Hatalom 1. fejezet

Ai: Bal Sagoth II. – Hatalom

Az író megjegyzése: A Bal Sagoth kifejezés Robert E. Howard (1906-1936; amerikai sci-fi író, Conan és Kull király megalkotója) egyik novellájából lehet ismerős (The Gods of Bal-Sagoth, magyarul Árnykirályok címmel jelent meg). Hangzása ihlette Byron Roberts-t, hogy 1989-ben megalapítsa a Bal-Sagoth elnevezésű szimfonikus black metal bandát.

Évekkel ezelőtt került a kezembe a fentebb említett kötet, ekkor ragadott meg a név, s nem ment ki a fejemből. Saját világot építettem köré, s így lettek a képzeletbeli jelen mágusai a Bal Sagoth-ok…

            Képzelj el egy mágiával teli, politikai feszültségekkel, háborúkkal terhelt XXI. századot, ahol a modern élet tökéletesen megfér a varázslattal, s a mágusok olyan befolyással bírnak, amilyet egyszerű emberek elképzelni sem tudnak.

A Bal Sagoth-ok Rendje szűk körű, csak a legtehetségesebbek kerülhetnek be. Három rang elérése lehetséges számukra: a legalsó szint a kezdők világa, ahol minden a tanulásról, mesterről és tanítványról szól. A középső szint a tanítás lépcsőfoka, amikor a diák mesterré válik, s maga is tanítványt vesz maga mellé, vagy a Rend különböző feladatait teljesíti. S a harmadik, legfelső szint azon kevesek számára létezik, akiknek képességei túllépik a természetfeletti normális kereteit. Ott a lehetőség, hogy a Rendet irányító Tanács vagy a biztonságért felelős Erők tagjai legyenek, netán Nagymesterré váljanak, s elég merészek legyenek, hogy becs- és igazságvágytól fűtötten, belharcok, féltékenykedések, hatalmi viszályok közepette megpróbálják fenntartani a rendet egy élhetőbb, jobb világért… bármi áron.

Ám az új század hajnalán változások kezdődtek…

A Rend új Nagymestert választott Cornelius Jade személyében. Eskütételén az Őrzővel együtt elvesztették lényüket adó mágiájukat egy fanatikus mágusokból álló csoport támadása során. Nem csak a legjobb Bal Sagoth-ok vesztették életüket, de megsemmisült a hatalom jogara is. Miközben ők új valójukkal birkóznak, addig a Biztonsági Erők új parancsnokának, Patrick O’Slaughly-nak olyan erővel kell szembenéznie, mely felemésztheti, ha nem leli meg időben a jogar létrehozójának leszármazottját, a Kovácsmestert…  

            Patrick O’Slaughly, a Bal Sagoth Rend Biztonsági Erőinek főparancsnoka rosszkedvűen bámulta felettesét, a Nagymestert.

- Ne csináld már! Semmi kedvem elmenni!

Cornelius Jade felvonta a szemöldökét. Az íróasztala mögött ült, és hosszú ujjaival éppen gépelt valamit. Jelekkel borított, szemüveges arcát megvilágította a monitor sápatag fénye, sötét szeme ezüstként ragyogott, de sebhelyes keze árnyékban maradt.

- Pedig kénytelen leszel. Jóban kell lennünk a támogatóinkkal.

- Akkor miért nem te mész?

Cornelius erre úgy nézett rá, mintha két feje nőtt volna.

- Nem engem hívtak.

Patrick felsóhajtott. Bánta már, hogy elmondta a férfinak, kapott egy meghívást, amire semmi kedve elmenni. Most aztán benne volt a csávában, mert Cornelius ragaszkodott ahhoz, hogy legalább futó látogatást tegyen a családnál, akitől a meghívás érkezett.

- Zach, beszélj már a fejével! – kiáltott fel az ég felé emelve a karját.

A Rend hatalmának Őrzője felemelte a fejét a könyvből, amit éppen olvasott. Keskeny arcát a bőrébe égett jelek tették feledhetetlenné.

- Nem fogsz belehalni, Patrick – mosolyodott el.

- A francba! – Patrick a szemét forgatta. – Ti könnyen beszéltek, nem nektek kell udvariaskodni egész este.

Cornelius ujjai megálltak a billentyűzet felett.

- Majdnem minden este ezt csináljuk, parancsnok! Mi ugyanis, veled ellentétben nem húzhatjuk ki magunkat egy-egy meghívás alól.

- Ki fogod bírni – bólintott Zach is, minden együttérzés nélkül. – Tapasztalat.

Patrick még az addiginál is rosszabb kedvvel hagyta el a Nagymester irodáját. A szobája felé indult, hogy átöltözzön. Útközben önkéntelenül is az elmúlt hónapok eseményei jártak a fejében. Írországból került ide összekötőnek, így ismerkedett meg Corneliusszal, aki akkor még az ő posztját birtokolta. Küszöbön állt a kinevezése, de nem találtak a helyére megfelelő embert. Patrick tudása, elhivatottsága azonban meggyőzte a Tanácsot, hogy nagyszerűen helyt fog állni új munkájában.

Mindjárt az első órákban elbaltázta a dolgot. Fanatikus csoport támadt a téren összegyűlt tömegre, hogy megöljék még megválasztása előtt Corneliust, és megszerezzék a Hatalom jogarát. A harcok során számtalan mágus halt meg, köztük majdnem Cornelius és Zach is, mert a Hatalom pálcája érzékelve a feléje áradó gonoszságot, megsemmisítette önmagát. A két férfi elveszítette a hatalmát, immár nem tudnak mágiát használni.

Patrick belépett a szobájába, és ledobta a köpenyét. A fürdőszoba felé menve vetkőzött le, izmos alakját régi sebhelyek és halvány fekete jelek borították. A Hatalom jogarának jelképei. A pálca ugyanis erejének egy részét őbenne helyezte biztonságba, bár azt a mai napig nem értette, miért pont őt találta megfelelőnek hozzá. Nem volt szent, nem volt jó ember sem, legalábbis nem tartotta magát annak, így teljesen értetlenül állt a dolog előtt.

A zuhany alá állva kiverte a fejéből az ezerszer átrágott gondolatokat. Gyorsan letusolt, és a szekrény elé állva előszedte az egyik új egyenruháját. Elégedetten nézett végig magán a tükör elé állva. Vörösesbarna haját hátrarázta az arcából, és felkapta parancsnoki köpenyét. Bakancsa hangosan koppant a padlón, ahogy kilépett a folyosóra. A meghívót előző nap kézbesítették neki, a vendéglátója a Rend egyik támogatója volt, aki hosszas távollét után visszatért a városba a családjával. Patrick utánanézetett, de a férfi patyolat tiszta volt. Feleségével egy örökbe fogadott fiút, és egy alig két hónapja született ikerpárt neveltek. Vagyonát örökölte, majd megháromszorozta. A Rend elkötelezett hívének számított, mivel a nagyapja szintén Bal Sagoth volt. Patrick nem látott okot, amivel kibújhatott volna a meghívás alól. Sajnos.

A központi ellenőrzőszobában még egy utolsó pillantást vetett a kamerák felvételeire, meghallgatta az emberei jelentését, ivott egy kávét, majd felügyelte az esti őrváltást. A támadás óta Corneliusszal közösen módosították az összes biztonsági intézkedést. Megerősítették az épület védelmét, őrök álltak minden folyosón, Bal Sagothok járőröztek a környéken. A Tanács tagjait külön személyi őrség vigyázta, bár a bennfentesek pontosan tisztában voltak azzal, hogy inkább rabságban tartják őket, mint védelem alatt. Az új Nagymesternek és az Őrzőnek még mágia nélkül is akkorra hatalma volt, hogy a Tanács nem mert szembeszállni az akaratukkal. Patrick arra gondolt, hogy valószínűleg ebben ő is nagy szerepet játszik, a jogar erejével felruházva.

- Nem kellene indulnia, parancsnok? – Chen, a helyettese, aki éppen ekkor érkezett be kinti körútjából, az órára pillantott.

- Fene a jó memóriádat!

Chen vigyorgott.

- Kétlem, hogy a Nagymester vállon veregetne, ha elkésnél – vélekedett.

- Ne is mondd…

Kezet ráztak, Patrick a köpenyébe burkolózva távozott. Az utcára lépve felnézett a sötét égboltra, ahol a csillagok fényét elhomályosították a közvilágítás lámpái. A levegőbe szimatolt, nagyon úgy nézett ki, hogy eső illatát sodorta feléje az erősödő szél. Léptei visszhangot vertek az üres utcán, ahol egy hónapja megszüntették az összes parkolót, nehogy kocsiba telepített bombát tudjanak az épület közelébe hozni. Járőrei nesztelenül olvadtak az árnyékok közé, Patrick elégedetten figyelte őket. Szívesebben lett volna velük a hűvös utcán, de Cornelius leharapta volna a fejét, ha nem engedelmeskedik.

Meg igazából nem vágyott annyira aludni sem. Az utóbbi időben zavaros álmai voltak, amiktől még fáradtabban ébredt, mint ahogy lefeküdt. Néha olybá tűnt, mintha a jövőt látná, máskor egy fiút látott, akit veszély fenyegetett. A nevét mindig elfelejtette, mire felébredt, de az arca ott lebegett előtte még fényes nappal is. Zach elmondta neki, hogy a jogar készítőjének leszármazottja előbb-utóbb megtalálja hozzá az utat, és abban reménykedett, hogy a fiú az. Néha olyan erővel feszítette a mágia, hogy alig kapott levegőt. Aggódott, hogy vajon meddig lesz képes kordában tartani az erőt, amely kiválasztotta magának.

Csepegni kezdett az eső, de szerencsére ekkor ért oda a rá várakozó autóhoz. A sofőrje azonnal indított, miest behuppant mögé.

- Késésben van, uram.

- Ne kezdd te is…

A férfi halkan nevetett, és nem felelt. Patrick kiterült a hátsó ülésen, és az elsuhanó utcákat nézte, amelyeket lassan elmosott az eső…

            A házat a vendégek halk, ám állandó beszélgetésének moraja töltötte be. Darian sokáig feküdt az ágyában, hallgatva a hangokat. Nem rég benézett hozzá a bébiszitter, mintha ő is kisbaba lenne, akire felügyelni kell. Szomorúan az oldalára fordult, és figyelte, ahogy esőcseppek borítják be az ablaküveget.

- Darian, alszol? – Újfent a bébiszitter nyitotta rá az ajtót.

Nem válaszolt. Abban reménykedett, hogy a nő kimegy, de Isa odalépett az ágyhoz, és föléje hajolt. Becsukott szemmel, és magára kényszerített nyugalommal várt, így pár másodperc múlva hallotta is az ajtó kattanását. Megkönnyebbülten felsóhajtott.

Kiült az ágy szélére, és a szája szélét rágta. Még mindig nem volt biztos abban, hogy helyesen cselekszik. Nagyot dörrent az ég, összerezzent. Olyan volt, mintha odafentről biztatták volna, hogy tegye meg, amire készül. Nagy elhatározással a szekrényhez lépett, és öltözni kezdett. Agyonmosott farmert és kedvenc, puha kőszürke pulóverét választotta, bár nem igazán számított, mi van rajta. A gyomra görcsbe rándult, ha arra gondolt, hogy a szülei mit fognak szólni, ha meglátják odalenn.

- Nem lesz semmi baj! – biztatta magát halkan. Lábujjhegyen ment ki a folyosóra, és gumitalpú vászoncipőjében minden nesz nélkül sikerült elérnie a lépcsőig. Isa hangját hallotta hirtelen, megdermedt, de aztán a nő valószínűleg visszalépett az ikrek szobájába. Áthajolt a korláton, hallgatózott, majd sebesen lefutott a földszintre. Még azelőtt sikerült elbújnia a nagy pálma mögött, hogy az egyik, külön erre az estére felvett pincér felfedezte volna. Lélegzetvisszafojtva várakozott, míg a férfi elhaladt mellette, majd kilesett a rejtekhelyéről.

A mai fogadásra a szülei csupa befolyásos embert hívtak el. Látta a család ügyvédjét, valami gazdag pénzembert, valamint apja üzlettársát is. Mindenki szmokingban és elegáns ruhában pompázott, Darian anyja is órákig készülődött a szobájában délután. Kicsit jobban kihajolt a fedezéke mögül, és végre észrevette a férfit.

Patrick O’Slaughly a többiek fölé magasodott, vörösesbarna haja a tarkóját érte, szögletes arcában semmi megnyerő nem volt, míg el nem vigyorodott. A kékezüst szempár felizzott, a mély nevetés végighullámzott a termen. A Bal Sagoth Rend fekete egyenruháját viselte. Darian nagyot nyelt. A férfi szimpatikusnak tűnt, ahogy ott állt, nagy kezében szinte eltűnt a pezsgőspohár, amelybe azonban még csak bele sem kortyolt. Darian megint az ajkát kezdte harapdálni, fogalma sem volt, hogyan tudna észrevétlenül a férfi közelébe férkőzni. Visszahúzódott.

A falnak dőlt, mély levegőt vett. A kezére nézett, amelyen halványan megjelentek a fekete jelek. Amikor először vette észre őket, úgy két hónappal azelőtt, halálra rémült. Látta eleget a tévében a Rend mágusainak díszes mintáit, hogy azonnal megértse, mi van a bőrén. A szüleinek nem mert szólni róla, ők úgyis el voltak foglalva az ikrekkel, meg hát, az utóbbi fél évben nem voltak túl jó viszonyban.

Előtte költöztek el régi otthonukból, ezért alakíthatta a duzzogó kamaszt, akinek hiányoznak a régi barátai, és inkább elvonul a szobája magányába, hogy ne kelljen bárkivel is szót váltania. Valójában próbálta megérteni, mi történik vele. Éjszaka furcsa álmok gyötörték, nappal képek, jelek vibráltak előtte. Ilyenkor szinte fizikai rosszullétet érzett, és kényszert, hogy rajzoljon. Olyan minták születtek a keze alatt, amiket soha azelőtt nem látott. Sejtette, hogy valami nagyon nincs rendben.

- Sajnálom, hogy a kis Darian beteg. Úgy szerettem volna látni… - mondta egy nő pont mellette elhaladva. A falnak lapult. – Biztos nagyot nőtt.

- Te nem tudod?! – ragadta meg a karját a barátnője.

- Mit?

- Azt hallottam, hogy azért költöztek el… - Szerencsére a két nő elég távol került tőle, így nem hallhatta a folytatást. Még ez is. Keserű szájízzel kuporgott a pálma alatt. Mintha nem lenne éppen elég baja. Megrázta a fejét, és rávette magát, hogy újra kilessen.

Teljesen véletlen volt, hogy aznap leült a tévé elé. Isa rajongott a Bal Sagothokért, minden műsort megnézett, ami róluk szólt. Aznap éppen a főtéren lezajlott támadás áldozataira emlékeztek, megszólaltatva jó néhány mágust is. Patrick O’Slaughly parancsnok komor arcára, mély hangjára nem csak Isa, de ő is felkapta a fejét. A bejátszások egy pillanatra mutattak egy képet, ami beleégett Darian agyába. A férfi fáradtan sétál át a téren, körülötte letakart holttestek, arcán a mágusok bonyolult mintái. De ez a jel túlságosan is ismerős Dariannek. Ezt rajzolta le már vagy ezredszerre…

S most itt volt a férfitól alig négy méterre. Beszélnie kell a férfival, neki tudnia kell, mi történik vele. Vágyakozva figyelte a parancsnokot, aki vidám mosollyal elvált beszélgetőpartnerétől, és egy újabb csoporthoz lépett. Egy pillanatra halálos fáradtság tükröződött a vonásain, de gyorsan úrrá lett rajtuk, és újra kedélyes mosollyal nézett a hozzá fordulókhoz.

Darian a homlokát ráncolta, a jelek hirtelen kezdtek vibrálni a szeme előtt, és egy hang a lelke mélyén veszélyről susogott.  Megdermedt. A mágia úgy vette birtokba a testét, hogy megszédült. Zihálva nekitámaszkodott a falnak, de az energia, mely a testében keringett, szinte fájdalmas erővel kényszerítette, hogy elinduljon a férfi felé. Most már nem számított, hogy a szülei észreveszik-e, a lépteit úgyis egy másik akarat irányította.

- Darian? – Az apja éppen egy mondat közepén tartott, amikor észrevette. Teljes döbbenettel meredt rá, majd sietve feléje indult, de szerencsére a terem túlsó felében volt. Időre volt szüksége, míg átküzdi magát az értetlen vendégek között.

Patrick O’Slaughly a mágiát észlelve leeresztette a kezét, a homlokát ráncolva bámult a felé közeledő fiúra. A tekintetéből Darian ki tudta olvasni a hitetlenkedést, majd a megkönnyebbülést, mintha a férfi várta volna már az érkezését. Felemelte a poharát, inni akart vagy csak ösztönszerű mozdulat volt, de Darian összes sejtje azt sikoltotta, hogy akadályozza meg!

Gondolkodás nélkül lendítette meg a kezét, bár tudta, hogy nem érheti el a férfit, pedig pár lépésre állt tőle. Mágiája azonban elérte helyette. A pohár éles csattanással ért földet, csoda, hogy mindenkit elkerült. A vendégek elhallgattak. Darian szédelegve állt, a haja szikrázott, a szeme sötét volt, akár az éjszaka, a nyakán ekkor kezdtek az arca felé kúszni a fekete jelek.

- Fiam, mit művelsz? – Az apja végre odaért hozzájuk, körülbelül egy időben a feleségével, aki ijedten bámulta a fiát.

- Darian…

Darian képtelen volt levenni a szemét a parancsnokról, aki már nem mosolygott. Mágiája érzékelte a fiúét, és reagált rá. Darian soha olyan szép mintákat nem látott még, mint a férfi széles arcán feketedőket. Ismerős, ismeretlen jelek voltak ezek, jelentésük volt, amiket nem értett, túl sok minden vibrált az agya mélyén.

Remegő kézzel nyúlt feléjük, nem is hallva, hogy a szülei tiltakozva felkiáltanak, az apja mozdult volna, de O’Slaughly egyetlen kézmozdulatára megmerevedett. A férfi a pillekönnyű érintések hatására egy pillanatra lehunyta a szemét, majd óvatosan megérintette a kezét.

- Álmodtam rólad – mondta halkan.

Darian megkönnyebbült.

- Sejtettem, hogy te tudod, mi történik velem. Mert tudod, ugye? – Reménykedve fonta ujjait a férfié köré.

- Igen. Most már minden rendben lesz. – O’Slaughly lepillantott a pohár maradványaira. – Mi volt benne?

Darian érezte, hogy szédül.

- A halálod – lehelte, mielőtt elsötétült volna előtte a világ.