6. fejezet

6. fejezet

Kentarou úgy lépett be a házba, mintha joga lenne ott lenni.

- Rég nem találkoztunk! – nézett mélyen vendéglátója szemébe. – Nem változtál semmit.

- Te sem. – A férfi beljebb invitálta. – Mit akarsz?

Kentarou a férfit nézte. Nishikawa Kagami a legnagyobb ellenlábasai tartozott az üzleti életben. A cégeik mindig is egymás versenytársai voltak. Hol Kentarou, hol Kagami volt nyerésben.

Kagami volt kettejük között a tapasztaltabb. Tizenhét évvel volt idősebb a fiúnál, és már akkor üzletember volt, amikor Kentarou fejében még meg sem fordult, hogy erre az útra lép. Kentarou apjának a társa volt egy kisebb vállalkozásban, így ismerkedtek meg, és már akkor sem kedvelték egymást. Mindenki tudta, hogy könyörtelen ellenfelek. Ám volt egy közös titkuk.

- Tartozol nekem.

- És most eljöttél behajtani az adósságot? Kérsz egy cigit? Ülj csak le nyugodtan. – Kagami ledobta magát a fotelba. – Bocs, elfelejtettem, hogy te lettél a mintaférfi. Semmi káros szenvedély, igazam van?

Kentarou kivett egy cigit a dobozból, és odahajolt hozzá. A férfi égő szálával gyújtotta meg a sajátját, és elégedetten szívta le mélyre a füstöt.

Kagami felnevetett.

- Kenny, mégis mi folyik itt? – kérdezte komolyra váltva.

Kentarou leült a kanapéra, és felsóhajtott.

- Van egy kis gondom. És arra gondoltam, hogy te segíthetnél megoldani.

- Mire gondolsz? Elmondhatnád részletesebben is. Amúgy nem vagy éhes? Még nem volt alkalmam reggelizni.

- Nincs időm enni. Kibírod.

Kagami a fejét csóválta.

- Akkor mondd szépen, miért jöttél el hozzám.

- Itthon voltál egész éjjel?

Kagami a homlokát ráncolta.

- Igen. Vendégem volt.

- Hát, persze. Ez a jó válasz.

- Mi?

- Én voltam a vendéged.

Kagami elnyomta a félig szívott csikket, és kifakadt.

- Nem értelek. Miről beszélsz, Kenny?

- Arról Kaga, hogy falazz nekem. Tartozol nekem. Itt az ideje megfizetni.

Kagami éles tekintettel nézett rá.

- Mondjam azt, hogy itt voltál? Senki nem fogja elhinni. Az üzleti életben ellenségek vagyunk, ne feledd.

- Tudom. Pont azért kellesz te. Mindenki úgy gondolja, hogy ellenségek vagyunk, ezért senki nem sejti, hogy hazudnál értem.

Kagami felállt, és lehuppant melléje. Közvetlen közelről nézett a férfi szemébe.

- Mégis mit rejtegetsz, Kenny?

- Az nem tartozik rád. – Kentarou is elnyomta a cigijét. – Csak szivárogtasd ki, hogy veled voltam az éjjel, hogy megbeszéljünk egy esetleges közös vállalkozást.

- Megbolondultál? – Kagami elkapta a férfi vállát. – Ezt azonnal felejtsd el!

- Francokat! – Kentarou Kagami felé fordult. – Azt mondtam, esetleges. Nem kell, hogy megvalósuljon, csak beszéltünk róla. Ennyi elég.

Kagami a fejét ingatta.

- Nekem ez nem tetszik, Kenny!

- Nem érdekel! Csak tedd meg! A többi az én dolgom.

Kagami a vállánál fogva magához rántotta.

- Mégis mi a francot csináltál? Hol voltál az éjjel, hm?

- Nem tartozik rád.

- Épp most akarsz belekeverni. Rám tartozik, Kenny! Szóval?

- Engedj el, Kagami!

A férfi nagyot lökött rajta, és hátradőlve bámult rá.

- Miért, Kenny? – kérdezte halkan.

- Mire gondolsz? – Kentarou megigazította a zakóját.

- Pontosan tudod, mire gondolok. Mire jó ez az álca? Még engem is megtévesztettél. Nem értem, miért csinálod.

- Apám nem tudhatja meg, hol voltam, és mit csináltam – bökte ki a férfi.

Kagami úgy nézett rá, mint kígyó a zsákmányra.

- Megszegted az esküdet, igaz, Kenny? – Felnevetett. – Nem, ne is mondj semmit! Ott a szemedben a válasz. – Egész közel hajolt a férfihoz, hogy a fülébe tudjon suttogni. – És legalább jó volt?

Kentarou felhördült, és visszakézből megütötte. Kagami vigyorgott, majd egy váratlan mozdulattal leszorította a kanapéra.

- Ne játssz velem, Kenny! Ne feledd, hogy ki vagyok.

- Egy rohadt szemét vagy!

Kagami előrehajolt, és végignyalt az alsó ajkán.

- A szeretőd voltam, miközben apád még csak nem is sejtette, hogy szétteszed nekem a lábad.

- Meg is ölt volna – fordította el a fejét Kentarou.

- Valóban. – Kagami lehelete a fülét érte. – De arra emlékszel még, ki csábított el kit, hm, Kenny?

Kentarou lehunyta a szemét.

- Én voltam – mondta csikorgó fogakkal.

- Pontosan. Még mindig olyan ügyes szád van? – nyalt végig az állán Kagami.

- Vén perverz! Engedj el!

- Még bele sem jöttem…

- Nem volt elég a kicsi fiú, aki előttem ment el? – horkant fel Kentarou gúnyosan.

Kagami megmerevedett. Egymás szemébe néztek.

- Láttad őt?

- Bájos.

- No és a tiéd? Szőke, barna, fekete?

Kentarou érezte, ahogy a bizonytalanság szinte szétfeszíti a mellkasát.

- Az egyiket te is ismered.

- Az egyiket?

- Karin öccse.

Kagami összeszorította a szemét.

- Nagy hülye vagy, Kenny – mondta, és elhúzódott a férfitól.

Kentarou nem mozdult. Csak mozdulatlanul feküdt.

- Ki a másik?

- Egy prosti.

- A rohadt életbe, Kenny! – Kagami felszisszent. – Nem is tudom, melyik a rosszabb… Bombaként fog robbanni, ha kiszivárog, hogy Karin mellett szeretőt tartasz, ráadásul egy kurvát, ráadásul egy fiút – nyomta meg erősen az utolsó szót. – És Sasaki-kun… Az a fiú haldoklik. Az a csoda, hogy még él. Bárány a farkasok között, és tudod, hogy a bárány nem szokta túlélni…

- Ne beszélj így! – Kentarou felült.

- Mégis mit mondjak, ha ez az igazság? Élve fogják felfalni, és csak reménykedhetsz benne, hogy gyors halála lesz…

- Kaga, elég! – Kentarou belesápadt a gondolatba, hogy Sasakinak baja eshet.

Kagami érdeklődve nézte.

- Te tényleg belezúgtál – állapította meg hitetlenkedve.

- Nem mondod… - Kentarou beletúrt a hajába. – Segíts, kérlek!

Kagami nagyot fújt, majd megadóan széttárta a karját.

- Meg sem merem kérdezni, mi van a másik kölyökkel…

- Ő csak…

- Csak mi? Hm? – Kagami előredőlt. – Ugye, emlékszel még, milyen volt kiszolgálni másokat? Te legalább önként csináltad, a szex kedvéért, de az a fiú… azért, hogy megéljen. Belegondoltál ebbe?

Kentarou fejében száguldottak a gondolatok.

- Már egyszer otthagytam.

- Akkor?

- Egyszerűen megőrültem, hogy vele lehessek. Szükségem volt… a melegére. A forróságra, és a semmire, amit nyújtani tud. Karin mellett mindig fázom… a lelkem hideg lesz…

- És Sasaki?

- Nem lehetek mindig vele! Még gyanút fognak… Nem sodorhatom bajba.

- Ő mit jelent neked?

Kentarou az arcát dörzsölte, és kimondta az első szót, ami az eszébe jutott.

- Menedéket.

Kagami gyengéden magához vonta, és megsimogatta a haját. Régen is ő volt az, aki vigasztalta, hiszen az apja nem tudott semmiről. Csak aztán szinte egyik pillanatról a másikra versenytársak lettek, és minden megváltozott. Hiányzott neki a férfi.

- Szereted azt a fiút? – kérdezte halkan.

Kagami elmosolyodott. Ez volt tőle az első igazi mosoly, mióta a férfi belépett az ajtón.

- Fontos nekem. Boldog vagyok vele.

- Értem.

- Mit csinálsz most?

- Dolgozni megyek, délben megy a repülőm Európába.

- Jól van. Megteszem, amit kértél, cserébe viszont néha hívj fel, hogy tudjam, mi van veled.

Kentarou bólintott.

- Rendben.

Kagami egészen az ajtóig kísérte.

- Minden rendben lesz, Kenny? – fogta meg a kezét.

- Igen, persze. – Kentarou már félig kinyitotta az ajtót, amikor Kagami hátulról átölelte, és csókot nyomott a tarkójára.

- Vigyázz magadra!

- Te is, és… köszönöm.

Kentarou vissza sem nézett, miközben a kocsija felé ballagott. Megbízott a férfiban, és csak remélhette, hogy a hazugság célravezető lesz. Bár már maga sem tudta, mit akar. A lelke mélyén tudta, hogy annak a fiúnak az utcáról igaza van. Döntenie kell.

Sasaki lesütött szempillái alól figyelte a nővérét, aki tört-zúzott maga körül.

- Az a szemét! Megcsal, tudom, hogy megcsal!

- Kislányom, ne butáskodj! – Az anyja csitította.

- Anya, tudom, hogy így van! – Karin lihegett, és csípőre vágta a kezét. – Már biztosan a gépen ül, engem meg itthon hagyott. Nem is szeret… - biggyedt le az ajka.

Sasaki lassan az ajtó felé oldalazott. Meg akarta keresni a macskáját, hogy a bundájába fúrja az arcát, és megnyugodjon. Karin viszont épp ekkor vette észre.

- Te mit keresel itt? Hallgatózol? – Megindult feléje, és a fiú összehúzta magát. – Kis semmirevaló… Apának igaza van, soha nem lesz belőled férfi, aki majd továbbviheti a család nevét. Azt sem értem, minek születtél meg, kis nyavalyás.

Sasaki megdermedt. Anyja viszont melléje lépett.

- Ne beszélj így vele, tudod, hogy beteg.

- Jaj, anya, tudom… Na, tűnj innen!

Sasaki kirohant, a könnyeit nyeldeste. A kertben elindult macskája búvóhelye felé, és közben nagyon szerette volna, hogy Kentarou vele legyen. Talán, ha visszajön Európából, eljön hozzá, de lehet, hogy nem, hiszen összevesztek Karinnal. Ha nem veszi el a nővérét, akkor nem fogja látni többé. Erre a gondolatra máris rémülten vert a szíve. Halkan ciccegni kezdett a macskájának, de az csak nem jött. Egyre rémültebben futotta át a kertet, megnézett minden helyet, ahol Kami pihenni szokott. Most viszont sehol sem találta. Aztán meglátta… Ott feküdt a nagy fa alatt, kinyújtózva, de nem mozdult, és ahogy Sasaki közelebb ment, látta, hogy megfakult bundájának a ragyogása, és a tekintete – az élénk kíváncsi szempár – már üveges. Lassan nyúlt utána, megérintette, lekuporodott, nem tudta, mit csináljon. Fel se fogta, hogy Kami már nem él. Csak lágyan simogatta a bundáját, odabújt hozzá, mintha úgy felmelegíthette volna a kihűlt kis testet. Aztán lassan megindultak a könnyek is, az első csepp, aztán a második, és végül már ömlött végig az arcán, hogy nem látott tőle semmit. De ez nem számított. Kami meghalt, és ő nem volt vele, és most egyedül maradt. Magához ölelte, zokogott. Magában imádkozott, hogy jó lesz, jó gyerek lesz, bármit megtesz, csak Kami térjen magához. Ám semmi sem történt, és Sasaki észre sem vette, hogy sikolt, és emberek gyűlnek köréje. Amikor kivették a kezéből Kamit, ő kiabált, és rúgkapált, de lefogták, és nem engedték. Bevitték a szobájába, és az ágyra lökték, aztán záródott az ajtó, és egyedül volt, és ahogy felnézett, meglátta a képkeretet, amelybe már soha nem fog belekerülni Kami fotója, és ettől magzatpózba gömbölyödött. Emlékek villantak fel a macskájáról, amitől csak még jobban zokogott, hogy már fájt a feje, és a testének minden izma. És tudta, hogy minden hiába, Kamit már semmilyen ima nem tudja visszahozni…

Egész éjszaka fent volt, nem evett, csak kuporgott az ágyon. Kentarou járt a fejében, és az, hogy talán isten büntetése Kami halála, amiért szorosabb szálak fűzték a férfihoz, és titokban azt kívánta, bárcsak Karin meghalna, hogy Kentarou az övé legyen.

És most a bűnös gondolatainak hála, egyedül maradt… Egyedül… és őt senki nem szereti…

A fiú engedelmesen hagyta, hogy legújabb kuncsaftja hátulról közelítsen hozzá. Nem érzett semmit, miközben a férfi hangos nyögésekkel hozzásimult. Hányingere volt, és csak egyet akart, mihamarabb túl lenni rajta, és utána hosszan állni a zuhany alatt. De utána megint kezdődött minden elölről, és menekülés nem volt…

Kentarou fáradtan huppant le a szállodai szobája ágyára. Lerángatta a nyakkendőjét, és végigdőlt a takarón. Teljesen kimerült, de nem volt álmos. Azon gondolkozott, hogy mit csinál épp Sasaki. Erről persze eszébe jutott Karin, majd a fiú is. Utóbbi emlékétől pedig felélénkült a teste, szinte lángba borult. Vetkőzni kezdett, és közben azt képzelte, hogy a fiúval van. Reszketve simogatta magát, a teste pedig nagyon is jól emlékezett az érintésekre, csókokra. Halkan felnyögve élvezett el, zihálva fúrta az arcát a párnába.

- A pokolba! – suttogta, de nem volt harag a hangjában, csupán kétségbeesés. Mihez kezdjen? Mit tegyen? Mi a helyes út?

Válasz nem volt, csak a szoba csendje, és a magány érzése…

Kagami egy poharat egyensúlyozott a térdén. Vendége a homlokát ráncolta.

- Mi a baj, barátom? Gondterheltnek tűnsz.

Kagami azon morfondírozott, hogyan mondja el a férfinak, hogy a fiával kapcsolatos a problémája. Inkább hallgatott. Túl régi barátok voltak ahhoz, hogy szívesen hazudjon a férfinak.

Senkai Yukichirou éles tekintettel meredt rá.

- Azt hallottam, hogy a fiammal voltál a múltkor. Igaz ez?

Kagami bólintott.

- Valóban. Érdekes párbeszédet folytattunk. – Ezzel végül is nem hazudott, így még a lelkiismerete is tiszta maradt.

- Régóta nem beszéltetek…

- Igen, már évek óta csak üzleti szinten beszéltünk. – Ismerte el Kagami. – Tudod, megváltozott.

- Te is észrevetted? – kapta fel a fejét a férfi. Kagami értetlenül nézett rá. – Megint kötések borítják a kezét. Arról beszél, hogy összetört egy poharat, de én nem hiszek neki.

- Miért? – Kagami várakozva tette le asztalra az italát.

- Karin-chan megkeresett a múltkor – sóhajtotta Yukichirou. – Kenny későn ér haza, vagy haza sem megy. Szórakozott. Állítólag az utcán császkál, és utcagyerekekkel találkozgat. És már nem érdeklődik Karin-chan után.

- Vagyis nem fekszik le vele?

- Mindig talál valami kifogást.

- És ezeket mind Karin mondta neked?

- Igen.

Kagami gúnyosan felnevetett.

- Annak a nőnek én nem hinnék el semmit, Rou.

- Kaga…

Kagami dühösen bámult rá.

- Ne légy naiv! Az a nő mindent megtesz, hogy az ujjai köré csavarjon. Úgy tapad Kenny-re, mint valami élősködő. Nem csodálom, hogy Kenny szabadulni akar tőle. – Felállt, és az ebédlőasztalhoz sétált. A kosárból elvett egy banánt, és kibontotta. Tele szájjal folytatta. – Ismerem az apját. Törtető senkiházi. És te is tudod, hogy igazságtalanul nem bántok senkit. Van egy aranyos kisfia, de mivel szegény néma, és szellemileg lassabb, úgy veszi, mintha meg sem született volna. A lányát ajnározza, teljesen elkényeztette, így Karin mindent meg akar szerezni magának, ami csak megtetszik neki, mert megszokta, hogy mindent megkaphat.

- Mit akarsz ezzel mondani? – Yukichirou hátradőlt, úgy nézett fel a férfira.

- Arra, hogy a fiad nem szereti őt. Hová tetted a szemed? – csattant fel Kagami, és lehuppant a dohányzóasztal szélére.

- Biztos vagy benne? – A férfi arcát látva Yukichirou szeme összeszűkült. – Akkor miért van vele?

- Még mindig nem érted, igaz? – Kagamin látszott, hogy mérges. – Neked akar megfelelni. Azt akarja, hogy boldog légy.

- Boldog legyek? – visszhangozta a férfi.

Kagami elvette tőle a poharat, maga mellé tette, aztán átlendült Yukichirou mellé.

- Csalódást okozott neked. Most pedig megpróbálja jóvátenni a hibáját még akkor is, ha közben ő maga boldogtalan lesz.

- De…

- Állandóan azt emlegeted, mennyire szeretnél a fiadnak egy családot, egy unokát, aki továbbviszi a neved. Ő pedig a maga módján a kedvedben akar járni.

Yukichirou hátrahajtotta a fejét a kanapé háttámlájára.

- Karin jó családból származik, gazdag, művelt, és gyönyörű. Mindig ilyen feleséget képzeltem el Kennynek.

- De Kenny nem boldog… - emlékeztette a férfit.

- Fogalmam sincs, mi tenné őt boldoggá… - suttogta tanácstalanul Yukichirou. – Azt kívántam neki, amit én szerettem volna.

- Rou, ő nem te vagy…

- Igen, már kezdek rájönni. – A férfi Kagamit nézte félig lehunyt szempillái mögül. – Miért van olyan érzésem, hogy te jobban megérted őt, mint én?

Kagami már várta ezt a kérdést, igaz, jóval korábban. Félrenézett. Yukichirou hangja halk volt.

- Lefeküdtél vele?

- Tudod a választ.

- Szóval igen.

- Ez nem változat semmin.

- Sok mindent megváltoztat – keményedett meg Yukichirou tekintete. – Évekkel ezelőtt, amikor elmentél külföldre, Kenny a padlóra került. Gyanítottam, hogy miattad került rossz társaságba, de nem volt rá bizonyítékom. Hiába kérdeztem, nem mondott semmit.

- Ne akard rám kenni, amikor a te dolgod lett volna, hogy odafigyelj rá!

Ellenségesen meredtek egymásra. Eltűnt a baráti légkör, csak a fagyos vádaskodás maradt a régi bűnök miatt. Kagami keze ökölbe szorult.

- Szerettem őt, érted? Szerettem a fiad, és a maga módján ő is szeretett, de mind a ketten tisztában voltunk azzal, hogy csúnyán megjárjuk, ha rájössz. Ezért vállaltam el azt a munkát. Távol akartam lenni tőle, neki akartam jót. Ám minden balul sült el…

- Ő még akkor csak egy gyerek volt!

- Azt hiszed, én nem tudom? Egy ideig kerestem telefonon, de aztán… úgy gondoltam, mindkettőnknek jobb, ha nem beszélünk. Kenny viszont magányos volt, és te a munkáddal voltál elfoglalva.

- Szeretem őt…

- Ezt nem vonom kétségbe. Csak te sem lehettél mindig mellette. Rossz társaságba keveredett, és a baj megtörtént, mire észbe kaptunk.

- Még most is lefekszel vele?

- Nem. Van valakim.

- Erről eddig nem beszéltél.

- Nem hiszem, hogy elnyerné a tetszésed.

Yukichirou bólintott.

- Szóval egy férfi.

- Szeretem őt! – Kagami kihívóan nézett szembe vele. – Most mit fogsz tenni? Nem állsz velem szóba, vagy megpróbálsz rákényszeríteni, hogy én is olyan jó fiú legyek, mint Kenny?

- Ne beszélj velem így!

- Miért? Talán nincs igazam? Kenny elnyomta magában az érzéseit, hogy megfeleljen neked, és most boldogtalan.

- Milyen érzések azok, amiket egy férfi iránt táplálnak? – csapott a kanapéra Yukichirou megvetően.

Kagami tekintete elsötétült. Elkapta a férfi vállát, és lenyomta a kanapéra.

- Ne hidd, hogy kevesebbet érek, mert egy férfit szeretek. És ugyanez Kennyre is érvényes.

Yukichirou Kagami karjába kapaszkodott.

- Ezt nem vonom kétségbe. Csak nem tudom megérteni.

Kagami olyan közel hajolt, hogy a férfi érezte a leheletét.

- Nem megértened kell, Rou, hanem elfogadnod. Kenny nem Karint szereti, hanem egy férfit, ha épp tudni akarod. Épp most szegem meg a neki tett ígéretem, de ennyivel tartozom neked is. Szóval talán itt az ideje, hogy újraértékeld az értékrendedet!

Yukichirou tanácstalanul rázta a fejét.

- Ne kérj tőlem ilyet, Kaga!

Kagami szorítása erősödött.

- Miért ne? Nehezedre esne egyszer, a rohadt életbe, rendes, megértő apaként viselkedni?

Yukichirou ajka késpengévé szűkült.

- Ne beszélj velem így! Én felneveltem egy fiút, míg neked még családod sincs…

Kagami úgy hőkölt hátra, mintha megütötte volna. Felugrott, és elhátrált tőle.

- Soha ilyen szemét dolgot nem mondtak még nekem… - suttogta. – Te tudod a legjobban, hogy… miért vagyok egyedül.

- Eltemeted magad csak, mert a szeretett nő meghalt szülés közben! – csattant fel Yukichirou élesen. – Mártírkodsz…

Kagami keze ökölbe szorult.

- Szerettem őt! Ne merészeld bemocskolni az iránta érzett szerelmemet, megértetted?!

- Miért? – Yukichirou felült. – Te mit teszel? Gyerekeket dugsz. Ezzel nem mocskolod be az emlékét?

Az ütés váratlanul érte, lebillent a kanapéról. Mielőtt megmoccanhatott volna a szőnyegen, erős kezek markolták meg a vállát, és rántották fel. Kagami egész testében remegett az indulattól.

- Faszt sem tudsz rólam! A barátom vagy már évtizedek óta, mégsem tudsz rólam semmit az égvilágon! Ne prédikálj nekem, világos? Úgy teszel, mintha te tökéletes lennél. Én nem felejtettem el, hogy falaztam neked, miközben te megcsaltad a nejed, akit állítólag mindennél jobban szerettél. – Yukichirou elsápadt. – És amikor szegény meghalt, a munkába temetkeztél a bűntudatod elől, a fiadat meg egy nevelőre bíztad, amikor Kennynek rád lett volna szüksége. Ne állítsd be magad szentnek, mert én tudom, hogy nem vagy az! És még van pofád csodálkozni, hogy Kenny az lett, aki? Magányos volt, a kurva életbe! Szeretetre vágyott, amit te nem adtál meg neki.

- Te meg kihasználtad! – vágott vissza Yukichirou.

- Frászt! Egészen addig meg sem fordult a fejemben, hogy kisfiúkkal kezdjek. De én is ugyanolyan magányos voltam, és a helyemet kerestem, mint Kenny. Beleszerettem, és nem bánom az időt, amit együtt töltöttünk, érted? Általa megtanultam valami nagyon fontosat.  Azt, amit te soha nem fogsz. Lényegtelen, hogy kik vagyunk. Nem számít, hogy kit szeretünk. Ha minket nem szeretnek, szart sem ér az életünk. – Kagami ellökte magától, és dühösen felkapta a cigis dobozát. Remegő kézzel gyújtott rá. – Ha épp tudni akarod, szerelmes vagyok. A párom 22 éves, férfi. Ettől függetlenül szerelmes vagyok belé. És ez nem változtatott meg. Nem lettem más ember. Ugyanaz vagyok, akit annak idején megismertél. Idősebb lettem, és sok mindent másképp csinálnék, de… nem bánok semmit, Rou. – Lehuppant a kanapé karfájára. – Kenny szeretetre vágyott, amikor hozzám menekült, majd az utcán keresett vigaszt. Elítéled őt, pedig nincs jogod hozzá. – Felnézett a férfira, szája sarkában keserű vonal. – Lehet, hogy az apja vagy, de nincs jogod megítélni őt. Erre csak egyvalakinek van joga, de az nem te vagy.

- Én…

- Nem. – Kagami a fejét ingatta. – Soha nem próbáltad megtudni tőle, miért lett belőle olcsó prosti. Amikor már megtörtént a baj, menedéket ajánlottál a számára, de még akkor sem ölelted át, és kérdezted meg tőle, hogy miért… Szeret téged, tisztel, és soha nem kételkedik benned, de általad jutott oda, ahová. Ne akard magad jó apának bemutatni, mert minden szereteted ellenére, amit iránta érzel, magaddal többet törődtél, mint vele. Lám, még azt se vetted észre, hogy boldogtalan, hogy nem szereti, csak kényszerből van Karinnal. Feltűnt neked, hogy baj van, de nem tudod, miért.

- Megkérdeztem, hogy…

- Az nem elég! – vágott a szavába Kagami. – Az apja vagy, az istenért! Ha tényleg szereted, akkor ülj le vele, és szedd ki belőle, hogy mi baja.

Yukichirou válla megroggyant.

- Azt mondtad, egy férfit szeret. Ki az?

Kagami elnyomta a csikket.

- Szerintem még ő maga sem tudja, mit érez. Bizonytalan. Évekig játszotta a kedvedért a jó kisfiút, és mostanra már csak menekülni akar. Megtöredezett az álarca, amit a kedvedért tett fel a lelkére. Ha lehull… és nem leszel mellette, nem érted meg őt, el fogod veszíteni.

A férfi a tenyerébe temette az arcát.

- Fogalmam sincs, mit tegyek.

Kagami felsóhajtott, és felállt. Gyengéden vállon veregette.

- Ha szereted, akkor tudni fogod.

Yukichirou felnézett rá.

- Bocsáss meg nekem!

Kagami vállat vont.

- Nem számít… Kérsz még egy pohárral?

A férfi szótlanul méregette, aztán bólintott. A kimondott és kimondatlan szavak ott keringtek a szobában, és nem hagytak nyugtot neki.

Sasaki üres tekintettel meredt a levegőbe. Arcok, hangulatok kavarogtak a fejében, és ő nem találta a helyét köztük. Csak a fájdalom volt, és reménytelenség, hogy rá senkinek nincs szüksége, és minek él, ha nélküle is forog tovább a föld…

A fiú ott kuporgott a fürdőszoba hideg csempéjén. Görcsösen zokogott. Már vörös volt a bőre, úgy dörzsölte, de a mocskot, melyet csak ő látott, nem lehetett lemosni. Beleivódott a bőrébe, a lelke legmélyére…

Kentarou kimerülten állt az ablak előtt. Nem aludt szemhunyásnyit sem.

Egyfolytában képek kavarogtak a fejében. Már maga sem tudta, mit érez pontosan. Sasaki ártatlan arca ott lebegett felette. Incselkedett vele, csábította. A fiú viszont megőrjítette, felemelte, a végén pedig a porba tiporta.

Nekidöntötte a homlokát a hideg üvegnek. Holnap már mehet vissza Japánba, de az otthona most olyan távolinak tűnt.

Hol is van az otthona? Ahol Karin vár rá? Az nem otthon, már rég nem az. Ahol az apja lakik? Soha nem érezte otthon magát ott. Sasaki mellett? Ott soha nem fogja jól érezni magát még akkor sem, ha Sasaki fontos neki. Vagy abban az olcsó hotelszobában? Átmeneti, mint minden fontos dolog az életében.

Ki is ő? Már maga sem tudta. A fiú, aki a hibáit megbántva vezekel? A fiú, aki az apját akarja kiengesztelni a múlt bűneiért? A fiú, aki csak azt szeretné, ha az apja végre büszke lenne rá? Vagy talán a férfi, aki egy fiút szeret? A férfi, aki éjjelente egy fiút ölel?

Mit is akar? Elvenni egy nőt, akit soha nem fog szeretni? Szeretni egy fiút, aki soha nem kaphat meg? Egy prostival tölteni a magányosnak rémlő éjszakákat?

Visszaballagott az ágyhoz, és végigdőlt az összegyűrt lepedőn. Eltakarta a szemét, hogy ne is lássa a felkelő napot, mely egy új nap ígéretét hordozta…