4. fejezet

4.

            C. J. borzongva nézte az asztalon kiterített kígyót.

- Szép példány – dörzsölte össze a kezét a dr. Annan, aki foglalkozása szerint herpetológus volt, kizárólag kígyók tartoztak a szakterületébe. - Eunectes murinus. Zöld vagy nagy anakondának is nevezik.

- Ha maga mondja…

- Nem kedveli a hüllőket, igaz?

- Különösen azokat nem, amelyek meg akarnak enni.

A doktor hümmögött.

- Felboncoltam. Kisebb rágcsálók, egy macska, és egy félig megemésztett madár volt a gyomrában, ami egy ekkora kígyónál olyan, mint a nagy semmi.

- Engem szemelt ki?

- Előfordult már, hogy óriáskígyók lenyeltek kisebb termetű embereket, de ilyen eset ritkán fordul elő. Általában megelégednek azzal, hogy megfojtják az áldozatukat. Jelen esetben viszont elég éhes lehetett…

- Értem. – C. J. határozottan rosszul volt. – Ez milyen hosszú?

- Lemértük. – A doktor a jegyzeteibe pillantott. – Pontosan négy egész huszonkét méter és kilencvenkettő egész négy kilogramm.

- Le tudott volna nyelni?

- Nem tudom. Maga, nyomozó, elég kistermetű és szikár alkatú. Lehetséges, de nem akarok valótlanságot mondani.

- Ha engem nem is, de a kertészemet, aki százötven centi magas sincs, és alig negyven kiló, őt simán meg tudta volna enni, igaz?

A doktor hümmögött, nem bólintott rá, de nem is cáfolta meg.

- Ön szerint honnan került a kertembe?

Annan kedvetlenül elhúzta a száját.

- A zöld anakonda elsősorban Dél-Amerikában őshonos, annak is a trópusi éghajlatú területein. Nem hiszem, hogy vadon élő példányról van szó. Annak ellenére, hogy az anakonda agresszív viselkedése miatt nem ajánlott terráriumi tartásra, sajnos, mindig vannak olyanok, akik ezt nem veszik figyelembe. Ajánlom, hogy nézzék meg, kiknek a tulajdonában vannak kígyók, főleg anakondák vagy más óriáskígyók, és nem tűnt-e el valamelyik. Ne számítsanak viszont arra, hogy bárki bevallja, ha eltűnt a terráriumából.

- Miért is nem lepődök meg? – sóhajtotta C. J. Kezet nyújtott. – Számíthatok egy írásos véleményre, doktor?

- Természetesen. Örömmel. Ez a példány gyönyörű. Lehet, hogy írok róla egy cikket.

- Ez már a maga dolga, doktor. Szép napot!

- Viszontlátásra, nyomozó!

C. J. mély levegőt vett, amikor kiért az utcára. Ilyenkor kifejezetten sajnálta, hogy nem dohányzik. Jó lett volna valamilyen feszültség levezető. Elvigyorodott, mert erről azonnal Ellery jutott az eszébe. Nekidőlt a kocsijának, és zsebre dugott kézzel bámulta az arra járókat.

Ellery annak ellenére, hogy elsőre egy kőszívű bunkónak tűnt, nagyon megértő és kedves volt vele. Ő pedig mivel éppen lelki válságban volt, jobban megnyílt neki, mint eddig bármelyik szeretőjének. Rossz ötlet volt. Nem azért, mert a férfi eddig visszaélt volna a bizalmával, hanem azért, mert ez megtörténhetett, és a vész ott lebegett a feje fölött Damoklész kardjaként. Hogyan bízzon meg egy olyan férfiban maradéktalanul, akit gyilkossággal gyanúsít, és felmerült korábban a maffiával való szoros kapcsolata? Eddig sem egyszerű élete még jobban összekuszálódott. Mit tegyen? Mi lenne a helyes? Természetesen szakítani vele. Ám, ha arra gondolt, hogy éjszakái újra magányosan fognak telni, elkedvetlenedett. Tudta, hogy előbb- utóbb ez meg fog történni, mégis húzta- halasztotta a dolgot. Csak még egy napot, még egy éjszakát…

- Ő vajon miért van velem? – tette fel magának a kérdést félhangosan. Igen, ez elgondolkodtató volt. Mit akar tőle egy olyan befolyásos férfi, mint Ellery Morell? Pénze van, hatalma is. Szexet? Bárkitől megkaphatja, a diszkrécióval persze akadhatnak problémái. De mi egyebet? A szeme összeszűkült. Oh, igen, csak egyetlen lehetséges megoldás volt: információkat…

- Nyomozó!

Felrezzent. Egy járőrautó állt meg mellette.

- Jól van?

- Igen, kösz. Csak elgondolkodtam.

- Hallottuk, mi történt! Kígyóval úszott? – vigyorodott el az őrmester.

C. J. vállat vont.

- Most már viccesnek tűnik, de akkor ott nem.

- Jó, hogy gyorsan reagált, és le tudta lőni a dögöt.

- Igen, jó.

Pár percet még beszélgettek, aztán C. J. visszaindult a kapitányságra. Bekopogott a hadnagyhoz, miután Frant nem találta bent.

- Fran?

- Terepen. Mi volt a szakértőnél?

- Utánanézek a magánházaknál levő kígyóknak. Nem sok esélyem van, hogy bejelentették az eltűnését. Valószínűleg a környékről lépett meg.

Alex komoran bólintott.

- Rendben. Egyéb?

- Semmi. Yannis elcserélte velem az ügyeletet, szóval ma este ő lesz bent. – Yannis Becker az egyik újonnan kinevezett nyomozó volt az osztályon.

- Igen, tudom. Tőlem kért rá engedélyt. Nem jössz át vacsorára?

- Kösz, de inkább otthon maradok.

- A céggel mi a helyzet?

- Megoldom.

Alex hátradőlt.

- Nem ezt kérdeztem. – A hangja ugyanolyan hűvös volt, mint amilyen védekező a férfié.

- Nincs gond.

- Ha bármi lenne, elmondanád?

C. J. habozott.

- Nem.

Alex felsóhajtott.

- Legalább őszinte vagy. Ezt szeretem benned. – Egyenesen a szemébe nézett. – Tudsz aludni?

- Persze.

- Tudom, hogy a gyerekgyilkosságok eléggé megviselnek.

- Jól vagyok.

- Nem akarsz beszélgetni kicsit dr. Martinezzel?

- Nem szükséges.

Alex a cigarettás dobozát keresgélte. Rágyújtott.

- Nincs szükséged szabadságra sem?

- Nincs.

- Még mindig úgy gondolod, hogy Carla Pritchard-ot nem Ellery Morell ölte meg?

C. J. remélte, hogy az arca kifejezéstelen.

- Igen.

- Miért?

- Megérzés.

- Tisztelem a megérzéseidet, ahogy mindegyik nyomozómét, de ezúttal úgy érzem, tévedsz.

- Nem.

- És ha mégis?

C. J. keze ökölbe szorult.

- Akkor visszaadom a jelvényemet.

Alex felhorkant.

- Ne légy meggondolatlan!

- Te kérdeztél, én válaszoltam. Komolyan gondoltam. – Felállt, jelezve, hogy a beszélgetést ezennel lezártnak tekinti.

- Te tudod…

- Igen. – C. J. megállta, hogy további megjegyzés nélkül kisétált az ajtón.

Alex a fejét ingatta, de nem szólt utána.

            Ellery a kertben sétálgatott, amikor C. J. hazaért. A zakóját ledobta a terasz egyik székére, és nyakkendő nélkül, feltűrt ingujjban telefonált. C. J. érezte, ahogy az egész teste tűzbe borul, miest meglátta. Karcsú volt, széles vállán megfeszült az ing. Világos szeme szinte perzselt az aranyszínű bőrű arcból. Elakadt a lélegzete, ahogy a férfi feléje fordult, és észrevéve őt, felragyogott a mosolya. Nekitámaszkodott a korlátnak, és megnyalta kiszáradt száját.

- Helló! – mosolygott a férfira, amikor odaért hozzá.

- Szia! – Ellery ledobta a mobilját az asztalra, és átölelte. – Milyen napod volt?

C. J. torka elszorult.

- Miért vagy ilyen kedves velem? – kérdezte halkan.

- Milyennek kellene lennem?

- Csak a szeretőd vagyok.

- És ezért bunkón kéne viselkednem? Az miért lenne jobb? – Ellery arcán megfeszült a bőr.

C. J. közvetlen közelről nézett az arcába. Most tűntek fel neki a szem környéki apró ráncok, a világoszöld szempár aranyszínű pöttyei, az alig észrevehető fehér forradás a száj jobb sarkában. Szeretkezéseiknek köszönhetően lassan jobban ismeri ezt a testet a sajátjánál, és mégis… nem ismeri egyáltalán. Olyan volt, mintha minden együttlétüknél titkokat fedezett volna fel róla. Megismerheti egyszer teljesen? Nem. Ahhoz nem lesznek együtt elég ideig.

- Miért kérdezel ilyesmiket? Azt hittem, megegyeztünk, hogy szeretőkként ugyan, de tisztelettel bánunk a másikkal. Nem akarok tőled mást, nem kérem, hogy bizonyítékot tűntess el a kedvemért, semmi ilyesmit. Csak a testedet akarom, ha már így alakult.

- Csak a testemet… - C. J. cinikusan felkuncogott.

- Mit vársz, mit mondjak? – Ellery elengedte. – Nem vagyunk egymásba szerelmesek, csak kihasználjuk az alkalmat némi együttlétre. Melegséget adunk a másiknak. Kedves vagyok veled, mert tényleg kedvellek. Ha nem így lenne, már nem lennék itt. Tisztellek, épp ezért őszinte vagyok veled. Mit vársz tőlem még? Mit akarsz tőlem?

- Én csak nem értem, hogy egy olyan kaliberű férfi, miért engem választott szeretőnek. Kettőnk kapcsolata titkos, és bármikor botrányba fulladhat. Miért én?

- Megmondtam már egyszer, hogy nem vagyok lelkizős típus. Így alakult.

- Éppen én voltam kéznél Carla után?

A provokatív kérdésre Ellery arca elborult.

- Megvoltam szex nélkül, ha éppen tudni akarod – mondta keményen. – Megtetszettél. Egy szikra volt, egy próbálkozás. Viszonoztad a csókomat. Ugyanúgy vágytál rám, ahogy én rád. Ne akarjunk ebbe mást belemagyarázni. Ez színtiszta vágy volt, semmi más. Vágy egy másik emberi test után. Egy kőkemény férfi teste után. – Megragadta C. J. derekát, és magához rántotta. – Egy olyan férfi után, aki nem nyavalyog elmaradt randik, kielégületlenség és letört körmök miatt… aki nem egy nő. – Még keményebben szorította magához a férfit. A szeme szikrákat szórt, a hangjával jégviharokat tudott volna kavarni. – Akivel jó együtt lenni, és nincsenek kötelezettségek, csak élvezet. Ezt nyújtjuk mi egymásnak. – Már egyáltalán nem volt kedves. Az volt, akiről csak suttogva mertek beszélni még a gazdagok is. Kegyetlen, gránitszívű férfi. – Azt akarod, hogy ne legyek kedves veled? Megkaphatod, de utána ne nekem panaszkodj!

- Ne! – C. J. el akarta lökni magától, de a férfi a csuklóit leszorítva ölelte magához. Felszisszent. – Ez fáj! – mondta hűvösen, aztán Ellery szája lecsapott az övére, és hiába próbált szabadulni. Rémisztő érzés volt, hogy a férfi ennyire a hatalmában tartja. Fájt az ajka, mert a csók nem volt gyengéd. Most érezte csak, mi is a különbség a kedvesség és a kegyetlenség között. Megvonaglott, ki akart szabadulni. Ellery eltaszította magától. Zihálva meredtek egymásra.

- Nem kértél a kedvességemből, ez vajon tetszett-e?

C. J. nem gondolkodott. Minden elkeseredettségét belesűrítette az ütésbe, ami a férfi arcán csattant.

Csend volt.

Egyikük sem mozdult.

Ellery nagyon lassan emelte rá a tekintetét. Elismerő mosoly jelent meg a szája sarkában, ami most felrepedt, és vérzett.

- Egy- egy – mondta nyugodtan.

Egy vadállat nyugalmával.

C. J. fejében megfordult, hogy a fegyveréért nyúl, ami soha azelőtt nem jutott az eszébe. Ez a helyzet viszont annyira idegesítő volt, hogy megfeszültek tőle az izmai, és a félelemtől kitágultak a pupillái. Hátralépett.

Ellery nem mozdult, de a vállán még jobban megfeszült az ing, és ökölbe szorult a keze. Összeolvadt a pillantásuk. És C. J. rádöbbent, hogy igen. Ez a férfi képes gyilkolni. Ez a férfi megtanult vadállatként mozogni az emberek kegyetlen világában, és még kegyetlenebb lenni, mint a többiek. Még egyet lépett hátra.

De vajon valóban gyilkos? Vajon képes- e arra, hogy megfojtson egy asszonyt? Puszta kézzel addig szorítsa a torkát, míg eltörik a gégecsontja és vér bukik ki a száján.

Ellery megmozdult. Kihúzta magát, és megnyalta véres ajkát.

Igen.

Képes rá.

És ennek ellenére C. J. még soha nem vágyott jobban senkire.

- A pokolba veled! – suttogta. Megperdült, és befelé indult.

A férfi a nappaliban érte utol. Visszarántotta. Megcsókolta. Nem hagyott időt tiltakozásra, ahogy első alkalommal sem. Most is elvette, amit akart, de ezúttal C. J. nem adta könnyen magát. Dulakodva zuhantak a kanapéra, onnan pedig a szőnyegre. Ellery felszisszent, mert esés közben beverte a vállát. C. J. ütésre emelte a kezét, ám a férfi gyorsabb volt. Leszorította, egész súlyával ránehezedett.

Hangosan lihegve bámultak egymásra.

- Miért érzem azt, hogy soha… nem foglak kiismerni?

Ellery félrebillentette a fejét. Haja előrehullott, vad külsőt biztosítva neki.

- Elég unalmas lenne, ha megtörténne. Nem gondolod?

- Élvezed, igaz?

Ellery ajkán megjelent egy élvhajhász mosolya.

- Oh, de még mennyire…

C. J. végiggondolta, hogy tiltakoznia kellene. Ellery mintha tudta volna, mi jár a fejében, megcsókolta.

Incselkedett vele, játékosan.

Ízlelgette, csábítóan.

Feltüzelte, keményen csókolva.

És ő képtelen volt nemet mondani, mert annyira akarta. Kívánta, ahogy sem nőt, sem férfit még soha. Valami vad, őrjítő vágy lett úrrá rajta, ahogy a férfi letépte róla a ruhát. Ugyanolyan durván viszonzott minden mozdulatot, érintést, csókot, ahogy kapta őket. Egymásnak feszült a testük.

Fájdalom és kéj váltogatta egymást, de C. J. még ennél is többet akart. Hajtotta valami bizonytalan tudat, hogy olyan régiókba juthasson el a férfi által, ahol még nem járt. Kiáltás tört fel az ajkáról.

Ellery beleharapott a vállába, és gyengédség nélkül hatolt belé. Lassan, keményen. Állatias vággyal. S amennyire szabadulni, annyira magához ölelni akarta. Ívbe hajlott háttal vonaglott a karjaiban, mert annyira más, annyira jó, annyira fájdalmas volt, hogy arra nem voltak szavak, amelyek kifejezhették volna a legvégső beteljesülést.

Hosszú percekig kapkodtak levegő után, és képtelenek voltak arra, hogy megmozduljanak. Végül Ellery volt az, aki lassan felemelte a fejét, és tétován megérintette az arcát.

- Jól vagy?

- Azt hiszem…

Ellery torkából megkönnyebbült, rekedt nevetés tört fel. Visszahajtotta a fejét a férfi vállára, és felsóhajtott.

- Akkor jó.

- Menj a pokolba! – mormolta C. J., de indulat nem volt a hangjában. Ahhoz nem érzett magában elég erőt.

- Viszlek magammal téged is, mert ez… Luciferhez méltó szex volt.

C. J. szeme felpattant. Elmosolyodott.

- Ez igaz. – Jólesően nyújtózott, de megrándult az arca.

Ellery legurult róla, és felült. Aggódva megfogta a karját.

- Elsápadtál.

- Jah. Lehettél volna kíméletesebb is…

- Bocsánat. Még soha nem vesztettem el így a fejem… - Ellery bűnbánónak tűnt.

- Felsegítenél?

C. J. tényleg nem tudott lábra állni. Végül Ellery a karjaiban cipelte fel az emeletre.

- Még jó, hogy ilyen vékony vagy – nyögte közben.

- Mondtam, hogy fel tudok jönni – durcáskodott C. J., de nem bánta, hogy kivételesen dédelgetik. A fürdőszobában Ellery a kádba emelte, és megengedte a meleg vizet.

- Felhozom a ruháinkat – mondta, és látszott rajta, mennyire bántja, hogy ennyire durva volt a férfival.

C. J. óvatosan elhelyezkedett, majd a testére csurgó vizet bámulta.

- Még nem is kérdeztem, mire jutottál a papírokkal – emelte fel a fejét, amikor a férfi belépett.

- A nyomozás fontosabb volt. Előrébb tudsz csúszni? – Ellery mögé ült, és C. J. elégedetten elhelyezkedett az ölelésében. – Jó lenne, ha valamikor össze tudnánk ülni. Úgy érzem, nem ártana neked egy gyors könyvelői, pénzügyi, üzleti továbbképzés.

- Tanultam pénzügyet.

- Ennek ellenére nem látod át a cég ügyeit. Egy ekkora cégóriás irányításához sokkal több kell, mint néhány szemeszter az egyetemen.

- Azt mondod?

Ellery finoman belecsókolt a nyakába.

- Igen. A nagyapád nem készített fel a lehetséges problémákra.

- Nem volt rá ideje.

- Olvastam róla annak idején.

- Ott voltál a temetésen is.

- Igen. Akkor még feltörekvő ifjú voltam. Nem gondoltam volna, hogy észreveszel. Végig Ferguson hadnaggyal és azzal a fiúval voltál.

- Az a fiú Alex párja, David. Nélkülük biztos nem itt lennék, ahol most vagyok. – C. J. hangja ellágyult. Mivel háttal ült a férfinak, nem láthatta annak éles pillantását.

Jó ideig hallgattak. C. J. elbóbiskolt. Csak Ellery hangjára riadt fel.

- Ki kellene szállnunk a vízből, majdnem teljesen kihűlt.

A férfi megtörölte, ágyba segítette. Úgy bánt vele, mint egy hercegnővel, és C. J. nem morgott miatta. Valahogy örült is neki.

- Itt alszol?

- Most nem. – Ellery az órájára pillantott. – Hajnali kettőkor lesz egy konferenciabeszélgetésem egy üzletfelemmel a világ túlsó feléről. Holnap délután szabad vagyok, előbb nem tudok jönni.

- Rendben. Szabad vagyok.

- Minden rendőr olyan lusta, mint te? Nem kellene valami tanú után rohangálnod?

C. J. felnevetett.

- Nekem is szükségem van egy szabadnapra.

Ellery felöltözött. Mire végzett, C. J. már mélyen aludt. Mosolyogva összeborzolta a haját, majd nesztelen léptekkel elhagyta a házat. A bokrok mélyén digitális fényképezőgép örökítette meg a távozását, ahogy korábban szenvedélyes ölelkezését is C. J.-vel…

            C. J. ismerős illatra ébredt.

- Jó reggelt, álomszuszék!

- Szia! – Davidre mosolygott, aki egy csésze kávéval állt az ágy mellett. – Mit keresel itt? – nézett aztán az órára nyugtalanul. Felvillant neki, hogy Ellery délutánra ígérte érkezését.

- Ma Alex megy az óvodába a gyerekekért. Gondoltam, meglátogatlak. – David leült az ágy szélére, megvárta, amíg C. J. felült, és a kezébe nyomta a kávét.

- Alex küldött?

- Nem kellett küldenie. Már úgyis beszélni akartam veled. Mostanában mintha kerülnél minket. Nem csak Alexet, hanem engem is. – David komoran kortyolgatta a teáját. – Van ennek valami különösebb oka?

C. J. zavarában lesütötte a szemét.

- Nem. Túl fáradt vagyok. A cég…

- … és a munkád, tudom – vágott a szavába élesen a férfi. – Miért etetsz a kamu dumáddal? Elfelejted, hogy ki vagyok?

C. J. rámeredt. Hogyan is tudta volna? David angyali szépségű arcán most megbántott kifejezés ült, és őszinte harag vakító kék szemében. Szinte elállt a lélegzete, ahogy találkozott a tekintetük. Visszakapta a pillantását a kávéra.

- Egyszerűen csak… tényleg minden összejött – nyögte ki, maga is érezvén, hogy ez milyen bénán hangzott.

- Persze. Van valakid?

- Tessék?

David felvonta a szemöldökét.

- Egyedül ezt tartom lehetséges megoldásnak, amiért mostanában kevés időd van ránk.

- Senkim sincs.

- Ne szórakozz velem! – David körbemutatott a szobában. – Múltkor tele volt minden használt óvszerekkel, és most a nappalid úgy néz ki, mintha bombatalálatot kapott volna. Ne mondd nekem, hogy egyedül művelted. Ismerem a hölgyet?

- Csak néha összejövünk. – C. J. még mindig kerülte a szemkontaktust a férfival. David volt az egyetlen, akinek nem tudott hazudni.

- Igen? – David a zsebébe nyúlt, és előhúzta belőle Ellery nyakkendőjét. – Ez is a hölgyé? – kérdezte, erősen megnyomva az utolsó szót.

C. J. szeme kitágult.

- Az enyém – nyúlt utána.

- Én meg a pápa vagyok, te kis hülye! – csattant David hangja. – Kit akarsz átverni? Meleg vagyok, nem bolond! Azt hiszed, nem veszem észre, hogy női parfüm helyett férfi kölni szagod van, és csúnyán ki van harapva a vállad? Ki az a férfi?

- Semmi közöd hozzá!

David C. J. ölébe dobta a nyakkendőt.

- Ez elég szomorú. Azt hittem, hogy barátok vagyunk. A testvéremmé fogadtalak Kyle helyett, akit elveszítettem, te pedig… úgy bánsz velem, mint egy ismeretlennel. Kapd be, Carrathian! – kiáltott fel mérgesen, és felpattant.

C. J. elkapta a csuklóját, nem törődve vele, hogy a kávéja a lepedőre löttyen.

- Ellery. – Amikor David ránézett, megismételte. – Ellerynek hívják.

A férfi arca lassan megenyhült. Visszaült.

- Szereted?

C. J. a nyakkendőt piszkálta. Gyűlölte, hogy hazudnia kell a férfinak.

- Nem tudom.

David felsóhajtott.

- Miért nem mondtad el, hogy pasid van? Ez nem szégyen.

- Nem erről van szó. Pasikkal eddig csak futó viszonyom volt, de… Ellery kicsit más lapra tartozik. Alex megnyúz, ha kiderül.

- Miért?

- Ő a fő gyanúsítottja a Pritchard ügynek.

David megmerevedett.

- Te lefeküdtél egy gyanúsítottal? Tudtommal azt tiltja a szabályzat.

- Bagoly mondja verébnek. Alex veled is lefeküdt anno.

- Én tanú voltam.

- Mert a tanúkat aztán meg lehet kettyinteni…

Egy pillanatig úgy tűnt, hogy David meg fogja ütni, de aztán bűbájosan elmosolyodott.

- És mondd csak, te kúrod őt, vagy ő téged?

C. J. kezében megremegett a pohár.

- Menj a… - kezdte, de sikerült elharapnia a mondatot.

- Ne is fejezd be! – figyelmeztette a férfi.

- Bocs, ezt megérdemeltem. De erről még veled sem fogok értekezni, ha nem bánod.

David figyelmesen nézte.

- Milyen ember? Jól vagy?

C. J. torka elszorult a gyengéd hang hallatán.

- Igen. Semmi bajom. Vigyáz rám.

- Akarsz beszélni róla?

- Nem sok mindent lehet. Elég zárkózott típus. Bankár. Jóképű. Gyanúsított, tehát előbb- utóbb szakítanunk kell.

- Ő tette?

- Nem. – C. J. ezt sziklaszilárdan mondta.

- Akkor bizonyítsd be! Tudom, hogy te képes vagy rá. Utána pedig… már csak rajtatok múlik.

C. J. nem válaszolt. Hogyan is mondhatta volna el? David fontos volt neki, fontosabb, mint kellett volna. Nélküle nem lett volna miért élnie. Szívesen megölelte volna, de akkor lehet, hogy képtelen lenne elengedni. Bizseregtek az ujjai, hogy megérinthessék, de iszonyú önfegyelemmel mozdulatlan maradt.

- Jól van. Hagylak még pihenni. – David felállt. – Szeretném, ha erről még beszélnénk. Ne zárj ki az életedből! Ha tudok, segítek.

- Köszönöm. Lekísérlek, úgyis fel kell kelnem.

David odadobta neki a nadrágját.

- Vasárnap tényleg eljöhetnél hozzánk ebédre. Amúgy összevesztetek Frannel?

- Miért?

- Mostanában mindig morog, ha rólad van szó.

C. J. csak legyintett, miközben lefelé ballagtak a lépcsőn.

- Nem értünk egyet Ellery miatt.

- Tudja, hogy…

- Dehogy. Csak te tudod – mondta C. J., miközben megálltak az ajtóban.

- Hallgatni fogok. Alex néha elég vaskalapos tud lenni, szóval ráér megtudni – mosolyodott el huncutul David, és a férfi szíve akkorát dobbant, hogy attól félt, ő is meghallja.

- Kösz. Szép napot!

- Neked is – David puszit nyomott az arcára. C. J. beszívta az illatát.

- Kapok egy ölelést?

- Bolond!

Megölelték egymást. C. J. lehunyta a szemét, legszívesebben el sem engedte volna, de aztán eltolta magától. Ellery kocsija ekkor fordult be a kapun.

- Ki az ilyenkor?

- Ellery. Azt ígérte, beugrik.

- Ez nagyon édes. – David hamisítatlan romantikus alkat volt.

- Nem indulni akartál? – C. J. nem szívesen engedte el, de a helyzet megkövetelte.

David és Ellery elmentek egymás mellett. David nem akart kotnyeleskedni, és a nyelvébe harapott, nehogy nekitámadjon a férfinak, és kifaggassa a C. J.-vel való kapcsolatáról. Ellery felsétált a lépcsőn C. J. mellé, és David kocsija után bámult.

- Ő az?

- Ki? Ő Alex hitvese, David. Eljött meglátogatni. Rájött, hogy viszonyom van veled. Bocs. Tud hallgatni, szóval nem lesz gond.

Ellery közvetlen közelről nézett a szemébe.

- Nem azt kérdeztem, ki ő. Hanem azt, hogy belé vagy-e szerelmes? Ő az, aki olyan fontos neked, igaz?

C. J. szeme tágra nyílt.

- Ne viccelj! – nyögte.

- Láttam, hogy néztél utána. Ő az, akit soha nem kaphatsz meg. Ha Alex Ferguson megtudja, hogy szemet vetettél a párjára, lelő, mint egy kutyát, és nem fogja nézni, hogy úgyszólván a fogadott fia vagy.

C. J. hosszú másodpercekig képtelen volt egyetlen szót is kinyögni. Hogyan lehet, hogy… ?

- Nem, tévedsz… - préselt ki magából néhány szót.

Ellery elmosolyodott.

- Dehogy. Az arcodra van írva. Már mondtam neked egyszer, nyomozó, hogy olvasok benned, akár a nyitott könyvben.

C. J. a fejét ingatva behátrált a házba.

- Te ezt nem értheted! – zihálta.

- Miért? Nem először fordul elő ilyesmi, nem kell szégyellned. Csak nagyon jól titkolnod…

- Szemét! – C. J. a férfi felé ütött, de ezúttal Ellery résen volt, és félrelökte a kezét.

- Fejezd be! Nincs miért kiborulnod azon, hogy rájöttem. Inkább örülj, hogy én voltam az, és nem a drága hadnagyod.

- Hogy tudsz ennyire érzéketlen lenni…

Ellery komoran vállat vont.

- Én is voltam reménytelenül szerelmes, tudom, milyen. Elkárhozol érte, ő meg éli világát.

Annyi keserűség volt a hangjában, hogy C. J. kíváncsi lett.

- Mi történt?

- Viszonyunk volt, egy rövid, ám annál bonyolultabb kapcsolat. Terhes lett. Megfenyegettem, hogy megölöm, ha elveteti a gyerekemet. Végül megoldotta a köztünk levő problémát azzal, hogy belehalt a szülésbe. Ennyi az én történetem.

Hideg, érzelemmentesen kiejtett szavak, mondatok. C. J. mégis kiérezte belőlük a mélyben lappangó bűntudatot és fájdalmat. Gyűlölte volna a tetteiért a férfit, de sugárzott belőle a megbánás, és ez eltörölte a megvetését. A férfi épp eléggé megveti önmagát. Megérintette a karját.

- És a gyerek? – kérdezte óvatosan.

- Azt hittem, hogy felháborodsz. – Ellery láthatott valamit a férfi arcában, mert hosszas habozás után válaszolt. – Életben maradt. Robertnek hívják. – Olyan gyengéden ejtette ki a fiú nevét, hogy C. J. elmosolyodott.

- Ő az, ugye? Az örök szerelem.

- Igen.

- Nem hallottam arról, hogy lenne egy fiad.

- Nem verem nagydobra. Sok ellenségem van, és Robertnek jobb, ha éli az átlagos gyerekek gondtalan életét. Amikor csak tehetem, meglátogatom.

- Az nem ugyanolyan, mintha együtt élnél vele.

Ellery fájdalmas pillantással bólintott.

- Tudom. Talán magamat büntetem azért, amit az anyjával tettem.

- Ezzel őt is bünteted, pedig neki aztán semmi köze hozzá.

- Azt hiszed, nem tudom?! – Ellery kétségbeesett kiáltása visszhangzott a falak között. A tenyerébe temette az arcát, de aztán felegyenesedett. C. J. csodálta az önfegyelmét, amellyel összeszedte magát. – Nem vagy éhes? Együnk valamit – akart elindulni a konyha felé.

- Nem – fogta meg a kezét C. J.

- Nem vagy éhes?

- Majd utána.

- Mi után?

C. J. hozzásimult.

- Szeretkezni akarok veled.

- Én legyek a pótlék?

- És neked ki a pótlék, hogy a szeretett nő meghalt?

- Menj a pokolba! Senkinek sem beszéltem erről…

- Ahogy én sem Davidről…

- Titkok, amelyek összekötnek minket…

- Igen. – C. J. az ajkával végigsimított a férfi száján. – Szeretkezz velem, kérlek!

Ellery komoly arcáról eltűnt a tartózkodás. A vágy lassan átvette az uralmat az érzelmei felett.

- Tudom, hogy ugyanúgy melegségre vágysz, mint én… - C. J. a lépcső felé húzta. – Szeress! Szükségem van rád, ahogy neked is szükséged van rám…

- Meddig? Meddig tarthat ez? – Elleryből szinte önkéntelenül törtek elő a szavak.

- Mit számít ez? Órák… Napok…

A hálószobában egymást nézték, aztán C. J. vetkőztetni kezdte a férfit. Amilyen durván estek egymásnak előző éjszaka, olyan lágyan érintették meg most a másikat.

- Tegnap este…

- Sssh… Most majd vigyázni fogsz rám…

Ellery elmosolyodott ennyi bizalom hallatán.

- Biztos vagy benne, hogy képes leszek rá?

- Igen.

- Honnan?

C. J. vállat vont.

- Nem tudom. Csak bízom benned.

- Tegnap este bántottalak. Megsebeztelek. Hogyan bízhatsz bennem ezek után?

- Ugyanúgy akartam, ahogy te. Ne felejtsd el, ki vagyok. Meg tudtalak volna állítani, ha akartam volna.

- De nem akartál…

- Nem. Úgy volt jó, ahogy történt. Ahogy most is…

C. J. az ágyra döntötte a férfit. Gyengéden simogatták, csókolták egymást. Hasonló összhangban mozogtak, mint korábban, de ez most akkor is más volt. Most nem csak maguknak akartak élvezetet szerezni, hanem a másiknak is adni belőle. Pillekönnyű érintésekkel ismerkedtek a másik bőrével, mintha most érintenék először. Nem számított, hogy odakint a délután lassan estébe, majd éjszakába fordult, és mindkettejük telefonja folyamatosan csörgött. Nem hallottak, nem érzékeltek mást, csak egymást.

Ellery C. J. hajába fonta az ujjait. Újabb és újabb csókra forrt össze az ajkuk. A mozdulataik a másik tükörképei voltak. Összefolyt testük verejtéke, már nem lehetett tudni, hol kezdődik az egyikük, s hol végződik a másikuk. Egy testként léteztek, vettek levegőt, egyre dobbant a szívük, egyszerre nyögtek fel, s abban a csodálatos másodpercben egyedül voltak az egész világegyetemben. Utána pedig csak néztek egymásra, mert mindketten érezték, hogy amíg az előző éjszaka megsebezte őket, ez az együttlét… felborított minden szabályt, amit a kapcsolatukra kiszabtak, mert… ezen az éjszakán titkokat bíztak a másikra, és testük verítékével esküdték a hallgatást…

De vajon mi lesz a hallgatás ára?