9. Lucifer a Földön

9. Lucifer a Földön

Yuiko a férfit nézte az ablakon beszűrődő utcai lámpák fényében.

- A lányok? – kérdezte Jian.

Yuiko önkéntelenül elmosolyodott.

- Alszanak. Lucifer?

- Ő is. Elég sokat forgolódott, mire elaludt.

- Fogtad a kezét, mi? – kérdezte Yuiko, s a kérdés élesebb lett, mint amennyire szánta.

Jian megmerevedett.

- Yuiko… - kezdte, de a lány félbeszakította.

- Ne mondj semmit! Nem érdekel, nincs hozzá semmi közöm.

Jian felállt, és leguggolt eléje. A térdére tette a kezét. Yuiko akaratlanul is összerezzent.

- Félsz tőlem? – Jian hangja felettébb csendes volt.

Yuiko lehajtotta a fejét.

- Olyan hülye helyzet! Egy démon… - felnevetett, de ekkor Jian kinyúlt és végigsimított az arcán.

- Miért játszol velem? – suttogta a lány. – Odalent a Pokolban nem találtál magadnak megfelelő játékszert?

Jian arca megrándult.

- Ne alacsonyítsd le magadat hozzájuk! – felelte mérgesen. – Te különleges vagy!

- Azért, mert még ártatlan vagyok, vagy mert ember vagyok?

Jian a lány térdére fektette az arcát.

- Egyik sem.

- Akkor miért? – erősködött Yuiko kétségbeesetten.

- Nem tudom – sóhajtotta a férfi. – Olyan más vagy, mint én. Különbözünk, és mégis annyira hasonlítunk. A családért bármit megtennénk, de az elveinkből nem engedünk.

Yuiko ezt nem tudta, hogyan értelmezze: sértésként, bókként.

- Csak ennyi? – keseredett el.

Jian megérintette a kezét, finoman felemelte, hogy a tenyerük összeérjen.

- Olyan kicsi és törékeny – suttogta. – Mégis milyen erős.

Yuiko nagyot nyelt.

- Ez lennék én? – szipogott.

Jian az ujjai közé fogta az ujjait.

- Ez vagy te. Különleges vagy.

Yuiko kitört.

- Vissza fogsz menni?

- Igen – hallatszott a kíméletlen válasz. – Mielőtt elmegyek, tartozom neked egy kérés teljesesítésével. Mit kérsz.

Yuiko mély levegőt vett.

- Az utolsó éjszakádat… velem.

Jian ujjai vasabroncsba fogták a kezét. Érezte erejét, határozottságát.

- Ez az, amit nem adhatok meg neked.

- Miért?

- Mert különleges vagy – csókolta meg a kézfejét a férfi.

- De én akarom!

- Démon vagyok, Yuiko, de nem hitvány démon. Nem foglak bemocskolni, még akkor sem, ha te kérsz rá. Maradj meg olyan tisztának, amilyen most vagy.

Yuiko nem adta fel.

- Akkor csak maradj velem! Ölelj át, vigyázd az álmomat! Ez túl nagy kérés?

Jian visszahajtotta a fejét a lány térdére.

- Ha eljön az utolsó éjszakám idefent, akkor ott leszek.

Yuiko könnyei némán peregtek az arcán. Hátradőlt, de aludni nem tudott. Átvirrasztották az éjszakát, mint az elátkozott szerelmesek, akik tudják, hogy soha nem lehetnek együtt, soha nem lehetnek egymáséi, mert ellenük esküdött a végzet.

Reggelre Lucifer eltűnt, még el sem búcsúzott. Jian és Yuiko nyomott hangulata viszont nyomot hagyott a gyerekeken is. Mindegyik duzzogott, türelmetlenkedett, kiabált, sírt, hisztizett. Úgy tűnt, fárasztó napnak néznek elébe.

Yuiko iskolába ment és elkísérte Joujit is. Jian oviba vitte a lányokat, és hazaindult. Benézett a piacra is, vett halat és gyümölcsöt. Otthon megfőzött, rendet rakott, majd a nyitott ablak előtt állva rágyújtott.

A szomszédasszony ekkor ért haza, és vádlón a cigarettára mutatott.

- A sírba fogja vinni!

- Majd az eszembe vésem – intett Jian, mire az asszony nagyot legyintve eltűnt a házában.

Jian felsóhajtott, majd megszólalt.

- Mi járatban, angyalkám?

Michael az ablak előtt lebegve – másnak láthatatlanul – komoran összefonta a karjait a mellkasa előtt.

- Nem bízom benned.

Jian nevetett.

- Rohadtul nem érdekel. Hagyj békén!

Michael még tovább komorodott.

- Ne szórakozz, Jian! Tudnom kell! Te ölted meg őket?

Jian elhúzta a száját.

- Ha most azt várod, hogy bevalljam, akkor sajnos csalódást kell okoznom. Nem én tettem!

- Esküdj!

- Hülyéskedsz? Mit ér egy ördög szava egy angyalnak?

- Lucifer életére!

Jian ajkára fagyott a nevetés.

- Tudod, hogy nem esküszöm! Az ő életére nem!

Michael türelmetlenkedett.

- Még akkor sem vallod be az igazat, ha Yuiko lelke a tét? – kérdezte gúnyosan. – Vagy neked mindegy, hogy halála után a Mennybe vagy a Pokolba kerül-e?

Jian szeme elsötétült.

- Esküszöm Lucifer életére, hogy nem én öltem meg az angyalokat!

Michaellel egy rövid pillanatig farkasszemet néztek, aztán az angyal köddé lett.

- Hogy kerülnél a Pokolba! – morogta Jian és elnyomta a cigijét, bezárta az ablakot.

Yuiko egész nap oda sem figyelt az órákon. A lányok is hiába ugratták, fel se vette.

- Ki az a jóképű pasi?

- Valami modell?

- Hol ismerted meg?

- Jártok?

Yuiko elengedte a füle mellett a kérdéseket, és a kapu felé indult. A lányok a nyomában voltak.

- Na, Yuiko-chan, áruld el!

- Hagyjatok békén! – csattant fel a lány, de nem állt meg. A sírás szélén volt már, amikor a járdán valaki elkapta a karját.

- Mi a baj?

Yuiko Jianra meredt.

- Te mit keresel itt? Hol vannak a gyerekek? – riadt meg.

- Otthon. Jouji vigyáz rájuk.

- Jouji még gyerek.

- Joujinak helyén van az esze – vágta rá Jian, és a lányokra pislantott, akik őket bámulták. – Ők az osztálytársaid?

Yuiko dühösen a lányokra nézett.

- Ők a barátnőim. Kitano Yuka, Tendo Mitsuko, Ogava Kaori, Noda Chisato. Lányok, ő itt…

- Yuiko barátja vagyok, Jian – hajolt meg udvariasan a férfi, és a négy lány el volt bűvölve tőle.

- Hol ismerkedtetek meg? – lépett közelebb Chisato.

- Jártok? – kíváncsiskodott Kaori is.

- Modell vagy? – rajongott Mitsuko.

Jian óvatosan meghátrált.

- Bocsássatok meg! – hajtotta meg a fejét. – Sietnünk kell haza a gyerekek miatt.

- Haza? Ti együtt éltek? – kapott a szón Yuka.

Jian Yuikóra pillantott.

- Már csak néhány napig. Nemsokára elutazom.

- Oh, de kár! Mikor jössz vissza!

- Soha! – kiáltott rá Yuiko, majd megragadta a férfi kezét. – Most pedig mennénk! Viszlát holnap!

A négy lány sajnálkozva nézett utánuk.

Yuiko megállt az utcán, és Jian is megtorpant. Egészen idáig szótlanul jöttek.

- Te ölted meg az angyalokat? – tette fel a kérdést, ami egész nap kínozta.

Jian keserűen elmosolyodott.

- Nem is olyan rég Lucifer életére esküdtem meg, hogy nem én tettem. Neked mire-kire esküdjek?

Yuiko a fejét rázta.

- Nekem elég, ha igazat mondasz. Bízom benned!

Jian a kezét fogta.

- Nem én öltem meg őket!

Yuiko közelebb húzódott hozzá.

- Hiszek neked! Tudod, ki tette?

- Sajnos, de nem tehetek semmit. Meg van kötve a kezem.

- Lucifer?

- Igen. Hagyom, hogy ő tegye meg a szükséges lépéseket.

- Miért?

- Mert őt jobban megsebezte ez az egész, mint engem.

- Ez hülyeség! – vitatkozott vele Yuiko. – No és veled mi van? Majdnem kinyírtak!

Jian felnevetett.

- Az nem számít.

- Akkor mi számít? Lucifer?

Jian elkomolyodott.

- Ő az én Uram, s én az ő szolgája. Azt teszem, ami neki kedvére való még akkor is, ha nekem nem tetszik.

- Ez zsarnokság! – háborgott a lány.

Jian kedvesen megsimogatta az arcát.

- Nem, kedvesem. Ez a Pokol!

Yuiko nagyot nyelt.

- Mindig démon voltál?

Jian elmeredt a levegőbe.

- Nem emlékszem, hogy lett volna életem Lucifer előtt.

- Soha nem voltál kíváncsi?

- Jobb ez így.

Yuiko megszorította a férfi kezét.

- Ha szerinted így van, akkor nem vitatkozom veled.

- Köszönöm.

Yuiko felkacagott.

- Menjünk, nézzük meg a gyerekeket!

- Szerintem inkább a házat, hogy mekkora kár esett benne! – vigyorodott el Jian. A ház felé indultak.

A ház túlélte. Kis szerencsével…

Lucifer nagy búbbal a feje tetején ült és csúnyán bámult Jianra és Yuikóra.

- Jövök, hogy megbeszéljek veled pár dolgot, erre mi történik? Csengetek. Jouji nyit ajtót és álmosan közli, hogy nem vagytok itthon, de van kaja a hűtőben, a gyerekek pedig a szobájukban.

Jian és Yuiko észrevétlenül megfogták egymás kezét.

- Figyeltek ti rám egyáltalán? – dörgött a főördög.

- Igenis – vágta magát vigyázva Jian, majd visszafojtott mosollyal Yuiko is.

Lucifer fenyegető pillantással folytatta.

- Hát, mit tehetek? Felballagok a lányokhoz, mivel Jouji közli, hogy ő tanul. Tanulás helyett viszont az asztalán hortyog! Hogy nevelitek ti azt a kölyköt? És akkor még nem beszéltem a kis angyalokról a babáikkal!

Jian ártatlanul pislogott.

- Hány nevelési tanácsadó könyvet olvastál el tegnap óta?

Lucifer sértetten kihúzta magát.

- Hát így ismersz?

Jian vigyorgott.

- Igen.

Lucifer duzzogott.

- Menj a Pokolba!

Jian rámosolygott.

- Szóval hányat? – erősködött szelíden.

Lucifer duzzogva nézett félre.

- Nem mindegy?

Jian várakozva hallgatott.

- Sokat – sóhajtotta végül Lucifer. – Olyan száz körül. Így már jobban érzed magad?

Jian kuncogott, és Yuikóra mosolygott, akinek tátva maradt a szája.

- Nem volt több időm – védekezett.

Jian hangosan felnevetett, elengedte Yuiko kezét és lehuppant Lucifer mellé.

- Szerinte már a száz is sok – veregette meg a vállát nyugtatólag.

Lucifer szánakozva mérte végig a lányt.

- Szegény!

Yuiko szeme elsötétült.

- Már bocsika, de az egyszerű halandók száz könyvet évek alatt olvasnak ki, nem egy nap alatt – felelte gúnyosan.

Lucifer a fejét ingatta.

- Néha örülök, hogy nem embernek születtem! – sóhajtotta szinte megkönnyebbülten.

Yuiko csípőre tett kézzel állt meg előtte.

- Tudja, kedves Sátán – sziszegte – nem értem mire olyan eszeveszettül büszke! Arra, hogy maga a bűn? Arra, hogy gyilkosok, rablók, szajhák és egyéb undorító népek imádják magát? Én erre egyáltalán nem lennék büszke!

- Yuiko – próbálta csitítani Jian, de a lány oda se figyelt rá. Folytatta.

- Annyira el van telve magától, hogy tulajdon bűneit se veszi észre, mégis szívesen dagonyázik mások szenvedéseiben és félelmeiben! Uralkodik másokon és félelmeikben! Élvezi a hatalmát, pedig nem több mint egy szívtelen senkiházi! Egy utolsó féreg!

Lucifer tekintete megfagyott. Felemelkedett, hiába próbálta Jian visszahúzni.

- Igazán, kicsi halandó? – suttogta fenyegetően. – Mit tudsz te rólam? Semmit! Azt hiszed, te talán bűntelen vagy és tiszta? A lelked szürke, akár az ég vihar előtt, hiszen csak az újszülött lelke patyolat. Vagy talán már elfelejtetted? A lelked már nem fehér, mint a liliom szirmai, hanem szürke…

- Akkor is… - súgta a lány, de Lucifer közbeszólt.

- Lehet, hogy gyilkosok, rablók és szajhák imádnak, de én legalább nem vagyok képmutató. A bűneim az emberek bűneiből fakadnak, s amíg létezik az emberiség, addig van bűn, s addig létezni fogok én is.

- A sors… - kiáltotta Yuiko, de Lucifer haragosan félbeszakította.

- Nincs olyan, hogy sors! Az emberek maguk alakítják a sorsukat! Nincs végzet sem, ami irányítja őket. Elfogadás van és tagadás. Isten és Sátán. Ő és én. – Az utolsó szavakat már kiáltotta, s hideg lett a szobában.

Jian felpattant.

- Azonnal fejezzétek be! – üvöltött rájuk halottsápadtan. A fejére szorította a kezét, meggörnyedt. – Mire jó ez a vita? Mire? Mindannyian bűnösök vagyunk! Meghalt rég a jóság, a szeretet, a megbocsájtás. Nincs más, csak közönyösség, irigység, halál. Nincs emberiség, csak ember van.

- Ez nem igaz! – sikoltott fel Yuiko és ott termett a férfi előtt. – Az is csak közönyösség, amit irántad érzek? Vagy amit a testvéreim iránt? Hát nem látod a jóságot, a szeretetet? Hová tetted a szemed?

Jian ránézett. Az arcán fájdalom ült, térdre rogyott a súlya alatt. Yuiko felzokogott, mire Lucifer a háta mögé lépett, és átkarolta. Megpróbálta lerázni a karjait, de az exangyal annál szorosabban ölelte.

- Ne hidd azt, kicsi lány, hogy a démonoknak nincs szívük, az ördögök érzéketlenek, szívtelen lények. Nézz rá, és tudd, hogy nekünk is van szívünk! Nekünk is van, csupán kőből, hogy senki ne tudja megsebezni.

Yuiko hallgatta a Sátán szavait, és megértette, hogy nincs tiszta lény, s nincs bűnös lélek. Szürkeség van, ellentétek vannak, de legfőképpen szív van.

Lucifer elengedte, s a lány Jianhoz lépett. Átölelte, s a Sátán ott állt föléjük magasodva – s belül ő is zokogott.

A vacsora csendben telt, és kivételesen még a lányok is hallgattak.

Lucifer viszont derűs volt. A Pokolról mesélt, és Jouji érdeklődve hallgatta. Jian és Yuiko tekintete néha összeszakadt. A lány pirulva, a férfi zavartan félrenézett.

Vacsora után Lucifer kényelmesen a mosogatónak dőlt.

- Remélem, nem zavarok, ha ma is itt alszom.

- Magának nincs otthon ágya vagy mi? – morgolódott Yuiko.

Lucifer elgondolkodott.

- De van.

- Akkor?

Jian közbeszúrta.

- Akkora, mint a te szobád, Yuiko.

Yuiko a fejét csóválta.

- És ennek ellenére a mi vendégágyunk kell neki… Ha annyira akarja…

Lucifer gyerekes módon tapsikolt, és hozzádörgölte az arcát Yuikóéhoz.

- Köszönöm, olyan ari vagy!

Yuikónak viszketett a tenyere.

- Jian! Tartsd távol tőlem az idióta főnöködet, ha nem akarod, hogy szétverjem.

- Igenis! – bólogatott alázatosan Jian, és elhúzta a lánytól Lucifert.

- Adhatok egy tanácsot, nagyuram?

- Gyanús vagy te nekem! – gyanakodott a volt főangyal. – Mi lenne az?

- Tartsa meg a két lépés távolságot a kishölgytől!

Lucifer erre kis híján sírva fakadt.

- Hát, már a démoni vonzerőmnek is búcsút mondhatok?

Jian halk szavakkal vigasztalva feltuszkolta az emeletre.

Ezen az éjszakán csak a gyerekek aludtak édesdeden. Yuiko az ágyában forgolódott, Jian a lenti kanapén cigizett, Lucifer pedig a könyveit bújta olyan címekkel, hogy „Hogyan neveljünk gyereket?” „Párkapcsolatok” „Pszichológia – gyermeklélektan”. Reggel a felnőttek karikás szemekkel készülődtek. Kurumi Jiant és Lucifert szemlélete.

- A démonoknak mióta van pandaszeme?

- Mim van? – kapott az arcához riadtan Lucifer, s ezzel elárulta, milyen hiú is a külsejére.

Mire sikerült megnyugtatni, már indulni kellett. Yuiko Joujivel pár perccel előbb indult el, mint Jian és Lucifer a lányokkal. Leadták a kicsiket az oviban, Lucifer udvarolt mindenkinek, aztán hazaindultak.

- Mikor mehetek haza? – kérdezte Jian, miközben cigire gyújtott.

Ráérősen ballagtak.

- Ma este le akarom buktatni – rúgott egy kavicsba Lucifer. – Holnap reggelre elrendeződik az ügy.

Jian mélyet szívott a cigiből.

- Értem.

Lucifer elkapta a kezét, és megszorította.

- Nem akarsz maradni?

Jian tétovázás nélkül tiltakozott.

- Nem. Melletted maradok.

Lucifer nem törődött a megbotránkozott pillantásokkal, és megölelte.

- Tudom, hogy mély érzelmeket táplálsz az iránt a lány iránt.

Jian megmerevedett.

- Ahogy te is mondtad, a démonoknak kőből van a szívük. Nekem egyenesen gránitból.

Lucifer válaszolt volna, amikor hangos női sikoly hallatszott mögüle.

- Istennek Szent Anyja, szabadíts meg minket a Gonosztól!

Lucifer elégedetten elvigyorodott.

- Felismertek!

Jian zavartan az apácára pillantott, aki keresztet markolva közeledett.

- Hm, nagyuram, történt egy kis félreértés… - kezdte tétován, de ekkor a nővér félresöpörte Lucifert és gyűlölettől izzó szemekkel nekiszegezte mutatóujját Jiannak.

- Távozz innét, Sátán!

Jian nagyot nyelt, és igyekezett fensőbbséges maradni.

- Már az előző alkalommal se ért el ezzel semmit, és ugyebár mintha említettem volna, hogy nem én vagyok a keresett személy.

- Démon vagy! Maga a Sátán! – köpött az arcába a nő.

Lucifer férfiatlanul felsikoltott.

- Még hogy ő! Ő csak egy szimpla ördög!

A nővér bizonytalanul végigmérte.

- Maga meg ki?

- Akit keres – vágta oda morcosan Lucifer. – A Sátán.

A nő gyorsan Jianra pislantott. A férfi hevesen bólogatott.

- Ő lenne a Sátán? – mutatott remegő ujjakkal az éppen duzzogó Luciferre.

- Igen, ő Lucifer, a bukott angyal, a Gonosz, a Pokol Ura…

- Elég, én is tudom, kicsoda Lucifer! – mordult rá a nővér, és idegesen szemlélte az említett személyt.

Lucifer évődő mosoly vetett rá.

- Csak nincs meglepve, anyám?

A nővér önkéntelenül hátrált egy lépést, de Lucifer két lépéssel mellette termett, és átkarolta.

- Jian, te csak menj haza! Holnap reggel találkozunk lent. Légy jó és pusszants egy csókot Yuiko… hm… valamelyik testrészére a nevemben.

Jian tátott szájjal bámult Lucifer után, aki magával vonszolta a kábán tiltakozó apácát.

- Vajon a nővér tudja, milyen szerencsés? – vigyorodott el lassan. – Maga Lucifer csábítja el…

Otthon rendet teremtett, megfőzött, elvasalta a ruhákat, majd a helyére pakolta őket. Yuiko ruháinál feltűnően sokat időzött, de a fehérneműknél még ő is elpirult. Délután elment a lányokért.

- Jian! – sikoltotta Kurumi.

- Jian! – kiáltott fel Kumiko.

Mindketten a karjába csimpaszkodtak.

- Lucifer otthon van? – kérdezték.

- Hazament.

- És mikor jön vissza? – kíváncsiskodott Kurumi.

- Nem jön vissza - mondta gyengéden a férfi, és elindultak Joujiért.

- Miért? – szomorodott el Kumiko.

- Te is elmész? – komolyodott el Kurumi.

- Igen, holnap reggel.

A két kislány ajka sírásra biggyedt. Jian vigasztalásul vett nekik egy-egy Barbie-babát.

Jouji türelmetlenül toporgott az iskolánál. Elkezdett csepegni az eső, így hazamentek. A lányok mindenért Jiant nyaggatták, aki kénytelen-kelletlen leült velük babázni. Újra meg kellett állapítania, hogy mennyire gyűlöli a babákat.

Yuiko korábban ért haza, mint szokott. Barátnője anyukája elhozta kocsival, amiért nagyon hálás volt. Otthon gyászhangulat fogadta, és kemény negyedórájába telt megvigasztalni a lányokat, akik nem akarták, hogy Jian elmenjen. Jouji tüntetőleg a szobájába vonult, de ő is szomorú szemeket meresztett a férfira.

- Úgy tesztek, mintha nekem nem fájna, hogy elmegy! – jött ki végül a béketűréséből Yuiko.

Jian gyengéden rámosolygott.

- Nyugodj meg! Nehéz nekik.

- Mintha nekem nem lenne az! – dünnyögte a lány, és elindult megteríteni a vacsorához.

A lányok lefektetése kész rémálomnak bizonyult. Kétpercenként felriadtak és Jiant keresték. Jouji háromszor jött át elbúcsúzni, negyedikre csak azért nem jött, mert a nővére megfenyegette. Végül a lányok elaludtak, és Jouji is mély álomba merült. Jian és Yuiko zavartan meredtek egymásra a folyosón, ahogy első alkalommal.

- Talán fürödj le, aztán amíg te lefekszel, addig én lezuhanyozom – ajánlotta Jian csendesen.

Yuiko idegesen feküdt az ágyon, csak a kislámpa égett az éjjeliszekrényen. Jian nesztelenül osont a szobába, mindössze egy nadrágot viselt. Leült az ágy szélére.

- Jól vagy?

Yuiko bólintott és arrébb húzódott. A férfi rövid tétovázás után melléje bújt. Átölelte, hozzásimult. Yuikónak égett az arca, de lassan ellazult. Jian a haját babrálta, és finoman simogatta a tarkóját.

- Nem akarok aludni! – suttogta Yuiko. – Olyan jó ez így…

Jian szomorúan elmosolyodott, és erősen koncentrált. Yuiko szeme kis idő múlva lecsukódott, elaludt. Jian őrizte az álmát, ahogy megígérte.