5. fejezet

5. fejezet

Aki a naplementét nézte a verendán ülve. Kakaót kortyolgatott, és azon gondolkodott, hogy fogja biztonságban eljuttatni a férfit a bíróságra. Nem lesz könnyű.

- Aki… - Leslie ott állt mellette, észre sem vette a jöttét. Figyelmetlen volt. Arrébb húzódott a hintaágyon.

- Nem ülsz le?

Leslie zsebre dugta a kezét.

- Beszélnünk kell. Nem halogathatjuk tovább.

Aki a kisasztalra tette a bögréjét.

- Azon gondolkodom, hogy juttatlak be észrevétlen a tárgyalásra – mondta, mintha meg sem hallotta volna a férfit.

Leslie összevont szemöldökkel, mérgesen bámult le rá.

- Meddig játszod a süketet? Nőjj már fel végre!

Aki halk sóhajjal a kisasztalra tette a bögréjét. Hátradőlt, a tarkóján összekulcsolta a kezét.

- Már rég felnőttem. Süket sem vagyok.

- Akkor?

- Csupán nem akarok válaszolni a kérdéseidre.

- Miért?

- Mert nem számítanak. Ha meglesz a tárgyalás, elválnak útjaink. Te tovább bujkálsz, én pedig folytatom a fejvadászkodást.

- És ha én válaszokat akarok? – erősködött a férfi.

- Akkor bolond vagy – felelte Aki komolyan.

Leslie nagyon lassan fújta ki a levegőt a tüdejéből. Nagyon dühös volt.

- Betörsz hozzám. A nyakamra hozod az üldözőimet. Megölöd őket. Megmentesz. Elbújtatsz. Megcsókolsz – sorolta. – A szeretődként mutatsz be. Most pedig úgy teszel, mintha ezek meg sem történtek volna. A rohadt életbe! Nézz végre rám! Tudni akarom, mi folyik itt!

Aki felállt. Nem ijedt meg a kiabálástól.

- Úgy éreztem, segítenem kell neked, hiszen én buktattalak le. Segítek neked a bírósági tárgyalásig, aztán kvittek vagyunk. A csók… az már egy másik történet. Tetszel nekem, ennyi az egész. Felejtsd el!

- Felejtsem el? – visszhangozta Leslie hitetlenkedve. – Mégis mi a francnak nézel te engem?

Aki végre ránézett. Szemeiben sötét fenyegetésként parázslott fel a vágy.

- Férfinak. Akit szeretnék leteperni, végigcsókolni, hagyni, hogy azt tegyen velem, amit csak akar. Nem vagyok az a fajta, aki behódol másoknak. Neked megtenném. Ezt jelented. Ezt látom, amikor rád nézek.

Leslie zavartan toporgott. Aki csendesen magára hagyta. A férfi szitkozódott. Utánaeredt.

- Várj! – Elkapta a karját a lépcsőnél.

- Miért? Te nem tartozol nekem semmivel. Nem jelentek neked semmit. Mire várjak? Nincs értelme. – Lerázta magáról a férfi kezét, és felfelé indult.

Leslie nézte merev mozgását, és érezte, hogy valami megváltozott benne. Miért ne? Hiszen úgyis elválnak az útjaik. De az nem az ő stílusa lenne. Szex… érzelmek nélkül. Nem… kijavította magát… szerelmeskedés. Hosszan, forrón, amíg már esdeklő kiáltás visszhangzik mindkettejükben.

- Aki…

A férfi megállt. Leslie lassan követte.

- Lehet, hogy csak kíváncsiság, csak vágy… És lehet, hogy végül én leszek az, aki behódol, de… - Tétovázott. – Tudni akarom, milyen veled.

Aki lepillantott rá. Szeme ragyogott, arca ellágyult.

- Biztos vagy benne?

- Szeretkezni akarok veled.

Aki szomorúan elmosolyodott.

- Egyetlen alkalom lesz… Gyors, felejthetetlen szexet adhatok, mást nem.

Leslie a kezéért nyúlt.

- Mi van, ha én többet akarok?

- Vedd el! – Aki magával húzta a hálószobába.

Az ajtó halkan kattant mögöttük.

Simon a tóban pancsolt, és nagyokat kacagott, akár egy kisgyerek. Äki a partról figyelte.

- Nem jössz be? Jó a víz – fordult feléje a fiú.

- Jó hideg – borzongott össze a férfi. – Gyere ki, mert begörcsöl a lábad, és megfulladsz.

- Dehogy. Minden rendben. Gyújtasz tüzet?

Äki bólintott, és arrébb sétált. Miután már kis lángokkal lobogott a kért tűz, visszasétált. Simon épp akkor jött ki, és reszketve karolta át magát. Äki halk sóhajjal pokrócot tekert köréje.

- Én figyelmeztettelek.

- Nem tudnál egyszerűen csak felmelegíteni? – morgott Simon, és a hozzábújt.

Äki leültette a tűzhöz, szárazra dörzsölte, felöltöztette.

- Éhes vagy?

- Egy kicsit.

Enni kezdtek.

- Még jó, hogy Laila kisasszony a fogadóban maradt, és nem akart velünk jönni – vélte Simon.

- Nem kockáztatja a királyi parancs semmibe vételét. A fejét vehetik, ha rosszul szólok.

Simonnak elment az étvágya.

- Lefekszem aludni – mondta.

Äki komoran figyelte, de nem szólt. Elpakolt, majd leheveredett melléje. Hozzásimult a hátához, átölelte.

- Sajnálom.

- Mennyi idő múlva érünk a fővárosba?

- Még pár nap.

Simon hallgatott.

- Miért nem mondod el, mi folyik itt? Nehezen hiszem el, hogy te tervelted ki a merényletet Őfelsége ellen.

- Ennyire butának nézel?

- Nem. Ennyire jószívűnek. Láttalak a fogadóban, és Laila Sommersby-jal is. Még egy szúnyogot se tudnál lecsapni.

- Félreismersz.

- Tévedsz. Jó emberismerő vagyok. Mondd el, kérlek! Hadd segítsek!

- Nem lehet.

- Miért?

- Halott leszek.

- Így is, úgy is az elszel, ha nem beszélsz.

Simon megint hallgatott.

- Simon, kérlek…

- Nem.

Äki morgott valamit. Belefúrta az arcát Simon hajába.

- Azt megengeded, hogy szeresselek?

Simon megrezdült.

- Äki…

A férfi maga felé fordította az arcát. Megcsókolta. Simon átfordult, hogy egész testével hozzásimuljon.

- Éjszaka olyan szépet álmodtam… - suttogta.

- Ugyanazt álmodtuk.

Lágyan simogatták egymást. Csókolóztak. Összetapadtak. Csókjuk, kezük mohó lett. Zihálásuk a másik fülében visszhangzott. Äki lerángatta a fiúról a ruhát, kikapcsolta a nadrágját.

- Most keményen csinálom – harapott Simon ajkába.

- Äki… - A fiú hozzátörleszkedett. Felkiáltott, amikor a férfi a testébe hatolt. Äki nyelve a szájába csúszott, és Simon belemarkolt a hajába. Nyögve, síkos testtel feszültek egymásnak.

- Äki…

- Igen…

- Még… Gyorsabban…

- Fájni fog…

- Nem… baj… ahh… - Simon háta ívbe hajolt, a gyönyör gyönyörű maszkot varázsolt az arcára.

Äki a mellkasának döntötte a homlokát, elakadt a lélegzete. Megrándult, ökölbe szorult a keze, felnyögött. Simon arcára pillantva már tudta, milyenek az angyalok.

Leslie keze remegett, ami láttán Aki halkan felkuncogott.

- Ideges vagy?

- Nem szokásom férfiakkal lefeküdni. Te honnan tudtad, hogy meleg vagy?

Aki elgondolkodott.

- Középsuliban már nem érdekeltek a lányok. Piszkáltak emiatt, így néha elmentem eggyel-eggyel. Jó volt, de semmit se jelentett ahhoz a gyönyörhöz képest, mint amikor a legjobb barátomra gondolva élvezkedtem.

- A szüleid?

- Nem méltányolták a dolgot, de elfogadták. Szerettek annyira, hogy áldásukat adják. Főiskolán már melegnek számítottam. Egyszer rám szállt egy banda, így átjelentkeztem az egyetemre. Ott már más volt. Lett barátom, senki sem piszkált.

- Milyen érzés?

- Azt hiszem ugyanolyan, mintha lánnyal csinálod.

- Te melyik szoktál lenni? Úgy értem…

- Általában én vagyok felül, ha erre gondolsz. Nem szeretem, ha irányítanak.

- Nekem mégis megengeded.

- Igen. Téged nem tudlak elképzelni, ahogy behódolsz. Még akkor sem, ha te azt mondtad az előbb, hogy megtörténhet.

Leslie tétován megérintette a férfi ajkát.

- Mi vonz a férfiakban?

- Az erő. A nők legtöbbje gyenge, oltalmat vár. A férfiak viszont nem szeretik, ha óvják őket. Önállóak, nem kell megvédeni őket. Ez tetszik.

- Mi tetszik bennem?

- Az a hideg szempár. Megborzongok, ha belenézek. A szád pedig… szívesen csókolnám a végítélet napjáig. A többi azt hiszem… nem tudom… - Aki vállat vont. – Ezt nem lehet elmagyarázni. Ezt érezni kell.

- Szexet ígértél. Én szeretkezni akarok.

- Nem tudom, mit jelent az utóbbi. Gyors, pörgő életet élek, mindig így volt ez. Soha nem éreztem, hogy lassítanom kellene, nehogy elszalasszak valami fontosat. A szeretkezés szerelmet jelent nekem. Még soha nem voltam szerelmes.

Leslie ujjai finoman a nyakára simultak, a kulcscsontjára csúsztak.

- Volt egy lány… jó pár éve. Szerettem.

- És?

- Meghalt. Rákos volt.

- Sajnálom.

- Rá emlékeztetsz. Ne kérdezd, miért.

Aki hozzásimult.

- Levetkőztethetlek?

- Nem állok ellen.

Aki felnevetett. Kigombolta az inget, lehúzta róla.

- Szép a tested.

- Köszönöm. – Leslie hangja elmélyült. Mélyebbről szedte a levegőt.

Aki letérdelt előtte. Lehúzta a cipőjét, a zokniját. Kigombolta a nadrágját.

- Kívánsz.

- Ettől függetlenül zavarban vagyok, de hagyom magam kényeztetni. – Leslie lehunyta a szemét. Meztelenül állt Aki előtt.

- Gyere! – A férfi az ágyhoz húzta, végigdöntötte rajta. Lerángatta magáról a pólóját, de Leslie elkapta a kezét.

- Majd én… - Simogatva vetkőztette le.

Aki remegett.

- Milyen finom a bőröd. – Leslie az ajkát a mellkasára szorította. – Teljesen más, mint egy nőnek. A száraz, sima bőr alatt a feszes izmok. Tetszik. Soha nem gondoltam, hogy tetszeni fog…

Aki átkarolta. Átfordultak. Leslie került felülre. Csókolgatta, a keze bejárta a testét. Aki türelmetlenül vonaglott, de Leslie az ágyra szorította.

- Ráérünk. Azt akarom, hogy emlékezetes legyen. Ne felejtsd el, hogy nekem ez az első alkalom.

Aki mély sóhajjal hunyta le a szemét.

- Tégy, amit akarsz. Tudom, hogy jó lesz.

Leslie ajkával végigjárta a férfi testét. Megnyalogatta a hasát.

- Igazából tapasztalatlannak érzem magam.

Aki felnyögött, amikor a férfi nyelve becsúszott a köldökébe. A hosszú ujjak, szinte finoman, körbefonták.

- Én… nem érzem így…

- Megnyugodtam… - Leslie forró leheletétől megfeszült. – Leslie… ezt… nem kell, ha nem… szeretnéd…

- De én szeretném tudni… milyen érzés… és tudni akarom, látni akarom – javította ki magát – milyen az arcod, miközben…

Aki felnyögött, ahogy a férfi nyelve végigcsúszott a merevedésén.

- Elégedett vagy? – nyögte.

- Még nem… - Leslie halkan, rekedten felnevetett. – Azért még rettenetesen zavarban vagyok.

- Ne légy! Csak mi ketten… vagyunk… Te és… én… - Aki karcsú teste megfeszült.

Leslie arca pírtól égett.

- Soha nem gondoltam, hogy… valaha is ilyet teszek…

- Elpirultál… - Aki az ujjait belefonta a férfi hajába.

- Nem tagadom. Épp leszo…

- Sssh… - Aki felhúzta. Megcsókolta. Körbefonta a férfit.

Leslie megremegett. Feltérdelt. Aki lehajolt. A szájába vette a vesszejét, hosszan nyalogatta, csókolta. Leslie hátrahajtotta a fejét. Aki doromboló hangot hallatott.

- Jó?

- Nagyon… - Leslie megragadta a vállát, és letaszította a takaróra. Vágy tükröződött átforrósodott tekintetében. Az a fajta vágy, amitől elveszted a fejed, félredobod minden józan eszed, és csak egyet akarsz… egybeforrni vele. Csókolta, simogatta a férfit, bejárta minden egyes négyzetcentijét a testének, és megtalálta minden gyenge pontját. Finoman harapta, szívta a bőrét, és közben simogatta, cirógatta.

Aki eljutott arra a pontra, amelynél azt hitte, jobb nem lehet. Tévedett. Eddig soha nem volt ilyen sürgetés a testében. Eddig mindig gyorsan megkapta, amit akart. Most nem. Leslie lassan felcsigázta, amíg el nem vesztette minden önkontrollját. Észre sem vette, hogy rekedten kiált.

- Leslie…

- Nem.

Aki durván megszorította a férfi felkarját.

- Nem szokásom kérni.

Leslie gyorsan szedte a levegőt. Egymás szemébe mélyedtek. Aki a férfi kezét a szájához emelte. Végignyalta, szopogatta az ujjait. A tekintetük fogva tartotta a másikét. Magához húzta a kezét. Megnyalta a száját, és elsötétült a tekintete, ahogy Leslie középső ujja belécsúszott. Ki-be. Soha erotikusabbat nem élt még át, mint most. Forróság öntötte el, reszketette meg. A pillantása nem eresztette a férfiét.

Leslie szeme egész kerekre tágult. Nem egy nőt kényeztetett már, de most… ez annyira más volt… Több. Aki vörösre gyúlt arca kába tekintete, vágytól reszkető tűzforró teste… olyan éteri magasságokba emelte a vágyát, amelyet eddig elképzelni sem tudott. Finoman még egy ujját csúsztatta belé, és megsimogatta a vesszejét. Aki nyöszörögve vonaglott, a tekintete lángolt. Lassan föléje emelkedett, felhúzta a lábát. Kínzó lassúsággal tette magáévá.

- Őrület! – motyogta.

- Még… - Aki hozzáemelte a csípőjét, Leslie önuralma elfogyott. Vad döféssel hatolt egész mélyre. Aki felkiáltva kapaszkodott belé. – Oh, igen… igen… Még… kérlek, még…

Leslie nyögve mozdult. Aki szűk volt, forró… elképesztő. Megfeszülő izmokkal hatolt belé újra és újra. Aki alkalmazkodott a mozgásához. Vele mozdult. Testük összetapadt, veríték csillant a bőrükön, lihegve csókolták egymást, ujjaik összefonódtak a párnám.

- Most… Leslie…

- Aki… - Leslie egész teste megrándult, hogy összekoccant a foguk. Zihálása fülbemászó dallam volt a férfi fülének. Aki elhomályosuló tekintetében saját gyönyörét látta viszont, mielőtt elhaló nyögéssel a semmibe zuhant, ahol mégis az univerzum tárult a szeme elé. Aki átölelte, ringatta. Arcán száradó könnyek nyomát érezte, és megértette, igenis létezik a szerelem minden varázsával és minden gyötrelmével.

Gyorsan teltek a napok. Äki és Simon számára túl gyorsan. Ott álltak a dombon az alattuk elterülő fővárost szemlélve. A palota velük szemben egy nagyobb dombon emelkedett, jó rálátással a völgyre.

- Eljött az idő.

- Kérlek.

- Nem.

Äki arca megrándult. A gyűrűt nézte, amely az ujján csillogott.

- Meg foglak védeni.

- Nem tudsz.

- De legalább megpróbálom.

- Ne légy bolond! – Simon feddőn csóválta a fejét. – Ne csinálj butaságot. Őfelségének tartozol hűséggel, és nem egy áruló felé, akinek hamarosan elválik a feje a testétől.

- Ne beszélj így!

Simon szomorúan mosolygott.

- Hogyan?

- Ilyen… ilyen érzéketlenül, mintha nem érdekelne az életed. – A férfi ökölbe szorított kézzel toppantott, akár egy durcás gyermek. Ebben a pillanatban nem volt fejvadász, harcos, a király bizalmasa, sem bérgyilkos. Csupán egy kétségbeesett férfi volt, aki megtalálta a boldogságot, amit nemsokára el is fog veszíteni.

Simon elfordította a fejét, elmeredt a távolba.

- Nem tehetem meg, amire kérsz, mert köt a vér szava.

- Boldogok lehetnénk.

- Nem… - Simon keserűen felnevetett. – Nem engedem, hogy az én vétkemért téged büntessenek.

- Miről beszélsz?

- Nem számít. Menjünk.

- Simon… - Äki hiába nyúlt utána, a fiú kifordult az ölelésből. Felszállt a lovára, és nekiindult. Felsóhajtott, és BlackMoon kantára után nyúlt.

- Ráérsz, Simon. Jó lenne, ha alkonyatkor érnénk a városba. Nem szeretném, ha elterjedne, hogy itt vagy.

- Senki sem ismer, soha nem jártam itt.

- De lehet valaki, aki viszont járt nálatok – Äki utolérte BlackMoon-nal. – Erre nem gondoltál?

- Nem számít. Már nem.

Szótlanul lovagoltak tovább. Már árnyékot vetettek a házak, mire belovagoltak a városba. Simon a férfi utasítására köpenyt vetett a vállára, csuklyáját mélyen a szemébe húzta.

- Miért nem állítottak meg? Mindenkit megvizsgálnak az őrök, minket meg simán továbbengedtek.

- Engem mindenki ismer – válaszolta egy kicsit keserűen Äki.

Kora este lett, mire átértek a városon a palotához. Ott már őrök állták útjukat.

- Nagyuram! – Az egyik őr felismerte, fejet hajtott.

- Sietős az utam, engedj át!

- Nem vagy egyedül, nagyuram, a kísérődet át kell kutatnunk.

- Őfelsége hivatta magához.

- Sajnálom. A legutóbbi merénylet miatt megszigorodott az ellenőrzés.

- Legutóbbi merénylet? – Äki a homlokát ráncolta. – Miről beszélsz?

- Pár nappal ezelőtt történt, nagyuram. Szerencsére Őfelsége nem sérült meg, de az egyik testőr még most is eszméletlen.

 Äki torkából furcsa hang tört elő, és Simonra kapta a tekintetét.

- Nagyuram? – Az őr a kardjára tette a kezét.

- Kezeskedem érte, engedj át! Most azonnal!

- De, nagyuram!

- Most! – Äki előrenyújtotta a kezét, a gyűrű megcsillant a fáklyák fényében.

- Nagyuram… Igenis! – Az őr félreállt, a többiek követték a példáját.

- Nem akarsz mondani nekem valamit? – kérdezte Äki, miközben leemelte a fiút a lóról, és magával vonszolta. Senki nem merte útjukat állni.

- Hol van Őfelsége? – mordult rá az egyik szolgálóra.

- A trónteremben…

Simon remegve hagyta, hogy a férfi a karjánál fogva rángassa.

- Äki…

- Igen? Akarsz netán mondani valamit?

- Kérlek… ígérd meg!

A férfi megtorpant.

- Mit?

- Őfelsége kérését teljesíteni fogod, ha a kínzókamrában végzem.

- Ne kérj tőlem ilyet!

- Kérlek…

- Nem.

Simon letörölt az arcáról egy árulkodó könnycseppet, és igyekezett lépést tartani a férfival. A trónterem üres volt, amikor beléptek, de Äki csak a trón előtt állt meg.

- Nem azt mondták, hogy itt van Őfelsége? – Simon nem mert hangosan beszélni, suttogott.

- Jönni fog – biztosította a férfi, és nem is tévedett.

A trón mögötti nagy függönyök mögül egy férfi lépett ki. Magas volt, karcsú, ám látszott, hogy izmos, szálfatartású. Fekete haja a vállára omlott. Köpenye meglibbent mögötte.

- Végre! Már kezdtem aggódni… - mondta, amikor meglátta őket.

- Kérlek, bocsáss meg, felség, amiért aggódnod kellett. – Äki meghajolt, de Simon egyenesen állt. Arcán nem látszott semmiféle érzelem, pedig igenis szíven ütötte a király megjelenése, szépsége, határozottsága, és az Äki felé áramló aggodalom. Őfelsége nem csak szolgaként tekint a férfira, hanem barátként is – állapította meg Simon, és ez meglepte, de egyben meg is nyugtatta. Nem lesz semmi baj Äki-val, ha ő már nem lesz. Lesz, aki odafigyel rá.

- Äki… - Fiatal fiú lépett a terembe, becsukta maga után az ajtót. Mosolygott. – Aggódtunk. Örülök, hogy nem esett bajod.

- Bocsáss meg, kérlek! – Ahogy Äki a fiúra tekintett, Simon azonnal tudta, hogy ő Connie.

Nem is tévedett, mert a fiú Őfelségéhez sietett, és amikor a férfi leült a trónra, azonnal a karfára telepedett. Olyan volt, akár egy angyal. Ketten együtt pedig gyönyörűek voltak. Simon torka elszorult. Christopher felsóhajtott.

- Szóval te lennél Simon de Care?

Simon nem felelt. Äki tekintete elszomorodott, ami nem kerülte el Connie figyelmét.

- Elmeséled, hol találtál rá? – fordult a férfihoz.

Äki pár szóban elmondta, mi történt, és a két merénylőt se hagyta ki. Simon felkapta a fejét, neki a férfi nem mondta, hogy megölte őket. Connie és Christopher összenéztek. A fiú odahajolt, és súgott valamit a férfinak. Őfelsége feltámadó érdeklődéssel bámulta Simont.

- Még nem szóltál egy szót sem. Felségárulással vádollak, melynek büntetése halál. Nem félsz? Mindenki fél a haláltól, de még jobban a lassú kínhaláltól… Äki?

- Sajnálom, felség, de nekem se beszélt.

Connie újra súgott valamit Christophernek. A férfi a homlokát ráncolta.

- Te tervelted ki ellenem a merényletet? Válaszolj! – Simon nem felelt. – Ketten vallanak ellened. Még így sem beszélsz? Hát, jó… Most nincs időm veled foglalkozni, de Äki gondoskodni fog arról, hogy beszélj.

Äki és Simon megdermedtek. Tudták, mi következik.

- Äki, vidd a szobádba. Nem mehet ki onnan, nem beszélhet senkivel… természetesen rajtad kívül. Egy pillanatig sem hagyhatod őrizetlenül. Megértetted?

Äki arcán értetlenség suhant át, de bólintott. Meghajolt, Simont a karjánál fogva húzta magával, amikor kimentek.

Christopher Connie-ra pillantott.

- Jók az információid?

- Bízz bennem. – Connie a lábát lóbálta.

A férfi felsóhajtott, és megszorította a kezét.

Äki egy szobába vezette Simont, aki hitetlenkedve csóválta a fejét.

- Mi folyik itt? Te tudod? Azt hittem, a kínzókamrába küld.

Äki meggyújtotta a gyertyákat, és a fáklyákat. Levette a gyűrűt, és az éjjeliszekrényre tette. Simonra nézett, tekintete üres volt, arca érzelmek nélküli.

- Tudtad, hogy ezen a szárnyon csak az én szobám van? Alattunk van a kínzókamra és a börtön.

Simon nagyot nyelt. A férfi folytatta.

- Azt ígértem, hogy mire célhoz érünk, tudni fogom titkodat. Tévedtem. Az érzelmek elhomályosították a fejem. De most lehetőséget kaptam, hogy teljesítsem.

- Äki… - Simon komolyan megijedt. Az ajtó felé hátrált, de a férfi a karjánál fogva az ágyra penderítette.

- Az előbb azt akartam mondani, hogy senki sem fog hallani…

Simon szíve őrülten kalapált.

- Mit akarsz tenni?

- Megtudom a titkaidat.

- Soha.

Äki kezében megjelent egy penge.

- Fogadjunk? – suttogta, és a kés élén táncot járt a gyertyák fénye.

Simon lélegzete elakadt. Rábízta az életét erre a férfira, és ez a férfi lesz a hóhéra…