9. Férfiak!

9. Férfiak!

Azon a napon, amikor Toushirou és Jume hazatértek Karakurából, Ukitake megkezdte nem hivatalos főkapitányi rangjának gyakorlását. Dél körül Shunsui robbant be hozzá.

- Nem láttad Nanao drágámat? Azt mondta, hozzád jön jelentéstételre, de már elég rég eljött otthonról.

Ukitake viszont nem látta a lányt.

- Talán a raktárban van. Szeret a régi jelentések között pakolászni – találgatott.

Shunsui tétovázott, majd elindult megkeresni helyettesét. Ukitake elégedetten mosolygott, majd szép lassan barátja után ballagott.

Hitsugaya és Jume a 10. osztag törzshelyén ücsörögtek.

- Pont Renjivel kell ceremóniát szerveznie! – morogta a kapitány. – Nem bízom benne.

- Ne aggódj Hinamoriért – veregette meg a vállát Jume vigasztalóan. – Adtam neki pár tanácsot.

Hitsugaya a haját tépte.

- Szegény Renji!

Jume sértődötten elhúzta a száját, de ekkor berobbant az ajtón a haragos Abarai kapitány.

- Jume, te kis vakarcs! Mit mondtál Hinamorinak? – ordította felháborodottan. Szeme alatt monokli sötétlett.

Hitsugaya eltakarta a szemét, ne is lássa, mi történik. A fülét is szívesen befogta volna, de arra kevés lett volna már a két kéz.

- Mi jöhet még? – nyögte kétségbeesetten.

- Sziasztok! – csicsergett ekkor egy vékony kis hang. Yachiru volt az, Zaraki Kenpachi kapitány válláról. – Valami baj van?

- Semmi – kuncogott Jume, és Toushirou-t tartotta pajzsnak saját maga és Renji közé.

- Hallottátok? – ült le Kenpachi a sarokba, mintha nem is vérre menő küzdelem zajlott volna a szeme előtt. – Shunsui-nak feleségül kell vennie Nanao hadnagyot – újságolta.

- Mi? – merevedett meg az egész társaság.

- Kitől hallottad? – huppant vissza a helyére Hitsugaya.

Jume a vállára támaszkodott, az arcuk egymás mellett volt. Renji is elfelejtette, hogy gyilkolni érkezett.

- Állítólag valaki leütötte Nanaót a raktárban, de Ukitake szerint Shunsui volt az, hogy végre becserkészhesse. Ő talált rájuk lent az alagsorban. Ukitake ráparancsolt a kapirányra, hogy vegye feleségül Nanaót, miután folt esett a becsületén. Főkapitányi parancs – hangsúlyozta sokatmondóan Kenpachi.

Mindenki megborzongott.

- Mit mondott Shunsui? – érdeklődött Jume elfelejtve, hogy hadnagyként is vannak bizonyos udvariassági formulák, amiket be kellene tartania. Ilyen a nevek utáni rang…

- Nem teheted ezt velem, Youshirou! – utánozta Shunsui hangját Zaraki.

Jume szeme jókedvűen csillogott.

- És Ukitake? – hajolt előre Renji.

- Csak a te érdekedben teszem. Neked akarok jót.

Hitsugaya, Jume, Renji és Yachiru egyszerre válaszoltak.

- Aha, persze!

Kenpachi nagyot legyintett.

- Egyet biztosan tudok. A férfit szánalmas lénnyé alacsonyítja le a nő. Engem nem tudna behálózni egy sem!

Nyílt az ajtó. Csinos, nyúlánk nő hozta be a jelentéseket, majd szó nélkül kivonult. Kenpachi elgondolkodva utánanézett.

- Vagy mégis? – sóhajtotta. – Ugye, nem baj, ha magatokra hagylak titeket?

Yachiru már csak a csukott ajtónak mondhatta csüggedten.

- Férfiak! – Majd szó nélkül elvonult a Nőegylet gyűlésére, amiről nem maradhatott le elnök lévén.

Jume felkacagott.

- Szóval esküvő is lesz…

A férfiak együttérzően gondoltak Shunsui-ra, aki másnap hangosan panaszkodott helyettesére és újdonsült menyasszonyára.

- Már a ruhát tervezi, meg a vacsora menüjét. Alig hagyott aludni! Megőrjít! Ukitake, ezért még meglakolsz!

Hitsugaya résztvevően hallgatta, de a figyelme elkalandozott. A folyosó végén ugyanis Matsumoto beszélgetett Ichimaru kapitánnyal, és futó csókkal búcsúzott tőle. Csókkal?! Villant meg a kapitány szeme. Shunsui észrevette, hogy nem figyelnek rá, ezért lelépett másnak panaszkodni. Matsumoto közben eltűnt, így Hitsugaya visszatért az osztagához, és Juménak mondta háborogva a magáét.

- Nem fogod elhinni! Tudod, hogy Matsumoto miért hagyott itt? Ginért! Ezt nem hiszem el!

Jume a mennyezetet bámulta, és egyik lábáról a másikra állt. Hitsugaya váratlanul rámeredt.

- Gyanús vagy nekem! Te tudtad, igaz?!

- Ez nem pontosan így van – nyikkant Jume.

- Ne mondj semmit! – dörrent rá a férfi. – Tudtad, mégse mondtál semmit. Ezt nem hittem volna rólad! Többet vártam tőled!

Jume szeme elfeketedett.

- Nehogy azt hidd, hogy mert kapitány vagy, így beszélhetsz velem! – szisszent. – És ha most megbocsátasz… - Sarkon fordult, az ajtó hangosan csapódott be mögötte.

Hitsugaya tombolt, de lassan megnyugodott. Halk kopogtatás után Jian lépett be.

- Elnézést kérek, kapitány, Jumét keresem.

- Fogalmam sincs, hol van – mordult a férfi.

Jian lassan visszahúzódott.

- Bocsánat, hogy zavartam.

Hitsugaya fel sem nézett a papírjaiból, amikor a helyettes 13. kapitány távozott.

Hamar elterjedt a hír, hogy kapitány és helyettese összevesztek. Papírhalmok érkeztek a többi osztagtól, hogy lekössék Hitsugaya figyelmét a sok munkával, és ne tudjon Juméra gondolni. A férfi dühödten írkálta a jelentéseket, pecsételt, jegyzetelt. Már majdnem kidőlt a fáradtságtól, amikor Matsumoto és Gin kopogott be hozzá.

- Szia! Látom dolgozgatsz… - huppant le egykori helyére a lány.

Hitsugaya jeges pillantást vetett rá.

- Minek köszönhetem a látogatásotokat? – kérdezte hűvösen.

Ichimaru vigyorgott. Nem mondott semmit.

- Szeretnék gyorsan túllenni a dolgon – sóhajtott fel Matsumoto. – Tehát… hallottuk, hogy összevesztél Juméval, mert állítólag ő tudott a kapcsolatomról Ginnel, és nem szólt neked.

- Esküt tett – tette hozzá Ichimaru. – Rajtakapott minket a múltkor, mi pedig megeskedtük az öccse életére, hogy senkinek sem mondja el – vallotta be.

Hitsugaya erre a tenyerébe temette az arcát.

- Ez azt jelenti, hogy most bocsánatot kell kérnem tőle? – állapította meg.

Matsumoto felállt, és magával húzta Gint is.

- Most, hogy ezt tisztáztuk, mi mennénk is – mondta, és elviharzott a férfi karjaiba kapaszkodva.

Egykori felettese kis híján utána hajította a papírokat. Felállt, és a lány után kiáltott.

- Legalább azt megmondhatnátok, hol van!

- Kuchiki Byakuyánál – szólt vissza Ichimaru, és hunyorgó szeme mintha kárörvendően villant volna.

- Na ne! Mit keres ott? – hökkent le a kapitány, de Matsumotóék már messze jártak, nem hallották. Felsóhajtott hát, és mielőtt meggondolta volna magát, elindult a 6. osztaghoz.

Kuchiki Byaka türelme eközben fogyatkozóban volt. Jume ott sírdogált a vállára borulva, és eddig kétszer nevezte őt Halfejnek.

- … és meg se hallgatott! – szipogta a lány.

- Megmagyarázná nekem, Kunieda hadnagy, miért én vagyok az a szerencsés, akinek kiönti szíve bánatát? – kérdezte sokadjára, hűvösen.

Jume felpislogott rá.

- Te vagy az egyetlen, aki csendben végighallgat. Ez nem elég ok?

- Ha nemet mondok, elmegy?

Jume ajka lebiggyedt.

- Ha nemet mondok, kidobsz?

Byakuya az ég felé emelte a pillantását.

- Őszinte leszek, Kunieda hadnagy. Ön felettébb idegesítő nőszemély, ami engem felettébb ingerel. Ha valami problémája van, oldja meg maga. Engem meg hagyjon ki belőle.

Jume ajka megint sírásra állt.

- Ezt nem teheted velem! Te vagy az egyetlen, aki nem törődik a szeleburdi természetemmel, és képes fojtogatás nélkül elviselni.

Byakuya szeme vészterhesen villogott, de ekkor lélekszakadva berobogott Hitsugaya kapitány.

- Na végre! – állt fel Byakuya, és vállainál fogva a férfi lábai elé hajította a lányt. – Itt van a hadnagya, kapitány! Legközelebb jobban vigyázzon rá, mert gyerekmegőrzést nem vállalok.

Jume a nyelvét nyújtotta rá, majd felugrott, leporolta a ruháját, és fejét felvetve kisétált a 6. osztag kapitányától. Toushirou követte.

- Beszéltem Matsumotóval és Ginnel. Szeretnék bocsánatot kérni.

Jume fennsőbbségteljesen bólintott.

- Megbocsátva, bár jöhettél volna hamarabb is. Most pedig irány haza!

A férfi egész úton kérdezgette, de a lány a füle botját sem mozgatta. Mintha felettese ott sem lett volna. A kapitány irodájába benyitva viszont felkiáltott.

- Mi ez a sok papír?

Hitsugaya elmagyarázta, mire Jume munkához látott. Visszaküldte a feladóknak a küldeményeket. Teljes volt a béke.