5. fejezet

5.

            Az Akadémia jelvényével ellátott köpeny szinte suhogott, ahogy tulajdonosa sietős léptekkel haladt a folyosón.

- A Nagymester már várja – nyitotta előtte ki az ajtót az egyik őr.

- Köszönöm.

Andy elképzelni sem tudta, mi az oka, hogy Cornelius magához rendelte.

- Mi történt? – Ez volt az első kérdése, amint meglátta a férfit.

A szobában még hárman ültek, Zachet és Patricket ismerte, a harmadikról pedig azonnal sejtette, kicsoda. Cornelius már beszélt vele a „megtalált” Kovácsmesterről.

- Köszönöm, hogy ilyen gyors voltál.

- Hívtál, jöttem. – Andy együtt járta ki az Akadémiát Corneliusszal. Szoros barátság fűzte össze őket azóta is. – Ő a Kovács? – intett az állával a fiú felé.

- Darian Bryant. – Cornelius közelebb húzta a kanapéhoz. – Darian, ismerd meg Andrew Callowayt, jóbarátomat és tanácsadómat. Andy az Akadémia igazgatója és tanára.

- Helló, Mr. Calloway! – Darian elég sápadt volt, de felállt, hogy kezet fogjanak.

- Szia, Darian! Örülök, hogy megismerhetlek.

- Üljünk le! – Cornelius lenyomta a kanapé üres helyére és visszaült Zach mellé, a megszokott helyére.

Az edzés óta mindannyian lezuhanyoztak, átöltöztek. Semmitmondó dolgokról beszélgettek, míg Andy odaért. A férfi most kényelmesen elhelyezkedett és végigmérte őket.

- Mi a baj?

- Miből gondolod, hogy baj van? – Patrick, aki a Fekete Sas támadása óta szintén barátjaként tekintett a férfira, most felvonta a szemöldökét.

- Úgy néztek ki, mint akik temetésről jönnek. 

Zach, aki eddig a gondolataiba merülve ücsörgött, halkan megszólalt és pár mondatban elmesélte, mi történt az edzőteremben.

- Szoktatok még egymással álmodni? – Andy Patrickre pillantott.

- Nem. Darian?

- Nem.

- Az erődet sem érzékeled?

- Nem, bár nem tudom, hogy mit is kellene pontosan éreznem. – Darian feszülten ökölbe szorította a kezét.

- Mit érzel akkor, amikor használod?

Darian elgondolkodott.

- Eleinte fizikai rosszullétet éreztem, hányingerem volt és gyenge voltam, néha elhomályosult a világ. Amióta itt vagyok, egyszer sem használtam az erőm, olyan, mintha nem is lett volna, rossz álom lenne. Ma azonban…

- Mi történt ma, Darian?

Patrick válaszolni akart, de Zach finom jelzésére hallgatott.

- Nem tudom. Egyszer csak ott volt az erő és nem tudtam irányítani. Ő irányított és én… csak egyszerűen hagytam, mert nem tudtam, mit is kellene csinálnom. – Patrickre nézett. – Nem akartalak bántani.

- Tudom.

- Tudsz bármit az erődről?

- Mármint mire gondol?

- Magam sem tudom. – Andy a levegőbe intett. – Mi, mágiahasználók, a legtöbb esetben már egészen kicsi korunktól tisztában vagyunk azzal, kik vagyunk. A mágia velünk van, a második bőrünk, ha fogalmazhatok így.

- Nekem ez olyan, mintha skizofrén lennék.

Andy elmosolyodott.

- Az elején talán Zach is ezt érezte, nem igaz?

- Oh, dehogynem. Csak én majdnem meg is öltem valakit mindjárt az első alkalommal. Az, hogy önvédelem volt, nem sokat nyomott akkor a latban. – Zach Cornelius kezéért nyúlt. – Olyan volt… Tényleg olyan érzés volt, mintha az erőm uralkodna felettem. Hosszú idő telt el, mire teljesen megismertem és irányítani tudtam. A sors szeszélye folytán ez nem tartott sokáig.

- Ez elég rosszul hangzik.

Cornelius felsóhajtott.

- Néha, ha nem tudod kontrollálni, bánthatsz embereket és igen, ha elég erős vagy hozzá, ölni is tudsz. Ám ez nagyon ritkán fordul elő.

- Az Akadémia tanít meg minket a helyes használatára, az irányítására – vette vissza a szót Andy –, és azt, hogyan hozzuk ki belőle a legtöbbet és a legjobbat. Patrick például viharmágus, a természeti erőknek parancsol és ha nem tanulta volna meg, hogyan tartsa uralma alatt, akkor akkora vihart lenne képes alkotni, amellyel romba dönthetné a várost.

- Komolyan? – Darian a férfi felé fordult.

Patrick szerényen vállat vont.

- Buta izomagynak tűnök, aki semmire se képes, mi?

- Nem! Nem gondoltam ilyesmire! – Darian zavarba jött és félrenézett.

Andy Corneliusra pillantott.

- Szeretnéd, ha Darian megismerné az Akadémiát?

- Felmerült bennem, igen. Tudni szeretném, meddig terjed az ereje, és jó lenne, ha valaki tanítaná. Aki nem Patrick.

- Egy kis távolság a javatokra fog válni – vigyorgott Andy.

- Ezt most úgy mondod, mintha szerelmesek lennénk! – csapott feléje Patrick. Mindenki nevetett, Darian azonban még jobban összehúzta magát. Megkedvelte a férfit, tényleg nem akarta bántani és most gyűlölte a képességét, ami szó szerint elválasztotta őket egymástól.

Másnap délelőtt, amikor Dariannek át kellett volna költöznie az Akadémiára, Zach kopogott be hozzá.

- Nem kell csomagolnod.

- Miért?

- Zavargásokat jelentettek az állam déli feléből. Patrick mindjárt indul. Andynek pedig egy rebellis diákkal gyűlt meg a baja és amíg nem csinál rendet az iskolában, nem mehetsz oda.

- Értem. – Darian lerogyott az ágy szélére.

A tegnapi nap után rosszul aludt, forgolódott. Egyszer olyan hangot hallott, mintha valaki benyitott volna hozzá, de aztán képzelgésnek nyilvánította. Zach megértően bámult rá, majd nagyot sóhajtva leült mellé.

- Sajnálom, hogy rosszul érzed magad.

- Nem érzem, csak… Ez most elég rossz. Nem akarom bántani Patricket!

- Tudom. Mindannyian tudjuk. Az Akadémiát ne büntetésként fogd fel.

- Pedig pont olyan, mint amikor apám átíratott másik suliba Mendel miatt.

- Mendel volt a barátod? – Zach hallott róla már Patricktől, olvasta a jelentést is, de arra gondolt, talán a fiúnak jót fog tenni, ha beszél róla.

- Igen.

- Mióta tudod, hogy meleg vagy?

- Már elég régóta, de otthon nem mertem ilyesmiről beszélni. Apu nem túl elfogadó, mindenkiről megvan a véleménye, aki más és lényegtelen, hogy a bőröd színe fekete vagy homo vagy, neki egyre megy.

- Egyszer találkoztam vele egy fogadáson. Rendesnek tűnt.

- Nem kedvel titeket, mert melegek vagytok.

- Gondoltam. Akkor viszont miért támogatja a Rendet?

- Mert így befolyásos barátokra tehet szert.

- Értem. – Zach máris kihúzta a következő parti meghívottjainak listájáról Kirk Bryantet. Nem, mintha meg akarta volna hívni, amióta hallott róla, mit művelt Dariannel. Corneliusszal egyetemben iszonyatosan mérgesek voltak a szülőkre, és már tervbe vettek egy látogatást is a Bryant házban.

Darian törökülésben elhelyezkedett az ágyon.  

- Igazából nem tudtam, hogyan mondhatnám el nekik. Mendel meg… kedves volt és elég sok időt töltött nálunk. Apámmal ellentétben őt érdekelte, mi volt a suliban, milyen zenét hallgatok, mi a kedvenc filmem.

- Jól hangzik. – Zach a szeme sarkából mozgást érzékelt a félig nyitott ajtónál, megfeszült, aztán megérezte Cornelius könnyű illatát. Elernyedt és újra csak Darianre figyelt, pedig a folyosón már nem csak kedvese, hanem Patrick is ott állt. Mindketten nekitámaszkodtak az ajtó két oldalán a falnak és úgy hallgatták a beszélgetést.

- Az volt. Nem erőltetett semmit, és nem érzem úgy, hogy szégyellnem kellene magamat miatta. Anyám látott meg minket és utána már… mindegy volt. Apám egyikünket sem hallgatta meg, valamiért azt vette a fejébe, hogy én csábítottam el Mendelt.

- Nem keresett azóta sem? 

- Beszéltünk, de miután apám azzal fenyegette, hogy feljelenti és kivonja a tőkét is a cégükből, úgy döntöttünk, hogy nem keressük egymást.

- Szeretted?

- Azt hiszem, nem. – Darian az ujjait bámulta. – Nem feküdtem le vele. Csak csókolóztunk, meg ilyenek. Tényleg rendes volt, de nem voltam belé szerelmes, vagy ha mégis, hát, nem vettem észre. Azt sem tudom, milyen érzés. Te honnan tudtad, hogy szereted Corneliust?

Zach elmerengett.

- Mindig is szerelmes voltam belé – vallotta be. – A szülei örökbefogadtak, miután őt kitagadták. – Darian szeme tágra nyílt. – A róla készült fotókat eldugták jó mélyre, nehogy szembetalálkozzanak vele. Egyik nap megtaláltam az egyiket és… bár nem tudtam, hogy szeretem, de azt igen, hogy meg akarom ismerni. Úgy hozta az élet, hogy egyik reggel felébredtem és ott állt az ágyam mellett. Mogorva volt és hideg, mint a jég, de éreztem, hogy ez csak a felszín. Hallottál a harcról, amikor legyőzte Webstert, az előző Nagymestert? – Darian bólintott, miközben még a lélegzetét is visszafojtva hallgatta. – Meghalt volna, hogy megvédje a Rendet, a társait és engem. – Zach az ajtó felé nézett, elmosolyodott. – Meghaltam volna, hogy ő éljen.

Odakint Cornelius nagyot nyelt és a szemközti falat bámulta. Patrick ugyanígy tett, mindig lenyűgözte a két férfi közötti mély szerelem. A fülesében Chen sürgetni kezdte. Eredetileg el akart búcsúzni a fiútól, most viszont elbizonytalanodott. Cornelius érzékelte ezt, mert megmozdult. Két koppantás után belökte Darian szobájának az ajtaját.

- Hát, itt vagytok! – A szeme különösen csillogott. – Patrick jött elköszönni – mondta, így rákényszerítette a férfit, hogy kövesse.

- Sietek, Chen! – dünnyögte a helyettesének, majd megtorpant.

Darian felragyogó arccal ugrott fel.

- Azt hittem, már elmentél!

- Nem tudom, mikor jövök vissza.

- Oké. – A fiú egyik lábáról a másikra állt. – Vigyázz magadra!

- Te is. Megerősítik a védelmed, amíg nem vagyok itthon, de ha baj van, sietek haza.

- Rendben. 

Patrick habozott, majd közelebb lépett és összekócolta a haját.

- Ne szeress bele senkibe, amíg meg nem jövök!

Darian elpirult, amitől észbe kapott. Tiszta hülye, miket beszél! Sarkon is fordult és már csak az ajtóból fordult vissza.

- Vigyázzatok magatokra!

- Te is, parancsnok! – Cornelius és Zach egymást átkarolva nézett utána.

Darianre nem mert ránézni, mert attól félt, hogy akkor valami olyasmit tesz, amit később megbán. Nagy léptekkel elindult a folyosón és hagyta, hogy a munkája iránt érzett felelősség és a rutin átvegye az irányítást a szíve felett.

            Zach mosolyogva nyomta ki a telefont és nagyot nyújtózott a fotelban, ahová belekuporodott.

- Susie szerelmes – jelentette a hírt.

- Nem mondod… - Cornelius kicsit pislogott, teljesen lekötötte a figyelmét az egyik jelentés.

- A fiú észveszejtően dögös és egy rohadt bunkó.

Cornelius most már elnevette magát.

- Jól hangzik – idézte párja szavait, amiket Dariannek mondott délelőtt.

- Az, hogy dögös vagy az, hogy bunkó?

- Mint minden lány, Susie is odáig van a rosszfiúkért.

- Vettem észre. A múltkori srác a börtönből szabadult kocsilopásért! – Zach hangjában nem volt rosszallás. – Csoda, hogy anyáék még bírják. – Odasétált a férfihoz és nekidőlt az asztal szélének.

- Azon én is meg vagyok döbbenve, de miután rajtunk edződtek, Susie már meg se kottyan nekik.

- Ez igaz. – Zach felvette a jelentést. – Gépelt? Van még valaki, aki nem emailben küldi el a jelentését?

Cornelius levette a szemüvegét és megdörzsölte az orrnyergét.

- Azt hiszem, te még nem ismered Narayant.

- Narayan? Ki ő? – Zach elgondolkodott. – Az Akadémián tanult egy Narayan Layoshi nevű fiú. Ő az?

- Jó a memóriád, igen.

- Most nem tanársegéd?

- De igen. Nemrég végzett az Akadémián. Andy volt a mestere, aki szerint megbízható fiú. Ám az ereje miatt labilis és állandó felügyelet szükséges mellé, így úgy döntöttünk, az a legjobb, ha az iskolában marad.

- Nem emlékszem, hogy bármi kirívó lett volna a tudásában.

- Andy és maga Narayan is arra kért, ne beszéljek róla. A tudása miatt jelenleg csak hárman tudnak a létezéséről. Én, Andy és a testőre.

- Egészen kivételes képességgel rendelkezhet akkor.

- Bizony.

- Éspedig? – Zach utálta, ha a férfi ilyen rejtélyes volt.

- Egyszerű Bal Sagothként került be az Akadémiára, sőt, épphogy elérte a minimális pontszámot a felvételin. Az ereje viszont folyamatosan erősödik, mostanra egészen elképesztő méreteket öltött. Látja a jövőt, vagy legalábbis bizonyos jelekből tud következtetni eseményekre, történésekre.

- Ő lenne az egyik…?

- Úgy vélem, hogy igen.

Zach elgondolkodva bámult a levegőbe.

- A világ változik – dünnyögte.

- Egyre gyorsabban – értett egyet vele a párja. – Lassan követni is alig tudjuk. Narayan szerint a java még hátravan.

- Háború?

- Harcok, igen. Egyelőre ennyit tud vagy lát, nem is tudom, mi a helyes kifejezés. Tart attól, hogy megpróbálják megölni, ha rájönnek, mire képes.

- Ezért gépeli a jelentését? – Zach megszemlélte a papírra írt szöveget. – Ez zagyvaság! Te tudod, mi ennek az értelme?

- Nekem megvan a kód, ami alapján meg tudom fejteni. Az információi nem kerülhetnek rossz kezekbe.

- Te jó ég! – Nagyon rossz érzése támadt. – Képzelődhet?

- Nem, főleg, ha elolvasod ezt a levelet, amit ma kaptam. – Cornelius kihámozott egy levelet az asztalát elborító papírhalmazból. – Ralf egykori mestere küldte. Rég találkoztam vele, nem szereti a telefont, ezért levelezünk. Ne mondj semmit, tudom, hogy furcsa emberekkel veszem körbe magam, de te is köztük vagy! – Zach erre csúnyán nézett, de elvette és átfutotta. – Megdöbbentő, ugye?

- Az egyik tanácstag tiltott szertartások után érdeklődött… - olvasta a férfi.

- Narayan szerint meg akarják ölni Patricket.

- Sikerülhet nekik?

Cornelius hátradőlt a karosszékben és fáradtan felnézett rá.

- Igen.

A hangjától Zach megborzongott.