Hét út...

Az Út az érzelmek birodalmába... az egyik legjobb és legkedvesebb írásom. Ez volt az, aminek az első fejezete két évig porosodott a gépen, mire elővettem. Sokáig nem tudtam vele mit kezdeni. A fejezetcímek lassan bontakoztak ki bennem, és ahhoz alakult a történet és a szereplők személyisége is. Utóbbi azért nem ment ilyen egyszerűen. Yuki barátnőm és fő kritikusom mondogatja, hogy úgy veszi észre, a karaktereim új életbe kezdenek, ha nekiállok írni - ezzel arra utalt, hogy az eredetileg eltervezett szereplőt menet közben változtatom. Talán ebben a történetben fordult elő először ilyesmi.

Jouji eredetileg kedves, félénk uke lett volna. Volna, merthogy mire a történet végére értünk egy magabiztos kamasz lett belőle. Nem mintha bánnám a dolgot, mert pont ettől lett olyan a mű, amilyen, de eleinte azért picit bosszantó volt. Kenichi kevésbé volt kedves, de mivel ez arról szólt, hogyan lett kedvesebb személyiség, nem bántam a változását.

Nori és Genjo érdekes kapcsolata volt a plusz. Nem terveztem őket. Azt meg pláne, hogy összejönnek. Csakhogy ilyenkor előbukkan belőlem a romantikus leány, és mivel a képzeletemre bíztam magam, újabb szerelmespárt hoztam össze. :P

Muszáj írnom arról, amiről nem akarok. A Kenichivel és Joujival történtekről. Sokat tépelődtem, mi legyen a sorsa a két anyának. Úgy döntöttem, drasztikus leszek. El lehet ítélni érte, de ez az én privát véleményem erről.

A kedvencem Agamachi-san. Idős, tapasztalt yakuza, aki a mai napig nagyon szereti Kenichit. Általa ismerjük meg a készülőben levő 2. rész főszereplőjét, Agamachi Misonót. A folytatásban ugyanis az ő útja következik az érzelmek birodalmába...