Csak egy futó kaland?! (eredeti)

Ai: CSAK EGY FUTÓ KALAND?!

Gépelte: Rojcsi

Megjegyzés: A Csak egy futó kaland?! 2009-ben íródott, Rojcsi tavaly vállalta, hogy begépeli nekem. Ez az eredeti történet, minden hiba az enyém, Rojcsi úgy gépelte be, ahogy én anno leírtam.

 

 

Seto Daichi unottan üldögélt. Barátja rávigyorgott a szoba túlsó feléből, majd megcsókolta a feleségét. A lakásavató buli jó volt, de ő mégsem találta a helyét. Talán azért, mert mindenki jött valakivel, csak ő nem. Hja, egy kicsit kényes dolog beállítani valahová, ha meleg az illető. Most éppen nem volt senkije, magányosnak érezte magát. Észrevétlenül kisurrant a nappaliból, és felment az emeletre. A fürdőben belebámult a tükörbe. Akárhogy is, de határozottan kimerültnek tűnt az arca.

 

Egy nagy végnél dolgozott reggeltől napestig. Osztályvezető-helyettes volt, és keményen küzdött, hogy még feljebb kerüljön a ranglétrán. Nem volt könnyű. A folyosón megtorpant. Nem volt kedve visszamenni a többiek közé. Zúgott a feje. Körbejárt. Az első szoba a barátjáé volt, az esküvői fotó ott díszelgett az éjjeliszekrényen. A második lehetett a lányuké, mert csupa rózsaszín volt. A harmadik viszont barátságos volt, és hívogató. Úgy látszott, bár tiszta volt, régen használták.

 

Belépett. Becsukta maga mögött az ajtót, és hasra dobta magát az ágyon. Tudta, hogy udvariatlanság, amit csinál, de rettenetesen álmos volt.

 

Azonnal elaludt. Arra ébredt, hogy egy kéz rázza a vállát.

- Hé, jól van?

Megfordult. A sötétben egy fiú körvonalai rajzolódtak ki.

- Mennyi az idő? - motyogta.

- Tíz óra múlt. Mióta van itt?

- Úgy egy órája – dörzsölte a szemét – Te ki vagy?

- Kuronaga Minato.

- Rjú öccse vagy? – meredt rá, de nem látta az arcvonásokat.

A fiú leült mellé az ágyra.

- Igen. Most érkeztem. Halálra rémültem, hogy talán rosszul lett. A bátyám barátja?

- Seto Daichi vagyok, a fönöke, de… a barátja is.

- A lakásavató bulira jött, Seto-san?

- Igen, de megfájdult a fejem. Ne haragudj, hogy használtam a szobád.

- Semmi baj. Most már jól van?

Daichi nevetett.

- Igen, jól. Minden rendben. Köszönöm. Megyek is, nem zavarlak.

A fiú zavarban volt, hallatszott a hangján.

- Nem maradna itt?

- Miért?

Odakint nagyot dördült az ég, és érezte, hogy Minato összerándul a hangra.

- Félsz a vihartól?

- Csak egy kicsit.

- Sokan vannak még odalent?

- Eléggé. Alig tudtam átverekedni magam köztük.

- Akkor maradok még.

Újabb dörrenés hallatszott, az előtte felvillanó villám fénye egy pillanatra nappali fénybe vonta a szobát. Daichinak tetszett, amit látott. Minato igen helyes fiú volt.

Arrébb húzódott az ágyon.

- Gyere ide mellém. Mesélek neked és akkor nem fogsz félni.

Minato bizonytalanul közelebb araszolt, de az újabb dörgéstől Daichi karjaiba vetette magát. Reszketett, akár a nyárfalevél. Addig simogatta a hátát, amíg meg nem nyugodott.

- Most jobb?

- Nem akarok a terhére lenni.

- Hülyeség! Ennyivel tartoztam, amiért elfoglaltam az ágyad.

Minato teste lassan ellazult. Daichi mellkasára hajtotta a fejét.

- Mesél nekem?

- Csak modern meséket tudok…- mosolygott bele a szoba sötétjébe Daichi.

- Nem baj.

- Zavarba foglak hozni.

- Nem. Biztos nem. Kérem, Seto-san!

- Na jó. Szóval… Egyszer volt, hol nem volt… az még a régi időkben… valahol egy távoli földrészen… élt egy herceg. Magányos volt, és nem találta a helyét a palotában. Vár ellátta uralkodói feladatait, mégis valami hiányzott az életéből.

- A szerelem? – suttogta Minato és elfészkelődött Daichi testéhez simulva. A férfi nagyot nyelt. Nem volt ő fából!

- Igen – válaszolta – Élt a palotában egy fiatal tanácsadó, akinek volt egy titka. Félt a vihartól, ám a téli időszakban egymást érték a villámok, dörgések.

Minato felkuncogott.

- Ez én vagyok!

- Várd ki a végét – figyelmeztette. – No, egy éjszaka a herceg sétára indult, mert álmatlanságban szenvedett. A tanácsadó szobája előtt elhaladva meghallotta a rémült nyöszörgést, és azonnal berontott. Amikor megtudta, miért fél a tanácsadó, megölelte, és azt mondta neki, hogy ezentúl minden viharos éjszakán ott alszik majd vele, hogy ne féljen. És úgy is lett, és azóta is boldogok, ha már meg nem haltak.

Minato felkönyökölt, és egészen közel hajolt. Daichi érezte az ajkán a leheletét.

- Csak ennyi? Hol marad a szerelem?

- Mint mondtam, ez egy modern mese.

Minato egy elhaló hangot hallatott.

- Oh, szóval… ők ketten…

- Igen, ők ketten.

Minato idegesen gyűrögette Daichi zakóját.

- Feltehetek egy indiszkrét kérdést?

- A válasz igen.

- Tényleg? – nyelt nagyot a fiú, és visszahajtotta a fejét a férfi mellkasára.

Hallgattak. Odakint hatalmas vihar söpört végig a városon.

- Még mindig félsz?

- Már nem – motyogta Minato. – Jó így.

Daichi legszívesebben leteperte volna.

- Hány éves vagy?

- Most végzek a középiskolában a nyáron.

Daichi keze megsimogatta a fiú hátát.

- Egyetemre mész?

- Mangaka szeretnék lenni – sóhajtotta Minato.

Daichinak bevillant a fejébe valami. A következő pillanatban maga alá gyűrte a fiút.

- Te kis… - sziszegte.

- Seto-san… - fészkelődött Minato – Mi a baj?

- Te vagy … KM, a mangaka, igaz?

Minato megdermedt.

- Nem értem, miről beszél – suttogta.

- A yaoi mangáról beszélek, amit készítettél – fogta le a kezeit Daichi. – Te vagy KM?

- Nem…

- Ne nézz bolondnak! Azok a rajzok… a főszereplő, aki rám hasonlít.

- Nem… - feszült meg Minato teste.

- Mondd meg az igazat, különben megcsókollak!

Csend lett. A fiú lélegzete elakadt, aztán kitört belőle.

- Ez titok!

Daichi a feje fölé szorította a kezeit, és megcsókolta. Durván, gyengédség nélkül. Minato vonaglani kezdett alatta.

- Ne… Kérem… én…

Daichi nyelve behatolt a szájába, megharapta az ajkait.

- Az igazat…

- Én… én vagyok KM… - zihálta a fiú. – maga tehet az egészről!

Daichi újra megcsókolta. Végigfeküdt a testén.

- Megláttam… egyszer a bátyámmal… - kapkodott levegő után Minato. – Nem tudtam kiverni a fejemből. Azt hittem, ha … lerajzolom, akkor vége lehet…

Daichi nyelve végigcsúszott a fiú ajkán.

- De nem így lett… - nyelt egy nagyot Minato küszködve a szavakkal. – És most… külön lakásban lakom, de eljöttem, mert … tudtam, hogy itt lesz… és tudtam, hogy a fiúkat kedveli… és hogy most nincs senkije.

- Hazug! – Daichi szája a fiú nyakára siklott, onnan a füle mögé. Nyalogatta. Bekapta a fülét, szopogatta, harapdálta.

- Ne… én… ahh… - Minato szabadulni akart, de nem eresztette el.

- Legalább a vihartól félsz? – szegezte neki a kérdést Daichi.

- Nem… én…

Büntetésből újra megcsókolta. Csak annyi időre hagyta abba, míg lerángatta a fiúról a pólót.

- Élvezed.

- Nem … én… nem… ahh…

Daichi levette a zakóját, az ingét, de nem hagyta abba a csókot. Minato nyelve követte az övét, és bizony hiába tiltakozott, hatással volt rá.

Csókolni kezdte a mellkasát. Simogatni a bőrét. Minato a lepedőt markolászta.

- Daichi… ne… Seto-san... ne… ahh…

Már késő volt. A férfi kikapcsolta és leráncigálta róla a nadrágot, a zoknit, az alsónadrágot. Ő maga is levetkőzött, és melléje simult. A keze végigsiklott a hasán, a combján, miközben a fülét nyalogatta. Minato a fejét rázta.

- Ne…

- Ne hazudj magadnak! – suttogta Daichi – Kívánsz! A testedet nem csaphatod be!

Keményen megmarkolta a fiú combját.

- Nem – nyögött fel Minato.

- Tetszettek a rajzaid…- vette a szájába a lapos mellbimbókat. Minato beletúrt a hajába.

- Nagyon… szégyelltem… magam…

Daichi zihált, és masszírozni kezdte a fiú golyóit. Minato vergődött. Az arca tűzpiros volt a villám fényénél. Daichi simogatni kezdte, majd keményen megszorította a már keményen meredező hímvesszőt.

- Ahh… ez… jó… Annyira jó! – Minato eltakarta a saját arcát.

Daichi megnyalta a pénisz csúcsát, épp csak a nyelve hegyével ért hozzá, de máris nedves lett.

Elmosolyodott.

- Különösen a szex jelenetek – mondta nehezen.

Minato a hajába tépett.

- Csak a fantáziáltam… képzelgés volt.

- Ez nem az – lehelte Daichi   és tövig benyelte a vesszőt. Minato felkiáltott, és ökölbe szorult a keze. Daichi újra megnyalta a pénisz csúcsát. Épp csak érintette a fogaival. Finoman szívni kezdte. Minato vonaglott.

- Dai… chi… ahh… én…

- Ne beszélj! Csak érezz!

- De… - Minato elharapta a mondatot, és elgyötörten felkiáltott.

Daichi érezte, ahogy a nedvesség a szájába fröccsen. Felcsúszott, és átölelte a fiút, aki reszketett, és össze-összerándult.

Megcsókolta. Minato kábán visszacsókolt. Szívverése lassan elcsitult, de Daichi még nem ért a szeretkezés végére.

Simogatni kezdte a fiú testét, és lassan újra felcsigázta. Föléje gördült, és megmarkolta a fenekét. Minato engedelmesen felhúzta a lábait. Félig már újra merev volt a pénisze.

- Jobb volt, mint a fantáziálgatás? – morogta Daichi, és csókolgatni kezdte a fiú combjának a belső felét.

- Igen… ahh… sokkal jobb…

Daichi újra nyalogatni kezdte a vessző csúcsát. Minato levegő után kapkodott. Daichi finoman simogatni kezdte az apró lyukat, mire a fiú megmerevedett.

- Ssh… nem lesz semmi baj! – susogta Daichi. A nyelve vette át az ujjak helyét, és Minato teste újra ellazult. Óvatosan felnyúlt… egy ujjal. A fiú teste megrezzent, de nem úgy tűnt, hogy ellenére lenne a dolog.

Daichi feljebb húzódott, és a vállára tette a fiú lábát. Megcsókolta, és kínzó lassúsággal beléhatolt. Minato ujjai nyomokat hagytak a karján.

- Fáj… - szűrte a fogai között. – Daichi… ez… fáj…

- Csak még egy… kicsit… bírd ki – lihegte a férfi, és tövig nyomult a fiúba. Minato felnyögött.

- Daichi… ahh… ez…

A férfi megmozdult. Megmozdította a csípőjét, majd kijjebb csúszott, aztán újra be. Lassan, aztán egyre gyorsabban döfte magát a fiúba.

- Ahh… ahh… - Minato apró nyögései csak még jobban feltüzelték. Kicsúszott a fiúból.

- Gyere! Ülj az ölembe! – húzta magával.

Minato reszketve engedelmeskedett. Mély sóhajjal kuporodott bele a férfi ölébe, miközben Daichi beléhatolt.

- Engedd el magad! – súgta a fülébe.

Minato válaszul átkarolta a nyakát. Csókolóztak, és úgy tűnt, hogy már nem fáj a fiúnak.

- Mozdítsd a csípőd! Le… föl… Igen… ahh… így…

Minato lélegzete egyre gyorsabb lett. Daichi átfordult, és újra kicsúszott belőle.

- Ne… - Minato utána nyúlt, de Daichi lefogta a karját.

- Fordulj oldalra!

Minato megtette. A férfi mögéje feküdt, és a hátához simult. Szopogatni kezdte, és ezúttal keményen beléhatolt.

Minato megszorította a lepedőt.

- Ahh… Daichi…

A férfi megmarkolta a fiú péniszét, és le-föl mozgatta a kezét. Minato felzokogott.

- Még… ez jó… ahh…

Daichi átkarolta, és döfött újra és újra. Mélyre, még mélyebbre, és nem engedte el a fiú vesszejét sem.

- Daichi… olyan… furcsán… érzem magam… – motyogta.

- Csak érezz! – zihálta a férfi, és szorosan tartotta, amikor a minden eddiginél hevesebb rándulások végigsöpörtek a fiú testén. Csak utána ment el ő is, de úgy remegett, hogy képtelen volt megmoccanni.

- Seto-san… - nyelt nagyot a fiú.

- Szólíts Daichinak – csókolta meg a férfi. – Hiszen ezt szeretted volna, nem?

Minato lassan megnyugodott.

- Én arra gondoltam, hogy egy alkalommal… hogy vagyis… én…

Daichi halkan felnevetett. Furcsa módon egészen energikusnak érezte magát, habár még mindig reszkettek az izmai.

- Lehet közöttünk… futó kapcsolat, ha ilyenre gondoltál. Egyéjszakás kaland.

Minato bólintott.

- Igen, valami ilyesfélére.

- Akkor jó.

Minato pár percen belül elaludt, és Daichinak nem volt szíve felébreszteni. Betakarta, felöltözött, majd elhagyta a szobát. A névjegykártyáját az íróasztalon hagyta annak ellenére, hogy Minato ragaszkodott az egyéjszakás kaland kifejezéshez. Valamiért jó lett volna még látni a fiút. Tanítgatni, csókolni, kínozni… szeretni…

 

Minato elgondolkozva ballagott az utcán. A bátyjához tartott, és félt, hogy találkozik a férfival. Seto Daichit nem tudta elfelejteni, holott abban reménykedett, hogy azután a szó szerinti viharos éjszaka után ki tudja verni a fejéből. Tévedett. A két hét alatt folytatta a mangáját, bár eleinte csak egy fejezetesre tervezte. A vágyait azonban nem tudta kordában tartani, és így próbálta kiadni magából. Ez sem sikerült. Attól félt, hogy leteperi a férfit, ha meglátja. Rémisztő lehetőség volt.

A vállalatnál bejelentkezett a portán, és kapott egy LÁTOGATÓ feliratú kitűzőt. Felment az emeletre. A bátyja elmesélte, hogy az előző héten kinevezték Seto Daichit osztályvezetőnek. Büszke volt rá. Megkereste Rjút. A fivére rámosolygott. Most ő vette át Seto posztját.

- Minato, végre!

- Miért szerettél volna látni?

- Meg szeretnélek kérni valamire. Számíthatok rád?

- Igenis.

- Nos, meséltem Seto-sannak rólad és, hogy milyen jól rajzolsz. Jövő héten lesz az igazgató úr születésnapja. Szeretne készíttetni veled egy portrét.

Minato halálra rémült. A lehetőségtől és az elvárástól.

- De… én… nem vagyok olyan jó! – Minato fején átsuhant a mangája borítója az újságosbódénál. Elvörösödött.

- Ez butaság! – veregette meg Rjú a vállát. – Gyere, bemutatlak Seto-sannak.

Minato menekülni vágyott.

- Nekem dolgom van – kezdett el hátrálni.

- Már elvállaltam a nevedben – jelentette ki Rjú.

- Tessék? – lehelte Minato nagyot nyelve.

- Ez egy nagy lehetőség, Minato. Ne légy buta! – ragadta meg a karját. – A jövődet alapozhatod meg vele.

Minato szabadulni próbált, de érezte, hogy már késő. Ha nem vállalja el a munkát, akkor szégyent hoz a bátyjára. Ezt végképp nem akarta. Fejét lehajtva engedelmesen követte a férfit.

Seto-san épp akkor lépett ki az irodából. Járni szeretett volna egy kicsit, hogy elterelje a gondolatait Minatoról. Álmodozásának tárgya szembe sétált vele a folyóson Kuronaga Rjúval.

Kuronaga-san, épp önhöz indultam.

- Uram, ő itt az öcsém, Minato. Nagyon örül, hogy elvállalhatja a felkérést.

Minato arcát látva ezt Daichi erősen kétlette, de nem tett megjegyzést.

- Menjünk be hozzám. Ott nyugodtan beszélhetünk.

Az iroda kényelmes volt, és Minato érezte a férfi szappanjának az illatát. Zavarban volt.

Daichi üzleti hangon elmondta a megbízás jellegét, a fizetést, az elvárásokat. Rjú végig bólogatott. Aláírták a már előre elkészített szerződést. Minatonak rossz érzései támadtak, ahogy alákanyarította a nevét a lap aljára. Rjú figyelmét igen, de az övét nem kerülte el Seto Daichi szemének elégedett villanása.

A férfi ragaszkodott hozzá, hogy Minatonál maradjanak a szerződés lapjai, ne Rjúnál. A fiú látta, ahogy belecsúsztat egy kis lapot a mappába. Alig várta, hogy elbúcsúzzanak, és magára maradjon. Az utcán behúzódott a falhoz, és kivette.

 

Minato!

Nem mondtam, de én nem szeretem a futó kapcsolatokat. Ma este várlak a lakásomban. Ha tétováznál, olvasd el figyelmesebben a szerződés 5. alpontját.

                                                                                  Seto Daichi

 

A papír alján a férfi címe volt, és egy kis térkép.

Minato idegesen olvasta a szerződést. Az 5. alpontot látva kis híján elájult.

 

5. alpont:          A szerződést aláíró fél köteles eleget tenni a megbízó minden kérésének.

 

Minato kiborult. Hol a pokolban járt a bátyja esze, amikor átolvasta a papírokat? Észre kellett volna vennie!

 

5. alpont/a:    Ha a szerződést aláíró fél ezen kötelességének nem tesz eleget a szerződés 5. alpontjának és a 7. pontjának értelmében kártérítés fizetésére kötelezhető.

 

Minatoval megfordult a világ. Ez a szemét most zsarolni akarja?

 

Daichi a zuhany alatt állt, amikor megszólalt a csengő. Elzárta a vizet, egy törülközőt csavart a derekára, és úgy csuromvizesen ajtót nyitott.

Minato fülig vörösödött a láttára.

- Gyere be! Nyugodtan helyezkedj el, amíg felöltözök. – mosolygott rá, és eltűnt a hálószobában.

Minato körbejárt a lakásban. Tetszett neki, amit látott. A könyvtárszobában a könyvek láttán megtorpant. A fotelban egy újság hevert az ő mangájával a borítón. A második fejezet a Tiéd vagyok!-ból.

- Megvettem, amint megláttam – szólalt meg mögötte Daichi. Fehér vászonnadrágot viselt sötétkék selyeminggel. A haja még vizesen csillogott, és körbelengte a tusfürdő illata.

Minato nagyot nyelt, aztán elővette a szerződést. Az íróasztalra dobta.

- Ez szemétség volt!

Daichi felült az asztal szélére. Mosolygott.

- Tudom.

- Miért csináltad?

Daichi derűs tekintettel vállat vont.

- Tetszettél.

- Ennyi? – hökkent meg a fiú.

- Miért? Mit vártál? – komorodott el a férfi. – Hogy nagy szerelemről beszélek majd?

Minato zavartan a fejét rázta.

- Csak megleptél. Nagyon különbözünk, és nem gondoltam volna, hogy még látni szeretnél. Nem illek hozzád.

- Jövőbelátó vagy? – kuncogott Daichi. – Nem hallottad még, hogy a tűz és víz egymás ellentétei ugyan, de mégis tökéletesen összeillenek?

- De…

- Akkor?

Minato a kezét tördelte.

- Félek, hogy csalódást okozok – vallotta be.

Daichi a szemébe nézett.

- Az meg sem fordult a fejedben, hogy talán én is félek ettől? – szegezte neki a kérdést.

Minatonak elakadt a szava.

Daichi felállt, és megölelte.

- Nem igazán vagyok a nagy szavak embere, de szeretném, ha megpróbálnánk együtt. A testi része azt hiszem, már megy… - elvigyorodott -, a többin pedig ráérünk csiszolni.

- Mit akartál elérni azzal az alponttal?

- Hogy biztosan elgyere, s lám itt vagy.

Minatonak égett az arca.

- Akkor is szemétség volt! – motyogta.

Daichi szemében feneketlen mélység lobbant.

- Büntess meg érte! – súgta, mielőtt a szája Minatoéra tapadt.

A fiú a vállába kapaszkodott, de visszacsókolt.

Daichi lihegett.

- Büntess meg! – mormolta ismét, és beleharapott Minato ajkába.

Minato elfelejtette, hogy megfogadta, nem és nem enged a férfinak. Le akarta teperni! Büntetni akarta.

Beletúrt Daichi hajába, és szinte észrevétlenül átvette a kezdeményezést. A fotel felé húzta a férfit, majd könnyed tánclépésekkel úgy fordította, hogy Daichi háttal álljon neki. Belelökte, és utána hajolt. Az ölébe ült. Csókolta, harapta. Daichi élvezte a dolgot. Sokat mélázott azon, hogy milyen lenne, ha a fiú szabadjára engedné a szenvedélyét… Most ízelítőt kapott belőle.

Minato türelmetlenül lerángatta a férfi ingét. Végignyalta a nyakát, a mellkasát.

- Ez az… ahh… büntess… még… - Daichi feje hátrabicsaklott.

Minato habozás nélkül gombolta ki a férfi nadrágját. Benyúlt és elővette a hímvesszőt. Kemény volt, a csúcsa már nedves. Megszorította. Le-föl húzogatta.

- Minato… ahh… ne… - Daichi megragadta a csípőjét. – El fogok menni… ahh…

A fiú váratlanul elengedte. Felállt. Ledobálta magáról a ruháit, és visszamászott a férfira. Megcsókolta.

Daichi megsimogatta a fiú péniszét. Megmarkolta. Minato fogai fájdalmasan az ajka puha húsába mélyedtek. Érezte a kiserkenő vér fémes, édes ízét.

Magára húzta a fiút, miközben az ujjai a testébe hatoltak. Minato izmai megfeszültek.

- Daichi… most… kérlek…

A férfi nem habozott. A csípőjét megemelve döfött a fiúba. Minato lihegve felcsúsztatta a lábát a fotel karfájára, és ezzel akarva – akaratlanul segített Daichinak, hogy tövig nyomuljon a feszes, kicsiny lyukba.

Minato zokogó hangot hallatott, és az ujjai piros foltokat hagytak Daichi vállán.

Daichi mozgása gyorsabb lett. Döfött… még… és még…

- Daichi! Ahh… - Minato kiáltását visszaverték a falak. Daichi teste is megrezdült.

- Milyen erősen szorítasz – suttogta a fiú fülébe, mielőtt elélvezett volna.

Testük nyirkosan tapadt egymáshoz, lihegve kapkodtak levegő után.

- Nem is tudom, most ki büntetett kit – motyogta a férfi kábán.

Minato úgy érezte, ezen nevetnie kell. Pár döbbent másodperc múlva Daichi csatlakozott hozzá, majd a karjaiban tartva a szőnyegre csúszott.

- Mi lenne, ha most még egy kicsit kényeztetnénk is egymást? – kérdezte élveteg vigyorral.

Minato elhaló sóhajjal adta meg a választ. Kezdődött minden elölről.

Minato két teljes napig dolgozott, mire tökéletesnek kiáltotta ki az igazgató út portréját. Rjú rendkívül büszke volt rá, sógornője agyon ölelgette, unokahúga pedig azonnal akart egyet saját magáról.

Ahogy aláfirkantotta a nevét a kép aljára, egy pillanatra megdermedt. A stílusa és a képaláírás kétséget kizáróan az ő védjegye volt. Különlegesek, egyediek, összetéveszthetetlenek. Már pedig, ha valaki egyszer is kézbe vette a mangáját, össze nem tévesztette máséval.

Daichi hátulról átkarolta, és belecsókolt a nyakába.

- Nagyon tehetséges vagy – jelentette ki.

Minato megszorította a férfi csuklóját.

- A szerkesztőm szerint egyedi stílusom van. Tudod, ez mit jelent, ugye? Valaki előbb – utóbb fel fog ismerni.

- Magad, a bátyád vagy miattam aggódsz?

- Nekem nem árthatnak, de nektek igen. Mindketten magas pozícióban dolgoztok a vállalatnál. Hallottam rebesgetni, hogy az igazgató út helyettese külföldre megy, és a helyére új embert keresnek. Árthat az esélyeidnek, ha kiderül, hogy egy meleg mangakával vagy együtt.

Daichi felsóhajtott.

- Gyere! Látogassunk meg valakit.

- Kit?

Daichi csak mosolygott.

Minato kíváncsi volt, de nem erőltette a dolgot. Az elit negyed láttán összevonta a szemöldökét.

- Miért jöttünk ide? Barátod lakik itt?

- Egy nagyon közeli – felelte titokzatosan Daichi, és távirányítóval kinyitotta az előttük magasodó kaput.

Az autóból kiszállva Minatonak tátva maradt a szája.

- Ez a hely… gyönyörű, mint egy festmény.

Nyílt az ajtó. A küszöbön már-már betegesen vékony férfi állt. Fekete ruhát viselt, a haja a vállát súrolta, szeme kifejezéstelen volt.

- Seto-san, örülök, hogy újra látom.

- Nem zavarunk, Hino-san? – hajolt meg előtte Daichi.

- Önt mindig szívesen látja – tessékelte be őket a férfi a házba. – A teraszon van. Azt mondta, jó idő van, nem fog a dolgozószobában kuksolni.

- Egyetértek vele. Szép időnk van.

Minato ide-oda kapkodta a fejét. Nem értett semmit. Kiléptek a teraszra. Egy férfi ült nekik háttal, de azonnal felkapta a fejét.

- Daichi – fordult feléjük, de csak a szája mosolygott, a szeme nem. Abban üres feketeség honolt. Nem állt fel, csak kinyújtotta a kezét a férfi felé.

Daichi azonnal megfogta, és gyengéden megölelte. Látszott, hogy mennyire közel állnak egymáshoz. Minato észrevette a fehér sétapálcát a szék mellett, a fekete napszemüveget az asztalon. Ez az ember vak – villant át a fején.

- Minato, gyere ide, hadd mutassalak be – nézett rá Daichi. – Kei, ő itt Kuronaga Minato.

Minato nem kapott levegőt. Ezt a férfit rajzolta le!

- Minato, ő itt régi jó barátom, Noda Keita igazgató úr.

- De hát… - Minato értetlenkedett. A férfi vak, akkor pedig nem láthatja a képet, amit készített. Mi volt ezzel Daichi célja? Nagyot nyelt, és úgy döntött, a látogatás után azonnal kifaggatja a férfit. Előtte viszont illedelmes lesz. Meghajolt.

- Örvendek, Noda-san!

A férfi mosolygott.

- Te vagy Kuronaga Rjú kisöccse?

- Igen, uram.

- Gyere ide! Megérinthetem az arcod?

Minato idegesen közelebb lépett.

- Persze.

Kei ujjai finom lepkeszárnyakként érintették az arcát.

- Nagyon csinos fiú vagy – mondta.

Minato elpirult. Kei kuncogott.

- És most zavarban vagy. Forró az arcod.

- Kei! – bökte meg Daichi az oldalát. Kai felnevetett.

- Jól van, békén hagylak. Üljetek le! Parancsoltok valamit inni? Daichi, neked gondolom a szokásos, és te, Minato, mit kérsz?

- Egy pohár narancslevet, ha lehet.

- Yui, légy szíves!

Hino-san bólintott, és nesztelen léptekkel eltűnt a házban.

Kei Daichi felé fordult.

- Régen jártál nálam. Minden rendben?

- Igen. Te hogy érzed magad?

Kei üres, fekete szeme a távolba meredt.

- Jól.

- A szemed?

Kei az arcához nyúlt.

- Egy hónap múlva megműtenek, de még mindig nem vagyok biztos, hogy akarom-e.

- Hány százalék, hogy látni fogsz?

- 40 %.

Daichi hátradőlt, és átnyúlt Minato kezéért.

- Az nem túl sok. Megéri?

Kei arcán mosoly derengett.

- Fogalmam sincs. Téged például nagyon szeretnélek látni.

- Megtisztelsz, de annyit nem érek, hogy szenvedj.

Minato figyelte a két férfit, és sejtette, hogy a barátságon kívül mélyebb kötelék fűzi őket egymáshoz.

- A barátod nagyon csendes – terelte el a témát Kei. Daichi felnevetett.

- Csak most. Látnád éjszaka!

- Daichi! – Minato szégyenében fülig vörösödött.

Kei szelíden mosolygott.

- Mióta ismeritek egymást?

- Úgy két hete, de Minato már előtte is fantáziált rólam. – Daichi vigyorgott.

Kei a fejét csóválta.

- Ne hozd még nagyobb zavarba! Minato, még tanulsz?

- Igen. Most végzek.

- Főiskolára mész?

- Mangaka akar lenni – kotyogott közbe Daichi.

- Ahhoz tehetség kell.

- Tehetséges.

Minato hálás volt, amiért a férfi nem hozta szóba már megjelent mangáját.

Hino-san ekkor tért vissza tálcával a kezében. Daichi elé limonádét, Minato elé narancslevet, Kei elé teát tett.

- Köszönjük, Yui.

- Egészségükre, uraim! – A férfi meghajolt, és távozott.

- Minek köszönhetem a látogatásotokat? – kortyolt a teájába Kei.

- Eszembe jutottál, és kíváncsi voltam, hogy vagy.

- Ezt megtehetted volna telefonon is.

- Régen beszéltünk. Látni akartalak.

Kei lassan bólintott.

- Jó hallani a hangod, Daichi.

Daichi komoran nézte a férfit.

- Kifárasztottunk.

- Mindig örülök neked, de mostanában elég fáradékony vagyok – mentegetőzött Kei.

- Nem alszol eleget? Látom a szemed alatt a karikákat.

Kei arca bezárult. Daichi tudta, hogy mostantól fogva egy szót sem fog kihúzni belőle. Felállt.

- Mennünk kell. Vigyázz magadra!

Kei nem reagált. Minato félősen Daichihoz húzódott.

- Daichi…

- Ssh, gyere! Hagyjuk magára!

A folyóson Hino-san szótlanul csatlakozott hozzájuk.

- Megint…

- Igen, tudom. Mostanában egyre gyakrabban.

- Vigyázzon rá!

Hino szemében mély szomorúság lebbent.

- Azt teszem, Seto-san! Viszontlátásra!

Daichi és Minato elbúcsúztak a férfitól. Egészen hazáig egyikük sem szólalt meg.

Faichi lakásában Minato a férfira támadt.

- Magyarázatot várok! Miért készítettél portrét egy vak férfiról? Nem fogja látni! És miért vittél el hozzá? Mi volt a célod?

Daichi a fürdőszobába ment, és vetkőzni kezdett.

Minato követte.

- Daichi! Válaszolj!

- Noda Keitát az egyetemen ismertem meg. Évfolyamelső volt, kiváló sportoló, diákelnök – kezdte – Mindenki imádra. Összebarátkoztunk. A szeretője lettem, de titkoltuk, mert Kei befolyásos család gyermeke volt

Minato nekidőlt a mosdónak. Figyelmesen hallgatott.

- Hino Yuichi is velünk járt. Ő volt Kei szobatársa a kollégiumban, mert bár Kei itt lakott a városban, ki akarta próbálni, milyen szabadnak lenni. Kis titkunkról egyedül Yui tudott, és ő hallgatott, akár a sír. A barátunk volt

Daichi hangja komor volt.

- Egy nap meghalt Kei édesanyja. Kei összetört, nagyon szerette. Az apja erősködött, hogy költözzön haza. Kei nem akart, és ezen állandóan vitáztak. A kapcsolatunk szinte észrevétlenül lett barátság. Továbbra is jóban-rosszban kitartottunk egymás mellett, de már nem voltunk szeretők. Lassan eltávolodtunk egymástól, és Kei egyre több időt töltött Yuival.

Minato szíve elszorult. Sejtette a folytatást.

- Még nem voltak szeretők, de talán megtörtént. Volna, ha Kei apja nem kap szívrohamot. Hozzá indultak a kórházba, Yui vezetett és Kei ideges volt. Összevesztek a kocsiban, és belehajtottak a pirosba. Oldalról telibe kapta őket egy teherkocsi. Kei megvakult a fejsérülése miatt, míg Yuinak kutya baja sem esett. Kei apja belehalt a hírbe, és Kei ott maradt egyedül, vakon, egy több milliót érő céggel és hatalmas felelősséggel a vállán. Felajánlottam, hogy segítek, de Yui ekkora már elhatározta magát.

- Vigyáz rá – suttogta Minato.

- Igen. Kei nélküle semmi lenne. Yui a szeme. Ő segít irányítani a céget, ami nélküle már biztos csődbe ment volna.

- Miért vittél el?

- Hogy lásd, az igazgató urat nem fogja érdekelni ki vagy, amíg boldog vagyok.

- Még mindig szereted?

Daichi tétovázott. A megfelelő szavakat kereste.

- Kei közelebb áll hozzám, mintha a bátyám lenne, de nem vagyok szerelmes belé.

Minato felsóhajtott.

- És a kép?

- A gesztus számít, Minato.

Daichi meztelen volt, majd homlokon csókolta, és beállt a zuhany alá. Ahogy a férfit figyelte, Minato rájött, hogy szerelmes. Lassan elmosolyodott, és ruhástul beállt a férfi mellé. Azonnal bőrig ázott.

Daichi rámeredt.

- Mit keresel itt?

- Szerintem Yui azért maradt Kei mellett, mert szereti. És Kei azért az ő segítségét fogadta el, mert szerelmes Yuiba.

Daichi értetlenül pislogott.

- Nem értelek.

- Pedig egyszerű – erősködött a fiú. – Nem az 5. alpont miatt jöttem el hozzád, hanem azért, mert szeretlek.

Daichi nem tudott szólni. Minato őszintesége a padlóra döngölte.

A fiú elmosolyodott, és megcsókolta.

- Ráérsz válaszolni. Itt leszek még egy darabig.

Daichi mély levegőt vett.

- Maradj itt örökre!

- Az agyadra fogok menni!

- Majd megbüntetlek! – szorította a csempéhez a férfi.

Minatora forró víz zubogott, de nem érdekelte. Felnyúlt, és mohón belemarkolt a férfi hajába. Lehúzta magához, és csókolta. Megharapta az ajkát, megszívta a nyelvét. Daichi teste életre kelt.

Remegő kézzel rángatni kezdte a fiúról a vizes ruhákat. Összenevettek… elfulladva, amikor Minato keze beleakadt az övébe, ahogy a nadrágszíjat próbálták kicsatolni. Végül a nadrág is lekerült a fiúról. Daichi térdre esett. Keze közé vette Minato vesszejét, és nyalogatni kezdte. Minato a hajába tépett.

- Erősebben… kérlek… ahh…

Daichi engedelmesen szopogatni kezdte a péniszt, és nyalogatta, és élvezte, ahogy a fiú teste remeg, és vergődik. Masszírozni kezdte a golyókat, mire Minato megrándult.

- Daichi… ahh… kérlek…- Felkiáltott.

Daichi érezte a szájában fröccsenő édes ízt. Lenyelte, és tovább nyalogatta a combokat, a hasat.

Minato a vállába kapaszkodott.

- Kérlek… ahh…

Daichi felállt, és a nyakát csókolgatta. Minato fenekét simogatta. Megemelte a fiút, hogy átkulcsolhassa a lábaival a csípőjét. Két ujjal hatolt a testébe. Minato felsóhajtott.

- Gyere… ahh… kérlek…

- Milyen udvarias vagy ma! – lihegte a férfi, de nem habozott. Merev vesszeje lassan haladt előre a szűk résben. Minato a nyakába fúrta az arcát, és combjaival vaskapocskánt fonta át. Daichi oldalra nyúlt, elzárta a vizet, aztán nekiszorította a falnak a fiút, és keményen belédöfött.

- Igen… ahh…még… még… - kapaszkodott belé Minato. Döfések követték egymást, egyre gyorsabban, egyre mélyebben. Minato teste megdermedt, Daichié megfeszült. Egymásra meredtek, aztán egyszerre engedték el magukat. Egy tizedmásodpercnyi időre összeomlott a világ, összetörtek ők maguk is, hogy aztán ott találják magukat kábán, összefonódva a zuhanyzó csempéjének támaszkodva. Csókjuk oly lágy volt, akárha pillangó szárnya érintette volna az ajkukat.

- Valamit be kell vallanom – mondta kicsivel később Daichi, amikor már az ágyban feküdtek. Minato kíváncsian pislogott.

- Igen?

Daichi belemosolygott a sötétbe.

- Én is szeretlek.

Minato a mellkasára ejtette a fejét.

- Akkor jó.

Daichi beleborzolt a hajába.

- Biztos vagy benne, hogy Kei és Yui szerelmesek egymásba?

- Teljesen. 100%.

- Mit gondolsz, Kei miért fél a műtéttől?

A fiú elgondolkodott.

- Talán attól fél, hogy akkor elveszíti Yuit.

- Te mindig ekkora szakértő voltál szerelmi ügyekben? – gyanakodott Daichi.

Minato felnevetett.

- Te tehetsz róla. Amúgy nekem is lehet egy kérdésem? Mondd! Hogyan fogjuk megmondani a bátyámnak, hogy szeretők vagyunk?

Daichi tétován vakarta a tarkóját.

- Fogalmam sincs.

- Pedig ezt neked kell elmondanod – közölte a fiú.

Daichi szeme villant egyet.

- Nem is tudom, ki csábított el, kit.

Minato ujjai végigzongoráztak a bordáin.

- Most nem ez a lényeg. Te vagy az idősebb. Nekem el se hinné.

Daichi felsóhajtott.

- Oké, oké, megértettem. A hétvégén elmondjuk neki.

- Köszönöm – nyomott egy puszit Minato az arcára.

Daichi szája kéjes vigyorra húzódott.

- Hmm… - Magára húzta a fiút.

- Hé, de… ahh… Daichi… - Minato tehetetlen volt a nyílt támadással szemben. Daichi nyelve becsusszant a szájába, ujjai pedig a testébe. Erőtlenül a férfira támaszkodott, és hagyta, hadd tegyen vele a férfi, amit akar. Hiszen ezt akarta ő is… már az első pillanat óta…

Összeolvadtak, és újra egyszerre jutottak el a csúcsra. Kiáltásukat egymás ajka itta fel, aztán együtt zuhantak a mélybe…

Összefonódva aludtak el, s a nap melege ébresztette őket…

 

 

VÉGE