, mögötte pedig egy civil rendőrségi kocsi. Káromkodott, és futás közben a zsebébe nyúlt a slusszkulcsért, amikor valaki vállon ragadta, és megperdítette. Az állát ért ütéstől a motorháztetőre zuhant, majd nagyot nyögve, lecsúszott a földre. Kábán rázta a fejét, majd felnézett a férfira, aki előtte állt.

- Kár, hogy apád és te is nem égtetek benn… - köpte ki a szájába gyűlt vért.

Joel leguggolt hozzá, és szinte barátságosan rámosolygott.

- Jó szórakozást a börtönben!

- Menj az anyádba, rohadt faszszopó! – John mozdult volna, hogy nekimenjen, de rendőrök jelentek meg körülöttük, és felrángatták a földről. – Apa! Nem csináltam semmit! Apa, segíts!

Christian odasétált Joelhez, és megfogta a kezét. A szülei az ajtóban álltak, az apja, ahogy meghallotta a fia kiabálását, merev arccal betette az ajtót, hogy kirekessze a hangot, mely megzavarta a nyugalmukat.

- Sajnálom őket – mondta Christian szomorúan. – Elvesztették mindkét fiukat…

Joel arca megkeményedett. Maga felé fordította a férfit, és megérintette a haját.

- Az ő döntésük. Fogalmuk sincs, mit veszítenek.

Christian mély levegőt vett, majd újabbat. Látszott, hogy nem sok híja, hogy elsírja magát. Joel magához húzta, és lágyan simogatta a hátát.

- Sssh… Én itt vagyok neked. Itt vagyok…

Christian megremegett, szorosan átkarolta a férfit. Hallotta, hogy beszél valamit Dumain-nel, de most nem érezte magát elég erősnek ahhoz, hogy csatlakozzon a társalgáshoz. Legbelül valami eltört benne, amikor odabent az apja szemében megjelent a megvetés szikrája a hír hallatára, hogy meleg. A szívében hideg fájdalom dúlt, amitől fájt minden lélegzetvétel, és könnycseppek születtek, hogy az arcán lecsoroghassanak.

- Menjünk haza! – hallotta Joel hangját, de még bólintani se volt ereje. Engedelmesen beszállt a kocsiba, és hagyta, hogy a férfi bekösse a biztonsági övét.

Joel nézte az arcát, ahogy próbál uralkodni magán, és nem sikerül, és iszonyú düh ébredt benne. Nagy léptekkel visszaindult a házhoz, és addig dörömbölt, míg Jonathan Roberts ajtót nem nyitott.

- Mit akar? – kérdezte mereven.

- Semmi különöset, csupán szeretném elmondani, mennyire sajnálom magát és a kedves feleségét – vágta az arcába keményen a szavakat Joel. – Egész életükben elkényeztették az elsőszülött fiukat, elnézték a hibáit, igyekeztek szemet hunyni a tettei felett, mert úgy gondolták, ez a helyes. Mert az elsőszülött gyerek ezt érdemli… Közben a fiuk jót röhögött magukon a hátuk mögött, és kihasználta az öccsét, aki a lelkét kitette azért, hogy maguk végre büszkék legyenek rá. Christian meleg, és bár nem mondta, pontosan tudom, hogy azért nem vállalta fel a másságát, mert tudta, mi lesz a maguk reakciója. Szereti magukat, és szeret engem is. Az, hogy döntenie kell, kit válasszon, teljesen összetöri őt. Nem ezt érdemli! Egész életében a maguk javát nézte, mert annyira szereti mindkettejüket! Hogy lehetnek ennyire merevek, ennyire konzervatívak, miközben ő szenved?!

- Az, hogy magával van, elég nagy csalódás nekünk… - szólalt meg Christian anyja a férje háta mögül.

- Valóban? – Joel torkát keserű epe marta. – Miért? Mert szegény, de dolgos családból származom? Mert férfi vagyok? Vagy talán az a gond, hogy szúrja a szemüket, amiért valaki ki tudja mutatni az érzelmeit a fiuk iránt, amire maguk képtelenek?

- Hogy merészeli…?!

- Szeretem őt! – közölte Joel dühösen. – És képtelen vagyok megérteni, hogyan tudják ellökni maguktól! Christian annyira gyönyörű, kedves, önzetlen, segítőkész… Nincs benne előítélet, rosszakarat, csak végtelen jóindulat, és tengernyi szeretet. Maguk felé, felém és a családom felé. Maguk szerint helyes, hogy eltaszítják? Mert szerintem nem.

- Joel… - Christian ott állt mögötte, és a fejét ingatta. – Elég. Gyere, menjünk haza! – nyújtotta a férfi felé a kezét.

Joel bosszúsan az ajtókeretre vert egyet, majd sarkon fordult, és lesétált a lépcsőn, oda hozzá.

- Menjünk!

Christian egy utolsó pillantást vetett a szüleire, majd hátat fordított nekik és a kocsi felé indult. Már Joel is bekötötte magát, és a motort indította, amikor megszólalt.

- Nincs senkire se szükségem, csak rád. Jelenleg te vagy az egyetlen, aki felmelegíthet. Szeretkezz velem, ha hazaértünk…

Joel megfogta a kezét, és az ajkához húzta.

- Nagyon szeretlek!

- Én is téged.

Amíg haza nem értek, Joel végig fogta a férfi kezét, még ha így nehezebb is volt a vezetés. A lakásban minden ugyanúgy várta őket, ahogy hagyták. A bor a pulton melegedett, a zöldségek a mosogatóban várakoztak. Kellemes meleg és Joel illata lengte be a helyet, amely Christiannak az otthon érzetét keltette. Elvégre mindenkinek ott az otthona, ahol a szíve, és neki Joelnél volt a szíve. S ezt csak most értette meg. Ez a hely volt az otthona, ahol nevetés és melegség vette körbe, ahol nem kellett odafigyelnie a szavaira és a tetteire, ahol elfogadták annak, aki valójában volt.

- Chris? – Joel tétovázva megérintette a karját. – Jól vagy?

- Csináld velem!

- Lehet, hogy jobb lenne, ha most csak összebújnánk. Nem akarom, hogy…

- Joel, szeretkezni akarok veled! Azt akarom, hogy szeress… - Kicsit megbicsaklott a hangja, de nem hagyta abba. – Nincs senkim rajtad kívül, és érezni akarom a melegségedet. Kérlek! Könyörgök!

- Christian…

- Mindig is tudtam, hogy meleg vagyok, de… pontosan tudtam, hogy mi lesz a szüleim reagálása, így hallgattam. Titokban voltam férfiakkal, de soha nem beszéltem róluk, mert rettenetesen féltem, hogy elveszítem a szüleim kevéske szeretetét is, amit nem Johnra pazarolnak. – Christian érezte, hogy könnyek folynak végig az arcán, de nem bánta. Annyi érzelem gyülemlett fel benne, hogy szinte maguk alá temették. – Néha elmentem nőkkel, megpróbáltam „normális” életet élni, ám pontosan tudtam, hogy az nem én vagyok. Egy idő után utáltam magamat, ezért a munkába temetkeztem. Hajnaltól késő éjszakába nyúlóan dolgoztam, hogy a nap végén csak bezuhanjak az ágyba, és ne gondolkozzak azon, mi a helyes és ki is vagyok valójában. Elnyomtam az érzéseimet, a vágyaimat, saját magamat… Aztán jöttél te… és eleinte csak sóvárogni kezdtem utánad, később viszont egy jobb élet után is, amely nem hazugságokon alapszik. – Mély levegőt vett. – Szeretem a szüleimet és fáj, hogy elveszítem őket, de túlélem, ha megígéred, hogy velem maradsz…

Joel gyengéden letörölte a könnyeit.

- Szeretlek! Soha nem lennék képes elhagyni téged. Gyere ide! – vonta magához a férfit, amikor látta, hogy egész testében remeg. – Szeretlek! Nagyon szeretlek! És büszke vagyok rád, hogy ezt el merted mondani nekem, de legfőképpen arra, hogy képes voltál bevallani saját magadnak. – Megpuszilta kedvese arcát, majd lágyan megcsókolta. Apró csókokkal borította, és elégedetten megvillant a szeme, amikor látta, hogy Christian tekintete elhomályosul. – Nem hiszem, hogy gyengéd tudok lenni veled, ha így nézel rám – mormogta.

- Mondtam én olyat, hogy gyengéden akarom?

Joel önkéntelenül is elmosolyodott, aztán ráhajolt a férfi ajkára. A finom csókokból hamar mohó csókolózás lett. Zihálva botorkáltak az ágyhoz. Egymásról tépték a ruhákat, türelmetlen hévvel, sürgető vággyal. Christian torkából nyögés szakadt fel, amikor Joel fogai a nyakába, a vállába mélyedtek. Nem bánta, mert a világ leszűkült kettejükre, ahol nem volt csalódás és fájdalom, csak az egymásból áradó forróság, a tűz, amely a másik szenvedélyéből táplálkozott. S ez bőségesen elég volt ahhoz, hogy élvezete csúcsán a férfi nevét kiáltsa, nem érdekelve, ha az egész világ hallja is…

            Tina nesztelen léptekkel lépett be az ajtón.

- Már megint álmodozik… - jegyezte meg, de nem volt feddés a hangjában.

Christian feléje fordult, és elmosolyodott.

- Csak gondolkoztam.

- Az autó lent várja. Ne várakoztassa meg Mr. Gordont!

- Igenis. – A férfi felvette a kabátját és az aktatáskáját, majd puszit nyomott a nő arcára. – Köszönöm a segítségét, Tina!

- Örülök, hogy végre boldog.

- Igen, én is. Elküldte Rice-nak a bort?

- Igen, uram. Szerintem nem érdemelte meg, de ön tudja…

Christian végül elbocsátotta a helyettesét, és előléptette az egyik csoportvezetőjét a helyére. Ennek ellenére úgy érezte, illik megköszönnie Rice-nak, hogy annak idején elküldte azt a levelet Joelnek.

- Jön a férjével később?

- Természetesen.

A bár újranyitására a férfi meghívta Tinát és még két barátját, de amúgy Joel baráti társasága és megszokott vendégköre fogja megtölteni a helyet. A kocsiban végig mosolygott, mostanra be kellett látnia, hogy talán soha nem érezte magát ilyen boldognak. John bírósági tárgyalása a következő hetekben volt esedékes, de a család ügyvédje nem vállalta a védelmét, ami valószínűleg az apjuk befolyásának volt köszönhető. Ennek Christian örült, de tudta, hogy szüleinek sokkal korábban kellett volna észbe kapnia. Bátyja letartóztatása óta nem beszélt egyikükkel sem, és bár még mindig hiányoztak neki, már képes volt nyugodtabban szemlélni a tartózkodásukat. Elfogadta a döntésüket, mert Joel és Matt mellett nem érezte a hiányukat. Ők ketten, és új barátai kitöltötték az űrt, amely egész életében ott volt benne, és ettől maradéktalanul boldog volt.

A bár előtt kiszállva a kocsiból, megállt egy pillanatra. A vadonatúj cégér, amely a bejárat felett függött, pont olyan volt, mint Joel. Kedves és hívogató. Harvey az ajtóban állt, cigizett, és egy lánnyal beszélgetett. Amikor meglátta a férfit, barátságosan intett neki.

- Szia! Jó, hogy itt vagy. Joel tiszta ideg, mert nem jött meg valami szállítmány. Lenyugtathatnád.

- Rendben, kösz. – A bár természetesen tömve volt.

A felújítások két hete fejeződtek be, de szerencsére semmi nyoma nem maradt a tűznek. Vadonatúj faburkolat feddte a falakat, a padló csiszolt cseresznyefája melegséget árasztott. A pult is régi fényében tündökölt, napokig csiszolták Joellel, mire helyrehozták. A nagy teret felosztották, a kisebbik rész elegánsabb volt, ott vacsorázni is lehetett, míg a nagyobbik rész, ahol most Christian is állt, megmaradt bárnak. Több asztal kapott helyet itt, mint korábban, és a színpadot is valamivel megnövelték, ahol most az egyik környékbeli zenekar játszott. Mindkettejüknek tetszett a végeredmény, bár a falakról hiányoztak a fotók, amik elégtek a tűzben. Joel nem sejtette, hogy Christian már ezt a problémát is orvosolta.

- Christian! – Joel észrevette, és már el is indult feléje. Megölelte, majd csókot nyomott az ajkára. – Végre!

- Harv mondta, hogy valami gond van az egyik megrendeléssel.

- A pletykafészek…

Christian csak elmosolyodott, mire Joel is felnevetett. Magával húzta az irodába, és lesegítette a kabátját.

- Már telefonáltam, mindjárt megjön. A vész elmúlt. Milyen napod volt?

- Szerintem könnyebb, mint neked – vélte Christian, és hozzásimult, hogy megcsókolja. – Apukád?

- A konyhában. Kiidegeli a szakácsnőmet.

Christian nevetett.

- Megyek, üdvözlöm. Várj meg, meglepetésem van a számodra!

- Addig átnézem a számlákat.

- Rendben. – Chris átsietett a konyhában, beszélt pár szót Matt-el, majd visszatért hozzá. Kulcsra zárta maga mögött az ajtót, ami nem kerülte el Joel figyelmét.

- Milyen meglepetést is tervezel? – kérdezte huncut vigyorral.

- Nem olyat, amilyenben reménykedsz.

- Biztos?

- Teljesen. – Christian a táskájába nyúlt, elővett egy borítékot, és az asztalra tette. – Szerettem volna az előtt odaadni, hogy köszöntjük a vendégeket.

Joel elkomolyodott.

- Mi ez? – Mivel a férfi nem válaszolt, kirázta a papírokat a borítékból. A homlokát ráncolva olvasott bele a sorokba, majd megremegett a keze. – Ez… Chris… Oh, Istenem!

- Miattam gyulladt fel az épület. Ha én nem lettem volna, John még a közelébe sem jön. Ezért úgy fair, ha elengedem a tartozásodat, és átírom a nevedre.

- Bolond vagy, én nem…

- Tudom, hogy ez a bár minden vágyad, Joel.

- Hazudnék, ha nem így lenne, de ki akarom fizetni, ahogy megállapodtunk. Úgy tisztességes.

- Vitatkozhatnánk, mi a tisztességes, de az a helyzet, hogy már átírattam az egészet a nevedre, és nem fogom visszavonni. Azt szeretném, ha a tiéd lenne, mert megérdemled. Ez az én ajándékom. Elfogadod? – Christian hangjában elég szorongás volt ahhoz, hogy Joel meghatottan felálljon és megölelje.

- Nagyon bolond vagy…

- Persze, van hozzá egy feltételem is…

- Valóban? Mi lenne, ha először odaadnám én is az ajándékomat? Utána beszélhetünk feltételekről. – Joel a zsebébe nyúlt, és egy kulcscsomót nyomott a férfi tenyerébe. – Szeretném, ha ideköltöznél végre. Szeretlek, és veled akarok élni. Megtennéd ezt nekem?

Christian a fejét hátravetve nevetett, és ráhajtotta a kulcsokra az ujjait.

- Már nem is kell mondanom semmit… Kitaláltad a gondolataimat… - Átkarolta a férfi nyakát, és hozzásimult. – Boldogan.

Sokáig álltak egymást ölelve, mire Matt bekopogott, hogy a vendégek várják őket. Kézen fogva sétáltak ki. Joel éppen valami megjegyzést akart súgni, amikor elkerekedett a szeme.

- A fotók… - lehelte körbefordulva.

- Némileg kiegészítve a mostani munkával – bólintott Christian. – Apukád tette fel őket Sachával. Nélkülük nem az igazi ez a hely.

Joel erre magához húzta, és olyan forrón csókolta meg, hogy többen tapsolni kezdtek.

- Gyere! – Kézen fogva felsétáltak a színpadra, és Joel megkocogtatta a mikrofont. – Jó estét! Mindenki hall? – Hangos fütty volt a válasz, elvigyorodott. – Itala is van mindenkinek? – Erre még hangosabb, egyhangú kiáltás hallatszott. – Rövid leszek, mert tudom, hogy szívesebben nézitek és hallgatjátok Sandrát, mint engem – utalt a zenekar fekete hajú énekesnőjére, aki felnevetett ennek hallatára. – Köszöntelek titeket itt újra. Hosszú idő telt el, mire sikerült újra helyrepofoznunk, de azt hiszem, megérte a várakozást. – Többen bólogattak. – Nem tudom elmondani, mennyire hálás vagyok, amiért támogattatok minket, és segítettetek a munkában. Tudom, hogy sokan munkaidőn túl jöttetek el, és dolgoztatok azért, hogy megnyithassunk. Ezt soha nem fogom elégszer megköszönni, de azt megígérem, hogy bármelyikőtök szoruljon segítségre, én itt leszek. Mi itt leszünk. – Pár nő a szemét törölgette, és Christian megszorította Joel kezét. - Amikor először láttam a tűz után ezt a helyet, majdnem feladtam. Úgy éreztem, képtelen lennék mindent elölről kezdeni. Christian, az apám, és ti azonban itt voltatok, és veletek sikerült. Köszönöm. – Joel hangja is megremegett, így felkiáltott. – Mi mást mondhatnék még azon kívül, hogy ma este mindenki a bár vendége? – Felnevetett a hangos taps, füttykoncert és kiabálás hallatán. Magához húzta Christiant, és a nyakába temette az arcát. A férfi átölelte, és végignézett az embereken, akiket az eltelt hónapok alatt megismert, és barátai lettek. A szülei láttán viszont kerekre tágult a szeme. Láthatóan zavarban voltak, de az anyja félénken feléje intett. Matt állt mellettük, és biztatóan hunyorgott.

- Oh, Joel…

- Nélkülük boldogtalan lennél, még akkor is, ha az ellenkezőjét állítod. Egy esélyt mindhárman megérdemeltek. – Joel belecsókolt a nyakába, aztán teljesen váratlanul átfogta a derekát, megemelte, és körbeforgott vele. Christian hagyta, mert legszívesebben széttárta volna a karját, olyan boldog volt. A férfihoz hajolt, az ajkára szorította a száját, majd azon kapta magát, hogy a karját széttárva nevet. És a legkevésbé sem érdekelte, ki mit szól hozzá, mert Joel karjaiban semmi más nem számított, csak a férfi… és vele egy új, jobb, teljesebb élet…

Vége