Egyszer volt, hol nem volt...

Mindenki életében van egy pillanat, amikor olyan sugallata támad, hogy ilyen csak a mesékben van. Velem ez tavaly ősszel történt meg, amikor megkeresett egy kiadó, és felajánlotta, hogy kiadná egy novellámat, és aztán majd meglátjuk. Elég nagy dolog egy ilyen ajánlatot kapni, és azt hiszem, ezzel mindenki egyetért. A történet elkészült, el lett küldve, ám arra már sajnos nem jutott erőm/időm, hogy a véleményüknek, javaslatuknak megfelelően átírjam. Igen, erre lehet mondani, hogy ebbe sok időt és energiát kell beleölni. Tisztában vagyok vele. Ám azt ti is látjátok, hogy december vége-január eleje óta két kisebb írás került fel, és nyögvenyelősen haladok minden javítással, átírással, folytatással. Úgy láttam, annak nincs értelme, hogy hitegessek bárkit, meg tudom csinálni, ha nem tudom. Ennek megfelelően olvashatjátok most ezt a történetet, szép hosszú, a kérésnek megfelelően száz oldal, lehetne ragozni, de ezt egyelőre nem fogom megtenni. Jó szórakozást hozzá!

Szeretnék köszönetet mondani a kiadónak, amiért megkerestek, időt és energiát szántak rám. Sajnálom, hogy hiába. Sok mindenre rádöbbentettek íróiságomat illetően, amit soha nem tudok viszonozni. Sok sikert kívánok nekik, és nagyon remélem, találnak helyettem olyanokat, akikbe több kitartás és energia szorult, mint belém.

A köszönetem másik fele annak a csapatnak szól, akik révén még ennyire se futotta volna. Az ő támogatásuk nélkül bizony lehet, hogy korábban feladom. A véleményük sokat segített abban, hogy megismerjem a hibáim, elfogadjam önmagam, és fejlődjek valamennyit. Soha nem tudom majd meghálálni a kitartásukat és a szeretetüket! Köszönöm Anita, Hajnalpír, Lilla, Meli, Mizuki, Yuki, és Kornél! Elnézést, amiért „hiába” dolgoztatok, bár azt hiszem, ez is nézet kérdése. Lesznek olyanok, akik örülni fognak a munkátoknak. :)

A történet elég régi, beletelt némi időbe, mire elővettem. Elég nehezen jutottam vele dűlőre, főleg Leslie okozott gondot. Magabiztos, sikeres férfi, akinek menyasszonya van, és ha úgy vesszük, boldog életet él. Már a történet legelején kiviláglik, hogy ez csak a látszat. A szerelem rég elmúlt, önmaga hitegetése és önbecsülésének elvesztése maradt Sophie-val való szakítása után. Aztán egy gondolat, ami eszeveszett és őrült, jelent neki némi vigaszt. A bosszú soha nem a legjobb döntés, ezt ő is tudja, ám sértett és dühös, és igen, nem túl pasis megoldást választ, de ki vethetne rá követ mindezért?

Nem akar beleszeretni egy férfiba. Sőt, fel sem merül benne, hogy ez egyáltalán megtörténhet, holott Iant már a céghez való belépésekor észrevette, és akaratán kívül, de figyelemmel kísérte. Ian azonban felborít mindent, amit magáról, a férfiakról, a szerelemről és a családról gondolt.

Ian más, mint ő. Keményen dolgozik, támogatja a szüleit, segít otthon, amennyit csak tud. A legjobb barátja az anyukája, és megvannak a saját problémái, félelmei, álmai. Határozott életszemlélete teljesen különbözik Leslie-étől, és pont ez teszi vonzóvá a férfi szemében. Az az igazság, hogy én imádtam azt, ahogyan a világot látja, ahogy az életről gondolkodik, és néha fejbe tudtam volna verni Leslie-t, amiért olyan bizonytalan, önmagának ellentmondó és idegesítő. :D

Sophie-ról nem ejtek szót, nem kedvelem, bocsánat. Azt viszont el kell mondanom, hogy az első változatban nagyon szerettem volna, ha a félénk Sandra és a morcos Al Smith összetalálkozik, és összejön. Lehet, hogy megírom azt a kis részt hozzá, ha úgy alakul, de amúgy mindenki képzeletére bízom a dolgot. Akiről még beszélnék, az Miriam. Nagyon szeretem őt, egy kicsit anyukámról mintáztam, rengeteget ücsörögtünk éjszaka a konyhában. Nagyon szereti a fiát, és képes volt elfogadni őt annak, aki. Mielőtt valaki azt mondaná, hogy ilyen csak a mesében van, én azt mondom, hogy nem – szerencsére. Ő fogalmazza meg a történet mondanivalóját: „… soha ne azzal foglalkozz, amit mások mondanak! Mindenki másként látja a világot, te is, ők is. Nem felelhetsz meg mindenkinek, de önmagadnak igen. A szíveddel láss, ne mások szemével!” Zárójelben tenném hozzá, van még pár mondat ebben a történetben, amik nagyon a szívemhez nőttek. Az előbb említett az egyik.

Elég késő van, tehát nem húzom bő lére ezt a kis beszámolót. Mindenkinek nagyon jó olvasást kívánok! Remélem, úgy fogjátok szeretni ezt a történetet, ahogy én. Bevallom, volt egy pont, amikor azt éreztem, hogy utálom. Utáltam, hogy nincs időm vele mit kezdeni, hiába van ott a fejemben a változtatás. Ám ez a saját tehetetlenségem miatt volt, nem azért, mert nem szeretem.

Köszönöm, hogy elolvassátok!