94. friss
2017.04.28 13:30Sziasztok!
Jelenleg az ujjaim éppen lefagyni készülnek, kinti meleg és benti fűtés hiánya miatt, ezért megpróbálok rövid lenni. :D
Elsőként jelezném, történtek apróbb változtatások az oldalon, lehetséges, hogy egyeseknek fel sem fognak tűnni, ezért nem is pazarolom rájuk a szót. Mindenesetre egy-két dolog talán áttekinthetőbb így, például az írásaim listája.
A másik dolog, amiről beszélnék, természetesen a mai friss. Hosszú hétvége következik, a szombati programom meghiúsult, ebből kifolyólag úgy néz ki, hogy tudok írni, és remélhetőleg jövő héten is lesz mit olvasnotok. Az utóbbi időben ez gyakrabban is előfordul, tehát nagyon szeretem a hosszú hétvégéket. :D
A Vérkönnyek egyfejezetes kis történet, rövid ugyan, de azért én most éppen nagyon szeretem. Kevésbé csöpögős, mint A kék szalon vőlegénye, viszont valós problémával foglalkozik.
Jó olvasást és melegebb időt kívánok! :P
Ai
Ui.: Úgy gondoltam, itt az ideje megint elővenni a szavazás részt. Hetente újul, ha minden igaz. :)