9. fejezet

9. fejezet

Alex Davidet nézte, aki éppen egy szál rózsát tett az öccse koporsójára. Az arca sápadt volt, és látta, hogy remeg az ajka, könnyek reszketnek a szemében. Szenvedett, és őt ez mérhetetlenül bosszantotta. Annyira szerette volna megvigasztalni, de tudta, hogy ez nem olyan könnyű. Hiszen David azt az embert vesztette el, akit a világon a legjobban szeretett, és egy testvért nem lehet csak úgy pótolni. Még úgysem, ha mellette van és átöleli, amikor éjszaka felriad egy rémálomból.

Körbenézett, kik vannak jelen a temetésen. Látott pár fiatalt, ők valószínűleg Kyle osztálytársai voltak az iskolából. Egy idősebb asszony a zsebkendővel törölgette a szemét, ő volt az osztályfőnöke, emlékezett rá, mert beszélt vele nem is olyan rég. A szomszédok egymás mellett álldogáltak, tanácstalanul pislogtak egymásra, mindenki másra várt, hogy részvétet nyilvánítson a gyászoló bátynak. Volt még pár rendőr, akiknek a figyelmét senki és semmi nem kerülte el, valamint David közelében ott álltak a szülei, akik ragaszkodtak, hogy eljöjjenek velük. Ennek persze nem örült, kis híján tettlegességig fajult apjával a vitája, amit ez ügyben folytattak. Aggódott ugyanis, hogy nem csak gyászolók, hanem a gyilkos is jelen lesz, ezért is rendelte oda az egyenruhásokat. A szülei azonban kötötték az ebet a karóhoz, így végül kénytelen volt engedni a nyomásnak. Elhúzta a száját, mert még mindig attól félt, hogy valami bajuk történik, vagy ne adj isten, Uriel is jelen lesz a szertartáson. Nem hiányzott neki egy kettyós bérgyilkos. Elég volt neki Michel, pedig ő még a normálisabbak közül való volt. Körbepislogott, de Michelt nem látta. Valószínű volt, hogy álruhát öltött, így meg sem kísérelte felfedezni a gyér számú gyászoló közönség között. Fáradtan megdörzsölte a szemét. Kemény napok álltak mögöttük. Megállás nélkül bizonyítékok után nyomoztak, tanúkat hallgattak ki, és igyekeztek minden nyomot kétszer is leellenőrizni. Teljesen biztosra akartak menni. A kormányzó ügyvédjei vérfarkasok voltak a maguk nemében, és ravaszságukhoz még Nicky sem ért fel. Alex pedig mindenáron börtönben akarta látni azt a szemetet.

Feltűnt egy fekete autó az úton. A hátsó ablakon lehúzódott az üveg. Alex elhúzta a száját. Gondolhatta volna, hogy Micky nem fogja kihagyni az eseményt, amelyen a szeretőjét örök időkre nyugalomra helyezik. David is felfedezte a hívatlan vendéget, de nem mozdult, és nem látszott érzelem az arcán. Engedte, hogy Micky odasétáljon hozzájuk, és egy hófehér rózsát tegyen az övé mellé. Ott álltak egymás mellett, és Alex eltűnődött az irónián. Kyle számára elvileg két fontos ember létezett: a bátyja, aki a testét adta el, hogy mindent megadjon a számára; és egy bűnöző, akinek a kezéhez vért tapadt, állítólag mégis szerelmes volt a fiúba. Mi lehet az igazság? Micky tényleg szerette a fiút? A férfit nézte, akit már évek óta próbált lecsukatni, és megkeseredett a szája íze. Furcsa az élet, mert hasonló cipőben járnak. Mindketten olyan valakibe szerettek bele, aki nem illett hozzájuk.

David nem nézett Micky-re, csak visszaindult Alexhez. Belesétált a feléje tárt karokba, és felszipogott. Micky érdeklődve nézte őket, aztán hasonlóan szomorú mosolyra húzódott a szája, mint amilyen Alex arcán is játszott. Megfordult, és visszaindult a kocsijához. Nem köszönt el, nem nyilvánított részvétet, de erre nem is volt szükség. Ő már lerótta a kegyeletét, amikor vállalva a veszélyt, eljött ide.

Lassan mindenki elszállingózott. Tétován néztek David felé, de Alex erőteljes fejrázása megértette velük, hogy most jobb, ha békén hagyják a fiút. David most nem volt elég erős, hogy fogadni tudja mások kíváncsiskodó kérdéseit. A szülei a kocsi felé indultak, Alex biztos volt benne, hogy addig nem indulnak el, amíg nem látják, hogy David megnyugodott. Az egyenruhások győzelmes pillantást váltottak egymással. Már ők is hallották a pletykát, miszerint a gyilkossági csoport vezetője egy fiúprostituálttal van együtt. A szóbeszéd eddig csupán szóbeszéd volt, ám most ahogy ott álltak szorosan egymásba kapaszkodva, bizonyítottnak tűnt a dolog.

- Sajnálom – David hangja rekedt volt, és sütött belőle a fájdalom.

- Mit sajnálsz? – Alex intett a kollégáknak, hogy lépjenek le. Nem volt már szükség rájuk. Michelt továbbra sem látta, és Micky autója is kikanyarodott már a temetőből.

- Hogy… elvonlak a munkádtól, és csak gondot okozok neked.

Alex a fejét rázta.

- Ne hülyéskedj, légy kedves! – morogta, és a koporsót nézte. – Ez már rég nem csak a munkáról szól, ugye, tudod? – kérdezte aztán szelídebben.

David végre felnézett rá. Egy borostás arcú, komor pasit látott maga előtt, aki gyűrött ruhában ölelte őt, és látszott, milyen fáradt, de meg sem fordult a fejében, hogy hajnalban, amikor hazaérkezett az őrsről, lefeküdjön ahelyett, hogy vele jöjjön. Ez az egész már tényleg nem csak a munkáról szólt, hanem kettejükről is, de David nem tudta, mihez kezdjen. Ha a kormányzót letartóztatják, és vádat emelnek ellene, akkor minden rendbe jön, és a hétköznapok visszatérhetnek a régi kerékvágásba. Viszont nem mentek ki a fejéből James szavai: vajon ők ketten tényleg alkothatnának egy tökéletes egészet? A férfi… tényleg szerelmes lenne belé, vagy csak a kötelessége tartja mellette? Hülyeség, gondolta aztán, hiszen ismerte már annyira a férfit, hogy tudja, nem feküdt volna le vele, ha nem érezne iránta valamit. Ez lehet alap egy kapcsolathoz, amely ez után is folytatódik?

- Igen, tudom – válaszolta halkan, és ő is Kyle koporsójára nézett. Úgy fájt a szíve, hogy azt hitte, belehal, de most már képes volt szembenézni a jövővel, amelyet ezután nélküle kell élnie. Vajon a férfi hajlandó lenne vele élni azt az életet?

- Mi jár a fejedben? – simogatta meg Alex az arcát, hogy magára vonja a fiú figyelmét.

- A jövő.

- És mit látsz?

David hirtelen rá emelte a tekintetét.

- Te mit szeretnél látni?

Alex felsóhajtott.

- Például azt, hogy elfogadod a tanúvédelmi programot.

- Inkább nem. Élni akarom a saját életemet, és nem bujkálni.

- Meg fog öletni – felelte komoran a férfi, és szorosabban vonta magához. – Ha Uriel nem ér célt, akkor keres majd mást, aki igen.

- Nem érdekel. Vállalom a kockázatot.

- Őrült vagy! – tört ki Alexből fojtottan. – Szerinted mit fogok érezni, amikor majd nekem kell a te sírod előtt állnom?

David lehajtotta a fejét.

- Túl fogod élni – mondta.

Alex erre olyan erővel szorította meg a vállát, hogy felszisszent.

- Jah, persze, túlélem… - sziszegte az arcába. – Csak épp milyen áron? Azt akarom, hogy élj, nem fogod fel?! Cassék most tartóztatják le a kormányzót, és ha az ügyvédei olyan veszettül jók, mint hírlik, egy óra múlva már szabad lesz. És tudod mi lesz az első dolga?

- Hogy megöljön?

Alex arcán látszott, milyen mérges. Zsebre vágta a kezét, és fel-alá kezdett járkálni David előtt.

- Nem akarom, hogy bajod essen – közölte idegesen. – Sem zsaruként, sem emberként, sem… férfiként. Érted? Eddig minden ügyet távol tartottam magamtól, és bár az áldozatok érdekeit tartottam magam előtt, értük dolgoztam, most ezt… nem tudom betartani. Túl fontos lettél, nem csak nekem, hanem a családomnak is. Hogyan képzelheted azt, hogy… - Megtorpant a fiú előtt, és feszült hangon hajolt oda hozzá. – képes lennék tétlenül nézni, ahogy megölnek?

David szíve akkorát dobbant, hogy attól félt, a férfi is meghallotta.

- Alex…

A férfi megragadta a karját, és nem engedte, hogy folytassa.

- Az a dolgom, arra esküdtem fel, hogy az áldozatok helyett beszéljek, és igazságot szolgáltassak nekik. Erre tettem fel az életem, és ez alól az öcséd halála sem kivétel. Most itt a lehetőség, hogy megfizessen a gyilkosa, de… David… - Megrázta a fejét, és kiegyenesedett. – Nem tudlak meggyőzni, igaz?

- Nem fogok gyáván elmenekülni. Nem erre tanítottak a szüleim, és nem erre tanítottam Kyle-t sem. Nem félek, mert bízom abban, hogy meg tudsz védeni. Benned bízom, nem abban a nyavalyás igazságszolgáltatásban, amely lehetőséget teremt egy gyilkosnak, hogy kisétáljon a rendőrségről az ügyvédei körében.

Alex csak bámulta a fiú megkeményedő arcélét, és az első találkozásukkor megismert keserű vonást a szája sarkában.

- Ha bízol bennem, akkor kérlek, hogy vegyél részt a programban – mondta csendesen.

David az ajkába harapott.

- Akkor… soha többé nem látlak – felelte elcsukló hangon.

- Tudom. – Alex a koporsóra nézett. – Viszont legalább tudom, hogy élsz valahol, és nem a sírodhoz kell majd kijárnom.

David nagyot nyelt, úgy érezte, hogy megszakad a szíve.

- Szeretsz engem, igaz?

Alex egyenesen a szemébe nézett.

- Mit mondhatnék erre? A szeretlek csak egy szó, és nem fejezi ki az érzelmet, mely mögötte van. Nem vagyok különben sem a szavak embere, ezt te is jól tudod.

David érezte, hogy forró könnyek perzselik a szemét.

- Csak… most az… egyszer… - mormolta, és elfordította a fejét, mert nem akart a férfira nézni. – Gyáva vagy! – kiáltotta aztán, és lángoló tekintettel, kétségbeesetten toppantott. – Nem mondod ki, mert talán attól félsz, hogy a nyakadon maradok, ha ennek az egésznek vége lesz? Nem kell, mert miest vallomást teszek a bíróságon, eltűnök az életedből, és nem kell aggódnod többé, mi is van velem.

- David, ne csináld ezt! – Alex utána nyúlt, de a fiú lerázta a kezét.

- Ne érj hozzám! Tudom, hogy eddig is bántotta a csőröd, amiért kurvaként dolgozom, és hogyan is remélhettem, hogy te és én… - keserűen felnevetett, majd a tenyerébe temette az arcát. – Az apád azt mondta, hogy érzel irántam valamit, de az… az csak testi vágy volt, nem igaz?! Milyen bolond is voltam…

Alex bámulta a fiút, és ekkor a szeme sarkából mozgásra lett figyelmes. A fegyvere már ott volt a kezében, mielőtt az agya egyáltalán felfoghatta volna, hogy Michel áll egy hatalmas angyal szobra alatt. Nagyot nyelt, és úgy szorította a pisztolyt, mintha azon múlt volna az élete. David ekkor vette észre, hogy valami történt. Riadtan kapta a fejét Michel felé, aztán megnyugodva elernyedt.

- Nem vagyok már gyerek, és nem vagyok egy szánalmas kis kurva sem az utcáról, Ferguson hadnagy – mondta letörölve a könnyeit. – Célpont vagyok, akit meg kell védenie, és nem szeretnie. Tudomásul vettem. Szép volt, jó volt, és vége van, mielőtt elkezdődhetett volna – sóhajtotta, és elindult a sírok között.

Alex a helyére csúsztatta a pisztolyát, és utána szólt.

- Nem tudom, mit érzek, mert még soha nem éreztem senki iránt azt, amit irántad. – David megtorpant, de nem fordult feléje. – Feleségül vettem két nőt, akikről azt hittem, szerelmes vagyok beléjük. Tévedés volt, vagy múló láng, nem tudom, de nem tartott sokáig. Voltak nők az életemben, akikkel jó volt, de egyikük sem jelentette azt, amit te. Hetero vagyok, ha bárki megkérdezi, és világéletemben nem értettem azokat a pasikat, akik a saját nemüket szeretik. Bolondok, vagy mi? – kérdeztem magamtól. Hiszen egy női ölhöz semmi nem fogható, főleg egy férfi kemény teste…

David megfordult, tágra nyílt szemmel bámult a férfira, de Alex még nem fejezte be.

- Fontos lettél, mielőtt akartam, hogy az legyél. Nem kedveltelek, sőt, megvetettelek, mert kurva voltál. – Alex a földet bámulta. – Zsaru vagyok, aki már rég elvesztette a hitét a törvényben és az emberekben. Úgy gondoltam, különb vagyok nálad, mert rendőr vagyok a tisztességesebb fajtából, pedig… - Megcsóválta a fejét, és a borostáját dörzsölte. – Rosszabb vagyok nálad. A kezemhez vér tapad, amire nem vagyok büszke, és bár azt mondják, engem érdekelnek a legjobban a megölt áldozatok, valójában már szart sem érzek a munkám iránt. Cselekszem a napi rutin szerint, ahogy tettem mindig is, és nem éreztem azt a hitet, amit még az elején. Megkeseredtem…

- Nem kell… - David közelebb lépett, de Alex leintette.

- Hadd fejezzem be, mert ezzel tartozom mindkettőnknek! – David habozva bólintott, mire folytatta. – Annyira más voltál, ezt elsőre láttam. Nem féltél tőlem, nem hajtottál előttem fejet, csak mert zsaru vagyok és le tudtalak volna csukatni. A szemembe néztél végig, miközben seggfejnek neveztél, és sok év után éreztem azt, hogy… felparázslik bennem valami. Amikor kiengedtek, arra gondoltam, hogy… látlak-e még, és amikor arra gondoltam, hogy fel kellene szednem valakit egy dugás erejéig, te jutottál eszembe. Aztán meghalt az öcséd, és minden olyan bonyolult lett, majd ahelyett, hogy megoldódott volna, csak még tovább bonyolódott. És most van egy szeretőm, aki férfi, és a kormányzó kurvájaként ismer az alvilág… De nem ezt jelented nekem. A férfit látom benned, aki elég erős volt, hogy feladja a büszkeségét az öccséért. Én erre képtelen lettem volna, de te megtetted. Lekurváztalak, megaláztalak, megsértettelek, és te mégis hitted, hogy törődöm veled és a meggyilkolt öcséddel. Lefeküdtél velem, megbíztál bennem, és most azért nem akarsz bekerülni a tanúvédelmi programba, mert akkor talán soha többé nem láthatjuk egymást. Most is… hiszel abban, hogy meg tudlak védeni.

- Ebben soha nem kételkedtem – ingatta a fejét David, és visszasétált a férfihoz. – Tudom, hogy jó zsaru és talán még jobb ember vagy. Te kételkedsz saját magadban, nem én benned.

Alex nagyot nyelt.

- Ha ez szerelem…

- Akkor?

- … akkor nagy bajban vagy…

- Miért? – David elmosolyodott. Halvány mosoly volt, de mosoly, és Alex megkönnyebbülten engedte el magát.

- Mert nem foglak elengedni.

David nem válaszolt, csak gyengéd mozdulattal megérintette az arcát.

- És ha ez is csak egy múló láng? – kérdezte kis idő múlva.

- Akkor szép volt… - Alex mély levegőt vett, aztán odahajolt, és megcsókolta. Ebben a pillanatban megszólalt a telefonja.

Cassiano hangja elégedett volt.

- A madárka a hálóban van – jelentette. – Figyelj a babádra, mert a madárka még telefonált egyet, mielőtt sikerült volna bilincsbe bújtatnunk. A szám egy eldobható mobilé, amit megtaláltak a kollégák egy kukában a kapitányság előtt.

- Értettem, kösz. – Alex már meg is ragadta a fiú karját, és a szeme ide-oda járt, úgy indultak a kocsihoz. A telefont eltette, helyette a pisztolyát markolta meg. – Elkapták – mondta Davidnek nyugtalanul.

A fiú bólintott, és szó nélkül hozzáigazította a lépéseit a férfiéhoz. A kocsinál villámgyorsan beült az ülésre, és bekötötte a biztonsági övet.

- Uriel?

- Keresik.

David kibámult a sírokra.

- Nem fogom hagyni, hogy megöljön, miután tudom, hogy mennyit jelentek neked.

- Sajnos, ez nem ilyen egyszerű, édesem – morrant Alex kedvetlenül, és beindította a motort.

- Nem érdekel. Kyle-t megölhette, de én nem adom könnyen magam – David keze ökölbe szorult.

Alex a fejét csóválta, és nem mondott semmit. Mit mondhatott volna? A fiút most már nem tudta eltéríteni a szándékától, és ez jobban megijesztette, mint amikor egy fegyveres gyilkossal kellett szemben állnia a pisztolya nélkül…

Fran idegesen lépkedett végig a kórház folyosóján. Futólag rámosolygott az egyik ismerős nővérre, aztán felmutatta a jelvényét Carl szobája előtt a posztoló egyenruhásnak.

- Minden rendben? – kérdezte.

- Igen, nyomozó. A barátnője most ment el tőle a kisfiával.

- Értem. Nem maradok sokáig.

- Rendben, nyomozó.

Az asszony belépett az ajtón, tétován ácsorgott pár másodpercig, majd az ágyhoz sétált. A kollégáját körülvevő műszerek halk csipogással villództak. Egy ideig nézegette őket, majd a zsebébe nyúlt. Nem tudta, hogy helyesen cselekszik-e, de… nem tehetett másként. Már eddig is sokat kockáztatott, és nem volt más választása, hiszen nem is olyan rég megkapta a parancsot. Épp az infúzió után nyúlt, amikor halkan kinyílt az ajtó, és Theo szólalt meg mögötte.

- Segíthetek valamiben, nyomozó?

Fran megperdült. A férfi Arnie társaságában állt az ajtóban, és komor arcuk kétséget sem hagyott afelől, hogy tudnak mindent…

Michel elégedetten ejtette az utolsó borítékot is a postaládába. Egész éjszakás munkájának köszönhetően már minden nagyobb napilap címlapján a kormányzó arca díszelgett, és harsány betűk hirdették bűnös tevékenységeit. A levelekkel újabb bizonyítékok indultak útnak, és az esti lapok már újabb részleteket fognak közölni a nyomozók munkájáról. A kormányzó esélyt sem kap, mert hiába engedik ki a rendőrségről, a közvélemény meg fogja bélyegezni, ahogy megérdemli. Egy perverz, pedofil, csaló szemétláda nem lehet egy állam feje. A demokrácia szó pont arról szól, hogy a nép dönthet arról, meddig tűri meg a hatalmon. Megbuktatása pedig csak idő kérdése volt…    

Alex komoran ácsorgott, és a főnökére figyelt, aki ingerülten hadonászott előtte. Mellette a rendőrfőnök toporgott, és vörös volt a feje. Nem volt kétséges, hogy a kormányzó miatt. Aki most éppen egy halom ügyvéddel körülvéve próbált felelni Cassiano kérdéseire.

- Mi ez az egész, Ferguson? – ordította a kapitány.

- Remélem, tudod, hogy ezért a fejeddel fizetsz? – sziszegte a rendőrfőnök.

Alex elbámult a fejük felett, és ezzel tovább szította az ingerültségüket.

- A kurva életbe, hadnagy! Ez már nem játék! – Volt tanára ingerült és ideges pillantására ügyet sem vetett.

- Ferguson hadnagy, felszólítom, hogy válaszoljon! Nem, mint barátja hanem, mint felettese! Az állásával játszik! – A rendőrfőnökkel nem is olyan rég még együtt iszogatott egy étteremben, most viszont keményen állták egymás tekintetét. 

Alex felsóhajtott, megdörzsölte borostával borított állát, és a fejét ingatta.

- Mit vártok tőlem? – kérdezte fáradtan. – Mit mondjak? Thomsonn egy perverz, vén disznó, hiába ő a kormányzó.

- Alexander!

- Menj a francba, főnök! – Alex kihúzta magát. – Én tudom az igazságot, amit ti olyan keményen el akartok tussolni. Én viszont nem fogom a szőnyeg alá söpörni, hogy egy szarházi!

- Sssh… - A kapitány körbenézett, majd elkapta beosztottja karját, és berángatta egy üres irodába. A rendőrfőnök belülről nekitámaszkodott az ajtónak, mintha meg akarná akadályozni, hogy valamelyikük is lelépjen, mielőtt válaszolt volna a kérdéseire.

- Mennyit tudsz, Ferguson? – érdeklődött, és komoran zsebre dugta a kezét.

Alex lehuppant egy székre, és a térdére könyökölt. Az állát a tenyerébe fektette, úgy nézett fel főnökeire.

- Mit akarsz, mennyit tudjak?

- Ne szórakozz! – mordult rá a férfi. Kopasz fején veríték fénye csillant, és apró szemei idegesen rebbentek meg. – Thomsonn élve vet minket éhes oroszlánok elé, ha keresztbe teszünk neki. Világos? Én viszont szeretnék még élni egy ideig, és nem akarok korai nyugdíjazást sem. Az igazat akarom hallani.

- Van igazság, és van valóság. Melyiket szeretnéd?

- Te most mit vársz tőlem? – Ballard rendőrfőnök úgy nézett ki, mint aki támasztékot keres.

- Fogalmam sincs… - Alex a padlót nézte.

Ditton kapitány megveregette a vállát.

- Fiam, jó lenne, ha segítenél nekünk, hogy mi is segíthessünk neked.

- Honnan tudjam, hogy bízhatok bennetek? – Alex bizalmatlanul méregette őket, és nem hagyott kétséget bennük, hogy igenis nagy dolgok forognak most kockán, ha ez a kemény és vakmerő zsaru most ilyen óvatos.

Ballard zsebében megcsörrent a telefon. Nem nyúlt érte, mire a negyedik csörgésre elhallgatott. Meg sem nézte, ki kereste, inkább odaballagott, és kihúzott még egy széket Alex mellett. Ditton is leült, körbeülték a férfit.

- Nem bízol bennünk, igaz? – kérdezte Ballard nagyot sóhajtva.

- Nem.

- Miért? – Ditton a fejét csóválta. – Évtizedek óta ismersz minket…

- Ez nem jelent semmit! – Alex éles hangjában ott volt minden kétsége és félelme. – Ha tévedek, nem csak az én életem lesz a tét. Nem kockáztathatok!

- Alex, a fenébe is! – Ballard megtörölte egy zsebkendővel a homlokát, és keresztbe tette a lábát. – Már egy ideje tisztában vagyok vele, hogy valami nincs rendben Thomsonn körül, ha éppen tudni akarod. Viszont nem most kezdtem a pályát, és pontosan tudom, hogyan mennek itt a játékszabályok. Hallgass, ha élni akarsz. Én pedig maradéktalanul betartom, mert nekem is van egy gyerekem és egy feleségem, akiket szeretek, és nem akarok elveszíteni. Érted, Alex?

Alex értette. Jobban, mint szerette volna.

- Mennyit tudsz?

Ballard elhúzta a száját.

- Tudom, hogy Carrathian nem véletlenül halt meg abban a balesetben. Sejtettem én és a nyomozást vezető nyomozó is, de nem tehettünk semmit. Minden jel balesetre utalt, csak nekünk volt egy olyan érzésünk, hogy… valami más van a háttérben.

- Thomsonnra gyanakodtál?

- Igen, de bizonyítékom nem volt. És tudod, hogy az nélkül szart sem érnek a vádjaink.

Ditton keserűen elhúzta a száját.

- Mi ugyanígy voltunk Thomsonn gyerekeinek a dadájával. Simone nem lett öngyilkos, hiába utalt erre minden nyom. Ezt beszéltük is annak idején, de kénytelenek voltunk lezárni az ügyet.

Alex a szemét dörgölte.

- Thomsonn eltette láb alól Carrathiant, mert az útjában volt. Nyerésre állt a választásoknál, és nem tehette meg, hogy Carrathian nyerjen. Balesetnek álcázta a dolgot, és hiába sejtette mindenki, hogy merénylet történt, senkinek nem volt bizonyítéka.

- Neked van bizonyítékod, igaz? – Ballard hangja halk volt.

- Igen, van. – Alex tétovázott. – Viszont nem fogom elmondani.

- Ferguson!

- Nem érdekel! – A férfi felpattant, és megperdült, hogy szembe kerüljön főnökeivel. – Két eset lehetséges: vagy benne vagytok, és akkor magam alatt vágom a fát, vagy semmit sem tudtok, és megvédelek titeket. Nem számít, melyik valószínűbb, mert… nem beszélhetek.

- Cassiano persze mindent tud… - morogta Ditton.

- Cassiano… - Alex az ajkába harapott. – Neki nincs vesztenivalója.

- Mindenkinek van – Ditton a tarkóját dörzsölte.

Alex odalépkedett az ablakhoz, és vállával nekidőlt a szélének. Mit is mondhatott volna? Felemelte a kezét, és nézte, ahogy a fénysugarak színeket vetítenek rá.

- Alex! Alex, figyelsz? – Ballard hangjára odakapta a fejét, és ez volt a szerencséje. Az ablakon berobbanó golyó elsüvített az arca mellett, és nagy erővel belecsapódott a szemközti falba. Ösztönösen hátraugrott, és fedezéket keresett. Ditton és Ballard már a földön hasalt, és a felborított asztal mögött kerestek védelmet.

- Mi a rohadt anyja volt ez? – hörögte a rendőrfőnök, és lihegve kapkodott levegő után.

- Uriel… - Alex a fogát csikorgatta tehetetlen dühében. Előkapta a telefonját, és Michel számát kereste. A férfi még bele sem szólt, ő már hadarta, hogy mi történt.

Ditton is telefonált, de ő az embereinek szólt. Komor hangjában megszeppent félelem volt. Alex eltette a mobilt, és mély levegőt vett. Most érezte csak, milyen fáradt. Szakadt róla a veríték, miközben a szemközti falban levő lyukat bámulta. Kis híján meghalt, megint szerencséje volt. Kezdte azt hinni, hogy egy őrangyal vigyáz rá, és menti meg unos-untalan.

- Honnan tudta, hogy itt vagyunk? – lihegte Ballard, és idegesen szorongatta a pisztolyát. Bár rendőrfőnökként általában nem hordta magával, az utóbbi időben történtek arra kényszerítették, hogy újra magához vegye szolgálati fegyverét. Most hálás is volt az előrelátásért, a pisztoly bátorságot öntött belé.

- Jó kérdés… - Ditton gyanakodva méregette Alexet. – Uriel? A bérgyilkos? Őt említetted? Mi a kurva élet folyik itt, hadnagy? – üvöltötte váratlanul. A szeme szikrázott a dühtől, de Alex mást is látott benne, félelmet.

- Thomsonn még lebonyolított egy hívást, mielőtt Cassiano letartóztatta volna. Nagy valószínűséggel Urielt hívta.

- Urielt? Mi köze a kormányzónak egy bérgyilkoshoz? – Ballard ezt olyan naivan kérdezte, hogy mind a két férfi szemét összehúzva pillantott rá. Legyintett. – Oké, leesett. Folytasd!

- Uriel a kormányzó ítéletvégrehajtója, ha mondhatom így. – Alex lépteket hallott a folyosóról, kiabálást, majd ideges kopogást.

- Kapitány úr?

- Be ne gyere! – ordított vissza a férfi. – Nem tudhatom, hogy nem akar-e még egyet lőni – nyögte. – Megőrülök! Tisztára, mint egy hollywoodi filmben…

Alex és Ballard egymásra vigyorogtak.

- Szóval Uriel ölte meg Carrathiant és a bébiszittert? – kérdezte a rendőrfőnök.

- Igen. Thomsonn felbérelte, és Uriel a pénzért mindenre hajlandó. Hangsúlyozom, mindenre!

- Francba! Jó nagy szarban vagyunk! – törölte meg újra a homlokát Ballard.

Ditton eközben az ajtóhoz araszolt, és résnyire nyitotta. Ott összedugta a fejét a rendőrrel, aki kopogott. Alex úgy sejtette, hogy Venoche az, a kapitány irodájából. A nyomozó irodai munkát végzett, amióta egy lövöldözésben megsérült. Azt mondogatták, hogy előtte nincsenek titkok, és ez végeredményben igaz is volt. Venoche ugyanis azt kamatoztatta, amit addig megtanult. Figyelt, hallgatott, és végül levonta a következtetéseket. Nélküle az egész kapitányság megbénult volna. Alex eleinte nem kedvelte, de aztán egy alkalommal az információi megmentették az életét, s azóta megtanulta tisztelni.

Megcsörrent a mobilja, felvette.

- Michel?

- Elszelelt – válaszolta a bérgyilkos jeges hangon. – Minden rendben, megmozdulhattok.

- Lépj le te is, mert a kapitány már elküldte az embereit.

- Értettem. Jah, amúgy találtam egy eldobható mobilt. Az utolsó hívást pár perce bonyolították. Mondjam a számot?

- Igen. – Alex sejtette, kié, aztán nagyot káromkodott, amikor beigazolódott a gyanúja. – Ballardé – mondta.

A rendőrfőnök kérdőn nézett rá, de csak legyintett, és mutatta, hogy később elmondja, mi történt.

- Értem. Velünk van?

- Azt hiszem, igen.

Michel hangja még hűvösebb lett.

- Mondd meg neki, ha hazudik… meg fogom ölni, és nem fog érdekelni, hogy hány gyereke van és mennyire szereti a feleségét vagy az anyját. Világos? Aki Thomsonn mellett van, az ellenem játszik.

- Megmondom neki.

- Rendben. – Michel hangja megszelídült. – David biztonságos helyen van. Cassiano legjobb embere van vele. Amúgy még jó, hogy itt voltam a közelben, máskülönben nem értem volna ide ilyen gyorsan.

- Jól van? – Alex lecsúszott a fal mellett, és felnézett a lyukra az üvegen.

- A körülményekhez képest. Érted aggódik.

- Hehe… - Alex nem épp vidáman felkuncogott. – Ez fordítva is igaz.

- Gondoltam – sóhajtotta a férfi a telefon túlvégében, majd Alex hallotta, ahogy beindítja a motort. – Vigyázz magadra!

- Te is.

- Alex? – Ballard és Ditton is idegesen bámultak rá.

- Semmi vész – tette el a mobilt és a pisztolyát is a férfi, majd felállt. – A te telefonod hívta az előbb, és bár nem vetted fel, neki az is elég volt, hogy megtudja, hol vagy az épületben.

- A kurva anyját! – káromkodta el magát a rendőrfőnök. – Akkor úgy kell ismernie a kapitányságot, mint a tenyerét.

Alex fáradtan odalépett, és felsegítette.

- Biztos vagyok benne, hogy már járt itt terepfelderítés céljából.

Ditton is feltápászkodott.  

- Pompás! Szép kis rendőrök vagyunk, ha körözött bűnözők szellemként járkálhatnak közöttünk – nyomkodta meg a szeme alját.

Ballard eltette a pisztolyát, és előszedte a zsebkendőjét.

- Uriel nem akárki – mondta. – Hallottam már róla, és örülhetünk, hogy eddig élve megúsztuk. Te különösképpen – nézett Alexre.

- Szerencsém volt – vont vállat a hadnagy, majd kitárta az ajtót. – Mennem kell…

- Várj, még…

- Nem mondok semmit! – szakította félbe a kapitányt. – Nem keverlek bele titeket is.

- Ebbe már a belső ügyosztály is be fog szállni – figyelmeztette halkan az útját álló Venoche. Úgy tűnt, hogy a férfi sok mindent tud, éles tekintete nem hagyott kétséget Alexben, hogy mellette állna, ha szükség lenne rá.

- Tudom, de jelenleg nem tehetek mást.

Venoche elhúzta a száját.

- Igyekszem segíteni, de mindenható nem vagyok.

- Kösz.

- Ferguson!

- Sajnálom! – Már majdnem kilépett, amikor eszébe jutott Michel üzenete. – Mario, Michel üzeni, hogy ha hazudtál, és mégis Thomsonnal vagy… készítsd a koporsód.

Ballard feje erre olyan vörös lett, mint a főtt ráké.

- Hogy dögölnétek meg mind a ketten! – ordította, és kis híja volt, hogy nem ment ököllel legjobb emberének.

Alex mosolyra húzta a száját, majd faképnél hagyta őket. Kollégák tömörültek a folyosón, de neki utat engedtek. Theo közeledett feléje a lépcső felől. Az arca komor volt, és Alex tudta, hogy ez a nap is hosszú és fárasztó lesz… 

David a férfit nézte, aki komor hallgatásba bocsátkozott, és egyik ablaktól a másikig járt. Sean Mortimer különleges ügynök magas volt, és vékony. Úgy mozgott, akár egy vadmacska, semmi nem kerülte el a figyelmét. Keveset beszélt, akkor is utasításokat mormogott. David összekuporodott a fotelban, és visszavágyódott a Ferguson házba, ahol melegség és kedvesség vette körbe. Ez a ház viszont üres volt, és hiába volt otthonnak berendezve, cseppet sem volt az. Csak egy lakás volt, amely menedékhelyül szolgál majd.

- Mikor lesz vége? – kérdezte inkább csak magától, de az ügynök már feléje is fordult.

- A főnök most hallgatja ki Thomsonnt. Nem fogja könnyen futni hagyni.

- Na, persze… - David a térdére hajtotta az állát.

- Bízz benne! – lépett melléje a férfi, és megérintette volna, aztán mégis visszahúzta a kezét. Ez felkeltette David figyelmét. Úgy tűnt, hogy Mortimer mégse egy lélektelen FBI- ügynök, mint aminek látszik, mint aminek láttatni akarja magát.

- Én csak egyvalakiben bízok, és az nem a maga főnöke – felelte nyugodtan.

Mortimer elmosolyodott. Kósza, futó mosoly volt, de kedvesség volt benne, így David már nem is érezte magát olyan rosszul.

- Ferguson jó ember, és jó rendőr. A főnök az életét bízná rá, és ezt nem mondja csak úgy a levegőbe.

- Barátok? – David érdeklődve nézte a férfit.

Az ügynök láthatóan többet tudott Alex és Cassiano kapcsolatáról, mint normális volt. Elvégre csak egy beosztott volt, és a beosztottak nem szoktak személyes dolgokat tudni a felettesükről.  

Mortimer még egyszer kinézett az ablakon, majd lehuppant a fiúval szemben a fotelba.

- Együtt jártak a Rendőrakadémiára, és előtte is ismerték már egymást. Jó barátok lettek. Van köztük egy kis egészséges versengés, de ettől függetlenül maximálisan megbíznak egymásban.

- Miért tudod te ezeket? – David letegezte a férfit. Valamiért úgy érezte, hogy hasonló cipőben járnak, és ettől közelebb érezte magához, mint az előbb.

- A főnök mellett dolgozom – vont vállat az ügynök, és felállt, hogy újra végigjárja az ablakokat, leellenőrizze az ajtókat, és beszéljen a társaival.

David elgondolkozva nézett utána, de nem mondott semmit. Majd ha találkozik Alexszel, felveti neki a lehetőséget, és akkor kiderül, hogy mennyi esélye van annak, hogy Cassianónak viszonya van az egyik emberével. Bár Alex lehet, hogy azt fogja mondani, rémeket lát, de ő azt is meglátja, amit mások nem. Míg a hadnagynak a bűnözőkhöz van jó szeme, neki az érzelmekhez. És most minden érzéke azt súgta, hogy van valami Sean szavai mögött.

- Nem vagy éhes? – A férfi bejött a szobába, és kérdően emelte meg a szemöldökét.

- Nem hiszem, hogy egy falat is lemenne a torkomon…

- Pedig jó lenne. Ferguson kitekeri a nyakunk, ha beteg leszel. – Sean visszategezte, ezek szerint megbarátkozott a fiúval.

David felsóhajtott, és megrázta a fejét.

- Mi van itthon?

A férfi elmosolyodott. Igazán szép mosolya volt, egészen meglágyította az arcvonásait.

- Csak nem főzni akarsz?

- De igen.

Sean vállat vont.

- Miattam… Gyere!

Átvonultak a konyhába, és együtt végigtúrták a konyhát. Tele voltak a szekrények, a hűtő, így Davidnek nem lehetett oka panaszra. Kis ideig vitatkoztak, melyikük mit enne szívesen, aztán kiegyeztek. Sean néha eltűnt, hogy végezze a munkáját, és David hálás volt, hogy semmi sem tudja elterelni a figyelmét, nem feledkezik meg arról, hogy ők ketten itt tulajdonképpen veszélyben vannak.

Odalépett a mosogatóhoz, hogy vizet eresszen, amikor árnyék vetült az ablakra. Nem ijedt meg, azt hitte, csupán egy felhő takarja el a napot. Kiáltást hallott, majd valaki elrántotta onnan. Kiesett a kezéből az edény, hangos csörömpöléssel zuhant bele a mosogatóba. Erős karok szorították le a padlóra, amikor lövések dörrentek, és betört a hátsó ajtó. Sean felrántotta a padlóról, és kilöködte a nappaliba, közben folyamatosan hadart az adó-vevőjébe. A kezében ott volt a pisztolya, és hátrafordulva tüzelt, közben a testével végig fedezte Davidet.

Olyan gyorsan történt minden, hogy a fiúnak felfogni sem volt ideje, hogy mi történt valójában. Megtámadták őket, ezt eddig értette. Uriel? Kételkedett benne, mert a bérgyilkos eddig egyedül dolgozott, és miért pont most változtatna ezen? Hacsak figyelemelterelésül nem. Sean arca mellé egy golyó csapódott be, az ajtófélfa szilánkjai felsebezték a halántékát és az arca egyik felét. Szeme sem rebbent, dolgozott benne az adrenalin, így csupán még jobban összehúzta magát, és visszalőtt.

- Hol vannak már az embereink? – üvöltötte a fülhallgatójába.

David nem hallotta a választ, de azt tudta, hogy nagy bajban vannak. Nem értette, hogy miért nem jön segíteni nekik senki.

A golyók éles hangjától már félig süket volt, így nem hallotta, hogy mögé lép valaki. Csak azt érezte, hogy valaki hátulról átkarolja, és elrántja Sean mögül. Még kiáltani sem tudott, nem tudta figyelmeztetni a férfit. Rúgkapált, de eredménytelenül. Ismerős illat vette körbe, és még látta, hogy Sean ájultan a földre csúszik. Nem tudta, hogy eltalálták-e, vagy mi történt. Keserű epe ízét érezte a szájában, amikor tehetetlen dühében beleharapott a szájára tapasztott kézbe, majd hátraütött. Nem volt védtelen, évekig tartó edzések során kőkemények voltak az izmai és nem félt használni a mozdulatokat, amelyeket megtanult. 

Halk kiáltást hallott, de ekkor a mögötte álló alak lesújtott a halántékára, és utána nem érzett semmit, csak a végtelen sötétséget, mely körbevette…