Az ezerszínű ősz mosolya

Aki követi a Facebook oldalamat, tisztában van azzal, hogy idén szinte teljesen abbahagytam az írást. Nem jószándékból. Nevelőapám betegsége mellett egyszerűen nem volt kedvem és időm leülni és írni. Hosszú idő telt el, s bár voltak ötletek, gondolatkezdemények, egy-két oldalas próbálkozások, de érdemileg nem történt semmi. Az, hogy végül mégis megszületett ez az írás, annak több oka volt.

Az első, hogy akkor éppen egy olyan, viszonylag nyugodt időszakom volt itthon és a munkában is, hogy nem voltam teljesen kimerült. A második, hogy Mizu játékot hirdetett a csoportjában. Nem tetszett a kiírás, azt mondtam, én ehhez nem tudok kitalálni semmit. A harmadik, ami viszont eldöntötte, hogy bizony ebből történet lesz, az Miliko volt. Ő mindenképp írni szeretett volna, és beszélgetésünk során elviccelődtünk azon, hogy egy ilyen játékban ki nyerne kettőnk közül. Az írói büszkeségem persze azonnal felhorgadt, eddig azt se tudtam, hogy létezik :D és Melinek is felvetettem az ötletet, aki már jó ideje fő ihletelőm.

Amikor elkezdtem, nem tudtam, mit hozok ki belőle. Az is kétséges volt, hogy be tudom-e fejezni. Az első harmad után le is álltam, leblokkoltam. A határidő utolsó napján azonban dühös lettem, és mivel nevelőapám miatt amúgy is fenn kellett töltenem az éjszaka nagy részét, így nekiálltam írni. Be akartam fejezni ezt a történetet. Nem csak bizonyításképpen, hogy képes vagyok rá, vagy éppen azért, hogy megnyerjek egy versenyt a legjobb barátnőmmel szemben, hanem a szereplőim kedvéért. Mert ők megérdemelték, hogy boldogok legyenek.

A szereplők, főleg William, nem illeszkedik a játék kiírásában szereplőhöz. Menet közben valahogy új életre kelt, de szerintem pont ettől lett emberibb. A kiírástól eltérően magát az alapcselekményt is teljesen más megközelítésben sikerült bemutatnom. Egy pörgősebb, emberi szenvedélyekkel és érzésekkel teli világot akartam létrehozni. Nem mondom, hogy nincs benne hiba, de megszerettem Williamet és Fredericket, majd Maxwellt is. Valószínűleg lesz minimum egy extra hozzá, de hogy idén elkészül-e, az még a jövő titka.

William élete nem volt könnyű, mégis biztos lábbal áll a földön. Tervei és álmai vannak, amiket nem hagyott lerombolni mások által. Frederick egy kicsit más, mégis hasonlít abban hozzá, hogy határozottan halad a céljai felé. Maxwell, aki az egész történet főhőse, bármennyire retteg a haláltól, mégis hű tud maradni önmagához. Az ő helyzetébe való beleképzelés, nos, azt hiszem, pontosan tudjuk, hogy bármikor kerülhetünk hasonló helyzetbe, és talán pont ez tette őt a legnehezebb és legkedvesebb szereplőmmé.

Ez a történet igazából azoknak szól, akik megtapasztalták már, milyen betegnek lenni, egy állandó betegséggel küzdeni, ápolni egy haldoklót, szembenézni a halállal. S közben mosolyogni. Töretlen hittel, hogy egyszer minden jobb lesz. Hinni, hogy az élet még tartogat rengeteg szépséget, kezdve ezzel a csodaszép, ezerszínű ősszel, amikor a leveleket rugdoshatva kis időre megint gyermekek lehetünk.

A történet nem készülhetett volna el Mizu, Miliko, Kornél, és természetesen Meli nélkül. Köszönöm Nektek! :) 

Jó olvasást!

Ai