5. Egy kis probléma...

5. Egy kis probléma…

Rya a zsebébe csúsztatta a szemüvegét, és körülnézett. A szokásos rend. Sayoko szorosan melléje lépett. Ez volt az utolsó klub, ahol ma jártak. A Szerelem Istennője kirítt a többi hely közül, amiket a férfi birtokolt. A vörös és fekete színek domináltak, az egész teremből bujaság és szenvedély sugárzott.

Sayoko elmosolyodott. Erre számított. Már megfigyelte, hogy mennyire mások is ezek a klubok. A Lótusz meghittséget, otthonosságot sugallt, a Titánium erőt és hatalmat, míg az Istennő uralhatatlan vágyakat. Olyan volt ez, mintha egyszerre látta volna Rya különböző arcait.

A férfi ránézett, körbemutatott.

- Íme, az Istennő. Isten hozott!

Sayoko lassan középre sétált.

- Vártam, hogy ilyen lesz – mondta. Mosolyogva fordult a férfi felé. – Négy bárod van, mindegyik más, és mégis mindegyik te vagy. Kezdem érteni, miért is tetszel annyira. Annyi arcod van, hogy soha nem foglak megunni.

Rya vállat vont, és éppen válaszolni akart, amikor az irodából egy férfi sietett oda hozzájuk.

- Helló! Már vártalak – nyújtott kezet főnökének.

Kezet fogtak, Rya bemutatta Sayokót.

- Carlos, ő itt Akechi Sayoko. Sayoko, az úr Carlos Alighieri, az Istennő üzletvezetője.

Sayoko udvariasan bólintott, Carlos viszont rávigyorgott.

- Hallottam már rólad. Szinte mindegyik vendégünk érdeklődik utánad. Tudni akarják, nem akarsz-e egy este itt is fellépni. Mona, az énekesnőnk kezd féltékeny lenni.

- Nincs miért – rázta a fejét a férfi. – Rya biztosan jól döntött, amikor Monát felvette ide. Körbejárhatok, amíg ti megbeszélitek a megbeszélnivalót? – pillantott Ryára.

- Parancsolj! – intett szét a férfi mosolyogva. Sayoko lágyan megérintette a kezét, majd egyenesen a színpad felé vette az irányt.

Carlos utánanézett.

- Tényleg olyan tehetséges, mint amilyennek mondják? – kérdezte.

- Mindjárt meghallgathatod – felelte Rya talányosan. – Már végigénekelte a Szkarabeuszt és a Titániumot is. JoAnn és Kousuke el voltak bűvölve tőle.

- Mona azt mondta, ma beugrik. Beszélni akar veled – jegyezte meg Carlos, ahogy az iroda felé tartottak.

- Már megint pénzre van szüksége? – komorodott el Rya.

Carlos a vállát vonogatta, úgy tett, mintha semmiről sem tudna.

- Nem kötötte az orromra.

Rya elhúzta a száját, és még az ajtóból visszapillantott Sayokóra. Intett neki, mire a férfi nevetett, és leült a zongorához. Még le sem ültek az irodában, amikor felhangzott az Egyetlen éjszaka? nyitódallama. Rya megborzongott. Döbbenetesnek érezte, hogy Sayoko minden helyen egy olyan számot énekel, amely tökéletesen illett a helyhez, a hangulathoz.

Carlos fülelt.

- Fantasztikus hangja van. Nagy szerencséd van vele.

Rya legszívesebben felnevetett volna. Remélte, Carlosnak nem tűnik fel lángba boruló arca.

- Valóban – felelte nyugodtan, reményei szerint kifejezéstelen hangon. – Kezdhetjük?

- Bocsáss meg, természetesen. – Carlos odahúzott egy széket, és leült mellé. Összedörzsölte a két tenyerét. – Ugorjunk neki!

Rya a papírok fölé hajolt. Sayoko hangja körbeölelte.

Sayoko legszívesebben táncra perdült volna. Felállt a zongorától, és kézbe vette az egyik gitárt. Lehuppant a színpad szélére, és felhangolta. Hangja végigszárnyalta az üres termet, visszaverődött a falakról. Döbbenetes volt. Sayoko pedig énekelt – hangja vad érzelmekről, soha meg nem szűnő vágyakról szólt. Annyira belemerült a zenébe, hogy csak akkor vette észre a fekete szépséget, amikor már szinte előtte állt. Elhalt a kezében a gitár.

- Te vagy Akechi Sayoko? – kérdezte a lány.

Felállt, bólintott.

- Igen. Te pedig Mona, ha nem tévedek.

A lány még közelebb lépett. Hosszú ébenfekete haja volt, sötét titkoktól terhes fekete szeme, nyúlánk, formás alakja, csokoládébarna bőre. Az egész nő maga volt a szenvedély. Sayoko megértette, miért az Istennő az Arany Lótusz után a legtöbb bevételt hozó klub. Ezért a nőért érdemes volt éjszakákat itt tölteni. A hangja egész rekedtes volt, megborzongatta a bőrét. Más hatással azonban nem volt rá. Mona viszont egész közel ment hozzá. Kezével végigsimított Sayoko mellkasán.

- Sokat hallottam már rólad – mondta, és csábítónak szánt pillantással nézett fel rá félig lehunyt szempillái alól.

Sayoko ellépett tőle, és visszatette a gitárt a helyére.

- Igazán? – kérdezte közömbösen. – Remélem, csupa jót.

Rya a sötétbe burkolózó bárpulttól nézte őket. Önkéntelenül is elmosolyodott. Nem volt vak, látta, mit csinál Mona, de azt is látta, mit Sayoko. Carlos felsóhajtott, amikor meglátta a nőt.

- Megérkezett – húzta el a száját.

- Sok gond van vele?

Carlos megdörzsölte az arcát. Ryának egy pillanatra eszébe jutott saját borostától kipirosodott bőre, de aztán inkább a válaszra koncentrált.

- Nem akarok panaszkodni rá, mert sokan vannak, akik csak miatta járnak ide, de… Kezd egyre beképzeltebb lenni, ha használhatom rá ezt a kifejezést. Szombaton, ha nem lépek közbe, felpofozza Chiakit csak azért, mert más dalt kezdett el, mint amivel ő akart kezdeni. Pedig tudod, hogy előzetesen megbeszéljük, mivel kezd a zenekar. Előtte meg összevitatkozott az egyik háttérénekessel. Ez nekem már sok.

- Beszélek vele – ígérte Rya, és hozzájuk sétált. Carlos követte.

Rya azon gondolkodott, hogy tudta vonzónak találni Monát, amikor Sayoko… oh, igen…

- Helló, Mona – köszöntötte a lányt.

A nő megperdült, és elmosolyodott.

- Rya, végre! Mostanában alig látlak – fenyegette ujjaival a férfit, és hozzádörgölőzött. Szájon akarta csókolni, de a férfi eltolta magától.

- Carlos azt mondta, beszélni akarsz velem.

Mona dühösen nézett rá. Nem válaszolt, így Rya hangja hűvös lett.

- Nehogy azt hidd, hogy a végtelenségig fogom fizetni a tartozásaidat a kaszinóban. Nem én vagyok a jótündér!

Mona jeges arccal állt előtte.

- Ennyit igazán megérdemlek! – sziszegte.

Rya felvonta a szemöldökét.

- Sokkal többet fizetek ki neked, mint amennyit érsz, kedvesem. Mondtam én valaha is, hogy nem tudok helyetted más énekest alkalmazni? Ehhez tartsd magad!  - dörrent a hangja.

Sayoko megbűvölten bámulta. Ezt a Ryát nem ismerte, de tetszett neki. Nagyon is. Mona éppen ekkor viszont rá mutogatott manikűrözött körmeivel.

- Azt hiszed, hogy ekkora tehetséggel ott marad majd a Lótuszban? Kap majd jobb ajánlatot, és lelép, ahogy Stephanie. Ne légy olyan nagyra vele!

Rya jeges arccal meredt rá, csak Sayoko látta rajta, milyen dühös.

- Kapott jobb ajánlatot – szűrte a fogai között. – Lehetőséget kapott, hogy lemezt készíthessen a White Horse-nál, ő mégis maradt. Nem mindenki olyan, mint te és Stephanie.  

Sayoko csodálkozva pislogott. Sejtelme sem volt, hogy Rya tud az ajánlatról, amelyet a lemeztársaság kínált fel neki pár hete. Habozás nélkül visszautasította, jól érezte magát a Lótuszban, nem tört nagy babérokra. Aztán el is feledkezett róla, így Ryának sem mondta el. A férfi mégis tudott róla, de egy szóval sem utalt rá.

Sayoko összeszorult szívvel bámulta. Egyre inkább megismerte a férfit, egyre újabb tulajdonságait látta meg, egyre újabb arcaiba szeretett bele, és egyre fontosabb lett a számára. De vajon Rya jól érzi magát mellette? Egymásra néztek, és Sayoko megkönnyebbülten sóhajtott. Rya tekintetében bizalom és szeretet ragyogott.

Mona felkiáltott.

- Szemét! Azt hiszed, ez mindig így lesz? Hát, jó! Nem akartam, de akkor vegyünk búcsút egymástól. Lizzie McGuire majd úgy méltányol, ahogy megérdemlem.

Rya arca elsötétült.

- Viszlát! – vicsorogta. – Az utolsó fizetésed majd átutalom. Sok szerencsét!

Mona kimeredt szemmel sikított fel, majd sértetten elrohant.

- De, főnök! – Carlos rémülten felnyögött.

Rya leintette.

- Elég! – mordult fel. – Az Istennő meglesz nélküle is.

- Rengeteg vendég csak miatta jött ide – tiltakozott Carlos hevesen.

Főnöke feléje fordult.

- Nem érdekel! – közölte fagyosan. – Nem fogok úgy ugrálni, ahogy ő fütyül. Elmúltak azok az idők.

- Most mit csinálunk? – túrt a hajába tehetetlenül Carlos.

Sayoko Rya mögé lépett, és hátulról átölelte a derekát. Az állát a férfi vállára hajtotta, onnan mosolygott rá az üzletvezetőre.

- Mona jó énekes, de azt nem hiszem, hogy pótolhatatlan lenne.

Rya automatikusan megsimogatta a férfi haját, és másik kezét a férfiéra simította.

- Én is így gondolom – értett egyet vele.

Carlos szeme tágra nyílt, ahogy rájuk meredt.

- Ti… együtt… - motyogta.

Rya arca enyhén elpirult, de meg sem próbált kibontakozni az ölelésből Sayoko legnagyobb megelégedésére.

- Miért? Talán probléma? – érdeklődött nyugodtan, de csak Sayoko érezte, hogy ideges.

Carlos a fejét rázta.

- Én már semmin sem lepődöm meg – közölte. – A magánéleted nem tartozik rám. Te vagy a főnök amúgy is.

- Végre valaki észreveszi – motyogta Rya elégedetten.

Sayoko kuncogott. Egymásra pillantottak, elnevették magukat. Carlos viszont értetlenül ráncolta a homlokát, úgy morogta.

- Ahelyett, hogy itt nevetgélnétek, inkább találjatok ki valamit. Mona nélkül becsukhat a bazár.

- Hozz inkább két ásványvizet, ahelyett, hogy itt kárálsz. Mi addig kitalálunk valamit –ígérte Rya.

Carlos morgolódva elviharzott, hogy a konyhából hozzon két üveget. Rya megfordult, és belefúrta az arcát Sayoko nyakába.

- Most mi a francot fogok csinálni? – mormolta.

A férfi rámosolygott.

- Ki fogsz találni valamit – biztatta.

Rya viszont még mélyebbre bújt az ölelésbe.

- Veled szerencsém volt, szinte az ölembe pottyantál, de… - Felnézett. Sayoko hátravetett fejjel kacagott.

Értetlenül kapaszkodott belé. A férfi lepillantott rá. A tágra nyílt, csodálkozó szempár ellágyította az arcát. Bár megfogadta, hogy a bárokban tisztességes távolságot tart majd Ryától, úgy érezte, ezt most képtelen lesz betartani. Nem akarta megcsókolni, hiszen nem akarta zavarba hozni, most azonban be kellett látnia, hogy muszáj… Meg kell csókolnia, be kell innia az ízét, az illatát, a vágyát.

Rya ajka sebes volt délelőtti csatározásuk nyomán, de ez sem tarthatta vissza. A férfi szája elnyílt, amikor a nyelve megérintette. Oly őszinte bizalommal simult hozzá, ami egészen meghatotta. Lágyan csókolta, pillekönnyűen, miközben igyekezett visszafogni magát. Gyengéd mosollyal az arcán húzódott hátrébb, és két tenyere közé fogta Rya arcát.

- Meg fogod találni a megoldást – jelentette ki határozottan.

Rya halkan elnevette magát, bólintott.

- Köszönöm, hogy ekkora bizalommal vagy irántam. Kitalálok valamit – sóhajtotta. Aztán kibontakozott Sayoko karjaiból, és elkiáltotta magát. – Carlos, hol vagy már?

- Bocsánat, jövök!

Carlos tétován jött feléjük, ezért biztosak voltak benne, hogy az előbb tanúja volt összeborulásuknak, és mindent látott. Elvették az ásványvizes palackokat, és lehuppantak a színpad szélére. Carlos odahúzott egy széket a közeli asztaltól, és onnan meredt rájuk.

- Mi lesz most, főnök?

- Te mit mondasz? – vonta fel a szemöldökét Rya.

- Vissza kell hívni Monát! Nélküle elvesztünk.

Sayoko a fejét csóválta.

- Mindenki pótolható.

- De nem Mona! – csattant fel Carlos nyugtalanul. Neki az volt a dolga, hogy a legjobb minőséget biztosítsa a szórakozni vágyóknak, és mivel a legtöbben Mona miatt jöttek ide, neki kutya kötelessége volt teljesíteni a kívánságukat.

Rya nyugtatólag emelte fel a kezét.

- Sayokónak van igaza. Pont te panaszkodtál Monára. Örülnöd kellene, hogy végre elment.

- De nem örülök – pattant fel Carlos, és fel-alá kezdett járkálni a parketten. – Bár nem kedveltem Monát, ez nem jelenti azt, hogy rossz énekesnek tartom. Kell nekünk az a szenvedély, amely sugárzik belőle.

Rya elgondolkodva forgatta az üvegét.

- Szenvedély? – ismételte, aztán váratlanul felpattant. – Van egy ötletem! Gyere, Sayoko, menjünk!

- Rya… - nyöszörögte Carlos kétségbeesetten.

- Majd felhívlak – intett neki Rya, és kivonszolta a bárból énekesét.

A férfi engedelmesen követte. Rya gyalog vágott neki az utcának. Távolabb hagyták a kocsit, mert sétálni akartak, viszont így most keresgélni kellett. Rya azonnal a kormány mögé pattant, Sayoko beült melléje. Nem kérdezősködött, mert biztosra vette, hogy a férfi majd úgyis elmagyarázza, mi jutott eszébe.

Rya a külváros felé vette az irányt, és közben – ahogy Sayoko gondolta – megmagyarázta váratlan sugallatát.

- Amikor Stephanie elment, csináltam pár meghallgatást. Bár egyikük sem illett a Lótusz hangulatához, egy fiatal lányt megjegyeztem magamnak. Carmine Ranmarunak hívják, elbűvölően bájos teremtés. Csak szórakozásból jelentkezett, mert amúgy egyetemre jár. Elbeszélgettem vele. Ha jól emlékszem, egy kis bérházban lakik harmadmagával. Két barátnőjével osztozkodik a kétszobás lakáson, az ő biztatásukra jött el a meghallgatásra is. – Fél szemmel Sayokóra pillantott. – Mielőtt eszedbe jutna megkérdezni, mondom, hogy nem feküdtem le vele. Vőlegénye van, és hűséges típus.

A férfi nevetett.

- Valahogy sejtettem. Te nem az a fajta vagy, aki csak úgy az ágyába rángat fiatal lányokat.

- Ezt vehetem bóknak? – csillant meg Rya szeme. Befordult egy utcába, és hirtelen kanyarral leparkolt. – Ezt nem hiszem el…

Sayoko eközben a fejét csóválta.

- Legközelebb én vezetek – jelentette ki. – Még egy ilyen és szívrohamot kapok.

Rya azonban oda sem figyelt rá, kiugrott a kocsiból, és az utcán sétáló fiatal pár után kiáltott.

- Carmine!

A lány megfordult. Elmosolyodott, amikor felismerte a férfit. Mondott valamit a mellette álló férfinak, aki bólintott. Sayoko is kiszállt, és csatlakozott Ryához. Carmine-ék bevárták őket.  

- Régen láttalak – ölelte meg barátságosan Ryát, majd bemutatta a férfit a párjának.

A férfi bólintott.

- Carmine mesélt magáról. Örvendek. Yasude Kenshin vagyok.

Rya Sayokóra mutatott.

- Ő itt Akechi Sayoko. Ismerkedj meg Carminne-nal és Kenshinnel.

Carmine várakozva nézett Ryára.

- Azt hittem, találtál énekest – mondta. – Legalábbis úgy hallottam – tett hozzá gyorsan.

A bártulajdonos Sayoko vállára ejtette a kezét.

- Itt áll előtted – mosolygott. – Sayoko az Arany Lótusz énekese.

- Gratulálok! – A lány őszinte mosolya megértette Sayokóval, miért emlékezett ennyi idő elteltével is főnöke a lányra. Carmine ugyanis láthatóan őszintén örült, hogy megoldódtak a férfi gondjai, még ha nem is őt vette fel a bárba.

- Köszönöm – hajtotta meg a fejét. – De most kérni jöttünk. Kérlek, hallgasd meg Ryát.

A férfi felsóhajtott.

- Őszintén szólva, te jutottál először az eszembe – vallotta be. Elmesélte problémáját az Istennővel.

Carmine szeme felragyogott.

- A Szerelmes Istennő? – ragadta meg Kenshin karját izgatottan. – Komolyan? Te rám gondoltál?

- Igen. Holnap délelőtt alá is írhatnád a szerződést, ha vállalod.

Carmine felsikoltott, és vőlegénye karjaiba ugrott. Sírt és nevetett egyszerre. Pontosan tisztában volt vele, mekkora lehetőség hullott az ölébe. Miután megnyugodott, és megegyeztek, hogy a lány másnap felkeresi Carlost a klubban, elbúcsúztak egymástól.

Sayoko átkarolta Rya vállát, és mosolygott.

- Még mindig meg tudsz lepni – mondta.

- És ez baj? – simult hozzá Rya nevetve.

Teljesen felszabadultan viselkedett most, hogy megoldódott a gondja, és kettesben volt a férfival. Sayoko rávigyorgott.

- Menjünk haza! – javasolta. Elmélyült pillantást vetett a férfira, aki ettől fülig vörösödött. – Itt az ideje, hogy úgy igazából a magamévá tegyelek – mormogta Rya szájába, mielőtt megcsókolta volna. Cseppet sem zavarta, hogy az utcán állnak, és egy idős nénike felháborodott pillantással siet el mellettük. Összesimulva csókolóztak, mintha rajtuk kívül senki sem számítana.