6. Harc és elhatározás

6. Harc és elhatározás

Sayoko a szokásos asztalánál ücsörgött. Rya a vendégek között járkált. Amikor végre megszabadult egyik törzsvendégétől, letelepedett melléje.

- Megint teltház van – jelentette elégedetten.

Sayoko körbepillantott. Több mint fél év telt el azóta, hogy összeköltöztek. Már majdnem egy éve jártak, és meglepetést tervezett… Amúgy nagyon jól megvoltak együtt. Rya felszabadultabb lett az idő elteltével, míg Sayoko mindent megtanult az üzletvezetésről, adóról és egyebekről. Havonta egyszer előrukkolt egy új dallal, épp ma volt az ideje a legújabb bemutatásának.

Pihenőt tartott, hogy teljes erőbedobással tudjon a dalra koncentrálni. Rya elintézte, hogy több szabadideje legyen, amiért szerfelett hálás volt. Miután Tenshi felmondott súlyos betegségére hivatkozva, Rya áthozta az Istennő zongoristáját, Chiakit. A férfi helyére pedig Kenshin került, az énekesnő Carmine barátja. Chiakinak nem volt elhanyagolható hangja, így most épp ő dúdolt egy felkapott slágert a színpadon. Mindenki elégedett volt a jelen helyzettel, különösen Sayoko.

- Fáradtnak tűnsz – simogatta meg Rya arcát aggódva.

A férfi legyintett.

- Az alvás majd rendbe hoz – vigyorgott.

De Sayoko féltette. A férfi túl sokat dolgozott. Éppen ötödik bárjának megnyitását tervezte. A Vörös Rózsát éppen átépítették, hogy megfeleljen az új tulaj igényeinek. Ettől függetlenül Rya nem tudott nyugodtan ülni. A hét minden napján kiegészítők, tapéták, bútorok után futkározott, megbeszéléseket tartott, személyzetet keresett, szállítókkal tárgyalt. Volt olyan este, amikor csak beesett az ágyba, s már aludt is.

- Ez nem mehet így sokáig – feddte meg. – Engedd, hogy segítsek.

Rya megszorította a kezét.

- A berendezésben segíthetsz – engedte el magát. Hálás volt Sayokónak, hiszen amúgy is sok gondot levett a válláról. Az Arany Lótuszt már teljes egészében a férfira bízta, a másik hármat közösen igazgatták. – Egy hónap múlva megnyithatjuk a Rózsát is, és akkor pihenhetünk egy keveset. Elutazhatnánk valahová. Egy hétig meglesznek nélkülünk.

Sayoko elvigyorodott.

- Két hét – javította ki Ryát. A férfi tiltakozni akart, aztán bólintott.

Nevettek. Rya a férfihoz hajolt, és megbillegtette a fülében a függőt.

- Olyan furcsa vagy így.

Sayoko vállat vont.

- Te vetted – figyelmeztette, és magához húzta egy csókra.

Már rég nem törődtek azzal, ki látja meg őket, mit szólnak a kapcsolatukhoz. Csak nagyon kevesen mertek megjegyzést tenni, és lassan természetessé vált, hogy összesimuljanak, csókolózzanak mindenki szeme láttára. Rya eleinte nagyon zavarban volt, ám mostanában egyre többször fordult elő, hogy ő maga kezdeményezett. Akár az ágyban is, ám ezt Sayoko egyáltalán nem bánta. Élvezettel figyelte, ahogy Rya lassan kitárja a szárnyait, és megteszi első útját az érzékiség birodalmába. És a férfi beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ő irányított, kérlelhetetlen volt, és mégis olyan könnyedén hódolt be, hogy Sayoko újra és újra azon kapta magát, egyre jobban beleszeret.

Rya szenvedélye lassan felbukkant a mélyből. Nyelve meghitten kalandozott a férfi szájában, keze az asztal alatt igen intim helyen járt. Sayoko lassan elhúzódott tőle, lefogta a csuklóját. Nehezen szedte a levegőt, de a tekintete éles volt, akár egy vadállaté, amely a prédát lesi.

- Zavarba hozol – nyögte meglepetten. A férfi általában nem viselkedett így, ez pedig gyanakvásra adott okot. – Valami baj van? – nézett kutakodva az arcába.

Rya felsóhajtott.

- Ne haragudj! – mormolta. – Csak ma reggel küldtem apámnak a szokásos havi csekket.

Sayoko már mindent értett.

- Felhívott, ugye? – húzta magához.

- Hát persze – szorította ökölbe a kezét Rya. Míg Sayoko egyedül állt a világban, addig neki ott volt az apja. Havonta küldött neki egy összeget, amit aztán az örege két hét alatt eltapsolt, majd újra megjelent még több pénzért. Szerencsejátékozott, ivott, mindezt a fia keményen megkeresett vagyonából. Rya gyűlölte.

Emlékezett még az édesanyjára, aki ha ezt szóvá tette a férjének, nagyon hamar beleszaladhatott egy pofonba. A gyermekévek számára magát a poklot jelentették, így mindannyiszor kikészült, ha az apjával volt kénytelen beszélni. Sayokóról még soha nem mesélt neki, mert tudta, hogy nem értené meg az érzéseit, és ez csak még jobban elszomorította.

Sayoko a hátát simogatta, hogy megnyugtassa, aztán támadt egy ötlete.

- Gyere, táncoljunk! – húzta magával.

Rya azonnal kiverte a fejéből az apját. Imádott a férfival táncolni. Amikor először csinálták, rettenetesen zavarban volt, de mostanra képes volt kikapcsolni a vendégeket. Nevetve Sayoko vállára hajtotta a fejét, s összesimulva andalogtak a lassú számra. Chiaki rájuk kacsintott, és elmélyítette a hangját. Rya megnyugodott, beszívta a férfi illatát, amely egy kicsit a sajátja is volt, és még soha nem érezte ilyen izgatónak a kölnit, amelyet használt.

A lassú szám hirtelen gyorsabb ütemre váltott, és Sayoko vigyorogva megperdítette. Miest testük összeért, belecsókolt a nyakába. Rya a vállába kapaszkodott, és vigyorgott, akár egy idióta. Egy szerelmes idióta – javította ki magát gondolatban, amikor váratlanul a nevét hallotta. Automatikusan kibontakozott az ölelésből, hogy megforduljon. A pofon olyan hirtelen érte, hogy megbotlott, és a földre zuhant. Sayoko megdermedt, ahogy mindenki körülöttük. Döbbent csend lett, a zenekar is letette hangszereit. Jou és Hide utat törtek maguknak a vendégek között, hogy főnökükhöz jussanak.

Sayoko szikrázó tekintettel meredt az előtte álló férfira. Sejtette, kicsoda, de ettől függetlenül szívesen megütötte volna. Félelmetes jelenség volt, ahogy fekete ruhájában védelmezőn állt a férfi fölött, s fenyegetően magasodott az idősebb fölé. Ám egy kéz elkapta zakójának az ujját.

- Ne, kérlek! – Rya hangja halk volt és kérlelő.

Sayoko lehajolt hozzá, felsegítette. Zsebkendőt vett elő, letörölte felszakadt ajkáról a vért. Mindezt iszonyú erővel kordában tartott haraggal.

- Jól vagy? – kérdezte csendesen, feszülten.

Rya bólintott, és az apjára nézett.

- Te mit keresel itt? Talán nem volt elég a pénz, amit küldtem? – szegte fel az állát.

Az apja üvöltve Sayokóra mutatott.

- Sejtettem, hogy van valakid. Éreztem, hogy titkolsz előttem valamit. Most már mindent értek. Szegény anyád forogna a sírjában, ha most látna.

- Ne vedd a szádra anyám nevét – sziszegte Rya, és szemében felvillant a harag. – Miattad került abba a sírba! Most pedig megkérlek rá, hogy távozz! A havi apanázson kívül semmi közöd hozzá, örülj, hogy ennyit kapsz tőlem.

Az apa ordított.

- Az apád vagyok, és úgy bánsz velem, mint valami ronggyal! Kitanítottalak, én tettelek azzá, ami most vagy! Ezt itt mind nekem köszönheted!

Rya a zsebébe csúsztatta a véres zsebkendőt, és gyűlölködve mondta.

- Ha rajtad múlt volna, már régen gyilkos vagy tolvaj volnék. Amit itt látsz, az az enyém. A tulajdon két kezemmel építettem fel, s ha valakinek tartozom érte, az az anyám, nem pedig te.

- Nézz magadra! Itt állsz, mint valami kiskirály, de csak egy buzi vagy! – vágott vissza az apja.

Ryának akaratlanul is megrándult az arca. Zafírkék szeme feketévé sötétült a haragtól. Sayoko a vállára tette a kezét, s hátrébb húzta. A fülébe súgta.

- Szeretlek. – Még soha nem mondta ki ilyen őszintén. Erő sugárzott a vallomásból, amely enyhítette a szívében a kínt. Szeméből lassan eltűnt a düh, kifejezéstelen nyugalommal nézett az apjára.

- Jou és Hide kikísérnek – mondta. – Jó utat hazafelé, de legközelebb kidobatlak, hiába vagy az apám.

A két biztonsági őr kétoldalról közrefogták az öreget, és szelíd erőszakkal kituszkolták az épületből. Az öreg végig üvöltözött. Rya elfordította a fejét, hogy ne is lássa a jelenetet. Sayoko intésére a zenekar folytatta a műsort. A vendégek lassan napirendre tértek az eset fölött. Csak Rya állt mozdulatlanul a parkett közepén. Sayoko átfogta a vállát, és felkísérte a lakásba. Leültette a kanapéra, és konyakospoharat nyomott a kezébe.

- Idd meg! – utasította.

Rya engedelmesen felhajtotta. Utána mély levegőt vett.

- Nem gondoltam volna, hogy idejön – sóhajtotta.

- Tudom – ült le melléje a férfi. Gyengéden masszírozta a férfi vállát, és Rya kezdett megnyugodni. Kis idő múlva megfogta Sayoko kezét.

- Már rendben vagyok, köszönöm.

- Biztos?

Rya elnevette magát.

- Igen. Hála neked. – Elkomorodott. – Nem fogom felvenni a szavait, mert nincs igaza. Nem hagyom, hogy kettőnk közé férkőzzön, mert akkor ő győz. Nem hagyom, hogy eltiporjon, ahogy az anyámat.

Sayoko torka elszorult. Átölelte a férfit, és a nyakába fúrta az arcát, ahogy Rya szokta. A férfi hátradőlt, és magával húzta a férfit is. Sayoko felpillantott, és Rya megcsókolta. Fölébe került, majdnem a szőnyegre zuhantak, de Rya megtartotta mindkettejük súlyát. Hangosan zihálva gombolta ki Sayoko nadrágját.

A férfi meg sem próbált tiltakozni, mintha megérezte volna, hogy most mindkettejüknek erre az édes kínra van szüksége. Tehetetlenül tűrte, hogy Rya ajka körbefonja, az őrületbe kergesse. A gyönyör hulláma végiggyűrűzött a testén, hídba feszítve izmait. Aztán csak feküdt lehunyt szemekkel, kócosan, édes mosollyal az arcán. Rya végigfeküdt rajta. Megcsókolta.

- Szeretnék benned lenni – mormogta, miközben a fülét harapdálta.

Sayoko felnyögött. Remélte, hogy ezt fogja mondani. Megmozdult, a földön kötöttek ki, de ez egyiküket sem érdekelte. Izzadtan, zihálva feszült egymásnak a két test…

Sokáig pihegtek összegabalyodva, mire valamennyire észhez tértek. Sayoko az órára pillantott, az időt látva néhány csókkal magához térítette Ryát. Lezuhanyoztak, átöltöztek, majd elindultak lefelé. A lépcső legalján megtorpantak. Egymás kezét fogva néztek körbe kis birodalmukon. A zenekar teljes erőbedobással játszott, és csak Sayokóra vártak, hogy igazán elkezdődhessen az éjszaka.

- Menj! – mosolygott a férfira Rya. Sayoko lágyan megcsókolta, és elindult. Rya zsebre dugta a kezét és utána kiáltott. – Akechi Sayoko!

A férfi kíváncsi mosollyal az arcán megfordult. A szürke szemek gyémántként ragyogtak.

- Szeretlek! – mondta Rya csendesen.

Sayoko arca ellágyult.

- Én is – olvasta le ajkáról a szavakat Rya. Aztán Sayoko a színpadra sétált és beleszólt a mikrofonba. – Üdvözlök mindenkit ma este! Kérem, tartsanak velem és Tachibana Ryával! Ma pontosan egy éve, hogy először felléptem erre a pódiumra. Szeretetet kaptam önöktől, de ami a legfontosabb, megtaláltam itt a szerelmet… - A vendégek lelkesen tapsoltak, Rya és Sayoko tekintete találkozott. Egymásra nevettek, és megkezdődhetett az éjszaka… vággyal, szenvedéllyel, szerelemmel…

Vége