6. Egy fogadó mélyén

6. Egy fogadó mélyén…

Másnap reggel korán indultak. A szél ereje még mindig nem csitult. Diana és Draco kínosan kerülték egymás társaságát, mintha ez valamit is változtatott volna azon, ami közöttük lezajlott. Kotta Lina egy dalocskát dúdolt és nagyokat ugrott. Pacsmag gyors vázlatokat készített róla menet közben, s megörökítette az éjszakai eseményeket és társait is. Varnor egykedvűen ballagott, de a kezét nem vette le a kardjáról. Draco zárta a sort. Csuklyája szokás szerint eltakarta az arcát.

Diana komoran ballagott legelöl. Ő vette észre először a kis falut, mely egy domb mögül került elébük.

- Ma legalább normális ételt eszünk – sóhajtott Pacsmag.

Varnor vicsorgott.

- Ezzel azt akarod mondani, hogy Halfgar főztje nem volt jó? – lépett fenyegetően közelebb a festőhöz.

Pacsmag tiltakozott hevesen hadonászva.

- Dehogyis. A világért se sérteném meg őt, hiszen a sültje és a süteménye maga volt a… a… a mennyország! Igen, az. Csak arra gondoltam, hogy legalább ma nem vadat eszünk, hiszen nem mindennap fog az utunkba kerülni még egy falu.

Varnor megenyhült.

- Jól van, Pacsmag. Jól van.

Diana a fejét csóválta.

- Menjünk – adta ki a parancsot. A kis csapat követte.

Bevonultak a faluba. A lakók megbámulták őket, a gyerekek körülöttük futkároztak.

Diana megszólított egy asszonyt.

- Elnézést. Van fogadó a faluban?

Az asszony kíváncsian mérte végig őket, de válaszolt.

- Menjenek tovább, úgy öt házzal errébb van Jasek kocsmája. Ott kaphatnak ételt és szállást is.

- Nekünk csak étel kell – kottyantotta közbe Lina, mire Pacsmag szemrehányóan megbökte a vállát.

- Szerintem ez nem érdekli a hölgyet – mondta.

Végül alig bírtak megszabadulni a kövér asszonyságtól.

Jasek kocsmája nagy ház volt, előtte kis kerttel. Besorjáztak. Bor szaga töltötte be a helyiséget, az egyik asztalnál nagydarab fickó morgott.

- Mégis mit képzelsz magadról, te, anyák szégyene? – lóbált megy egy vékony férfit. – Csak úgy elkezdesz itt csapkodni meg üvöltözni? Tanuld meg, hogy itt ez nem szokás. Most pedig tűnés, meg ne lássalak itt még egyszer!

Dianáék félreálltak, a fickó pedig kizúgott az ajtón.

A nagydarab leporolta a tenyerét, majd barátságosan rájuk mosolygott.

- Elnézést, de néha akadnak kellemetlen vendégeim. Miben lehetek szolgálatukra?

- Ennénk, ha lehetséges – lépett közelebb Diana.

A férfi elvigyorodott.

- Akkor meg mire várnak? Jöjjenek csak, jöjjenek! Az ebéd nem sokára elkészül, a feleségem van a konyhában. Hozhatok addig egy kis bort vagy valami erősebbet ebben a hidegben?

Diana bólintott.

- A bor jó lesz.

Miközben leültek az egyik asztalhoz, a férfi körülöttük sertepertélt.

- Jasek vagyok, enyém ez a kocsma. Aki keresztülmegy ezen a falun, az mind betér hozzám. Van, aki többször is jön. Azt mondják, az asszony főztje miatt. Hát, én mondom, egészségükre!

Nagy nehezen sikerült lerázniuk. Fáradtan itták a bort, Lina a lábát masszírozta. Cipőjébe belement egy kavics, s feltörte a sarkát.

Pacsmag az asztalra helyezte képeit, s javítani kezdte őket. Varnor felkönyökölt, s elbámult. Mindegyikük tudta, kiről ábrándozik. Diana nem, mert Dracora nézni, mégis összeakadt a tekintetük.

Ahogy egymást nézték, rájöttek, milyen bolondok is. A másikra mosolyogtak. Újra szent volt a béke.

- Megérkezett az ebéd. Jasek eléjük tette a tálakat.
Nálam mindig van friss hús az asztalon – dicsekedett.

Lina és Pacsmag rávetette magát az ételre, Varnor és Diana méltóságteljesen követték példájukat, csupán Draco szemezett a hússal.

- Miből készült? – kérdezte a fogadóst.

- Vannak disznaim, uram – bólogatott Jasek. - Ezt tegnap este vágtuk le, úgy ám.

Lina a szájában forgatta a falatot. Összenézett Pacsmaggal.

- Ez nem disznó – köpte ki hirtelen vissza a tányérjába. Dermedt csend lett. Jasek zavartan mosolygott.

- Dehogynem, kisasszonyka.

Draco szeme fenyegetően összehúzódott. Lassan felemelkedett, s mielőtt Jasek észbe kaphatott volna, már meg is ragadta a torkát. Felemelte a levegőbe, mintha a dagadt fickó pillekönnyű lett volna.

- Miből készült? És gyorsan válaszolj, különben a mai vacsora alapja te magad leszel.

- De hát, uram…

- Válaszolj! – vicsorogta Draco lángoló tekintettel.

- Csak egy trollocska volt – hangzott végül a felelet. Dermedtség ült meg mindenkit.

Lina öklendezett, Pacsmag falfehérre sápadt és üveges tekintettel meredt a tányérra, Varnor felkapta és fenékig ürítette a boroskorsót, Diana elhúzódott az asztaltól, Draco pedig elfehérülő ajkakkal meredt a fogadósra.

- Troll? – sziszegte furcsa kiejtéssel.

Jasek Draco csuklóját szorongatta. Lábai a levegőben kalimpáltak.

- Miért olyan nagy baj az? – nyögte. – Az erdőben kóborolnak, csak néznek az emberre. Befogok párat az asszonnyal és levisszük őket a pincébe. Pont úgy röfögnek, mint a disznók. Ugyanolyan büdösek is. Amikor elfogy az egyik, levágok egy másikat. A húsuk pedig ehető, van, aki csak azért jön ide vissza.

- Falubelit viszont nem látok itt – jegyezte meg Varnor körbenézve.

- Babonásak. Gyanakodnak a gyávák – köpött a padlóra megvetően.

Draco szeme tüzet okádott. Nehezen szedte a levegőt.

- Varnor, vidd a konyhába és tartsd szemmel az asszonnyal együtt. Pacsmag, Lina, ki a ház elé. Csináljatok úgy, mintha festő urunk Linát akarná megörökíteni. Szóljatok, ha jön valaki. Diana, te velem jössz.

Jasek még egy kis fojtogatás hatására megmutatta a pincébe vezető csapóajtót. Draco átadta a fogadóst, majd Dianával a sarkában elindult lefelé. Lent talált lámpát, a lány hallotta a kő pattanását, szikra villant. Sárga fény ölelte körbe őket.

- Jól vagy? – pillantott ár a válla mögött a férfi. Diana bólintott.

- Azt hiszem, bár a gyomrom még kavarog. Ha elképzelem szegény trollt, hányingerem támad.

Draco sóhajtott.

- Én is így vagyok vele. A trollok, bár buták és büdösek, nem érdemelnek ilyen halált.

A bűz, amely fogadta őket, majdnem térdre kényszerítette a lányt.

- Jaj, ez szörnyű! – görnyedt össze.

Draco a hóna alá nyúlt és magához húzta.

- Menj vissza! Talán ezt jobb lenne nem látnod!

Diana azonban kihúzta magát.

- Nem, veled megyek! – jelentette ki. Orra elé zsebkendőt tartott, így folytatták útjukat.

Az első helyiségben boroshordókat, lekváros és befőttes üvegeket találtak. A másodikban kampóra akasztott húsokat. A harmadikban nagy asztal fogadta őket, bárdok és kések a falon, sarokba hajigált bűzös rongydarabok. A negyediket ajtó zárta el a kíváncsi szemek elől.

- Ez lesz az! – mormogta a férfi. – Maradj itt!

Diana természetesen vele ment. Bár utána azt kívánta, bárcsak inkább kint maradt volna.

Az ajtón kiáramló bűz arcul csapta őket. Vizelet, rothadás, mosdatlan testek szaga töltötte be a helyet. Draco a magasba emelte a lámpát és beljebb lépett. Diana a karjába kapaszkodott és szorosan követte.

A pince ezen részét vastag rácsok osztották kétfelé. Egyik részében nagy kődarab állt, mellette kis asztalkán nagy kések villantották rájuk vértől rozsdásodó pengéjüket.

- Itt öli meg őket? – találgatott a lány suttogva.

Draco jobban szemügyre vette a helyet és bólintott.

- Valószínű.

- A többi szeme láttára? Miért nem ellenkeznek? Hiszen egyetlen ökölcsapással kidönthetnék a falakat! – értetlenkedett Diana.

Draco közelebb ment a rácsokhoz.

- A trollok alapjában véve békés népek. Úgy sejtem, hogy ennivalót és vizet csak annyit kapnak, hogy életben maradjanak, amíg a társuk el nem fogy. Le vannak gyengülve. Nézd! – Draco a rácsokhoz tartotta a lámpát.

Négy troll ücsörgött a félhomályban. Amennyire lehetett összebújta, hogy védjék egymást a hideg ellen. Lehajtották a fejüket és reszkettek.

Diana szeme könnybe lábadt.

- Hogy képes valaki ilyen szörnyűségre? Jasek még Drionon is túltesz gonoszságban.

- Nézet kérdése – vont vállat a férfi. Levette a falról a nagy karikán lógó kulcsot és kinyitotta a rácsot. Az ajtó mellé vette a lámpát és belépett a trollokhoz.

- Jó ötlet ez? – tördelte az ujjait Diana.

- Ki kell vinnünk innen őket. Nincs más mód. Ha nem akarsz itt maradni, menj inkább vissza Jasekhez. Meg kell tudnunk, ki segítette őket a vadászatban, mert ezekhez ők ketten kevesek lettek volna.

- Inkább maradnék – tétovázott a lány.

- Rendben – válaszolta a férfi és letérdelt a trollok elé. Két tenyerét a földre helyezte, nem érdekelte, hogy mocskos kőre tenyerel. Homlokát szinte a földig érintette és így maradt. Egészen addig, míg az egyik troll óvatosan elhúzódott a többiektől és megismételte az ő mozdulatait. Mindketten felemelkedtek.

- Üdvözöllek – biccentett a troll felé Draco. – Az én nevem Draco, ő pedig ott a hátam mögött Diana. Szeretnénk segíteni nektek.

A troll megszólalt. Mégy hangja volt, mintha egyenesen feneketlen kútból szólt volna hozzájuk.

- Tib vagyok. Ő az asszonyom, Rina és két fiam, Vaz és Corl. Honnan veszed, hogy bízom bennetek? Emberek vagytok. Ugyanolyanok, mint ő.

- Már az orrod is megcsal, Tib? – billentette oldalra a fejét Draco kíváncsian.

A troll szimatolni kezdett. Lassan elernyedtek izmai, megkönnyebbült mosoly áradt szét az arcán.

- Hiszek neked, Draco. De benne bízhatok-e? – intett Diana felé.

Draco bólintott.

- Ember, de a lelke mélyéig tiszta.

A troll különös pillantást vetett a férfira.

- Ölt már – ellenkezett.

Draco bólintott. Sejtette, hogy a troll érzékenysége folytán felfigyel erre.

- Engem védett.

A troll tétovázott, aztán felsóhajtott.

- Bízom bennetek. Tudtok segíteni?

- Igen. Kiviszünk innen titeket. Hányan voltatok, amikor ide kerültetek?

Tib az ujjain számolgatta.

- Voltam én, Tib, meg Rina, Vaz és Corl, valamint Rina unokabátyja, Ozra és asszonya, Bale. Hatan voltunk. Ez volt…öt napja. Elsőként Ozát vitték el, aztán Balet, mert sokat kiáltozott és a rácsokat rángatta. Én megfogadtam, hogy nem engedem, hogy Rinát, Vazt vagy Corlt elvigyék. Inkább meghalok.

Diana bizonytalanul leguggolt Draco mögé.

- Ők egy család? – kérdezte súgva.

A férfi bólintott.

- Igen. Minden rendben?

- Túlélem – nyögte a lány és belefúrta az arcát Draco vállába.

Tib érdeklődve szemlélte. Dracora nézett.

- Szép az asszonyod – mondta tisztelettel.

Diana felkapta a fejét és épp tiltakozni kezdett volna, amikor elkapta Draco figyelmeztető tekintetét. Csendben maradt és figyelt, mi fog történni.

- Köszönöm – hajtotta meg a fejét Draco. – A tiéd is. A fiaidra pedig büszke lehetsz.

Tib elégedett volt.

- Mikor mehetünk el innen? – kérdezte sürgetően.

Draco felemelkedett.

- Most – felelte.

Tib is felállt és a családjához lépett. Segített feleségének felállni, majd fiait maga előtt terelve követte Dracot és Dianát. Szinte végig összegörnyedve kellett járniuk, de ez most semmiségnek tűnt a szabadulásukhoz vezető úton. Amikor felértek, Tib hálásan pillantott Dracora.

- Köszönöm neked.

Draco bólintott és a hátsó ajtóhoz vezette őket.

- Ha végig mentek ezen az ösvényen, szerintem az erdőbe juttok. Sok szerencsét!

Tib meghajolt, asszonya és fiai követték példáját.

- Soha nem felejtünk el téged és asszonyodat. Semmit nem tudunk adni nektek, csupán ezt, amiért kiszabadítottatok.

A troll egy emberkéz nagyságú tárgyat nyújtott át a férfinak.

- Ez Oza foga volt. Kihullott azon a napon, amikor elvitték. Megtartottuk, mert minket illet. Ám most nektek adjuk. Vigyázzatok rá, mert varázsereje van. Bármit elvág, amely erősebb egy fűszálnál.

Draco fejet hajtott.

- Kincsként fogjuk őrizni, Tib.

A troll bólintott és családja után cammogott. Nem akart bosszút, nem várt bocsánatkérést. Elfogadta az életet.

Draco hosszan nézett utánuk, kezében Oza fogával. Diana némán állt mellette, nem akarta megzavarni. A férfi csendesen szólt.

- Tévedtem és azok is tévedtek, akik azt mondták, hogy egy troll buta. Több tudás rejlik bennük, mint azt valaki első látásra gondolná.

Diana egyik lábáról a másikra állt.

- Miért hagytad őket abban a hitben, hogy a feleséged vagyok? – kérdezte végül kíváncsian.

Draco vállat vont és visszalépett a házba.

- Mert máskülönben nem tűrték volna, hogy mellettem maradj. Különös gondolkodása van egy trollnak.

Diana követte.

- Mit csinálunk a foggal?

- Magunkkal visszük. Soha nem lehet tudni, mikor vesszük hasznát. Most pedig látogassuk meg kedves vendéglátónkat.

A konyhaajtóban megálltak. Durva arcú asszony ült egy sámlin, mellette férje kuporgott a földön. Varnor az asztalnak dőlve a karját élezte. Felnézett, amikor meghallotta őket.

- A trollok? – kérdezte.

- Elmentek.

- Elmentek? – visított egy nagyot a sámlin ülő nő. – Mi lesz akkor a fogadóval?

Draco szeme elsötétedett a haragtól. Megállt az asszony felett.

- Vajon milyen érzés lehet, ha látjuk, ahogy a szerettünket megölik? Tudni, hogy utána mi következünk? Tudni, hogy egy tányéron fogjuk végezni? – hajolt egyenesen a nő arcába.

Pupillája nagyra tágult, a közeledő halál üzenetét hordozta. Az asszony lihegve levegő után kapkodott. Félt.

Jasek felmorrant.

- Nem meri megtenni!

Draco torkából halk, keserű nevetés hallatszott.

- Biztos benne?

Jasek üvöltve nekiugrott. Diana halkan felsikoltott, Varnor eldobta a késélezőt, az asszony pedig térden csúszva próbált elkúszni. Dracot azonban nem lehetett könnyen megtéveszteni. Egy ökölcsapással a helyére küldte Jaseket, majd a fogadósné hajába markolt és kést szegezett a torkának.

- Hova olyan sietősen? – sziszegte a fülébe.

- Draco, muszáj ilyen durván? – nyögte Diana.

- Talán már elfelejtetted, amit lent láttál? – hördült fel a férfi.

Diana lassan megrázta a fejét. Ökölbe szorult a keze, megkeményedtek arcvonásai.

- Igazad van – suttogta.

Varnor a hüvelyébe csúsztatta kardját.

- Azt hiszem, rám már itt nincs szükség.

- Vidd magaddal Dianát is – utasította Draco és a sarokba taszította a fogadósnét.

Diana maradni akart.

- Nem megyek sehová – tiltakozott erélyesen. A férfi eléje állt.

- Mész, és nem vitatkozol! Varnor, vidd ki!

A zsoldos tétovázott.

- Talán…

- Nem – csattant élesen Draco hangja.

A fogadós és felesége megérezték a veszélyt, s Dianában látták utolsó reményüket. Az asszony megragadta Diana bokáját.

- Kérem, kérem, legyen irgalmas! - sikította. Diana egyetlen pillanatra megszánta. Aztán eszébe jutottak a kampón lógó troll-maradványok és iszonyú haragra gerjedt. Belerúgott a nőbe.

- Legyek irgalmas? – kérdezte jegesen, szinte vicsorogva. – Te talán irgalmas voltál?

A fogadósné arcán rettegés hullámzott végig.

- Ő kényszerített, ő – mutatott a férjére.

Draco viszont átlátott rajta.

- És azt hiszed, ez felment a bűn alól, amelyet elkövettél? Bolond vagy. Szánalomra méltó emberi lélek. Büntetésed elől nem menekülhetsz.

Az asszony sikítozni kezdett.

- Nem, nem!

Draco egy durva pofonnal elhallgatatta. Varnor még mindig mellette állt. Draco felsóhajtott.

- Diana marad – mondta neki. A férfi bólintott és kiment a konyhából.

- Mit akarsz csinálni velük? – tette csípőre a kezét Diana.

- Megleckéztetem őket – vont vállat gúnyos mosoly kíséretében Draco. A lány megborzongott.

- Mit értesz ez alatt?

A férfi csak mosolygott. Lesöpört a hatalmas asztalról mindent, majd megragadta a fogadósné karját és felrántotta.

- Másszon fel! – mordult rá. Az asszony reszketve engedelmeskedett. Jasek a sarokban nem mert mozdulni, csupán a tekintete rebbent ide-oda a szabadulás útját keresve.

Draco figyelmeztető pillantást vetett rá, majd leemelt az egyik falról egy hosszú spárgát. A nő egyik könyöke alatt átcsúszatta és olyan szorosra húzta, hogy az asszony fájdalmasan felkiáltott.

- Ez fáj!

- Igazán? – vigyorgott rá a férfi. Volt valami a szemében, amitől elállt a fogadósnél lélegzete. Aztán visítani kezdett. Hangosan, hangjában tele rettegéssel. Draco azonban nem szánta meg. Egyszerűen leütötte, majd előhúzta a kardját.

Diana Jaseket tartotta szemmel, de a férfi láthatóan teljes letargiában ücsörgött a sarokban.

- Le akarod vágni a kezét, igaz? – szólította meg Dracot a lány. A férfi a forró kemencébe dugta a hideg pengét.

- Pontosan.

Az asszony kezét a feje fölé tette, odakészített egy halom törlőruhát, nem törődött azzal, hogy koszosak vagy tiszták-e, elővett a köpenye alól egy kis zacskót és letette az asztal sarkára.

- Biztos, hogy ezt kell tennünk? – aggodalmaskodott Diana.

- A halál túl kegyes volna – vélte Draco, és kihúzta a kardját a sütőből.

Jasek szűkölve húzta össze magát. Draco vetett rá egy vérfagyasztó mosolyt.

- Téged nem ütlek le előtte – mondta a férfinak. Jasek alatt kis tócsa jelent meg. Diana lebiggyesztette az ajkát.

- Féreg – szólt megvetően.

Draco halkan nevetett, majd lesújtott a kardjával. Vér spriccelt a nyílt sebből, de ő nyugodt maradt. Félresöpörte a kezet, majd hamuszerű port szórt a sebre és ruhát szorított rá. Meglazította a spárgát, majd könnyedén leemelte az asztalról az ájult asszonyt. Letette a földre, a kezet pedig a tűzhelyen forró levesbe ejtette. Jasekre pillantott.

- Te jössz!

A férfi üvölteni kezdett, de elmenekülni nem tudott. Nyál folyt végig az állán, szemei vérben forogtak. Diana nem érzett szánalmat iránta. Térdével Draco felé löködte. Jasek négykézláb kúszott, akár valami állat. Draco kirúgta alóla a kezeit. Jasek álla koppant a kövöt, vért köpött és fogmorzsalékot. Állán vér csorgott. Draco rálépett az egyik karjára, majd lesújtott. Jasek hangja a magasba kúszott, aztán megrándult és elájult. Draco port szórt a csonkolt kézre, a végtagot a levesbe dobta. Egy kendőt dobott a sebre, majd egy másikkal letörölte a vért a kardjáról.

- Mehetünk? – nézett a lányra kutakodóan. Diana bólintott.

- Semmi kedvem tovább maradni ezen a helyen – felelte. Láthatóan nem rázta meg a látvány.

Kimentek az udvarra. Pacsmag, Lina és Varnor nyugodtan beszélgettek.

- Minden rendben? – fordult feléjük a festő.

- Igen. Nem volt látogató?

- A kiáltásokat hallva gyorsan eltűntek – vihogott idétlenül Lina. – Mit csináltatok velük? Élnek még?

- Igen, de gondoskodtam arról, hogy soha többé ne menjenek troll közelébe.

Összeszedelőzködtek, Pacsmag kis feliratot tűzött a fogadó ajtajára, bizonyos trollpörköltről – színes képpel illusztrálta -, majd elindultak. Ám még sokáig nem felejtették el a kis falu fogadóját. Még évekkel később is hányingerrel küszködtek, ha csak az eszükbe jutott.