Az élet ára 1. fejezet

Ai: Az élet ára

            Az ablakon beáradó fényben Robert James elgondolkodva bámulta az asztalon kiterített számlákat. A homlokán egyre jobban elmélyültek a ráncok.

- Apa! – Kislánya hangjára felrezzent, egy kupacba söpörte a papírokat, majd beleejtette őket a fiókba.

- Megyek! – Négyéves kislánya éppen azon ügyködött, hogy átbújtassa a fejét fehér pólójának nyakkivágásán, csak éppen a keze útban volt. Robert felkuncogott. – Először húzd ki a kezed – térdelt le elé. – A bátyáid készen vannak már?

- Nem tudom. – Annie széttárt karral kihúzta magát. – Így jó leszek?

- Nagyon szép vagy, kicsim. – Robert mellkasát majd szétvetette a büszkeség, ha a kislányára nézett.

- Mint anyu?

- Még nála is szebb – simogatta meg a kicsi fejét, és magához húzta. Feje búbjára támasztott fejjel keserűen gondolt arra, hogy felesége az elmúlt három évben kétszer kereste őket, akkor sem a gyerekei, hanem a férjétől lehúzható pénz érdekelte. Hát, ő nem látja, mit mulaszt?!

- Mikor indulunk? – Adam, a három gyerek között a legidősebb, bukkant fel a küszöbön.

- Készen vagytok?

- Igen. – Arden, a középső fiú gyűrött pólóban bukkant fel a bátyja mögött.

- Miért nem azt a pólót vetted fel, amit odakészítettem?

- Tudod, hogy azt nem szeretem.

- Tudom, de a mama vette, és szerintem örülne, ha felvennéd. Rendben?

Arden egy nyolcéves dacosságával nézett vissza rá, de végül sarkon fordult, és visszament bátyjával közös szobájába, hogy átvegye a felsőt. Robert felsóhajtott.

- Minden rendben, apa? – Adam figyelmesen nézett rá.

- Persze, csak hiányozni fogtok.

- Két napig leszünk a mamánál.

- Tudom, de azért még hiányozhattok, nem?

Adam láthatóan nehezen hitte, hogy ez a gond.

- Az a baj, hogy megyünk kirándulni? Itthon maradhatok, ha nincs pénzünk rá.

Robert torka elszorult.

- Hétvégére bevállalok egy kis túlórát, de mivel olyankor úgyis a mamáéknál vagytok, ez nem lesz gond. Úgyhogy nyugodtan elmehetsz kirándulni.

- Biztos?

- Igen, biztos.

Adam végre elmosolyodott, és a nyakába ugrott.

- Te vagy a világ legjobb apukája – súgta a fülébe.

- Akinek ilyen klassz gyerekei vannak, annak nincs nehéz dolga – ölelte meg.

- Kész vagyok! – Arden felvonta a szemöldökét. – Valami baj van?

- Nem. Mehetünk?

- Igen! – A három gyerek kórusban válaszolt.

Elég hűvös volt odakint, úgyhogy mindegyik gyerekre feladta a kabátot. Nem kellett ruhát készítenie a számukra, mert anyósáéknál mindenük megvolt. A hétvégét ott töltötték, hogy ő olyankor is dolgozni tudjon. Sejtette, hogy amikor a gyerekek elrohannak kezet mosni a vacsorához, Marion megint nyaggatni fogja, hogy költözzenek oda a srácok.

Odakint már erősen sötétedett, amikor elindultak. Buszra szálltak, Annie imádott az ölében ülve kibámulni az utcákra. Adam és Arden valami játékon vitatkoztak, oda sem figyeltek, merre járnak. Csak akkor néztek fel, amikor le kellett szállniuk. Szerencsére busszal mindössze tíz perc alatt odaértek, mert így is késésben voltak, és apósa a világ legpontosabb embereként utálta a későket. Most is a homlokát ráncolta, ahogy ajtót nyitott nekik.

- Késtetek.

- Sajnálom. Jó estét!

- Sziasztok, drágáim! – Marion lelkes nagymamaként száguldott keresztül az előszobán, hogy keblére ölelje az unokáit. – Gyere be, Robert! Velünk vacsorázol?

- Nem, köszönöm. Otthon még vár némi házimunka. Kapok egy ölelést? – Nyúlt a gyerekek felé, akik már rá is vetették magukat. – Adam, figyelj a kicsikre! Arden, fogadj szót a papának! Annie, segíts a mamának!

- Igenis.

- Szeretlek titeket!

- Én is, én is! – Annie ragyogó mosollyal csimpaszkodott a nyakába.

- Jól van. Most pedig irány kezet mosni!

A gyerekek elrohantak. Robert arca elkomorult.

- Vigyázzatok rájuk!

- Mindig azt tesszük. – Apósa visszament a nappaliba, Marion kísérte az ajtóig.

- Tudom, hogy sokat nyaggatlak vele, de szerintem a gyerekeknek is jobb lenne…

- A gyerekek mellettem vannak a legjobb helyen, Marion! – Robert kicsit élesebben válaszolt, mint szerette volna. Felsóhajtott. – Sajnálom, csak fáradt vagyok. Nézd, tudom, hogy ti csak jót akartok a srácoknak, de én vagyok az apjuk. Szeretem őket, és nem akarom, hogy azt higgyék, az anyjuk után én is eldobtam őket.

Marion mosolya megfagyott.

- A lányom csak megpróbálja megtalálni önmagát…

Robert szomorúan elmosolyodott.

- És te még elhiszed ezt? Köszönöm, hogy vigyáztok a gyerekekre, de a válaszom még mindig nem. A gyerekek velem maradnak.

- Akkor legalább engedd, hogy fizessük a gyerekek…

- Nem!

- Nem állsz jól anyagilag. Adam hogyan megy kirándulni, ha ennyire önfejű vagy?

- Majd többet dolgozom. – Robert igyekezett nem gondolni a fiókban levő levelekre. – Ez az én dolgom. Szép estét! – Megfordult, és a lifthez indult. 

Lágy, de hűvös szellő simogatta meg az arcát, amikor leért az utcára. Úgy döntött, gyalogol. Igaz, általában gyalog ment haza, hogy ki tudja szellőztetni a fejét. Átment a túloldalra, mert akkor később a folyóparton sétálhatott végig, és ilyenkor szerette bámulni a vizet.

Harminchét éves volt. Tizenegy éve vette feleségül a lányt, akibe első pillantásra beleszeretett. Shirley módos családból származott, amolyan elkényeztetett kislány volt, de jól megvoltak. Keményen dolgozott, hogy mindent megadjon neki, és amikor Adam megszületett, világgá szerette volna üvölteni a boldogságát. Shirley azonban nem volt jó anya, és egyre inkább rá hárultak a gyerek körüli teendők. Két évvel később megszületett Arden, de Shirley akkorra a fejébe vette, hogy ő egy édes kislányt akar. Több mint három évig próbálkoztak, mire újra teherbe esett. Annie koraszülöttként jött a világra, és anyja szerint közel sem volt olyan édes, mint szerette volna. Egy nap arra ment haza, hogy a gyerekek sírnak, a felesége pedig csomagol.

- Elegem van belőlük! – esett neki tíz körömmel. – Egyfolytában csak sírnak, vagy bámulnak rám némán! Nem tudom, mit gondolnak, mit akarnak! Én ezt nem bírom idegekkel!

- Shirley, ők még kicsik…

Hiába kérlelte, sőt, a végén fenyegette az asszonyt, Shirley összeszedte a cuccát, és elment, hogy felfedezze önmagát. Egy évvel később statisztának állt valami kis tévésorozatnál, bár az a hír járta, hogy inkább a producer alatt statisztáskodik. Újabb egy évvel később lepukkant motorosokkal mulatta az időt, és Roberthez járt pénzt kérni, hogy legyen mit ennie. A gyerekekről egyszer sem kérdezett. Tavaly egy üzletben dolgozott, de összejött valami pasival, aki lenyúlta a pénzét, így újra felbukkant, hogy kölcsönkérjen.

Gyűrött cigisdobozt húzott elő a zsebéből. Ritkán gyújtott rá, de most úgy érezte, szüksége van valamire, ami levezeti az idegességét. Megállt a járdán, a vizet bámulta, amely lassan hömpölygött, visszaverődtek rajta a város fényei.

Egy hete levelet kapott a háztulajdonostól, hogy emelni fogja a bérleti díjat. Ráadásul elkeveredett egy villanyszámla a postán, amit két napja kapott csak meg. El is felejtett a múlt hónapban utánakérdezni, merre lehet, és most kéthavit kellett egyszerre kifizetnie. Ehhez hozzájött a gyerekeknek az iskolába és óvodába fizetendő pénz. Tegnap pedig Adam szólt, hogy kirándulni mennek, és amikor meghallotta, mennyit kellene beadnia, majdnem leájult a székről. A kétnapos kirándulás ugyanis egy vagyonba került. És akkor még az a mai levél is. Shirley igazán messzire ment. Pénzt vett le a számlájáról, amit végszükség esetére hagyott rajta. Biztos volt benne, hogy hamisított papírral ejtette át a bank alkalmazottját, amitől iszonyúan mérges lett. Hétfőn be kell mennie a bankba, de azt a pénzt már nem fogja viszontlátni.

Imádkozott, nehogy valamelyik gyerek beteg legyen, mert az orvost és a gyógyszereket tényleg nem tudta volna kifizetni. Azt sem tudta, hogy ha mindent kifizet, ennivalóra marad-e. Így is több munkát vállalt, mint kellett volna. A hétvégi melót még megértette a főnöke, de hogy akkor is túlórázzon, azt nem fogja megengedni. Nem azért, mintha keményszívű lett volna, csak éppen gépekkel dolgoztak, és elég volt egy pillanatnyi figyelmesség, hogy tragédiába torkolljon a dolog. Márpedig ha valaki kimerült, akkor ennek megvolt minden esélye. Talán még soha nem érezte magát ennyire fáradtnak…

Megdörzsölte a szemét. A cigi megkeseredett a szájában. Eltaposta, és a közeli kukába dobta a csikket. Visszasétált a korláthoz, rátámaszkodott. Fejben próbálta kiszámítani, mennyi az a minimális összeg, ami elég lehet nekik erre a hónapra. A gyerekek ettek a suliban és az óvodában, hétvégén pedig Marionéknál. Viszont otthon reggeliztek, és vacsorára főzni kell nekik. Ő szerencsére jól elvan pár szendviccsel, meg a maradékkal. Felsóhajtott.

- Jó estét! – Az ismeretlen hangra megfordult.

Egy férfi állt alig két lépésre tőle. Elegáns hosszúkabátot viselt, amit nem gombolt be. Háromrészes öltöny volt rajta, amitől Robertnek az apósa jutott az eszébe.

- Van tüze? – emelte fel a kezét. – Elhagytam valahol az öngyújtóm.

Robert bólintott. A férfi közelebb lépett. Szőkésbarna haja volt, erős arccsontja, nyílt mosolya. A szeme sötétnek tűnt a lámpák fényében.

- Köszönöm. – Hajolt Robert keze fölé, finoman meg is érintette. Robertet megcsapta az illata, biztos volt benne, hogy valami drága kölnit érez. Majdnem felnevetett. A sors milyen tréfát űz vele! Míg ő azon gondolkodik, miből teremt elő pénzt kajára, ez a férfi láthatóan semmiben sem szenved hiányt.

- Szívesen. – Azt hitte, a férfi ott is hagyja, de láthatóan nem sietett sehová. – Igen? – vonta fel a szemöldökét, amikor már idegesítő lett a bámulása.

- Azon gondolkodtam, hogy nem lenne-e kedve meginni nálam valamit?

Robert szája tátva maradt.

- Elnézést, de…

A férfi jól szórakozott az értetlenségén. Háttal a korlátnak dőlt, és a forgalmat nézte.

- Ott lakom a harmadikon – mutatott a szemben levő házra, amit Robert mindig vágyakozva nézegetett. – Szoktam látni magát, minden péntek este megáll itt, elszív egy cigit, bámulja a vizet, és úgy negyedóra múlva továbbindul.

- Mit akar tőlem? – Robert hangja éles lett.

A férfi ránézett.

- Le akarok feküdni magával. És szívesen megfizetem az idejét… - közölte komolyan.

Robert nem akart hinni a fülének.

- Maga megőrült!

- Lehet. Már egy ideje figyelem magát, és egyre inkább elhatalmasodott rajtam az érzés, hogy le akarok feküdni magával. Megtetszett, ahogy a korlátra támaszkodott. Nem szoktam utcán felcsípni vadidegeneket, mielőtt rosszat gondolna.

- Rosszat gondolnék?! Menjen a francba! Én nem vagyok meleg, sem egy kurva, akit meg lehet venni!

- Pedig mindenkinek megvan az ára… - A férfi egyenesen a szemébe nézett, majd váratlanul kezet nyújtott. – Henry Randall.

Robert habozott.

- Nem akarom, hogy közöm legyen magához.

- Csak meleg vagyok, nem emberevő szörnyeteg.

Robert még mindig tétovázott.

- Figyeljen…

- Nincs szükségem arra, hogy kurvákat vigyek haza, Mr. Ismeretlen – vágott a szavába a férfi. – Azt kapom meg, akit akarok.

- Engem nem fog. Nincs az a pénz…

- Biztos? – Randall végigmérte régi kabátjától kopott cipőjéig. Nem kerülte el a figyelmét a karikagyűrű. – Nős?

- Igen.

- Mégsem boldog.

- Honnan veszi ezt?

Randall nagyot szívott a cigijén.

- Mindig úgy bámulja a folyót, mint akinek mázsás súly van a vállán.

Robert félrenézett. Ennyire nyilvánvaló lenne, hogy gondjai vannak? Ez olyan szánalmas. Rettentően szerencsétlennek érezte magát.

- Ez nem a maga dolga.

- Valószínűleg nem. De nem az a fajta vagyok, akit csak egy test érdekel. Ha le akarok feküdni valakivel, akkor érdekel ő maga is. A gondolatai. A lelke.

- Nem akarok lefeküdni magával, Mr. Randall.

A férfi elsétált a kukáig, elnyomta az oldalán a cigijét, és kidobta a csikket. Zsebre dugott kézzel sétált vissza.

- Mennyi az ára?

- Mint mondtam…

- Mennyi oldaná meg időlegesen a problémáját?

- Azt hiszem, Mr. Randall, nem ismeri a nem szó jelentését. – Robert sarkon fordult, és már indult volna, hogy faképnél hagyja a férfit, amikor az megszólalt.

- Nem szoktam pénzt kínálni senkinek, hogy feküdjön le velem. De úgy tűnt, hogy rászorul. Sajnálom, ha tévedtem. Ettől függetlenül szívesen látom egy italra.

Robert megtorpant. A férfi folytatta.

- Mert rászorul, igaz? – Pontosan tudta, mi miatt állt meg. – Kimerültnek tűnik. Olyannak, aki az egész hetet végigdolgozta. Mikor volt utoljára szabadnapja?

- Nem engedhetem meg magamnak, hogy otthon maradjak. – Robert keze ökölbe szorult. – Egyedül nevelem a gyerekeimet, és minden centre szükségem van.

- A felesége?

- Elhagyott. Azt mondta, meg akarja találni önmagát. – Robert képtelen volt kiszűrni a hangjából a keserűséget. Nem fordult a férfi felé. Nem akarta látni a szemében a sajnálatot.

- Ezer dollár.

- Tessék? – Robert megfordult.

- Ennyit adok magának reggel, ha lefekszik velem.

- De ez… rengeteg…

- Nekem nem. – Randall tétovázott. – De magának az – tette hozzá csendesen.

- Komolyan azt hiszi, hogy…

- Nem hiszem, hanem tudom, hogy velem fog jönni.

- Hogy maga milyen beképzelt! Azt hiszi, hogy azért, mert pénze van, bármit megvehet?!

- A magam kárán tanultam meg az élet ezen törvényét, Mr. Ismeretlen! – keményedett meg a férfi tekintete. – Azt hiszi, hogy én mindig jómódú voltam?

Robert a vizet nézte, hogy ne kelljen a férfi szemébe néznie. Randall újra odatámaszkodott a korlátnak.

- Hány gyereke van?

- Három. Két fiú és egy kislány.

- Szerencsés ember.

- Magának…

- Meleg vagyok. Nem vonzanak a nők, sem az, hogy valamelyikkel családot alapítsak.

- Soha nem tudtam elképzelni, hogy egy férfi hogyan vonzódhat egy másikhoz.

Randall vállat vont.

- Én pedig azt nem, hogy mit esznek azokon a nagy melleken.

Robert majdnem felnevetett. Randall ajkán hamiskás mosoly játszott. Ő is a folyó felé fordult. Nem mozdultak, egyikük sem szólalt meg. Randall valószínűleg sejtette, hogy milyen gondolatok futnak át a fején, és nem akarta megzavarni.

Robert szorosan fogta a korlátot. Ezer dollár. Abból Adam elmehetne kirándulni, még költőpénzt is vihetne magával. Annie-nek megvehetné azt a kardigánt, amit látott múltkor a kirakatban. Ardennek pedig vehetne egy új tornacipőt. És lenne pénze kajára, ha jól beosztja. De hogy lefeküdjön egy férfival… Nem volt hülye, tudta, hogy hogyan megy ez két férfi között, de soha nem tudta elképzelni, hogy ő és egy másik férfi… Képtelen lenne rá. Ám ott volt az a de. De ha lenne pénze, akkor nem kellene aggódnia a gyerekek miatt. És Mariontól sem kellene elfogadnia egy centet sem. Adja el magát? Megdörzsölte az arcát. A büszkesége is visszatartotta. Hogyan nézne utána a tükörbe? Ám ha lenne pénze, a gyerekeknek örömet tudna szerezni. Mély levegőt vett. A gyerekei fontosabbak, mint a büszkesége, az előítélete, az undora. És Randall nem tűnt olyannak, aki nem figyel oda a partnerére. Tétovázva a férfi felé fordult.

- Honnan tudjam, hogy megbízhatok magában?

- Ha gondolja, előre odaadom a pénzt.

- Én még… soha…

- Vigyázok magára. – Randall komolyan nézett a szemébe. – És egészséges is vagyok, mielőtt elkezdene aggódni.

Robert izzadó tenyerét a farmerjébe törölte, mielőtt kezet nyújtott volna.

- Robert James.

- Helló, Robert. Szólíts Henry-nek!

Robert követte a férfit a szemközti házhoz.

- Nagyon szép ez az épület – mondta, hogy megtörje a számára kínos csendet.

- Valóban. – Henry beütötte a kódot, és kitárta előtte az ajtót. – Szép a kilátás is.

Lifttel mentek fel a harmadikra. Henry előszedte a kulcsát, amikor felértek.

- Két éve vettem meg ezt a lakást. Ráment pár évi keresetem, de megérte. – Beengedte maga előtt Robertet, majd beakasztotta a biztonsági láncot, mielőtt kulcsra zárta volna az ajtót. – A cipődet nyugodtan dobd le. A kabátod ide akaszthatod.

- Honnan veszed, hogy nem foglak kirabolni reggelre? – Robert nem értette, hogy a férfi hogyan bízhat ennyire egy vadidegenben.

Henry ekkor felnevetett. Tényleg szőkésbarna haja volt, a szeme pedig sötétzöld. A bőre napbarnított, az arca enyhén borostás. A kabátját felakasztotta a fogasra, a cipőjét gondosan a helyére tette.

- Megtennéd?

- Nem szoktam lopni.

- Sejtettem. Túl jófiús kinézeted van. Meg különben is, három gyereket nevelsz, és nem hiszem, hogy el akarnád veszíteni őket. Márpedig ez bekövetkezne, ha feljelentenélek.

Robert végre megmozdult. Levette a kabátját, a telefonját magához vette, és lerúgta a cipőjét. Követte a férfit a lakás belsejébe. Elakadt a lélegzete. Ilyen otthonról álmodozott. Tágas, egybefüggő tér. Világos, meleg színek.

- Helyezd magad kényelembe! Egy pillanat és itt vagyok.

Robert szinte lebegve bámult körbe. A nappalit egy pult választotta el a konyhától. A fekete márvány nagyszerű hatást keltett a mahagóni színű konyhabútorral. Sötét volt, de ezt ellensúlyozta a csempe törtfehér színe. A pulton gyümölcstál és egy vázában virág volt. Elszakította magát a konyhától. A nappalit színek uralták, legfőképp a zöld. Biztosra vette, hogy ez a férfi kedvence. A függönyök hófehérek és selymesek voltak, annyira mások, mint az ő egyszerű darabjai, és ahogy elhúzta az egyiket, a sötét folyóra láthatott. Tényleg szép volt a kilátás.

- Hogy tetszik?

- Gyönyörű.

- Ennek örülök. Nem vagy éhes véletlenül?

Robertnek eszébe ötlött, miért is van itt. Zavartan fordult meg.

- Én azt hittem, hogy…

- Hogy mindjárt hanyatt döntelek? – Henry szemöldöke a magasba ívelt. Láthatóan jól szórakozott. Levette az öltönyt és a mellényt. Éppen feltűrte az inget, miközben a konyha felé tartott. Erős testalkatú férfi volt, de kecsesen mozgott. Robert biztosra vette, hogy sportol valamit. – A pénzedet az előszoba asztalán hagytam egy borítékban.

- Ennyire biztos vagy benne, hogy nem foglak itt hagyni?

- Igen. Nem tűnsz olyannak, aki megszegi az adott szavát.

- Nem adtam a szavamat.

Henry kinyitotta a hűtőszekrényt, és rávigyorgott.

- Tudod, hogyan értettem. – A szeme köré ráncok gyűltek. – Kérsz egy kis bort?

Robert a fejét rázta.

- Nem ettem semmit ma egy szendvicsen kívül, gyorsan a fejembe szállna.

- Akkor viszont kénytelen leszel velem vacsorázni. Néha főzőcskézek – magyarázta, miközben egy tálat vett elő. – Csak éppen mindig túlzásokba esek, utána meg napokig ugyanazt eszem. Tegnap tejszínes csirkét csináltam. Szerintem elég kettőnknek. Mit szólsz?

Robertnek már az étel hallatán is megindult a nyálelválasztása. Viszont nem ment ki a fejéből, hogy miért is van itt.

- Nem muszáj megetetned. Jobb lenne, ha gyorsan túlesnénk a dolgon.

Henry rápillantott.

- Te komolyan azt hiszed, hogy lerántom a nadrágod, beteszem a farkam, azt’ kész?

Robert elvörösödött.

- Én…

- Régen volt vendégem. Pár hónapja elég sokat dolgozom. Nem volt kedvem új ismeretséget kötni. Akkoriban figyeltem fel rád. Most pedig szeretném kiélvezni a társaságod, ha nem gond.

- Nem, persze, csak…

- Ne akadékoskodj! – Henry a pultra támaszkodott. Robert jól látta, ahogy az ing megfeszülnek az izmai. – Ülj le! Felejtsd el, miért vagy itt.

- Miért csinálod ezt?

- Mert olyan idegesnek tűnsz, hogy attól félek, elájulsz, mire sort kerítenénk a dologra. No, meg tényleg szeretnélek jobban megismerni.

Robert engedett a nyomásnak, és felcsúszott a pult mellett álló magas székre. Henry otthonosan mozgott a konyhában. Sütőbe tette a csirkét, hogy felmelegítse, közben felbontott egy üveg bort. Amíg azt szellőzni hagyta, tányérokat és evőeszközöket szedett elő.

- Segíthetek?

- Maradj csak! Fáradtnak látszol.

- Elég sokat dolgozom. 

- Mesélj a gyerekeidről. – Henry egy pohár narancslevet tett eléje.

Robert azon kapta magát, hogy vicces történeteket mesél a gyerekekről, bort kortyolgat, és ellazulva figyeli a férfit, ahogy megterít a pulton. Most döbbent rá, hogy eddig mennyire hiányzott ez neki. Ez a törődés. Az, hogy valaki figyel rá. Mert a férfi odafigyelt arra, hogy miket mondott. Vidámnak tűnt. Ugyanolyan ellazultnak, ahogy ő is érezte magát.

- Mi a baj? Elkomorodtál.

- Nagyon rég volt utoljára, hogy kiszolgáltak, és valakit tényleg érdekelt, hogy vagyok.

Henry-t nem érdekelte, hogy a sütő csipogni kezdett. A csípőjével a pultnak támaszkodott, és összefonta a karját a mellkasán.

- Magányosnak láttalak.

- Vannak barátaim, de mindegyiknek megvan a maga családja, a maga baja. És nem szoktam hozzá, hogy a magánügyeimről beszélgessek velük.

Henry a sütőhöz indult.

- Úgy vettem észre, hogy magadba zárkóztál. Kudarcként élted meg, amiért elhagyott a feleséged, és félsz újra szeretni.

Robert döbbenten bámulta a férfit, aki éppen azon volt, hogy eléjük helyezze a tálat.

- Én nem…

- Dehogynem. – Henry egyenesen a szemébe nézett. Nem látszott a szemében sajnálat, csak megértés. – Együnk! Biztos éhes vagy.

Robert zavartan a csirkének szentelte a figyelmét. Letaglózta, hogy ez a férfi, akit alig egy órája ismer, ennyire átlát rajta. Igaza volt. Már nem szerette Shirley-t, de arra is képtelen volt, hogy újra megbízzon valakiben. Saját, személyes kudarcaként élte meg, hogy az asszony elment. És ezért volt most itt. Nem akart a gyerekeinek csalódást okozni, ahogy az anyjuk tette.

- Nagyon finom! – Szinte felnyögött, ahogy a szájába vette az első falatot.

A férfi nevetett, de láthatóan jólesett neki a dicséret.

- Csak túl éhes vagy.

Némán ettek. Robert szerette, hogy vacsorakor a gyerekek egymás szavába vágva mesélik el a napjukat, de most jólesett ez a csend. Megnyugtatta az idegeit.

- Egy pillanat. – Henry felállt, és eltűnt a lakás mélyén. Kis idő múlva halk zene szólalt meg. – Remélem, nem bánod, hogy feltettem egy lemezt.

- Nem. Megszoktam, hogy a gyerekekkel eszem, és ők elég hangosak.

Szótlanul fejezték be a vacsorát. Robert segíteni szeretett volna elpakolni, de Henry átparancsolta a nappaliba. Robert figyelte, ahogy rendet tesz, majd a gyümölcsöstálban kezd el válogatni.

- Nincs semmi desszertem, de egy kis gyümölcs jól fog esni.

Robert a poharában maradt bort kortyolgatta. Észre sem vette, mikor dőlt hátra a kanapén. A szeme lecsukódott. Rég érezte magát ennyire jóllakottnak. Érezte, hogy a poharat kiveszik a kezéből.

- Nyisd ki a szád! – Henry illatát előbb érezte meg, mint ahogy megszólalt volna. – Nem a szemedet!

Robert engedelmeskedett. Hűs narancs ért az ajkához, a nyelvéhez. Édes volt. Megnyalta az ajkát, de Henry ujja épp ekkor simított végig rajta. Felpattant a szeme.

- Mondtam, hogy ne nyisd ki a szemed! – Henry mellette ült. Nem mosolygott. Sötét vágy tükröződött a mélyzöld szempárban. Nem jött zavarba, csupán újabb falat gyümölcsért nyúlt, ezúttal banánért.

- Nem szeretem a banánt.

- Én viszont igen. – Henry a szájába tette, és újra narancsért nyúlt. – Úgy tűnt, a narancs ízlett.

- Édes.

- Csukd be a szemed!

- Nem akarom.

Henry a szájához emelte a gerezdet, és lágyan végigsimított vele az ajkán. A fogai közé csúsztatta, és Robert észrevette, milyen mélyről veszi a levegőt. Lenyelte a falatot, de arra már nem volt ideje, hogy lenyalja az ajkáról a lét. Henry lassan közelebb hajolt. Robert mozdulatlanná merevedett. Idegessége azonnal visszatért. Henry elmosolyodott, de nem állt meg. Nyelve Robert ajkához ért. Finoman cirógatta. Óvatosan hozzásimult. A keze a derekára csúszott, de még ez is olyan lágy mozdulat volt.

- Túl gyorsan haladok? – kérdezte halkan.

Robertnek a torkában vert a szíve.

- Én azt hiszem, képtelen vagyok erre.

- Nem akarlak még jobban zavarba hozni, de úgy vettem észre, hogy nem hagytalak hidegen.

- Három éve nem voltam senkivel.

- Oh. – A csodálkozó kis hangtól Robertnek mosolyogni támadt kedve. Lassan eltolta magától a férfit, aki engedelmesen hátrébb húzódott.

- Sajnálom.

- Nincs mit sajnálnod. Én vagyok türelmetlen. – Henry egy hajtásra megitta a borát.

Robert megrázta a fejét.

- Kezdhettük volna mindjárt a hálószobában is, nem kellett volna törődnöd az érzéseimmel.

- Nem erőszakkal akarlak a magamévá tenni. Azt szeretném, ha legalább egy kicsit élveznéd.

- Túl sokat akarsz.

- Lehet. – Henry komolyan nézett a szemébe. – Megcsókolhatlak?

- Ehhez az engedélyem kell?

Henry elmosolyodott. Mielőtt Robert mozdulhatott volna, a férfi ajka már az övére simult. Erős karok ölelték át, és először ösztönösen szabadulni akart. Ám az a nyelv fürge volt és ügyes. A fogai közé hatolt, bejárta a szája minden kis zugát, és akarata ellenére felizgatta. Olyan régen csókolózott utoljára. Egyáltalán olyan régen érzett meleg testet maga mellett. Henry teste nem is meleg volt, hanem forró. A mellkasára tette a kezét, érezte, ahogy dübörög a szíve a tenyere alatt. Az illata pedig olyan jó volt. Lecsukódott a szeme. Erős ujjak túrtak a hajába. Megcirógatták a fülét, megtalálták a füle mögötti érzékeny pontot. Robert döbbenten kapkodott levegő után. Mióta érzékeny a füle mögött? Henry lassan hátradöntötte a kanapén. Nem nehezedett rá teljesen, nehogy megijessze. Sötét tekintettel fürkészte az arcát.

- Minden rendben?

- Azt hiszem.

Henry elmosolyodott.

- Szeretném, ha átmennénk a hálószobába.

Robert elvörösödött. Megint. Öreg ő már ehhez.

- Rendben.

A férfi felhúzta, és a kezét fogva ment át vele a hálószobába. A folyosón halvány fény égett, a hálóban viszont sötét volt. Henry felkapcsolta az éjjeliszekrényen álló lámpát.

- Nem lehetne sötétben?

- Nem. Látni akarlak.

Robert lesütötte a tekintetét.

- Nem hiszem, hogy végig tudom csinálni.

- Bízd rám magad, rendben?

Robert tétovázva bólintott.

- Mit kell tennem?

- Szeretnélek levetkőztetni. Szabad?

Robert tudta, hogy ennek úgyis meg kell lennie, így nehezen, de bólintott. Megállta, hogy ne lökje el magától a férfit, amikor az a pólója alját megfogva a fején át lehúzta róla. Figyelte, ahogy letérdel elé, és lehúzza róla a zoknit. Amikor a nadrág gombja felé nyúlt, megdermedt. Találkozott a tekintetük. Henry kigombolta a farmert, és óvatosan lehúzta a cipzárt. Az alsóval együtt húzta le róla, és lökte félre. Robert félrenézett. Még soha életében nem érezte magát ilyen zavarban.

- Tetszel. – Henry rekedt hangjára a férfira kapta a pillantását. Ott térdelt előtte, és ahogy nézett rá. Még soha senki nem bámult rá így. Mintha a szemével falná fel.  

- Nem vagyok már fiatal, nem is értem, mit találsz vonzónak bennem. És nem a férfiakhoz vonzódom.

- Mindig szerettem a kihívásokat… - Henry felállt, és az ágyhoz húzta. Addig erősködött, míg Robert lefeküdt. Idegességében a plafont kezdte el fürkészni, mire halk nevetés volt a válasz. A férfi odafeküdt mellé, de nem vetkőzött le. – Hunyd le a szemed, és gondolj arra, hogy a világ legdögösebb nője van melletted.

- Mintha az olyan könnyű lenne…

Henry megcsókolta. Apró csókokkal borította az ajkát. Addig nyalogatta, míg Robert szája el nem nyílt. A fogai közé hatolt a nyelvével. Újra. Incselkedett vele. Felcsigázta. Robert hiába is próbált elvonatkoztatni tőle, egy nőre gondolni, ha a férfi illata az orrába férkőzött. Erős ujjak érintették a bőrét. Minden elérhető négyzetcentiméterét. A karja belső fele meglepően érzékenynek bizonyult. A könyökhajlata nemkülönben. A mellbimbóinál megfeszült a teste. Henry ujjai csak köröztek rajta, alig érintve, majd erősen dörzsölve. Észre sem vette, mikor emelte fel a karját, és karolta át a férfi nyakát.

A férfi tovább csókolta, simogatta, és döbbenten kellett felismernie, mennyire jólesik neki a férfi érintése. Az, hogy kényeztetik. Az, ahogy a férfi ajka az övére simul. Ahogy a nyelve csatát vív az övével. Ahogy a tenyere végigsimít az oldalán, a mellkasán, a hasán. Ahogy az ujjak morzsolgatják a mellbimbóját, amit ő addig nem is gondolt érzékenynek. Ahogy érzi a nadrágon keresztül nekifeszülő keménységet. Levegő után kapkodva taszította el magától a férfit, és pánikszerűen igyekezett lejutni az ágyról. Erős karok rántották vissza, nekizuhant egy széles mellkasnak.

- Semmi baj. Semmi baj. – Henry hangosan zihált.

- Én ezt… képtelen vagyok megtenni…

Henry lélegzete a fülét érte.

- Én ebben nem vagyok olyan biztos. – A keze lefelé csúszott. Robert elkapta a csuklóját, de hamar kiderült, hogy a férfi erősebb nála.

- Ne! – A férfi ujjai körbefonták. Akarata ellenére lökte feljebb a csípőjét. Olyan régen volt, amikor érintette valaki. Olyan rég, hogy… Hátranyúlt, és a férfi vállába markolt. – Ne! Nem akarom… - Pedig remegett a vágytól, hogy a férfi tovább simogassa.

- Robert…

Hirtelen az ágyon találta magát, maga felett a férfival, aki vadul tapadt a szájára. Aztán lejjebb indult. Megtalálta azokat az érzékeny mellbimbókat, és végül… azt is. Robert nem akart hinni a szemének és az érzékeinek. A férfi most komolyan… Oh, de még mennyire, hogy komolyan! Lehunyta a szemét. Az, hogy egy férfi tesz vele ilyeneket, undorítónak kellene lennie. Ám évek óta nem volt senkije, és a munkája meg a gyerekek annyira kimerítették, hogy csak bezuhant az ágyba, és már aludt is. És most érezte, ahogy a feszültség tovaszáll, a teste vibrál, és amikor felkiáltva elélvezett, döbbent rá, hogy olyan, mintha eddig valamiféle tetszhalott állapotban létezett volna, és most újra élne.

- Robert… - Henry kisimított egy tincset a homlokából. – Jól vagy?

- Igen. – Nem nyitotta ki a szemét, így is érezte, hogy lángol az arca. Elélvezett attól, hogy a férfi… Jesszus! – Nem kellett volna ezt tenned… - mormolta.

- Szerintem meg igen. – Henry odadőlt melléje, még mindig nem vetkőzött le. – Nem volt jó?

- Nem elég, hogy kurvának érzem magam, most még egy pasas szájába élvezek… Mit gondolsz?!

Henry nem válaszolt, mire rápillantott. A férfi komolyan nézett rá.

- Tudod, az, hogy most lefekszel velem, nem jelenti azt, hogy kurva vagy. Az én szememben semmiképp.

- Bunkón fog hangzani, de nem a te véleményed számít.

Henry meglepett arcot vágott, majd felnevetett. A párnára ejtette a fejét, és csak percek múltán hagyta abba. Robert felkönyökölt. A teste kielégült volt, nem volt kedve megmozdulni.

- Mi vicceset mondtam? – Henry jókedvű csillogással nézett rá. – Meg kellett volna sértődnöd.

- Nem vagyok sértődékeny fajta. Egy valami számít most. Jó volt?

Robert bólintott. Ezt nem tudta tagadni.

- Köszönöm. – Az arcát eltakarva visszahuppant a férfi mellé. – El sem hiszem, hogy ezt most megköszöntem. Legalább lenyelted?

Henry kuncogni kezdett, az oldalára fordult, a feje alá tette a karját.

- Baj lenne?

- Nem hiszem, hogy én képes vagyok… viszonozni. – Robert tétovázott. – Azt sem tudom, hogyan kellene most viselkednem, vagy mit kellene tennem.

- Először tisztázzuk, hogy azért, mert most lefekszel velem, még nézhetsz a tükörbe.

- Ezer dollárt fizetsz nekem ezért!

- Igen, de ettől még nem lettél kurva. Csak velem fekszel le, nem azt tervezed, hogy ezek után így szerzed meg a mellékest, nem?

- Persze, hogy nem!

- Akkor vedd úgy, hogy kölcsönösen kisegítjük egymást. Nekem van valamim, amire neked szükséged van, és fordítva. Adok-kapok.

- Ettől nem érzem magam jobban.

Henry halk sóhajjal fölébe hajolt.

- Lehet, hogy az én véleményem nem számít, Robert, de ettől függetlenül tisztellek. Pontosan tudom, hogy csak azért vagy most itt, mert jobb szülő akarsz lenni, mint a feleséged. És én ezt nagyon becsülöm benned. Ahogy azt is, hogy elmehettél volna, sőt, már legalább ötször behúzhattál volna, mégsem tetted. Nem akarod ezt az egészet, mégis maradtál. Nem, ne mondj semmit! – A szájára tette a mutatóujját. – Lehet, hogy ez sem számít, de örülök. Az előbb… bíztál bennem. Megmutattad egy részedet, kitárulkoztál előttem, ahogy már évek óta senkinek sem. Köszönöm.

Robert nagyot nyelt. Még soha nem beszélt vele így senki. Ez a nyíltság annyira ismeretlen volt a számára, hogy most nem tudott mit mondani.

- Te is lehettél volna erőszakosabb, mégsem tetted – mondta nagyon sokára. – Odafigyeltél rám, ami… még soha nem fordult elő velem.

Henry kicsit ránehezedett, nem zavaróan, csak annyira, hogy érezze a súlyát.

- Befejezzük? – A hangja egészen lágy volt.

- Igen. – Robert tudta, hogy egy képzeletbeli határvonalat lépett át. Igazából most nem létezett a borítékban levő pénz. Csupán a férfi illata, a súlya, a ruhája finomsága, ahogy a bőréhez súrlódik. No, meg a kíváncsiság. Mert tagadhatatlan tény volt, hogy Henry felkeltette a kíváncsiságát. Az érintése egész vágykeltő volt. Vajon képes ezt az érzést még fokozni? Ha pedig nem lesz jó, azt is túl fogja élni. Bizonytalanul felemelte a kezét, és a férfi vállára tette.

- Igen – mondta határozottabban.

Henry megkönnyebbülten kiengedte az eddig visszatartott levegőt.

- Segítesz levetkőzni? – térdelt fel.

Robert felült, és a férfi ingje után nyúlt. Minden gomb kifordult az ujjai közül, annyira ideges volt. Halkan szitkozódott, de Henry jól szórakozott. Végül megszánta, megfogta a kezét, és maga fejezte be. Viszont nem húzta le, arra várt, hogy a férfi tegye meg. Robert lecsúsztatta a válláról, akaratlanul is hozzáért a bőréhez.

- Mit találsz vonzónak egy férfiban? – kérdezte, hogy a zavarát leplezze. Most ugyanis a nadrág jött, és kételkedett benne, hogy képes lesz levenni a férfiról.

- Neked a mozgásod tetszett meg. Ahogy a csípőddel nekidőltél a korlátnak.

- És akkor is tetszettem, amikor szemtől szemben álltál velem? – Robert leejtette az inget az ágy mellé.

- Máskülönben nem hívtalak volna meg hozzám.

- És mi tetszik rajtam?

- A szád.

- Csak a szám? – Robert felkapta a fejét. Henry kihasználta az alkalmat, és lehajolt, hogy futó csókot nyomjon a szájára.

- Nem. Soha nem láttam még ilyen hosszú szempillákat.

Robert felvonta a szemöldökét. Az idegessége kezdett oldódni. Mély levegőt véve a nadrág után nyúlt. Kicsatolta az övet.

- Ez azért nem valami sok.

- Szép a kezed, ahogy meggyújtottad a cigimet, egészen elvarázsoltál. – Henry berekedt.

Robert tudta, hogy miatta. Ettől öntudatlanul is büszkeséget érzett. A férfi számára szép keze most remegett. Kigombolta a nadrágot, és óvatosan lehúzta a cipzárt. Nem volt könnyű dolga, mert a férfi kemény volt, kidudorodott a szövet.

- Ha nekem egy nőn csak a szája, a szempillái, és a keze tetszene, akkor nem biztos, hogy le akarnék feküdni vele.

Henry lelépett a szőnyegre, és lehúzta a nadrágját, majd az alsóját is mellé dobta. A zokniját féllábon állva húzta le. Robert nagyot nyelt. A férfi merevedését látva nem volt biztos, hogy ez az egész olyan jó ötlet.

- Mindjárt itt vagyok. – Henry eltűnt a fürdőszobában, zörgött valamivel, majd egy flakonnal és egy doboz óvszerrel tért vissza, amit letett az éjjeliszekrényre. – Mire gondolsz most? – térdelt fel az ágyra.

- Te ezt most komolyan… belém… - Robert annyira zavarban volt, hogy a szavakat is nehezen tudta megfogalmazni.

- Átlagos méretekkel rendelkezem… - Henry mosolygott. Közelebb araszolt, bár látta a férfin, hogy legszívesebben elrohant volna. – Mi lenne, ha onnan folytatnánk, ahol abbahagytuk? – lehelte Robert szájára.

- Amikor leszoptál?

Henry lélegzete elakadt, aztán elfordult. A harsány nevetést megpróbálta elfojtani, de végül kitört belőle.

- Nos, ez az, ami még tetszik benned – nézett rá derűsen. – Meg a szemed. Imádom a csokoládét, arra emlékeztet a színe. Meg az állad vonala… - Nem simult szorosan hozzá, nem akarta megijeszteni. Gyengéden simogatni kezdte a hátát, a vállát. – Nagyon merev vagy. Lazulj el, semmi olyat nem teszek, amivel bántanálak.

- Ezt kétlem…

Henry ajka ekkor simult az övére. Lágyan, pillekönnyűen. Aztán birtokba vette, és szorosabban ölelte. Ezúttal nem tartott távolságot, és Robert igyekezett figyelmen kívül hagyni, hogy egy férfi teste feszül hozzá izgatottan. Bizonytalanul átkarolta a férfit, nem tudta, mit tegyen. Nem akart bábuként feküdni a férfi alatt, de olyan furcsa volt megérinteni. A csókolózásra próbált koncentrálni, közben észre sem vette, hogy lemásolja Henry mozdulatait. Végigcsúsztatta a kezét a férfi tarkójától egészen a derekáig. Aztán vissza, és sort kerített a vállára, és újra le, végig az oldalán. Henry bőre forró volt, sima, száraz. Az izmai feszesek, a mellkasa széles, a csípője keskenyebb. Annyira más, mintha egy nőt érintett volna. Henry ujjai a hajába túrtak, kicsit belemarkoltak, és úgy fordították a fejét, hogy mélyebben csókolhassa. Ez egész jó volt. Sőt, nagyon jó. Már korábban is felcsigázta a férfi nyelve, most sem lehetett oka panaszra. Megmerevedett, amikor a férfi tenyere a fenekére simult.

- Sssh… Semmi baj.

- Végig azt vártam, hogy megtedd.

- Tényleg? – Henry elégedetten vigyorgott.

Robert vállat vont.

- Szerinted mennyire hiszem el, hogy csak a csípőmet bámultad az ablakból?!

Henry bűntudatosan pislogott.

- Semennyire?

- Semennyire. Biztosra vettem, hogy legalább egyszer végigstírölted a seggemet is.

- Sokszor. – Henry a sarkára ült. – Néha álmodtam veled. Megpróbáltam elképzelni a hangod, a mozdulataid.

- Hogy milyen lefeküdni velem…

- Igen, azt is. – Henry megdörzsölte az arcát. – Igazából a kanosabb típusba tartozom, és amióta megláttalak, nem voltam senkivel. És most nem kérek elnézést, amiért letapogattam a seggedet, mert még mást is akarok vele művelni.

Robertet teljesen ledöbbentette ez a nagy őszinteség. 

- Te mindig ilyen nyílt vagy?

- Igen. El lehet kerülni a félreértéseket. Nem gondolod?

- De. – Robert végigfeküdt a takarón. – Most mi következik?

- Szeretnélek tetőtől talpig végigcsókolni. Szabad?

- Úgy emlékszem, fizetsz nekem azért, hogy ebben a kiváltságban részesülhess. Miért kérsz engedélyt? – Robert akkor ébredt rá, hogy tulajdonképpen évődik a férfival, amikor félig lehunyt szempillái alól felpillantott rá, és meglátta vágytól elsötétülő arcát.

- Örülök, hogy felengedtél kicsit. – Henry fölébe hajolt. Kétlélegzetnyi szünet után megcsókolta. Addig csókolóztak, míg bírták szusszal. A férfi ajka átvándorolt az arcára, apró csókokkal borította a szemhéját, az állát. Belenyalt a fülébe, forró lehelete a nyakát érte. És közben simogatta megállás nélkül. Olyan helyeken érintette, ahol nő sohasem. A kezét felváltotta a szája, és a lábujjáig minden egyes négyzetcentimétert sorra vett. Robert már, ha akarta volna, akkor sem tudta volna figyelmen kívül hagyni a csókjait, az érintését. Életében először kényeztette így valaki, és kénytelen volt bevallani magának, hogy nem is olyan rossz érzés.

Henry melléje húzódott. Maga felé húzta, így az oldalára fordult. Bár megmerevedett, de nem tiltakozott, amikor a lábát felemelte, és a derekára vonta. Elmerült a férfi szájában, a nyelve finoman megpendített néhány eltemetett húrt a testében. Henry tenyere ekkor simult megint a hátsó felére. Először csak simogatta, aztán ahogy egyre mohóbban csókolóztak, már keményebben bele-belemarkolt. Szégyentelenül hozzálökte az ágyékát, és ez valahogy kezdte felizgatni Robertet is. Az ujjai az apró rés környékén kalandoztak, de ezt sem tolakodóan tette, így Robert csak kapaszkodott a vállába, és egyre mélyebben szedte a levegőt.

- Egy pillanat… - Henry elengedte, és elfordult, hogy felvegye a flakont.

- Felbontsam a gumit? – Robert úgy gondolta, teljesen felesleges szégyenlősködnie, ha úgyis megtörténik a dolog. 

Henry tétovázott, de végül a kezébe nyomta. Miközben Robert a dobozzal küzdött, a síkosító illata betöltötte a szobát. Egy zavaró gondolat jutott az eszébe.

- Nem kellett volna lefürödnöm, mielőtt… tudod?! – pillantott tanácstalanul a férfira. – Mármint fürödtem, de nem tudom, hogy ez hogyan megy, és te nem mondtad, és… - Elakadt a hangja, mert Henry odahajolt hozzá.

- Fogd be! – A férfi sötétzöld szeme most egészen feketének tűnt a halvány fényben.

- Ez nem túl kedves tőled…

- Majd felrobbanok, szóval nem igazán megy, hogy most udvariaskodjak veled. Sajnálom.

- Tessék. – Robert elvörösödve vett ki egy óvszert a dobozból.

- Most megijesztettelek?

- Nem, csak… - Robert nem tudta, hogyan fogalmazza meg, amit most érez. – Eddig sokkal jobb érzés, mint vártam, de ez nem azt jelenti, hogy nem vagyok ideges.

- Gyere ide! – Henry nem is várta meg, amíg megmozdul, maga húzta oda. Megcsókolta. Robert sejtette, hogy rájött, ezzel eltereli a figyelmét, amíg máshol jár a keze, mint azt ő megszokta. Hallotta, hogy zörög az óvszer csomagolása, mire összerezzent.

- Sssh… Még semmi nem fog történni. – Henry kuncogott, bár szinte hullámzott a mellkasa.

- Talán jobb lenne gyorsan túlesni rajta. Most már tudom, hogyan érzi magát egy szűz lány.

Henry a nyakába vigyorgott.

- Tudhatnád, hogy a szűz lányokat is fel kell készíteni…

Visszahelyezkedtek abba a pózba, amiben voltak. Robert vette magának a bátorságot, és ezúttal ő hajolt oda a férfihoz, hogy kezdeményezze a csókot. Jó volt vele csókolózni. Most csak finoman megrezzent a teste, ahogy a férfi keze masszírozni kezdte a fenekét. Észre sem vette, hogy egyre jobban hozzátapad. A férfi síkos ujja csak körözött az apró lyuknál. Nem hatolt belé, de simogatta megállás nélkül.

- Te szoktál alul lenni? – kérdezte két csók között.

Henry belefúrta a nyakába az arcát. Láthatóan egyre nehezebben tudott uralkodni magán, de hősiesen kitartott.

- Nem igazán tudok kitágulni.

- Mi lesz, ha én… - Robert szeme lassan tágra nyílt, miközben Henry közvetlen közelről nézett a szemébe. Az ujja lassan, de határozottan csúszott a testébe.

- Minden rendben? Nem fáj?

- Furcsa. Mit kellene éreznem?

Henry elfulladva kuncogott, és visszahajolt a szájára. Robert félretette az önérzetét, a büszkeségét és minden más zavaró érzetét, és csak a csókjára figyelt. Aztán ahogy egyre mélyebbre hatolt az az ujj, már azt sem tudta nem észrevenni. Mert az az ujj újra és újra beléhatolt, masszírozta, cirógatta, simogatta, ledöntött minden tabut, amit valaha öntudatlanul is felállított magában. És bármennyire félt is ettől, Henry türelmes volt. Igaz, a bőrére finom csillogást vont az izzadtság, de nem lett durva, nem siettette. Csak csókolta mohón, és az, ahogy felfalta a szájával, hűen tükrözte a benne tomboló vágyat. Amikor ő maga mozdult akaratlanul a férfi felé, Henry hanyatt döntötte.

- Felhúznád a lábad?

- Miért?

- Mert szépen kérem… - Henry sötét hangja nem hasonlított a kedves kérlelésre, mégis engedelmeskedett neki.

- Nem vagyok már fiatal, hogy ilyen akrobata tevékenységre kérj – dünnyögte, hogy leplezze zavarát, és felhevültségét.

- De olyan öreg sem… - Henry újabb adag síkosítót öntött a tenyerébe, két kezét összedörzsölve melegítette fel. Puha csókot nyomott a combja belső felére, és visszatért a cirógatáshoz. Amíg el nem lazult, gyengéd volt, de utána már két ujjal próbálkozott. – Semmi baj…

- Aha…

- Ne állj ellen! – Henry szinte ráfeküdt, az ujjai erőteljesen és mégis finoman masszírozták, az ajka mohó volt, szinte magába szippantotta. A harmadik ujjnál Robert a lepedőbe markolt, de csak addig, míg hozzá nem szokott az érzéshez. Henry zihálása, a sötét tekintet, az, hogy ennyire kívánja, valami ismeretlen érzést ébresztettek fel benne. A szeme tágra nyílt, homorított, és felnyögött. Henry elvigyorodott. Megint visszatért ahhoz a ponthoz a teste mélyén, míg Robert az arcát eltakarva igyekezett uralkodni magán.

- Hagyd abba! – nyöszörögte.

- Élvezed…

- Mi a fenét művelsz?

- Éppen megtaláltam az érzékeny pontodat…

- Hagyd abba! – Robert próbált józanul gondolkodni. Az egy dolog, hogy lefekszik a férfival, és a szájába élvez, elvégre régen volt nővel, de ez… Ez a helyzet most teljesen idegen volt a számára, éppen ezért pánikba esett. Soha nem gondolta volna, hogy élvezni fogja, ha egy férfi ilyesmit tesz vele.

- Robert… - Henry az ajkába harapott, hogy magára vonja a figyelmét. – Nem bírok tovább várni…

- Nem hiszem, hogy én akarom ezt…

Újabb sötét nevetés volt a válasz. Henry az óvszerért nyúlt, és feltérdelt, hogy felhúzza magára. A csuklójánál fogva odahúzta az ő kezét is, és némi síkosítót nyomott rá.

- Kérlek…

Robert még soha nem érintette meg más férfi nemi szervét. Még gumin keresztül is emlékezetes pillanat volt, mert Henry lélegzete jól hallhatóan elakadt, ahogy körbefonta az ujjaival.

- Fordulj meg! – Robert először nem értette, mit akar a férfi, de aztán hátat fordítva neki letérdelt. A homlokát a takaróhoz szorította, és az ajkába harapott, ahogy Henry hozzásimult.

- Henry…

- Most először szólítottál a nevemen… - A férfi a fülébe mormolta a szavakat, a nyelvével megnyalta a fülcimpáját. Az ujjai tovább cirógatták, simogatták, míg merev nem lett, és meg nem feszült a vágytól. – Sssh… - Csókokkal borította a hátát, ahogy lassan a testébe hatolt.

- Henry…

- Sssh… Semmi baj. Ne feszülj meg!

- Te könnyen beszélsz! – Robert gerincén áram futott végig a férfi izgatott hangjától. Próbált egyenletesen lélegezni, nem tudomást venni a fájdalomról. Henry nem mozdult, a teste feszült volt és merev. – Henry?

- Nagyon szűk vagy…

- Én… - Robert megmozdult, mire erős ujjak mélyedtek a csípőjébe. Henry mély, elfulladó nyögése újabb húrt pendített meg benne.

- Ne mozogj! Kérlek, ne mozogj!

- De…

- Nem hiszem, hogy gyengéd tudok lenni, ha… ingerelsz…

Robert mozdulatlanná dermedt. Henry visszasimult a hátához. Apró csókokkal borította a bőrét, és nagyon lágyan ringatta magát, közben simogatta szünet nélkül. A mellkasát, a hasát, az ágyékát. A fájdalom lassan lüktetéssé szelídült.

- Jól vagy? – Henry verítékes homlokát a lapockájához dörzsölte.

- Igen.

- Nagyon fáj?

- Túlélem.

- Szeretném látni az arcod.

Robert testében nagyot dobbant valami.

- Mi az akadálya?

- Lehet, hogy úgy jobban fog fájni.

Robert még soha nem érezte ennyire közel magát senkihez. Ez annyival másabb volt, mint egy nővel lenni. Ezúttal ő volt az, akibe beléhatoltak. Ám ez az intim helyzet valami sokkal bensőségesebb érzést eredményezett, mint amire számított. Igen, fájt, de Henry kedves volt és türelmes, és ez ellensúlyozta a kellemetlenségeket. A férfi figyelme, törődése ebben a pillanatban sokkal több volt, mint amiben valaha része volt a szexuális együttléteket tekintve.

- Azért megpróbálhatjuk… - mondta kicsit bizonytalanul. El sem hitte, hogy ezt ő mondta.

Henry mély levegőt vett.

- Biztos?

- Azt hiszem.

A férfi rekedt nevetése valahogy olyan bizsergető érzést szabadítottak fel benne. Ahogy hanyatt feküdt, és Henry – a férfi, akit alig pár órája ismert és pénzt fizetett neki ezért – elhelyezkedett felette, megfordult a fejében, hogy ellöki magától. És valamiért mégis képtelen volt megtenni. S ahogy Henry feketébe hajló sötétzöld szemmel, megfeszülő vonásokkal és izmokkal újra beléhatolt, rájött, hogy azért nem, mert tudni akarja. Tudni akarja, milyen, amikor a férfi elélvez. Még soha nem volt ennyire kíváncsi semmire.

- Felhúznád a lábad? – Henry a válla felé vonta a lábát, ami nem a legkényelmesebb póz volt, de nem is olyan kényelmetlen, mint gondolta. – Jól vagy?

- Igen.

- Nem fáj?

- Kicsit. – Valójában eléggé, de Robertnek azért volt még némi büszkesége. Henry mintha csak tudta volna ezt, elmosolyodott. Odahajolt hozzá, így viszont úgy mélyedt el benne, hogy kénytelen volt felnyögni. Maga is meglepődött a hangtól, ami felszakadt a torkából.

- Ezt ne csináld! – Henry szeme összeszűkült.

- Mit? – A takaróba markolt. Maga számára is furcsa volt a hangja.

Henry némán, felzaklatott arccal meredt rá. Zihálva kapkodta a levegőt, ujjai a combját markolták.

- Karold át a nyakam! – kérte, és ráfeküdt.

- Nem vagyok akrobata, mintha már mondtam volna! – Robertnek égett az arca, még a füle is. Az új póz kevésbé volt fájdalmas, vagy talán kezdett hozzászokni, nem tudta.

- Csak tedd, amit mondtam! – Bármilyen durvák voltak Henry szavai, még mindig odafigyelt arra, nehogy a kelleténél nagyobb fájdalmat okozzon. Robert engedelmeskedett. A lüktetés nem csitult, és egy teljesen új élményt eredményezett. Henry csókjára először bizonytalanul reagált, aztán felnyögött, mert Henry mozogni kezdett. És darabokra hullott a világ…

Minden, amit eddig gondolt magáról, a homoszexualitásról, tabukról és a férfiakról, minden megváltozott. Beletúrt a férfi hajába, ahogy az erősszálú tincsek kifolytak az ujjai közül, szinte erotikus élményt jelentett. És ahogy belemarkolt a vállába, az izmok megfeszülésére muszáj volt felnyögnie. A férfi illata körbeölelte, ég és föld volt a különbség ez és a felesége édes parfümje között.

- Fáj? – Henry remegett, ahogy megpróbálta visszafogni magát.

- Nem.

- Nem baj, ha… - Henry nem tudta végigmondani, mert Robert egy ismeretlen késztetésnek engedelmeskedve szájon csókolta. S abban a pillanatban érezte, ahogy a férfi teste összerándul, és az önuralom vékony kis cérnaszála elpattan. Felkiáltott, mert a férfi a hajába tépett, leszorította, és olyan erővel mozgott benne, amitől még gondolkozni is képtelen volt. Nem fájt, de nem is volt jó érzés. Mégis… felszabadított benne valamit, amitől ívbe feszült a háta, és borzongás futott át a bőrén. Kellemes melegség áradt szét a vénáiban, és ez olyan jó volt, olyan jó, hogy képtelen volt visszafojtani egy újabb nyögést. Henry ekkor vesztette el a fejét, a fogai felsértették az ajkát, és már fájdalmasan ölelte, lökte magát egyre mélyebbre, hogy aztán egy hangos kiáltással megmerevedjen felette.

Zihálva nehezedett rá, úgy tűnt, nem igazán van magánál. Robert alig kapott levegőt, de nem kérte, hogy szálljon le róla. Ahhoz túlságosan elzsongította a melege és a kielégültség. Mert még soha nem érezte magát ilyenformán kielégültnek, mégis tudta, hogy az.

- Jól vagy? – Csak másodikra értette meg a motyogást, amit Henry produkált. Elmosolyodott.

- Igen.

- Nagyon fájt?

- Túlélem.

Henry végre összeszedte magát, és felemelte a fejét.

- Milyen volt?

- Furcsa.

Henry lassan elmosolyodott.

- Akkor jó.

- Neked is jó volt? – Robert bizonytalan volt. Hirtelen visszatért az idegessége.

- Ha most azt mondom, hogy rég nem élveztem ennyire a szeretkezést, elhiszed?

Robertnek rettentően jólesett, hogy nem szexet vagy dugást mondott, hanem szeretkezést. Bólintott. Henry halk, elégedett sóhajjal visszaejtette a fejét.

- Mindjárt leszállok ám rólad… - mormolta.

- Jól vagyok, csak fáj a lábam.

Henry felkapta a fejét.

- Ne haragudj! – Óvatosan leszállt róla, majd eltűnt a fürdőben. Amikor visszajött, Robert éppen azon volt, hogy eltakarja magát. Jobban mondva, próbálta megtenni, csak az izmai nem engedelmeskedtek. – Sajnálom. Gyere, kikísérlek a fürdőbe, hogy le tudj zuhanyozni!

Robert először el akarta lökni a kezét, aztán rájött, hogy egymaga tényleg képtelen lesz felkelni. Lemondóan a férfiba kapaszkodva kivonszolta magát a fürdőbe. Henry tapintatosan magára hagyta, amit nagyra értékelt. Lezuhanyozott, a tusfürdőt sokáig szaglászta, mert olyan jó illata volt. Amikor észrevette, mit művel, bosszúsan magára tekert egy törölközőt, és visszament a hálószobába. Henry felvett egy nadrágot, az ágy háttámlájának támaszkodva várt rá.

- Hogyan érzed magad?

- Voltam már rosszabbul is.

- Igazán? – Henry arrébb húzódott, és megpaskolta a takarót. – Gyere, pihenj egy kicsit!

- Haza kellene mennem.

- Jobban örülnék, ha ledőlnél egy kicsit. Utána hazaviszlek. Rendben?

Robert álmos volt, de nem akart itt maradni. Szeretett volna egymaga lenni, hogy letisztázza magában az előbb történteket.

- Nem tudom, mennyire jó ötlet…

- Gyere! – Henry olyan határozottan nézett rá, hogy végül lefeküdt mellé. Az oldalára fordult, a feje alá tette a karját, és lehunyta a szemét. Henry megsimogatta a haját.

- Te mindenkivel ilyen kedves vagy?

- Nem. Csak azzal, aki megérdemli.

- Ezek szerint én megérdemlem?

- Simán a vízbe lökhettél volna, amikor bunkó gazdagként pénzt ajánlottam neked, és mégis itt vagy velem.

- Nem vagy bunkó, csak magányos. – Robert ezt már félálomban motyogta. A kellemes meleg, a kielégültség, a haját cirógató kéz álomba ringatták.

- Akkor azt hiszem, lelki társra leltem… - lehelte Henry a fülébe, ahogy puszit nyomott az arcára, de ezt már nem hallotta, mélyen aludt.