5. fejezet

5. fejezet

Kentarou az ágyon feküdt, mellette Karin, aki végül kiharcolta, hogy ott aludhasson nála, és megígérte, nem próbálkozik, hogy a férfi ki tudja pihenni magát. Mindjárt fel kell kelni, de ő egy szemhunyásnyit sem aludt. Óvatosan lefejtette magáról az asszony karját, és felkelt. Beállt a zuhany alá, és addig áztatta magát, míg úgy nem érezte, hogy átmelegedett. Borotválkozás közben a tekintete többször heges kezére tévedt. Szerencsére sikerült feltakarítania, és mindenkivel elhitetnie, hogy eltört egy pohár, és az vagdosta fel a kezét. Az emberek olyan hiszékenyek. Azonban még jó, hogy az apjával nem találkozott, őt nem tudta volna ilyen könnyen átvágni.

Karin ásítva nyújtózott, miközben ő már a nyakkendőjét kötötte, és reggelizni indult.

- Jó reggelt, drágám! – mosolygott rá. – Mit kérsz reggelire?

- Mmm… - Az asszony csábos pózban kitakarózott. – Téged…

- Elrontanád a gyomrod már kora reggel – nevette a férfi, és kiment a konyhába.

Az asszony olyan sokáig készülődött, hogy ő már a teáját kortyolgatta az ablaknál.

- Oh, ilyen gyors voltál? Reméltem, hogy megvársz, és együtt eszünk.

- Sajnálom, de tárgyalásom van egy óra múlva. Sietnem kell! – Lerakta a csészét a mosogatóba, majd homlokon csókolta az asszonyt. – Kérlek, rendesen zárd be az ajtót, ha elmész.

- De…

Kentarou vette a kabátját, a táskáját, és örült, hogy a házához rendelte a kocsit. A sofőr már dudált. Ám legnagyobb rémületére az autó mellett várt rá valaki.

- Apa…

- Jó reggelt! Remélem, nem bánod, ha veled tartok.

- Mit keresel itt? Hol van a sofőröm?

- Lemondtam, menjünk az én kocsimmal. Kiteszlek a cégnél.

- Apa, nem vagyok már gyerek.

- Tudom, csak beszélgetni szeretnék. Régen voltál odahaza, és gondoltam, megnézem, hogy vagy.

- Köszönöm, jól. – Kentarou igyekezett úgy tartani a táskáját, hogy apjának ne tűnjön fel a sebeit borító kötszer és ragtapasz.

Persze nem volt ilyen szerencséje, mert az apja azonnal megfogta a csuklóját, miest beszálltak az autóba.

- Mi történt a kezeddel?

- Eltört egy pohár, és összevagdosta. Jobban kellett volna vigyáznom.

Az apja éles szemekkel nézett rá. Visszadőlt az ülésre, de nem engedte el Kentarou kezét.

- Tudod, fiam, soha nem tudtam rájönni, hol tanultál meg ilyen jól hazudni. Mert nem tőlem, ebben biztos vagyok.

- Apa…

- Maradj csendben! – Az apja tekintete, mely kísértetiesen hasonlított az övére, vagy inkább fordítva, most egészen elsötétült a haragtól. – Megsérültél, és még arra sem voltál képes, hogy felhívj. Karin-chantól kellett megtudnom. Ennél többet érdemlek. Nem gondolod, fiam?

- De igen, apám.

- Akkor mi a mentséged?

Kentarou újra gyereknek érezte magát, és ettől dühös lett.

- Nincs mentségem. Egyszerűen sok dolgom volt, és nem jutott eszembe szólni neked olyasmiről, amire pár nap múlva már én sem fogok emlékezni. Sajnálom.

Az apja keményen nézett rá.

- Most nekem hazudsz, vagy magadnak is? – kérdezte halkan.

Kentarou nagyot nyelt, és kibámult az ablakon.

- Nem úgy van, ahogy gondolod – motyogta.

- Akkor hogy?

- Muszáj ezt most megbeszélnünk?

- Meddig akarod húzni? – vágott vissza az apja.

- Apa…

Az apja arca meglágyult.

- Aggódom érted. Karin-chan mondta, hogy mostanában olyan furcsán viselkedsz. Történt valami?

- Nem, semmi. – Kentarou kis híján felszisszent saját ostobaságán, túl gyorsan vágta a választ a kérdésre.

- Értem. – Most az apja bámult ki az ablakon. – Van miért aggódnom?

- Nincs, apa.

- Hiszek neked, mert megbízom benned. Ne élj vissza ezzel.

- Igenis, apám.

Végre megálltak a cég előtt. Kentarou már pattant is ki.

- Vigyázz magadra, apa. Most sietnem kell, majd beszélünk. Szia!

- Fiam!

Kentarou megtorpant, visszanézett. Az apja a kocsi mellett állt, tartása még mindig egyenes, büszke. Az arcát már számos ránc szabdalta, de a tekintete még mindig éles volt, és tiszta.

- Ugye, én leszek az első, akinek szólsz, ha valami baj van?

Kentarou elszégyellte magát. Esküt tett az apjának, és vele magának. Majdnem az összeset megszegte, és még mindig képes az apja szemébe nézni.

- Megígérem, apa!

Az apja bólintott, és visszaszállt a kocsiba. Az autó eltűnt a férfi szeme elől, ahogy besorolt a forgalomba.

Kentarou lehunyta a szemét. Lassan indult az épület felé. Hirtelen egy villanásra oldalra kapta a fejét, és megtorpant. Csalódottan állt, és átkozta saját ostobaságát. Hogy kerülhetne ide a fiú? Azt sem tudja, ki ő. Csak egy fiatal férfi, aki hasonlít hozzá.

Már belépett az épületbe, amikor lelassultak a léptei. Megállt, visszanézett. Az üvegen keresztül jól látta az utcát. Nem állt ott a fiú, nem nevetett rá, nem vidította fel, ahogy eddig. Érezte, ahogy a keserűség felkúszik a torkán. Nem csak szánalmas, hanem hülye is. A fiú nem jelentett a számára semmit, ő sem a fiúnak, csendben elváltak útjaik. És neki ott van Sasaki és Karin is, ami épp elég sok fejtörést okoz a számára. Nem kell még a fiúra is gondolnia, semmi szükség rá. Megrázta a fejét, és indult a dolgára.

Aztán a tárgyalás közepén a fiú hangját vélte hallani, és elakadt a hangja.

- Elnök úr, jól érzi magát?

- Igen, igen. – Szinte erőszakkal kényszerítette magát, hogy a munkára figyeljen. Úgy látszott, a nap csigalassúsággal vánszorog…

Karin hozzásimult.

- Végre hazaértél! Annyira hiányoztál…

- Nem úgy volt, hogy ma anyádéknál maradsz? – Kentarou felsóhajtott. – Dolgom van ma este. El kell mennem.

- Veled megyek.

- Üzleti ügy egy versenytárssal, és nem szeretném, ha ott lennél – válaszolta keményen a férfi.

- De…

- Sajnálom. Engem is váratlanul ért, de nem utasíthattam vissza.

- Drágám, miért nem mehetek veled? – nyafogta a nő, miközben Kentarou átöltözött.

- Mint mondtam, üzletről lesz szó, amiből nem értesz egy szót sem.

- Ez nem igaz. Csendben leszek.

- Akkor meg minek akarsz jönni?

- Erkölcsi támasznak?

Kentarou nagyot fújt.

- Nem.

- Miért nem akarsz elvinni?

- Mert sok minden múlik ezen a találkozón, és nem szeretném, ha elvonnád a figyelmem.

Karin arca váratlanul megenyhült.

- Oh, hát ilyen hatással vagyok rád? Elvonom a figyelmed? – búgta.

- Többé-kevésbé. – Kentarou kikerülte, és felkapta a kabátját. – Későn jövök meg, sőt, igazából lehet, hogy egy szállodában alszom.

- Nem jössz haza ma este? – A nő csalódottnak rémlett, az is volt.

Kentarou homlokon csókolta, és felvette a cipőjét.

- Tényleg sajnálom, édesem. Hidd el, én is szívesebben maradtam volna itthon, de a munkát nem hanyagolhatom el. Százak megélhetése függ tőlem.

- Oh, igen, a kötelességeid… - Karin hangja gúnyos volt. – Hát akkor szép estét!

Kentarou a fejét csóválta, megsimogatta az arcát, mire a nő elhúzta a fejét.

- Hát jó… - A férfi vállat vont, és magára hagyta. A kocsiban felsóhajtott, és beindította a motort.

A férfi mélyet szívott a cigijéből. Most vett egy dobozzal a régi helyett, amit a kukába dobott. A falnak dőlve figyelte a fiút, aki már ügyfelekre vadászott, de még nem vette észre őt. Még… Ellökte magát a faltól. A kabátját a zakójával és a nyakkendőjével a kocsiban hagyta, az ingét mellkasig kigombolta, könyékig feltűrte. Szépen eligazított haját összekócolta, belelógott a szemébe, elég veszedelmes külsőt kölcsönözve ezzel a számára. Nem rég bement egy üzletbe, vett magának pár gyűrűt a régi szép idők emlékére. Az ezüstök szépen csillogtak az ujján, és ez jó érzéssel töltötte el. Egy kövérkés fickó állt meg a fiú előtt, beszéltek valamit, a fickó bólintott.

- Velem van – szólt oda.

A fickó rámeredt, nagyot nyelt, aztán sarkon fordult, és elrohant. A fiú lassan elmosolyodott.

- Elüldözted az egyik állandó kuncsaftom.

- Beállok a helyére. Mit szólsz?

- Azt mondtad, nem fogsz visszajönni. Kidobtam az óvszereket.

- Nem baj. Vettem újakat. Mit szólsz?

A fiú csak nézte.

- És meddig?

- Számít?

A fiú lassan nemet intett.

- Nem. Hotel?

- Menjünk! – Ahogy a fiú odaért mellé, előrehajolt, és belenyalt a fülébe. – Kívánlak!

A fiú lélegzete normálisról pillanatok alatt zihálássá vált.

- Miért jöttél vissza?

A férfi mélyet szívott a cigiből, és vállat vont.

- Összetörtem otthon a berendezést, leittam magam, hazudtam mindenkinek, és utána végiggondoltam, hogy mégis mit művelek. Könnyebb volt veled lenni, hozzád elszökni, mint rendet tenni otthon. Megnyugtatsz, kikapcsolsz. Jobb hatással van rám a szex veled, mint egy üveg szesz.

A fiú csak nézte. Olyan volt, mintha a férfit kicserélték volna. Eddig is voltak pillanatok, amikor megmutatta igazi énjét, de ez most teljesen más volt. Eltűnt a kimért üzletember, már csak a régi balhés férfi volt, akinek még a mozgása és a tartása is megváltozott. Ez tetszett a fiúnak. Most először érezte azt, hogy a férfi megmutat egy szeletet teljes, igazi valójából. Ettől boldogabb volt, mint amikor együtt lehetett vele. Rámosolygott.

- És?

- Amíg ügyes vagyok, senki nem fog rájönni. Nézz rám! A kutya sem ismer fel…

- Nem fogod megbánni?

A férfi lassan mélyet szívott a cigijéből.

- Előbb-utóbb biztosan.

- És boldog leszel így? Hazudnod kell.

- A lelkiismeretem az én dolgom. – Hirtelen megragadt a fiú kezét és berántotta egy sötét sikátorba. – Te inkább azzal foglalkozz, hogyan szerezz nekem örömet. – A nyelve már be is nyomult a fiú ajkai közé, és nekiszorította a falnak. A fiú lábai körbefonták a derekát, és ezt jóleső morgással jutalmazta. Alig tudtak kibontakozni egymás karjaiból. Mire eljutottak a hotelig, a vágytól csak egymást látták. Aztán amikor a szoba ajtaja bekattant mögöttük, egymásnak estek.

Lihegve tépik egymásról a ruhát, hogy mihamarabb érinthessék a másik bőrét. A férfi észre sem veszi, hogy mélyen beleharap a fiú ajkába, majd a nyakába, a vállába, otthagyva nyomát a testén. A fiú cserébe hozzátapad, és magához szorítja.

- Most… siess! – A fiú hangja nem több egy elfulladt könyörgésnél.

A férfi felszisszen, lerángatja a fiú nadrágját, és miközben csókolja, kikapcsolja a sajátját is.

- Óvszer – morogja a fiú.

- Nem vagyok beteg… - nyögi a férfi.

A fiú felnéz rá.

- Én… tudom, de… nem garantálhatom, hogy én nem.

- Jársz orvoshoz?

- Ne viccelj… - A fiú elszomorodó tekintete láttán a férfi gyorsan szájon csókolja, és a zsebéből óvszert halász elő. – Így jobb?

A fiú tétován elmosolyodik.

- Igen, köszönöm.

A férfi rámered.

- Hihetetlenül udvarias vagy… - Az ágyra zuhannak, aztán a fiú felnyög, ahogy a férfi az ujjaival simogatja. – Most akarlak, de olyan szűk vagy… - motyogja a nyakába.

- Ma te vagy az első…

- Tényleg? Ennek örülök… - A férfi belecsókol a nyakába. – Ez az… - sóhajtja, amikor a fiú lassan mozgatni kezdi a csípőjét. – Mindig ilyen gyorsan izgalomba jössz?

- Ne… em…

A férfi elfulladó nevetést hallat.

- Nem bírom tovább. Most azonnal benned akarok lenni.

- Akkor… mire vársz?

- Nem akarom, hogy fájjon.

A fiú arca ellágyul.

- Nem fog… Gyere! Hiányoztál…

A férfi egyenesen a szemébe néz, miközben lassú mozdulatokkal beléhatol.

- Te is… Nem fáj?

A fiú a fejét ingatja.

- Egy kicsit, de így is jó… nagyon…

- Mozoghatok?

A fiú felnevet, és a férfi csípője köré kulcsolja a derekát.

- Mégis mire vársz? – kapaszkodik az ingébe, ami végül türelmetlenségükben nem került le a földre.

A férfi még szorosabbra fonja az ölelést, a fiú teste alá nyúl, megemeli, még jobban összetapadnak. A fiú az ing alá nyúl, hogy érezze a bőrét, egyik keze a hátán, másik a férfi fenekén. A férfi zihál, ajka a fiúét keresi. Belefúrja az egyik kezét a hajába, a másikkal pedig csak szorítja. Lihegve kapkodnak levegőért, mozdulataik egyre hevesebbek, és összefolyik a veríték a bőrükön. Már nem tudni, melyik testrész kihez tartozik, összeolvadnak, és abban az egy forró pillanatban csak együtt léteznek…

Egymás karjaiban fekszenek. A fiú szinte félálomban bújik még közelebb a férfihoz.

- Jól vagy? – A férfi belecsókol a hajába.

- Igen. Soha jobban – feleli mosolyogva. Tényleg így érzi.

Felnéz a férfira. Nézi a komor arcot, amelyet lassan jobban az agyába vésett, mint tulajdon tenyerének vonalait. Hihetetlen elégedettséget érez, hiszen a férfi visszajött hozzá. Nem számít, hogy csak a szex miatt, de legalább vele lehet, érintheti, szeretheti erre a rövid időre. Ismerheti a férfit, a titkát, amelyet senki más.

- Örülök, hogy visszajöttél.

A férfi kutakodva néz az arcába, majd lassan elmosolyodik.

- Ha nem jövök, Karinnal kellett volna lennem. Te jobb választásnak tűnsz.

- Nem jó az ágyban?

- Nem erről van szó. Egy nőhöz képest… szexi, igazi csábítás. Szerencsés az a férfi, aki vele lehet.

- Akkor?

A férfi vállat von.

- Szilveszter óta minden megváltozott. Már nem tudok vággyal gondolni rá, nem érzek iránta semmit. Ha nagy néha mégis szeretkezni akar, akkor téged gondollak a helyébe. Ez elég szánalmas, nem gondolod?

- Miért nem Sasakit?

- Fogalmam sincs, csak épp… - A férfi feléje fordul, összefonódnak. – őt nem tudom elképzelni velem.

- Nem álmodozol róla?

- Valahogy olyan illetlenségnek tűnik rá gondolni, ahogy lefekszem vele.

- Miért?

- Sasaki olyan ártatlan hatást kelt. Talán ezért.

- Értem.

Hallgattak.

- Néha álmodom… - A férfi tétován kezd bele a mesélésbe. – Amikor felébredek, nem igazán emlékszem, de a testem verítékben úszik, a szívem kalapál, az egész testem forró. Nem is képekre emlékszem, csak az engem ölelő karok melegére, az ajkak lágyságára, az illatra, mely körbevesz.

- Vele álmodsz?

- Fogalmam sincs.

Megint hallgattak.

- Még a neved sem tudom… - A férfi finoman a tenyere közé fogja a fiú arcát.

- Én…

- Sssh… Meg ne mondd… Még nem jött el az ideje.

- Miért?

A férfi arca szomorú.

- Amíg nem tudom a neved, mondhatom, hogy ez a kapcsolat kettőnk között lélektelen szex csupán.

A fiú lemásolja a férfi mozdulatát, tenyere közé veszi a férfi arcát.

- Most először érzem azt, hogy valakinek szüksége van rám. Nem bánom, ha ez csak lélektelen szex, amíg veled csinálhatom.

Egymást nézik, nem szólnak. Maguk sem tudják később megmondani, melyikük alszik el előbb. Már hajnalodik, amikor a fiú felriad. Csak nézi a félhomályban a férfit, majd előrehajol, és gyengéd csókokkal borítja. Mire a férfi felébred, a fiú már minden porcikáját bejárja, az álomból hajszolja valami csodás végkifejlet felé. Összeforr vele, fölé hajol, csókolja, és magához szorítja, amikor a férfi megremeg, és felkiált. Ő maga is remeg, de most nem ő számít, hanem a férfi. Csak a férfi…

Már félig világos van odakint, amikor elválnak egymástól. Egyikük jobbra megy, a másik balra, de ezúttal pár lépés után egyszerre néznek vissza. Ám az a pár lépés már ott van kettejük között, és elválasztja őket.

Sasaki nehezen ébredt. Hunyorogva pislogott, és az álmot dörgölte a szeméből. Valami rosszat álmodott, sírt is az éjjel. Még az orrában érezte Kentarou illatát, és ettől fájón összeszorult a mellkasa. Karin nem aludt itthon az éjjel, a férfival volt. Milyen szerencsés, miközben ő itt csak szenved. Szomorúan elszégyellte magát. Milyen szörnyen viselkedik, irigy a testvére boldogságára. Kinyúlt, és levette az éjjeliszekrényre tett albumot. Bámulta a férfi kézírását a belső lapon, és szipogva törölgette a könnyeit. Tudta, hogy olyasmi után vágyakozik, amit soha nem kaphat meg.

Kentarou azon kapta magát, hogy a saját lakásába úgy lopakodik be, mint valami tolvaj. A hajába túrt, erre eszébe jutottak a gyűrűk, amiket elfelejtett levenni. Milyen marha, ilyen kis semmiségen fog lebukni! Zsebre tette őket, és lerúgta a cipőjét. Ahogy felakasztotta a kabátját, meghallotta Karin hangját.

- Drágám, te vagy?

- Én. Jó reggelt! – lépett be a hálóba.

Karin felkönyökölt. Jól látszott, hogy meztelen.

- Milyen korán hazaértél.

- Tárgyalásom van.

- Mit csomagoljak be? – Az asszony láthatóan úgy döntött, hogy szemet huny az éjszakai kihagyás felett.

Kentarou értetlenül pislogott, aztán belevágott a felismerés. Felnyögött, eltakarta az arcát.

- Jaj, teljesen kiment a fejemből. Délben megy a repülő…

- Pontosan. Európába. Mi történt, hogy elfelejtetted? A kötelességeid közé tartozik, ilyet nem szoktál elfelejteni. – A nő hangja gúnyos volt.

Kentarou a szekrényben kutakodott, és gyors átöltözésbe kezdett.

- Még van egy-két dolog, amit el kell intéznem az irodában.

- Hogy sikerült a találkozó?

- Milyen találkozó? – kérdezett vissza szórakozottan Kentarou, mert épp azon morfondírozott, melyik nyakkendő illik az ingéhez. Megdermedt. Karinra nézett.

A nő arca eltorzult.

- Hol voltál tegnap este?

Kentarou mosolyt erőltetett az arcára.

- Egy klubban. Érdekes hely, de csendes és diszkrét. Már máshol jár az agyam, bocsáss meg.

- És ezt el is higgyem? – Karin kicsusszant a takaró alól. – Miután elmentél, felhívtam apámat, és érdeklődtem nála, ő pedig másoknál. Senki nem tudott semmiféle találkozóról egyik versenytársaddal sem. Hol voltál?

Kentarou arca megkeményedett.

- Te kérdezősködtél utánam? – kérdezte.

- Mégis mit vártál? – Karin a köntöse után nyúlt. – Hogy elhiszem a hazugságod? Nagyon jól adtad a dolgot, de én született hazudozó vagyok, engem nem tudsz átverni. Mostanában olyan furcsa vagy, hogy gyanakodni kezdtem.

- Ezért hívtad fel apámat.

- Senkai-san nagyon kedves volt. Azt mondta, beszél veled, és a szavaidból úgy veszem ki, hogy meg is tette.

- Reggel ő vitt be az irodába.

- Na, látod… - Az asszony elégedett pillantást vetett rá. – Szóval?

- Nincs mondanivalóm.

- Igazán? Ne felejtsd el, hogy mit veszítesz, ha megemlítem apámnak, hogy esetleg megcsalsz, és fuccs a hozományomnak. Ugye, tisztában vagy vele?

Kentarou egyenesen rámeredt, az arca érzéketlen maszk volt csupán.

- Te most zsarolsz engem? – kérdezte halkan.

- Én? Dehogy. Csak emlékeztetlek néhány dologra. – Karin elégedetten megigazgatta a haját. – Mit is csomagoljak a hétvégére?

Kentarou végiggondolta a dolgot. Rámeredt a nyakkendőre, és visszatette a helyére. Levett helyette egy másikat, és a nyakába tette. Gondosan megkötötte, és végigmérte magát a tükörben.

- Nem kell csomagolnod semmit, mert itthon maradsz – közölte nyugodtan. 

- Mi? – A nő szinte felsikoltott.

- Nem bízol bennem. Akkor pedig semmi keresnivalód mellettem. – Kentarou egyszerűen faképnél hagyta. – Most nincs időm veled reggelizni, dolgom van. Majd valakit elküldök pár ruháért. Szép hétvégét, drágám! Ha hazajöttem, beszélünk.

Karin még akkor is meredten állt, amikor a férfi után becsapódott az ajtó.

Kentarou a kocsiban ráborult a kormányra, és sebesen gondolkodott. Valamit tennie kell, nem bukhat le! Előszedte a telefonját, és végigpörgette a telefonkönyvet. Az egyik névnél megállt, és az ajkát harapdálva töprengett. Végül benyomta a hívás gombot.

- Találkozhatnánk? – kérdezte, miest az álmos hang beleszólt. – Fél óra múlva ott vagyok nálad. Ha van valaki veled, tüntesd el. – Kinyomta, de még hallotta a másik szitkozódását.

Elmosolyodott. Ideje feleleveníteni a régi barátságokat…

Az álmos hang eközben harsányan káromkodott. A mellette fekvő apró alak nagyot ásított, és felnézett.

- Mi történt? Baj van?

- Semmi olyasmi, amit ne tudnék megoldani – felelte a férfi, és még jobban összekócolta vendége haját. – Viszont szeretném, ha szélsebesen felébrednél.

- Miért?

- Öltözz, és menj! Jön valaki, és nem akarom, hogy megismerd.

- Veszélyes?

- Az én szemszögemből nézve mindenképp, és ha felhívott, akkor bajban van. Nincs rosszabb egy sarokba szorított vadállatnál. Igyekezz!

- Úgy volt, hogy együtt reggelizünk…

- Majd legközelebb…

- Megígéred?

- Igen, csak siess! Bármelyik percben itt lehet. Eléggé kiszámíthatatlan.

Gyors kapkodás és csókváltás után a fiú elment. A férfi magára kapott egy nadrágot és egy inget, aztán cigire gyújtott.

- Senkai Kentarou… Mit akarsz tőlem? – fújta ki a füstöt, és szeme összeszűkült. Az ablakhoz lépett, és figyelte a ház felé tartó karcsú férfialakot…