Halálon túli szerelem

2013.11.18 19:38

Ezt a történetet is Évának köszönhetem, aki egy halom képpel és némi ötlettel kedveskedett nekem. Lilla volt azonban az, aki ösztönzött, hogy ne adjam fel, amikor gondolkodni sem tudtam, és mivel a napokban volt a születésnapja, még egyszer sok boldogságot kívánok neki. Mindent köszönök! :)

Mivel Halloweenre szántam, mindenképpen misztikus, szellemes írásnak kellett lennie. Maradjunk annyiban, hogy beletelt pár hetembe, mire eljutottam idáig. A megírása sem volt egyszerű. Mire elkezdtem volna, megbetegedtem. Sikerült jól megfáznom, arcüreggyulladást kaptam, amitől két hétig szinte teljesen képtelen voltam huzamosabb ideig gép előtt ülni. Aztán egy éjszaka alatt megírtam, igaz, akkor már szexi álommanók tartották a szemhéjamat, nehogy elaludjak, mert olyan fáradt voltam. :P Ennek köszönhetően a végével nem vagyok elégedett, de a történet maga nagyon szép lett.

Hosszasan vívódtam, hogyan is fejezzem be, kit kivel hozzak össze, mármint Matsuméék esetében. Ám rádöbbentem, hogy Ichio és Amane szerelme pont azért különleges, mert nem helyettesítheti Amanét senki. Hiába van másvalaki testében, az nem pótolhatja az igazit. Üzenete van ennek a szerelemnek: nincs semmi, ami fontosabb és erősebb lenne az őszinte érzelmeknél. Amane még a halállal is szembeszáll, hogy a bátyja mellett maradhasson, és ez kifejezi, milyen őszintén szerette. Elfogadta szellemként, hogy asszonyt vitt haza, sőt, még a gyerekeket is dajkálta, ha éppen nem voltak a szülők a közelben. Ehhez pedig tényleg nagy szerelem kell. Ichio idős már, de nem szűnt meg szeretni az öccsét. Nem felejtette el, a tél közeledte mindig eszébe idézi, mi lehetett volna, ha… nem történik meg a tragédia. Hideo érkeztével viszont összekavarodik minden.

Remélem, senki nem bánja, amiért Hideót Matsuméval hoztam össze, és nem Tatsumival. Tatsumiról nincs mit mondanom, vannak ilyen emberek és sajnos, mindig lesznek is. Az a lány igazán… bosszantó volt -.- Szerettem Hideo jeleneteit írni, ő volt a kívülálló, aki egy idegen szemével figyelte a családot, s mégis ő volt az, aki kapcsolatot jelentett Ichio és Amane között. Nem terveztem, hogy amolyan médium lesz, de így alakult, és nem bántam meg. A Tatsumis nagyjelenet igazán fantasztikus lett (ilyenkor megszólal az egóm) :D

Matsumi egy érett, női karakter, aki kedvességével hamar utat talál mások szívéhez. Amikor arról beszél, hogy milyen jól járt a férfival, arra utal, hogy rosszabb férfihoz is hozzáadhatták volna a szülei. Szereti Ichiót, de csak Hideóval való kapcsolata során ébred rá, hogy az nem igazi szerelem. Viszont nagyon jól látja egy kapcsolat lényegét: „A szerelemnél több kell a boldogsághoz, Hideo-san. Megértés, bizalom, barátság, szeretet – minden, amit a másik nyújtani képes. S ha ezek megvannak… akkor talán a szerelem is érni fog valamit.”

Ugyanezeket az értékeket vallják a gyerekek is, ezalatt az ikreket értem. Mielőtt bárki elkezdene reklamálni, miért nem hasonlítanak, közlöm, hogy kétpetéjűek. Nos, hogy ezt tisztáztuk, hadd meséljek kicsit róluk is. Mindketten komoly kapcsolatban élnek, azonban egyiküké sem felhőtlen: Nariakiék a szakítás szélén állnak egy meg nem történt megcsalás miatt, míg Naosukéék azon töprengenek, örökbe fogadjanak-e egy gyermeket. Velük igazából egy átlagos kapcsolat problémáira akartam terelni a figyelmet, éppen ezért nem is kaptak nagyobb szerepet. S hogy ne hagyjak kételyt senkiben, megjegyzem, hogy Ichio miért fogadta el őket olyan könnyen, amikor kiderült, hogy melegek: Amane miatt. Ő is volt szerelmes, sőt, ő az öccsébe szeretett bele, tehát pontosan tudta, milyen fontos a fiúknak, hogy elismerje őket, és mellettük álljon, amikor a világ talán nem teszi.

 

Megjegyzés: A szél-ló ötletét ötletelőmnek, legfőbb kritikusomnak és barátnőmnek, Yukinak köszönöm, aki nélkül nem mentem volna semmire.

Téma: Halálon túli szerelem

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása