6. Megmentés

6. Megmentés

Jiannal ellentétben, aki éppen azon igyekezett, hogy kiverje a fejéből. A csók járt az eszében, amit a takarítás lendületében egy poros fiókba száműzött. Most viszont előhúzta, és elgondolkodott rajta. Csűrte-csavarta a dolgot, de mindig arra jutott, hogy rossz ötlet volt. De hát ő maga is rossz vagy nem? Tartozik viszont Yuikónak, amiért befogadta és így nem kellett egész nap az utcán bóklásznia. Az ovi épülete előtt megtorpant. Elmosolyodott. Ő semmit sem tudna adni Yuikónak emberként, de adhat neki démonként. Amíg itt van, vigyáz rájuk és gondjukat viseli és… megtanítja Yuikót a szerelemre, az életre. Örökre belevési magát a szívébe.

Csendesen mosolyogva belépett az oviba.

- Hello – vigyorgott a dadára. – Gesshou Kurumiért és a húgáért jöttem.

Hangos visítással két kicsiny kéz kapaszkodott belé.

- Jian!

- Jian!

Lenevetett a lányokra.

- Jók voltatok? Ha nem, akkor itt hagylak titeket!

- Csak egy nagyon picit. Az baj? – érdeklődött Kurumi.

Jian őszinte kacagással felkapta őket.

- Ha csak annyit, akkor semmi baj. Egy kis rosszaság még kell is. Az élet olyan unalmas lenne nélküle.

A dada halkan kuncogott, Jian pedig rákacsintott, és elbúcsúzott.

- Most elmegyünk Joujiért? – csicseregte Kurumi.

- Igen, már biztos vár minket.

- Miért? – fogta meg Jian kezét Kumiko.

- Egy kicsit késtem. Rendet raktam nálatok.

Kurumi és Kumiko riadtan egymásra pillantott.

- Rendet raktál? – cincogta egérke módjára Kurumi.

- Bizony – bólogatott Jian. – Nem volt könnyű.

- Az ágy mögött is? – kérdezte félénken Kumiko.

- Miért, mi van az ágy mögött? – Jian rápillantott.

- Semmi, semmi – sietett elterelni a férfi figyelmét Kurumi.

Jian elmosolyodott.

- A csokis papírokra gondoltok?

A két kislány mélyen hallgatott, és Jian felnevetett. Még akkor is kacagott, amikor odaértek Jouji iskolájához. A fiú unottan pattogtatta a labdáját.

- Na végre! – sóhajtotta. – Hol voltatok? Mi olyan nevetséges?

Kurumi halkan odasúgta neki.

- Jian rendet rakott.

Jouji felvonta a szemöldökét.

- És?

- A csokis papírok – válaszolta felnőttes komolysággal Kumiko.

- Aha – felelt tömören a bátyja, majd nagyon nyelt. – Nálam is voltál?

- Nálad is – vigyorgott Jian sokat sejtetően.

- Megtaláltad?

- Meg.

Junji lehajtotta a fejét.

- Az egyik havertól kaptam kölcsönbe.

- Miről beszéltek? – szólt közbe Kurumi, az örök kíváncsi. A két fiú ügyet sem vetett rá.

- Elmondod Yuikónak? – toporgott idegesen Junji.

- Megérdemelnéd, hogy elmondjam – komolyodott el a férfi. – De majd te megteszed helyettem, igaz?

Junji egy pillanatig tétovázott.

- Igen.

- Jól van, kölyök – nyomott barackot a fejére Jian, majd vidámságot erőltetve magára, felkiáltott.

- Irány a park!

Csendben tették meg odáig az utat. Jian úgy sejtette, a gyerekeknek van min gondolkodnia.

- Úgy hiszem, Yuiko nem tudja, hogy a zsebpénzeteket édességre költitek – szólt a lányokhoz.

Kurumi a fejét csóválta.

- Nem szeret takarítani – morogta.

Jian megszorította a kislányok kezét.

- A nővéretek nagyon keményen dolgozik, hogy legyen fedél a fejetek felett, étel az asztalon, ruha a szekrényetekben. Nem mondom, hogy egy kis bűn néha nem esik jól, de azért nem kell túlzásokba esni.

- Elmondjuk neki – határozott Kumiko elszánt arccal. Kurumi helyeselt.

Jian a leszegett fejjel baktató Joujihoz fordult.

- Tizenkét éves vagy, férfi… az egyetlen a családban.

Jouji felpillantott rá.

- Az a rugós kés nem a te kezedbe való. Senki kezébe nem való. Add vissza a haverodnak.

- Én csak… - kezdte a fiú, de Jian leintette.

- Az a kés vértől szennyes - közölte keményen. Jouji elsápadt, aztán lassan bólintott.

- Értettem.

- Helyes – mosolyodott el Jian, aztán váratlanul megtorpant és összegörnyedt. A mellkasára nehéz súly telepedett, a félelem fémes ízét érezte a szájában. A gyerekek rémülten bámulták elsápadó arcát.

- Jian, rosszul vagy?

A férfi kínlódva a fejét ingatta. A zsebébe nyúlt, és előszedte a ház kulcsát. Jouji kezébe nyomta.

- Vidd haza a lányokat!

- De hát!- csodálkozott a fiú.

Jian egyenesen a szemébe nézett.

- A nővéred bajban van! Segítenem kell neki, de a lányokat először biztonságban akarom tudni. Megértettél?

Jouji remegő kézzel bólintott.

- Igen, vigyázok rájuk!

Jian mély levegőt vett, és futásnak eredt. Jouji a húgai kezéért nyúlt, és a félelemtől rémülten hazaindultak.

Yuiko hiába nézelődött. Senki nem jött, aki segíthetett volna neki, aki megmenthette volna.

- Hagyjatok békén! Mondtam már, hogy nincs pénzem! – rivallt a három fickóra, akik körbevették. Azok kiröhögték.

- Van másod – vigyorgott az egyikük célzóan a mellére bámulva.

Yuiko torkán a rettegés sikolya kezdett felkúszni. Utálta magát, amiért ezúttal a rövidebb úton indult a parkba… Jian miatt. Jian…

- Nyugi, itt vagyok – felelte a vágyott hang, és Yuiko szája tátva maradt. A fickók mögé bámult.

- Hello! Nem zavarok? – kuncogott fel Jian hátborzongató mosollyal.

- Jian – mozdult feléje a lány, de ekkor átfogták a nyakát, és egy éles kés hegye nyomódott a torkának.

- Te meg ki a franc vagy? – dörrent a fickó, aki a nyakába lihegett. A másik kettő is kést rántott.

Yuiko Jiant nézte. Elcsodálkozott. Most teljesen más aura vette körül, mint amikor először találkoztak. Fekete nadrágot és zakót viselt, fehér inggel, sötétkék kabáttal, ami a bokáját verdeste. A haja az arca körül hullámzott, mintha életre kelt volna.  A szeme hideg ragadozó tekintet. Halálosan nyugodt, és veszélyes. Jeges mosollyal válaszolt, és közben hanyagul cigarettára gyújtott.

- A nőmet szorongatod – felelte rekedtes hangon, szinte érdektelenül.

Yuiko felvonta a szemöldökét, de nem mert szólni. Még nem…

Az egyik fickó elvigyorodott.

- A nőd? Klassz csaj.

- Tudom – bólintott Jian és mélyet szívott a cigiből. – Engedd el! Nem szeretném, ha bepiszkítanád.

A fickó keze megrándult Yuiko vállán.

- Sértegetsz, te szemét?

- Ééén? – kuncogott vérszomjas mosollyal Jian. – Igen, épp azt teszem.

- Nyírjátok ki! – hördült a fickó, mire Yuiko felsikoltott.

- Ne! Jian!

- Nyugi, baby! – dobta el a férfi a félig szívott cigit, és eltaposta. – Mi lenne, ha megegyeznénk?

- Baby? – hördült fel Yuiko háborogva. – Mióta babyzel te engem? Szétverlek, miest elereszt ez az idióta!

A három fickó röhögött.

- Nem túl lelkes a kicsike! – vélte az egyik.

Jian könnyedén vállat vont.

- Még dolgoznom kell rajta.

Yuiko szólásra nyitotta a száját, de a férfi elkapta a tekintetét, és a lány megdermedt a pillantásától. Torkára fagyott a szó.

Jian lassan elindult feléjük.

- Mi lenne, ha megegyeznénk? – ismételte meg unottan a kérdést.

- Maradj ott, haver, ha egészben akarod visszakapni a kicsikét! – figyelmeztette az egyik fickó.

Jian felsóhajtott, és a zsebébe nyúlt.

- Hé, csak óvatosan! – mozdult a hozzá közelebb álló fickó. Jian mosolygott, és elővette a pénztárcáját. Pénzt dobott a földre.

- Ennyi van nálam. Engedjétek el! – felelte halkan. A hozzá közelebbi fickó vigyorgott.

- Elég betoji vagy! – mondta, és lehajolt a pénzért. Jian ekkor mozdult. Fejbe rúgta, de már ki is kapta a kezéből a kést. Szempillantás alatt felrántotta a karját, és Yuiko lecsukta a szemét. A kés egyenesen feléje tartott. Jian nem habozott, két lépéssel a harmadik előtt termett, és lesújtott az öklével a csuklójára. Hallotta a reccsenést, elégedetten leütötte a fickót. A másodikra pillantott, aki a karjába fúródott kést szorongatta, és elengedte Yuikot.

A lány dermedten ácsorgott. Jian megkönnyebbülten odaballagott hozzá.

- Jól vagy? - kérdezte csendesen.

Yuiko felnézett rá. Üres volt a tekintete, aztán lassan elsötétült az arca. Úgy rúgta bokán a férfit, hogy csak úgy csattant.

- Tudod, ki a nőd! – kiabálta le a fejét. – És ha még egyszer babynek nevezel, kitépem a nyelved, és lenyomom a torkodon. Világos? És egyáltalán mi az ördögöt csinálsz itt? Hol vannak a gyerekek, te idióta?

- Otthon – nyögte a férfi, aztán hátrább araszolt. – Rossz érzéseim vannak – tette hozzá.

- Lehetnek is! – dünnyögte a lány vészjósló mosollyal. – Egyedül otthon merted hagyni őket?

- Az úgy volt… - kezdte a férfi, de Yuiko megragadta a kabátját.

- Most azonnal irány haza! Ha valami bajuk esik, forró parázson foglak ropogósra sütni!

Jian gyanakodva pislogott.

- Nem ismered véletlenül a főnökömet?

- Azt a bunkót? Nem.

Jian lopva elvigyorodott, és engedelmesen battyogott a lány után.

Hazaérve a gyerekeket a nappaliban találták. Riadtan bújtak egymáshoz, és amikor meglátták őket, hangos üdvrivalgásban törtek ki.

- Mi a fenét mondtál nekik? Halálra vannak rémülve! – sziszegte a lány.

- Én csak… - Jian megint nem tudta befejezni, Yuiko édesen mosolygott.

- Amíg én lezuhanyozok, és átöltözök, nem akartok babázni egy kicsit? – hajolt le a húgaihoz.

- Deee! – visították a lányok. Yuiko elégedetten Jianra mutatott.

- Jian biztos szívesen játszik veletek.

- Babázni? – állt az égnek a férfi összes hajszála.

Menekülni akart, de már késő volt. A lányok magukkal vonszolták.