5. fejezet

5. fejezet

Alex a falat bámulta elmerülten. Főnöke éppen telefonált. Néha bosszúsan felmorrant, de amúgy csak igenezett. Alex sejtette, hogy így lesz. Mit is várt? Hogy kihallgatják a kormányzót, mégis miért ad megbízást egy prosti és egy zsaru megölésére? Mert Michel nem azért küldte a képeket, hogy eldicsekedjen vele, neki ezek is megvannak a fotóalbumban. Azoknak a képeknek küldetése volt, üzenete. Alex tudni akarta az összes titkot, ami hozzájuk fűződött. A főnökére pillantott, amikor az letette a kagylót.

- Nos?

- A kormányzó úrral beszéltem személyesen. Valóban volt egy találkozója az Angyal becenevű fiúprostituálttal, de nem történt köztük semmi.

- Persze, majd bevallja, hogy megkúrta. Ne viccelj!

A főnök a kinyomtatott képeket pöckölgette.

- Ezt jó lenne elsüllyeszteni jó mélyre… - vetette fel halkan.

Alex rámeredt.

- Te most azt várod tőlem, hogy tegyem őket talomba, mert a kormányzó is belekeveredett az ügybe?

- Ferguson…

- Kurvára felejtsd el! – A hadnagy felugrott, felkapta a mappát a képekkel, és kiviharzott.

Carl az ajtó mellett várt rá, ellökte magát a faltól, és felvette a léptei ütemét.

- Mi van?

- A kormányzó úr tagadja, hogy viszonya volt Pillangóval. Viszont, mily jó hír, azt elismeri, hogy találkozott vele. A képek ekkor készültek.

- Gúnyt érzek a hangodban… - Carl alig bírt megállni, amikor felettese megtorpant.

- Gúnyt? Kibaszottul mérges vagyok. – Alex egészen közel hajolt, szinte suttogott. – Egy szimpla gyilkossággal kezdődött az egész, azt hittem, végre fülön csíphetem Mickyt… Erre mi történik? Vérdíj van a fejemen, mintha egy lennék a stricik közül, akiket sittre vágok. Kétszer próbáltak kinyírni, mindezt pár napon belül. A nyakamba akasztották az ország legjobb bérgyilkosát, s közben figyelnem kellene egy tanúra, aki talán az egész ügy kulcsa. Most meg itt vannak ezek a fotók, amik elvezethetnek a gyilkoshoz, de nekem az asztal alá kell söpörnöm őket, mert sajnos, a politika szent és sérthetetlen. Szerinted van kedvem gúnyolódni?

Carl a fejét rázta, és zsebre dugta a kezét.

- Nem.

Alex mérgesen csapott a falra, majd folytatta útját.

- Árulónkról van híred? – kérdezte csendesen, már a lépcsőn haladva lefelé.

- Nincs. Ma éjszaka találkozom az egyik informátorommal.

- Mihamarabb híreket akarok.

- Igenis.

Az irodában külön váltak. Arnie jelentést tett Alex asztalára, aki azonnal belemerült. Az aktát kulcsra zárt fiókba bújtatta. Csak akkor nyújtózott egy nagyot, amikor Fran sétált be hozzá.

- Jó volt a megérzésed a Beverton ügyben… - állt meg az asztala előtt, és elővette a jegyzetfüzetét.

- Valamelyik gyerek látott valamit?

- Igen. Dominic Strought, a második szomszédban lakik a szüleivel. A kishúgával játszott a kertben, és felfigyelt egy fekete autóra, ami behajtott Bevertonék felhajtójára.

- Ez is valami. Talán elindulhatunk ezen a nyomon. A szomszédokat újra járjátok körbe, nem látta-e valaki. Telik az idő, és még nem jutottunk dűlőre. És vedd elő újra a helyszínelőket, hátha találtak valamit.

- Igenis.

Még beszéltek pár szót, aztán Fran elment dolog iránt, és Alex megkönnyebbülten sóhajtott. Nem sok kedve volt a nővel vitázni, pedig Jamie megjelenése miatt számított néhány sértésre. Úgy tűnt, hogy Fran valamiért visszavonulót fújt. Ha nem lett volna ezer gondja, elgondolkozott volna rajta, de így csak felírta agya jegyzetfüzetébe, mint elintézendőt.

Újra végignézte a képeket, de nem jutott velük sokra, dühében bevágta az összeset a fiókba. Arnie hozott neki egy kávét, de ez sem derítette jobb kedvre. Morózusan végezte tovább dolgait. Emberei kerülték, mint a tüzet, tudták, hogy mostanában rájár a rúd, és nem akartak pont akkor a helyszínen lenni, amikor elpattan önfegyelmének vékonyka húrja.

Késő délután sikerült kiharcolnia, hogy kapjon még egy embert. Julia egy másik osztályon dolgozott, de most átvette Frantől a Beverton ügyet, hogy haladjon az egyre több problémát okozó Eichorn gyilkosság felderítése. Már este kilenc is elmúlt, amikor Alex elszabadult az irodából. Carl a kapitányság előtt várt rá járó motorral.

- Ugyanott tegyelek ki? – érdeklődött.

- Aha, kösz. Hol találkozol a besúgóddal?

- A Kék Madárban.

- Vigyél fegyvert!

- Nálam van – veregette meg a hónalját a nyomozó cinikus vigyorral.

Kis idő múlva, jó pár jobbkanyar után, kitette a néptelen kertvárosi utcán a férfit.

- Jó prütykölést! – kacsintott.

- Menj a fenébe! – legyintett Alex kedveszegetten.

Carl röhögve magára hagyta. Alex átvágott pár kerten, majd a hátsó ajtón keresztül belépett a szülei házába. Anyja, aki éppen a konyhában tett-vett, megdermedt a láttára.

- Muszáj a frászt hoznod szegény anyádra? – érdeklődött csípőre tett kézzel.

- Bocsáss meg, anya!

Az anyja legyintett, és már indult is, hogy lesegítse róla a kabátot.

- Add ide, felakasztom. Amúgy örülök, hogy David itt van nálunk. Így legalább apáddal téged is gyakrabban látunk.

- Sajnálom – Alexnek csak sóhajtani volt ereje. – David?

- Olvas a nappaliban. Apád pókerezik a szomszédban. Megmelegítsem a vacsorát?

- Beszélnem kell Daviddel, talán majd utána.

- Azért megterítek…

Alex nesztelen léptekkel ment át a nappaliba. Nem kellett óvatoskodnia, David a fotelba kucorodva, ölében egy könyvvel, mélyen aludt. Félredöntött fejével, szőke hajával egy édes angyalnak tűnt. Nagyot sóhajtott, leült a kanapé karfájára, onnan bámulta. Nem bírta megállni, hogy ne érintse meg legalább az arcát. A fiú felriadt. Rémült tekintete láttán Alex elszégyellte magát, de aztán ez csak egy pillanatig tartott. Felrémlett előtte egy fotó, amin ez az Angyal épp kihívó mosollyal dörgölőzik a kormányzóhoz.

David elmosolyodott, mondani akart valamit, de megérezte a változást a férfi hangulatában. Elkomorodott hát ő is.

- Mi a baj?

- Hányszor dugott meg? – Alex nyers szavai szinte koppantak a feszült csendben.

A konyhában lábos csattant, de a férfit most ez sem tudta érdekelni. David felült, a könyv a szőnyegre hullott. Egyikük sem foglalkozott vele.

- Miről beszélsz? – suttogta.

- Inkább kiről… Tudod, kire gondolok, igaz? Hiszen nem lehet annyi menő kuncsaftod. Ő pedig igazi nagy fogás. Mióta, és hányszor? – Alex felemelte a hangját. – Netán különleges óhajai is voltak?

David arca elsápadt, majd megkeményedett.

- Semmi közöd hozzá!

- Semmi? – Alex mozdult, mielőtt a fiú védekezhetett volna. A pofon az arcán csattant, szinte visszhangot vert a néma házban. – Igenis van, a kurva életbe! – Alex fél füllel hallotta, hogy csapódik a hátsó ajtó. Biztos volt benne, anyja rohant át Gudsunékhoz az apjáért. Haragja viszont már fellángolt, és tombolt dühödten. – Ma kaptam egy kedves levelet, amelyben egy nemzetközileg körözött bérgyilkos elfogadja a kinyírásomra célzó megbízást. És hogy azért majd ne unatkozzak a föld alatt, mellékeltek hozzá téged is. Micky nem így intézi az ügyeit, nem igaz?! Te viszont meghagytál abban a hitben, hogy ártalmatlan vagy, mint egy ma született csecsemő. – Alex felállt, mert képtelen volt egy helyben ülni. – Nem beszéltél a drága kis ügyfeledről, aki kúrogat, majd amikor rosszra fordulnak a dolgok, akkor eltetetet láb alól. Mert itt az egész erről szól, vagy tévedek? Válaszolj, te kis hülye! – Alex megragadta David karját, és szinte feltépte a helyéről.

A fiú zihálva kapkodta a levegőt, villogó tekintete szinte gyűlölködve meredt rá.

- Engedj el! – sziszegte.

- Azt hiszed, hogy megijedek tőled, mint a kormányzód? – vágta az arcába Alex.

Ím, ki lett mondva… David tett egy mozdulatot, mindketten a kanapéra zuhantak, onnan le a szőnyegre. A dohányzóasztalba Alex beütötte a karját, de a fájdalommal mit sem törődve, leszorította a padlóra.

- Miért hallgatsz? Máskor olyan nagy a szád! – ordította az arcába. – Miért nem beszélsz arról, mit tudsz a kormányzóról, amiért feketelistára kerültél? Amiért a karrierjét kockáztatva bérgyilkost fogad? Mert ő volt, nem igaz? Legalább tagadd le!

David elszántan vonaglott alatta.

- Mit mondjak? – ordított vissza. – Hiszen úgy sem hiszel nekem…

- Hogy bízzak benned, ha hallgatsz? – Alex hangja elfulladt. Ezt kihasználva David kiszabadította magát, az emelet felé lendült. A férfi utána, a lépcsőnél érte utol, megragadta a vállát, és visszarántotta. Elkapta az arcába sújtó David karját, és a mellkasára vonta. Mielőtt agya felfoghatta volna, mit tesz, már ráhajolt David ajkára, hogy csókolja kifulladásig, mérgesen, féltékeny dühtől hajtva…

David nem tiltakozott. Visszacsókolt, kétségbeesett haraggal, félelem szülte fellobbanó tűzzel. Másik kezével Alex hajába markolt, nem eresztette, mintha csak attól félt volna, abbahagyja, és ha abbahagyja, akkor már nem marad más, csak az előbbi gyűlölködés, vádaskodás.

A falnak tántorodtak, falták a másikat, mint tiltott szerelmesek. Alex ujjai David ujjai közé fonódtak. Szabad kezével megemelte a fiút, hogy ágyékuk összesimult sistergő vágyat lobbantva mélyen a testükben. Ziháltak, külön váltak egy pillanatra, tekintetük nem eresztette a másikét. A düh lassan elcsitult. Megszelídült, ahogy bámulták egymást.

Alex lassan előredőlt, homlokát David homlokának döntötte.

- Félek – mondta halkan.

- Én is – felelte a fiú, és agyoncsókolt ajka szomorú mosolyra húzódott.

A mozdulat lassan, tétován jött. Összesimultak, átkarolták egymást. A fiú belefúrta az arcát Alex nyakába, és nem szólt, csak gyengéden cirógatta a haját. Alex beszívta az illatát, az otthon, a biztonság és a szeretet egyvelegét. Megnyugodott.

- Mondtam, hogy semmi baj – hallatszott az apja hangja a hátuk mögül.

- De Alex… - Az anyja aggódó hangja elhallgatott, ahogy megpillantotta kettősüket.

- Minden rendben, de most magunkra hagynátok minket? – Alex nem fordult meg, nem nézett rájuk, mert attól félt, akkor meglátná a kérdéseket az oly ismerős szemekben, be kellene vallania, amit maga sem ért, maga sem tud.

David nem sürgette, nem siettette. Leültek a lépcsőre. David az ölébe bújt, a vállára hajtotta a fejét. Alex a korlátnak vetette a hátát, és az ujjaival játszott.

- Elmondod? – kérdezte gyengéden.

- Hinni fogsz nekem? – A fiú hangja bizonytalan volt.

- Igen.

- Akkor is, ha hihetetlen dolgokat fogok mesélni?

- Akkor is.

David megnyugodva felsóhajtott.

- Körülbelül kilenc-tíz hónapja bukkant fel. Egyik este sétálgattam, és igyekeztem elkerülni Tommyt, aki akkoriban a stricim akart lenni. Jobb lehetőségnek tűnt, mint Micky, de nekem nem kell semmilyen szemét alak, hogy elszedje a pénzt, amit megkeresek. Kyle miatt fontos volt minden cent… - Egy pillanatra elhallgatott. – Fekete autóval érkezett, ő maga vezetett. Egyedül volt. Felvittem a lakásra. Egy átlagos kuncsaftnak ígérkezett, és még jobban is nézett ki, mint a többiek. Láttam, hogy nem a szegénynegyedből jött. Arra kért, szólítsam Billynek. Megtettem, de tudtam, hogy nem ez az igazi neve.

- Thomas W. Thomsonn. A W a William rövidítése, azt pedig Billynek becézik – szólt közbe Alex, de annyiban hagyta a dolgot, nem akarván kiragadni a fiút a történetből.

- Furcsa ízlése volt. Arra kért, tiltakozzak. Nem kiabálhattam a szomszédok miatt, de játékosan ellenálltam. Ez teljesen felhúzta. Egészen addig löttyedt volt, míg el nem kezdtem vonaglani, rúgkapálni. Na, de akkor aztán… - A fiú keze ökölbe szorult. – Szükségtelenül durva volt, ez izgatta fel. Jól fizetett, így szemet hunytam a dolog felett. Hetente egyszer jött sokáig, aztán rövidültek a látogatásai. Már egy hónapja nem láttam.

- Nem csak ennyiről szól ez a történet, igaz?

- Soha nem csak ennyiről szól… - mormolta kesernyésen David. – A harmadik alkalommal már tudtam, ki ő. Sejtette, hogy tudom, de nem hozta szóba a dolgot. Viszont egyre többször dicsekedett. Hogyan kevert korrupciós botrányba egy másik politikust, aki az ő helyére pályázott, holott tudta, hogy vele nem lehet packázni… Hogy megerőszakolta a gyerekei dadáját, de élvezte az a ringyó, hiszen ott sikoltozott alatta, míg el nem hallgattatta. Róla mesélt később is, a nő ügyvédhez akart fordulni, de egy szerencsétlen baleset meggyőzte arról, hogy jobban jár, ha hallgat… Mesélt a nagyfiáról is, aki nyámnyila kölyök, ezért minden este móresre tanítja a nadrágszíjjal…

- Rohadt állat! – Alex a hajába túrt idegességében. – C. J. Carrathian tisztességes politikus, pont ezért szúrta Thomsonn szemét. Emlékszem a bébiszitterre is. Azóta már halálos baleset érte. Állítólag öngyilkos lett. Arnie nyomozott az ügyben. Thomsonn nagyfia alig lehet tizenkét éves. Hogy rohadna meg…! – Alex csúnyán káromkodott. – Elmondta neked a legféltettebb titkait, nem csoda, hogy holtan akar látni.

- De téged miért?

- Mert attól fél, elmondasz nekem mindent, ahogy most meg is tetted.

- Értem. Miattam vagy bajban.

- Fenéket! Azért vagyok bajban, mert Thomsonn pontosan tudja, hogy ha én rávetem magam egy koloncra, akkor azt nem eresztem.

- Fél tőled? – David felemelkedett, közvetlen közelről a férfi szemébe.

- Remélem.

- Alex, kihűl a vacsora! – Az anyja kiáltása félbeszakította a beszélgetést.

David felállt.

- Menj enni! Most úgy sem tudsz semmit tenni.

- Pedig fogok – ígérte Alex sötéten.

A konyhában nem beszélgettek, csak az apja mesélt a pókerjátszmáról. Az anyja jóindulatú mosollyal hallgatta, de közben néha aggódó pillantásokat vetett a fiára. Alex épp a sült húst szeletelte, amikor megcsörrent a telefonja. Összevont szemöldökkel meredt az ismeretlen számra.

- Ki az? – kérdezte David kíváncsian.

- Nem tudom – vont vállat a férfi, és benyomta a zöld gombot. – Ferguson. – A válasz hallatán megmerevedett. – Ki maga? – morrant, de a vonal túlfelén az ismeretlen elhadarta mondandóját, és a vonal már csak búgott süketen.

- Mi történt? – David érezte, hogy baj van.

Alex már pattant is fel. Nyomkodta a telefonját, közben lekapta a falról a szülei vezetékesét, és azon is pötyögött. A mobilja csak csörgött, nem vette fel senki. A másikon szerencsésebb volt.

- Itt Ferguson hadnagy. Jelentettek balesetet a Kék Madár környékén? – Várt, miközben a szülei egymás kezét fogva bámulták, David pedig idegesen harapdálta az ajkát.

Alex elköszönt, a mobilja közben szétkapcsolt, nem sokon múlt, hogy nem vágta földhöz. David viszont elkapta a csuklóját.

- Mi történt?

- El kell mennem…

- Alex… - David most először szólította a keresztnevén, így megtorpant. Magához vonta, úgy súgta a fülébe.

- Ne merészelj kimozdulni innen! Bármi van, azonnal hívjatok. A járőrök gyakrabban járnak erre, kiadtam parancsba. Megértetted? – David bólintott. – Nem lesz semmi baj!

- Ezt pont te mondod? – A fiú kétségbeesetten kapaszkodott a karjába.

- Fiam! – Az apja az anyját átkarolva nézett rá. – Mi folyik itt?

Alex mély levegőt vett.

- Kaptam egy telefont, ismeretlen hang elmondta, hogy az egyik emberemet elütötte egy autó, amikor megpróbált átkelni az úton egy másik férfival. A másik férfi halott. Riasztották a mentőket egy cserbenhagyásos gázoláshoz, ahol egy halott és egy sérült maradt a helyszínen.

- Nem lehet, hogy csapda? – David gondolkozott.

- Nem. Carl ma este a Kék Madárnál találkozott az egyik besúgónkkal.

David összenézett a Ferguson házaspárral, lassan elvette a kezét.

- Vigyázz magadra!

- Te is! Sietek haza – Alex nem is gondolkozott, amikor már szájon csókolta a fiút.

Kiviharzott, mielőtt mélyebb értelmet talál a tettében. Mentében kapta fel a kabátját, és dühödten kitárta az ajtót. Dolga volt.

A motoros pont vele szemben várakozott. Alex a pisztolya után kapott, de a bukósisakos fegyvertelen kezét mutatta, majd intett. Nem volt mit tenni, odaballagott hozzá. Az idegen egy sisakot nyújtott oda neki.

- Hová megyünk? – kérdezte Alex nyugtalanul, miután felcsatolta.

- A kórházba, ahová az emberét vitték – felelt az elváltoztatott hang. – Nincs kocsija, vagy tévedek, hadnagy?

- Ki a fene maga? – Alex felült mögéje, a sisak mikrofonja tökéletes hangzást biztosított.

- Számít?

- Honnan tudta, mi történt?

- Én értem oda elsőnek – felelt a hang, és a motor halk dorombolással elhúzott a járda mellől.

Alex megértette, hogy nem akar feltűnést kelteni, nem is bánta, ez most egyiküknek sem hiányzott.

- Ezt el is higgyem?

Nevetés hallatszott.

- Meg is ölhetném, hadnagy – hangzott a válasz.

Alex érezte, ahogy nyirkossá vált a tenyere az ismeretlen derekán.

- Ki vagy?

Egy éles kanyar után lágy hangon válaszolt az idegen.

- Szólíts csak Michelnek…

David zavartan állt. Nem tudta, mit tegyen. Alex megcsókolta a szülei előtt. Valószínűleg nem is sejtette, ezzel mekkora lavinát indít majd el. Belül azonban mégis egy kicsit örült, hiszen ez a gesztus önkéntelenül, tudattalanul jött. Most már nehezen tagadhatja, hogy érez iránta valamit. Viszont, mit ér azzal, ha el is ismerné? Annyira különböznek ők ketten: egy zsaru és egy prosti. Más életszemlélet, más életmód, más háttér. Csak a testük hasonló, mindketten férfiak.

James Ferguson megpaskolta a felesége karját, és a fiúra emelte szürke szemét.

- Mi van köztetek a fiammal?

David egyik lábáról a másikra állt zavarában.

- Semmi.

James erre elhúzta a száját.

- Nem tűröm, ha a szemembe hazudnak – közölte.

Felesége felállt, és teát főzött. Nem szólt, míg el nem készült.

- Ülj le! – mutatott a székre.

David bizonytalanul engedelmeskedett, majd a forró teásbögre köré fonta az ujjait.

- Most pedig válaszolj a férjem kérdésére! – Susan Ferguson komor hangja nagyon hasonlított a fiáéra.

David felsóhajtott.

- Fogalmam sincs.

- David… - Susan előrehajolt, de a férje leintette.

- Igazat mond. Akkor mi volt ez…? – Kezével intett, nem akarta kimondani, aminek szemtanúja volt.

A fiú a teát bámulta.

- Vonzódunk egymáshoz. Ez az egy válasz van csupán.

- A fiam meleg? – hördült Susan meredten.

- Nem. Pont ez a baj a mi esetünkben. – David félretolta a bögrét anélkül, hogy beleivott volna. Tudta, hogy képtelen hazudni ezeknek az embereknek. – Prostituált vagyok – közölte. Nem figyelt a döbbent reakciókra, folytatta. – Pár napja meggyilkolták az öcsémet helyettem. Tudom, ki tette, és tudok még sok mást is. Ha vége ennek az ügynek, eltűnök a fiuk életéből, nem kell félniük. – Felállt, és további magyarázat nélkül kiballagott a konyhából. Felment az emeletre, Alex szobája most menedéknek tűnt a számára. Bebújt a takaró alá, és hosszú évek óta most először imádkozott, hogy mégse úgy legyen, ahogy elmondta… Maradni akart, életében először valóban tartozni valakit, biztonságban lenni, szeretni és szeretve lenni…

Alex a műtő előtt ácsorgott, pár kolléga vele együtt várakozott. Arnie gyűrött arccal érkezett, és szótlanul megállt főnöke mellett. Fran fél órával később robogott be.

- Mi történt?

- Cserbenhagyásos gázolás – felelt Arnie. – Többet mi sem tudunk.

Alex nem szólt. Pontosan tudta, mi történt. Az ideúton Michel megosztotta vele információit, valamint a látott baleset körülményeit. Követte ugyanis Carl kocsiját. Nem mondta, miért, de ez most nem is tudta Alexet érdekelni. Michel szerint Carl egy férfival kelt át az úttesten, amikor egy fekete autó lőtt ki a járda mellől, és elgázolta őket. Carl időben észrevette, félreugrott, a kocsi csak elsodorta. Ennek ellenére súlyos koponyasérülést szenvedett, és ki tudja, milyen károsodásokat még mellé. Alex a fogait csikorgatta. Biztos volt benne, hogy az árulójuk, a Tégla megneszelte Carl faggatózását utána, és akcióba lépett. Carl pedig most az életéért küzdött.

Fran szitkozódott.

- A rohadt életbe! Egy zsarut elgázolni…

- Szándékos volt – Alex most először szólalt meg.

- Biztos? – Arnie és Fran közelebb húzódtak.

- Igen. Van egy tanúnk. Már leadtam a körözést egy fekete autó után. Megvan a rendszáma is, de véleményem szerint egy lopott kocsival csinálták. Profi munka. 

Fran mondani akart valamit, de egy nő száguldott be. Kócos haja fésületlen volt, ruhája össze-vissza gyűrött.

- Carl? Hol van? – ragadta meg Alex karját.

- A műtőben, Barbara. Gyere, ülj le! – Alex egész viselkedése megváltozott. Gyengéden átkarolta a nő vállát, a székhez vezette. Elmondta, mi történt, és fogta a kezét, amikor a nő zokogva kiborult.

Arnie a fejét csóválta.

- Hihetetlen, mintha egy teljesen más ember lenne.

- Jah, ijesztő – hagyta rá Fran komoran.

Nyílt az ajtó. Az orvos komor arccal érkezett.

- Ki Linden nyomozó legközelebbi hozzátartozója?

Barbara felpattant.

- Az élettársa vagyok. Kérem, hogy van?

Az orvos érkezésére a többi rendőr is odagyülekezett. Ilyenkor összetartanak, hiszen Carl egy volt közülük.

- Az állapota kielégítő. Koponyasérülést szenvedett, meg kellett műtenünk. Pár napig az intenzíven marad.

Alexet viszont nem csapta be.

- Mikor beszélhetünk vele?

Az orvos habozott.

- Tekintettel az állapotára…

- Mi lenne, ha megmondaná az igazat? – érdeklődött Alex jegesen, és kemény tekintete láttán meghunyászkodott a sebész is.

- Kómában van. Nem tudjuk, mikor tér magához.

Barbara felsírt, és Alex mellkasára borult.

Egy órával később Alex cigire gyújtva lépegetett a kórház parkolójában. A motor rá várt, mert azonnal felduruzsolt, amikor felbukkant mellette. Elvette a sisakot, az egyszer beleszívott cigit eltaposta.

- Menjünk! – mondta komoran, amikor felült Michel mögé.

- Hogy van? – kérdezte a lágy hang.

- Kómában.

- Faszba! – hörrent Michel dühödten. – Remélem, rendeltél mellé pár tökös gyereket.

- Igen.

- Akkor jó. – Michel átsuhant egy sárga lámpán. – Követnek minket, egy kicsit belehúzok. Kapaszkodj!

- Beszélnünk kell!

Michel csak nevetett, és gázt adott. Az út elmosódott körülöttük. Végül egy régen használaton kívüli raktárháznál parkoltak meg. Olyan sötét volt, hogy alig láttak valamit.

- Tényleg te vagy Michel? –Alex újra rágyújtott, és igyekezett kivenni a sötétben a karcsú alakot, akiről volt alkalma méretet venni motorozás közben.

Az idegen hangja másként hangzott a sisak mikrofonja nélkül, de Alex mégis úgy érezte, hogy elváltoztatott.

- Mit gondolsz?

- Tőled akarom hallani a választ.

- És hiszel is nekem? – A kihívó hang emléket idézett Alexben. Elkáromkodta magát.

- Te vagy Michel – mondta szitkozódva.

- Én vagyok, igen.

- Miért segítesz nekem?

- Mert szúrja a szemem a kormányzód. Kaptam egy jobb ajánlatot, mint amit ő tett a te fejedre.

- Nélkülem is elkaphatnád.

- Nem megölnöm kell.

Alex már mindent értett.

- Befeketíteni…

- Pontosan. – Michel körvonalai lassan kirajzolódtak, ahogy Alex szeme hozzászokott a fény hiányához.

- Miért én?

- Neked is van vesztenivalód.

- Jah, a fejem! – gúnyolódott Alex élesen.

- Csinos fej – kuncogott a hang, és Alex megmerevedett. Összevont szemmel meredt a sötét alakra.

- Valami baj van? – kérdezte Michel komorabban.

- Semmi. Csak nem bízom benned. Zsaru vagyok, az a dolgom, hogy elkapjam a magadféléket, nem adom össze magam egyikkel sem. Azt hiszem, ez érthető.

- Érthető, naná! Viszont úgy vélem, te is tudod, hogy vannak olyanok, akik ellen a törvény szart sem ér.

Alex bólintott, aztán rájött, hogy ezt a másik úgysem látja, így felelni kényszerült.

- Sajnos. Mi a terved?

- Legnagyobb sajnálatomra, nem ölhetem meg őt. Tudom, hogy te is az ő fejét akarod.

- Csak szétverni akarom – morogta Alex, majd eldobta a körmére égett csikket. – Játsszunk tiszta lapokkal. Te most azt várod tőlem, hogy szerezzek anyagot, ami által be lehet sározni?

- Egy ideig bevonulhat a börtönbe is. A megbízóm szerint legalábbis.

- Mennyi időre?

- Száz év, kétszáz? – merengett el Michel, de Alex érezte, hogy nem viccelődik.

Alex a sötétbe fúrta a tekintetét.

- Honnan tudom, hogy bízhatok benned? – firtatta.

- Megölhetnélek. Sőt, megölhettelek volna már régen. A szeretődet szintén.

Alex felszisszent.

- Nem a szeretőm, a kurva életbe!

Michel nevetett. Hangja barátságos volt, amikor megszólalt.

- Elhiszem.     

- Miért?

- Figyellek egy ideje. Tudok rólad mindent. Miért pont ezzel ne lennék tisztában?

- Szart sem tudsz rólam – mordult rá Alex fáradtan. Megdörzsölte a szemét. – Ugye, tudod, hogy épp arra kérsz, szegjem meg az eskümet?

- Tudom, mit kérek tőled – Michel közelebb lépett, Alex szinte érezte a belőle áradó meleget. Hátrébb akart lépni, végül mégsem mozdult.

- Mit? – kérdezte inkább rekedten.

Michel ott állt közvetlenül előtte, lehelete súrolta az arcát.

- A kormányzó fejét akarom, és te segítesz nekem ebben. Ugyanazt akarjuk, miért ne foghatnánk össze?

- Nem bízom benned. Gyilkos vagy.

Michel ajka szinte a száját érintette, Alexet megcsapta az illata. Gyűlölte, hogy éjszaka van.

- Pontosan. Ellentétes oldalon állunk, de jobb, ha tudod, ez az utolsó munkám. Ne cseszd el!

- Miért higgyek neked? – Alex kezdett dühös lenni. Értelmetlen párbeszédet folytatnak.

Michel elhúzódott tőle, halkan nevetett.

- Nem kell hinned nekem, hadnagy. Viszont gondolj bele, már rég megölhettelek volna. Semmibe sem került volna akkor meghúzni a ravaszt, amikor szembe néztél velem a múltkor.

- Te voltál… - Alex meg sem lepődött, sejtette.

- Igen, én voltam. Követtelek, ismerem minden lépésedet. Tudok a szeretődről, az exeidről, a családodról. Angyalról is, aki a kormányzó kurvája.

- Ne hívd így! – Alex akarata ellenére rákiáltott.

- Tudok arról is, mi történt akkor, amikor Kyle Eichorn meghalt.

Alex rámeredt a sötétben.

- Mi…

- Tudtad, hogy Kyle nem is volt olyan szende bárány, mint amilyennek a bátyja hitte? Mit gondolsz, Micky az utóbbi időkben miért nem zaklatta Angyalt? Mert nem tette, csak két emberét küldte rá.

Alex fejében kavarogtak a gondolatok.

- Honnan tudsz te erről?

- Megvan az előnye annak, ha nem zsaru vagy. Henry B. elég beszédes lett a találkozásunk végére.

- Te ölted meg…

- Ő pedig megölte azt a két embert, akik akkor Kyle-nál jártak. Kvittek vagyunk.

- Várjunk csak… Akkor még nem is kaptál megbízást a megölésemre. Mi a fenéért…?

Michel felsóhajtott.

- Nem vagy hülye, az már biztos. Sajnos. De természetesen ezt el is vártam tőled, hadnagy.

- Ki vagy te?

- Sejted, ki vagyok. Egy alak a múltadból… - Michel hangja szomorú volt. – Az e-mailt pedig meghamisítottam, sokkal korábbra szólt a megbízás, de félre akartalak vezetni. Lám, mégis én vezettelek nyomra. Ezért jó veled dolgozni, te nem vagy olyan, mint a többi hülye rendőr, aki nyomozott utánad. Te el fogsz kapni.

- Nem értelek… - Alex zavartan állt.

Michel hangja alig volt hallható.

- Fél évem van hátra. Ultimátumot kaptam. Vagy befejezem, vagy… - Keserűen felnevetett. – Tudod, nekem ez az életem. Eddig csak te tudtál elég közel kerülni hozzám, de persze te ezt nem is sejtetted.

- Rouve…

- Pontosan. Majdnem elkaptál. Egy lépésnyire jártál mögöttem, és tényleg csak a szerencsén múlott. Te vagy a legméltóbb, hogy véghez vigyem életem legnagyobb dobását. Tudod, mennyit fogok kaszálni, ha a kormányzó nem lesz többé kormányzó? Milliókat, hadnagy.

Alex a fejét rázta. Most már tényleg nem értett semmit. Annyi üres folt volt még, amit meg kellett tölteni tartalommal.

- Michel…

- Milyen bizonytalan a hangod, hadnagy. – Michel váratlanul hozzásimult. – Semmi káromkodás, dühöngés?

- Ki ölte meg Kyle Eichorn-t? – Alex tudni akarta a választ.

- Számít?

- A bátyjának igen.

Michel bólintott, de Alex ezt inkább érezte, mintsem látta.

- Micky szerette Kyle-t, ha épp tudni akarod, de nem ő ölte meg. Henry B.-t bízta meg, hogy vigyázzon rá, de ő akkor este a lotyójával volt. Úgy gondolta, nem kell Kyle mellett lennie, ha Micky két embere úgyis Angyalnál van. Kyle pedig azt mondta, ott marad éjszakára. Egyikük sem sejtette, milyen rossz ötlet ez.

Alex ekkor fogyott ki a béketűrésből. Megragadta és megszorította a férfi karját.

- Mi lenne, ha végre tiszta lappal játszanál? Hazudsz, mint a vízfolyás, közben meg hülyére veszel. Az igazat akarom hallani az elejétől a végéig, különben nem segítek.

Michel hallgatott.

- Miért hallgatsz?

- Honnan tudhatnám, hogy bízhatok benned? – kérdezte a férfi csendesen, szelíden.

Alex lélegzete elállt. Ezt ma már másodszor kérdezték tőle, és most mit feleljen? Ki feleljen? A rendőr, aki a törvényt mindennél előbbre tartja vagy a férfi, aki védelmezni akar valakit, aki fontos neki?

- Nem tudom – mondta őszintén, és elengedte a férfit. – Nem tudom – ismételte meg.

Michel mozdulatlan volt. A sötétben apró zajok hallatszottak, és a távolból idehallatszott az éjszakai város lüktetése.

- Nem voltam mindig gyilkos. – Michel hangja megtörte a kényszerű csendet. – Véletlenül történt, hogy mégis az lettem, és ráéreztem a hatalom ízére. Nem bánom, hogy így történt, mert soha nem bántottam ártatlant. Ezt te is tudod, hadnagy. Rouve is egy pedofil állat volt, megérdemelte a halált. Viszont nem vagyok egyedül. Van valaki, aki túl akar szárnyalni, de neki nincsenek lelkiismereti problémái, nemes céljai. Neki csak a pénz számít, és a győzelem. Ez egy harc, mely kettőnk között zajlik. Mester és tanítvány között.

- Melyikőtök melyik?

- Tőlem tanult mindent, de hamar ráébredt, hogy a mi útjaink soha nem lehetnek azonosak. Én pedig későn ébredtem rá, hogy Júdást fogadtam keblemre. Most viszont itt az ideje, hogy Júdás eltűnjön az életemből.

- A francba! – Alex mély levegőt vett. – Uriel… - Alex hallott már a bérgyilkosról, aki lelkiismeret nélkül, hidegvérrel öl. Sokáig azt hitték, Michel és Uriel azonos személy, mert mindketten arkangyalok nevét vették fel, és hasonló a stílusuk is. Csupán abban különböznek, hogy Michel fehér madártollat, míg Uriel feketét hagy a helyszínen. Na, és abban, hogy Uriel nem nézi, ki az áldozat. Lőtt már agyon ügyészt saját fia baseball edzésén, bírót a saját esküvőjén. Uriel azonban hamar kinyilvánította, nem tűri az összehasonlítgatást. Alex most már értette, miért.

- Az arkangyal, aki a végítélet napján kinyitja a Pokol kapuit. Igen, ő. Ahogy én Michael arkangyaltól, ő Urieltől vette a nevét. Velem ellentétben őt mit sem érdekli, ki kerül útjába. Felveszi a pénzt, és meghúzza a ravaszt, vagy teljesíti a megbízó legundorítóbb vágyát is.

- Ő ölte meg Kyle-t?

- Így jutottam el ide. A dátum valós azon az e-mailen. Hallottam a gyilkosságról, és tudtam, hogy Uriel a városban van. Nyomozni kezdtem. Itt van, engem vár.

- Tudod, ki bízta meg Kyle megölésével?

- Nem őt kellett volna megölnie, hanem a bátyját, de sötét volt. Nem ismerte fel, hiszen annyira hasonlítanak.

- Ekkora baklövést…

- Bizony. A kormányzó ezért nem adott neki második esélyt. Engem keresett fel, hiszen mindenki tudja, én nem hibázok.

- Te viszont átálltál a másik oldalra.

- Gyilkostól nem fogadok el pénzt. Sok mindent megtudtam a kormányzó úrról, és nem hiszem, hogy örömmel fogadnék el tőle bármit is. Kapóra jött a másik megbízás, amelyben valaki pont az ő fejét kérte tőlem. Örömmel adom át.

- Micky?

- Ha akarod, mielőtt eltávozom Uriel fejével, végzek vele.

Alex szinte csábította a lehetőség.

- Nem – mondta végül. – Ez az én ügyem.

Michel hangja megértő volt.

- Tudom. Nos? Mit akarsz még tudni?

- David… Mit tudsz róla?

- Nem egy szent, de nem gyilkos. Fogadd el, hogy veled marad.

- Kétlem. – Alex a sötétbe meredt, és zsebre dugta a kezét. – Ha marad, akkor tanúskodni fog a kormányzó ellen, végül pedig nagy valószínűséggel a tanúvédelmi program részese lesz. Soha többé nem látom, ha vége ennek az egésznek. Nem is akar maradni. Tudja, hogy a kettőnk jövője olyan, mint a jégé a tűző napon. Elolvad… nyoma sem marad.

Michel odaállt mellé, együtt bámultak az éjszakába.

- Sajnálom.

- Ne tedd. – Alex összeszorította a száját.

Michel megérintette a vállát.

- Visszaviszlek. Már biztosan aggódik érted.

- Faszt sem tudsz! – csattant fel Alex dühösen.

- Légy rám mérges, ha attól jobban érzed majd magad – Michel megszorította az alkarját. – De biztos, hogy ennek így kell lennie?

Alex a hajába túrt.

- Segítek neked – válaszolta. – Vigyél vissza – kérte.

Michel, bár a sötétben nem látszott, de nagyra kerekedett szemekkel nézett rá.

- Miért?

- Mert megígértem Davidnek, hogy elkapom az öccse gyilkosát. Betartom a szavam. Uriel ölte meg, de nem ő adott rá megbízást. A kormányzó úr nem bújhat el előlem. Ha beledöglök is, de börtönbe kerül, és gondoskodom róla, hogy ne a privát szektorba ültessék. Láttam, mi történt Kyle-lal, és azért fizetnie kell.

- Értem. Köszönöm.

- Ne köszönd meg. – Alex felemelte a kezét, és megérintette Michel arcát. – Uriel még mindig a te kereszted.

- Viselem, míg meg nem ölöm. – Michel hangja rekedtes volt. – Tudod, ki vagyok, igaz?

- Igen. – Alex bárcsak ne tudta volna…

Mozdulatlan csend borult rájuk. Egyikük sem vett levegőt, amikor Michel közelebb lépett, és ajka a férfiéra simult.

Alex lassan baktatott fel a lépcsőn, a motor szelíden duruzsoló hangja elhalkult. Még el sem érte az ajtót, amikor az anyja feltépte.

- Fiam…

- Valami baj van?

- Baj? Csak az van! – Az anyja mérgesen utat engedett neki a házba. – Mégis mi folyik itt? Ki David? És miért nem értek el téged mobilon?

Az apja megállt a nappali ajtóban, ahogy szokott, és aggódva méregette. Nem szólt semmit, de Alex érezte a rá szegeződő pillantást. Kinézett az ablakon. Már hajnalodott, és megint nem aludt egy percet sem. Oda sem figyelt körülötte tébláboló anyjára, más járt a fejében.

- Hol van? – kérdezte.

- Hol lenne? Alszik. – Anyja pontosan tudta, kire gondol. Kire gondolhatott volna másra?!

Alex megfordult, és otthagyta az asszonyt. David viszont nem aludt. Felnézett, amikor a férfi belépett. A szeme vörösre duzzadt, az arca sápadt volt. Sírt, ez nyilvánvaló volt.

- Mi történt? Jól vagy? – ült fel azonnal.

Alex becsukta az ajtót, és nekitámaszkodott. Úgy érezte, most biztosabb, ha bizonyos távolságot tart a fiútól. Nem érezte magát elég erősnek, hogy visszafogja magát. Annyira kívánta, hogy az már fájt. 

- Alex… - David lerúgta magáról a takarót, és mozdult volna, hogy odamenjen hozzá, de a férfi a feje mozdulatával megállította.

- Maradj ott.

- Mi a baj? – A fiú megértette. – A nyomozód hogy van? – Tekintete együttérző volt.

- Kómában.

- Sajnálom. – David összekuporodott. – Ezért vagy ilyen? – kérdezte halkan.

- Nem. Tudom, ki ölte meg a testvéred.

David megmeredve rámeredt.

- Mondd el! – suttogta.

Alex tőmondatokban elmondta, amit Micheltől tudott. David arca tovább sápadt, ha ez egyáltalán lehetséges volt.

- Tudtam, hogy miattam… - Elfordította a fejét.

Alex keze ökölbe szorult. Nem mozdult az ajtótól. David mély levegőt vett, és a szemébe nézett.

- Most megvetsz?

- Nem.

- Akkor miért nem jössz közelebb? Ne aggódj, nem vontam le messzemenő következtetéseket abból a futó csókból.

Alex feje szétrobbanni készült, a testében pedig magasra hágott a vágy. Két lépéssel átszelte a kis szobát, a távolságot, mely eddig ott feszült közöttük…