Extra utószóként

Extra

            Rob lábujjhegyen osont a folyosón. Vasárnap volt, azon különleges napok egyike, amikor még C. J. is itthon maradt. Tegnap este, amikor lefeküdt, a férfi még nem volt otthon, de reménykedett, hogy éjszaka hazajött. Szerette volna, ha játszanak egyet még reggeli előtt. Apja szobájának zárt ajtaját látva csalódottan felsóhajtott. Nekidőlt, hallgatózott. Benyitni nem mert, az apja szigorúan a lelkére kötötte, hogy ha zárva találja az ajtót, csak a legnagyobb vészhelyzetben nyithat be. Vajon mit csinálhatnak? Rettentően kíváncsi volt, de aztán eszébe jutott, hogy biztos nyálas dolgokat, amiket akkor, amikor azt hiszik, hogy ő nem látja őket.

Hirtelen kinyílt az ajtó, majdnem beesett. C. J. a szemöldökét felvonva állt előtte.

- Jó reggelt, kisöreg! Miért nem alszol még?

Rob belesett mellette a szobába. Az apja a párnáknak döntötte a hátát, rámosolygott.

- Felébredtem. Nem játszunk?

- Nincs korán még a játékhoz?

- Nincs.

C. J. felkuncogott, aztán egy váratlan mozdulattal érte nyúlt, és a magasba emelte. Rob felkiáltott, amikor a férfi elengedte, aztán nagyot huppant az ágyon az apja mellett, aki azonnal letámadta egy kis birkózásra. Képtelen volt visszafojtani a hangos nevetést, végül kifulladva megadta magát. Karját kitárva végigfeküdt a takarón, és nagyot szusszant. C. J. leült mellé, összeborzolta a haját.

- Hogy aludtál?

- Jól. Mikor értél haza?

- Elég későn, már aludtál.

- Adtál puszit?

- Igen, adtam, de azért adok most is. – C. J. odahajolt hozzá, és puszit nyomott a fiú hajára. – Mit akarsz ma csinálni?

- A játékon kívül?

- A játékon kívül.

Rob elgondolkozva felnézett az apjára.

- Vasárnap van, Davidéknél ebédelünk?

- C. J. fáradt, kicsim, azt hiszem, inkább itthon maradunk.

- És mit fogunk enni?

- Majd főzünk valamit. Segítesz nekünk?

Rob kételkedett abban, hogy az apja és C. J. olyan finomat tud főzni, mint David, de engedelmesen bólintott. Úgy egy órával később balsejtelme beigazolódni látszott, amikor az apja és C. J. vitatkozva álltak a David által írt jegyzetek felett, és azon vitatkoztak, biztos kell-e egy egész csomag isten tudja milyen fűszer a húspácba. Lábujjhegyen átosont a nappaliba, majd kihasználva, hogy az apjáék nem figyelnek, elcsente C. J. mobilját.

- Szia, Alex bácsi – köszönt, amikor a Ferguson házban a családfő felvette a telefont. Alex volt vagy két méter, általában úgy nézett ki, mint a mesékben a rosszfiúk, de amikor hajlandó volt a gyerekeivel lovacskásat játszani, csak egy nagy, vidám mackó volt. – David felébredt már?

- Szia, Rob. Igen, beszélni akarsz vele?

- Igen, ha lehet.

- Mindjárt adom. Drágám, Rob az.

- Szia, Rob, mi újság? – David vidám hangjától Rob mindig felvidult, C. J.-hez hasonlóan ő is úgy nézett ki, akár egy angyal, és kedves volt, arról nem is beszélve, milyen finomakat tudott főzni és sütni. 

- Apa azt mondta, hogy ma ők főznek ebédre.

- C. J. elkért tegnapelőtt pár receptet. Valami baj van?

Rob suttogni kezdett, amikor a konyhában egy pillanatra csend lett.

- Tudod, én nagyon szeretem aput és C. J.-t, de szerintem nem tudnak főzni.

A vonal másik felén lélegzetvételnyi csend lett, aztán David visszafojtott kuncogással válaszolt.

- Miből gondolod?

- Most főznek, és nem hiszem, hogy tudják, mi micsoda. Te fejből tudod, hogyan kell főzni, ahogy anyu, de apuék… kétbalkezesek.

- Kétbalkezesek? – Rob kezdte gyanítani, hogy David eltakarja a kagylót, és szemérmetlenül röhög, amikor őneki itt egy komoly problémát kell megoldani.

- Tegnap tanultam a kertész bácsitól. Azt mondta, az előző kertész kétbalkezes volt, mert sok dolgot rosszul csinált, azt hiszem… - fejezte be kicsit bizonytalanul.

- Értem. Szóval apudék kétbalkezesek.

- Igen.

- Mit tehetek én?

- Arra gondoltam, ha apuék nem tudnak megfőzni, akkor átmehetünk hozzád?

David hangja ellágyult.

- Hát, persze, drágám.

- Nem haragszol érte?

- Nem, gyertek nyugodtan.

- És apuéknak nem fogod elmondani, hogy felhívtalak?

- Drágám, szerintem rá fognak jönni…

Rob erre elhúzta a száját, és megmerevedett. Árnyék esett rá, C. J. a mellkasán összevont karral nézett le rá.

- Már rájöttek – sóhajtotta, és odanyújtotta a mobilt a férfinak. – David az.

- Szia, David. Biztos, hogy egy egész csomag izé… Ellery, mi is az a fűszer, ami kell a pácba? – C. J. visszaindult a konyhába, és közben hümmögött.

Rob a szemét forgatta, és követte. Kíváncsi volt, hogy mit is fognak ők enni, ha az apjáék mégsem tudnak megfőzni. Felült a székre, és onnan figyelte, ahogy az apjáék komoly odafigyeléssel követik a kihangosított telefonon David utasításait. David és Alex beszólásaitól C. J. felhúzta az orrát, amin képtelenség volt nem nevetni. Amikor az apja kinyomta a telefont, hogy most már boldogulni fognak, magához húzta a mobilt, és nyelvét kidugva azon igyekezett, hogy megörökítse C. J. bénázását a hússal. Igaz, kezdett gyanút fogni, hogy valójában az apjáék direkt csinálják az egészet, mégsem szólt rájuk, mert nagyon élvezte az együtt töltött időt.

Az apja kint terített a teraszon, a homlokát ráncolva kérte a segítségét, hogyan tegye fel az evőeszközöket. Ezt mindig eljátszotta, ha otthon ettek.

- Apu, még ezt sem tudod?! – Rob tettetett szemrehányással elvett tőle mindent, és feltérdelt az egyik székre, majd elkezdte az evőeszközöket a helyére tenni. Az apja mosolyogva nekidőlt a korlátnak, mire rosszallóan felpislogott rá. – Most már eszedbe jutott?

Ellery felnevetett, odahajolt hozzá, és megölelte.

- Nagyon ügyes vagy! – dicsérte meg.

- Készen vagytok? – C. J. lelkes izgalommal toporgott az ajtóban. – Hozhatom?

Rob széttárta a karját.

- Ha akarod. – Leült a helyére, engedte, hogy az apja még igazítson a terítéken.

C. J. megérkezett a hússal és a körettel. Rob megdörzsölte az arcát.

- Nem úgy néz ki, mint Davidé.

- Azért, mert ő ételkölteményeket készít, amire az egyszerű halandók nem képesek – vágta rá az apja.

Rob ártatlanul C. J.-re pislogott.

- De te is angyal vagy, mint ő.

A férfi leült mellé, majd megpöckölte az orrát.

- Tudod, az sem mindegy, hogy milyen angyal valaki. Én harcos vagyok, ő pedig nem.

- David akkor milyen angyal?

- Hát, nem is tudom. – C. J. a saját csapdájába esett, segélykérően nézett Ellery-re.

Ellery mindenkinek szedett a tányérjára, és csak utána válaszolt.

- Nem tudom, milyen angyalok vannak, de azt hiszem, David mindenképpen valami házias fajta.

- Házias fajta? – ismételte Rob, és óvatosan megnyalta a húst. – Majd megkérdezem tőle – döntötte el. – Ez finom – jelentette ki.

- Na, ugye?! – C. J. elégedetten hátradőlt a széken. – Ne! – morrant fel, amikor megcsörrent a konyhában hagyott mobilja.

- Majd én felveszem! – Rob felpattant, az apja hiába szólt utána, hogy úgyis C. J.-t keresik. A kijelzőn David mosolygott rá, mire azonnal fellelkesült. – David az! Szia! – vette fel a telefont, és visszaballagott a teraszra.

- Szia, drágám! Jöttök enni, vagy ehető lett apádék főztje?

- Ehető lett, de nem olyan szép, mint a tiéd.

David felnevetett.

- Köszönöm, aranyos vagy.

- David, kérdeztem C. J.-t, de nem tudta megmondani, milyen angyal vagy. Ő harcos, de te? Apu szerint házias fajta.

David sokáig nevetett.

- Valóban?

- Igen. Tényleg vannak házias angyalok?

- Ha apád mondja, akkor biztos úgy van. Ettetek már?

- Most ebédelünk.

- Jó étvágyat! Puszilok mindenkit! Szia, drágám!

- Szia, David! – Rob szófogadó gyerek módjára átadta a puszikat, majd visszaült enni.

Ebéd után segített elmosogatni és rendet tenni, majd bekapcsolta a tévét, és ott is ragadt a Ben10 éppen aktuális, apja szerint ezerszer látott, részénél. Egy idő után képtelen volt nyitva tartani a szemét, és elaludt a végére. Az apja vékony plédet terített rá, és megsimogatta a haját, mielőtt kiment volna C. J.-hez a teraszra.

- Elaludt. Te nem akarsz lepihenni? Alig két órát aludtál. – Ellery leült a férfi mellé.

- Nem vagyok álmos. – C. J. lejjebb csúszott, elfordult, a fejét a férfi ölébe hajtotta, a lábát pedig lelógatta a kanapé karfáján. Ellery lehajolt hozzá, és megcsókolta.

- Akkor mit akarsz csinálni a nap hátralevő részében?

- Semmit. Ha Rob felébredt, elhívom labdázni, meg úszhatnánk is egyet. Utána nem tudom.

- Utána már este lesz, és vacsorázunk.

- És lefeküdhetünk, és holnap munka – sóhajtotta C. J. Nagyot nyújtózott. – Néha utálom ezt a mókuskereket.

Ellery megcirógatta a haját.

- Szereted a munkád.

- Tudom, csak szeretnék kicsit többet lustálkodni. Fáradt vagyok, azt hiszem, és kezdek belefásulni abba a sok szemétségbe, amit látok.

- Aha… - Ellery szeme elkezdett csillogni. Meghúzta a férfi haját. – Nem lehet, hogy az zavar, hogy Rob miatt nem engedheted ki a hangod?

C. J. elvörösödött, és félrefordította a fejét.

- Egy kicsit az is.

Ellery felnevetett, és felhúzta, hogy egy vonalban legyen a szemük.

- Egy gyors menet a fürdőben, amíg Rob alszik? – ajánlotta.

- Apu, rosszat álmodtam… - A fia álmos hangjára Ellery csak halk sóhajt hallatott, és Rob felé fordult.

- Semmi baj, itt vagyok! – nyújtotta felé a kezét.

Egy autó kezdett el dudálni a kapunál, mire mindhárman felkapták a fejüket. Alex kocsija állt be a ház elé, egyedül neki volt távirányítója a kapuhoz. Ellery felvette Rob-ot, úgy ballagtak előre. David kipattant az anyósülésről, és rájuk vigyorgott.

- Csak a fiatokért jöttünk. Elrabolnánk délutánra.

Rob azonnal elfelejtette, hogy rosszat álmodott, miest észrevette az integető Jayne-t és Jay-t a hátsó ülésen. Alex nem szállt ki, csak kikiabált.

- Ide a gyerekkel, és itt sem vagyunk!

- Hová mentek?

- Leugrunk Andrea nyaralójába, Alex horgászni akar.

Rob szeme felcsillant.

- Mehetek, apu?

C. J. odasétált Davidhez, és átkarolta.

- Biztos nem gond, ha veletek megy?

- Szerinted itt lennénk, ha gond lenne? Ne butáskodj! Jayne nem hajlandó jönni nélküle – súgta a férfi C. J.-nek.

- Oh, értem! – C. J. odabólintott Ellery-nek.

Tíz perc múlva Rob átöltözve, a játékaival felszerelkezve robogott Davidhez. Két perc múlva már ott sem voltak. C. J. a fejét csóválta.

- Előbb is gondolkodhattak volna, most majd éjszaka jönnek haza, és holnap mindenki hulla lesz.

- Őszintén? Nem érdekel! – Ellery karon ragadta a férfit, és elkezdte befelé húzni. C. J. értetlenül követte, míg le nem esett neki, hová is vonszolja. Felnevetett.

- Ezt nem gondolod komolyan! Ellery!

- Végigszeretkezhetjük az egész házat, és ha kiabálsz is, senki nem fogja meghallani, csak én. – Ellery elégedett ragadozó vigyorral lökte a falnak az előtérben.

C. J. átkarolta a nyakát, és a férfi ajkára lehelte.

- Lehet, hogy David valóban egy angyal. Az önfeláldozó fajtából…

Ellery felmorrant.

- Rob úgyis kifaggatja, a te Davided még nem tudja, mi vár rá.

C. J. feljebb emelte a kezét, hogy rálásson a gyűrűjére.

- Ő Alex Davidje, nekem csak Ellery-m és Rob-om van.

Ellery hozzátapadt, nekiszorította a falnak. Játékos évődéssel beleszuszogott a fülébe.

- Ez jól hangzik. Mondd még egyszer!

- Melyiket?

- Bármennyire szeretem a fiamat, az ő neve most kicsit vágylohasztóan hatna rám.

C. J. vigyorgott, de ahogy közvetlen közelről belenézett a világoszöld szempárba, a mosoly lassan elhalványult az arcán. A helyét betöltötte a vágy, amelyről egy ideig azt hitte, az együtt töltött hónapok alatt csitulni fog. Tévedett. Minden együtt töltött nappal jobban szerette ezt a férfit, aki meghódította a szívét.

A múlt rossz emlékként és rémálmokként kísértett már csak, mindketten pontosan tudták, hogy amíg élnek, nem fogják elfelejteni a rettegést, a fájdalmat, a megaláztatást. Ám pont ezek emléke segített, hogy még jobban becsüljenek minden együtt töltött percet, ez növelte a napok múltával az egymás iránt érzett szerelmüket.

- Mire gondolsz? – Ellery hozzádörzsölte az orrát az övéhez.

- Csak arra, hogy mennyire szeretlek.

Ellery figyelte, ahogy az olyannyira szeretett indigókék szempár elmélyül, s abban a gyönyörű éjsötétben feltűnik C. J. minden iránta érzett érzelme. A mellkasát összeszorította a hála, amiért túlélték, és együtt lehetnek.

- Mi lenne, ha ezt még elismételnéd párszor?

- Esetleg te is megtehetnéd…

Ellery legyőzötten C. J. vállára hajtotta a fejét.

- Szeretlek! – suttogta.

- Ha a számításaim helyesek, minimum nyolc óránk van, hogy ezt be is bizonyítsd…

Vége