6. Egy új barátság kezdete?

6. Egy új barátság kezdete?

Naoya hamar visszazökkent a dolgos hétköznapokba. Egy hét hiányzása miatt rengeteget kellett pótolnia. Alig látott ki a tanulásból. Hiába próbálta, semmi sem változott. Péntekenként ugyanúgy összefutott Akiráékkal, és nem tudott időben elfutni. Rajzolni viszont nem rajzolt. Néha sírni tudott volna, és reszketett a keze, annyira szerette volna kézbe venni a ceruzát. Nem tette.

Otthon minden rendben ment. Yuiko szinte állandóan mosolygott, Kyuuji is sokat nevetett. Raitou viszont nem változott. Alig járt haza, mogorva és ideges volt. Nem tűrte meg maga mellett Naoyát, de néha elárulta magát. Ha Yuiko és Kyuuji is távol voltak, akkor tíz óra előtt hazajött, nem hagyta magára a fiút. Úgy látszott, Kyuuji atyai pofonja nagy hatással volt rá.

Naoya nem értette, hová tűnik el mindig. Úgy gondolta, egyetemre járhat, de tanulásnak jelét sem látta. Aztán persze kifaggatta Yuikót, aki elmondta, hogy Raitou kimaradt a főiskoláról, s helyette két barátjával egy céget hozott létre. Kicsiben kezdték, a két másik fiú – Jouji és Nagi – ki is szállt az üzletből, de a cég szépen felvirágzott Raitou keze alatt. Nem volt nagymenő, de ismerték a nevét a városban. Nagyon tehetségesnek bizonyult a pénzügyi manőverek terén, pedig fiatal kora miatt ezt senki nem nézte volna ki belőle. Naoyát lenyűgözték a hallottak. Szeretett volna beszélgetni erről Raitou-val, ám a fiú továbbra is levegőnek nézte. A köztük lévő feszült viszony nem enyhült.

Yuiko és Kyuuji vidékre mentek hétvégére, a férfi unokahúgához voltak hivatalosak esküvőre. Naoya tanulásra hivatkozott, otthon maradt. Kyuuji telefonon beszélt a fiával, Raitou pedig közölte, hogy dolgozik, hagyják őt békén ilyenekkel. Így Naoya egyedül maradt. Barátai nem voltak, ezért szombaton átaludta a fél napot. Később ebédet főzött, pihent. Estefelé lezuhanyozott és lefeküdt. Odakint villámlott, dörgött. Nagyon magányosnak érezte magát. Éjfél körül felriadt. Az ágya mellett Raitou állt.

- Ébren vagy? – suttogta. Naoya felült. Egy villám fényénél Raitou sápadtnak tűnt.

- Jól vagy?

- Nem – reszkette Raitou. Ruhájából víz csöpögött a padlóra. Naoya rémülten ugrott ki a takaró alól.

- Tiszta víz vagy! – kiáltott fel. – Le kell vetned őket! Hozok egy törülközőt.

Elrohant, majd egy nagy törülközővel tért vissza. Segített a fiúnak levetkőzni. Raitou fogai összekoccantak a hidegrázástól. Meztelenül toporgott, míg Naoya végigtörölgette, majd betuszkolta az ágyba. Raitou összegömbölyödött.

- Fázom – szűrte a fogai között.

Naoya rendbe tette a szobát, a szárítóba dobta a vizes ruhákat, feltörölte a vizet a padlóról, és teát főzött. Megitatta Raitou-val, aki ezúttal elfelejtett tiltakozni.

Naoya aggódott érte. Szívesen felhívta volna az anyját, de félt, hogy Raitou megharagszik rá. Végült oda dőlt mellé, és megpróbálta felmelegíteni. Raitou remegése lassan megszűnt. Újra egyenletesen vette a levegőt, az arcán elsimultak a ráncok, amik sokkal idősebbnek mutatták a koránál. Fejét Naoya vállára ejtve aludt el. Naoya fázott, libabőrös volt a karja is, de nem mert felkelni plédért, hogy magára terítse, mert nem akarta felébreszteni. Hajnal felé merült csak nyugtalan álomba.

Raitou kora reggel ébredt. Úgy bújtak egymáshoz Naoyával, mint a kiscicák. A fiú láthatóan fázott. Felemelte a takarót és betakarta. Naoya a mellkasára fektette a fejét, lábát átvetette a combján. Raitou bizonytalanul átkarolta, aztán csak bámult elgondolkodva a mennyezetre. Odakint derengő napsütés remegett, nyoma sem volt a tegnap esti viharnak.

Pár órával később Naoya mozgolódni kezdett.

- Szia – mosolygott fel Raitou-ra álmos tekintettel. Bűbájos volt, szeme aranybarnán csillogott, szempillái lágyan keretezték a világosbarna pöttyöket; haja kócos volt, körbeölelte keskeny gyermek-ártatlan arcát.

Raitou nem szólt, csak oldalra fordult, és a hajába temette az arcát. Naoya csodálkozva hőkölt hátra, végül bizonytalanul átölelte. Percek múltán Raitou kibontakozott a karjaiból, és rá sem pillantva felkelt.

- Köszi szépen – motyogta, majd kisietett a szobából.

Naoya is kimászott az ágyból, felöltözött, ebédet csinált. Raitou aznap nem ment el otthonról, hanem segített neki. Naoya nagy szemeket meresztett segítőkészsége láttán. Kitakarítottak, s közben valami békés egyetértés sugárzott belőlük. Yuiko és Kyuuji este érkeztek haza. Teljes döbbenettel meredtek a nappaliban a két fiúra. A tévé ment, épp reklám volt. Naoya Raitou ölében aludt összekuporodva. Raitou a kanapén ült, lábait feltette az asztalra, fejét hátrabillentette a támlára, de karja féltőn ölelte Naoyát.

Felébresztették őket. A fiúk fürödni mentek, majd megvacsoráztak, s mindezt veszekedés, gúnyolódás, morgolódás nélkül. Úgy tűnt, megbékéltek egymással. Későn feküdtek le. A ház már elcsendesült, de Naoya nem tudott elaludni. Nyílott az ajtó, Raitou lopakodott be hozzá. Ő pedig önkéntelenül is oldalra húzódott. A fiú becsúszott mellé a takaró alá. Elfészkelődtek, összebújtak, és Naoya szinte azonnal elaludt.

Reggelre Raitou eltűnt mellőle, s mire felkelt, addigra a fiú már dolgozni indult. Aznap már nem is találkoztak. Sőt, egész héten nem látták egymást, de éjszakánként Raitou beosont hozzá. Nem beszéltek, csak összebújtak és teljes volt a béke.

Naoya körül ezekben a napokban különös aura áramlott. Nem egy lány összesúgott a háta mögött vagy megfordult utána. A fiúk nem piszkálták, sőt tesiórán még a focicsapatba is bevették. Ám hiába a különös aura, ha elérkezett a péntek. Naoya mosolyogva búcsúzott, az osztálytársaitól, integetett és hazaindult. Sietett, mert Yuiko és Kyuuji hétvégére a nagyszülőkhöz készültek, és el akart búcsúzni tőlük. Akira és bandája személyében azonban közbeszólt a sors…