Az ügynök

2013.11.15 14:47

Az ügynök

 

Az autó csikorgó fékekkel vette be a kanyart.

- Hajts gyorsabban, Eric! – csattant fel főnöke, Jack Cassiano hangja, aki az anyósülésen azon igyekezett, hogy kapcsolatot teremtsen beépített embereivel.

- Igenis, főnök! – Eric Brook már közel négy éve szolgált az FBI-nál, abból az utolsó egy évet Cassiano csapatában töltötte. Ismerte felettesét, mint a tenyerét, s a férfiból ráadó rideg nyugalom ellentétben állt keményen összeszorított szájával. Ideges volt, de jól leplezte, csak legtapasztaltabb emberei sejtették, mi a helyzet. – Az újfiú szúrhatta el? – tette fel a kérdést tétovázva.

Cassiano jegesen nézett rá, így jobbnak látta, ha az útra koncentrál. Mögöttük még két kocsi jött villogó fénnyel.

- Miért hiszed, hogy Mortimer miatt buktak le? – A férfi hangja komor volt.

- Nem való közénk, főnök.

- Miért?

- Nem elég… belevaló, kemény és kérlelhetetlen. Múltkor majdnem lelépett az a fickó, mert elkalandozott a figyelme.

- Nem elkalandozott a figyelme, hanem észrevette, amit ti nem – felelte Cassiano komoran. – Az a kézigránát a fotel alatt…

- Oké, elismerem az érdemeit, de miért érzem azt, főnök, hogy ragaszkodsz hozzá, és valami okból kifolyólag nem látod a hibáit?

- Balra fordulj, arra rövidebb. – Mindössze ennyi volt a válasz.

Cassiano idegesen bámulta az előttük levő forgalmat. Brook kérdésére maga sem tudta a választ. Sean Mortimer már féléve volt a csapatában, a többiek mégis még mindig újfiúnak becézték. Volt valami magas, vékony alakjában, örökké mosolygós arcában, ami miatt társai nem vették komolyan. Pedig Sean jobb eredményekkel rendelkezett, mint például Brook, és mégis… Cassiano emberei úgy vélték, nem szövetségi ügynöknek való. Csak ő tartott ki a férfi mellett, bár sokkal szigorúbb volt hozzá, mint bárki máshoz. Folyamatosan ugráltatta, rámutatott a hibáira, órákig volt képes magyarázni neki egy mozdulatot lent az edzőteremben. Sokkal többet, sokkal keményebben megtorolva várta el, hogy jó, majd még jobb legyen. Sean beváltotta a hozzá fűzött reményeket, de Jack is érezte, hogy a társainak igaza van. A férfi nem közéjük való, ráadásul megosztotta az embereit, ami csak tovább rontott a helyzeten.

- Lövöldözést jelentettek a műhelyből – morrant Brook, és még jobban beletaposott a gázba.

Cassiano a rádióért nyúlt, és ismertette a tervét. Mire a kocsik lefékeztek az illegális szerelőműhely előtt, ahol állítólag egy körözött terrorista bujkált, már mindenki tisztában volt a feladatával. Brook mellett Cassiano a fal mellé parancsolta Carltont és Sanchezt, majd elsőként robbant be a csarnokba. Meggörnyedve haladt, végig takarásban, miközben a mögötte felhangzó FBI, fel a kezekkel! kiáltások elnyomták a hangokat, amik esetleg támadásra utalhattak.

- Egy halott! – hallatszott Cruz irányából.

- Egy sebesült! – kiáltotta Carlton.

- Megtaláltam Hank-et! – ordította Simon, és a telefonjáért nyúlt, hogy mentőt hívjon. – Megsérült, eszméletlen, de él – hadarta.

- Hol lehet Mortimer? – morogta Brook a szemét ide-oda jártatva. – Egy halott – guggolt le egy újabb holttest mellé. – Ő az, aki kerestünk – állapította meg.

- Maradj itt, én megkeresem Mortimert – szólt rá Cassiano, és a kocsikat megkerülve a hátsó raktár felé indult. Lassan, óvatosan haladt, útközben belebotlott még egy halottba. Átlépett felette, becsúszott a raktárba. A félhomályban hunyorgott, hogy lásson valamit, amikor fém ért fémhez. Azonnal vigyázzba álltak a szőrszálak a karján. – FBI, kezeket fel, fegyvert eldobni! – csattant a hangja.

- Főnök? – Mortimer hangjára megkönnyebbült. Megkerült két ládát, és odalépegetett hozzá. Az ügynök lábánál egy hulla hevert, s mindent megült a vér átható, fémes bűze.

- Sean, jól vagy? – A férfihoz hajolt, aki egy doboznak dőlt, s még a gyenge fényben is látszott, milyen falfehér.

- Azt hiszem, nem. – Cassiano a homlokát ráncolta. A halk, erőtlen válasz idegen volt a tetterőtől majd’ kicsattanó Seantól.

- Megsérültél? – ijedt meg. Eltette a pisztolyát, és habozás nélkül végigtapogatta. – Ez vér? – hördült fel, amikor ragacsos masszába ért a keze.

- Nem az enyém. Nyugi, főnök! – Sean gyengéden lefogta az őt tapogató Jack csuklóját.

- Nyugodt vagyok! – bizonygatta a férfi, de Sean a pulzusát érezve, kételkedett ebben.

- Az ő vére – bökött a fejével a mellettük heverő hullára.

Jack lehunyt szemmel igyekezett megnyugodni.

- Értem. Megsérültél valahol?

- Verekedtünk. Megvágta a karom, de nem vészes.

- Rendben. Menjünk! Hank-nek már hívtunk mentőt, bemész velük te is a kórházba.

- Én jól vagyok, ő fontosabb.

- Sean…

- Nem. Csak adj egy kis időt… - Az ügynök mély levegőt vett, előredőlt. Jack elkapta a vállát.

- Sean…

- Semmi vész. – A férfi hangja fojtottan jött, arcát Cassiano kulcscsontjához szorította. – Nem ő volt az első, akit megöltem… - mondta tompán. - , de… közvetlen közelről láttam a szemét, amikor a kés… - Elakadt, aztán közelebb húzódott a férfihoz. – Túl nagy kérés lenne, ha most átölelnél?

Jack először el akarta utasítani, viccelődve, hogy már nem gyerek, aztán arra gondolt, még egy tapasztalt ügynököt is megviselt volna az eset. Eszébe jutott, amikor önvédelemből közvetlen közelről lőtt le egy kábítószerdílert. Utána hányt, és napokig le sem hunyta a szemét. Senki nem volt mellette, akit megkérhetett volna, hogy veregesse vállon, és azt mondja, nincs semmi baj.

- Csak most az egyszer… - motyogta. Átölelte a férfit, és gyengéden simogatta a hátát. Nem számított, hogy ő maga is véres lesz, vagy kínos helyzetbe hozza magát. Egyik embere kiborult, ő pedig felelős érte. Érezte azonban, hogy ez a kifogás sántít kicsit. Tudta, hogy Sean többet jelent neki, mint bármelyik ügynöke, csak még azt nem merte végiggondolni, miért…

- Most már jól vagyok. – Sean hátralépett. – Kösz.

- Szívesen.

- Megyek, segítek a többieknek.

- Francokat! Cruz hazavisz, ha ellátott egy orvos. Holnap majd jelentést teszel.

- Főnök…

- Tedd, amit mondtam! Ilyen állapotban nem veszem hasznodat.

Sean megmerevedett. Jack tudta, hogy túl keményen fogalmazott, de már nem tudta visszaszívni a szavakat.

- Értettem. – Sean válla megroggyant, majd kifelé indult.

Cassiano követte. Magához intette Cruzt, utasította, hogy vigye haza Mortimert, ha ellátták a sebét. Utána már nem volt ideje, hogy ránézzen a férfira. Csak arra eszmélt, amikor Cruz odalépett hozzá.

- Nem vagyok bébiszitter, főnök!

Cassiano rámeredt.

- Mióta bébiszitterkedés, ha hazaviszed a társadat, aki megsérült? – kérdezte vészjósló hangsúllyal.

Ügynöke azonnal felkapta a kezét.

- Nem úgy gondoltam…

- Ezt odabenn megbeszéljük! – figyelmeztette a felettese. Senki nem mert ellenkezni vele, mindannyian tudták, milyen keménykezű főnök. Viszont azzal is tisztában voltak, ahogy mindenki az ügynökségnél, hogy igazságos is. Felettesei becsülték a munkáját, őt magát is, de őt nem érdekelték a dicséretek. Felesküdött, hogy megvédi az országot és állampolgárait, márpedig ő olyan ember volt, aki mindig megtartja az adott szavát.

Már hajnali egy óra is elmúlt, amikor visszaért a kocsijához. Először haza akart menni, de a pillantása a Seantól kapott dobókockára esett a visszapillantó tükrön. Két hónappal ezelőtt balesetet szenvedett, a férfi akkor nyomta a kezébe amolyan szerencsehozó talizmánként. Egy éjjel-nappali üzlet felé indult, pizzát, sört, és Sean kedvencét, gránátalmát vett. Amikor becsengetett hozzá, majdnem két óra volt. Attól félt, felébreszti, de a férfin nem látszott, hogy aludt volna, amikor ajtót nyitott.

- Főnök… Te mit keresel itt?

- Gondoltam, megnézem, hogy vagy. Hoztam pizzát, sört, és ezt. – Belenyomta a zacskót Sean kezébe, majd becsukta maga mögött az ajtót. Nem először járt a kis lakásban, a konyha felé indult.

- Mi ez? – Sean meglepetten pillantott a zacskóba. – Hűű… - Elvigyorodott.

Jack a konyhában lepakolta a cuccait. Körbepillantott, kínos rend uralkodott mindenhol. Nem volt nehéz rendet tartani itt, hiszen mindössze az előszobával és a nappalival egybenyitott konyhából, egy fürdő- és hálószobából állt az egész. Kevés bútor volt, a fal mellett néhány doboz arra várt, hogy a férfi kipakolja belőle a könyveit.

- Mit csinálsz?

- Tessék. – Jack egy sört nyújtott át neki. – Ülj le, idd meg, én addig berakom sülni a pizzát. Sajtos-sonkásat hoztam, úgy emlékszem, az a kedvenced.

Mortimer dermedten engedelmeskedett, s figyelte a férfit, ahogy birtokba veszi a konyháját, a zakóját a szék háttámlájára akasztja, és feltűri az ingujját.

- Hogy érzed magad?    

- Miért vagy itt? – Sean komor volt, most nem mosolygott.

- Megviselt, ami a raktárban történt, és nem akarlak kitenni a csapatból, mert nem tudod feldolgozni a történteket.

- Nem jövök ki a többiekkel, így előbb-utóbb meg kell tenned.

Jack meglepődve nézte a sápadt arcot. Belekortyolt a sörébe. Soha nem került szóba ez köztük, így meglepetésként érte, hogy Sean szóba hozta a dolgot.

- Sean…

- Tudom, amit tudok! – mondta a férfi keményen. – A többiek szerint nem vagyok elég belevaló, hogy a szövetségieknél maradhassak. Nem vagyok hülye. Csak azért, mert én vagyok a viccmester, még tisztában vagyok azzal, hogy nem kedvelnek. Te se… - Egyenesen a férfi szemébe nézett. – Sokkal keményebben dolgozom, mint a csapatban bárki, mégis én vagyok a kifutófiúd, akiben hibát lehet találni.

- Figyelj…

- Már gondolkoztam azon, hogy áthelyeztetem magam – vágott a szavába Sean. – Eddig is csak miattad maradtam. Neked akartam bebizonyítani, hogy jó ügynök vagyok. Semmi értelme, nem igaz? – keserűen elmosolyodott, majd a pultra tette a sörét. – Menj el, kérlek, az ajtót csak csapd be magad után…

Jack olyan erővel vágta le a pultra az üveget, hogy attól félt, összetörik.

- Tévedsz! Jobb ügynök vagy, mint akárki a csapatban, ezért is… - Átszelte a nappalit, és maga felé perdítette a férfit. – Nem szenteltem volna neked annyi időt, ha nem így lenne. Alkalmatlanokra nincs időm, se energiám.

Sean félrepillantott.

- Miért csinálod ezt?

- Fogalmam sincs. – Jack megrázta a fejét. – Talán látom, hogy jó ügynök válhat belőled. Jobb, mint én.

- Mégse mondtad soha… - Sean hangjából vád csendült ki.

Cassiano érezte, hogy düh feszíti a mellkasát.

- Ezt magadtól is tudnod kellene! – mordult rá. – Hiszen rengeteg időt töltök veled. Egyetlen emberemnek se igyekeztem annyit megtanítani, mint neked. Mit mondhattam volna? Soha nem voltam a szavak embere…

- Akkor most mondd el, mit látsz bennem. Most. Egyetlen egyszer.

Jack nem tudta, mit mondjon. Eddig nem ismerte végiggondolni, de Sean válaszra várt, így azt mondta, amit érzett… valahol a kérges szív legmélyén.

- Annak ellenére, hogy állandóan mosolyogsz, és mindenkivel kedves próbálsz lenni, látom, hogy belül… magányos vagy. Nem csak azért dolgozol keményen, hogy megfelelj az esküdnek, hanem hogy magadnak is bizonyíts. Érdekelnek az áldozatok, nem csak egy hullát látsz, vagy egy lelkileg sérült áldozatot, hanem az embert is… Én… már régen nem érzek így, de te még igen, ezért irigyellek, s ezt látják benned a többiek is. Attól félnek, hatással elszel rájuk, és ők soha nem lesznek olyan erősek, hogy elviseljék a látott- tapasztalt borzalmakat.

Sean az ajkába harapott.

- Ilyennek látsz?

- Igen.

A férfi csak bólintott.

- Sean… - Jack megijedt. A férfi nem nézett rá, csak elmeredt a válla felett valamerre.

- Tévedsz.

- Miben?

- Nem akartam ügynök lenne. Gyűlölök fegyvert viselni, de az apám és a nagyapám is szövetségi ügynök volt, én pedig nem hozhattam szégyent a családra.

- Nem kell elmondanod, ha nem akarod.

Sean ellépett mellőle, odament a dobozokhoz.

- Embereket ölök, hogy védelmezzek, mert erre tettem esküt, de utána soha nem tudom elég sokat sikálni a kezem, hogy ne lássam a vérfoltokat rajta. Most biztos azt gondolod, hogy gyenge vagyok. – Az egyik dobozban keresgélt, majd kiemelt egy vaskos borítékot. – Igazad van – fordult a férfi felé. Felsóhajtott. Sápadt volt az arca, a szeme túl nagynak tűnt.

- Sean…

- Nem vagyok ügynöknek való – rázta meg a fejét a férfi. – S tudod, miért? Nem csak azért, mert nem érzek elhivatottságot, és gyűlölöm az erőszakot, hanem… mert ez vagyok én… - A borítékból képek szóródtak a padlóra kettejük közé.

Jack lehajolt. A szeme tágra nyílt. Jó minőségű, A4-re felnagyított művészfotókat látott. Felmarkolt párat, átlapozta őket. Egy férfi meztelenül a párnába fúrt arccal, mégis sütött róla az elégedett kielégültség. Egy kéz nyúlt a mesterien elhelyezett modell bokájához, meghitt bizalmat sugallva. A kéz férfié volt. A modell Sean nyurga testét, kócos haját viselte. Újabb kép. Két arcnélküli férfi szorosan ölelkezve félig levetett ruhadarabok közepette. Aztán ugyanaz a pár, csupán körvonalaik ugyan, de összefonódva, egy testként. Jack döbbenten meredt Sean-ra.

- Én vagyok rajtuk – bólintott megerősítésképpen a férfi. – Egy barátom készítette őket, gyakorlás céljából. A másik modell az akkori szeretőm, Ralf, akiről mindenki úgy tudta, hogy csupán egy jó haver. – Vállat vont, szomorúan mosolygott. – Ezek után, azt hiszem, nem is kell beadnom az áthelyezési kérelmemet.

Jack lehunyta a szemét, visszaejtette a többi közé a fotókat, és aztán… nem tudta, mit kellene mondania, vagy tennie. Döbbenten fedezte fel, hogy féltékeny arra a férfira, aki megkapta Sean-t. Eltakarta az arcát. Mi a franc jár a fejében?! Hiszen Sean férfi! Férfi, férfi, férfi… - visszhangzott benne a szó. Viszont ismerte már, milyen együtt lenni egy férfival. Nem cska Sean-nak voltak rejtett titkai. Az ős szeretőjét Robertnek hívták, pár éve meghalt egy autóbalesetben, így már csak ő tudott arról az egyéjszakás, részeg kalandról, amely őt és az akkoriban szintén egyetemista Robertet összekötötte egy életre.

- Most jobb lenne, ha elmennél… - Sean nem mozdult, hogy összeszedje a képeket. – Szerelmes vagyok beléd, és… nem hiszem, hogy jó ötlet, ha most maradnál. Mondjuk, nem hiszem, hogy akarsz – kuncogott fel minden vidámság nélkül.

- Sean… ez… - Cassiano ráébredt, hogy hebeg, pedig neki aztán nem szokott elmenni a szava. Most viszont ez volt a helyzet.

- Menj el! Holnap bemegyek, és jöhet a nyilvános megaláztatás, csak most… egyedül akarok lenni.

- Ilyennek ismersz?

Sean felkapta a fejét a férfi hangjából áradó indulatra.

- Nem.

- Akkor nem megyek el. Eszünk, és megbeszéljük, hogyan tovább, de nem hagylak magadra. Felelős vagyok érted.

- Szart! – csattant fel durván Sean. – Nem vagyok a fiad, a szeretőd, senkid vagyok.

- Ez nem igaz. A társam vagy.

Sean felkiáltott.

- Miért nem fogod fel, mit mondtam? Szerelmes vagyok beléd, és hogy jobban megértsd, áll a farkam, ha csak meglátlak. Szóval, ha segíteni akarsz, húzz a picsába!

Jack fülét bántotta a káromkodás, mert tudta, a férfi csak azért beszél így, hogy elmenjen.

- Nem.

- Ha ezzel megnyugtatlak, megígérem, hogy nem teszek kárt magamban, csak… menj el!

Főnöke viszont úgy tett, mintha meg sem hallotta volna. Letérdelt, és elkezdte összeszedni a fotókat.

- Megnézhetnéd a pizzát, amíg befejezem ezt – mondta nyugodtan.

Sean a hajába túrt, majd váratlanul úgy meglökte, hogy Jack elterült a padlón, és kis híján beverte a fejét a hálóba vezető ajtó félfájába.

- Mi a fenét csinálsz?

- Azt akarom, hogy megértsd, amit mondok. Azt akarom, hogy felfogd, mit is jelentenek ezek a képek, mert úgy látom, hogy azt hiszed, ha nem veszel róluk tudomást, nem is léteznek. Ez nem így van – sötétült el a tekintete. – Még, ha ki is rúgsz, nem érdekel.

Jack fel akart ülni, de a férfi letérdelt, és ráült a combjaira. Megragadta a csuklóit, és leszorította őket a padlóra. Tulajdonképpen már az elején ellökhette volna magától, valamiért mégsem mozdult. Aztán Sean ajka az övére tapadt, a nyelvét pedig nekifeszítette az ajkának.

- Nyisd ki a szád! – mormolta.

- Nemmm… - Jack megdermedt, amikor a férfi kicselezve őt, a szájába hatolt a nyelvével. Fogalma sem volt, mit csináljon. Nem volt sok tapasztalata a férfiakkal, ráadásul Sean mégiscsak a beosztottja…

- Elég, fejezd be! – fordította el a fejét, és izmait megfeszítve, ki akarta szabadítani a kezét. Sean izgatott hangja és csillogó szeme viszont megállásra kényszerítette.

- Ezt el sem hiszem! Te… reagáltál rám…

- Fogd be! – szisszent, és megtaszította a férfit. Egymásba gabalyodva birkóztak a fotók alkotta szőnyegen. Jack azon kapta magát, hogy ő van felül, Sean pedig csak nézett rá zihálva. És akkor végre megértette. Már tudta, miért figyelt annyira rá, miért segítette, miért bánt vele megkülönböztetett figyelemmel. Mert tetszett neki. Eddig nem merte bevallani még magának sem a kósza gondolatokat vagy testének furcsa jelzéseit, most viszont… Sean-nak volt igaza. Szinte fájt az ágyéka, sajgott az ajka. Tétovázását a férfi is kihasználta, mert hirtelen megint a padlón találta magát. Sean pedig csókolta, mintha attól félt volna, Jack meggondolja magát, és mégis elmegy, s itt hagyja egyedül a vágyaival, a félelmeivel. Talán azt is kellett volna tennie, de ehelyett belefúrta az ujjait a fiú hajába, és elmélyítette a csókot. Rég volt, amikor utoljára csókolózott, de ez is olyan volt, mint a biciklizés, nem lehetett elfelejteni. Sean pedig engedelmes és szenvedélyes partnernek bizonyult. Lerángatta magáról az inget, és kigombolta a férfiét is. Úgy simogatta, mintha valami különleges ékszer feküdt volna alatta. Az ajkaival követte ujjai nyomait, és Jack félig lehunyt szempillái mögül figyelte kipirult arcát, szemében a visszautasítástól való félelmet. Megmozdult, úgy érezte, meg kell érintenie. Megérintette a combját, a csípőjét, karcsú derekát, izmos vállait. Sean remegett, de ez sem tántoríthatta el attól, hogy kikapcsolja a nadrágját, és marokra fogja a merevedését.

- Soha nem gondoltam volna, hogy… ez valaha megtörténhet… - suttogta.

Igazából Jack sem, de most már nem hitte, hogy képes lenne megállni. Visszahúzta magához a férfit, úgy csókolta, hogy alig kaptak levegőt. Nem tétovázott a nadrágon keresztül simogatni Sean ágyékát, aki remegő izmokkal húzódott el tőle.

- Mindjárt… - lihegte, és lerángatta a nadrágját. Meztelenül állt előtte, aztán visszafordult a dobozokhoz, és elővarázsolt egy tubust. Mohón visszadöntötte Jack-et a padlóra. A férfi figyelmét nem kerülte el, mit csinál, és ettől kiszáradt a szája. Sean ebben a pillanatban ott térdelve a csípője két oldalán, álló farokkal… szexibb volt, mint eddig bárki, akivel Jack együtt volt. Felkönyökölt, és a fogait belemélyítette a vállába. Döbbent, elfulladt nyögés volt a válasz, majd éhes csók. Jack magához ölelte, a fenekére simította a tenyerét, majd Sean enyhe tiltakozásával, mit sem törődött, két ujjával hatolt abba a síkos lyukba, melyet a férfi síkosítóval kent be.

- Jack… - Sean a nyakába fúrta az arcát, lihegett, ringatta a csípőjét. – Most akarom…  

- Fájni fog… - suttogta a fülébe.

- Most. – Sean felemelte a fejét, szemében nem csillogott más, csak vágy. Feljebb húzódott, és engedte, hogy a férfi irányítsa. Jack vállára támaszkodva az ajkába harapott. A férfi pedig nézte, ahogy a vágy átveszi felette az uralmat, s halkan sóhajtozva vonaglott rajta. Kívánta, majd megőrült, hogy mélyre hatolhasson a testébe. Ez volt az, amit akart, amit a tudata mélyére száműzött, és most végre… végre… Sean ajka elnyílt, és Jack-et nézte: egyre gyorsabban emelkedő és süllyedő mellkasát, megmerevedő arcvonásait, feketévé mélyült pillantását.

- Jó? – kérdezte, mert bár úgy tűnt, Jack élvezi, neki mégis biztosra kellett mennie. – Mert nekem… nagyon is… Most nem bánom, ha… holnap kirúgsz.

Jack felmorrant, majd megragadta a derekát, magához szorította, és átfordult. Maga alá temette, mélyre temetkezett belé, hogy Sean felkiáltott, és átfonta a csípőjét a lábával.

- Igen! – nyögött fel, és reszketett. Ekkor érezte, hogy a férfi ujjait belefonja az övébe. Egyenesen a szemébe nézett, amikor megmerevedett felette, és akkor lehunyt szemmel hagyta, hogy a kéj elborítsa…

Sokáig csak feküdtek némán összefonódva, mire Jack-nek eszébe jutott a sülő pizza. Feltápászkodott, feljebb rángatta a nadrágját, majd átballagott a konyhába.

- Kész van – jelentette, és jót húzott a söréből.

Sean még mindig ott feküdt a fotók tetején széttárt végtagokkal.

- Nem először voltál férfival, igaz? – kérdezte, de még csak rá sem nézett.

- Kaja közben megbeszéljük.

Sean elfordult tőle, és magzatpózba gömbölyödött.

- Mit jelentek neked?

Jack kis híján elégette a kezét, ahogy lerakta a pizzát a pultra. Felsóhajtott.

- Most akarod ezt megvitatni?

- Mégis mikor? – háborodott fel a férfi, és felkönyökölve visszabámult rá a válla felett.

Cassiano a pultra könyökölt, nézte karcsú alakját, kócos haját, érzelmektől fűtött pillantását.

- Nem te vagy az első. Az akadémiára jártam, amikor volt egy egyéjszakás kalandom. Robertnek hívták, pár éve meghalt.

- Sajnálom.

- Igen, én is. – Jack felkapta a férfi sörét, és odaballagott hozzá. Lehuppant mellé, odanyújtotta neki az üveget. – Tessék.

- Kösz. – Sean zavartan lesütötte a tekintetét. – Most haragszol rám?

- Nem.

- Megvetsz?

- Miért tenném? – kérdezett vissza Jack halkan. – Ami történt, megtörtént. Nem álltam ellen, én magam is akartam, ha így jobban tetszik.

- Élvezted?

- Szerinted?

Sean a fotókat babrálta alattuk.

- Szerintem igen. – Belenézett a férfi szemébe. – Nem vagyok beteg, mindig vigyáztam. Amióta bekerültem a csapatodba, nem voltam senkivel.

- Ezt jó tudni. – Jack kicsit habozott, mielőtt megkérdezte volna. – És előtte?

- Senki nem tudja, hogy… meleg vagyok. Elmentem nőkkel bulizni, randikra, de inkább… a látszat kedvéért. A családom kitérne a hitéből, ha megtudnák. Arról nem is szólva, ha kiderülne bent. – Megrázta a fejét, ivott a söréből, majd elhúzta a száját. – Megmelegedett.

- A pizza viszont kihűl – figyelmeztette Jack, és felállt. – Kapd fel a gatyád, és gyere enni! – Már majdnem odaért a pulthoz, amikor utolérte a férfi kérdése.

- Én is egy egyéjszakás kaland vagyok?

Jack vállat vont, felszelte a pizzát.

- Annak kellene lennie, mert… egyikünk sincs olyan pozícióban, hogy viszonyt folytassunk. Ha kiderülne, keresztre feszítenének minket. – Felemelt egy szeletet, megfújta. – Magam miatt annyira nem is aggódom, de érted igen. – Nagyot harapott a pizzából, majd tele szájjal rászólt a férfira. – Itt is meg tudjuk beszélni a dolgokat, szóval szedd fel a szexi seggedet onnan, és gyere enni.

Sean hitetlenkedve pislogott, de ez a kifakadás végre hatott. Felhúzta a nadrágját, és sörét lóbálva odatámaszkodott főnöke mellé. A pizzával megégette az ujját, majd a nyelvét is, de rekordgyorsasággal befalta a részét. Jack lassabban evett, magyarázott közben.

- Elég befolyásos ismerősökre tettem szert az elmúlt évek alatt, de egy ilyen botrány hamar döntené a karrierem.

- Értem. – Sean savanyú arcot vágott, mire Jack megragadta a karját.

- Eltusolnák az ügyet, de te már nem úsznád meg ilyen könnyen. Azt pedig nem akarom, hogy górcső alá vegyenek, majd a média elé vessenek. Tönkretennének.

- Csak ezért nem akarod, hogy… mi ketten?

- Nem lenne jó ötlet. Te is tudod.

- Persze, hogy tudom! – rántotta el a karját Sean, aztán beszorította a férfit a konyhai mosogató és saját teste közé. – Tudom, hogy nem jó ötlet, mert épp eleget agyaltam ezen magam is. Viszont kurvára zavar, hogy nem mondod ki végre őszintén, mit akarsz. Az esetleges következményekről beszélsz, de arról nem, hogy te mit szeretnél. Megkapni egy éjszakára, és utána visszatérni a régi kerékvágásba, mintha mi sem történt volna? Egyáltalán felmerült benned, hogy mi ketten… hosszabb távon?

Jack keze ökölbe szorult.

- Szerinted min jár folyamatosan az agyam? De értsd meg, nem kezdhetek viszonyt veled! Ez hülyeség, kész öngyilkosság!

- Szeretlek! Nem érdekel, mekkora őrültség!

- Önző vagy! – vágta az arcába a férfi.

- Igen – bólintott Sean. – Tudom, de most először érzem azt, hogy igazán szeretek valakit, és hagyjam csak úgy elfutni a lehetőséget?! Te magad se mondtál még kerek-perec nemet, akkor hogyan is tehetném?

- Hülye vagy? Nem figyeltél? Nem kezdhetek viszonyt veled!

- De akarod!

Cassiano félrenézett. Sean rátapintott a lényegre, valóban akarta. Olyan régen érezte ezt az izgalmat, sötét vágyat, mely most feszítette belülről. Olyan volt, mintha új életre kelt volna a teste. És ha arra gondolt, hogy ezt újra és újra megteszik… újra és újra ezt érezné, gyorsabban kezdett verni a szíve. Hogy nem jó ötlet? Tudta. Veszélyes? Már olyan régi érezte, hogy valami feltüzeli.

- Jack? – Sean türelmetlenül kereste a tekintetét. Reménykedve állt előtte, tétova kiskutya-nézéssel, ami olyan aranyossá tette. Megfordult a fejében, mekkora barom is. Az érzéketlen FBI-os, aki egy ellágyult egy pasitól. De ez a pasi mégiscsak Sean…

- Nem tudom, mit érzek irántad… - kezdte bizonytalanul.

- Én…

Jack félbeszakította.

- Odabent egy szót se erről. Se érintés, se pillantás, semmi, ami elárulhat minket. Megértetted?

Sean tágra nyílt szemmel lassan elvigyorodott.

- Úgy érted, hogy mi… ketten?

Jack megint félrenézett. Mekkora őrült! Nem lenne szabad belemennie, de mielőtt visszaszívhatta volna a szavait, Sean belecsókolt a nyakába és elégedetten hozzásimult.

- Boldog vagyok – jelentette ki halk kuncogással.

Jack átkarolta a derekát. Lassan az ajkuk is összetalálkozott, s a mozdulatok jöttek maguktól. Sean áthúzta a hálóba, a fényképeken majdnem elcsúsztak, de a férfi csak nevetett. Jack el volt bűvölve tőle. Az a mámoros öröm, ami Sean-ból áradt, rá is hatással volt. Félresöpörte az aggodalmait, az ágyra döntötte a férfit. Levetkőztette, miközben Sean az ő ingjét rángatta, az ő nadrágjához próbált hozzáférni. Kisebb birkózás kerekedett ebből, ami végül elégedett sóhajokba, halk nyögésekbe fulladt…

 

Cassiano épp telefonált, amikor Sean letette elé a jelentését. Együtt jöttek be reggel, semmi nem utalt arra, hogy két hónapja viszonyt folytatnak. Jack figyelmét most különben is más kötötte le. A főnökei egy újságírót akasztottak a nyakába, aki folyamatosan fotózott, faggatózott. Sue Howardtól azt várták a fejesek, hogy cikkével pozitív képet fest a mostanában hitelét vesztett FBI-ról. Hogy miért éppen Cassiano csoportját szemelték ki erre a célra? Mert ők voltak a legeredményesebbek, és Jack elég kemény volt ahhoz, hogy kordában tartsa a nőt.

- Minden rendben? – kérdezte Sean, miest letette a telefont.

- Nem éppen. Sue?

- Sanchezzel beszélget. Csinált ma is egy halom fotót. Biztos, hogy jó ötlet a fényképezés? Az arcunk láttán megvadulnak az alvilágban. Célpontok leszünk, főnök.

- Tudom, de szerencsére én döntöm el, melyik kép kerülhet az újságba, és hidd el, ragaszkodni fogok az arcunk eltakarásához. Figyelmeztettem Sue-t, és ajánlom, hogy szót fogadjon.

- Érdekes lesz…

- Nekem mondod? Szerencsére ma délután már lelép – sóhajtotta Jack kedvetlenül. – Mi lesz ma a vacsora? – kérdezte, miközben maga elé húzta a mappát.

- Mit szeretnél enni?

- Hot-dogot.

Sean a szemét forgatta.

- Mondtam már, hogy az nem rendes kaja.

- Miért, a pizza talán az? – nézett fel rá Jack, mire összevigyorogtak.

Amióta együtt voltak, igyekeztek legalább hetente egyszer együtt vacsorázni. Ilyenkor az éjszakát is egymással töltötték. Megbeszélték, hogy ma Jacknél maradnak, Sean szeretett ott lenni, és ki tudja, hogyan, de egyre több cucca bukkant fel a férfinál. Nem mintha ez zavarta volna Cassianót. Az már inkább, hogy lebukhatnak. A többiek már így is arról pusmogtak, hogy van valakije, mert sokkal vidámabb, emberibb. Szerencsére Sean mindig is ilyen volt, így nála nem tűnt fel nekik semmi.

- Zavarok? – Sie igazi ragadozó típusú nő volt. Már két férjet elfogyasztott, a harmadikat most kereste.

- Gyere csak!

- Elnézést! – Sean meghajtotta magát, kisietett.

Sue egy mappát tett le az asztalra.

- Hoztam neked búcsúajándékot. Csináltam párképet az embereidről.

- Nem is tudom, mivel érdemeltem ki – gunyoroskodott Cassiano. – Ami az újságba kerülő képeket illeti…

- Tudom, tudom… - Sue felemelte a kezét, nevetett. – Nem felejtettem el. Holnap behozom, amiket a cikkhez szánok, és megbeszéljük, rendben?

- Oké. – Jack magához elé húzta a mappát. – Ezek?

- Egy kis ajándék. Jók lettek, kár volna, ha süllyesztőbe kerülnének. Az embereid biztos örülnének a másolatoknak. Megnézed őket?

Jack tétovázott. Sean jelentését bámulta.

- Nem hiszem, hogy van időm rá.

- Jaj, csak pár perc az egész – erősködött a nő, és Jack ekkor fogott gyanút.

- Rendben – adta meg magát.

Felcsapta a mappa tetejét. Tényleg elismerte, hogy a csoportképek, amiket Sue az irodában vagy terepen készített, jók lettek.

- Tehetséges vagy – jegyezte meg.

Sue kuncogva az asztalnak dőlt.

- Ezt mindig öröm hallani…

Jack továbblapozott. Sanchez és Cruz akció közben. Sean Ericet fedezve lapult egy autó mögött. Hank vigyorog az íróasztalánál, mellette Carlton és Simon vitatkoztak valamin. Ő eligazítás közben. Seannal beszélgetve. Sean jelentéstétel közben. Sean és ő egy teherautó mögött kivont fegyverrel. Ekkor érezte, hogy baj van. Remélte, hogy az arcán nem látszik semmi érzelem, pedig belül majd szétfeszítette a mellkasát a feszültség szülte félelem.

- Még van pár… - Sue elégedett mosollyal állt előtte, ő pedig kénytelen volt szerepet játszani.

- Úgy látom, Sean a favoritod.

- Helyes fiú, de nem az esetem.

Jack a képekre koncentrált. Kiszáradt a szája az idegességtől, ahogy tovább haladt. Újabb kép Seanról, aki őt nézte. Egy kép róla, ahogy Seant bámulta elgondolkozva. Akció után vigyorogva mentek a kocsijuk felé. Sean az asztalon áthajolva magyarázott neki valamit egy kiterített térkép felett.

- Mégis mit jelentsen ez? – Remélte, hogy elég hűvös és számonkérő a hangja.

- Jól néztek ki együtt…

- Azt kérdeztem, mit jelentsenek ezek a képek? – Most már fenyegetőbb hangot használt, de a nő csak mosolygott.

- Nem tűnik fel neked egyiken sem semmi?

Jack visszalapozott. Az első képen, amin együtt szerepeltek, túl közel álltak egymáshoz, Sean keze hozzáért az övéhez. Egy pont Sue-nak. A jelentéstétel közben az ő arca árulkodó, nem olyan kifejezéstelen, mint általában. Az autós képen épp megérinti Sean vállát. Bárki más nem látna benne semmi különöset, mégis… érzelem sugárzott abból az öntudatlan mozdulatból. Ahogy Sean arcáról is, amikor őt nézte. Ahogy a sajátjáról, miközben a férfit bámulta. Egészen meglágyult az arca, és a szeme… ragyogott. Ez biztos, hogy ő? Az autó felé tartva is túl közel voltak egymáshoz, és ahogy egymásra mosolyogtak. Nagyot nyelt. A legárulkodóbb azonban a következő kép volt. Az asztalra támaszkodó Sean keze az ő kézfején nyugodott. Ártatlan érintés volt csupán, most azonban legfőbb árulójuk lehet. Milyen bolond is volt, amikor azt hitte, hogy titokban tarthatják a kapcsolatukat!

- Nyugodtan menj tovább! – Sue élvezettel figyelte a kínlódását.

Összeszorította a fogát, nyugalmat erőltetett magára, aztán engedelmeskedett. Az arcvonásain viszont nem tudott uralkodni. A saját háza előtt a bejárati ajtó felett égő lámpa fénykörén kívül, a félhomályban ők ketten álltak összesimulva. Direkt ott álltak meg, bár eszükbe sem jutott, hogy valaki leskelődik utánuk. Ráadásul pont ő volt, aki Sean tiltakozásával mit sem törődve fejet hajtott tulajdon vágyai előtt. A következő képen ugyanaz volt a helyszín, viszont ők csókolóztak. Aztán már csak ökölbe szorította a kezét, amikor rájött, hogy a soron következő fotó elkészítéséhez Sue-nak a kertben kellett állnia, szinte az ablakhoz tapadva, mert a rosszul összehúzott függönyök alkotta keskeny résen tökéletes rálátás nyílt rájuk… ahogy a kanapén szerelmeskednek.

- Jól érzed magad? – Sue a haját babrálta. – Egészen elsápadtál.

Jacknek már a szeme sem rebbent, ahogy szemtanúja volt kettejük extázisának vagy, ahogy halk kuncogások közepette játékos birkózásba kezdtek, aminek olyan heves szeretkezés lett a vége, hogy lehuppantak a kanapéról. Aztán újabb képek, amikor Sean fürdőköpenyben mászkál, vacsoráznak, és együtt indulnak a háló felé. Sean hajnali távozása is meg lett örökítve, és az utolsó képen ő állt Sean kimosandó ingével, ahogy mosolyogva belefúrta az arcát a ruha puha anyagába. Ha eddig nem árulták volna el a fotók az érzelmeit, akkor ez mindent elmondott. Legfőképp azt, amit eddig önmagának sem vallott be, hogy szerelmes lett…

- Mit akarsz? – csukta be a mappát, és összefonta rajta az ujjait. Megdöbbent azon, milyen nyugodt és összeszedett a hangja.

- Hm, nem is tudom… - Sue illegette magát. – Tudod, teljesen lehökkentem, hogy mit találtam. Már az elején éreztem, hogy köztetek valami nem stimmel. Követtelek titeket egyik este, és hopp, mit találtam…

- Azt kérdeztem, mit akarsz tőlem, tőlünk? – Jack még mindig nyugodt volt, de a szeme villámokat szórt.

- Megdobhatnál pár fülessel. Olyanokkal, amik nagyot ütnek. Tudod, miről beszélek. – Sue arcáról eltűnt a mosoly, számító kifejezés költözött a helyébe.

- Nem beszélhetek folyó ügyekről. Elveszíthetem az állásomat.

- Jaj, csak pár információ kell. Az még nem a világ vége. Cserébe akkor dughatod a fiúkát, amikor akarod. – Sue tudta, hogy ezt a mondatot nem kellett volna hozzátennie.

Jack arca megmerevedett, ahogy lassan felemelkedett.

- Te most zsarolni akarsz?

- Ne így fogd fel!

- Akkor hogyan?

- Egyszerű megállapodás, ha úgy jobban tetszik.

Jacknek nem tetszett, így kihúzta a fiókot, és elővett egy vékony irattartót. Az asztal közepére lökte.

- Nem akartam felhozni a dolgot, de… beszéltem pár emberrel az elmúlt két hétben, amíg nálunk voltál. Nem bízok a média hiénáiban, jobbnak láttam bebiztosítani magamat és a csoportomat. Nyisd ki, és olvasd el!

- Mi ez? – Sue felkapta a papírokat. Átfutotta őket, majd kivörösödött arccal meredt a férfira. – Ez nem bizonyít semmit!

- De a hiteledet megkérdőjelezi, sőt, ha elég ügyes vagyok, kitesznek az állásodból is. Földönfutóvá teszlek, szóval jól gondold meg, mit hozol nyilvánosságra. Ha én bukom, te is buksz velem!

- Ezt nem teheted! – Sue szinte felsikoltott.

- Oh, dehogynem. A képeid valódiságán is el fognak gondolkodni. Lehet, hogy mi ketten elbukunk, de te sem fogod megúszni. Kössünk új üzletet… Megkapom az összes negatívot és a másolatokat, cserébe elsüllyesztem jó mélyre azokat a jelentéseket. Mit szólsz?

A nő szinte lesöpört mindent az asztalról.

- Hogy jutnál pokolra, te szemét buzeráns!

- Gondolom, ez igent jelent. Ha nincs más, kifelé. Eleget rontottad itt a levegőt. Ma estére kérem a felvételeket!

Sue úgy csapta be az ajtót maga mögött, csak úgy csattant. Már a földre hullott fotókat szedegette össze, amikor Sean beóvakodott hozzá.

- Minden rendben? – térdelt le hozzá.

- Nem. – Jack úgy fordította az egyik képet, hogy a férfi felismerje, mit ábrázol.

- Ez…

- Van még belőle pár.

Sean nem mozdult.

- Most… az jön, hogy nem folytathatjuk tovább? – kérdezte fojtottan.

Jack keze remegett, ahogy Seant nézte a karjaiban az egyik fényképen.

- Most… az jön, hogy… meg akarlak dugni… – felelte. – Egész nap és éjszaka csinálni akarom veled, hogy a végén ugyanolyan illatod legyen, mint nekem, és mindenki tudja, hogy hozzám tartozol.

- Jack… - Sean döbbenten elhallgatott.

- Talán én is gyenge vagyok… - Cassiano felsóhajtott, aztán összeszedegette a képeket, és visszatette őket a mappába. – Talán ez valami állati ösztön, hogy még jobban magamhoz láncoljalak… Nem tudom. Azt viszont igen, hogy veszélyes, és mégis… annál jobban akarlak… - A fotókat a fiókba ejtette, kulcsra zárta. Sean nem szólt, de a szemében ott lángolt minden érzelme.

Korábban mentek el az irodából. Jack lakására hajtottak, az ajtón belépve mohón ragadták meg egymást, és lerángatták a ruháikat. Átbotladoztak a hálószobába. Az ágyra zuhanva Sean került alulra, és halk nyögéssel vonaglott a férfi karjai között, aki végigcsókolta a testét. Összegyűrték maguk alatt a lepedőt, a párna leesett a szőnyegre, de ezzel mit sem törődtek. A félelem hajtotta őket a beteljesülés felé. A félelem, hogy kapcsolatukra fény derülhet, és mindennek a gyönyörnek, amivel egymást ajándékozzák meg, vége szakadhat, mert ők nem lesznek elég erősek harcolni ezért a szerelemért…

Aztán megszólalt a telefon, és viszonyuk miatti aggódásukat elfeledtette az ügy, mely dicsőséget vagy bukást, harcot vagy feladást hozhatott a számukra.

 

Jack nagyot sóhajtva tette le a telefont. Ezernyi dolga lett volna most, hogy a kormányzó meghalt, de inkább kibámult az ablakon. Sean felmondott, míg ő habozott megtenni ezt a lépést, habár a legjobb barátjának már bejelentették a költözést. Mégsem adta be a felmondását. Sean jogosan sértődött meg. Már dolgozni sem jött be, tegnap összeszedte a cuccait, azóta nem látta. Nem találta a helyét. Életében először olyan helyzetbe került, amikor szívesebben döntött volna a szíve vágya szerint. Az esze azonban ellene volt, és ő csak tétovázott, mihez is kezdjen. Sean bátrabb volt, mint ő. Beszélt a szüleivel, elmondta nekik, hogy meleg, és elvállalta régi barátja ajánlatát, hogy társuljon be hozzá egy modellügynökségbe. Ma elvileg már úton volt a Grand Canyonhoz, hogy részt vegyen egy fotózáson. Vajon meddig hajlandó várni rá? Majd megőrült, ha arra gondolt, más is érintheti…

- Főnök! – Cruz állt az ajtóban. – Jössz?

- Igen. – Épp egy kihallgatás volt folyamatban, így Seant kiverve a fejéből, elvindult, hogy végezze a munkáját, ami már korántsem töltötte el elégedettséggel.

Egy héttel később kapott egy nagy borítékot tele fényképekkel. Seant ábrázolta az összes. Egyedül volt mindegyiken, huncutul mosolygott, vagy elmerengett a távoli messzeséget fürkészve. Ő meg csak ült késő este az asztalánál, és nem tudta levenni róla a szemét. Most értette meg, mit is jelentett neki a férfi. Családot, amit már régen elvesztett. Barátot, aki mellette állt. Szeretőt, aki kielégítette és felvillanyozta. Kedvest, aki a mosolyával felmelegítette a szívét. Gyáva módon mégis hallgatott, és eldobta magától.

- Jack?

Felkapta a fejét. Közvetlen felettese, Shelby Hickman állt előtte, és aggódva méregette.

- Minden rendben?

- Igen. – Igyekezett jelentéktelen mozdulatokkal összeszedni a fotókat. – Miért?

- Valaki azt mondta, mostanában máshol jár az eszed. – A férfi leült a székre, ami a látogatóknak volt fenntartva. – Én is észrevettem ma a megbeszélésen. – Miért nem mész el szabadságra? Összeszedhetnél valami csinos lányt…

Jack visszatette a borítékba a képeket, így viszont pont a szeme elé került az álláshirdetés, amit kinyomtatott előző nap.

- Abba akarom hagyni – mondta ki, pedig nem is akart erről beszélni.

Hickman tovább komorodott.

- Miért tennéd? Te vagy az egyik legjobb ügynököm.

- Elfáradtam.

- Mondtam, hogy menj szabadságra. Pihend ki magad!

- Félreértesz. Belefáradtam, hogy végzem a munkám, de akárhányat csukatok börtönbe, mindig újabb stricik jönnek… Tudom, hogy jól végzem a munkám, de… a munkám nem vár meleg vacsorával, és nem ölel meg, ha elegem van az egészből… Van valaki, aki fontos nekem. Fontosabb, mint a munkám.

- Mi a gond ezzel? Vedd feleségül! Ezért még nem kell felmondanod. – A férfi kényelmesebben elhelyezkedett. – Nem is tudtam, hogy jársz valakivel…

Jack nem tudta, elmondja-e az igazságot.

- Mit titkolsz? Remélem, nem valami nagykutya feleségével szűrted össze a levet.

- Rosszabb.

- Halljam!

- Először ígérd meg, hogy hallgatni fogsz róla, és segítesz nekem.

- Mi a francról beszélsz, Jack?

- Erről. – Cassiano az álláshirdetést tolta elébe. – Ebben a városban születtem, sok embert ismerek ott, akik hajlandóak lennének támogatni.

- Kisvárosi seriff akarsz lennie egy eldugott szegletében az országnak? – hörrent fel Hickman idegesen. – Megbolondultál! Te vagy a legjobb emberem, ne várd, hogy ilyesmire az áldásomat adjam!

Jack mély levegőt vett, majd előszedte Sue fotóit. Kiválasztotta azt a képet, amin Seannal csókolóznak, és kicserélte a két lapot. Nem szólt egy szót sem, csak egyenesen a főnöke szemébe nézett.

- Mi ez? – A férfi most már gyanakvó volt. – Ez a te házad, nem? – Mély levegőt vett, az orra szinte érintette a képet. – Ez te vagy.

- Éles meglátás.

- Akivel csókolózol, az nem… nő.

- Nem nő.

- Férfi.

- Gratulálok! Megnyerte…

- Neked viszonyod van egy férfival? – Főnöke olyan hévvel ugrott fel, hogy felborult a szék. – Megőrültél?

- Igen. Szeretem.

- De…

- Épp ezért akarok lelépni innen. Nem akarok botrányt.

Hickman nem jutott szóhoz. Sápadtan bámulta a fotót, majd összevonta a szemöldökét.

- Ő… - bökött Seanra, majd lehunyta a szemét. – Mortimer. Sean Mortimer.

- Igen.

- Buzi vagy?

- Nem mindegy?

- Nem, a kurva életbe! Mit gondolsz, mi lesz, ha ez kiszivárog?

Jack elmesélte, honnan van a fénykép. A férfi tovább sápadozott.

- Ezért akarok elmenni innen. Sean felmondott, és nekem sincs okom maradni.

- A munkád…

- Elegem van belőle! – Jack felkiáltott. – Azért csinálom, mert nem értek máshoz, nem azért, mert szeretem. Seant szeretem, és vele akarok lenni. Tudom, hogy te ezt nem érted. Én is nehezen fogadtam el, de… megtörtént, és én belefáradtam abba, hogy egyedül vagyok. Ő szeret, és most már csak rajtam áll, hogyan döntök. Én pedig… így döntöttem. – Borítékot csúsztatott át az asztalon. – Itt a felmondásom. Holnap akartam bevinni hozzád, de ha már itt vagy…

- Ezt nem hiszem el… - Hickman felállította a széket, és lerogyott rá. – Te lehetnél az utódom, Jack, sőt, ha jól manőverezel, pár éven belül a vezetők közé küzdheted fel magad. Lemondanál róla? Érte?

Jack a képet nézte.

- Igen.

- De hát miért? – tárta szét a karját értetlenül a férfi. – Ha nő lenne, megérteném…

- Mert lehetek akárki, de ha egyedül vagyok, szart sem ér az egész. És ez nem függ attól, hogy Sean nő vagy férfi. Életemben először… érzem azt, hogy boldog vagyok valakivel. Hogy szeretnek. Azért szeretnek, aki vagyok, és nem azért, amit elértem. Önmagamért szeretnek, és ezt nem pótolhatja egy kinevezés, Shelby.

- Jack…

- Beleszerettem. Isten a tanúm rá, mennyire küzdöttem ellene, de mindhiába. Amikor megsérült, rájöttem, hogy nélküle nem érdemes folytatnom. Most, hogy elment, nincs okom maradni. Szükségem van rá.

- Elég! – Hickman nagyot sóhajtott. – Értem. Vagyis megpróbálom megérteni.

- Segítesz?

A férfi felállt, zsebre dugta a kezét.

- Nem tudlak meggyőzni?

- Nem.

- Segítek.

- Köszönöm.

Kezet fogtak. Hickman felkapta a felmondólevelét, és kisétált. Jack megkönnyebbülten forgatta a kezében a fotót, és elégedetten hátradőlt. Itt az ideje, hogy új életet kezdjen…

 

Jack éppen a folyamatban levő ügyeket nézte át, amikor helyettese, Mundson, bedugta a fejt az ajtón.

- Főnök, fogadsz vendéget?

Felnézett. Alig négy hónapja élt a városban, mióta kinevezték seriffnek. Annyira más volt, mint az FBI-nál, mégis sokkal hasznosabbnak érezte magát. Élvezte, hogy itt ismer mindenki mindenkit, a város mindössze hatezer valahány lakosból állt. Egyetlen dolog zavarta: ideköltözése óta ő lett a legkapósabb agglegény, és egy sereg meghívása volt egyedülálló nőktől. A többsége férjnek akarta megfogni, más fele beérte volna egy egyéjszakás kalanddal. Mindkettőn jót derült. Kénytelen volt elhinteni az ismerősök között, hogy van valakije. Ez igaz is volt, csak éppen Seant már lassan fél éve nem látta. Nem is beszélte, bár hagytak egymásnak üzeneteket a rögzítőn. Meghagyta neki az új címét is, de Sean még mindig nem került elő. Már azon a ponton volt, hogy elindul, és megkeresi. Aztán arra gondolt, hogy Seannak talán pont ugyanolyan nehéz, mint neki, és próbára teszi, hogy tényleg komolyan gondolja-e vele. Belemerült inkább a munkába, átolvasta a régi ügyeket, jegyzőkönyveket, hogy tisztában legyen a város ügyeivel.

- Ki az?

- Azt mondja, a társad volt.

Jack nagyot nyelt.

- Küld be! – csukta be a mappát, és felállt. Szíve nagyot dobbant Sean láttán, aki elegánsan, ám ugyanolyan lezser mozgással, mint mindig, besétált hozzá. Koptatott farmert viselt, ami a csípőjére csúszott, fehér pólót, könnyű dzsekit. Megnövesztette a haját, és kilövette a fülét. Szexi volt, és még annál is vonzóbb, mint Jack emlékezett.

- Oké, főnök? – Mundson kérdőn nézett, és csak Cassiano bólintására távozott.

Sean tétován rámosolygott.

- Azt mondtam, szövetségi ügynök vagyok. Gondoltam, így talán nem fognak annyit kérdezősködni.

Jack mély levegőt vett. Az orra megtelt Sean illatával, és ettől sóvárgó vágy fogta el.

- Lesír rólad, hogy hazudsz, de Mundsont nem nehéz átejteni.

- Nem egy észkombájn.

- Hát, nem éppen…

- Nem furcsa itt? – pillantott körbe a férfi.

- Jól érzem magam. Mi járatban vagy? Csak erre jártál? – Jack nagyon hülyén érezte magát, amiért nem merte kerek perec megkérdezni, amit igazából tudni szeretett volna.

- Valójában két költözés között vagyok. Csak a kulcsért ugrottam be.

- Milyen kulcsért? – Jack szája kiszáradt.

Sean félrebillentette a fejét, rámosolygott.

- A házad kulcsáért. A kocsiban vannak a cuccaim. Remélem, van elég hely a szekrényedben, mert időközben feltöltöttem a ruhatáram.

Jack szívéről hatalmas súly gördült le.

- Hol a fenében voltál eddig? – rogyott le a székébe.

Sean megkerülte az asztalt.

- Dolgoztam, és próbáltalak elfelejteni. Csakhogy nem sikerült. Abban reménykedtem, hogy akkor majd te felejtesz el engem, de még a hétvégén is üzenetet hagytál a rögzítőn.

- Én…

- Nevetséges, de ez győzött meg a szerelmedről, és hogy komolyan gondolod velem a dolgot.

- Csak arról meséltem, hogy Kelly Limson, a benzinkutas húga fel akart szedni…

- Én az utolsó mondatra gondoltam, de az se volt elhanyagolható tény, hogy oltárira féltékeny lettem erre a nőre. – Kérdezés nélkül beletelepedett a férfi ölébe, átkarolta a nyakát. – Valami olyasmivel búcsúztál, hogy üres az ágy nélkülem.

- Lehetséges… - Jack bámulta, és döbbenten ébredt rá, hogy újra beleszeretett. Nem úgy, ahogy először… lassan, egyre növekvő érzésekkel. Ez most egy villanás volt, amely hirtelen betöltötte a szívét, meglágyította a lelkét. – Nem csak az ágyam üres, hanem az életem is – mondta ki halkan.

Sean a homlokát a homlokának döntötte.

- Tudom, mert én is így érzek. Éreztem a szavaidból a sóvárgást. Ugyanazt, amit én is éreztem. Ez eltelt hónapokban rátataláltam önmagamra. A családom nem beszél velem, de megkeményítettem magam, mert méltó akartam lenni hozzád.

- Sean…

- Útközben megtaláltam a saját utamat, és már nem csak neked, hanem magamnak is bizonyítani akartam. Arról győzködtem magam, hogy neked nincs szükséged rá, boldogabb leszel nélkülem, egy feleséggel, gyerekekkel… Közben majdnem belebolondultam, annyira hiányoztál… Bolond voltam. Nem kellett volna váratnom téged. Ide kellett volna jönnöm azonnal, de… féltem is, hogy talán csak múló láng volt kettőnk között. Még mindig félek egy kicsit…

Jack lehunyta a szemét, és olyan erővel szorította magához, hogy Sean felnyögött.

- Nem kell. Feladtam a karrierem, az otthonom, a barátaim, és életemben először elégedett vagyok. Boldog. A te hibád, hogy kénytelen vagyok kikosarazni annyi szép és okos nőt…

- Miért? – Sean remegett.

- Mert szeretlek… - Jack egyenesen a szemébe nézett. Közvetlen közelről láthatta, ahogy Sean szeme felragyog a szavaira az örömtől.

- Én is szeretlek! – Sean belepirult a vallomásba. – Ezerszer elmondtam.

- Tudom. Sajnálom, hogy gyáva voltam.

- Egy kicsit mindketten azok voltunk… - Sean elvigyorodott. – Az év eseménye: Jack Cassiano, az FBI legérzéketlenebbnek tartott, rettegett ex-csoportvezetője szerelmet vallott egy férfinak…

- Te most gúnyolódsz?

Sean nevetett, és a fejét rázta. Kacagása betöltötte az irodát. Jack odahajolt hozzá, és a szájára simította az ajkát. Beleremegett a gyönyörbe.

- Annyira hiányoztál… - mormolta.

Sean erre csak felsóhajtott, és belesimult az ölelésbe.

- Szerinted mekkora feltűnést keltenénk, ha kézen fogva távoznánk? – töprengett kicsivel később.

Jack mosolygott, majd a derekát átkarolva magával húzta. Az emberei szeme kidülledt, amikor meglátták Sean agyoncsókolt száját, elégedett mosolyát.

- Mindjárt kiderül. Reid, elmentem. Holnapig nem vagyok elérhető senkinek.

- És ha nagy gáz van?

Jack a szemét forgatta.

- Otthon leszek, de ha valami marhasággal hívtok, lefejezek valakit. Világos?

- Oké, főnök!

Vigyorogva léptek ki az utcára.

- Tetszik ez a hely…

- Remélhetőleg egy hónap múlva is ezt mondod.

- Miért?

- Majd meglátod – tért ki a válasz elől a férfi.

- Miért nem mondod meg?

Jack felsóhajtott.

- Mert szeretkezni akarok veled lehetőleg negyedórán belül.

Sean huncut pillantást vetett rá.

- El akarsz csábítani?

- Tévedés. Meg akarlak erőszakolni, amiért hónapokig várattál.

- Nem hangzik rosszul.

- Akkor kövesd a kocsim – mutatott a szolgálati járműre a férfi.

- Ugye, tudod, hogy ezentúl mindenhová követni foglak? – komolyodott el Sean arca.

Jack zsebre dugta a kezét, bólintott.

- Őszintén? Ennél kevesebbel be sem érem.

Tíz perc alatt értek haza, és a szemközt lakó nénike, Mrs. Brightley tátott szájjal nézte, ahogy városuk tiszteletre méltó rendőrfőnöke heves birkózást bonyolít le egy vékony fiúval, hogy aztán a karjaiba kapva lépje át vele a ház küszöbét…

- Ezt most miért kellett? – kapálózott Sean piros arccal, mire Jack még szorosabban ölelte. – Nem vagyok nő! – tiltakozott.

- De a kedvesem vagy… - felelte a férfi.

Sean heveskedése abbamaradt.

- A kedvesed… Ezt olyan szépen mondtad. – A következő pillanatban a kanapén landolt. – Hé!

- Vetkőzz! – Jack mély hangjára a torkán akadt a további tiltakozás. A férfi arcáról leolvadt a mosoly, nem maradt más, csak a pőre vágy.

- Vetkőztess le! – nyújtózkodott kihívóan.

- El fogom szakítani – figyelmeztette a férfi, és Sean testében fellobbant a vágy, elborította a lábujjaitól a feje búbjáig, és szinte libabőrös lett tőle.

- Gyere! – nyújtotta ki a kezét a férfi felé.

És Jack ott volt. Ráborult. Csókolta. Nem, nem is. Felfalta. Megőrjítette. Addig izgatta, harapta, szívta a bőrét, míg halk nyögések szakadtak fel a torka legmélyéről, könyörgött a beteljesülésért, vonaglott az élvezettől, amely elborította. Betöltötte a férfi illata, felforrósította az érintése, sírásra késztette vad és mohó csókja. Remegő, tudattalan test, formázható viasz volt csupán a férfi kezei között, és nem is vágyott másra, minthogy ezek az ujjak alakítsák, hogy végül a kész mű ellobbanjon a végső tűzben.

- Jack? – kérdezte, miután újra kapott levegőt.

- Igen? – A férfi elégedetten hevert rajta.

- Biztos vagy benne, hogy ezt akarod?

A férfi felemelte a fejét.

- Ha azt mondom, nem, akkor itt hagysz?

Sean beletúrt a hajába.

- Nem.

- Akkor a válaszom, szeretlek, és ha ennyi energiád van ezen agyalni, akkor valamit rosszul csináltam.

- Ne! – De már késő volt. Jack megragadta, és leszorította.

- Ne? – vonta fel a szemöldökét.

Sean ajka lassan mosolyra húzódott.

- Abba ne merészeld hagyni!

Jack a mellkasára hajolt, és az ajkát a szíve fölé szorította.

- Nem tudok neked garanciát adni, hogy minden jó lesz, de… ígérem, mindent megteszek, hogy boldog legyél.

- Az vagyok, Jack.

A férfi felsóhajtott.

- Csak szerettem volna, hogy tudd.

Sean az ajkába harapott.

- Most, hogy elmondtad, folytatjuk, ahol abbahagytuk?

Jack futó csókot nyomott a szájára.

- Hát, persze! Irány pakolni!

- Pakolni? – ismételte a férfi döbbenten.

Jack felemelkedett, és igen úgy nézett ki, hogy fel akar kelni.

- Várj már! Pakolni akarsz?

- A cuccaidat…

- De az ráér… - Sean akkor jött rá, hogy Jack visszafojtott vigyorral néz le rá. – Te! – támadta le, mire lebukfenceztek a kanapéról. Felnevetett. – Nem hiszem el, hogy átejtettél!

Jack hagyta magát ledönteni, és csak bámult rá, beitta a látványát, magába szívta a boldogságát. Szemében ott volt minden érzelme, a vágya, a szeretete, a bizalom iránta, a szerelme… és az elégedettségé, hogy jól döntött, amikor Seant választotta…

 

 

Vége

Téma: Az ügynök

Tárgy: Az ügynök Feladó: Moziboszi50 Dátum: 2019.11.01

Időnként muszály újra olvasnom a történeteidet, mert hiányzik. Vannak kedvenceim, a Két élet sorozat is köztük van, most ezt olvasom már nem tudom hanyadjára. Köszi

Tárgy: Két élet - Boldog ügynökök Feladó: Hópihe Dátum: 2019.10.27

Már korábban is imádtam őket, és ezzel az Extrával csak fokozódott az érzés. Köszönöm az élményt!

Tárgy: csodás Feladó: Amdir Dátum: 2014.01.10

Ez a nagy kedvencem a Két élet.Úgy szeretem a fiúkat kár, hogy vége

Új hozzászólás hozzáadása