Embertelenségről és emberségről

2012-ben kezdtem bele ebbe a történetbe, mindig íródott hozzá egy kevés, ám a végére csak nem jutottam. Tény, hogy nem az a fajta írás, amivel könnyen tudtam haladni, már csak a téma miatt sem. Általában komoly dilemmában voltam, mit és mennyit írjak a rabszolgatartásról, polgárháborúról. Akkoriban Facebook csoportunk „anyácskája”, Viki rengeteget segített, anyagot keresett nekem, beszélgettünk a történetről. Biztatott, hogy képes vagyok megírni, s végül is, igaza lett. Eltelt ugyan 5 év, de a végére jutottam. Ezúton és még egyszer köszönöm a támogatását!

Az utóbbi időben Meli az, akire rázúdítom az ötleteimet, így most is ő volt a „szerencsés”, aki elolvashatta a kész oldalakat. Rengeteg ötletet, háttéranyagot, képet kaptam tőle, amik nélkül most nem lenne megírva Williamék története. Mint már annyiszor, most is köszönök mindent!

A történet az 1800-as évek közepén játszódik egy déli államban. Gyapottermesztés, rabszolgatartás, embertelenség, és aztán egy polgárháború, ami százezrek életét követelte. Nem a legjobb időszakot választottam egy romantikus történetnek. Valaki meg is kérdezte, hogyan akarok ebből happy endet írni? Azt mondtam, képes leszek rá. Képes voltam, és majd meg lehet kövezni, mert elég eredeti módon tettem, viszont ettől függetlenül a számomra kedves személyek mindegyike túlélte és boldog.

William James Marland személye volt anno, aki először alakot öltött. Földbirtokos, az ültetvényt az apjától örökölte. Kitűnő üzletember, aki józanul mérlegel, és pontosan látja a veszélyeit annak, ami az államok területén történik. Modern eszméivel kicsit kirí a többi gazda közül, hiszen hiszi és vallja, hogy a rabszolga is ember. Ez az egyik oka, amiért állandó viszályban él feleségével, a gyönyörű Isabellával.

Isabella Garrison fiatal, szépségéről ódákat zengenek a környéken. Apja a szomszéd ültetvényes, és mivel lánya egyetlen gyermek, bármit megkaphatott, amire csak szemet vetett. Ami a legrosszabb, bármit meg is tehetett, amit csak akart. Ha halálra korbácsolt egy szolgát, senki nem szólt egy szót sem. Férje azonban korántsem nézi jó szemmel kis „hobbiját”, ami már elég korán házastársi viszonyuk megromlásához vezet. Isabellával azt hiszem, egész pályafutásom legellenszenvesebb karakterét sikerült megalkotnom.

Robert Whylte-Carsont Isabella vásárolja meg, kihasználva férje távollétét. Néma, ám elég jó erőben van ahhoz, hogy valameddig elviselje az asszony kínzásait. Szerencsére William időben érkezik, és ekkor kezdődik az egész történet.

Nagy fába vágtam a fejszémet, amikor úgy döntöttem, hogy a két férfi egymásba szeret. Egy fehér úr és egy néger szerelme. Tény, hogy nem egy fehér tartott fekete szeretőt, lehetne is sorolni pár ismert nevet, én most ettől eltekintek, akit érdekel, utánaolvas. Ha ezektől eltekintünk, én egy olyan mély, őszinte érzelmeket takaró kapcsolatot akartam ábrázolni, ami túlél minden nehézséget. Nem csak a faji megkülönböztetést, diszkriminációt, rasszizmust, ellenszenvet, és polgárháborút, hanem a másikban – akár Williamben, akár Robertben – rejlő, önkéntelen, szülőktől örökölt, negatív viselkedési formákat is. Egymás által képesek fejlődni, alakítani saját véleményüket, formálni környezetük reakcióját.

Nem tudom, hogy ez mennyire sikerült, majd ti elmondjátok, ám abban reménykedem, hogy mindenkiben megérint valamit Williamék története. Sok esetben kihagytam a rabszolgatartás tényleges ábrázolását, formáltam rajta, úgymond éltem az írói szabadsággal, nézzétek el nekem. Mindezek ellenére talán sikerült szívhez szólóan ábrázolnom, miken kellett átmenniük azoknak az embereknek, akik fekete bőrrel látták meg a napvilágot.

Ahogy a bevezetőben is mondtam, szeretném, ha adnátok egy esélyt Robertnek és Williamnek. S közben azt is szeretném, ha elgondolkodnátok azon, mi mennyire szerencsések vagyunk. Fehér bőrünk miatt senki nem ítél meg minket. Szabadok vagyunk, nem kell napi 12-14 órákat (vagy még többet) robotolnunk, és nem fenyeget minket senki korbáccsal, halállal. Igen, valahol tudom, hogy éppen idealizálom kis világunkat, de azt hiszem, ahhoz képest, hogy ők min mentek keresztül (s min mennek ma keresztül az éhbérért dolgozók), a mi életünk maga a kánaán.

Jó olvasást!

Ai