Cornelius Jade
2013.11.18 15:25Cornelius Jade
Zachary hűvös kéz érintéséről álmodta, amely lángba borította a testét. A támadás óta voltak érdekes álmai, de ez volt eddig a legfurcsább. Fölé hajoló férfit látott, hosszú, hollófekete haja az arcához ér, de csak a sötét éjkék szempárt látja, mert fekete maszk borítja a keskeny arcvonásokat, de ő átlát rajta. Idegen, hideg vonások, amelyek nem ismernek kegyelmet. A férfi magára hagyja, és ő követi annak ellenére, hogy tudja, menekülnie kellene. Maszkos idegenek között kering, a férfit keresi, egyre jobban kétségbeesik. Köpenyek súrlódnak hozzá, vad tekintetek méregetik. Ismerős hideg szempár simítja végig, sarkon fordulva próbál eltávolodni tőle. Hirtelen átkarolja egy alak, melegség árad belőle. Hátához simul, maszkját kezében tartva csókol a nyakába, a mély hang táncra kéri, sürgeti, csábítja. Táncolnak, a kezdeti merevség tovaszáll, a férfi már mosolyog, a szemében vágy van, és amikor felnevet, az maga a mennyország. Csuklyás, maszkos alakok veszik körbe őket, irigyen, de nem érhetik el őket. A hideg szemű alak is köztük van, többé nem fél tőle. Már biztonságban van a férfi karjaiban.
Mosolyogva ébredt fel. Először nem is tudta, miért, amíg meg nem érezte, hogy nincs egyedül a szobában. Azt hitte, hogy Robert az, de tévedett. Egy sötét alak állt az ablaknál, most feléje fordult. Magas, karcsú, fekete köpenyes, harmincas évei elején vagy közepén járó férfi. Hosszú, egyenes szálú, hollófekete haja a vállára omlott, hideg vonásaiban nem volt élet, az éjkék szempárban csak halált látott. Akkorát dobbant a szíve, mint még soha.
- Te vagy… - suttogta.
- A nevem Cornelius Jade. – Az érzéketlen hangban nem érződött kedvesség, Zachary mégis rámosolygott.
- Most álmodtam rólad…
- Valóban? – Cornelius arcán nem látszott meglepetés, tudomásul vette az elhangzott mondatot, mintha sejtette volna, hogy ilyesmivel szembesül, ha idejön. – Elmeséled?
Zach lassan felült, nekidőlt az ágy háttámlájának, és elkomolyodott.
- A nevem Zachary. Az után fogadtak örökbe, hogy te… elmentél.
- Tudom.
- És… nem bánt? Nem haragszol rám?
- Nem.
- Miért nem? Egyáltalán miért mentél el? Anyáék miért nem beszélnek rólad?
- Nem azért vagyok itt, hogy ezeket megvitassam veled. Ha ők nem mondták el, akkor én sem fogom. Meséld el, mi történt veled a parkban. Mondj el mindent, ami eszedbe jut, még akkor is, ha úgy véled, jelentéktelen dolog. Utána pedig beszélj arról, mit álmodtál.
Zachary felsóhajtott. Jobban szemügyre vette a férfit, de annak a hidegség nem enyhült a szemében, merev tartása sem változott. A mágusok fekete egyenruháját viselte a köpeny alatt: állógallérú fekete pamutinget finom bőrdíszítéssel, fekete nadrágot, hosszúszárú csizmát.
- Miért te jöttél? Simán küldhettél volna valakit magad helyett.
- Zavar, hogy én jöttem? – Cornelius hangjában nem volt kíváncsiság.
- Te vagy a családban az egyetlen, akit nem ismertem eddig. – Zach pillantása az íróasztalon levő fényképre esett. – Sajnálom, hogy iderángattak anyáék az akaratod ellenére. Nem muszáj maradnod, nyugodtan elmehetsz. Nem hiszem, hogy magas rangú Bal Sagoth-ként az minden vágyad, hogy egy kölyköt istápolj. Nem tudom, miket mondtak neked, amiért úgy láttad jónak, hogy eljöjj, de tévedtek.
- Ezt hadd döntsem el én. – Cornelius arcán most először fáradtság suhant át, de továbbra sem tűnt úgy, hogy le akar ülni.
- Ott a székem, ülj le! Úgy kell felbámulnom rád, így nem tudok gondolkodni.
A férfi ajka megrándult, de gyorsan uralkodott a vonásain. Engedelmeskedett, keresztbe tette a lábát, a combján összefonta az ujjait.
- Figyelek.
Zachary elmesélte a vele történteket. Néha szünetet tartott, nehogy kihagyjon valamit. Soha nem látott mostohabátyja szótlanul, teljes figyelemmel hallgatta, egyszer sem szólt közbe.
- Anyáék és többen is úgy gondolják, hogy mágus vagyok, vagy legalábbis valami képességem felébredt, és ezért nem történt nagyobb bajom. Nem akarom, hogy így legyen – tette hozzá tétován.
- Nem akarsz Bal Sagoth lenni?
- Nem. Mindig is átlagos életet éltem, és ezen nem akarok változtatni. Egyetemre szeretnék menni érettségi után, de ha tényleg van valami képességem, akkor esélyem sem lesz rá.
- Értem. – Cornelius pár percig gondolkodott, majd felállt, és odasétált az ágyhoz. – Szeretnélek megérinteni.
- Akkor tudni fogod, hogy mágus lettem-e?
- Talán igen, talán nem – felelte rejtélyesen a férfi.
- Nem fogod tudni teljes bizonyossággal?
- Nem. Bal Sagoth-nak születni kiváltság, generációról generációra öröklődik. A szüleid gondosan utánanéztek a felmenőidnek, mielőtt örökbe fogadtak volna, nehogy mágus legyél.
Zachary úgy érezte, mintha egy pohár hideg vizet löttyintettek volna az arcába.
- Nem akarták, hogy Bal Sagoth legyek?
- Egy családba épp elég egy.
- Azt mondtad, Bal Sagoth-nak lenni kiváltság! Rád mégse büszkék, sőt… elküldtek a háztól. Ha kiderül, hogy olyan vagyok, mint te… engem sem fognak többé szeretni?
Cornelius elsápadt.
- Ne hasonlítsd magad hozzám! – csattant fel. – Képesek voltak a kedvedért idehívni engem, aki számukra egyenlő a Sátánnal, így kétlem, hogy megszűnne irántad a szeretetük, akármi derüljön is ki rólad.
Zachary maga alá húzta a lábát, és feltérdelt. Egy szál alsónadrágban a kezét nyújtotta a férfinak. Remegett, de nem húzódott el.
- Tudni akarom. Csináld, amit kell!
A mágus habozott.
- Tudnod kell, hogy egy mágus képessége sokféleképpen megnyilvánulhat. Van, akinél már egész gyermekkorban megmutatkozik. Lehetséges, hogy tinédzserkorban jelentkezik, de az is előfordult már, hogy egy sokkhatás hozta elő felnőtt korban. Az erő szintén változó. Mi, Bal Sagoth-ok természetfeletti erőknek parancsolunk, mindegyikünknek van egy különleges képessége, de akad olyan is köztünk, akinek ereje halovány utánzata a miénknek. Érted, mit akarok mondani?
- Mi van, ha gyenge vagyok?
- Akkor nem érdemes foglalkozni veled. Visszatérsz az iskolába, élheted az életed, természetesen csak az után, ha elkaptuk azt a férfit.
- És ha… az ellenkezője áll fenn?
- Akkor kénytelen leszek magammal vinni téged az Akadémiára. Meg kell tanulnod uralnod a képességedet, nagyon sok tudást kell elsajátítanod a saját és mások érdekében is. – Cornelius tekintetében együttérzés villant. – Utána soha nem lehetsz az, aki akartál…
Zachary ökölbe szorította a kezét, de nem húzta el a férfi elől.
- Úgy véltem, hogy az a mágus rontott el valamit, amikor megtámadott, de most már kezdek kételkedni benne. Képtelen vagyok ugyan varázsolni, vagy újra megismételni, amit akkor tettem – szinte nem is emlékszem rá – és mégis… érzem, hogy valami… megváltozott. Bennem. Itt. – A másik kezével a mellkasára bökött.
- Add ide mindkét kezed… - Cornelius hangja most szinte szelíd volt. Feléje nyújtotta mindkét kezét, és ő óvatosan belecsúsztatta az ujjait a tenyerébe. – Ne félj! Nem bántalak!
- Tudom. – Zachary nem félt. Az eset óta pontosan meg tudta mondani, kitől kell tartania, ami elég rémítő érzés volt, de már kezdett hozzászokni.
- Mi a fene folyik itt? – Robert és Erna az ajtóban álltak, az apjuk már el is indult feléjük nagy léptekkel.
- Állj! – Cornelius hangja megint hideg volt és távoli.
- Nekem a saját házamban ne merészeld ezt mondani! – üvöltött rá az apja, és megragadta Zachary vállát, hogy elhúzza onnan. – Engedd el, de azonnal!
- Apa, ne! Ez fáj! – Zachary megrémült. Nem volt már kisgyerek, de életében most először félt az apjától. El akart húzódni tőle, de az ujjak szorosan markolták. Ugyanakkor Cornelius szorosan fogták a kezét.
- Elég! – A férfi kezén lassan fekete jelek kezdtek el örvényleni. – Fájdalmat okozol neki, amikor éppen neked kellene megvédened, apám! – Az utolsó szó kissé gúnyosan hangzott a szájából. – Szükséges megérintenem, mert különben nem tudom, milyen képességek rejtőznek benne.
- Oldd meg másképp! Elég nagy Bal Sagoth vagy, hogy találj erre egy másik megoldást!
- Nem vagyok mindenható! Most pedig engedd el őt, mert az ujjaid nyoma meg fog látszani a bőrén…
Zachary a Cornelius bőrén lassan alakot öltött fekete mintákat bámulta. Hallott arról, hogy a legerősebb mágusok a bőrükön viselik a megkülönböztető jelüket. Minél bonyolultabb egy minta, annál erősebb a tulajdonosa… és ez elég bonyolultnak tűnt.
- Apa, ez fáj! – ismételte meg. – Anya, kérlek!
Erna összeszedte magát, és finoman elhúzta onnan a férjét.
- Itt maradunk – közölte sokatmondóan.
Zach értetlenül ráncolta a homlokát. Mégis miért féltik annyira a férfitól? Hirtelen muszáj volt Corneliusra figyelnie, mert érezte, ahogy a teste melegebb lesz. Az arcára lassan felkúsztak a fekete indák, arcának jobb felét már teljesen elborították. Haja finoman hullámzott, ahogy energia kezdett el örvényleni körülötte. Találkozott a tekintetük.
- Fájni fog?
- Kellemetlen lehet.
- Rendben. Essünk túl rajta!
Cornelius figyelmeztető pillantást küldött a szüleik felé.
- Ha bármi módon közbeléptek, Zachary meg fog sérülni, és az ellen semmit sem tehetek. Megértettétek?
Az apja hangja csikorgott, ahogy válaszolt.
- Igen.
Cornelius figyelme újra a fiú felé koncentrálódott. Éjkék szeme már fekete volt, de Zach nem félt tőle. Fogalma sem volt, honnan kellene tudnia, hogy nem fogja bántani. A szülei féltek tőle, óvták tőle őt magát is, ő mégis érezte… hogy a férfitól nem kell félnie. Tekintete nem engedte Corneliusét. Hagyta, hogy a kellemetlen, tapogatózó energia az ujjain keresztül a testébe áramoljon, a vénáin át eljusson a szívébe, a tüdejébe, minden szervébe, majd lassan az agyába. Levegő után kapkodott, a feje megfájdult, hányingere támadt. Előrefelé dőlt, egyenesen a férfi karjaiba. Amikor az apja felkiáltott és feléjük lépett Erna minden tiltakozása ellenére a mágia úgy robbant szét minden sejtjében, hogy felsikoltott tőle.
- Lépj hátra! – Cornelius hűvös hangjára Robert nem reagált.
- Engedd el! Fájdalmat okozol neki!
- Ne! – Cornelius magához rántotta Zacharyt, és úgy fordította, nehogy Robert hozzáérjen. Ennek ellenére már késő volt. A fiú érezte, ahogy a forró energia pajzsot emel az apja elé, aki rémülten hátrálni kezdett.
- Zachary, elég! – Cornelius maga felé fordította, egyenesen a szemébe nézett. – Nem akar bántani, csak téged félt. – Korántsem volt olyan hűvös a hangja, mint eddig. Összekapcsolódott a fiúval, és Zach azelőtt kezdte el használni a mágiát, hogy elvált volna tőle. A forró lávaszerű erő egymásnak ütközött az ő hűs, hideg energiájával, és mind a ketten megrendültek tőle. – Nincs miért félned tőle, nincs semmi baj! – mondta nyugalmat erőltetve magára.
- Én nem akarom bántani! – ordított fel Robert sértetten.
- Ne kiabálj! Megijeszted Zachary-t, édesem! – rémült meg most már Erna is.
A fiú zihálva kapaszkodott Cornelius karjába. Az arca olyan fehér volt, akár a fal, de a szeme sötéten parázslott. Most nem ájult el, mint az első alkalommal, de továbbra sem tudta uralni az erejét.
- Menjetek ki! – Cornelius jegesen pillantott a szüleire. – Ha tényleg jót akartok neki, akkor most azonnal menjetek ki!
Robert a fogait csikorgatta, de amikor a felesége kihúzta a szobából, nem állt ellen.
- Mégis… Bal Sagoth vagyok… - Zach lehunyt szemmel remegett.
- Nyugodj meg!
- Azt hittem, bántani fog…
Érezhető volt, ahogy Cornelius karcsú teste megmerevedik.
- Azért ijedtél meg, mert azt hitted, hogy apám bántani fog? Engem akartál megvédeni?
- Igen. Nem is gondolkodtam…
A férfi felsóhajtott, és óvatosan az ágyra ültette a fiút. Energiája lassan elcsitult, és ez hatással volt Zachary-ére is. Visszatért a szín az arcába, ahogy az ereje visszavonult.
- Mi történik? – motyogta, és nem engedte el a mostohabátyja kezét, bármennyire is igyekezett kihúzni az ujjai közül.
- Még soha nem láttam a tiédhez fogható erőt. Amolyan védelmi energia. Csak akkor lép működésbe, ha veszélyt érzékel. Jobban mondva, ha te úgy érzed, hogy veszélyben vagy és védelemre van szükséged. Valószínűleg ezért sikerült megúsznod a támadást is. Az erőd működésbe lépett anélkül, hogy irányítottad volna.
- Képtelen voltam leállítani… - Zachary lassan magához tért, látszott, hogy jobban van.
- Egyelőre az erőd irányít téged, és nem fordítva.
- Nem akarok Bal Sagoth lenni…
- Tudom. Ettől függetlenül valószínűleg szükséges lesz némi időt eltöltened az Akadémián. Meg kell tanulnod kezelni a képességedet, nehogy véletlenül bánts valakit.
- Soha nem tennék olyat! – háborodott fel a fiú.
- Valóban? – Cornelius megemelte az egyik szemöldökét. A minták lassan beleolvadtak sápadt bőrébe, már alig látszottak. – Akkor az előbbi mi volt?
Mostohatestvére elvörösödött.
- Most mi lesz?
- Elmondom a szüleidnek, amit megtudtam. Velük együtt kell eldöntened, mi legyen a továbbiakban, de ahhoz ragaszkodom, hogy pár hónapot az Akadémián tölts, hogy megtanuld az alapokat, amik az erőd irányításához szükségesek.
- Mi lesz azzal a férfival?
- Itt maradok egy ideig. Elmegyek a parkba, megpróbálok mágikus lenyomatot venni.
- Az mit jelent?
- Minden mágus egyéni képességgel rendelkezik, ami a használatkor nanoméretű szemcséket hagy hátra. Ez alapján később fel tudom ismerni.
- Értem. – Zach mély levegőt vett. – Hogyan lehetek Bal Sagoth, ha eddig a családomból senki nem volt az?
- Nem lehet teljes egészében, hibátlanul és hiánytalanul felállítani egy családfát, Zachary. Lehetséges az is, hogy a családodban megvolt a Bal Sagoth-ok képessége, de nem mutatkozott meg. Előfordult már a történelem folyamán.
A fiú felnézett. A férfi komor arcát szemlélte.
- Anyáék most már engem sem fognak szeretni?
Cornelius egyenesen a szemébe nézett.
- Engem nem azért nem szeretnek, mert Bal Sagoth vagyok.
- Akkor miért?
- Erre nem felelhetek. – A férfi felállt, és az ajtó felé indult. – Mágikus védelmet állítok a biztonság kedvéért, amíg elmegyek a parkba. Te pihenj csak!
- Elmondod anyáéknak?
Cornelius bólintott, majd kisurrant a szobából. Zachary utána bámult, míg le nem csukódott a szeme. Így viszont legalább nem hallotta apja szitkozódását, anyja sírását, és Cornelius hideg hangját.