Egy életút: szerelemtől szerelemig

2014.08.05 14:26

Cade története már évek óta ott motoszkált a fejemben, vázlatoltam hozzá oldalakat, de a megírása valahogy mindig tolódott. Tavaly aztán bosszús lettem, és feltettem a listámra, így kényszerítve magamat, hogy végre megírjam életét. Idén pedig végre eljutottam odáig, hogy végiggondoltam az elejétől a végéig, és elkészült a bevezető fejezete is. Valójában sokat töprengtem, mert alapvetően nem szeretem lelőni az elején a poént, de mivel tudom, hogy mindenkiben ott buzog a kíváncsiság, biztosra veszem, hogy el fogjátok olvasni a köztes fejezeteket is, amikor is kiderül, hogyan is jött össze a kedvesével.

 

Cade a képzeletemben nem egy bitang jóképű alak, de a személyiségével, kedvességével, törekvésével bőven kárpótol ezért a hiányosságért. Nincs könnyű élete, apja korai halála után édesanyja egyedül neveli egy olyan városban, ahol a szó a módosabb családoké. Megtanul keményen küzdeni, hallgatni, figyelni. Mire eljut odáig, hogy megtanul bízni néhány emberben, addigra jött egy ismeretlen, akinek a révén Cade kitaszítottá válik akarata ellenére. Erőszaktevőnek bélyegzik, egyetlen lehetősége, ha máshol új életet kezd. Az eset rányomja bélyegét az egész további jövőjére, évek kellenek hozzá, míg túlteszi magát a történteken. Katonai tanácsadóként, megtanult higgadt fejjel gondolkodni, uralkodni érzelmein, minden esetben előrelátóan viselkedni. Ám a múlt elől nem menekülhet, eljön az idő, amikor vissza kell térnie rémálmai színhelyére, hogy bebizonyítsa ártatlanságát. Meglepő módon ekkor döbben rá, hogy milyen sokat jelentett neki első kedvese, és mit jelent felnőtt fejjel, őszintén, igazul szerelembe esni…

 

Talán nem lövöm le a poént, ha elárulom, hogy szerelme, Michael annak a Samanthának a kisebbik bátyja, aki anno a legjobb barátja volt. A férfi gazdag család sarja, dolgoznia sem kellene, de gyűlöli családja léha életét, álma, hogy elismert író lehessen. Ennek érdekében elköltözik otthonról, és kibérel egy kis lakást. A saját lábára próbál állni, dacol az elvárásokkal. Dühíti, hogy a húgán erőszakot tevő ismeretlen ellen nem tesz senki semmit, így bizonyos fenntartásokkal ugyan, de segíti Cade-t az igazság kiderítésében. Eleinte elnyomja magában vonzalmát, de mindannyian tudjuk, hogy a szívünket nem érdekli holmi tagadás.

Téma: Egy életút: szerelemtől szerelemig

Tárgy: * folytatásban reménykedik* Feladó: alena Dátum: 2019.03.08

Félve kérdezlek, de látsz reményt arra, hogy lezárd a történetet? Nagyon parlagon hagytad, pedig megérdemelné a folytatást, kár lenne érte.

Új hozzászólás hozzáadása