Egyszer az életben

Ariake: Egyszer az életben

Ainak, hálám jeléül az írásaiért és a szeretetéért

Megjegyzés: Az itt leírtak nem tükrözik az amerikai egyetemi rendszert, ez a saját fantáziám eredménye, ahogy a szereplők és a történet is, ha valaki mégis magára (vagy ismerősére) ismer, akkor az csak a vak véletlen műve! J

Mindig úgy éreztem, hogy a csodákat nem nekem találták ki. Mindent, amit elértem a kemény munkámnak köszönhettem. Az egyetlen, amit talán annak köszönhetek, az az édesanyám. Ő a legnagyszerűbb ember a világon. Tudom, hogy ez most nagyon giccsesen hangzik, de ő tényleg egy csoda.

Anyám nagyon fiatalon esett velem teherbe, még csak 17 éves volt a világra hozatalomkor. Az apám – bár inkább csak a nemzőmnek nevezhetem – lelépett, amikor anyu megmondta neki, hogy engem vár. A családja kitagadta, amikor bejelentette, nem hajlandó engem elvetetni. Így egész életemben csak mi ketten voltunk egymásnak. Elköltözött az aprócska településről, ahol addig élt, ezért én már Tacomában születtem. Mindig azt mondogatja, hogy nagyon szerencsés, mert rengetegen segítették, amikor világra jöttem. Derűje és humora soha nem hagyta cserben. S bár nem voltunk gazdagok, és mindig be kellett osztani a pénzt, mégis… csak vidám napokra emlékezem. Valahogy a nehézségekből kihívást varázsolt, és mosolyogva vetette magát a problémába. Tőle örököltem a kitartásomat, a makacsságomat, na meg a külsőm. Ami, lássuk be, egy férfinak nem a legszerencsésebb. Bár ma ünneplem a fennállásom huszonötödik évfordulóját, alig valamivel nőttem 170 centi fölé. Szőke bongyor fürtjeim, pisze orrom, zöld szemem és kerekded arcformám miatt, még most is sokszor előfordul, hogy középiskolásnak néznek. Ezért a munkahelyemen mindig öltönyt viselek, legalább ott tűnjek komoly szakembernek.

De udvariatlan vagyok! Én itt csak beszélek vallomásos jelleggel, bemutatkozni meg elfelejtek. Mivel apám lelépett, anyu ajándékozott meg a nevével.  A keresztségben a Colin Wilde nevet kaptam. Azon kívül, hogy csak anyu nevelt, teljesen átlagos gyerekkort tudhatok magaménak. Talán, csak annyiban különböztem a többiektől, hogy látva azt, mennyit dolgozik értem, már kiskoromban is csak az volt a célom, hogy egyszer annyi pénzt keressek, hogy neki már ne kelljen dolgoznia. Ezért nincs különösebb hobbim, mindig csak tanultam, vagy olvastam. Máig imádok olvasni, szinte bármit, ami a kezembe kerül, történelmi regényektől kezdve rózsaszín cukormázas történetig mindent, bár a kedvenc műfajom a krimi és a fantasy.

A sok tanulásnak köszönhetően évfolyamelsőként végeztem a középiskolában, és elég magas tanulmányi ösztöndíjjal kerültem be a Seattle Egyetem marketing szakára, még kollégiumi elhelyezést is kaptam. A szobatársam egy másodéves közgazdász hallgató, Ryan volt. Nagyon jó fej, és sokat bohóckodtunk együtt. Nem hagyott kizárólag a könyveim felett görnyedni. Mindig azt mondogatta, hogy „Az egyetemen az a legfontosabb, hogy kapcsolatokat építs ki, mert ezek fogják megalapozni a jövődet, nem a diplomád!”. Tudtán kívül, de neki köszönhetem eddigi életem legnagyobb traumáját. A trauma neve: Adam Cross.

 Még csak két hete jártam az egyetemre, és először készültem hazautazni a koliból, amikor az utazás előtti este magával rángatott, hogy ismerjem meg a barátait. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy elsőre pattantam. Semmi kedvem nem volt a fárasztó utazás előtt bulizással tölteni az éjszakát, de amikor hosszas győzködés után bevetette, hogy van köztük egy másodéves marketing szakos srác, aki hasznos infókat adhat a suliról és a tanárokról, meggyőzött.

Valószínűleg ez volt az életem legrosszabb döntése. Mikor megérkeztünk a kiskocsmába, már mindannyian ott voltak. Törzsvendégek lehettek itt, mert összetoltak két asztalt, amit már nyolcan ültek körbe, és itták a sörüket, vagy mogyorót szemezgettek, miközben nagyban folyt a duma. Egyből őt szúrtam ki a társaságból. Nem csak azért, mert még ülve is magasabbnak tűnt a többieknél, hanem mert még az egyszerű kék kockás ingében is úgy ült köztük, mint király az alattvalói között. Azóta tudom, hogy ez nem sznobizmus, egyszerűen a természetéből fakad. Legyen bármilyen a közeg, ő mindenhonnan kitűnik. Pillanatok alatt magára vonja a figyelmet.

Visszatérve arra az estére, odakövültem a küszöbre. A szívem előbb kihagyott egy ütemet, majd akkorát dobbant, hogy azt hittem kiszakad a bordáim börtönéből. Térdeim remegtek. Hittem, ha lépnem kell, nem fognak megtartani. Még levegőt is elfelejtettem venni, de erre csak akkor jöttem rá, amikor Ryan finoman hátba lökve beljebb tessékelt, hogy ő is beléphessen. Kihasználva az alkalmat, hogy még nem vettek észre, amennyire lehetett alaposan szemügyre vettem őt. Mint már említettem, még ülve is látszott, hogy jóval magasabb nálam. Azóta tudom, hogy 190 centi, plusz némi apró. Fekete haja fémes-kékesen csillogott a lámpa fényében. Profilból is szembeötlő volt erős arccsontja és álla. Az orra nem volt túl nagy, de egyenes vonala arisztokratikus külsőt kölcsönzött arcvonásainak. Bronzbarna bőre kivillant az ingnyakából, vállai szélesek voltak, keze, amellyel gesztikulált beszéd közben nem volt túl széles, de hosszú ujjai könnyedén, játékosan mozogtak, mintha zongorázná az aláfestést a mondanivalójához. Szóval, pont úgy nézett ki, mint amilyen külsőre én mindig is vágytam. Amikor befejezte mondandóját, hangos nevetés tört ki az asztalnál.

Ryan ekkor ért oda az asztalukhoz. Hangos ovációval fogadták. Ő mosolyogva üdvözölte, majd engem is szemügyre vett. Az a csokibarna pillantás a lelkemig hatolt. Villámcsapásként vágott belém a felismerés, hogy én, aki még soha nem járt egy lánnyal sem, mert csak a tanulásra koncentráltam, beleestem úgy egy pasiba, hogy még egy szót sem váltottunk.

Az egész estéből alig emlékszem valamire. Bár mindenki bemutatkozott, csak Adam nevét bírtam akkor megjegyezni. A kék kockás inge mélyen beleivódott az emlékeimbe, meg a friss, üde cédrus illat, amely körüllengte. A gesztusai, a hanglejtése, a mély, borzongató hangja, a mosolya, a nevetése. Pechemre Ryan Adam mellé ültetett le, mert ő volt az a másodéves marketing szakos hallgató, akit be akart mutatni. Az dereng, hogy csak hebegtem-habogtam zavaromban, amikor hozzám szólt. Talán egy értelmes mondatot sem bírtam kinyögni a társaságában. Csak pirulgattam, mint egy szűzlány és ettől még kínosabban éreztem magam. De az este mélypontja az volt számomra, amikor Adamet a barátnőjével, Rebeccával kezdték ugratni. Mint kiderült, Adam az egyetem kosárcsapatában játszott, Becca pedig a szurkolólányok vezetője volt.

Ott és akkor valami összetört bennem. Nem elég, hogy akkor szembesültem vele, hogy talán meleg vagyok, a férfi, akihez életemben először vonzódtam, hetero és foglalt. A többiek beszólásaiból kiderült, hogy Becca egy igazi bombázó és még esze is van, mert az előző évben évfolyamelsőként végzett fizika szakon. Bár, ha belegondolok, még jól is jött ez a sokk akkor, mert már az aggasztott, hogy mennyire lesz kínos sátrazó gatyával felállni egy olyan asztaltól, ahol csak pasik ültek. Ettől az értesüléstől megoldódott a problémám, legalábbis ideiglenesen. Azt inkább nem mesélem el, hogy az este után mi történt a fürdőszobába, mikor Ryan a benyomott söröktől kapatosan hortyogott a szobánkba.

Azon az éjszakán le sem tudtam hunyni a szemem. Egyfolytában rajta kattogott az agyam. Nem tudtam eldönteni, hogy mit tegyek. Ryannel nagyon jól kijöttem, nem akartam kockáztatni kialakulóban lévő barátságunkat azzal, hogy visszautasítom, ahányszor csak elhív. Azt pláne nem mondhatom el neki, hogy miért nem akarok vele menni.

Másnap fáradtan és törődötten indultam haza. Folytatva az éjszakai töprengésem, csak akkor tértem magamhoz, amikor már a tacomai kis házunk kapuját nyitottam. Anyu már röpült is felém. Szőke fürtjei csintalanul repkedtek, bájos keretbe foglalva kedves arcát, amelyről sugárzott az öröm, hogy újra lát. Nekem pedig elfacsarodott a szívem, mikor rájöttem, hogy mekkorát fog csalódni bennem, ha megtudja, hogy úgy tűnik, a férfiakhoz vonzódom.

Szó nélkül öleltem át, nyakába temetve az arcom. Megérezve ismerős anyaillatát, kiszakadt belőlem az előző este óta tartó feszültség és zokogni kezdtem. Anyu elmondása szerint annyira őszintén és mélyen sírtam, mint kicsi gyermekként, amikor valami nagyon fájt. Azt sem tudom, hogy kerültünk be a nappaliba. A következő emlékem már az, hogy anyuval szemben ülök a kanapén az ismerős bútorok között, ő a kezemet fogja, és halk szóval bíztat, hogy mondjam el, mi fáj. Akadozva kezdtem neki életem legnehezebb vallomásának, majd megnyugtató pillantását látva, szinte gejzírként törtek fel a szavak, mondatok. Soha nem volt titkunk egymás elől, most is megosztottam vele minden gondolatomat, félelmemet, bízva abban, hogy a szeretete elég erős lesz ahhoz, hogy megbocsásson nekem.

Amikor befejeztem a vallomásom, nem mertem a szemébe nézni, félve attól, hogy elutasítást vagy undort fogok látni a tekintetében. És ezért mondtam az elején, hogy a legnagyobb csoda, amit a sorstól kaptam az az édesanyám. Tudjátok, mit tett? Az arcomra simította a kezét és úgy fordította a fejem, hogy kénytelen legyek a szemébe nézni. Smaragdzöld szemei, amelyek pont ugyanolyanok, mint az enyémek, gyengéd szeretettel tartották fogva a pillantásom. Amikor látta, hogy nem fogom elvonni tőle a tekintettem, dallamos hangján ezt mondta:

- Kicsim! Soha ne felejtsd el, hogy te vagy a legnagyobb ajándék az életemben. Te vagy a napsugaram! Soha, egyetlen pillanatra sem bántam meg, hogy világra hoztalak! Amióta először a karomba vettelek, azóta csak azt kívánom neked, hogy légy nagyon boldog és találd meg a másik feled, akivel teljes lehet az életed. Ha ő egy férfi, akkor egy férfi! Amíg boldoggá tesz, addig nem érdekel, hogy milyen nemű. Még ha nem is ez az Adam lesz, akit a sors melléd rendelt, hanem esetleg egy másik férfi, amíg boldoggá tesz, addig áldásom rátok. Egyébként is, mindig azt tanítottam neked, hogy keresd meg mindennek a jó oldalát, már ha van ilyen. Így legalább mindig én leszek a legfontosabb nő az életedben! – kacsintott rám kedvesen, nekem pedig egy szikla gördült le a mellkasomról.

Ugye, hogy én vagyok a világ legszerencsésebb embere, amiért ilyen édesanyám van?

Azon a hétvégén sokat beszéltünk a gondjaimról, kaptam tőle egy pár hasznos tanácsot. Ennek köszönhetően nyugodtabb lélekkel indultam vissza vasárnap este a koliba.

Az egyetemi évek szinte egy pillanat alatt szálltak el. Tízfős társaságunk mindaddig együtt maradt, míg a felsőbb éveseink le nem diplomáztak. Ryan visszatért a szülővárosába Siux Fallsba, ahol a családi cégben kezdett dolgozni. Adam a volt szobatársával, Sam segítségével, és a baráti társaságunk néhány más tagjával, Bobbal, Larryvel és Seannal egy közös céget alapított. Adam lett a Cross és Társai cég elnöke, Sean a helyettese és a jobbkeze. Sam a cég jogásza, Bob az informatikus és rendszergazda, Larry pedig a beszerző.

Azt értettem, hogy a társaságból Patrick miért nem tartott velük, hiszen ő vegyészként végzett. Ian szerelmes lett, és a párja után költözött New Orleansba, mert a lány énekesi babérokra vágyott. Kyle pedig a legelső pillanattól kezdve ügyészként akart dolgozni, de azt soha nem mertem megkérdezni, hogy Ryant Adam miért nem hívta a cégéhez.   

Amikor megalapították a céget – ráadásul hab a tortán, hogy a cég alapításának hivatalos dátuma éppen a születésnapomra esett – engem is hívott, hogyha lediplomáztam, akkor csatlakozzam hozzájuk. Tuti, hogy pillanatnyi rövidzárlat lehetett az agyamban, amikor rábólintottam. Ezerwattos mosoly volt a jutalmam érte. Őszintén boldognak tűnt, ezért képtelen voltam neki azt mondani, hogy mégsem megy. Az utolsó évemben már részmunkaidősként dolgoztam velük, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy évfolyamelsőként diplomázzak le. Anyu volt a legboldogabb ember a világon. Képes volt kölcsönkérni egy videokamerát a szomszédtól, hogy felvehesse a búcsúbeszédemet. Marha nagy mázli volt, hogy idegességemben csak akkor vettem észre, hogy a terem hátuljában Adam is ott ül a cég többi tagjával együtt, amikor már a levegőbe dobtuk a fejfedőinket, különben tuti, egy értelmes mondatot sem bírtam volna kinyögni.

Anyu ekkor találkozott először a többiekkel. Sorra bemutattam őket neki. Nagyon büszke voltam rá. Megejtően szép volt az írországi mezők zöldjének színét idéző nyári ruhájában, a szőke fürtjeivel, a huncut csillogással a szemében. Annyira cuki volt, amikor Adamnek bemutatva lassan emelte magasra a fejét, hogy a szemébe nézhessen kézfogás közben. A magas sarkú topánjában is alig ért fel a válláig. A szívembe markolt, ahogy őket néztem, hogy hiába van köztük több, mint 15 év, mennyire jól mutatnak együtt.

* * *

A részmunkaidős időszakomat is beleszámítva lassan három éve lesz, hogy elkezdtem itt dolgozni. Lehet, hogy azért, mert ma ünnepeljük a cég alapításának harmadik évfordulóját, vagy éppen azért, mert ma lettem 25 éves, kezdtem el azon gondolkozni, hogy mi a fenét csinálok?

Lassan hét éve már, hogy szeretem őt. Ez idő alatt csak azt tanultam meg, hogy rejtsem el az érzéseimet. Talán azért sem tudtam eddig lemondani róla, mert Beccát soha nem hozta el a találkozóinkra, majd az utolsó évben váratlanul szakítottak. Soha nem mondta el, hogy mi történt, de az egyetemi pletykákból annyit megtudtam, hogy nagyon összebalhéztak. Utoljára azt hallottam a lányról, hogy New Yorkba költözött, és ott egy helyi csatornánál dolgozik meteorológusként.

Rebecca óta nem hallottam arról, hogy bárkivel összejött volna, de szerintem csak azért, mert Becca miatt annyit szívták a vérét a többiek, hogy inkább eltitkolja a kapcsolatait. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy egyszer csak azt fogjuk hallani, hogy eljegyezte magát. Azt hiszem, akkor szakad majd meg a szívem.

Becsületemre legyen mondva, próbáltam már elfelejteni őt, vagy legalább kevésbé szeretni. Néha, amikor nagyon el voltam kenődve, akkor randiztam is. Lányokkal és fiúkkal is próbálkoztam, de az esetek nagy részében a második találkozóig sem jutottunk el. Így 25 éves létemre az összes szexuális élményem néhány csók és a jobb kezem. Ami lássuk be teljesen elkeserítő. Nem hiszem, hogy képes leszek ezt folytatni. Ahhoz nem vagyok elég bátor, hogy bevalljam neki az érzéseimet. Nem bírom még a gondolatát sem annak, hogy undort lássak a tekintetében. Félek. Tehát marad a B terv: menekülés. Anyu nem lesz boldog ettől. Eddig ő tartotta bennem a lelket. Ő hisz a happy endben, még azután is, amit átélt. Lehet, hogy róla kellene példát vennem, de bennem nincs ilyen töretlen optimizmus.

A B terv a következő: keresek valami munkát Tacomában, és anyám közelébe költözök. Nem mondom, hogy ez egy részletesen kidolgozott terv, de ez van! Haza már nem szeretnék költözni, megszoktam, hogy önálló vagyok, ráadásul anyu megismerkedett egy Joe nevű pasival, akivel komolynak tűnik a dolog. Már éppen ideje volt! Úgy tűnik, hogy mostanában nagyon boldog. Nem akarok visszaköltözni a nyakára, de jó lenne a közelébe élni. Van néhány tacomai cég, akikkel üzleti kapcsolatban vagyunk, de ha egy mód van rá, akkor végleg el szeretnék tűnni Adam életéből, így egyelőre máshol keresgélek. Egy fejvadász cégnél már puhatolóztam, elég biztató választ kaptam tőlük.

De most félreteszem komor gondolataimat, mert készülődnöm kell. Egy elegáns belvárosi étteremben fogunk ünnepelni, és egy óra múlva ott kell lennem. Gyors tusolás, borotválkozás után magamra kapom az egyik elegáns szürke öltönyöm, a kedvenc, a szemem színével megegyező színű selyemingem, az öltönyhöz illő grafitszürke nyakkendőm és már itthon sem vagyok. Csak remélni merem, hogy az ajtóm becsukásával az összes komor gondolatomat is hátrahagyom.

* * *

Úgy látszik a mai este a meglepetések jegyében fog telni. Kezdve azzal, hogy Adam egy kisebb különtermet foglaltatott le. Bár tíz perccel a megadott idő előtt érkezek, már mindenki itt van, még Larry és Bob is, pedig ők a munkán kívül notórius későknek számítanak. Adam ül az asztalfőn, tőle jobbra Sean foglal helyet, akárcsak a vállalatnál. Sean másik oldalán Larry vörös üstöke virít. Ha emlékeztek rá, akkor már mondtam, hogy ő a beszerzőnk. Mellette Bob, az informatikusunk és rendszergazdánk.

  Az asztal másik végén Adammel szemben Sam ül, a cégünk jogásza. Ő tulajdonképpen a Cromwell ügyvédi iroda alkalmazottja, de mivel mi voltunk az első ügyfelei, ráadásul régi barátság fűzi Adamhez – elvégre szobatársak voltak négy éven keresztül a koleszban – még ez sem tűnt annyira furcsának. Ami miatt viszont a padlóról kellett felkaparni az államat, az két dolog volt. Az egyik, hogy az egyetlen szabadon maradt hely Adam bal oldalán van. Ide kísér a pincér. Ezen annyira meglepődök, hogy tiltakozni is elfelejtek. Amikor helyet foglalok, veszem csak észre, hogy a másik oldalamon Sally, a titkárnőnk ül. Azért mondom többes számban, mert tényleg olyan, mintha mindannyiónké lenne. Olyan anyám korú, mindig elegáns, kicsit szigorú arcú asszony, aki mindig precíz, pontos és alapos. Ráadásul szívét-lelkét beleadja a munkájába. Azt hiszem, egy életre elkötelezte magát Adam és a cég mellett, amikor a férje halála után ott maradt egyedül két gyerekkel, és csak Adam vállalta azt a kockázatot, hogy több, mint tíz év kihagyás után felvegye dolgozni. Mindenkihez van egy kedves szava, és bár ez nincs a munkaköri leírásában, de nagyon szívesen segít nekünk, fiúknak abban, hogy egyetlen, ügyfélnek kimenő ajánlatban se legyen hiba. Amikor mosolyogva köszöntöm, veszem észre, hogy Sally és Sam között Kyle ül.

Emlékeztek még rá? Ő is a baráti társaságunkhoz tartozott az egyetemen, de azóta alig láttam, a céghez pedig végképp nincs semmi köze. Ha jól tudom, mióta nem találkoztunk, azóta sikerült bejutnia az ügyészi hivatalba, és egyre sikeresebb. Sam látva értetlen tekintetemet, választ ad ki nem mondott kérdésemre.

- Kyle jelenleg, mint a partnerem vesz részt a vacsorán – simítja birtoklóan a kezét Kyle asztalon felejtett kézfejére. – Remélem, ez neked sem okoz problémát.

Konkrétan köpni-nyelni nem tudok, csak tagadóan rázom a fejem. Az oké, hogy tavaly óta már az Államok teljes területén legális a melegházasság, de eddig a homoszexualitás kérdésköre ebben a társaságban valahogy soha nem merült fel, nem beszéltünk róla. Mindig azt hittem, hogy ez csak engem foglalkoztat, erre kiderül, hogy Sam és Kyle egy pár, és ahogy végignéztem a többieken, ezen senki nem akad fenn.

Ahogy körbenézek, pillantásom összeakad Adamével. Bár az utóbbi pár évben már eljutottam odáig, hogy ha elég erősen koncentrálok, akkor képes vagyok pirulás nélkül kommunikálni vele, ez most nem az a pillanat. Gyorsan lehajtom a fejem és a még üres tányéromat kezdem fixírozni, amikor felhangzik az a borzongatóan tengermély hang mellettem.

- Egyébként én nyertem a fogadást, kérem a 10 dollárokat!

A többiek morgolódva kaparják elő a pénztárcájukat és perkálják le a pénzt Adamnek. Csak Sally nem mozdult mellettem. Végül tőle kapok magyarázatot:

- Tudod, ezek a lükék fogadtak abban, hogy a megbeszélt időhöz képest mennyivel hamarabb vagy később jössz.

- És te?

- Nekem van annyi eszem, hogy ne fogadjak. Meg természetesen kellett egy pártatlan megfigyelő, aki írja a fogadásokat. Nézd!

És tényleg, egy boríték hátuljára fel van írva, hogy ki mire tette fel a 10 dollárját. Valószínűleg csúnyán nézhetek Larryre, aki 20 perc késésre tippelt, mert kicsit duzzogós hangján csak annyit mondott nekem:

- Jól van, na! Reménykedni egy áramszünetben a metrón csak szabad!

- Főleg úgy, hogy taxival jöttem.

- Hmf… – húzta fel az orrát és fordul el, mint egy duzzogó kisfiú. Már ismerem annyira, hogy tudom, csak játszik.

A következő pillanatban már huncut szemekkel vigyorog rám. A kutya sem hinné el róla, hogy egy évvel idősebb nálam. Azúrkék szemével, vörös hajával, szeplőivel és alig 160 centis magasságával olyan, mint egy jóllakott óvodás. A társaságunkból ő az egyetlen, aki még nálam is kevésbé férfiasnak néz ki. Talán ezért is jövünk ki ilyen jól. Ha én dönthetek, akkor tuti, hogy inkább Larry mellett ülnék, és nem Adam oldalán.

Szerencsére mielőtt újra elkaptak volna a kétségbeejtő gondolataim, amit a lakásban akartam felejteni, megérkezik a vacsora. Csupa ínycsiklandozó, finom falat, így inkább az evésre koncentrálok. Vacsora közben csendben beszélgetünk. Én jórészt Sallyvel, a gyerekeiről. Két kis rosszcsont, de a kedves kis gazfickók fajtájából. Egyszer-kétszer előfordult, hogy behozta a srácokat, kedvelem őket.

A vacsora vége felé szóba kerülnek a társaságunk azon tagjai is, akik nincsenek most köztünk. Valahogy úgy alakul, hogy minden hiányzóról a jelenlévő szobatárs számol be. Bob elmeséli, hogy Ian jól érzi magát a munkahelyén, úgy tűnik, hogy megtalálta ott a helyét. A párjával, Edennel pedig már az esküvőt tervezgetik. Szóval ne nagyon lepődjünk meg, ha mindenki kap egy meghívót a jövő nyári esküvőjükre.

Ezek után Sean számol be arról, hogy Patrick egy kozmetikai termékeket gyártó cégnél talált munkát, ahol most szeretnék a kínálatot parfümmel is bővíteni, így ő most különböző illatokkal kísérletezik, és nagyon élvezi. Még egy vicces sztorit is mesél az ő kicsit fanyar stílusában, arról, hogy Patrick elmondása szerint egyszer sikerült egy olyan büdös valamit kotyvasztania, hogy ki kellett üríteni az egész labort, és egy órán keresztül szellőztetni, mire újra munkához láthattak.   

A nevetés elülte után kérdően fordulnak felém. Így elmondom nekik, hogy pont ma reggel kaptam emailt Ryantől. Azt nem árulom el, hogy felköszöntött a születésnapom alkalmából, de arról beszámolok, hogy élvezi a munkáját, most éppen új piaci lehetőségek után kutat, hogy bővíthesse a vállalkozásukat. Pár hete megismerkedett az egyik üzleti partnerük lányával, és minden róla leírt sorából kitűnik, hogy fülig bele van esve, így kérem a többieket, hogy ők is szorítsanak Ryannek, hogy végre sikerüljön neki ez a kapcsolat. Mindenki tudta, hogy az egyetem alatt több lánnyal is járt, komolynak is látszottak, aztán valahogy pár hét után minden kapcsolata zátonyra futott.

Adam vizsla pillantása szinte égeti a fülemet, amíg beszélek, de szándékosan nem fordulok felé. Az est következő meglepetése ebben a pillanatban érkezik. Nem egy, hanem két tortát tolnak be. A csokison egy hármas számot mintázó gyertya ég, a másikon, amit karamellásnak nézek, egy huszonötös. Felcsendül a Happy Birthday, én pedig totál meghatódok, mert még soha nem dörmögte ennyi férfihang nekem a köszöntőt.

- De… hát… hogyan? – nézek körbe kérdőn.

- Elfelejtetted, hogy be kellett adnod az adminisztráció miatt egy önéletrajzot, amikor a diplomaosztó után hivatalosan is nálunk kezdtél dolgozni? – kérdi Adam.

- De…

- Ez az én hibám – vág a szavamba. – Azt hittem, hogy minden fontos adatok tudok rólad, így bele sem néztem, csak betettem a többi papír közé. Sally a múlt hónapban, mikor rendezgette az iratokat, találta meg. Akkor említette meg nekem, mivel érdekesnek találta, hogy a te szülinapod is július tizennegyedikére esik, mint a cég alapításának napja. Mivel a születésnapod mindig a nyári szünetre esett, így eddig valahogy fel sem tűnt, hogy a tiédet sosem ünnepeltük meg. Szóval az összes eddigi elmaradt szülinapodért is bocsánatot kérve, Isten éltessen! – emeli fel a poharát.

A többiek követik a mozdulatát, én meg a meghatottságtól egy szót sem bírok kinyögni. Csak némán emelem a poharam és nyelem befelé a könnyeim. Ezért szeretem ennyire ezt a férfit! A figyelméért, a kedvességéért, a határozottságáért, azért mert képes beismerni, ha ő hibázik és azért is, mert bármilyen kicsinek és ügyetlennek érzem magam mellette, soha nem nézett le. Szeretem a humorát, az intelligenciáját, a temperamentumát, még a hibáit is. Éppen ezért kell eltűnnöm mellőle! Nem sérthetem meg őt a tisztátalan gondolataimmal. Soha nem mondhatom el neki, hogy a fél életem odaadnám, ha hozzá simulhatnék, ha megcsókolhatnám, ha ölelhetném, ha magamba fogadhatnám, ha mellette alhatnék, mellette ébredhetnék és vele élhetnék.

Könny szökik a szemembe erre a gondolatra, nem tudom, hogy törölhetném le úgy lopva, hogy ne szúrjon szemet senkinek. Mákomra ebben a pillanatban csörren meg a telefonom, így gyorsan elnézést motyogva kioldaloghatok a teremből.

A folyosó vége egy kis teraszra nyílt, ide jártak ki jó idő esetén a vendégek dohányozni. Amíg odaérek, gyorsan megtörlöm a szemem. A terasz szerencsémre éppen üres. Veszek egy mély lélegzetet, majd felveszem a telefont.

- Szia, anya.

- Szia, Kicsim. Ne haragudj, hogy csak most telefonálok, de nem akartalak a munkahelyeden zavarni. Isten éltessen, Kincsem!

- Köszi, anyu.

- Mi a baj, Kincsem? Olyan fátyolos a hangod.

- Semmi.

- Biztos? Vagy ez olyan nőcis semmi, ami azt jelent, hogy minden.

Nem állom meg kuncogás nélkül.

- Tényleg semmi, csak most ünnepeljük a cég szülinapját, és azzal leptek meg a kollégák, hogy engem is felköszöntöttek.

- De hisz ez csodálatos, Kicsim! Meghatódtál?

- Meg. Rendesen.

Egy kis békés hallgatás után, vékony hangon megkérdeztem:

- Anya…

- Hm?

Nekidőlök a terasz korlátjának és felnézek a csillagokra.

- Mit szólnál hozzá, ha a közelben keresnék munkát, és visszaköltöznék Tacomába?

- Mi történt, kicsim?

- Nem történt semmi. Tényleg semmi! – nyomatékosítom. – Csak egyszerűen belefáradtam abba, hogy szeressem őt. Ez a viszonzatlan szerelem elszívja minden erőm. Nehéz úgy a közelében lennem, hogy nem mondhatom el neki, mit érzek, hogy nem érinthetem meg. Azt hittem, hogy nekem az is elég, ha csak mellette lehetek, ha érte dolgozhatok, de ez csak egyre nehezebb lesz. Már nem bírom, anya – vékonyodik el a hangom. – Ez már túl sok! Ebbe belehal a lelkem! Talán, ha eltűnök mellőle, akkor képes leszek új életet, új szerelmet találni. Ha szerencsém van, akkor végre viszonozni is fogják.

- Mondhatnám azt, hogy tarts ki, hogy ne add fel, kicsim, de tudom, hogy milyen régóta szereted őt. Így azt mondom, hogy, mint eddig mindig, most is bízom a döntésedben. Ha úgy érzed, hogy ezt kell tenned, akkor tedd meg! Ha találsz itt munkát, de lakást még nem, akkor tudod ugye, hogy várlak haza? Ide bármikor jöhetsz. Ez mindig a te otthonod is lesz.

- Köszi, anyu. Akkor majd számítok rád – mosolyodok el a könnyeimen keresztül.

- De biztos vagy abban, hogy helyes, ha nem mondod neki el, mit érzel?

- Igen. Nem akarom, hogy undorodjon tőlem, vagy szánakozzon rajtam.

- Biztos vagy benne, hogy nem talál téged vonzónak? Hiszen a szőke göndör fürtjeiddel, a hatalmas zöld szemeiddel, és hosszú pilláiddal úgy nézel ki, mint egy angyal. Képtelen vagyok elhinni, hogy akár férfi, akár nő legyen az illető, ne találjon téged vonzónak.

- Csak az anyai büszkeség beszél belőled – kuncogok újra. – Egyébként feltűnt, hogy minden, amit rajtam dicsértél, azt tőled örököltem? De ami vonzó egy nőben, az nem feltétlenül kívánatos egy férfi esetében. De köszönöm, anyu. Már sokkal jobb a hangulatom. Az anyavarázs ismét működött!

- Bármikor, Kincsem! De nem akarlak tovább feltartani, végül is, ma te vagy az ünnepelt! Menj, érezd jól magad, a hétvégén pedig találkozunk, ugye?

- Naná – vágtam rá már vigyorogva. – Addig is vigyázz magadra, és mondd meg Joenak, hogy viselkedjen, mert ha nem, akkor, ha hazaértem számolunk.

Kuncogása még akkor is a fülembe cseng, miután letettük a telefont. Újra az égnek fordítom az arcom, hogy a friss nyári szellő felszárítsa a könnyeim maradékát.

Megfordulok, hogy visszatérjek a társasághoz, de egyből megtorpanok. A szívem, hatalmasat dobban, mint akkor régen, amikor először megláttam őt. Csak most az aggodalom rántja össze. Ott tornyosul sötét alakja az ajtó fényszögében. Arcvonásai kivehetetlenek, de én ennek ellenére, ezer közül is felismerném. Csak reménykedhetek abban, hogy semmi lényegeset nem hallott. Gyávaságom most sem hagy cserben, nem merek erre rákérdezni. Megemelem jelzésként a telefont.

- Anyu volt. Felköszöntött.

- Gyere! A többiek már türelmetlenek, szeretnék megkóstolni a tortát, de azt az ünnepeltnek illik felvágni.

Hangjában valami furcsa felhang rezeg, mintha ideges lenne, de mivel semmi más nem utal erre, így egy idő után elnapolom a problémát. Hamarosan emelkedetté válik a hangulat. Azt hiszem, hogy Adam kissé túlzásba esett, amikor több üveg pezsgőt is rendelt a torta mellé. Az első üveg végeztével Larrynek már nagyon csillog a szeme, így a második üvegből Sean nem engedi inni. Valami csoda folytán ő az egyetlen, akinek Larry ellenkezés nélkül szót fogad.

Az asztal végén Sam már el sem engedi Kyle kezét. Amikor meglátom, hogy Kyle, miközben Bobbal beszélget, megfordítja a kézfejét és összefonja az ujjait Samével, összeszorul a torkom. Az a mozdulat olyan bensőséges érzelmekről árulkodik, ami után én csak sóvárgok. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy féltékenységet, vagy irigységet érzek. Nem az ő boldogságukat irigylem, csak végre szeretnék valakit, aki ugyanilyen természetességgel érint engem.

Meleg tenyér simul finoman a kézfejemre, én pedig halkan nyikkanok egyet a meglepettségtől. A kéz gazdájára nézek. Adam abban a pillanatban visszahúzza az ujjait.

- Bocs, csak kérdeztelek, de nem feleltél. Tölthetek még egy pohárral? – tartotta felém a másik kezével a pezsgőt.

Első gondolatom az volt, hogy köszönettel visszautasítom, de végül inkább csak némán bólintottam. Nem mertem kinyitni a számat, attól tartottam, azon keresztül ugrik ki a szívem. Amint kitöltötte, úgy húztam le, mint a teve egy hónapos karavánút után a vizet. Még szinte le sem tettem a poharat, máris újra töltötte. Ezt is beküldtem az előző után, nehogy unatkozzon odalent. Viszont ez a pár pohár pezsgő, a két szelet tortával és a vacsorával furcsa táncot kezdett el járni a gyomromban, amitől rosszullét kerülgetett. Nem volt már más vágyam, csak hogy lelépjek, kiadjam magamból a felesleget, és aludjak egy jót. Szerencsére Adam holnapra mindenkinek szabadnapot adott, így csak Samnek és Kylenak kell holnap dolgoznia.

Én pedig, ha jól kialudtam magam, akkor holnap hazautazok anyuhoz. Kipihenem magam, felfrissítem az önéletrajzomat és beadom pár helyre. Megírom a felmondásom is, így amint lesz másik állás kilátásba, egyből be tudom nyújtani. Vagy inkább adjam be most? A felmondási időm egy hónap, ha már hétfőn beadom, akkor már augusztus közepe tájékán szabad lennék. Így ha csak szeptembertől kapnék állást, akkor kényelmesebben tudnék hazaköltözni, és új lakást találni. Végül is már van annyi megtakarításom, hogy pár hónapot ki tudok húzni fizetés nélkül. Míg ezen elmélkedtem, annyira elmerültem a gondolataimban, hogy fel sem fogtam és egy újabb pohár pezsgő csúszott le a torkomon. Na, innentől filmszakadás.

Lassan bukkanok fel a semmiből. Egyenként kapcsolnak be az érzékeim. Az első észlelésem az, hogy nem kapok levegőt. A szám nyitva, mégsem jut el a tüdőmbe az éltető oxigén. Valami elzárja az utat, és mozog a számban. Végigsimít a nyelvemen, a fogaimon, feltérképezi a szám belsejét. Basszus, engem éppen csókolnak! De még hogy! Soha, senki ilyen alaposan, ennyire határozottan nem birtokolta az ajkaim.

Ujjak fúrják magukat a fürtjeim közé és húzzák hátra finoman a fejem. Az a kíváncsi nyelv még mélyebben hatol a számba. Forró test simul hozzám. Tiltakozva emelem fel a kezem. Szeretném eltaszítani magamtól. Az oxigénhiánytól színes pontok kezdenek ugrálni lehunyt szemhéjam mögött, mire felfedezem azt a csodát, hogy az orromon keresztül simán kapok levegőt. Az első légvétellel eszmélek rá, hogy csábítómat ismerős cédrusillat lengi körbe. Ettől valahogy a piciny lelkem megnyugszik, viszont a szívem őrült vágtába kezd, érzékeim pedig csúcsra járnak.

Nem akarom kinyitni a szemem! El akarom hinni, hogy tényleg ő az! Add Uram, hogy tényleg Adam legyen, különben belepusztulok a csalódásba! A tenyerem, amellyel el akartam taszítani, egy testbe ütközik. Selymet tapintok az ujjaim alatt. Végigsimítok rajta, óh, ez egy kar… felcsúsztatom rajta a tenyerem, egészen a válláig. Ujjbegyem gallért érzékel… bekíváncsiskodok mögé, megérintem finoman a fülét, hátrasimítok a tarkójára, belefúrom az ujjaim a hajába. Szóval ilyen selymes a tapintása! Nem bírok betelni vele, így miközben még mindig csókol, ujjaim hegyével a fejbőrén kószálok és élvezem, ahogy a hajszálai az ujjaim oldalát simogatják.

Ijesztő, hogy bár még soha nem ittam ennyit életembe, milyen gyorsan kijózanodtam. A szememet kivéve, amit szándékosan lehunyva tartok, minden érzékszervemmel tisztán és élesen érzem őt. Semmi tompaság nincs bennem. Bőrének, hajának érintése, illata csak fokozza a sóvárgásomat.

Telhetetlen vagyok. A másik kezem is felfedezőútra indul. A mellkasát találom meg. Tenyerem a szíve fölé simítom. Érzem, ahogy dübörög alatta. Mély morranást kapok válaszul. Ez a hang megmagyarázhatatlan boldogsággal tölt el!

Értelmem éppen csak pislákoló, utolsó szikrájával elhatározom, hogy tojok arra, hogy hogyan és miért kerültem a karjai közé. Nem érdekel az sem, ha csak egyszeri alkalom lesz, de akkor is kiélvezem ezt a pillanatot amennyire csak lehet. Talán ez az egyetlen alkalom az életemben, hogy vele lehetek. Ezt nem szúrhatom el!

Abbahagyja a csókot, de ajka nem kalandozik el túl messzire. Feltérképezi az államat, arccsontomat, csókot lehel lehunyt szemeimre, végigkalandozik a szemöldökömön, végül homlokon csókol, mint a múzsák. De ettől engem nem az ihlet száll meg, hanem a félelem önt el, hogy mi van, ha elbénázok valamit? Megmerevedek a karjaiban.

Talán tart attól, hogy mondanék valamit, mert azonnal újra lecsap az ajkaimra. Fogalmam sincs, hogy mit művel, de elönt a mámor. Már nem érdekel semmi! Lesz, ami lesz, de ezt a pillanatot ki akarom élvezni és addig nyújtani, amíg lehet. Majd ráérek akkor összetörni, ha már otthon leszek…

Kezem a mellkasáról a nyakába siklik, és két kézzel ölelem magamhoz. Nem akarom elengedni, még nem! Annyit felfogok, hogy a szabad kezével valamit motoszkál köztünk, de csak akkor fogom fel, hogy mit tett, amikor a csuklómat megfogva meztelen mellkasára vonja a tenyeremet. Forró. Nem, ne értsetek félre, nem lázas, csak úgy érzem, hogy szó szerint süt belőle a szenvedély. Ez vajon tényleg nekem szól?

Nem, te hülye! Ilyeneken ne most állj le gondolkozni, mert csak bepánikolsz és elrohansz! Soha, de soha nem lesz még egyszer ilyen lehetőséged! Szóval kapard össze az összes létező és nem létező bátorságod, légy férfi és ne forgasd be magad mindenféle baromságba! Ezen majd ráérsz akkor agyalni, ha már túl vagytok rajta. Hagyd, hogy addig menjen el, ameddig akar, hiszen minden érintése, minden gyengéd gesztusa ajándék, amit többet nem kaphatsz meg az élettől!

Összerezzenek és halkan felnyögök, amikor finoman megszívja a fülcimpám és gyengéden ráharap. Nem hittem volna, hogy érzékeny vagyok ott. Finoman harapdálja a nyakam, én pedig csak döglött halként vagyok képes feküdni, és nyögdécselni. Ráadásul ezektől a kiadott hangoktól mélységesen elszégyellem magam és újra elkap a menekülési kedv. Hogy ezt leküzdjem, elkapom a tenyerem a mellkasáról és a számra szorítom.

Egy ajak simul rá, nyelv tolakszik finoman az ujjaim közé, és simít végig az oldalukon.

- Ne! – hallom meg most először a hangját. – Kérlek! Hallani szeretném a hangod!

Tágra nyílt szemmel meredek rá. Tényleg ő az! Nem álmodok, nem képzelődök, tényleg ő érint, csókol. Lassan elhúzom a kezem a szám elől. Bármit megteszek neki, amire csak kér, csak ne hagyja abba! Ha a hangomat akarja hallani, akkor bármilyen zavarba ejtő is, megteszem.

Ha már arra vándorol a nyelve, akkor újra megcsókol. Erre az érzésre írják a rózsaszín vattacukor történetekben, hogy képtelen betelni vele? Szóval ilyen érzés, amikor azt akarod, hogy ez a pillanat soha ne érjem véget. Nem akarok mást, csak őt érezni, bennem, rajtam, mindenhol. Azt akarom, hogy ha még csak ezekre a pillanatokra is, de birtokolni akarjon engem, ahogy én őt. Minden ízével, porcikájával együtt. Hirtelen átöleli a derekam, megfordul, és magára húz.

- Csókolj meg! – kéri elszántan.  Képtelen vagyok ellenállni parancsoló pillantásának.

Óvatosan hajolok az ajkaira, finoman kóstolgatva őket. Meg akarom jegyezni az ízüket egész életemre. Türelmetlen nyögést kapok feleletül. Kéz simul a tarkómra és von közelebb magához, mintha egészben akarna elnyelni. Fürge nyelv tolakodik be a számba, és bár én vagyok felül, mégis határozottan övé az irányítás. Nem bírom megállni, mosolyra késztet ez a mohóság. Próbálnék elszakadni tőle, hogy egy pillantást vethessek a szemeire, de tenyere tiltakozásképp a tarkómra feszül, és bár lehetetlennek tartom, de mintha még mélyebben hatolna a számba.

Újra átfordul velem. Szó szerint maga alá gyűr. Türelmetlenül, de cseppet sem durván feszíti szét a lábaimat és helyezkedik el közöttük. Rajtam, bár fogalmam sincs miért, csak az alsóm van, ő viszont még csak az ingét gombolta ki. Az alsómon és a nadrágján keresztül is érzem nekem feszülő férfiasságát. Mennyei Atyám! Ez hatalmas és kőkemény! Ha ezt így folytatjuk, akkor hamarosan az az óriási micsoda bennem lesz! Lehet, hogy ezt tényleg nem fogom túlélni?

Míg ezen morfondíroztam, és kezdtem pánikba esni, ő újabb rohamra indul. Ajkaim ostroma után újra a nyakamat veszi célba, majd a kulcscsontomat harapdálja. Érzetem szerint a keze, az ajka ott van mindenütt. Nyelve máris a mellbimbómon kalandozik. Megcirógatja vele, megszívja, finoman megharapdálja, én meg csak nyögdécselni tudok az intenzív érzéstől. Soha nem hittem volna, hogy ennyire érzékeny az a két kis rózsaszín gombocska. Most áttér a másikra, de hogy az előzőt se hagyja magányosan, az ujjaival finoman dörzsölni kezdi.

Nagyon kell koncentrálnom ahhoz, hogy el ne élvezzek! Nagyon elszégyellném magam, ha csak ennyitől elmennék. Nem kell az orrára kötnöm, hogy mennyire tapasztalatlan vagyok. Mintha csak imáim meghallgatattak volna, abbahagyja a melleim izgatását, de mielőtt azt hinném, hogy ennél izgatóbb már semmi sem lehet, keze és ajkai már a hasfalamat járják be. Megőrülök attól az összetett érzéstől, amelyet a hajszálai cirógatása, nyelvének érintése, fogai finom harapása és ujjai hol finom, hol erőteljesebb simítása vált ki belőlem. Már szinte vergődök ebben a mindent elsöprő élményben, amikor abbahagyja és eltávolodik tőlem.

Most tényleg komolyan pánikba esem. Ennyi volt? Itt hagyjuk abba? Pont itt? Nem bírom már elleplezni az érzéseimet. Hangosan zihálok az átéltektől. Próbálok kicsit lenyugodni, hogy legalább egy értelmes gondolatot ki tudjak az agyamból csiholni. Elég kétségbeesetten nézhetek rá, mert egy kis félmosollyal az ajkán annyit mond:

- Nyugi, csak megszabadítalak ettől – majd a csípőmre simítva a kezét, beakasztja az ujját az alsóm korcába, és egy mozdulattal levarázsolja rólam.

Elsötétülő tekintettel mér végig, amitől zavaromba magam elé akarom kapni a kezem.

- Ne! – kapja el a csuklómat. – Gyönyörű vagy!

Rekedtes, mély hangjától még inkább izgalomba jövök, és egy csepp jelenik meg a farkam hegyén. Ő is észleli, ahogy azt is, hogy megadtam magam neki. Megérint ott! Édes Istenem! Már ettől el tudnék élvezni, ahogy az ujjbegyével finoman végigsimít a farkamon a tövétől a hegyéig, majd odahajol és a kibukkanó cseppet lenyalja.

- Finom vagy – néz a szemembe olyan vággyal teli pillantással, amitől elönti a pír az arcomat.

Még mielőtt bármit is reagálhatnék, visszahajol rám, és előbb csak a nyelvével simogatja körbe a makkomat, majd mélyen a szájába vesz. Tenyereim mögé rejtem el az arcom, és az jár a fejemben, hogy a szégyen vagy a gyönyör fog előbb végezni velem?

Ösztönösen felé mozdítom a csípőm, annyira jó, amit csinál. Hogy még inkább zavarba jöjjek, kienged a szájából, megemeli a csípőm, előbb a golyóimat kényezteti az ajkaival, majd még lejjebb halad.

Olyan őrületes, intenzív érzés, amit ott lent a nyelvével művel, hogy kénytelen vagyok elkapni a tenyerem az arcom elől, és rászorítani a farkam tövére, vagy egyből elmegyek.

- Helyes – morran. – Tartsd is még vissza, még nem végeztem!

Egyik kezével ráfog az enyémre, hogy még ne élvezzek el, míg a másikkal ott simogat, ahol az előbb a nyelve járt, miközben újra a szájába vesz. Már az önkívület határán járok, de még nem hagy elélvezni. Egy ujjal lassan beljebb nyomakodik, és belülről simogat. Már képtelen vagyok kontrollálni magam, hangosan kiabálok az élvezettől, de ő nem könyörül rajtam. Még egy ujj belém hatol. Érzem a feszítését, de fájdalmat nem, csak izzó gyönyört.

Még mélyebben hatol belém, és megérint bennem valamit, amitől az önkívület határán járok. Újra és újra megérint azon a ponton, elhúzza a kezem a farkam tövétől, és ha lehetséges még mélyebben vesz a szájába. Áramütés fut végig a testemen a lábujjaimtól a fejem búbjáig. Felrobban körülöttem a világ. Azt hiszem egy kis ideig nem is vagyok teljesen magamnál, mert csak az agyam hátsó zugában érzékelem, hogy kihúzódik belőlem, és felkel mellőlem.

Zihálva kapkodom a levegőt, lassan kezdek megnyugodni. Aztán kicsit meg is ijedek, mikor rájövök, hogy eltűnt mellőlem. Most először fogom fel a környezetem. A szobában barna és drapp színek uralkodnak, megnyugtató, meleg színek. Egy hatalmas mélybarna fából készült franciaágyon fekszem, mellette két oldalt ugyanabból a fából készült éjjeliszekrény áll. Mindkettőn fel van kapcsolva a kis éjjeli lámpa, de a mennyezeti világítás nincs. Fény gyúl az agyamban, ez nagy valószínűséggel Adam hálószobája. Most már csak azt kellene kiderítenem, hogy kerültem ide.

Kuncogást hallok. Odakapom a fejem. Adam áll meztelenül az ajtóban, kezében valami flakonszerűség és egy kis doboz. Megfejtem: óvszer és síkosító. Tágra nyílt szemekkel mérem végig, de pillantásom elakad félúton. Megállapítom, hogy vágya egy kicsit sem hagyott alább, bőszen meredezik előttem. Nehezen szakítom el róla a tekintetem, majd nagyot nyelek, amikor az arcára tekintek.

Éhes szemek siklanak végig a testemen. Érzem, hogy hatással van rám. Vágyam öltájon újra éledezni kezd, amit megpróbálnék takargatni, de parancsoló pillantása megdermeszt. Pont úgy érzem magam, mint az erdei vadak éjszaka a hirtelen felvillanó fényszórók előtt. Mozdulatlanná dermedek, míg ő ragadozóléptekkel elindul felém.

- Ahogy elnézem, jöhet a következő felvonás! – hangjában mély elégedettséget érzek.

Az éjjeliszekrényre teszi a cuccokat a kezéből és leheveredik mellém. Bár a tekintete vad vágyakat sugall, mégis lepkekönnyű érintéssel simít végig rajtam. Ez megborzongat és cselekvésre késztet. Felé fordulok, és simogatni kezdem ínycsiklandozó izmait. Felemelem a fejem, hogy a szemébe nézhessek. Ő az arcomra simítja a tenyerét és ráhajol az ajkaimra. Mentolos fogkrém ízét érzem. Basszus! Tényleg! Az előbb az utolsó cseppig lenyelte a cuccosomat! Ebbe ismét bele kell pirulnom. Ma este többször váltottam színt, mint máskor egy év alatt.

Miközben lágyan és bensőségesen csókol, a keze kalandozik rajtam. Érintése nyomán lángba borul a testem. Végigsimít a hátamon, megfogja a csípőm és közelebb húz magához. Ágaskodó szerszáma a hasamnak feszül, miközben hosszú, játékos ujjaival belemarkol a hátsómba. Nem fájón, mozdulata inkább birtoklást fejez ki, amitől elönt a boldogság. Addig mocorgok, míg át tudom karolni, és szorosan magamhoz ölelni.

Nyelvével újra a mellkasomat kezdi kényeztetni, míg kíváncsi ujjbegye a hátsó bejáratomnál kalandozik.

- Fordulj hasra és húzd fel a lábaid!

Teljesen elbódít az illata, a hangja, az íze, a mozdulatai. Gondolom ennek köszönhető, hogy szó nélkül engedelmeskedem. Kupak pattanását hallom, majd egy kéz simít be a farpofáim közé, amitől, hogy ne tiltakozzak, a fejem a párnába fúrom, és az kattog az agyamba, hogy Istenem megtörténik! Most tényleg megtörténik!

A síkosító kicsit hideg, amitől megremegek ott lent. Egy halk kuncogást hallok feleletül. Ettől olyan zavarba jövök, hogy elhúzódnék, de egy kéz fog rá a csípőmre, hogy ne menekülhessek, és egy ujj hatol belém. Belenyögök a párnába.

- Fáj? – kérdezi, miközben kicsit visszahúzódik. Tagadólag rázom a párnába fúrt fejem, megszólalni nem merek, félek, hogy olyan hangok törnének elő a torkomból, amitől elégnék szégyenemben. Így is értheti, mert újra mélyebben hatol belém. Simogat belülről, fokozatosan tágít, miközben puszikat hint a hátsó fertályomra. Nem bírom ki, újra nyögdécselni kezdek a kéjtől. Tetszhet neki, mert finoman belém harap, amitől felnyikkanok. Még egy ujj társul az előző mellé, majd hamarosan a harmadik is. Eleinte kényelmetlen, feszítő érzés, de hála tehetséges ujjainak, amelyek profi zongoristaként játszanak az érzékeny pontomon, hamarosan újra csak nyöszörgök a kéjtől. Eközben az ajkaival, nyelvével is kényeztet a fenekemen és a csípőmön kalandozva.  Mögém térdel, hátamhoz simulva előre hajol, és azon az irtó szexi hangján a fülembe súgja.

- Remélem eléggé kitágultál, mert én már a határaimon vagyok. Beléd hatolhatok?

Csak egy bólintásra futja a párnába tőlem.

- Hogy szeretnéd? Elölről vagy hátulról?

Kész. Itt haltam meg! Hogy tud egy ilyen zavarba ejtő kérdést ilyen lazán feltenni? És hogy várja el, hogy erre tudjak válaszolni? Amíg a válaszomra vár az éjjeliszekrényről elveszi az óvszert, felhúzza magára és azt is jó alaposan bekeni síkosítóval. Ezt már látom, mert éppen akkor fordulok az oldalamra, és próbálok valami értelmes mondatot összerakni az agyamban. Hogy a francba tudja még ezt is ilyen nyálcsorgatóan erotikusan csinálni? Úgy érzem, hogy elcsöppen a nyálam attól a mozdulattól, ahogy a síkosítót végigsimítja a saját farkán. Nyelek egy nagyot, majd érzékletem szerint egérke hangon cincogom:

- Szeretnélek átölelni közben.

Meleg tekintetet kapok válaszul. Ez nem vérforralóan perzselő, hanem szeretettől átitatott. Rendesen meg is lep vele, de nincs időm ezen töprengeni.

- Azt olvastam, hogy így fájdalmasabb lehet a behatolás. Így is szemből szeretnéd?

Csak bólintani vagyok képes. Azt olvasta? Akkor én lennék az első? Az első pasi akivel lefekszik? Ettől elönt a boldogság.

- Emeld meg a csípődet! – Egy kispárnát igazít a fenekem alá. – Azt hallottam, hogy ebben a pózban így kényelmesebb.

Szét- és felhúzza a lábam, így nagytotálba elé tárul mindenem odalent. Utoljára anyám látott így pelenkázás közben. Zavarban is vagyok rendesen. Mielőtt bármit is reagálhatnék, rám borul.

- Lazulj el, kérlek! Már nagyon érezni akarlak!

Odailleszti a makkját a bejáratomhoz és finoman törekszik előre. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy minden mozdulata élvezettel tölt el, de nem érzek éles fájdalmat, csak erős feszítést. A tudat, hogy ő van bennem, könnyeket csal a szemembe. Persze, hogy nem kerüli el a figyelmét. Odahajol és lecsókolja az éppen kibuggyanó cseppet.

- Ne haragudj! Nem hiszem, hogy most képes lennék abbahagyni – mormolja azon a csábító, tengermély hangján a fülembe. – De próbálok minél kevesebb fájdalmat okozni.

Tiltakozóan rázom a fejem és kézzel-lábbal ölelem, hogy abba ne hagyja.

- Nem fáj… Kicsit kellemetlen… de nem fáj.

- Akkor mehetek mélyebbre?

- Igen – súgom halkan, fejemet a vállába fúrva, mert csak nem bírom a zavaromat teljesen leküzdeni.

Mikor felfogom, hogy milyen finom falat van előttem, akkor elfelejtem, hogy én most éppen zavarban vagyok, és játékosan megharapom a vállát. Halk morranás és egy erőteljes mozdulat ott lent a jutalmam. Pont telibe találta az érzékeny pontomat, amitől nyögés szakad fel a torkomon.

- Ha ilyeneket csinálsz, akkor képtelen leszek visszafogni magam!

- Ne fogd vissza magad, kérlek!

- Oké, de ne feledd, te akartad!

- Rendben!

A következő percek összefolynak az elmémben. A csípője vad vágtába kezd. Minden mozdulata a prosztatámat ostromolja, és ha ez még nem lenne elég a keze, ajka ott van mindenütt, perzsel minden érintése, körülölel az illata, felkorbácsolja a vágyaim a nyögéseivel, sóhajaival, és hogy mindezt én váltom ki belőle. Villámcsapásként csap végig rajtam a gyönyör a lábam ujjától a fejem búbjáig. Még hallom a hördülését, ahogy ő is a csúcsra ér, aztán a józan eszem az öntudatommal kézen fogva távozott.

A kádban térek magamhoz. A meleg víz a vállamig ér, fehér hab veti vissza szikrázva a lámpa fényeit. Nem hideg zománc van a hátam mögött, hanem valami kellemes, megnyugtatóan meleg, rugalmas valami simul hozzám. Valaki vizet csorgat a vállamra, majd gyengéden végigsimít a karomon. Hátrakapom a fejem. Melegen mosolyog rám, amitől szívem újra kalimpálni kezd bordáim ketrecében.

- Magadhoz tértél? – teszi fel az egyértelmű kérdést. Ebből tudom, hogy ő sem olyan nyugodt, mint amilyennek mutatja magát. Bólintok.

- Miért? – kérdezek vissza halkan, szinte suttogva.

- Hogy miért feküdtem le veled? – apró biccentésem után elkomolyodva, kicsit keserű hangon válaszol. – Mert már nincs mit veszítenem.

Nagyon értetlenül nézhetek rá, mert folytatja.

- Ott akarod hagyni a céget, ugye? Hallottam a beszélgetésedet anyukáddal. Nem mindent, de a lényeget felfogtam. Szerelmes vagy viszonzatlanul valakibe és már nem bírsz mellette maradni. Ezért fel akarsz mondani, és eltűnni mellőlem is. Ha pedig már így is, úgy is el akarsz tűnni az életemből, akkor miért ne tegyem meg, ami után már évek óta sóvárgok?

Tágra nyílt szemekkel bámulok föl rá? Mi van? Szóhoz sem jutok.

- Eleinte azt hittem, hogy Ryanbe vagy szerelmes, ezért nem hívtam őt a céghez. Azt akartam, hogy tűnjön el a közeledből, úgy talán engem is észreveszel. De nem változott semmi, még csalódottnak sem láttalak. Ma is figyeltem, ahogy róla beszéltél, de nem volt semmi fájdalom, vagy zavar a hangodban. A telefonálásból pedig leesett, hogy együtt dolgozol most is azzal, akit szeretsz. De ki lehet az? – néz rám töprengve. Ettől a pillantástól elönti a forróság az arcomat. Hirtelen tágra nyílt szemmel, döbbenten néz rám. – Csak azt ne mondd, hogy Sean az! Vele mindig olyan kedvesen mosolyogva beszélgetsz, ahogy velem sosem. Sajnálom, hogy ezt pont nekem kell elmondanom, de Sean már másba szerelmes.

Még mindig nem bírok megszólalni, csak kicsit elfordítom a fejem, hogy ne láthassa a zavarom. Erre finoman az állam alá teszi az ujjait és felé fordítja a fejem, hogy ne vonjam el tőle a tekintetem.

- Mondd! Nem lehetnék inkább én a szerelmed? Nem szeretnél inkább belém? Ígérem, hogy boldoggá teszlek!

Köpni-nyelni nem tudok a döbbenettől.

- Mi?… Miért? – csak ennyit tudok kinyögni.

- Mert már évek óta szerelmes vagyok beléd – hajol oda hozzám, és súgja a fülembe.

Hirtelen fordulok ki az öleléséből, és szembe vele ráülök a sarkaimra.

 - Ne szórakozz velem! – meredek rá dacosan.

- Miért tenném? – néz rám kicsit csodálkozva. – Ha csak egy alkalomra akarnálak, akkor már rég elcsábíthattalak volna. De nem csak egy éjszakára kellesz nekem. Szeretlek, szerelmes vagyok beléd, ezért azt akarom, hogy mindig a közelembe légy, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy nem érhetek hozzád. Szerettem volna, ha csak engem látsz, ha csak engem akarsz, de te mindig szinte menekültél előlem. Nem kérek tőled bocsánatot azért, mert most kihasználtam az alkalmat. Már olyan régóta vágyok rád, hogy nem nevezhetném magam férfinak, ha a mai alkalmat nem ragadom meg. Megkérdezem újra, látsz arra esélyt, hogy ha nem is most, de ha már elfelejtetted a viszonzatlan szerelmedet, akkor belém szeress?

Kutatóan vizslatom, és rádöbbenek, hogy komolyan beszél. Ettől viszont az összes eddig elfojtott érzésem egyszerre tör a felszínre. Elmosódnak az arcvonásai, és némán rázom a fejem. Amint kigördül az első könnycsepp a szememből, látom, hogy pillantását fájdalom felhőzi be és dermedten ül velem szembe. Félreértett.

- Te hülye! – csapok ököllel erőtlenül a mellkasára. – Hogy felejthetném el a szerelmemet, mikor évek óta beléd vagyok szerelmes! – hüppögök. A közel hét éve elfojtott érzéseim egyszerre törnek a felszínre. A felszabadultságtól olyan sírás jön rám, amilyen utoljára akkor, mikor anyunak bevallottam, hogy egy férfit szeretek. Zokogásom hangjai ide-oda pattognak a fürdőszoba falai közt, felerősítve, megsokszorozva azt. Tenyereim mögé rejtem az arcom és próbálom vele elfojtani a hangom. Ha most nem a kádban ülnénk, valószínűleg elmenekülnék és elbújnék egy sarokban, annyira szégyellem magam. Adam bizonyítja, hogy nem méltatlan a szerelmemre, mert szó nélkül magához von, és gyengéden simogatni kezdi a fejemet, pedig tudom, hogy a férfiak mennyire nem bírják, ha valaki sír. Az meg pláne ciki, ha mindezt egy felnőtt férfi műveli.

Azért úgy látszik ő sem kivétel, mert pár perc után érzem, ahogy kezdenek megfeszülni az izmai. Nem akarom kockáztatni, hogy dühös legyen rám, próbálom abbahagyni a sírást, de ettől csak kapkodni kezdem a levegőt. Fejemet simogató ujjai beletúrnak a fürtjeim közé és finoman hátrafeszítik a fejem. Kíváncsian nézek rá, ő pedig kíméletet nem ismerve csap le az ajkaimra. A meglepetéstől elfelejtek levegőt venni. A sírástól taknyom-nyálam egybefolyt. Nem hiszem, hogy jelen pillanatban bármi vonzó is lenne bennem. Ő mégis olyan ráérősen és alaposan járja be a szám, mintha a kedvenc ételét kóstolná. A módszer kétségkívül hatásos, mert a meglepettségemtől a könnyeimet, mintha elvágták volna. Az orromon jelenleg nem igazán kapok levegőt, így csók közben a számon keresztül próbálok némi éltető oxigénhez jutni. Alaposságának hála ez nehezen megy.  Végre ő is észleli, hogy diszkréten fulladozok a karjaiban és szabadon ereszti az ajkaim.

- Megnyugodtál? – néz rám kérdő szemmel, mosolyogva.

- Ühüm – bólintok, és gyorsan megmosom az arcom a vízbe. Abban reménykedek, hogy közben arcom pírját is lemosom vele.

- Mióta? – böki ki az őt foglalkoztató kérdést.

Na, ennyit arról, hogy el tudom tüntetni a vörösségem! Érzem, hogy már a fülem is lángol.

- Az első pillanattól kezdve – motyogom magam elé.

- Hogy? – hajol hozzám közelebb a füle köré ernyőzve a kezét. – Nem hallottam.

Zavaromon átüt a makacsságom, és mielőtt alaposabban végiggondolnám, hogy mire készülök, dacosan felemelem a fejem és a szemébe nézve szinte kiabálva ismétlem meg:

- Az első pillanattól kezdve, amint megláttalak. Most jobb?

Tűz csillan a szemébe, majd elkomorodik, pillantása sötét lesz, majdnem fekete.

- Az boldoggá tesz, hogy te is szeretsz, de ha csak belegondolok abba, hogy mennyi időt elvesztegettünk feleslegesen, elönt a düh – szorul ökölbe a keze.

- Anyukám mindig azt mondja, hogy ahogy történt, úgy kellett lennie. Talán így, hogy ennyit vártunk rá, jobban meg fogjuk egymást becsülni.

Hogy zavaromat elrejtsem, a vállának döntöm lehajtott fejem, és az ujjaimmal nonfiguratív mintákat rajzolgatok mellkasának selymes bőrére. Élvezem, hogy érinthetem, élvezhetem bőrének simaságát és melegét. Adam letartóztatja kóricáló ujjaimat és a mellkasára simítja a szíve fölé a tenyerem. Szabálytalanul dübörgő szíve a tenyerem közepére dobbantja ütemét, és ahogy érzem, az alsó régió is kezd éledezni. Kérdőn nézek fel rá, ő pedig kihasználja az alkalmat és sólyomként csap le a számra. A gyorsaság miatt azt hittem, hogy vadul fog rámarni, de ehelyett lepkekönnyű, apró csókokat hint rá, finoman, a nyelve hegyével simít végig előbb az alsó, majd a felső ajkamon, azután finoman beszippantja az alsót és gyengéden harapdálni kezdi. Mielőtt teljesen elveszíteném a fejem, belém villan egy kérdés. Úgy érzem, hogy azonnal muszáj rá választ kapnom, egy pillanatot sem várhatok. Gyengéden tolom el magamtól, vagyis jobban mondva csak próbálkozom vele, mert nemigen hagyja magát. Így kénytelen vagyok két kézzel a mellkasára támaszkodva eltávolodni tőle. Ettől pont olyan morranást hallat, mint a kutya, aki elől elvették a csontot.

- Nyugi, nagyfiú! – nézek rá huncutul. – Csak egy kérdés, és aztán a tied vagyok.

- Nagy tévedésben vagy! – néz rám morcosan. – Te már MOST az enyém vagy!

Annyi birtoklás van a hangjában és a tekintetében, amitől rögtön haptákba vágom magam odalent. Ösztönösen oda is kapom a kezem. Naná, hogy Adam pillantásával követi a mozdulataim, és egyből kiszúrja zavarom okozóját.

- Na, ugye megmondtam! – néz rám olyan, elégedetten, mint a macska, aki most kapott egy tál tejszínt. Már vonna vissza újra a karjaiba, de enyhén megfeszítem az izmaim. Ennyi is elég ahhoz, hogy ne erősködjön.

- Tényleg csak egy kérdés – nézek rá kérlelve. Ő pedig sóhajtva bólint és várakozás költözik a tekintetébe. – Te mióta szeretsz engem?

Soha nem hittem volna, hogy zavarba tudom hozni, de a napbarnított bőrét enyhe pír színezi be. Szerintem azért, hogy ne lássam a zavarát, megfog, és visszaültet maga elé abba a helyzetbe, mint amiben magamhoz tértem. Annyi a különbség, hogy vágya jelenleg a fenekemnek és a derekamnak feszül. Ettől zavarba kéne jönnöm, de csak a büszkeség önt el, hogy ezt én váltom ki belőle. Reakciója rám sem marad hatástalan, egyre jobban feszülök ott lent én is.  Állát a fejem búbjára támasztja, így nem csak hallom, hanem érzem is, ahogy beszél.

- Nálam ez nem egyik pillanatról a másikra született – kezd hozzá kicsit elgondolkodva. – Egyszer csak azon kaptam magam, hogy figyellek. Elkezdett idegesíteni, hogy mindenkivel szemben kedves, vicces és vidám vagy, de ha velem kell beszélned, akkor nem nézel rám, csak rövid tőmondatokat használsz és eltűnik a mosoly a szemedből. Bevallom, ettől először csak simán megsértődtem, aztán akaratomon kívül is állandóan figyeltelek. Talán azért, mert idegesített, hogy van valaki a társaságunkban, aki nem kedvel engem. Általában ebből nem csinálok gondot, nem kedvelhet mindenki, de ezek a srácok közel állnak hozzám, nem akartam, hogy kettőnk miatt robbanjon szét a csapat. Nem tudnám megmondani, hogy melyik volt az a pillanat, amikor beléd szerettem, de azt tudom, hogy akkor döbbentem rá az érzéseimre, amikor Beccával szakítottunk. Gondolom hallottad, hogy óriási balhét csapott a szakításunknál. – Miután bólintottam, folytatta. – Tudod miért csapott akkora balhét? – Tagadóan ráztam a fejem. – Mert akkor már hónapok óta nem feküdtem le vele. Azzal gyanúsított, hogy félrekefélek. Bár ez nem volt igaz, nem voltam túl meggyőző, mert akkor jöttem rá, hogy azért nem nyúltam hozzá, mert akkor már téged kívántalak. Száz szónak is egy a vége, szakítottunk, én meg el kezdtem azon törni a fejem, hogy kerülhetnék hozzád közelebb. Ekkor született meg a cég ötlete is, ami eddig úgy tűnik, hogy telitalálat volt. Szóval még ezért is hálás lehetek neked. Ezért ütött annyira szíven, mikor kiderült, hogy a cég alapításának hivatalos dátuma éppen a te szülinapodra esik. Mintha a sors is így akarta volna. Töredelmesen bevallom, hogy az egész szülinapi buli ötlete csak azért született meg, hogy egy kicsit közelebb kerüljek hozzád. Nem is gondoltam volna, hogy ekkora sikerem lesz!

Felsandítok az arcára. Ahogy sejtettem, csibészes vigyor terül el vonásain. Nem tudom, hogy honnan veszem a merszet, de egy kicsit le akarom törni a büszkeségét, így mintha véletlen lenne, megmozgatom a csípőm, hozzátörleszkedve. A hatás azonnali. Karok börtönében találom magam, és egy tengermély hang sutyorog a fülembe:

- Ne húzogasd az alvó oroszlán bajszát, mert ha felébreszted, akkor vállalnod kell a következményeket!

- Nem értem, miről beszélsz – próbálok nagyon ártatlanul, tágra nyílt szemekkel felnézni rá. Valami megcsillanhat a szemem mélyén, mert, egy prédára lecsapó sólyom sebességével csap le a számra és vadul falni kezdi. Meg bírnám szokni, ha mindig ennyit csókolóznánk. Amikor elengedi az ajkaimat, hatalmas tenyerét az arcomra simította.

- Imádom, hogy egyre felszabadultabb vagy a társaságomban.

Egy pillanatra megcsapott az aggodalom szele.

- Még nem is ismersz igazán. Mi van akkor, hogyha miután rájössz milyen is vagyok, akkor már nem fogsz szeretni?

- Kis butus! – borzol bele a hajamba, amiért bezsebelhet tőlem egy rosszalló pillantást. – Jó, jó, nem úgy értettem – emeli fel megadóan a kezét. – Arra értettem, hogy bár velem szemben elég zárkózott voltál, azért mégis csak volt majd’ hét évem, hogy megismerjelek. Kötve hiszem, hogy lenne olyan tulajdonságod, amit nem bírnék elviselni. Hacsak szex terén nincsenek furcsa szokásaid. Bár egy kis perverzió még vonzó is lehet – néz rám hamiskásan.

- Mondd, észrevetted?

- Mit? – néz rám kicsit értetlenül.

A francba, zavarba jöttem a saját kérdésemtől.

- Hogy nekem te voltál az első…

- Miiii? Nem hallom! – Hajol közelebb a számhoz.

- Hogy nekem te voltál az első! – megismételni már valamivel könnyebb volt, de még így is… szerintem még a talpam is belepirult ebbe a kérdésbe.

- Mármint az első férfi? – néz rám kicsit értetlenül.

Tagadóan rázom a fejem. Hogy a fenébe magyarázzam el neki úgy, hogy ő is megértse, és az én fejem se füstöljön el zavaromban. Mázli, hogy mire összekapnám a gondolataimat, addigra neki is leesik. Mókás figyelni az arcát, ahogy az érzelmek végigfutnak rajta. A felismerés, a hitetlenkedés, a döbbenet, majd az öröm.

- Most legszívesebben addig szeretnélek, amíg újra el nem ájulsz a gyönyörtől – ölel magához szorosan. – De nem lenne jó, ha tested már az első alkalommal leterhelnénk, így inkább próbáljunk ki valamit, amivel megoldhatjuk mindkettőnk problémáját – simít feszülő tagomra a víz alatt.

Érintésétől megremegek és felnyögök.

- Ha így folytatod az elcsábításom, nem leszek képes úriemberként viselkedni, és itt, ezen a szent helyen teszlek újra magamévá – morran a fülembe.

- Tégy, amit csak akarsz!

- Teee! Mondtam már neked, hogy ne rángasd az oroszlán bajszát, mert megjárod!

Szavaival ellentétben, bár türelmetlenül, de mégis gyengéden és alaposan lát neki a megmosdatásomnak. Szeretném szavakba önteni az érzéseim, de képtelen vagyok rá. Érintése nyomán apró tüzek gyúlnak a bőrömön. Mire befejezi minden testrészemre kiterjedő fürdetését, már remegek az izgalomtól. Súlyosbítja a helyzetet tusfürdőjének az egész fürdőszobát betöltő cédrusillata, ami az orromba kúszva még inkább fokozza a vágyaimat. Amikor végez, könnyedén kiemel a kádból és a mosógép tetejére hajtogatott törölköző felé int.

- Én is szeretnélek megmosdatni téged.

- Nem! Ha most hozzámérsz, itt robbanok fel! – felel fojtottan.

Ahogy feláll a kádban, szembe találom magam hatalmas, büszkén meredező instrumentumával. Nagyot nyelek. Ez… mind… bennem volt? És én túléltem? Mégis… nem félelem, hanem vágy jár át, hogy újra magamba érezhessem.

- Ne nézz így rám, mert még a hálószobáig sem jutunk el!

Nagyot nyelve kúszik fel lassan a pillantásom az ágyékáról azokon a guszta kockákon át a bronzbarna, izmos mellkasára. A bőrén megcsillanó és lassan legördülő vízcseppek láttán erős késztetést érzek, hogy a nyelvemmel akasszam meg az útjukat. Tovább emelve a tekintetem a vízcseppek eredete felé, újabb látványosságon akadt meg a szemem. Izmos gömbölyű vállak, harapnivaló kulcscsont és csuklyás izmok. Feljebb siklatom a pillantásom a nyakára és a kóstolnivaló ádámcsutkájára. Felfedezem, hogy egy ér a füle alatt sebesen pulzál. Az arcára nézve, vágytól sötét tekintetét látva, összerezzenek. Nem a félelemtől, hanem mert ostorként csap végig rajtam a vágy. Nem tudom, hogy mit láthat a tekintetemben, de a reakciója villámgyors.

- Én szóltam!

Életemben nem láttam még ilyen gyorsan megmosakodni senkit. Számomra csak egy pillanatnak tűnik, és máris mellettem állva törölközik. Én még mindig dermedten állok, megbűvölve a tekintetétől, mely nem ereszt.

 A következő pillanatban a vállára kap, és – mint egy ősember, aki a vackára viszi az asszonyát – vonul át velem a hálószobába. Ha a döbbenetem, hogy milyen könnyedén kapott fel, nem némít el, akkor tuti, hogy kuncogni kezdek ettől a gesztustól.

Várakozásommal ellentétben nem ledob az ágyra, hanem finoman talpra állít az ágy mellett, és a kezembe szorongatott törölközőt elvéve letörölgeti a még nedves bőrömet.

- Tényleg komolyan gondoltad, hogy azt tehetek veled, amit csak akarok?

Kicsit félszegen bólintok. A vágyam felülírja minden félelmemet és zavaromat. Nem érdekel, hogy életemben először állok meztelenül, álló farokkal egy férfi előtt. Nem érdekel semmi más, csak az, hogy újra érezzem őt minden porcikámmal.

- Tényleg komolyan gondoltam, hogy ma éjjel már nem akarlak újra teljesen magamévá tenni, bár ez lesz eddigi életem legnagyobb kihívása. Azt szeretném, ha életed első szerelmes éjszakájáról csak szép emlékeid maradnának, tehát ha valamit nem szeretnél, vagy ellenérzést vált ki belőled, akkor szólj! Oké? – mondja olyan mélyen a szemembe nézve, hogy úgy érzem, a legtitkosabb vágyaimat is tisztán látja.

Attól tartok, hogyha most megszólalok, akkor csak egércincogás szökik ki a torkomon, így beleegyezésem jeléül inkább a nyaka köré fonom a karjaim és lábujjra pipiskedve, fejét lehúzva inkább egy csókra invitálom. A válasz nem késik egy pillanatot sem. Szorosan magához ölel, vágya a hasamnak feszült. Míg az egyik keze a hátamon kalandozik, addig a másik a fenekemre simul, és magához szorítva, nem fájdalmasan, de határozottan belemarkol. Percekig tartó csókcsatánktól a lábaim elgyengülnek, és ha nem tartana szorosan, akkor biztos vagyok benne, hogy a lábai elé omolnék.

- Ezt beleegyezésnek veszem – szólal meg, miután ma már sokadjára derítette fel a szám belsejét. Úgy kap fel, mint egy hercegnőt, ami – bárhogy is remegnek a lábaim – azért rendesen zavarba hoz! Mielőtt bárhogy is reagálhatnék, már az ágy közepén fekve találom magam.

Adam mellém heveredik, és magához vonva ismét birtokba veszi az ajkaim. Tényleg úgy érzem, mintha ma este akarná bepótolni az elmúlt pár év összes el nem csattant csókját. Nem mintha ez különösebben zavarna, hiszen életemben nem csókolt még így senki. Ennyi szenvedéllyel és vággyal. Ajkainak, nyelvének fogainak és a kalandozó kezeinek hála, minden gondolat kiröppen a fejemből. Csak az érzékeim működnek, de azok csúcsra járatva. Úgy érzem, hogy mindenütt ott van, körbeölel, meleg takaróba von, ami egyszerre izgató és megnyugtató. Nincs más vágyam, csak az, hogy én is érinthessem, szerethessem őt, hogy viszonozzam azt a csodát, amivel ő ajándékoz meg. Nyelve, ajkai lejjebb siklanak, újra felfedezve nyakam érzékeny bőrét. Finoman megharapdálja, majd még lejjebb kalandozik. Most a mellbimbóim kerülnek sorra. Soha sem hittem volna, hogy ott ennyire érzékeny vagyok. Attól tartok, hogy előbb robbanok, mint mielőtt ott lent hozzám érne. Már a hasamon kalandozik, engem pedig egyre jobban idegesít, hogy én nem tudok semmit tenni, csak a haját simogathatom, vagy a vállain kutakodnak mohó ujjaim, miközben ő egyre több örömöt okoz nekem. Tehetetlenül, egyre jobban felizgulva nyögdécselek, nyöszörgök alatta, mikor abbahagyja édes kínzásom, és felkúszva újra a számra puszil.

- Ezek a hangok fognak egyszer az őrületbe kergetni! Soha, senki más nem hallhatja őket, ezeket csak nekem tartogasd! Értve vagyok? – néz rám vágytól terhes pillantással.

Bólintok, válaszra képtelenül. Szívem a torkomon akar kiszökni a boldogságtól. Tényleg komolyan akar! Engem! Ha már egyszer az életben érezted azt, hogy milyen érzés, amikor akit szeretsz, ugyanúgy akarja birtokolni a tested és a lelked, mint te őt, akkor pontosan tudod, hogy éreztem magam.

- Még egyszer elmondom. Szeretném, ha semmit sem éreznél kötelezőnek. Csak azt tedd, amit szeretnél! – néz mélyen a szemembe, majd elhúzódva tőlem megfordul az ágyon, így kőkemény hímtagja az arcom elé kerül, míg ő az enyémmel szembesül nagy totálba.

 Nem sokáig nézegeti. Megfogva a csípőmet oldalra fordít és egy puszit nyom vágyaim csúcsára. Talán, ha nem foglal le annyira, hogy végre én is megérinthetem, megízlelhetem őt, már ennyitől elélvezek. De nem sokáig hagyhatom figyelmen kívül, amit velem művel. Először végigpuszilgatja, majd előbb csak a makkomat, végül teljesen elnyel. Megérezve szája forróságát a tagom körül elvesztem a fejem. Már nem érdekel semmi, csak az, hogy őt is megajándékozzam azzal az érzéssel, amit tőle kapok. Bár még soha nem tettem ilyet, az ösztöneimre hagyatkozom, és szót fogadva Adamnek, csak azt teszem, ami nekem is jól esik. Tenyerembe zárom, végigsimítok a teljes hosszán. Elégedett hördülését hallva, kicsit szorosabbra fonom körülötte az ujjaim, és az ajkaimat is bevetem. Azt teszem, amit ő is művel velem. Előbb csak a hegyére adok egy csókot, majd a számba fogadom. Nem mondom, hogy nem szokatlan az érzés, ráadásul attól is tartok, hogy valamit rosszul csinálok, de a vágy, hogy örömet szerezhetek a szerelmemnek, elnyomja bimbózó aggodalmam. Tovább tüzel, hogy végre én is adhatok neki valamit, nem csak elfogadom, amit tőle kapok. Nyelvemmel körbejárom a makkját, majd olyan mélyen a számba fogadom őt, amilyen mélyen csak bírom. Mivel jókora mérettel van dolgom, nem vagyok képes teljesen magamba fogadni őt, de nyögését hallva ez nem probléma. Felveszem azt az ütemet, amivel ő kényeztet engem. Keze a fenekemre simul, és míg elölről az ajkával kényeztet, addig keze és ujjai a gátamat, hátsómat simogatják. Ettől az intenzív érzéstől még mielőtt jelezhetnék neki, a szájába robbanok. Azt hittem, hogy el fog tolni magától, de ehelyett még jobban magához von, és az utolsó cseppig lenyeli az élvezetemet.

Amíg a gyönyör hullámain szárnyalok, megszűnik létezni számomra a külvilág. Ezt kihasználva elhúzódik tőlem, visszafordul, és szorosan magához ölelve a hajamba rejti az arcát. Mikor felfogom mi történik, finoman elhúzódva tőle felnézek rá.

- Kérlek! Én is szeretném befejezni neked!

- Biztos vagy benne? – kérdez meglepetten.

- Igen! – vágom rá határozottan. Tényleg nagyon vágyok arra, hogy én is akkora gyönyört okozzak neki, amit tőle kaptam.

Feljebb húzódott, a párnát begyűrve a háta mögé nekiveti a hátát az ágy támlájának.

- Szeretnélek nézni közben. Nem baj?

Nagyot nyelve megrázom a fejem. Még az én csekély tapasztalatommal is tudom, hogy ha szerelmesek vagytok egymásba, akkor az, hogy nézheted szeretkezés közben a szerelmed, növeli a vágyadat. Ezért félredobom az összes szégyenérzetem, és négykézláb bemászok a lábai közé. Bár tartok attól, hogy inkább nevetséges leszek, mint csábító, mégis ki akarom próbálni, hogy milyen hatással vagyok rá. Az egyik kezemmel támaszkodok, a másikkal ráfogok a még mindig büszkén meredező hímtagjára és újra a számba fogadom őt. Olyan mélyre engedem, amilyen mélyre csak bírom. Előbb lassan, majd egyre gyorsuló ütembe mozgatom rajta a fejem, miközben a kezem kíséri a fejem mozgását. Próbálom közben a nyelvemet is használni. Nem tudom, hogy mennyire vagyok ügyes, hiszen mégis csak most teszek ilyet először, de csak arra koncentrálok, hogy boldoggá tegyem őt.

- Istenem! – nyög fel. – Teljesen elveszed az eszem!

Ujjait a hajamba fúrja, és finoman irányítja a fejem mozgását. Szeretném még jobban érezni, így a lábaimat behúzva közelebb kucorodok hozzá. A lábaimra helyezve a súlypontom, a felszabadult kezemmel a golyóit kezdem finoman masszírozni, időnként a gátat is meg-megsimogatva. Elégedett morranás a jutalmam. Ha ő azt állítja, hogy a szeretkezésünk közben kiadott hangom lesz egyszer a veszte, akkor ez rám is igaz. Ezek a mély hangok, elégedett morranások és nyögések teljesen lázba hoznak. Főleg azt élvezem, hogy ezt én csalom elő belőle. Érzem a golyói emelkedéséből, hogy már ő is a végét járja.

- Vigyázz! Mindjárt… - próbálja elhúzni a fejem, de én csak mélyebben bukom rá. Lehet, hogy rossz lesz az íze, de én is meg akarom kóstolni az élvezetét, ahogy ő tette velem.

- Ahhh… - mély hördüléssel robban a számba. Nem állítom, hogy ez volt a legfinomabb íz, amit valaha kóstoltam, de az övé volt, ezért akartam, és az utolsó cseppig le is nyeltem. Azt a boldogságot és elégedettséget, hogy ezt én váltom ki belőle, nem lehet leírni, ezt érezni kell! Amikor az utolsó cseppjét is magamévá tettem, finoman kiengedem a számból, és puszit nyomok a tetejére. Erre felránt magához és lecsap az ajkaimra. Mivel az első alkalommal kiment fogat mosni, miután lenyelte a gyönyöröm bizonyítékát, azt hittem, hogy zavarja az íze, de most nem törődve vele pont olyan mélyrehatóan és alaposan csókol, mint eddig. Mégis, a mozdulataiból érzem, hogy nem újra fel akar tüzelni, hanem inkább lecsendesíteni szándékozik felbolydult érzékeinket, mint ahogy a nyugodt tenger hullámai finoman nyaldossák a partot egy-egy verőfényes nyári napon. Ez az érzés inkább kellemesen melengető, nem vágyakat korbácsoló.

Lassan vonja meg tőlem az ajkait. Még ad pár lepkekönnyű puszit a számra és az arcomra, majd bebúgja a fülembe.

- Lassan aludnunk kéne, mert hamarosan nyakunkon a reggel!

Igaza van. Most, hogy érzékeim lenyugodtak, ólmos fáradtság vesz rajtam erőt, így nem tiltakozom az ellen sem, hogy itt töltsem az éjszakát. Amúgy is, a történtek után ez teljesen természetesnek tűnik, és a szavaiból arra következtetek, hogy neki is. Ez örömmel tölt el.

Egy rövid fürdőszobai kitérő után a vállain vackolom el magam, miután lekapcsolja az éjjeliszekrényen álló kislámpa fényét. Felém fordulva magához ölel, ujjai gyengéden a hajamban matatnak, amitől pillanatok alatt álomba szenderülök.

  Isteni kávéillat lopja ki az álmot a szememből. Megtapogatom magam mellett az ágyat, de csalódottan tapasztalom, hogy senki sem fekszik mellettem. Ettől egyből kipattan a szemem. Az első pillantásom az ébresztőórára esik. Megdöbbenve tapasztalom, hogy már mindjárt dél.

Általában frissen ébredek, és pattanok ki az ágyból, most viszont nehezemre esik kimászni az Adam-illatú ágynemű melegéből. A kávé illata és a tudat, hogy az illat forrásánál valószínűleg a szerelmemet is megtalálom, végül cselekvésre késztet. Amikor az ágy szélére kiülve a friss levegő a csupasz bőrömet csiklandozza végig, jövök rá, hogy meztelenül aludtam. Körbenézve látom meg, hogy az öltönyöm és az ingem egy fogason lóg a szekrényen, a többi ruhadarabom pedig a fotelban pihen. Nem igazán van nagy kedvem a tegnap használt alsómat felvenni, de sajnos úgy látszik, kénytelen leszek. Ekkor fedezem fel az ágy végébe odakészített fürdőköntöst. Méretét tekintve Adamé lehet. Nem sokat tétovázok, már nyúlok is érte, hogy beleburkolózzam.

Amikor felállok, döbbenek rá, hogy Adamnek igaza volt. Kicsit remegősnek érzem a lábaim, és olyan izmaim is sajognak, amelyekről eddig azt sem tudtam, hogy léteznek. Ha tegnap végigcsinálunk még egy menetet, akkor ma tuti nem állok lábra.

Végül a kávé (és Adam) vonzereje erősebbnek bizonyul, ezért már minden mindegy alapon megkötöm magamon a köntöst, és kiskacsaként totyogva elindulok felfedezni, hogy merre találom a konyhát.

A hálószobából két ajtó nyílik. Az első, amit kinyitok, a fürdőszobába vezet. Ha már erre járok, akkor megérzem, hogy bizony szükségem van rá. Miután a fajanszot használatba veszem, rájövök, hogy nem ártana az álom-ízt is eltűntetni a számból. Kellemes meglepetésként ér, hogy a mosdókagylóra ki van készítve egy vadiúj fogkefe és egy zöld fogmosó pohár. Adam figyelmessége melegséggel tölt el. Kellemes mentolos szájízzel, újra elindulok megkeresni a konyhát, de csak miután felteszem a tükör elé, Adam kék pohara és fogkeféje mellé az enyémet. Tudom, hogy ez csak egy apróság, mégis boldogsággal tölt el egy ilyen egyszerű kis dolog is, ami az összetartozásunkat jelképezi.

 Visszalépve a hálószobába, megpróbálkozom a másik ajtóval. Ez egy hatalmas nappaliba nyílik, ami egybe van építve a konyhával. Igazam volt. Adam nekem háttal éppen a tűzhely előtt ügyködik. Ha az orrom nem csap be, akkor éppen omlettet készít. Kihasználva az alkalmat, hogy még nem vett észre, feltérképezem a lakásnak ezt a részét is. Be kell vallanom, amit eddig láttam, azt imádom. A hálószoba a barna és bézs színeivel, és a fürdőszoba türkizkék - fehér hangulata elbűvölt. A nappali sem okoz csalódást. Míg a konyhában a fekete márvány és a fehér csempe dominált, addig a nappalit a zöld szín uralja. A meleg színű fabútorokkal és a bézs, illetve sárga párnákkal együtt olyan megnyugtató, mintha a természetben lennénk. A legmegdöbbentőbb számomra mégis az, hogy mennyire, hasonló az ízlésünk. Bár teljesen más bútorokkal és jóval kisebb méretben, de az én lakásomban is ugyanezek a színek dominálnak a szobákban.

Mielőtt jobban belemerülhetnék ezekbe a gondolatokba, Adam megfordul, és mosollyal köszönt. Mégis valami bizonytalan érzés fog el. Aztán rájövök, hogy ez abból fakad, hogy a szeme nem mosolyog.

- Jó reggelt! Azonnal ehetünk. Foglalj helyet! – int fejével az étkező asztal felé.

Hát az elmúlt pár percben nem lett a járásom kecsesebb. Mire végre leülök, magamban egy hangyányit szisszenve, mert ez sem esett azért még annyira jól, már elém is teszi a reggelit.

Némán étkezünk. Adam a gondolataiba merül, nekem pedig a félelem növeszt egyre nagyobb követ a hasamba. Kár volt Adamnek rám pazarolni a szakácstudományát, mert alig bírok pár falatot leküzdeni, azt is fűrészpor ízűnek érzem jelen állapotomban. Hamar fel is adom a küzdelmet. Az ébredésemkor érzett elégedettség a boldogságommal kézen fogva, hátra sem pillantva csintalan lepkeként hussan ki a napsütésbe. Azon kezdek tűnődni, hogy milyen gyorsan tudnék úgy lelépni, hogy ne tűnjön menekülésnek. Gondolataimból Adam hangja szakít ki.

- Colin! Beszélnünk kell!

Észre sem vettem mikor állt fel az asztaltól, de most mellettem áll két bögre kávéval a kezében, és amikor a szemébe nézek, fejével a kanapé felé int. Pont úgy vánszorgok odáig, mint az elítélt, aki a vesztőhelyére tart.

Csak arra tudok koncentrálni, hogy férfiként viseljem el, amit mondani fog. Most következik az, hogy a tegnap éjszaka tévedés volt, felejtsük el, és tegyünk úgy, mintha meg sem történt volna. Annyira biztos vagyok ebben, hogy már az első kérdését is meg kell ismételnie, mert nem fogom fel.

- Hahó! Föld hívja Colint! Colin, jelentkezz! – legyez a szemem előtt. – Most már figyelsz rám?

Bólintásom után folytatja.

- Az előbb azt kérdeztem, hogy jól van a tested?

Újra bólintok.

- Nem fáj semmid?

Most mondjam el neki, hogy szokatlan helyeken sajgok? Azért nekem is van büszkeségem! Tagadóan rázom a fejem. Hát nem nevezném magam bőbeszédűnek, de félek, ha kinyitom a számat, akkor könyörögni fogok neki, hogy ne hagyjon el.

Egyik lábát felhúzva, hátát a karfának támasztott párnának vetve felém fordul. Önkéntelenül én is szembefordulok vele. A lábaimat felhúzva ölelem át, mintha elbújnék mögöttük. Elfelejtettem, hogy Adam köpenye van rajtam, csak a szeme villanásából jövök rá arra, hogy többet mutatok így a testemből, mint azt jelen helyzetben ildomos lenne. Gyorsan rásimítom a tenyeremmel a combjaimra, és csapdába ejtem a szökevény anyagot.

- Ha jól értelmeztem, amiről tegnap este beszélgettünk, akkor neked még nem volt komoly kapcsolatod, ugye? – kérdezi.

Óvatosan bólintok. Hát így tényleg kicsit egyoldalú a beszélgetés, de összezavarodtam. Nem tudom, hogy mire akar kilyukadni.

- Ez egy kicsit megnehezíti a dolgunkat. – Értetlen tekintetemet látva, védekezően felemeli a kezét. – Ne érts félre! Nagyon boldoggá tesz, hogy én lehettem neked az első.

Na, most már tényleg nem értek semmit! Akkor nem akar véget vetni a kapcsolatunknak, mielőtt úgy igazán elkezdődött volna? A remény hatalmas dobbanással költözik be újra a szívembe. Ő, mintha észre sem venné ezt, a gondolataiba merülve folytatja.

- Mivel még nem volt komoly kapcsolatod, így gondolom az is új számodra, hogy mivel jár, ha együtt vagy valakivel?

Részemről újabb bólintás. Most akkor sem szólalnék meg, ha fizetnének érte. Ki kell várnom, hogy mit szeretne mondani.

- Sokat törtem a fejem reggel óta, hogy ezt hogy is mondjam el neked, de rájöttem, hogy mindkettőnk érdekében az a leghelyesebb, ha egyenes leszek.

A félelem ismét vasmarokba szorítja a szívem. Ezt az érzelmi hullámzást egyre nehezebben viselem. Az a pár falat, amit leerőltettem a torkomon, most visszafele kívánkozik. Ennél még az is kegyesebb megoldás lett volna, ha szó nélkül kirúg reggel.

- Tehát az alaphelyzet az, hogy már évek óta szeretjük egymást.

Akkor mégis? Tágra nyílt szemekkel meredek rá, egy hangot sem akarok ezek után elveszíteni a mondanivalójából.

- Már így is túl sok időt vesztegettünk el, ezért egy percet sem akarok most már elpocsékolni! Szeretnék veled összeköltözni.

Megáll bennem a szusz, de mintha ezt észre sem venné, mondja tovább. Talán ő sem olyan nyugodt, mint amilyennek látszik.

- Jó lenne, ha hozzám költöznél. Ha jól tudom, akkor te bérelt lakásban élsz, ez pedig a sajátom, ráadásul közelebb van a céghez is. De ha nem tetszik neked, akkor kereshetünk egyet közösen is. Nem számít, csak az, hogy együtt legyek veled! Szeretném megismerni azt az oldalad is, amit eddig elrejtettél előlem! – annyi melegség sugárzik a szeméből, amitől elolvadok.

- Szeretném, ha megosztanád velem a gondolataid, az érzéseid. Tartok attól, hogy mivel még teljesen tapasztalatlan vagy ezen a téren, ha nem beszélünk meg egymással mindent, akkor az félreértéseket fog szülni. Nem akarlak elveszíteni, ahhoz túlságosan fontos vagy számomra!

Nem gondolkozom. Szó szerint a nyakába ugorva szorítom magamhoz és a megkönnyebbülés könnyeit hősiesen visszanyelve suttogom a fülébe:

- Szeretlek. Annyira szeretlek.

Magához ölel. Biztos vagyok benne, hogy érzi, mennyire felkavart vagyok.

- Azt hittem, hogy el akarod felejteni a tegnap éjszakát – motyogom zavartan a fülébe.

Finoman eltol magától, hogy mélyen a szemeimbe nézhessen.

- Látod, itt a legjobb példa arra, hogy miért fontos, hogy mindent megbeszéljünk.

Meghatottan bólintok.

- Összeköltözöl velem?

- Igen – vágom rá határozottan.

- Ez a lakás megfelel neked? Van még egy dolgozószoba, meg egy vendégszoba, amit nem láttál, illetve még egy fürdőszoba. A vendégszoba lehet a te szobád is, ha saját szobát szeretnél, de jobban örülnék neki, ha inkább velem aludnál.

- A lakásod imádom, és jobban szeretném, ha az a vendégszoba vendégszoba maradna.

Magához von és megcsókol. Olyan alapossággal, ahogy éjjel is, minden értelmes gondolatot kisöpörve ezzel a fejemből.

- Mikor költözöl? Ma? – kérdezi, miután újra kapunk levegőt.

- Ma nem lehet – ingatom a fejem. Kissé elkomorodik a tekintete. A mellkasára fektetem nyugtatóan a kezem. – Anyu vár. Megígértem neki, hogy ma délután meglátogatom, és ott töltöm vele a hétvégét.

- Elkísérhetlek? – néz rám kérdőn. – Szeretnék bemutatkozni édesanyádnak, mint a párod. Vagy ezt túl korainak tartod?

Megint elakad a szavam, bár most a boldogságtól. Tagadóan rázom a fejem és csillogó szemekkel nézek rá.

- Ha továbbra is ilyen pillantásokat vetsz rám, akkor maximum a hálószobáig jutunk el ma délután, nem Tacomába.

- Nem mintha bármi kifogásom lenne ellene – sütöm le a szemem, érzetem szerint talpig pirulva, zavaromban az ingének a szemem előtt virító gombjával játszva – de tényleg meg kell ma látogatnunk anyát. Szeretne ő is személyesen felköszönteni a születésnapom alkalmából.

- Nem lesz gond, ha velem állítasz be?

- Ezt most pontosan, hogy érted? – nézek rá huncut mosollyal, az előbbi zavaromat teljesen elfelejtve.

- Hát először is – kezd el számolni az ujján –, viszel egy plusz vendéget, akire nem számít. Másodszor ez a vendég a fia párjaként jelenik meg. Harmadszor, ez az illető férfi!

- Hát először is – ismétlem meg a szavait és a mozdulatait – nem lesz annyira váratlan, mert felhívom, hogy viszek magammal egy vendéget. Másodszor, boldog lesz, hogy a fiának van végre párja. Harmadszor, nem érdekli, hogy az illető nő vagy férfi, amíg boldoggá tesz. Boldoggá teszel?

- Ez minden vágyam! – szorít magához.

Úgy tűnik tévedtem, és mégis csak vannak csodák! A Nap süt, a madarak énekelnek, én pedig annak a férfinak a karjaiban vagyok, akire mindig is vágytam.

Talán ő lesz az a férfi, aki megajándékoz a nevével?

Vége (?)