5. fejezet

5. fejezet

Zenios mindössze négy napot töltött a férfival, aztán hazaindult. Egy hónappal később megkötötték a szerződést, éjszaka pedig Alama átosont a férfihoz. Mohón falták egymást, maguk sem tudván, mikor láthatják viszont a másikat.

- Megőrjít, hogy ilyen ritkán látlak – Zenios a férfi vállába csimpaszkodott.

- Kössünk egy szerződést mi is. Havonta egyszer felkeressük a másikat. Úgy is ápolnunk kell a jószomszédi viszonyunkat… - Alama elvigyorodott a kétértelmű mondaton. Megegyeztek.

Kettejük kapcsolatáról csupán Wylt tudott, de ő mélyen hallgatott. Elteltek a hónapok, évek, Alama és Zenios bizalma csak még jobban megerősödött egymás iránt. Eljött az ideje, hogy Zenios átadja a trónt az időközben férfivá érett Wyltnak.

- Mihez fogsz kezdeni, bácsikám?

Zenios elmosolyodott.

- Nagykövet leszek, persze csak akkor, ha beleegyezel.

- Lorranusban…? – Wylt mindentudón mosolygott.

- Igen.

- Néha azért meglátogatsz, ugye?

- Ránézek a körmödre, mert el ne felejtsd, hogy már Lorranus trónjának is várományosa vagy.

- Nem felejtettem el.

Megölelték egymást.

- Üzenem őfelségének, hogy vigyázzon rád, mint a szeme fényére.

- Átadom.

Hatalmas ceremónia és több napos ünnepségsorozat keretében Wyltet királlyá koronázták. Az esti bálon Alama Zenios mellé lépett.

- Jó király lesz belőle, jól nevelted.

- Igyekeztem. Beleegyezett, hogy nagykövetként hozzád költözzem.

- Végre! – Alama gyengéden rámosolygott. – Szeretlek.

Zenios arca ellágyult.

- Még soha nem mondtad.

- Most van itt az ideje. Szeretlek – ismételte meg, és gyengéden megérintette az arcát. Zenios belecsókolt a tenyerébe, és nem érdekelte, hányan látják.

- Én is szeretlek.

Összenevettek, és nem telt bele sok idő, hogy majdnem észrevétlenül elhagyják a termet. Wylt a fejét ingatta, de mosolygott, és útjára engedte őket. Zenios, Garwwodia hercege, és egykori uralkodója pár nappal később Lorranus királyához költözött, és talán még ma is élnek, ha meg nem haltak…

Vége