5. Békekötés - egy éjszakára

5. Békekötés – egy éjszakára

Naoya lassan a hátára fordult és a plafonra meredt. Hűvös volt a szobában, és cigarettafüst szagát érezte. Az ablak felé nézett. A teraszajtóban Raitou ücsörgött cigivel az ujjai között. Nem viselt egyéb ékszert, mint a piercingjeit, és egyéb ruhát a kopott farmerjén, szakadt pólóján kívül.

- Raitou… - Naoya lassan ülő helyzetbe húzta magát.

- Feküdj vissza! – sóhajtotta a fiú. – Még nem vagy jól! – Szokatlanul szelíd volt a hangja.

- Mit keresel itt? – Naoya a figyelmeztetés ellenére kimászott az ágyból, és odabotorkált hozzá.

Raitou felkuncogott és öccse felé fordította az arcát. Az arccsontja feldagadt, az ajkán csúnya seb volt.

- Soha nem ütött meg – mondta keserűen. – Soha nem próbált meg korlátozni… és akkor jöttél te. Azért a pofonért ez volt a büntetésem – mutatott az arcára.

- Kyuuji? – motyogta Naoya rémülten, amikor felfogta, miről van szó.

- Hát persze… - szívta meg a cigit Raitou. Kérdőn Naoya felé nyújtotta, de a fiú a fejét rázta.

- Sajnálom. Én nem akartam. Bocsáss meg!

Raitou bánatos pillantást vetett rá.

- Erről szokj le! Utálom, hogy mindenért bocsánatot kérsz. Megérdemeltem, kész, vége, pont.

Naoya már nyitotta a száját, de végül csak tehetetlenül vállat vont. Letérdelt Raitou mellé, és nekitámaszkodott a fiú vállának.

- Mindig ilyen voltam – magyarázta halkan. – Nem tudok megváltozni.

- Akarnod kellene. Igazán akarni – mondott ellent Raitou. – Nem hagyatkozhatsz mindig másra. Nem bízhatod magad a jóindulatukra. Meddig tűröd még, hogy bokszzsáknak használjanak?

Naoya összekuporodott.

- Most olyan más vagy – nézett fel a fiúra. Raitou elnyomta a csikket.

- Ne szokj hozzá!

Naoya bólintott. Raitou óvatosan feltérdelt és a karjaiba vette. Lefektette, még be is takarta. Naoya erőtlenül tiltakozott, de semmi haszna nem volt.

- Nem értelek – vallotta be végül.

Raitou arcát árnyék takarta.

- Aludj! Most pihenésre van szükséged.

Naoya az oldalára fordult. Raitou felvette a cigisdobozt, a hamutartót és az öngyújtót, aztán csendesen elhagyta a szobát. Naoya kibámult a nyitva felejtett teraszajtón. Nem bírta sokáig. Felkelt. Előszedett egy nem használt, sima füzetet és egy ceruzát. Elfoglalta Raitou helyét. A hajnal ott találta magzatpózba gömbölyödve. Aludt, a füzetet a mellkasához szorította. Arra riadt, hogy Kyuuji megrázza a vállát.

- Naoya-kun, ébredj!

A fiú felült. Álmosan dörzsölte a szemét. Nagyot nyújtózott.

- Jó reggelt! – mosolyodott el.

Kyuuji a padlóra esett füzetet nézte.

- Nem értem… - rázta a fejét, és magára hagyta az értetlen Naoyát.

Naoya felvette a füzetet. Elnagyolt vázlat volt a motorján ülő, cigarettázó Raitou-ról. Elszégyellte magát. Darabokra tépte a lapot, és a kukába dobta. Elindult reggelizni. A lépcsőn összeütközött a felfelé rohanó Raitou-val. Rámosolygott, de csalódnia kellett. Naoya szomorúan állt. Elment az étvágya.

Yuiko egy tálcával épp hozzá indult, amikor felfedezte a lépcsőn.

- Naoya… Jó reggelt! Itt a reggelid – mosolygott.

Naoya azonban a fejét rázta, és felrohant a szobájába. Mielőtt becsapta volna az ajtót, még látta a dzsekiben elviharzó Raitou-t. Bezárta az ajtót, és hassal az ágyra vetődött. A párnát püfölte dühödten. Yuiko hiába kopogott az ajtón, nem volt hajlandó szóba állni vele. Egész nap nem mozdult ki. Yuiko a kezét tördelte, amikor Kyuuji hazaérkezett. Naoya viszont a férfival sem beszélt. Nem is evett egész nap.

Késő este volt már, amikor Raitou hazajött. Értetlenül meredt a kivilágított házra, ilyenkor már csendes szokott lenni a ház. Apja és Yuiko még beszélgettek. Nem tudták, mit tegyenek Naoyával. Raitou dühösen felmordult, amikor meghallotta a történteket.

- Már megint… - mormolta.

A konyhába sietett, egy tálcára rizst, tésztát, szószt pakolt teával meg gyümölccsel. Felvitte az emeletre, de meg sem próbált kopogni Naoya ajtaján. A szobája teraszáról a tálcát egyensúlyozva átmászott a fiúhoz és egyszerűen besétált hozzá.

- Tiszta hülye vagy! – csapta le a kaját az asztalra.

Naoya döbbenten ült fel az ágyon. Úgy meredt rá, mintha kísértet állt volna előtte.

- Anyád halálra aggódja magát, te pedig adod itt a hattyú halálát. Térj észhez! Egyáltalán mi bajod van?

Naoya a fejét rázta. Raitou nagyon csúnyán nézett rá, de végül nem mondott semmit. Távozott arról, amerről jött. Naoya visszadőlt az ágyra. Tudta, hogy Raitou-nak van igaza. Változnia kell. A gond csupán az volt, hogy ő úgy érezte, még nem áll készen rá. Félt is. Félt attól, hogy elutasítják vagy megszólják. Az jobban fájt neki, ahogy Raitou viselkedett vele. Olyan akart lenni, mint ő, de a józan esze azt súgta, hogy az nem lenne jó. Patthelyzet alakult ki. Naoya halk sóhajjal lassan kimerült álomba zuhant.

A másik szobában Raitou dühödten rángatta magáról a ruhát, és átvonult a fürdőszobába. A zuhany alatt állva a fogait csikorgatta és átkozta a percet, amikor apja életébe betoppant Minagawa Yuiko. Legfőképp Naoyára szórta átkait, aki szende ártatlanságával alaposan felbolygatta az életét. Az életét, amely már addig is elég bonyolult volt, de most szinte labirintusnak tűnt a megoldásra váró feladatok miatt.