Gyógyíts meg!

Ai: Gyógyíts meg!

 

Gépelte: Meli. Javította: Karasu és Fuszi.

 

            A nőgyógyászati rendelőben kivételesen nem várakozott senki, a következő beteg még nem érkezett meg.

- Doktor úr, Miss Pickard van itt. Nincs időpontja. Fogadja?

Jason Young felnézett a papírjaiból. Titkárnője, a szőke bombázó, Jen kérdő tekintettel várakozott az ajtóban.

- Miss Pickard? – ismételte meg karcos hangján az ismerős nevet. – Annabelle Pickard? – ráncolta a homlokát, miután a névhez arcot is csatolt.

- Igen, doktor úr. A következő beteg negyedóra múlva érkezik. Fogadja Miss Pickardot, vagy írjam be egy szabad időpontra?

A férfi felsóhajtott. Bár fáradt volt, bűbájos mosoly jelent meg az arcán. Nem hiába volt a legsikeresebb nőgyógyász a városban. Kimerültsége soha nem volt akadály, hogy kedves legyen a betegeihez, és ezt minden nő méltányolta, aki ellátogatott hozzá.

Hosszú évek óta a legelismertebb, legtapasztaltabb nőgyógyásznak számított. Kollégái is becsülték tudását, betegeihez való hozzáállását. Ráadásul kedves és vonzó férfi volt, nők hada hevert a lábainál. Nem mintha érdekelte volna. Már egy ideje – a válása óta – ellátta a munkáját, mert legalább valamivel lekötötte magát, de nem igazán talált benne élvezetet, ahogy semmi másban sem.

Évekkel ezelőtt már hanyatt döntötte volna szöszi titkárnőjét, és minden második betegét. Mostanra megcsömörlött, lefogyott, mert ebédidőben is inkább olvasott, cikket írt szaklapokba, vagy beteget fogadott, mint most is.

- Jöjjön be! – már állt is fel. Annabelle Pickardra emlékezett, a fiatal nő havonta egyszer érkezett hozzá. Most soron kívül jött, meg is lepte. Azzal még jobban, hogy nem egyedül lépett be. Fiatal férfi karolt bele, láthatóan közel álltak egymáshoz.

- Jó napot, dr. Young! – Annabelle sápadt volt, de azért mosolygott.

- Helló, Annabelle! Mi szél hozta? Elég sápadt, jöjjön, üljön le! – Kényelmes széket húzott oda.

Annabelle csinos nő volt, komoly barna szemekkel. Sokat adott arra, hogy jól nézzen ki, és Jason biztos volt benne, hogy ha nem hagynák hidegen a nők, ő lenne az első, akit megkörnyékezne.

- Köszönöm, dr. Young. Ő itt a barátom, Kenny. Kenny, a doktor úrról már sokat meséltem.

A férfi középmagas volt, nagyon vékony. A haja dús fekete volt, a szeme viszont derűs sötétkék. Volt némi ázsiai beütése, ettől az arca egzotikus lett, és nem jóképű, hanem inkább csinos.

- Helló, doki! Kenneth Rights – nyújtott kezet.

- Jason Young. – Azon kapta magát, hogy kedvesen rámosolyog. A vidám tekintet szinte rákényszerítette, hogy mosolyogjon. – Miben segíthetek?

Annabelle a szája szélét harapdálta, és tétován pillantott fel Kennyre. A férfi válaszolt.

- Már egy ideje nem érzi jól magát. Nincs étvágya, reggel hány, hangulatingadozásai vannak. És késik a menzesze.

Annabelle arca égett, majd a táskájából elővett egy terhességi tesztcsíkot.

- Kenny ragaszkodott hozzá, hogy vegyek egyet.

- Pozitív? – vette el tőle Jason.

- Igen. Ezért mondtam Belle-nek, hogy jöjjünk el – Kenny leült egy másik székre. – Megvizsgálná, kérem?

- Természetesen. Jöjjön, Annabelle! – Jason felsegítette a székről a nőt, és átkísérte a vizsgálóba. – Vetkőzzön le, mindjárt jövök. – Visszasietett a szobájába, és kezet mosott. – Kérem, várjon itt – mondta a férfinak, aki aggódva pillantgatott a vizsgáló felé.

- Ugye, nem lesz semmi baja?

- Megvizsgálom, és akkor már többet tudok mondani.

Kenny bólintott. Jason visszament a nőhöz. Felsegítette az asztalra, gyengéden megveregette a kezét.

- Lazítson, jó? Megvizsgálom, ahogy szoktam.

Annabelle szótlanul tűrte a vizsgálatot, majd az azt követő ultrahangot is. Jason sietett, de alapos akart lenni. Végül lesegítette az asztalról, és odakísérte az öltözőfülkéhez.

- Öltözzön fel, önért jövök. – A vizsgálóban rendet tett, majd pár perc múlva bepillantott a nőhöz. – Készen van? – Visszamentek a szobába, ahol Kenny azonnal felugrott, mikor beléptek.

- Belle!

A nő visszaült mellé, míg Jason visszahuppant az íróasztala mögé.

- Hogy érzi magát?

- Tűrhetően. Terhes vagyok?

- Igen, gyermeket vár. Gratulálok, Annabelle!

A nő lehunyta a szemét, Kenny pedig megfogta a kezét. Jason összekulcsolta az ujjait.

- Annabelle, a negyedik hétben van. Felírok vitaminokat, és mindent, amit tennie kell. A rosszullétek el fognak múlni, de mivel eléggé megviseli magát, esetleg nem ártana betegszabadságot kivennie. Szólok az asszisztensemnek, ő összeállít egy prospektust a tudnivalókról. Van valami kérdése?

Annabelle olyan erővel szorította Kenny kezét, hogy elfehéredtek az ujjai.

- És ha nem akarom megtartani?

Jason meglepődött. Annabelle-t olyan nőnek ismerte meg, aki szereti a családját és magának is akar egyet.

- Annabelle, ez egy olyan döntés, amit jól meg kell fontolnia. Beszéljék meg Mr. Rights-al. Egy életről döntenek.

Annabelle zavartan a homlokát ráncolta.

- Kennyvel? Miért vele?

Jason is a homlokát ráncolta.

- Az ön barátja, nem?

Kenny volt az, akinek leesett a tantusz.

- Barátok vagyunk, de nem járunk, és nem én vagyok a gyerek apja.

- Értem, elnézést. Csak… - Jason legyintett.

- Kenny meleg – mondta a nő halkan. – Szükségem volt egy barátra, aki támogat. Benne megbízok, gyerekkorunk óta ismerjük egymást.

- Értem. Bocsássák meg a feltételezéseimet. – Jason az órájára pillantott, pár perc múlva itt volt a következő betege. Ennek ellenére felállt, és átballagott az asztal túlfelére. – Annabelle, próbáljon meg pihenni. Reggelire ne egyen semmit sem, csupán kis teát igyon. Felírok vitaminokat, szedje be őket. Ha végül az abortusz mellett dönt, ártani akkor sem árthatnak.

- Nem maradhatok otthon… - rázta a fejét a nő, de Kenny közbeszólt.

- Muszáj lesz. Nem vagy jól.

- Hallgasson a barátjára, Annabelle. – Jason lehajolt, megfogta a nő kezét. – Az első hetek általában megviselik a nőket. Ez alól úgy látszik, ön sem kivétel. Maradjon otthon, pihenjen, gondolja át, mit szeretne. Beszéljen a gyermek apjával, ha lehetséges.

Annabelle nagyot nyelt, de Kenny átkarolta a vállát.

- Semmi baj. Ha kell, otthon maradok veled.

- Nem, köszönöm. Megoldom.

Jason közben lehuppant a laptopja elé, megírta a papírokat, recepteket. Szólt a titkárnőjének, hogy szedje össze a szükséges prospektusokat, és írja be Annabelle-t egy hét múlva időpontra. Egészen az ajtóig kísérte őket, ott megfogta a nő kezét.

- Annabelle, egy kis élet növekszik önben. Egy fiú, netán egy lány, aki az ön vére. Ha úgy dönt, hogy nem tartja meg… azt utólag már nem tudjuk visszacsinálni. Ért engem, ugye?

A nő bólintott.  Kenny kezet nyújtott, miután átvette a papírokat az asszisztensétől.

- Köszönöm, doki. Akkor egy hét múlva jövünk.

- Rendben, várni fogom magukat. Ha bármi gond van, hívjon fel. – Elvett egy névjegykártyát az asztalról, átnyújtotta. – Rajta van a mobilszámom, azon bármikor el tudnak érni.

- Köszönjük.

Jason utánuk bámult. Most tűnt fel neki, hogy Kenny Rights tényleg enyhe fenékriszálással jár. A javára volt írható, hogy mindezt egy nagyon szexi fenékkel tette.

- Doktor úr, a következő páciense jelezte, hogy késni fog.

- Rendben, Jen.

Jason visszament a szobájába. Elgondolkodva bámult ki az ablakon.

 

Egy héttel később Jason a kis fürdőszobából jött elő, mikor Jen jelezte neki, hogy Annabelle megérkezett.

- Miss Pickard van itt, doktor úr.

- Küldje be! – Jason felvette a fehér köpenyét, és már indult is a belépő Annabelle felé, akit ezúttal is Kenny Rights kísért.

- Jó napot, doktor úr.

- Helló, Annabelle! Mr. Rights, foglaljon helyet. – Jasonnek feltűnt, hogy a nő fogyott, és vörös a szeme, amit a sminkkel sem tudott elfedni.

- Hogy érzi magát?

- Nem túl jól – vágta rá Kenny azonnal.

- Minden rendben – tiltakozott a nő, holott látszott, hogy semmi sincs rendben.

- Értem. Meg szeretném vizsgálni.

Kenny türelmetlenül várta, amíg visszaérnek. Azonnal megfogta a nő kezét, amikor leült.

- Jól van?

- Igen, jól van. Fogyott egy keveset, ha jól látom, de az normális az első hetekben. Reggelente még mindig rosszul van?

- Igen.

- Szedi a vitaminokat?

- Igen.

- Hogy határozott, Annabelle? – Jason leült az asztal túlfelére, összekulcsolta a kezét.

A nő habozott.

- Szeretném megtartani – mondta végül.

Jason elmosolyodott.

- Ez nagyszerű. Örülök, hogy így döntött. Van valami kérdése?

- Tényleg majdnem minden nő átmegy ezen?

- Igen, de ne aggódjon. Ha a tünetek elmúlnak, sokkal jobban fogja érezni magát.

Annabelle megkönnyebbültnek tűnt. Kenny vigyorgott.

- Látod? Megmondtam, hogy bízd magad a dokira. Hozzáértőnek tűnik.

- Magának is van gyereke, dr. Young?

- Igen. A volt feleségemmel élnek. A fiam, Joshua tizenegy lesz, a lányom, Miranda, kilenc. Mind a kettőt én segítettem a világra – tette hozzá gyengéden. A gyermekeire nagyon büszke volt, imádta őket, bár sajnálta, hogy olyan kevés időt tud velük tölteni.

Kenny felvonta a szemöldökét.

- Elvált?

- Igen. Miért?

- Olyan családos pasasnak tűnik.

- Nem vagyok az, úgy látszik.

Annabelle megbökte a férfi vállát, így Kenny abbahagyta a kérdezősködést. Megbeszélték a következő vizsgálat időpontját, negyedóra múlva pedig Jason már egy másik pácienst vizsgált.

 

Jason összehúzott szemmel meredt legjobb barátjára.

- Martin, te egy idióta vagy!

- Most miért? Csak neked akarok jót. Mostanában alig jársz el hazulról, a nőket messze elkerülöd. Nem jó ez így.

- Ezért hoztál el ide? – A klub csendes zenét játszott, pár lépésnyire tőlük pedig két szőke csaj nevetgélt, és néha feléjük pislogott.

 - Naná! Felicity és Tania nagyon értenek hozzá, hogy szórakoztassanak el valakit. Melyiket akarod? Tania mindig kapható egy kis egye pettyére, de Felicity kurva jó a szopásban.

Jason felsóhajtott. Legszívesebben felrúgta volna legjobb barátját.

- Legyél már kevésbé közönséges! Amúgy meg tudod, hogy… nem megy. Nem áll fel, akkor meg minek erőltessem?! Hazamegyek.

- Jason, ne már!

Jason viszont a fejét rázta, és sarkon fordult. Épp beült a kocsijába, amikor megszólalt a telefonja.

- Jason Young.

- Doki, itt Kenny Rights. Emlékszik rám?

- Igen, mi baj? – Jason érezte a rémületet a férfi hangjában. Bekapcsolta a biztonsági övet, elindította az autót.

- Annabelle nincs jól. Begörcsölt. Ide tudna jönni?

- Igen, mondja a címet.

Két perc múlva már úton volt egy kis lakás felé. A táskáját kikapta a csomagtartóból, amikor odaért, és felszaladt a másodikra. Alig koppantott kettőt a Pickard feliratú 202-es ajtón, már ki is nyílt. Kenny nyugodtnak tűnt első pillantásra, csak összekócolt haja mutatta, mennyire ideges.

- Jöjjön be, doki! Jobbra menjen.

- Meg kellene mosnom a kezem.

- Itt a fürdő. A táskáját adja ide.

Jason sietett. Annabelle az ágyon kuporgott, magzatpózba gömbölyödve a takaró alatt.

- Helló. Kenny hívott, hogy rosszul van – érintette meg a vállát.

- Rettenetesen görcsölök.

- Nem lesz semmi baj. Megvizsgálom. – Jason lehúzta róla a takarót, és már akkor látta, hogy baj van. A nő alatt ugyanis egy vértócsa növekedett. Kenny elsápadt, Annabelle csupán halkan sírni kezdett. Jason már hívta is a mentőket. A táskájából tűt, fecskendőt, üvegcséket szedett elő, amelyekkel még talán megállíthatja a vérzést. Attól tartott azonban, hogy későn érkezett.

Egy órával később lépett ki a műtőből. Ledobálta a műtősruhát, és kivonszolta magát a váróba. Kenny egy széken ücsörgött. Felpattant, amikor meglátta, és eléje sietett.

- Hogy van?

- Elvesztette a babát, de úgy tűnik, hogy nincs komplikáció. Egyelőre viszont a megfigyelőbe viszik. Sajnálom.

Kenny megrázta a fejét, megdörzsölte az arcát.

- Nem akarta a babát.

- De hiszen…

- Örökbe akartam fogadni a picit, ha megszületik. Mármint, ha ez lehetséges lenne. Meleg vagyok, nem lehet gyerekem, így eldöntöttük, hogy Annabelle lemond róla.

Jason sajnálta a férfit. Bár nem volt vér szerint a gyermek apja, elvesztése legalább úgy fájhatott neki. Gyengéden megérintette a férfi karját.

- Őszintén sajnálom.

Kenny szomorúan mosolygott.

- Most az a lényeg, hogy Belle jól van. Felhívtam a szüleit, és a barátját. Ha ideérnek, elmegyek. Nem kedvelnek, és nem akarok Belle-nek kellemetlenséget.

Jason kocsiját a férfi hozta el, így a férfi felajánlotta, hogy megvárja, és hazaviszi.

- A barátnője mit fog szólni, ha ilyen későn ér haza?

- Egyedül élek. – Jason leült egy székre. Kenny tétován mellé telepedett. – A gyerekeim hétvégén vannak nálam, így most üres a ház.

- Ki van öltözve – mérte végig a férfi.

- Jah, a barátom elhívott vacsorázni, utána meg úgy volt, hogy iszunk valamit. Épp akkor hagytam ott őket, amikor hívott.

- Őket?

- Össze akart hozni egy nővel. Jobban mondva, választhattam volna…

- És?

- Nem jött be egyik sem.

- Miért?

Jason fellélegzett.

- Fogalmam sincs. Szépek voltak, meg minden, de ... - vállat vonva elhallgatott.

Kenny kis ideig hallgatott, aztán feléje fordult.

- Nem vonzzák a nők?

Jason nagyot nyelt. A férfi fején találta a szöget, viszont ezt olyan kínos lett volna beismerni. A választól megkímélte egy, a folyosón feltűnő házaspár. Az asszony Annabelle idősebb kiadása volt, így kétség sem férhetett hozzá, hogy ők a nő szülei. Kenny felállt, és félrehúzódott.

- Ken, mondtam, hogy kerüld el a lányomat! – Az idős férfi szeme villámokat szórt.

Jason úgy gondolta, jobb, ha közbelép.

- Elnézést, de ha Kenny nincs ott vele, lehet, hogy már nem élne.

- Gondolom, maga Kenny fiúja – húzta el a száját Pickard.

- Dr. Young vagyok, Annabelle orvosa – Jason szeme jeges volt, a hangja nemkülönben. – A lányuk elvetélt, megműtöttük, jelenleg a megfigyelőben van. A sebész, dr. Firemann majd mindenről tájékoztatja önöket. Kenny, menjünk! – nyúlt a férfi után, és a karjánál fogva elhúzta onnan. – Még szerencse, hogy Annabelle csak külsőleg olyan, mint ők – mondta.

Kenny elvigyorodott.

- Igen. Belle más, mint ők, ezért is jönnek ki nehezen. Kösz, hogy megvédett, doki.

- Jason. – javította ki a férfi.

Kenny egészen a kocsiig nem szólt egy szót sem.

- Igazam volt?

- Mivel kapcsolatban?

- Nem érdekelnek a nők. – Nem kérdés volt.

Jason a kormány mögé ült.

- Impotens vagyok, ha épp tudni akarod – válaszolta, de nem nézett a férfira. – A táskám Annabelle-nél maradt, odaviszlek. Ha akarod, onnét hazaviszlek.

- Nem kell. Ott a bringám. Hazakerekezek. – Kenny a lakásig újfent hallgatott. Ott is csak egy-két szót váltott a férfival. Viszont utána szólt, amikor elköszöntek.

- Jason!

- Igen?

Kenny egy papírcetlire írt. Odanyújtotta.

- Itt dolgozom. Sztriptíztáncos vagyok. Gyere el egyik este. Kikapcsolódni.

- Melegbár?

- Vannak heterók is. Vigyázok rád. Eljössz?

- Meglátom.

Kenny bólintott, mint aki erre a válaszra várt. Jason nézte, ahogy elbiciklizik, majd hazavezetett. A cetli a nappali asztalán landolt, ő pedig csak ült a kanapén, és meredt a levegőbe.

 

Egyre többször kapta azon magát, hogy Kennyre gondol. A reggeli merevedés megszokott lett, bár a nőkkel továbbra sem jutott dűlőre. Egyre inkább elgondolkodtatta a dolog. Tetszene neki a férfi? Vagy csak azért van ez, mert kíváncsi? Mert kielégülésre éhes? Mert elege lett abból, hogy nem érzi magát férfinak?

A cetlit forgatta az ujjai között, végül döntésre jutott. Már a kabátját vette fel, amikor megcsörrent a mobilja.

- Martin, mit akarsz?

- Vörös vagy fekete? – Barátja még mindig nem adta fel azon elhatározását, hogy kigyógyítja bajából.

- Egyik sem – felelte, és kinyomta.

A klub előtt szállt ki a taxiból. Hosszú sor kígyózott a bejárat előtt, főleg férfiak. Elég sok meleg pár volt, de Jasont ez most nem zavarta. A leszbikus párok többsége egymással törődött, ennek egy kicsit örült is. Nem hiányzott, hogy felismerje valakiben a betegét. Pár fiú megnézte magának, rámosolyogtak.

Na igen, az tény volt, hogy bár nem volt fiatal, azért még kinézett valahogy. A haja szőke volt, a bőre barna, a teste pedig a reggeli kocogásnak hála kisportolt. Ráadásul sokat nyomott a latban, hogy látszott, van ízlése, ezáltal van pénze. Próba szerencse alapon a bejárathoz sétált, kikerülve a sorban állókat. A biztonsági ember végigmérte, majd elővette kézi számítógépét.

- Neve?

- Young. – Jason remélte, hogy Kenny megadta a nevét a biztonságiaknak. Szerencséje volt.

- Dr. Jason Young?

- Igen.

- Fáradjon be! Isten hozta nálunk!

- Köszönöm.

- Kenny fél óra múlva kezd a színpadon – szólt utána a férfi.

Jason úgy döntött, leül a bárpultnál. Nagyon sokan voltak, asztal nem is jutott volna neki. Remélte, hogy Kennynek megfelel majd a pult is. Rendelt magának egy italt, de még meg sem kapta, már közölnie kellett egy sráccal, hogy foglalt. A színpad felé fordult, és elmosolyodott, amikor a férfi a színpadra lépett.

Tehetséges volt. Ezt elsőre megállapította. Népszerű is. Ezt másodjára kiszúrta, amikor a fél klub őrjöngésben tört ki a láttára. S nem mellesleg profi, hiszen egyáltalán nem zavarták a feléje nyúlkáló vendégek, sőt, akkor sem akadt meg, amikor felfedezte Jasont a bárpultnál. Találkozott a tekintetük egy villanásnyi időre, s ez elég volt, hogy Kenny felismerje.

A mozgása megváltozott, pedig eddig is úgy mozgott, forgott, tekergett, hogy képtelen volt levenni róla a szemét. Azt sugallta, figyelj, nézz, mert neked táncolok. Jason rég érezte ilyen jól magát. Tényleg sikerült kikapcsolódnia azzal, hogy lélegzetvisszafojtva bámulta a férfit. Sőt, határozottan kellemes érzések áramlottak szét benne, ahogy kecses mozgását figyelte. Olyan volt, akár egy vadmacska, hajlékony és egészen izgató, ahogy csábos mozdulatokkal szabadult meg a ruhadarabjaitól. A nők után először furcsa volt egy férfi karcsú testét figyelni, de Kenny jól nézett ki, igen, határozottan jól nézett ki.

Meg sem lepődött, amikor néhány nő, akik eddig is ott tobzódtak a színpadnál, visításban törtek ki, miután Kenny az alsóját közéjük dobta. Ösztönösen az italáért nyúlt, mert kiszáradt a szája. Nem igazán értette, mit láthat vonzónak egy férfi egy másik férfiban, de Kennyt nézve, eszébe sem jutott arra gondolni, hogy fúj. Kíváncsi lett volna, milyen, amikor nem a munka miatt riszálja magát, hanem tényleg táncol. Csábosan, sötét tekintettel, vágyakozó félmosollyal…

Visszafordult a pulthoz, miután Kenny elhagyta a színpadot, és kért még egy italt. A férfi tíz perc múlva felcsúszott a mellette lévő székre, miután hűvös szavakkal elküldte onnan az ott lebzselő részeg titánt. 

- Helló!

- Helló! Örülök, hogy eljöttél.

- Nagyon jól csinálod – intett a fejével a színpad felé, mire Kenny elmosolyodott.

- Tetszett?

- Nagyon.

- Sokat vártál?

- Nem. Még fél órát sem. Kösz, hogy megadtad a nevem a bejáratnál.

- Szívesen. Nem volt semmi gond, ugye?

- Nem.

Kenny kért a pultostól egy ásványvizet.

- Beszéltem Belle-lel, mondta, hogy voltál nála.

- Meglátogattam, igen. Remélhetőleg most már minden rendben lesz vele. Lelkileg is fel kell dolgoznia a történteket, ajánlottam neki egy pszichológust.

- Nem hiszem, hogy elmegy.

- Én sem. Te hogy viseled?

Kenny megkapta az ásványvizet, belekortyolt.

- Elfogadtam – vont vállat.

- Van valakid?

Kenny ránézett, a derűs kék szempár most egészen komoly volt.

- Nem hívtalak volna el ide, ha lenne valakim.

Jason számára most már bizonyossá vált, hogy jól értette a meghívást. Kellemes izgalom borzongatta meg. Ez még nem volt testi vágy, de ugyanaz az érzés volt, ami egy-egy nőhöz hajtotta annak idején, s máris sokkal több, mint amennyit két év alatt érzett.

- Zavar? – Kenny úgy fordult, hogy a térde hozzáért az övéhez.

- Kicsit. Nem tudom, miért jöttem el.

Kenny megemelte az egyik szemöldökét, mire módosította a választ.

- Soha nem vonzódtam a saját nememhez. Évek óta viszont a nőkhöz sem húz semmi. Megcsömörlöttem. Elegem van a mellekből, a hosszú combokból, az édes parfümökből. Még csak fel sem áll… - Nem nézett a férfira, csak kesernyésen felnevetett. – A te érdeklődésed felvillanyoz, hogy őszinte legyek. Izgalomba hoz, kíváncsisággal tölt el. Nem tudom, hogy ez jó-e, de végül is… miért ne? – Rápillantott a férfira. – Még azt sem tudom, hogy jó választ adtam-e neked.

Kenny komolyan a kézfejére tette a kezét.

- Rohadtul ideges voltam – vallotta be. – Egy hetero férfi nem igazán veszi jó néven, ha egy  meleg férfi célzásokat tesz neki. Igazából azt a választ hallottam, amiben reménykedtem. Hajlandó vagy kipróbálni velem, és ez egyelőre megfelel.

Jason bólintott. Elvigyorodott.

- Te csak ásványvizet iszol?

- Egy korty ki tud ütni, szóval bocs, de egyedül kell alkoholizálnod.

- Nem szoktam sokat inni – tiltakozott Jason – Már ez is sok. Taxival jöttem, előrelátó voltam.

- Attól féltél, hogy visszautasítalak, és bánatodban leiszod magad?

Jason régen nevetett ilyen jót.

- Ki tudja… - kacsintott rá a férfira.

Kenny is mosolygott.

- Nem szállt rád senki?

- De. Valami srác megkérdezte, nem iszok-e vele valamit. Mondtam, hogy foglalt vagyok.

Kenny elégedettnek tűnt.

- Foglalt. Ez tetszik. Miért váltál el? – kérdezte hirtelen, mire Jason csak pislogott.

- Az én hibámból mondták ki a válást.

- Miért?

Jason nem tudta, hogyan mondja el.

- A feleségem meg tudta bocsátani a sok szeretőt, de azt nem, hogy nem tudom kielégíteni az ágyban. Nőfalóként elég nagy pofon volt, amikor hirtelen nem reagáltam se rá, se másra. Ma már tudom, hogy elszálltam, de ez így akkor is nehéz volt.

- Sajnálom.

- Soha életemben nem aláztak meg úgy, mint akkor. – Jason felhajtotta az italát, és intett, hogy kér még egyet. Tudta, hogy sok lesz, de nem igazán szokott erről beszélgetni.

- A gyerekeid?

- Az anyjukkal maradtak. Lett egy mostohaapjuk, aki gazdagabb, mint én. Talán jobb apjuk is, mert ő megy értük délutánonként, és egy hónapban egyszer elviszi őket kirándulni. Én soha nem mentem értük suli után, és kirándulni is évente egyszer vittem el őket. Most hétvégente nálam vannak, elmegyünk meccsre, vagy csónakázni, utána meg egy McDonalds-be vagy pizzázóba. Otthon mesét nézek velük, közben arról beszélünk, hogy mi mindent csináltak a mostohafaterjukkal. Én meg baromira igyekszem jó képet vágni a dolgokhoz.

- Sajnálom. – Kenny még mindig fogta a kezét, megszorította.

- Bocs, hogy ezt így rád zúdítottam.

- Örülök, hogy megtetted. Kicsit irigyellek, mert neked legalább vannak gyerekeid. Nagy családban nőttem fel, és úgy képzeltem, hogy nekem is lesz vagy két kölyköm, később meg egy tucat unokám. – Kenny ivott egy korty vizet, elmerengett. – Aztán ahogy teltek az évek, egyetemre kerültem, és rájöttem, hogy a lányokkal nem fog menni a dolog, búcsút inthettem az álmaimnak a nagy családról. Egy meleg férfi nem igazán fogadhat örökbe, nem házasodhat. Ma már sok minden változott, de az örökbefogadás még mindig kényes téma. Annaballe-lel sokat beszélgettünk erről. A párja nem akart gyereket, így megállapodtunk, hogy engem ír majd be apának. Az apjaként pedig magamhoz tudtam volna venni. Persze az éjszakai munkámat fel kellett volna adnom, de… boldogan megtettem volna.

- Vállaltad volna, hogy meleg férfiként egyedül nevelj egy gyereket?

- Igen.

- Miből tartottad volna el? – Jason tudta, hogy kényes kérdéseket feszeget, viszont Kenny csak nevetett.

- Neked bevallom, ez csak a mellékes – intett a fejével a színpad felé. – Van egy egész jó állásom, igaz, nem keresek milliókat, de azért el tudtam volna tartani magunkat.

- Akkor ezt miért csinálod?

- Mert szeretem. Furcsának találod?

- Kicsit. Na, jó, nagyon.

Kenny bánatosan vigyorgott.

- Ezt a részét senki nem érti. A családom se, mert a tesóimnak jó állásuk van, jól keresnek, amivel lehet dicsekedni is. Én meg bosszantásul mindig mindenkinek azt mondom, sztriptíztáncos vagyok.

- Ez nem lett volna plusz pont a gyámügynél.

- Tudom, ezért mondtam, hogy felmondtam volna.

Jason a kezét fogó kézfejre ejtette a kezét.

- A srácaim nálam lesznek a következő hétvégén. Most a mostohafaterjuk viszi őket valahová, de jövő szombaton és vasárnap nálam alszanak. Ha van kedved, szívesen látlak.

- Nem akarlak zavarni titeket.

- Örülnék neki. Kérlek.

Kenny arca felragyogott, ez nem a műmosoly volt, ami a színpadon volt az arcán, hanem az igazi.

- Rendben.

- Ott alhatsz nálam. Van vendégszobám.

- Jól hangzik. Holnap vasárnap, mit csinálsz?

- Olvasok, azt hiszem. Te?

- Délig alszom. Délután meg… fogalmam sincs. Nincs kedved valami közös programhoz?

Jason érezte, hogy zavarban kéne lennie. Egy férfi fogja a kezét, és elhívja valahová, de már késő volt. Rég késő, hiszen az előbb ő maga ajánlotta fel neki a gyerekekkel töltendő közös hétvégét, pedig az eddig szent és sérthetetlen volt. Ennek ellenére nem mozdult.

- Mire gondoltál?

- Lesz apám születésnapja. Kellene vennem neki valamit. Elkísérsz vásárolni?

- Mit akarsz venni neki?

- Még nem tudom. A te családod?

- Apám meghalt. Anyám egy idősek otthonában él, amikor csak tudom, meglátogatom. Testvéreim nincsenek. Apám öccse él még, a feleségével félévente jönnek, az unokatestvéremmel együtt. A te családod?

- Anyu és apu idén ünnepli a harminchatodik házassági évfordulóját. Van két bátyám, mind a ketten megnősültek, van náluk két-két gyerek. Az öcsém és a húgom még otthon élnek. A nagyapám is él, meg van két nagybátyám, egy nagynéném. Nagy a család. Apám jövő hétvégén tartja a születésnapját. Nem akarsz eljönni?

Jason kíváncsi volt a férfi családjára, de azért korainak tartotta a dolgot.

- Nem akarok hívatlanul betoppanni.

- Dehogy. A barátomként… gyere el.

- Mit szólna a családod?

- Ritkán viszek haza bárkit is. Örülnének. Normális fickó vagy.

- Tényleg? – Jason felnevetett – Milyen pasijaid voltak eddig?

- Általában hosszabb kapcsolataim voltak. Igazából… hogyan is magyarázzam el? Ugyanolyan életet élek, mint egy hetero férfi, csupán annyi a különbség, hogy a párom is férfi. Volt értelmiségi és fizikai munkát végző pasim. Volt gazdag, és volt szegény. Csendes és erőszakos is. Lezártam őket. Már négy hónapja egyedül élek.

- Hasonló kapcsolataim voltak, csak abban különböznek, hogy én közben nős voltam, és az utolsó nővel két éve feküdtem le.

- Egyik napról a másikra történt, hogy…?

- Igen.

- Van valami lelki oka?

- Biztosan, de nem tudom, mi. Talán a testem így jelzi, hogy a lelkemnek elege lett a megcsalásokból, a hazugságokból… Nem voltam egy szent.

Kis ideig hallgattak. Kenny megitta a maradék vizét, majd a zenekar egyik számára felkapta a fejét. Elmosolyodott.

- Imádom ezt a számot – mondta.

Jason gondolt egy merészet.

- Táncolunk?

Kenny szeme felcsillant.

- Persze.

A többi táncoló közé sétáltak. Jason zavarba jött, hirtelen nem tudta, hogyan érintse meg a férfit. Kenny csak nevetett. Átkarolta a nyakát, hozzásimult, Jason átkarolta a derekát. Valahogy jó érzés volt minden gondolat nélkül ringatózni erre a lágy dallamra. A férfinak tiszta illata volt, a dezodora pedig… Jason biztosra vette, hogy erről a halovány, ám mindig jelenlévő illatról a férfi fog az eszébe jutni.

Furcsa volt viszont, hogy keskeny csípőt ölel, szikár test simul hozzá. Nem volt két puha mell, telt csípő, női parfüm illata, frissen festett haj szaga, hosszú körmök, amelyek a tarkóját cirógatják. Nem hiányzott egyik sem. Valahogy megelégedettséget érzett. Meleg testet ölelt, akit még kedvelt is, és ha nem lesz ebből semmi, már ezért is megérte. Ellazult, belefúrta a hajába az arcát, s élvezte, hogy a férfi alig alacsonyabb nála. Érezte a rájuk tapadó tekinteteket.

- Szerencsés vagyok – mormogta.

- Tényleg?

- Aham. Mindenki irigyen bámul.

Kenny felnevetett. Csak úgy rázkódott a teste. Ekkor valaki elválasztotta egymástól őket.

- Mi a francot csinálsz?

Jason döbbenten meredt Martinra. Mögötte egy nő toporgott. Valahonnan ismerős volt. Nem ért rá ezen töprengeni, mert szinte nekiesett.

- Megőrültél?!

- Martin, mit keresel itt?

- Debbie felhívott, hogy látott téged. Nem akartam hinni a fülemnek, és ideszáguldottam. S erre mit látok? Itt édelegsz egy… pasival! Mi az ördögöt művelsz?

- Martin, ehhez semmi közöd! És nem itt fogjuk megbeszélni. Kenny, hozod a cuccod? Hazaviszlek, ha beszéltem Martinnal.

- Taxival jöttél – emlékeztette a férfi szelíden. – Én kocsival vagyok, és nem ittam, majd én hazaviszlek. Rendben?

- Igen. Kint megvárlak.

- Oké.

Jason kisietett a klubból, Martinnal a nyomában. Kint az utcán megállt, és szembefordult vele.

- Mit akarsz?

- Meg akarlak kímélni életed legnagyobb hibájától. Épp egy meleg bárban voltál, és egy meleg srácot ölelgettél.

- Nem csak melegek járnak ide.

- Akkor másképp mondom. Egy buzival voltál!

Martin hangjára többen feléjük fordultak. A bejárat előtt még hosszú volt a sor, elegen hallották őket.

- Csak óvatosan kiabálj! – figyelmeztette a férfi. – Tudom, mit csinálok. Nem értem, mi bajod.

- Buzi lettél?

Jason felsóhajtott. Martin ritkán hozta fel vallási, politikai és egyéb nézeteit, de most nagyon kinézett egy kiselőadás. Amire nem volt kíváncsi.

- És ha igen?

- Jason! Ezzel ne viccelődj!

- A francba, Martin! Elegem van abból, hogy az anyámat játszod, és kétnaponta rám akarsz sózni egy kurvát. A barátom vagy, de ez nem azt jelenti, hogy ellenőrizheted és irányíthatod az életem.

- Impotens, elvált, hazudozó kurafi vagy. Ne játszd a szentet!

- Nem játszom meg semmit. Egyszerűen ez az impotens, elvált, hazudozó kurafi megpróbálja jól érezni magát. És nem egy nagyzoló, hazudozó szemétládával, aki kurvákat szed fel.

- Te bunkó seggfej!

Jason keze ökölbe szorult.

- Azt hittem, barátok vagyunk, Martin. De nem így van, igaz? Egyszerűen arról van szó, hogy gazdag vagyok, ismert, és úgy gondoltad, ha velem mutatkozol, az jó lesz. Ugye!? – lépett közelebb hozzá.

- Baromság!

Jason megragadta a mellkasán az inget, és magához húzta.

- Kerülj el engem, de nagyon messzire! Ha pedig valahogy megtudom, hogy keresztbe akarsz tenni nekem, megtalálom a módját, hogy móresre tanítsalak. Ne hidd, hogy azért, mert egy impotens kurafi vagyok, attól még nem tudlak tönkretenni. Világos?

Martin feje vöröslött.

- Igen – szűrte a fogai között.

- Kopj le! – lökte el magától Jason.

Martin eloldalgott. Kenny ekkor lépett ki. Páran füttyögni, tapsolni kezdtek, mire elmosolyodott. Körbenézett. Elindult Jason felé, és megfogta a kezét, így indultak a kocsija felé.

- Sajnálom, ami történt.

- Nem a te hibád. Beszéltél vele?

- Igen. Semmi gond.

- Akkor jó. – Kenny megszorította a kezét.

Jason félóra múlva otthon volt. Kenny egészen az ajtóig kísérte, amin jót mosolygott.

- Szép álmokat!

- Neked is. Délután találkozunk?

- Igen, felhívlak, ha felébredtem.

- Rendben. Jó éjt! – Jason kinyitotta az ajtót, belépett. Nem igazán tudta, hogy búcsúzzon el. Kenny viszont tudta. Puszit nyomott az arcára, és visszaindult a kocsijához. Jason úgy érezte magát, mint egy kamasz. Saját viselkedésén kuncogva csukta be az ajtót.

 

Jason élvezte a vásárlást, bár soha nem volt az a shoppingolós típus. Kenny viszont mindenről tudott valami érdekeset és vicceset mondani, így az egész utat végigvigyorogta. Vett magának is egy-két dolgot, majd megvette ajándékba Kennynek azt a farmert, amivel vagy tíz percig szemezett. Ezen persze vitatkoztak egyet, végül Kenny beletörődött a dologba. Viszonzásul meghívta vacsorázni a férfit egy kis olasz étterembe.

A teraszon kaptak asztalt, kicsit távolabb a többi vendégtől, de Jasonnek ez így pont megfelelt. Kenny elnézést kért, eltűnt a mosdó irányába, így neki volt alkalma végiggondolni a mai napot. Kenny vidám egyéniség volt, sokat mosolygott. Eléggé felvágták a nyelvét, mindenre tudott valamit válaszolni, megjegyzést tenni. Ez tetszett neki. Az meg különösen, hogy férfiként jobban megértette őt, mint egy nő valaha is fogja.

Egyedül azt a figyelmet kellett megszoknia, amivel kettejüket illették. Az eladók nagy szemeket meresztettek, amikor rájöttek, hogy egy párt alkotnak. Összesúgtak. Néha elkapta a mondataikat. Öreg, gazdag pasi a kapuzárási időszak kezdetén fiatal fiúval. Elgondolkodtató volt ez a nézet. Lehet, hogy volt is benne némi igazság – ismerte be kelletlenül. Viszont harminchét évesen öregnek számítana? Felsóhajtott.

- Jason?

A volt felesége hangjára felkapta a fejét.

- Charline? Te mit keresel itt?

- Roberttel vacsorázunk. Integettem, amikor bejöttél, de nem vettél észre.

- Bocsáss meg! A gyerekek?

- Robert húga vigyáz rájuk. Már biztosan lefektette őket, mert holnap iskola. Te? Mostanában nem igazán szeretsz eljárni hazulról…

- Egy barátommal jöttem. Vásárolni voltunk, az édesapjának segítettem születésnapi ajándékot venni.

- Oh, értem. Megleptél, Jason. – Charline elegáns volt, még ebben a környezetben is feltűnő volt. Jason arra gondolt, hogy Kennyvel ő milyen feltűnő lehet.

- Miért?

- A női nem feltétlen híve vagy, de a vasárnap délutánt egy fiúval töltöd. Még nem javult a…?

- Azt hiszem, ahhoz már semmi közöd. – Jason arca megkeményedett – Remélem, Robert ki tudja elégíteni az igényeidet.

- Ez övön aluli volt tőled! – Charline ajka sértetten lebiggyedt.

Jason elmosolyodott, bár nem örömében.

- Úgy csinálsz, mintha te ártatlan lennél.

- Elnézést! – Kenny tétován megállt a széke mögött. – Zavarok?

Az asszony nemet intett.

- Nem, már menni készültem. Charline vagyok, Jason volt felesége.

- Örvendek. – Kenny nem mutatkozott be, még csak el sem mosolyodott.

- Semmit sem változtál – vetette oda az asszony foghegyről, leereszkedően végigmérte Kennyt, majd távozott. Jason is szemügyre vette a férfit. Feszes, fekete farmer fekete zakóval, amely kihangsúlyozta vékonyságát. Sötétlila ing, amitől lilás árnyalatot kapott sötétkék szeme. Elegáns volt, és igazán vonzó. Minden nő megbámulta, és szerencsésnek érezte magát, amiért ő lehet vele.

- Nem ülsz le?

- De. – Kenny leült, de még mindig sötéten bámult Charline után. – Nem kedvelem. – közölte.

- Én sem. Remélhetőleg ma már nem látjuk.

- Kíváncsi, ki vagyok. Lehet belőle bajod, ha megtudja?

- Nem hiszem. Nyugodj meg! Inkább rendeljünk végre, éhes vagyok. A sok mászkálás után, mondjuk, nem is csoda.

- Élvezted. – Kenny felvette az étlapot. Belemélyedt.

- Nem mondtam, hogy nem így volt.

- Akkor jó. – Kenny ránevetett.

A felbukkanó pincérnek elsorolta, mit enne. Jason is leadta a saját rendelését, majd választott egy méregdrága bort, amelyet ő fizetett. Beszélgettek. Kenny úgy rakta a lábát, hogy összeérjen az övével, és a kezük szorosan egymás mellett feküdt a terítőn. Jason elégedett volt. Már a desszerten vitatkoztak, amikor Charline bukkant fel az asztaluk mellett egy férfival.

- Szerettünk volna elbúcsúzni.

- Nem kellett volna. – Jason felállt, kezet szorított volt felesége új férjével. – Robert.

- Jason. Hogy vagy?

- Köszönöm jól. Robert Weiss, Kenny Rights – mutatta be a két férfit egymásnak.

Charline éles tekintettel figyelte őket.

- Hol van Martin? Ő a legjobb barátod, vele szoktál együtt lógni.

- Drágám, ez nem tartozik ránk. – Robert zavarban volt, de Jason csak mosolygott.

- Semmi baj. Martin és én az utóbbi időben nem értettünk egyet néhány dologban. Ennyi az egész.

- Mr. Rights, ön is orvos, gondolom. Jason barátai mindig a kollégái közül kerültek ki.

Kenny kárörvendő pillantást vetett a nőre.

- Nem, asszonyom, nem vagyok orvos, A Blue Butterflyban dolgozom.

- Az valami szórakozóhely? – Charline elgondolkozva ráncolta a homlokát.

A férje arca viszont megrezzent. Nem szólt semmit.

- Igen. Sztriptíztáncos vagyok.

Charline-nak kellett pár másodperc, mire felfogta, mit is mondott a férfi.

- Sztriptíztáncos? – ismételte.

- Igen, az. – Jason elmosolyodott. – És nagyon tehetséges. Most viszont, ha nem haragszotok, szeretnénk befejezni a vacsoránkat.

- Oh, igen, persze. – Robert észbe kapott. Kezet fogott velük, majd sietve elvonszolta onnan a feleségét.

- Ritka esemény, Charline-nak elakadt a szava. – Jason felnevetett.

Kenny az asztalra könyökölt.

- Honnan ismerős Robert Weiss neve?

- Építési vállalkozó. A Weiss and Weiss cég plakátjait az egész városban láthatod.

- Tényleg. – Kenny erősen gondolkodott. – Ő tudta, hogy a Butterfly egy melegeknek fenntartott klub.

- Honnan tudod?

- A reakciójából. Megrezzent az arca, és ő nem kérdezte, mi az a hely. Tehát tudta. Honnan?

- Miért érdekel ez most így hirtelen? Vonzó pasas, ha a te szemszögedből nézzük.

- Te jobban nézel ki – vágta rá Kenny habozás nélkül. – Ismerős volt, azért érdekel. Lehet, hogy tévedek.

- Ismerős? – Jason eltöprengett, aztán megcsóválta a fejét. – Hülye vagyok. Szerintem nem ő az ismerős neked, hanem az öccse, Billy.

- Ő kicsoda?

- A cégük alelnöke. Nős, most válik. Gyereke nincs.

- Válóok?

- A felesége szerint Billy nem veti meg a fiúkat. Persze ezt titokban tartják, csak a család tudhat róla.

- Ami azt jelenti, hogy mindenki tudja.

- Ez így szokott lenni. Szóval mit kérsz desszertnek?

- Csokoládétortát.

- Édesszájú vagy. Öregkorodra meg fogsz hízni.

- Lehet, de mit ér az élet édesség nélkül? – kuncogott Kenny, és a lába visszacsusszant Jason bokái mellé.

 

Jason másnap ebédidőben ahelyett, hogy az egyik cikkével foglalkozott volna, a székében ülve bámult ki az ablakon, és egy almát rágcsált. Tizenegy után ért haza az este, és nagyon jól érezte magát. Most pedig semmi kedve nem volt dolgozni. Az járt a fejében, hogy működhet-e a dolog közte és Kenny között. Eddig nagyszerűen ment minden, de Jason félt egy kicsit attól, hogy ugyanúgy nem tudná kielégíteni a férfit, ahogy a feleségét sem.

- Jason, beszélnünk kell! – Charline úgy robbant be hozzá, hogy Jen nem tudta megállítani.

- Asszonyom…

- Semmi baj, Jen. Megtenné, hogy nem enged be hozzám senkit pár percig?

- Igen, doktor úr. – Jen visszavonult.

Jason szemügyre vette a feldúlt Charline-t.

- Valami baj van?

- Inkább nekem kellene ezt kérdeznem. Utánanéztem a Blue Butterflynak. Az egy meleg klub!

- Igen, de heterók is járnak oda.

- A honlapjukon megtaláltam annak a Rightsnak az életrajzát. Huszonnégy éves kis senki. És… és szerintem homoszexuális!

- Valóban a férfiak érdeklik. – Jason eldobta az almacsutkát, megtörölte a kezét. – Ezeket tudom. Nem kellett volna idáig eljönnöd.

- Felhívtam Martint. – Charline szinte belesápadt a mondandójába. – Szerinte te már voltál azon a helyen, sőt, ő maga akart jobb belátásra téríteni, de te megfenyegetted.

- Hülyeség! Voltam a klubban szombaton este, de Martin egyszerűen felfújja a dolgot.

- Azt is, hogy egy fiúval táncikáltál? Kenny Rights-szal, ha nem tévedek. – Charline szinte büszke volt, hogy milyen okos.

Jason feje megfájdult.

- Charline. Az égvilágon semmi közöd ahhoz, mit csinálok a szabadidőmben. A magánéletem az én életem, világos?

- A gyerekek szempontjából nem mindegy, kikkel barátkozol.

- Hogy jönnek ide a srácok?

- Mi lesz, ha megrontja őket? Molesztálja valamelyiket, vagy még rosszabb?

- Kenny nem pedofil, csupán homoszexuális – közölte Jason keményen.

- Soha nem lehet tudni!

- Aha. Igazad van. Billynek is megmondtad, hogy nem viheti el a srácokat majd a nyáron Disneylandbe?

- Billynek?  Neki mi… - Charline elsápadt, Jason pedig hideg tekintettel meredt rá.

- Pontosan tudod, miről beszélek, ugye? Hát, akkor csak így kérj rajtam számon bármit is. Most előre szólok, hogy ha tovább piszkálod a kapcsolatomat Kennyvel, beszélek a pletykalapok hiénáival Billyről. Robert vajon örülne?

- Ez zsarolás!

- Amit te akartál csinálni, tán nem az? – érdeklődött Jason szinte szelíden. – Kenny különben jövő hétvégén ott lesz nálam.

- Akkor lesznek ott a gyerekek!

- Pontosan. Szeretném, ha megismerkednének vele.

- Ne mond nekem, hogy egy fiú fel tudja állítani a farkad! – Charline mindig elfelejtette, hogy egy szegény farmer lánya, ha dühös lett.

- Még dolgozunk rajta – felelte Jason higgadtan.

Charline az asztalra támaszkodott.

- Vagy talán ő dug téged? – kérdezte kihívóan.

Jason mosolygott, kezdte szórakoztatni a beszélgetés.

- És ha igen?

Charline a fogait csikorgatta.

- Te…

- Amúgy én kérdeztem valaha is, hogy mit csináltok Robertel az ágyban? Ugye nem? Nos, akkor ehhez tartsd magad. Most pedig… tudod, merre van az ajtó, drágám.

Charline úgy csapta be az ajtót maga után, hogy a ajtófélfa mellett lepotyogott a vakolat.

 

Jason a telefonszámláját nézve, megállapította, hogy megnőtt az összege, mióta Kenny belépett az életébe. Valahogy még ez is jó érzés volt. Fontosnak érezte magát tőle, valahová, vagy inkább valakihez tartozónak. Félrerakta a többi befizetendőre váró közé.

- Jason?

Felpillantott. Kenny elegánsan felöltözve állt az ajtóban.

- A teraszajtó nyitva volt a nappaliban – figyelmeztette, és odalépkedett hozzá. Puszit nyomott az arcára. – Kopogtattam. Nem hallottad?

- Nem. A számlákat rendezem. Már ennyi az idő?

- Korábban jöttem.

- Megnyugtattál. – Jason nyújtózott egyet. – Lezuhanyozom. Kérsz addig valamit?

- Nem, köszönöm.

Kenny csütörtökön itt töltötte az estét, feltalálta magát a házban. Visszament a nappaliba, leült a fotelba, maga alá húzta a lábát. Jason az emeletre indult, és beállt a zuhany alá. Kenny eközben az ajándéktasakkal szemezett a kis asztalon. Biztosra vette, hogy a férfi az apjának szánta a születésnapjára, és ez teljesen meghatotta. Elmosolyodott.

Szerdán este nála néztek egy krimit. Pattogatott kukoricát ettek, Jason sört iszogatott. Elaludt a végére, arra ébredt fel, hogy Jason tétován megcsókolja. Jó érzés volt tudni, hogy a férfi vonzódik hozzá. Csak kis híja volt, hogy nem ajánlotta fel neki, aludjon ott nála. Az ösztönei azonban azt súgták, a férfinak még nagyon korai lenne.

Csütörtökön ő jött el a férfihoz, éjfél előtt ért haza. Legnagyobb meglepetésére Jason egy romantikus vígjátékot választott, főszerepben egy homoszexuális párral. Bort ittak, az első korty után végigvihogta az egész estét, és fagylaltot ettek. Összebújtak a kanapén, és rettenetesen imádta, hogy el van kényeztetve.

Tetszett neki Jason zavart igyekezete, hogy jól érezzék magukat kettesben. Nem erőltetett semmit, és neki ez bejött. Szerette volna megcsókolni, de elsietni sem akarta a dolgot. Próbált már összejönni hetero férfival, ám nem működött. Most viszont… nagyon remélte, hogy fog. Ezért is viszi el a szüleihez. Andy nem igazán találta fel náluk magát, és kíváncsi volt, Jason hogyan fog viselkedni.

- Mehetünk?

Kenny nagyot nyelt. Jason fehér nadrágot vett fel, világoskék inggel, fehér nyári zakóval. A haját csak félig szárította meg, ettől sötétebbnek tűnt, mint volt. Kennynek mégis a csípővonala tetszett a legjobban. A fekete bőröv a fehér nadrággal azonnal odavonzotta a tekintetet. Teljesen kiszáradt tőle a szája.

- Valami baj van? – Jason idegesen végigmérte magát. – Rosszul nézek ki?

- Nem, ne butáskodj! – Kenny felállt, gyengéd mozdulattal lesimította a vállán a zakót, és eligazította a gallérját. – Most jó.

- Köszönöm. – Jason úgy érezte, muszáj puszit nyomnia a férfi arcára, és ettől máris jobban érezte magát. – Indulhatunk?

- Igen. Ez apáé? – mutatott a táskára, amit Jason felvett az asztalról.

- Igen. Valamint van egy tálca sütemény a konyhában, és hozd, kérlek, azt a csokor rózsát is.

- Te megbolondultál! – Kenny döbbenten állt.

Jason zsebre tette a mobilját, a tárcáját. Értetlenül felnézett.

- Nem tudom, mire gondolsz.

- Mi ez a sok minden?

Jason felsóhajtott. Kisietett a süteményért, csak akkor válaszolt, amikor visszaért.

- Nem mehetek üres kézzel egy vendégségbe. Anyám le is szedné a fejemet, ha megtudná. Ő sütötte amúgy – emelte meg a tálcát. – Nem vagyok fiatal kölyök, Kenny. Engem még arra tanítottak, ha meghívnak valahová, főleg a kedvesed szüleihez, nem illik ajándék nélkül menni. Kedden megyek anyához, meg szeretne ismerni. Szereti a fehér rózsát.

Kenny elszégyellte magát, és teljesen meg volt hatódva.

- Bocsáss meg!

- Semmi baj. Segítesz?

Jason kocsijával mentek, Kenny irányította, hol forduljon balra vagy jobbra. Mire odaértek, Jason kétszer felhúzta a férfit, mert kis híján rossz helyre fordult be. A végére persze vigyorogtak. A családi ház előtt autók parkoltak, alig tudtak helyet találni a kocsinak. A ház előtt a kertben játékok hevertek a füvön, a hátsó kertből pedig nevetés hangja és sülő hús illata szállt feléjük. A bejárati ajtón mentek be, Kenny óvatosan átlépkedte a játékokat, ahogy elindultak a folyosón.

- Biztos mindenki a konyhában meg a kertben van.

A konyhában nők hada táborozott. Egy idősebb asszony az asztalnál ült, zöldséget szeletelt. Két fiatalabb nő a tűzhely és a pult között váltotta egymást. Egy kamaszlány a homlokát ráncolva jeget pakolt egy fémvödörbe. Egy asszony hangja szűrődött be az udvarról. Jason mély levegőt vett. Mindig is jól elboldogult a nőkkel, de azért most mégis ideges volt.

- Sziasztok! – Kenny a zöldséget szelő asszonyhoz lépett, arcon csókolta. – Szia, anya!

- Sziasztok! – Az asszony arca felragyogott. – Már fel akartalak hívni, hol késtek.

- Tudod, anya, hogy a bátyus képtelen pontos lenni – nevetett a kamaszlány.

A sógornői megölelték a férfit.

- Hogy megy a munka? – kérdezte az egyik.

- Jól, köszönöm. Jason… - Kenny a férfira pillantott, aki udvariasan nem lépett közelebb. – Anya, be szeretném mutatni nektek Jason Youngot. Jason, ő itt az édesanyám, Rita Rights. A húgom, Kelly. A legidősebb bátyám felesége, Anny és a másik sógornőm, Marge.

- Örvendek. Köszönöm szépen a meghívást. – Jason a szemével helyet keresett a süteményeknek. – Édesanyám sütött süteményt. Letehetném valahová?

Marge elvette tőle.

- Igazán nem kellett volna…

- Kenny, a rózsa! – bökte meg a férfit, aki észbe kapott, és odanyújtotta az anyjának.

- Bocsánat. Fogadd szeretettel! Jason ajándéka.

- Oh, de kedves! Nagyon szépek. – Az asszony arca csak úgy ragyogott az örömtől. Vonásaiban Kenny arca köszönt vissza, csupán a szemszíne tért el tőle. – Ma már olyan ritkán kapok virágot. Amíg a gyerekeim kisebbek voltak, legalább kis apróságot kaptam tőlük, most viszont… Mr. Young ez tényleg gyönyörű. Köszönöm.

- Szívesen, Mrs. Rights.

- Doktor, anya. – kotyogott közbe Kenny.

- Szólítson nyugodtan Ritának. Ön orvos?

- Nyugodtan tegezzen. Köszönöm. Igen, nőgyógyászként praktizálok.

Anny felkiáltott.

- Dr. Jason Young! A barátnőm önhöz jár! Sue Tomkins.

- Igen, tudom, ki ő. Valóban a páciensem.

- Hú, Kenny! Összeszedtél egy orvost! – Kelly olyan hangosan suttogta a bátyjának, hogy mindenki hallotta.

Jason nevetett.

- Mi lenne, ha mindenki tegezne? – javasolta.

- Köszönjük. Kenny, kísérd ki az udvarra! Egyetek, igyatok.

- Apának hoztuk – emelte fel a két ajándékot a férfi. – Teraszon az asztalra?

- Pontosan. Ha eléggé jóllakott, majd kibontja őket. Nem kellett volna – csóválta meg a fejét az asszony. – Neki az is elég nagy ajándék, ha együtt a család.

- Tudom, anya, de azért szerettem volna még egy kis meglepetést. – Kenny vigyorgott. – Ne mondjátok, hogy ti nem készültetek semmivel.

- Na, hess, ki a kertbe! – kuncogta az anyja.

Kenny kézen fogta a férfit, és kihúzta a hátsó teraszra. Az asztalra letette az ajándékokat, aztán kihasználva, hogy még senki nem vette észre őket, egy idős, egyenes tartású férfira mutatott.

- Ő az apám, Gary Rights. Mellette a bátyám áll, belgyógyász. Biztos találsz vele közös témát. Ott a fa alatt az a szőke, terhes asszony, Lily, Steve felesége. Most várja a harmadik babájukat. A gyerekeket nem látom, talán az emeleten játszanak. Mike a kisebbik bátyám, épp sörözik, és a nagybátyámnak tart kiselőadást. Egy bankban dolgozik, osztályvezető, vagy mi a csuda. Lily mellett a barna hölgyemény az ő felesége, Carla. A nagybácsikat és nagynéniket hosszas lenne bemutatni – könyörült meg a férfin Kenny. – Meddig jegyezted meg? – kérdezte aztán érdeklődve.

Jason válaszolni akart, hogy semmit, amikor Kenny bátyja, Steve észrevette őket. Meglökte az apját a könyökével, és odasúgott neki valamit. Az öreg azonnal feléjük fordult. Éles, sötétkék tekintete volt, sovány arca. Úgy mérte végig Jasont, hogy felmerült benne a távozás gondolata, de Kenny már leugrándozott a fűre, és persze őt is húzta magával.

- Sziasztok! Szia, apa! – ölelte meg az öreget, akinek azonnal megenyhült a pillantása.

- Szia, fiam! Már azt hittük, nem is jössz.

- Jason vezetett, így eltartott egy ideig, míg ideértünk – mentegetőzött Kenny sietve. – Apa, ő itt dr. Jason Young. Jason, az apám, Gary Rights.

Kezet fogtak. Az öreg felvonta a szemöldökét.

- Orvos?

- Nőgyógyász vagyok.

- Aha… - Az öreg nem is mondott mást, újra a grillre koncentrált.

Steve előrelépett, bemutatkozott. Jason megkönnyebbült, mert ő legalább nem méregette úgy, mintha anyagyilkosnak tartaná.

- Te is buzi vagy? – állt meg mellettük hirtelen Mike, mire jeges csend lett. A férfi láthatóan eléggé felöntött a garatra ahhoz, hogy ne érdekelje, kit bánt meg a kérdésével.

- Bátyó, szerintem sokat ittál! – válaszolta Kenny, a szeme szikrát hányt.

- Na, és akkor mi van?

Jason érezte a feszültséget, így gyorsan közbeszólt.

- Ön Michael Rights, ugye? Kenny már sokat mesélt önről. A bankszakmában dolgozik, igaz? Nem ismeri véletlenül John H. Wells-t?

Mike azonnal kijózanodott a névre. Döbbenetes látvány volt, ahogy hirtelen éber tekintettel meredt rá.

- A főnököm.

Jason majdnem elmosolyodott.

- Tényleg? Micsoda véletlen! Jó barátom, néha összejövünk a golfklubban.

Mike paff volt, hebegett valamit, aztán elvörösödve visszaoldalgott a székéhez. A következő sör helyett inkább kávét kért a feleségétől. Kenny hitetlenkedve pislogott, még az apja és másik bátyja is elismerően bólogatott.

- Te tényleg ismered a bátyám főnökét?

- Csupán szerencsém volt. John a bankárom, hála régi barátságunknak. Tiszta véletlen, hogy a testvéred pont nála dolgozik.

- Elnézést kérek a fiam viselkedéséért – mondta az öreg.

Jason a fejét rázta, és átkarolta Kenny derekát.

- Semmi sem történt. Köszönöm, hogy eljöhettem.

Steve elvigyorodott.

- Akkor meg le a zakóval, helyezzétek magatokat kényelembe. Kenny, hozz inni, mutasd be a többieknek.

- Igenis.

Jason jól érezte magát a Rights családdal. Degeszre ette magát, megismert egy halom rokont, felelgetett a kérdéseikre. Utóbbiak között minden második azt firtatta, komoly-e a dolog közte és Kenny között. Kenny egyik unokatestvére kétséget sem hagyott afelől, hogy szívesen a férfi helyébe lépne. Kenny onnantól kezdve sasszemmel figyelte a lányt, amin Jason jót derült.

Estefelé Steve gitározott, a család körbeülte. Előkerültek a gyerekek is. Az öreg Rights elfújta a tortán a gyertyákat, majd nekiállt kibontani az ajándékokat, míg a többiek sorba álltak a tortaszeletekért. Jason felét bírta megenni a sajátjának, Kenny azonnal le is csapott rá. Végül a fa alatt, az árnyékok között letelepedtek egy székre, Kenny Jason ölébe kucorodott, és jóllakottan pihegett. CD-lejátszóból zene szólt, páran táncolni kezdtek. Kenny apja odaballagott hozzájuk, és leült egy üres székre.

- Köszönöm az ajándékot! Önnek is, Jason.

- Fogyassza egészséggel!

- Azt fogom tenni. Biztosan egy vagyonba került, köszönöm.

Jason elégedett volt. A bor ugyanannyi éves volt, mint a férfi, nem csoda, hogy odáig volt érte.

- Szívesen, apa. – Kenny hangja elég álmosan hangzott. – Tetszett?

- Naná! Imádok barkácsolni, és egy ilyen géppel csodákra leszek képes.

- Kenny mondta, hogy szeret fával dolgozni – mondta Jason. – Mutatott pár dolgot, amit ön csinált. Az a hintaszék nagyon szép lett.

- Igyekeztem. Magának mi a hobbija?

Jason kényelmesebben elhelyezkedett.

- Ha nem a gyerekeimmel vagyok, akkor olvasni szoktam, és cikkeket írok szaklapokba.

- Kenny nem is mondta, hogy van gyereke – csodálkozott el az öreg.

Fia nem válaszolt, mélyen aludt Jason mellkasán.

- Kettő. Josh most lesz másfél hónap múlva tizenegy, Miranda kilencéves múlott nemrég. A volt feleségemmel élnek.

- Miért vált el?

Jason Kenny haját cirógatta.

- A feleségem úgy vélte, hogy már… nem tudom kielégíteni az igényeit. Beadta a válókeresetet.

- Ezt azért gondolta, mert maga a férfiakhoz vonzódik?

Jason egyre jobban tisztelte a férfit, amiért a szemébe nézve kérdezgette.

- Nem, nem azért.

- Értem. Hogyan ismerkedett meg a fiammal?

- Annabelle Pickard-on keresztül. Annabelle a betegem.

- Ah, a kis Belle. Hallottam, mi történt vele. Szegény lány, nem lehet könnyű neki.

- Kemény nő, fel fog épülni.

Az öreg nem felelt. A táncolókat nézték, míg hirtelen oda nem fordult feléje.

- Mit akar a fiamtól? Miért pont ő?

- Nem értem…

- Dr. Young, őszinte leszek. Ön annyira más, mint Kenny. Van pénze, sikeres, elismert, mint a fiamtól megtudtam. Nem tűnik melegnek, még biszexuálisnak sem, mégis együtt van a fiammal. Mit akar tőle? Szórakozást?

Jason keze megállt.

- Soha nem állt szándékomban szórakozni Kennyvel – közölte hűvösen. – Őszinték voltunk egymáshoz már a legelejétől kezdve. Nem tudjuk, hogy működni fog-e közöttünk a dolog, de… meg akarjuk próbálni.

- Ezek szerint nem fogja megcsalni Kennyt egy nővel? Az előző barátja ugyanis ezt tette.

Jason átkarolta Kenny derekát, beszívta az illatát.

- Nem tudnám megtenni.

- Csak miután szakított vele? – gunyoroskodott az öreg.

- Szó szerint gondoltam, hogy nem tudnám megtenni. Nem tudok… - Jason az ajkába harapott. Harminchét éves, és impotens. És nehéz volt bevallani. – Impotens vagyok – mondta nagyon halkan.

Az öreg megmerevedett. Jó ideig nem szólt. Végül felállt, megveregette a vállát. Jason nézte, ahogy a táncolók között a feleségéhez ballag.

- Nem kellett volna elmondanod… - Kenny ébren volt, de meg sem moccant.

- Nem akarsz táncolni? – ütötte el a választ Jason, de aztán csak ültek, és nem moccantak.

Későn távoztak. Kenny hallgatag volt, csak néha szólalt meg, ha Jason nem tudta, merre menjen. A férfi hazavezetett, mert Kenny kocsija ott parkolt a háza előtt.

- Mi a baj? – kérdezte, amikor a férfi szó nélkül elindult az autója felé. – Kenny! – nyúlt utána. A férfi lerázta a kezét. Jason dühös lett. – Elmondanád, mi bajod van? Azóta furán viselkedsz, hogy elárultam apádnak, nem áll fel. Szégyellsz, vagy mi van?

Kenny megállt. Zsebre dugta a kezét.

- Megkérdezte, hogy mit akarok kezdeni egy olyan férfival, akinek még egy nő sem tudja felállítani. Mike szerint csak a pénzed kell, Steve szerint pedig az ismeretséged. Jó véleménnyel vannak rólam, ugye?

- Kenny…  Sajnálom.

- Hagyjuk. Nem is ezek fájnak, hanem… Andyt elmesélte neked apám, igaz? Megcsalt egy nővel, én pedig elvesztettem az önbecsülésem. Most pedig itt vagy te, én meg tele vagyok kétellyel…

Jason mély levegőt vett, majd még egyet.

- Az, hogy nem áll fel… Tudod, már beletörődtem, kísérletezgetni sem akartam már, hogy hátha mégis menne.

Kenny nem fordult feléje, csak elindult.

- Eddig meg sem csókoltál. Miért? – Jason nem mozdult utána.

- Mert nem tudnám abbahagyni. – Kenny megint megállt. – Már attól kívánlak, ha meghallom a hangod, vagy meglátlak. Most is… - Nem folytatta, de a férfi felé fordult. – Annyira kívánlak, hogy majd beleőrülök, de úgy nem akarom csinálni veled, hogy te nem élvezed.

Most Jason dugta zsebre a kezét.

- Azért, mert nem áll fel, még kívánlak. Még érezni akarlak. Tudni akarom, milyen érzés megérinteni a bőröd, milyen ízű a csókod, milyen arcot vágsz, amikor elélvezel… Furcsa módon most, hogy nem reagálok lent, sokkal többet jelentenek ezek a dolgok. És nem  tudom, hogy ki tudlak-e elégíteni, de ha te is akarod… szóval… A csudába! Először kérek egy férfit, hogy feküdjön le velem… - Jason zavartan elhallgatott.

- Tudod, mire kérsz?

- Igen tudom. Bele is izzadtam, mire kimondtam. Egy nővel teljesen természetes lenne, de ez egy olyan helyzet amivel nem tudok mit kezdeni. Nem áll fel, és nem tudom, hogy valaha is fog-e. Eddig soha nem gondoltam ilyesmire, de veled teljesen más lenne. Fogalmam sincs, hogy ez hogyan is megy meg, hogy akarod-e… Francba! – Jason még soha nem érezte ilyen idegesnek magát. És ilyen bizonytalannak. Ismeretlen terepen mozgott, és bármikor megbotolhatott.

 Kenny csak nézte őt a halvány fényben. Komolynak és zavartnak látta a férfit, és ettől lassan megnyugodott.

- Bemegyünk? – kérdezte halkan.

A nappaliban Jason ledobta a zakóját, és a hajába túrt. Tétován nézett a férfira, aki az övé mellé dobta a zakóját, és nekidőlt a kanapénak.

 - Biztos ezt szeretnéd?

- Igen.

Kenny odalépett hozzá, kézen fogta. Az emeletre ballagtak anélkül, hogy ezen kívül megérintették volna egymást. A hálóban nem voltak behúzva a sötétítők, csak a hold ezüst fénye mutatta az utat az ágyig. Egymás mellé ültek le. Jason úgy érezte magát, mint kamaszkorában az első alkalommal. Kenny közelebb húzódott, összeért a válluk.

- Ha nem akarod folytatni, szólj, és abbahagyjuk.

- Rendben.

Jason a férfit nézte. A körvonalait. Érezte a kezét a kezén. A teste melegét a vállánál. Jó érzés volt. Előrehajolt, félúton ért össze az ajkuk. Egyikük sem sietett. Apró csókok, finom érintések. Kenny illata Jason orrában. Jason íze Kenny nyelvének hegyén. Egymás testének melege, ahogy lassú mozdulatokkal megszabadították a másikat az ingtől.

Jasonnek teljesen új élmény volt egy másik férfi teste. Végigsimította, lélegzetvisszafojtva figyelte a reakciókat. Kenny mellkasa egyre gyorsabb ütemben süllyedt és emelkedett. Fantasztikus volt tudni, hogy felizgat valakit, és most nem számított, hogy egy férfi ez a valaki. Eszébe se jutott, hogy bárcsak egy nővel lehetne.

A férfinak nem kellett bizonyítania, sem erőltetnie semmit. S talán ez a nyomás nélküli együttlét volt a legnagyobb hatással rá. Furcsa érzés volt, amikor meztelenül feküdt a férfi alatt. Kenny csupasz teste hozzásimult. Meleg volt a bőre, sima, néhány helyen szőrös. Jason fel akarta fedezni azokat a helyeket, amelyeket érintve sóhajokat csalhat az ajkaira.

Kenny hagyta, hogy felülre kerekedjen. Nem húzódott el, és Jason boldog volt, amikor megérintette a férfi vesszejét. Kenny vágyott rá, és ez olyan jó érzés volt. Tovább simogatta. Csókolóztak. Újra Kenny került felülre, és Jason döbbenten felnyögött, amikor megnyalta őt ott lenn.

- Kenny…

- Ssh… Tudom, hogy… de akkor is ezt akarom csinálni. Zavar? Abbahagyjam?

Jason annyira szerette volna, ha működik köztük a dolog, viszont tudta, hogy ez nem fog csak úgy megoldódni.

- Ne hagyd abba! – kérte halkan.

Kellemes érzés volt. Kennyt nézte, megérintette ott, ahol csak érte. Cserébe a férfi végigcsókolta a combját, majd az egész testét. Nem hagyott ki semmit, olyan helyeket érintett, simogatott, és csókolt, amikről soha nem gondolta volna, hogy ilyen jó érzéseket kelt benne.

- Jason…

- Igen?

Kenny apró csókokkal borította az ajkát.

- Benned szeretnék lenni…

Jason igent mondott, tudta már akkor, amikor feljöttek, hogy ide fognak kilyukadni. Az első érintések megdöbbentették, de nem állt ellen. Kíváncsi volt, másrészről meg élvezte ezt az együttlétet úgy, ahogy még soha nem tette. Engedelmesen a férfi vállaira tette a bokáját, és csak a férfi halk zihálására és érintéseire figyelt, amelytől szinte bizsergett a bőre. Ott lenn… mélyen legbelül…

Olvasta már, hogy az anális szex is lehet jó. Most először tapasztalta meg, és el volt varázsolva. Olyan élvezet volt ez, amely lehetőséget adott neki egy másfajta kielégülésre. Átkarolta a férfit, végigsimított a verítékes bőrén, felnyögött, amikor a vesszeje elért egy pontot, ahol olyan… jó volt. Forró és izmokat megfeszítő gyönyör.

Valamiért sejtette, hogy Kenny nem nagyon szokott felül lenni, és most az ő kedvéért mégis megtette. Azt akarta, hogy neki is jó legyen. Megnyalta az ujját, és a fenekére csúsztatta a kezét. Masszírozta, simogatta, majd nagyon lassan mélyre csúsztatta a férfiban. Kenny megmerevedett, egész teste megfeszült, és abbahagyta a mozgást.

- Ezt… ne… - lihegte.

- Nem jó?

- Túl jó.

Jason örömmámorában legszívesebben felkiáltott volna. Élvezetet okoz! És már nem számított, hogy impotens… Csak összefonódó testük, a veríték a bőrükön, a nyelvük játéka, és a forróság… ott egészen mélyen. Csak ezek számítottak.

Sokáig feküdtek összesimulva. Kenny volt az, aki felkönyökölt.

- Nem okoztam fájdalmat?

- Nem. Kellemetlen volt még az elején, de nem volt vészes. Neked jó volt?

- Igen. Nagyon. – Kenny a mellkasára hajtotta a fejét, nagyot szusszant. – Nem bántad meg?

Jason beleborzolt a hajába.

- Nem. Nagyon jól éreztem magam. És mielőtt megkérdeznéd, egyszer sem gondoltam nőre közben.

- Biztos?

- Igen.  Féltem, hogy majd undorodni fogok, vagy valami ilyesmi, de erről szó sem volt.

- Most megkönnyebbültem. – Kenny felnevetett. Aztán elkomolyodott. – Beszélnünk kell…

- Miről?

- Én eddig nagyon vigyáztam. Tudod, mire gondolok…

- Igen.

Kenny rettenetesen komoly volt.

- Nem szokásom óvszer nélkül lefeküdni valakivel, és soha nem engedtem meg, hogy valaki anélkül csinálja velem, de nálad mégse használtam. Elővigyázatlan voltam, ne haragudj!

Jason fejében száguldoztak a gondolatok.

- Negatív vagy?

- Persze, rendszeresen járok ellenőrzésre.

- Megbízom benned.

- Biztos?

- Igen. Kérhetném, hogy te is bízz meg bennem, de nem hiszem, hogy hasznát vennénk.

Kenny megérintette. Eljátszadozott vele.

- Jó érzés megfogni – mondta.

Jason számára innentől egy olyan világ tárult fel, ami teljesen ismeretlen volt eddig. S tetszett neki. Élvezte, hogy ugyanannyi élvezetet okozhat a férfinak, mint Kenny neki. Élvezte, hogy a férfi szégyen és undor nélkül veszi a szájába a vesszejét, amit ő már rég leírt testrésznek tartott. Egyre inkább rabja lett az érzésnek, hogy a nyelvével és az ujjaival az orgazmusig tudja juttatni a férfit.

S nem csak ezek jelentették számára a legtöbbet ebben a kapcsolatban. Kenny jól megértette magát a gyerekeivel, imádtak együtt lenni. Jóban volt Jason anyjával, sok időt töltött nála. A férfi azon kapta magát, hogy Kenny olyan lett a számára, mint a levegő: nélkülözhetetlen.

 

Charline szokás szerint hívatlanul toppant be Jasonhoz. Jen csak legyintett, és betette az ajtót. Jason az asztalra könyökölt.

- Mi járatban?

- Még mindig dug a kisfiúd?

Jason arcán egyetlen izom se rándult meg, csak a szemöldökét vonta fel.

- Nem értem, mit akarsz – mondta nyugodtan.

- Hallottad, mit kérdeztem, nem? – csapott az asztalra az asszony.

- Nem.

Charline arca elsápadt.

- Miért van az, hogy a gyerekeid imádják? Mást se hallok otthon, minthogy Kenny így, Kenny úgy… Őrjítő, érted?!

- Az is őrjítő, amikor Robertről áradoznak.

- Robert tisztességes, és az apjuk. Természetes, hogy rajonganak érte.

- A gyerekeknek én vagyok az apjuk – javította ki a nőt. – Kenny pedig van olyan tisztességes, mint a te férjed.

- Egy sztriptíztáncos? – visított fel Charline.

- Tisztességes foglalkozás.

- Persze, közbe ki tudja, kiknek teszi szét a lábát. Ő is csak egy hímringyó.

Jason arcán megfeszült egy izom.

- Miért?

- Hogy-hogy miért? Egy buziról beszélünk, azért.

- Értem. Akkor én is hímringyó vagyok?

Charline felkacagott.

- Ne viccelj! Impotens vagy, de nem hiszem, hogy hagynád magad megdugni. Annak a fiúnak csak a pénzed kell. Nem akarom a gyerekeim közelében látni. Megértetted?

Jason szívesen lekevert volna neki egy pofont. Aztán úgy gondolta, inkább szavakkal viszonozza a kedvességet.

- Valóban. Férfi vagyok. Most már igen. No, és Robert? Neki még működik a dolog? Tudod, azért érdekes, hogy veled… a NŐ-vel… nem mentem semmire, de egy fiúval igen. Melyikünk a szánalmas, drágám?

Charline tovább sápadt.

- Azt akarod mondani, hogy csak nálam nem állt fel? – sziszegte.

Jason nem felelt, csak hagyta, hogy egy kis mosoly jelenjen meg a szája sarkában.

- Hagyd békén Kennyt, már figyelmeztettelek. Te tudod a legjobban, hogy engem nem jó felbosszantani.

Charline megint ajtócsapkodással távozott. Jason felállt, megmozgatta a vállát. Kennyre gondolt, finoman megrezzent a teste. Sokkal érzékenyebb lett, mióta együtt voltak. Arról nem is szólva, hogy a vágy ott mocorgott benne.

- Doktor úr, Miss Jennings lemondta  az időpontját – hallatszott Jen hangja. – Hazamegy?

- Igen.

Hamar hazaért. Olvasott, aztán a konyhába indult vacsorát készíteni. Kenny a klubból egyenesen hozzá szokott jönni, pont végez majd az előkészületekkel, mire ideér. Dudorászva készülődött, bort töltött magának. Amikor megszólalt a csengő, még ott volt a kezében a pohár, mikor ajtót nyitott.

- Szia, é… - Meglepődve pislogott Charline-re. – Te mit keresel itt?

 

Az asszonyt kihívó parfümillat ölelte körbe, és kevés ruha, amitől Jason gyanakodva hátrált egy lépést.

- Tudni akarom, hogy tényleg csak nekem nem áll fel a kis huncut… - kuncogta a nő.

Jason elkomorodott. Odalett a jókedve. Charline ivott, ez teljesen nyilvánvaló lett.

- Menj el, kérlek!

- Csak nem a fiúkádat várod? Felhívtam a kis titkárnőd nevében, hogy közbejött egy váratlan eset. Nem fog megzavarni minket.

Jason tudta, hogy Kenny ide fog jönni. Charline nem tudta, de a fiú szinte itt lakott nála. És valószínűleg nem vette be Charline meséjét, mert ha közbe is jött egy sürgős eset, ő maga hívta volna fel azzal, hogy ne várja meg ébren.

- Menj el! – csattant fel.

- Ennyire fontos neked az a kölyök? Az a kis hímringyó?

Jason összeszorította a fogait.

- És neked Robert csak ennyire fontos?

Charline félrekapta a tekintetét.

- Mit érdekel az téged?

- Szerintem a férjét viszont érdekelni fogja – szólalt meg Kenny a háta mögött. Az előszobából kiszűrődő fényben sápadtnak és nagyon dühösnek tűnt.

- Te? – Charline keze ökölbe szorult.

Kenny megkerülte, és Jason mellé lépett. A férfi automatikusan átölelte a derekát. Érezte Kenny megfeszülő testén, hogy milyen mérges.

- Menjen el! Jason most már velem él. Menjen a férjéhez, akiért elhagyta Jasont, őt meg hagyja békén.

Charline szinte toporzékolt.

- Gondoskodom róla, hogy ne láthasd a gyerekeket.

Jason keményen szembe nézett vele.

- Csak egy olyan gyáva fenyegetőzik ilyesmivel, mint te. Menj el!

- Szemét!

- Kenny, kérlek, hozd ide a mobilom! Robert bizonyára örömmel hallja majd, hogy a felesége nálunk időzik.

Charline arca eltorzult. Szó nélkül sarkon fordult, és a kocsijához indult. Jason figyelte, ahogy elhajt, majd becsukta az ajtót. Letette a poharát a pultra, majd felkapta a telefont.

- Szia, Robert. Bocsánat a késői zavarásért, de Charline itt volt. Összevitatkoztunk kicsit, és elég idegesen ment el. Biztos a törzshelyére ment, igen, menj el érte, kérlek. Köszönöm. Jó éjt! – A kanapéra dobta a telefont, majd a konyhába ment megkeverni a vacsorát.

Kenny mozdulatlanul állt.

- Lemaradtam a beszélgetés elejéről – mondta.

- Nem baj. Nem számít.

- Mit akart? Elcsábítani téged, igaz? Nem vagyok hülye, azonnal felismertem a hangját, amikor felhívott.

Jason lekapcsolta a gázt. Túl ideges volt a főzőcskézéshez, és már nem is volt éhes. Valószínűnek tartotta, hogy Kenny se.

- Le akart velem feküdni. – mondta, és felkapta a poharát. Felhajtotta a maradék vörösbort, a poharat meg legszívesebben a falnak csapta volna. Mielőtt végiggondolta volna, megtette. Az üvegcserepek szanaszét szóródtak a nappali túlsó sarkában.

- Szereted őt? – Kenny hangja feszült volt.

- Nem.

- Lefeküdtél volna vele?

- Nem áll fel, mint te is tudod.

- De ha felállna, megtetted volna?

Jason végiggondolta a dolgot.

- Nem.

- Miért?

- Mert nem szeretem. Nem vágyom rá.

- Biztos? És más nők?

- Nem érdekelnek. Mi a fene ez az egész? Veled járok!

- És más férfiak? Velük megtennéd? Hiszen élvezed, ha megduglak!

Jason elsápadt.

- Azért élvezem, mert veled csinálom. Mert benned megbízok. Te is tudod!

- Megbízol… - Kenny megrázta a fejét, aztán otthagyta a férfit. Felfutott a lépcsőn. A hálószobában elkezdte összepakolni a cuccait. – Én így nem tudok veled élni! Attól félve, mikor mondod azt, hogy találtál magadnak mást.

Jason értetlenül állt az ajtóban. Azt odáig értette, hogy Kenny féltékeny. Ennek még örült is. Annak már kevésbé, hogy Kenny úgy gondolta, csak úgy dobja majd másért. Évekkel ezelőtt lehet, hogy ezt tette volna, de mostanra annyit változott. Jó volt Kennyvel lenni. Vele ébredni, vele feküdni. Figyelni alvás közben, vagy miközben a gyerekeivel rohangászik a kertben. Nézni, ahogy elbűvöl másokat a színpadon. Szex közben előcsalogatni belőle azokat az apró nyögéseket. Szerelmes volt belé.

- Ez butaság! Nem akarlak elhagyni másért!

- Meddig? Családra vágysz majd, normális életre, nem egy meleg pár bonyodalmas kapcsolatára. Andy is ilyen volt!

Jason rettentően dühös lett. Két lépéssel ott termett előtte, és maga elé perdítette.

- Ne hasonlíts ahhoz a szemétládához, akiben nem volt elég bátorság, hogy téged válasszon! Jó lenne, ha felfognád, hogy nem akarlak elhagyni. Van családom, két gyerekem és te. Nem vágyom többre. Normális életet élek… veled. Annyi a különbség csupán egy hetero kapcsolat és a mi életünk között, hogy én egy férfiba vagyok szerelmes. Beléd! Felfogtad?

- Jason…

- Beléd szerettem, ezért feküdtem le veled. Mit gondolsz, engedtem volna másnak, hogy belém hatoljon? Nem vagyok kamasz, hogy a kíváncsiságtól fűtve tegyem szét valakinek a lábam. Szóval az önbizalmadnak elmagyarázhatnád, hogy téged akarlak, és nem Charline-t, vagy egy nőt, esetleg egy férfit. – Jason most jött rá, hogy kiabál. Hátrébb lépett, elengedte Kenny vállát, amit eddig szorongatott. – Baromira dühös vagyok. És ideges. És félek. Mindezt együtt. És ha tudni akarod, baromira vágyok arra, hogy megdugjalak.

- Jason… - Kenny pillantása lejjebb vándorolt. Nagyot nyelt.

- Nem Charline miatt vagyok ilyen. Miattad. – Jason nem mert megmozdulni. – Szeretlek, és téged kívánlak. Téged.

Kenny lassan mozdult.

- Mire vársz?

Olyan mohón estek egymásnak, ahogy még soha. Gombok szakadtak le ingről, póló hasadt. Nadrágok hulltak földre. Összesimulva zuhantak az ágyra. Azzal se törődtek, hogy Kenny előzőleg odahajigált cuccait összegyűrik, összekoszolják. Most csak a sürgető vágy volt a fontos, amely elűzte a józan észt. Jason a nyelvével fedezte fel a férfi testét, sietve, saját vágyaitól hajtva. Nyelvével, ujjaival hatolt belé, míg Kenny el nem kapta a csuklóját.

- Most! Gyere!

Nem volt habozás, kétség. Kenny teste lágy volt, és forró, mégis kemény és hűvös. Jason számára egyenlő volt a kéjjel. A szívük egy ritmusra vert, a testük újra és újra egymásnak feszült. Nyögésre nyögés felelt, a test szavára a másik teste. S az út végén csak kapaszkodtak egymásba, mert a másik volt minden kérdésre a válasz, minden érzésre a felelet.

Összebújva feküdtek az ágyon.

- Jó volt?

- Igen. Egy ideje érzékeltem, hogy valami változott a reakcióimat illetően, de túl rövid ideig tartott, hogy reménykedni kezdjek. Azt hiszem, gyakrabban kéne veszekednünk. – Jason felnevetett. – Meggyógyítottál. – mondta kis idő múltán.

- Én?

- Persze. Beléd vagyok szerelmes, nem?

Kenny keze becsúszott a takaró alá.

- Mi lenne, ha azért gyakorolnánk kicsit?

Jason elégedetten elmosolyodott.

- Boldogan – felelte, és hagyta, hogy Kenny egy mozdulattal fölébe kerekedjen…

 

 

Vége