4. fejezet

4.

            July rámosolygott Lucindára.

- Megtaláltam.

Az asszony megragadta a férje kezét, aki mellette ült a kanapén.

- Sikerült?

- Igen. Megadtam neki a maga címét, és elvileg… nemsokára itt lesz – ellenőrizte az időt.

- Oh, Istenem! – pattant fel Lucinda. – Rendet kell tennem!

- Luci, ülj le! – A férje lehúzta a helyére. - Hol találta meg?

- Egy kis faluban északon. Halász lett.

Lucinda mondani akart valamit, de ekkor csengettek. Rohant ajtót nyitni. Sírva borult Sam karjaiba, aki döbbenten karolta át. Ijedten nézett Julyra.

- Mi a baja?

Carlos mosolyogva vonta a karjaiba a feleségét.

- Örül magának. Jöjjön be, uram!

Sam zavartan és idegesen ücsörgött a fotelban. Szemügyre vette a fotókat, amik a gyerekeket ábrázolták, és elkomorodott, amikor meglátta Maria képét. Julyra nézett, aki biztatóan bólintott.

- Megnyugodott, Mrs. Gonzales?

- Igen, bocsánat. Csak… egy álmom vált valóra. Köszönöm, hogy eljött. Szerettem volna megköszönni, hogy akkor… megmentett minket… Soha nem lehetek elég hálás, és…

- Lucinda, kérem… - Sam előrehajolt. – Azért jöttem el önhöz, hogy a bocsánatát kérjem. Szeretném elmesélni, mi történt azon a hajnalon. – Nagyot nyelt, és ökölbe szorult a keze. – A lövöldözés olyan hirtelen tört ki, hogy csak kapkodtuk a fejünket. Viszonoztuk a tüzet, igyekeztünk védeni magukat, de mindenki rohangált, és akkor mozgást láttam a szemem sarkából. Lőttem, mielőtt… észrevehettem volna, hogy az a férfi… túszt tart maga előtt. – Elcsuklott a hangja. – Én… én lőttem le a húgát! – nyögte ki. – Tudom, hogy mit követtem el, és nem is várom el, hogy megbocsásson, csak azt szerettem volna, ha tudja…

Lucinda a könnyeit nyeldeste.

- Nem emlékszik, hogy ezt már elmondta nekem?

Sam rámeredt.

- Amikor Mariát próbálta újraéleszteni, és nem sikerült. Mivel magát is meglőtték, biztos nem emlékszik rá, de bevallotta, hogy maga volt. Hogy véletlenül…

- Én… - Sam a szájára szorította a kezét. – És mégis meg akart találni, hogy megköszönje, amiért megmentettem a családját?

- Igen. Maria meglátogatott álmomban, és azt mondta, hogy… bűntudat gyötri. Azt szeretné, ha maga új életet kezdene, és ne hibáztassa tovább magát olyasmiért, amit Isten elrendelt. – A férfi felé nyújtott egy apró medált. – Ez Mariáé volt. Szeretném, ha ezentúl viselné. Egy kicsit nőies, de… emlékül. Kérem!

Mindenkit meglepett, amikor Sam felpattant, és a karjaiba zárta az asszonyt. Sírt.

- Köszönöm. Köszönöm – hajtogatta.

July a szemét törölgette, és rámosolygott Carlosra, aki szintén meg volt hatódva. Sokáig beszélgettek, a gyerekek is hazajöttek közben a szomszédból. Sam mosolyogva jött el a családtól, és gyengéden megölelte Julyt az utcán.

- Köszönöm, Miss Chase.

- Julynak hívnak, Sam.

A férfi felnevetett, és kihúzta magát.

- Köszönöm, July.

- Hol laksz?

- Egy régi kollégámnál.

- Hová mész most?

Sam zsebre dugta a kezét. Julynak most tűnt fel, hogy elegáns nadrágot és könnyű öltönyt visel.

- Elmegyek a lakásunkhoz. Utánanéztem, még mindig Morris nevén van. Ha szerencsém van, a zárat sem cserélte le.

- És ha mégis?

- Elfelejti, hogy rendőr voltam? Tudom, hogyan jussak be egy házba kulcs nélkül – vigyorogva rákacsintott a nőre, majd puszit nyomott az arcára. – Szép estét! Még keressük egymást…

July vidáman nézett a férfi után. A morgós tengeri medve eltűnt, hogy egy reményekkel teli öntudatos férfi lépjen a helyébe. Tetszett neki a változás. Előszedte a mobilját, és kikereste a számot, amit hívni akart.

- Jó napot! Mr. Baine-nel szeretnék beszélni. Igen, fontos. Nem, magánügy. Mondja meg neki, hogy Clevely miatt hívom.

Két perc múlva kapcsolták neki a férfit.

* * *

Sam megállt a sarkon, és elgondolkodva bámulta a háztömböt, ahol valamikor együtt élt Morisszal. Az utcán egy motoros banda hangoskodott. Elindult feléjük. Kikerülte az első motort, és már lépett a járdára, amikor ketten elébe álltak.

- Hé, öreg! Ez a mi helyünk! – lökte meg a vállát az egyikük.

- Én meg itt lakom.

A srácok körébe gyűltek.

- Még soha nem láttunk erre – méregették gyanakodva.

- Már négy éve nem voltam itthon.

- Az marha sok, haver!

- Igen. Ismeritek Morris Baine-t?

- Nem – ingatta a fejét az egyik.

- Dehogynem. Ő az a fickó, aki csuklyás kabátban szokott mászkálni.

- Azt hiszem, igen. – Sam megkönnyebbülten mosolygott. – Kösz. Mehetek?

Elengedték. Emlékekkel küszködve lépkedett fel az emeletre. A kulcs úgy siklott a zárba, mint kés a vajba. Belépett, és halkan betette maga mögött az ajtót. Nekidőlt, és nagyot nyelt. Olyan volt, mintha el sem ment volna. Morris illata a levegőben terjengett, az egyik cipője az előszobában hevert, újságok voltak szétszórva a nappali asztalán. Beljebb ment. A fotelban, ahol Morris szokott olvasgatni, egy halom kézirat feküdt. Felvette az egyiket. Forgatókönyv volt, alig egyhetes dátummal. Ez pedig azt jelentette, hogy Morris még mindig hazajárt. Visszarakta a többi tetejére, és belépett a hálószobába. Bevetetlen volt, mint mindig. Morris utált beágyazni maga után. Elmosolyodott, ahogy megtette helyette. Aztán leült az ágy szélére, és a hajába túrt. Az éjjeliszekrényen már nem állt a közös fényképük. Igaz, Michaelé sem, de Sam akkor is csalódott volt. Kihúzta a fiókot, és megtámaszkodott, ahogy egy hatalmas kő esett le a mellkasáról. A kép ott volt. Elővette, és csak nézte, nézte. Arra eszmélt, hogy valaki nesztelenül belép a szobába.

- Morris…

A férfi elegáns volt, mintha skatulyából húzták volna ki. A szemüvege mögött szikrázott a tekintete.

- Mit keresel itt?  

- Én csak… - Sam felállt, és tétován intett.

- Leszámoltam veled. Igent mondtam Michaelnek. Már szervezzük az esküvőt, te pedig megint elrontasz mindent!

Sam érezte, ahogy a düh fojtogatja.

- Leszámoltál velem? – kérdezte fojtottan. – Szerintem meg nem! – dobta a képüket az ágyra.

Morris rámeredt a fotóra.

- Elraktam. Mi a fenéért kell kutakodnod a dolgaim között?

- Miért nem cserélted le akkor a zárat?

- Mert te akkor is be tudsz jönni, ha megteszem! – kiáltott fel Morris, és haragjában késpengévé szűkült az ajka.

Álltak egymással szemben. Zihálva. Küszködve a bűntudattal, haraggal, vággyal. Morris volt az, aki kisietett a szobából, és el akart menni. Sam még pont időben ragadta meg a vállát.

- Bocsáss meg!

- Nem megy… - sziszegte feszülten a férfi. – Gyűlöllek!

- Hallgass meg!

Morris az ajtónak döntötte a homlokát.

- Te magad mondtad nem is olyan rég, hogy kezdjek új életet, és most… mégis te vagy az, aki nem enged el.

- Szeretlek! Azt hittem, hogy… jobb lesz neked, ha elengedlek, de… majdnem belehaltam. Maria Gonzales halála miatt vezekeltem azzal, hogy elhagytalak, és közben önző módon csak magamra gondoltam. Olyan hülye voltam! Elszúrtam, és tudom, hogy ha ezer évig élek is, nem fogom tudni helyrehozni, amit ellened elkövettem, de könyörgök, hallgass meg!

- Szerettelek! – Morris hangja elvékonyodott. – A pokolba veled! Még mindig szeretlek! – Végre hátranézett. – De már nem tudok megbízni benned…

- Semmi baj – döntötte neki a halántékának a homlokát Sam. – Megértelek. Kérlek, gyere vissza!

Morris bizonytalanul engedte, hogy visszahúzza a lakás belsejébe. Engedte, hogy a kanapéra vonja, és magához ölelje. Sírással küszködött, ahogy Sam is.

- Mi ez a nyakadban? – érintette meg a medált Morris.

- Kaptam. Maria Gonzalesé volt. – A férfi csodálkozó tekintetét látva, Sam elmesélte, hogyan bukkant fel July a faluban, és mi történt a Gonzales családnál.

- Mit fogsz most csinálni? Tényleg engeded, hogy az a nő megírja a történeted?

- Ez nem csak az én történetem, hanem Lucindáé is. Azt hiszem, ez is a vezeklésem része…

- Még a végén vallásos leszel… - próbált viccelődni Morris.

- Talán, ha eleget imádkozom, Isten visszaadja, amit botor módon eldobtam magamtól – válaszolta komolyan Sam.

- Ez nem így működik.

- Tudom, de… nem fogom feladni. Engedd, hogy… - Sam két tenyere közé fogta Morris arcát. – Egyetlen esélyt kérek! Mit kérek… könyörgök érte! Mindent elviselek, amit csak a fejemhez vágsz, és bármit megteszek, amire csak kérsz, csak könyörgök, engedd, hogy bebizonyítsam, méltó vagyok hozzád!

- Érdes a kezed…

- Sajnálom. – Sam habozva leengedte a kezét.

- Más, mint régen.

- Minden más, mint akkor volt.

Morris a gyűrűt forgatta az ujján.

- Nem akarok hazudni Michaelnek…

- Akkor ne tedd…

- Rá fog jönni, hogy a régi szeretőmmel találkozgatom.

- Én nem bánom, ha elhagy.

Morris szeme megvillant.

- Ő akkor is velem volt, amikor te nem. Hálás vagyok neki.

- De neki nem a hálád kell, hanem te! Te viszont engem szeretsz!

- Szemét vagy! – Morris fel akart állni, de Sam visszarántotta a karjaiba. Megcsókolta, mielőtt tiltakozhatott volna, és a kanapéra döntötte, miközben Morris megpróbálta eltolni magától.

- Szeretlek! Soha nem fog úgy szeretni, ahogy én.

- De megsebezni sem fog úgy, ahogy te! – vágott vissza Morris mérgesen.

Sam csak bámulta. A szívét abroncsba fogta a bűntudat és a vágy. A kettő között ingadozott, és mivel minden érzelem kiült az arcára, Morris tekintete lassan megenyhült.

- Bocsáss meg! – suttogta Sam, és az arcát a férfi mellkasára fektette. – Szeretlek! Szeretlek!

- Sam… - Morris felhúzta magához, és megcsókolta.

Lassan vetkőztették le egymást, nem kapkodtak, csak ölelték és csókolták egymást. Morris gyűrűje legurult a szőnyegre, amikor Sam lerakta a szemüveggel együtt a dohányzóasztalra. A férfi utána kapott, de Sam magára rántotta.

- Hagyd!

- De…

- Morris… - Sam becézgetni kezdte a mellbimbóit, és már el is terelte a férfi figyelmét. – Simogasd magad! – kérte.

- Még mindig perverz vagy… - válaszolta Morris, és a feje mellett megtámaszkodva egészen közel hajolt. Az ajkuk majdnem érintette egymást, a leheletük keveredett. – Ez nem megoldás…

- Majdnem megőrültem utánad az elmúlt négy évben…

- Megérdemelted! – Morris a fejét hátradöntve hangosan nyögdécselve fogadta magába. Sam végigcsókolta a nyakát, a mellkasát, és simogatta a combját, az ágyékát.

- Gyönyörű vagy! – tört ki belőle, ahogy a késő délutáni napsugarak glóriát vontak Morris feje köré. A férfi megvonaglott, és átkarolta a nyakát.

- Szeress, Sam! – kérte.

És Sam szerette. Minden mozdulata, érintése és csókja azt üzente, mit jelent neki a férfi. Felűzte a csúcsra, de nem hagyta lezuhanni. Megtartotta, és még magasabbra űzte. Morris a vállába harapott, de azt sem bánta. Csak ölelte, és hagyta, hogy a teste beszéljen helyette. A teste meséljen a magányról, a bűntudatról, a fájdalomról, a lelkét betöltő szerelemről…

Az ágyban töltötték az egész éjszakát. Morris kora reggel elment dolgozni, Sam pedig átvitte a bőröndjét a lakásba. Járkált egyet a környéken. Újra összefutott a motoros srácokkal, majd benézett a régi munkahelyére. Rengeteg változás történt, de az egykori kollégák a vállát veregetve fogadták. Este July felhívta, hogy megírta a cikket, és másnap küld neki egy példányt. Morris közvetlenül ez után érkezett haza. Hozott vacsorát.

- Michael? – Sam beitta a férfi látványát.

- Elutazott. Összevesztünk.

- Mi történt?

Morris dühösen szembenézett vele.

- Az, hogy szemét pasikkal vagyok körülvéve! Megcsalt!

- Oh… Sajnálom.

- Ne merészelj vigyorogni! Ettől függetlenül még hozzámegyek. Én is megcsaltam veled, tehát egálban vagyunk.

- Te nem vagy normális – kommentálta Sam.

- Mert te aztán az vagy… - jegyezte meg gúnyosan Morris, és ledobta az öltönyét.

Vitatkozva megvacsoráztak. Sam mosolyogva figyelte, ahogy a férfi a mosogatógépbe dobálja a tányérokat.

- Mindig utáltál mosogatni.

- Ez nem változott. Mikor jelenik meg a cikk?

- Holnap.

- Értem. Ha nem kerülsz börtönbe miatta, akkor hétvégén kellene egy kísérő egy partira.

- És rám gondoltál? Az az egy rendes ruhám van, amit rajtam láttál tegnap.

- Erre ne legyen gondod.

- És mi lesz Michaellel?

Morris nekitámaszkodott a pultnak. Fáradtan sóhajtott.

- Fogalmam sincs. Ne mondj semmit! – szólt a férfira, mert Sam már nyitotta a száját.

- Csak javasolni akartam egy nyugtató fürdőt…

- Kapd be! – morogta Morris, és lusta léptekkel elindult a fürdőszoba felé.

- A tiédet boldogan – vigyorodott el Sam.

Morris nem állta meg, hogy fel ne nevessen.

* * *

            Sam csak ült az egyik padon a parkban, és a kezében összegyűrődött az újság. Sírt. Maga sem tudta, hogy megkönnyebbülésében vagy meghatottságában. July így talált rá.

- Sam! Sssh… - Gyengéden simogatta a férfi vállát, amikor az szorosan megölelte.

- Köszönöm.

- Szívesen. – A nő mókásan felhúzta az orrát. – Elvárom viszont, hogy megírhassam a következő történetedet is.

- A következőt? – Sam csodálkozva engedte el.

- Remélhetőleg happy enddel záródót…

- Morrisra gondolsz?

- Ki másra? Mesélj!

Leültek a padra. Sam elmesélte, hogyan alakul a Morisszal való kapcsolata.

- Nem tud bízni bennem, és ez érthető.

- Mi van Garzonival?

- Megcsalta az a rohadék!

- Te meg elhagytad!

Sam arca megrándult.

- Ez igaz, de akkor is hűséges maradtam hozzá. Garzoni hányszor fogja majd megcsalni a háta mögött?

July a férfi feszült vonásait nézte.

- Valamiért megkedveltelek – közölte. Sam meglepett pillantására ügyet sem vetve folytatta. – Ezért hajlandó vagyok neked segíteni. Komolyabban utánanézek ennek a Garzoninak.

- Nem akarom, hogy Morris azt higgye, szándékosan akarom szétrombolni a kapcsolatát.

- De hiszen azt akarod, vagy nem?

Sam elvigyorodott.

- Én is kedvellek. Ha… nem lenne Morris, akkor talán…

July szomorúan vállat vont.

- Híres vagyok arról, hogy mindig reménytelen alakok tetszenek meg.

Ezen jót nevettek.

- Mikor lesz a parti?

- Hétvégén. Szombaton hatkor, azt hiszem.

- Jó. Addig még jelentkezem.

- Kösz.

July arcon csókolta a férfit, aztán elsietett. Sam újra rápillantott az újságra, amit a kezében gyűrt, és hosszú évek óta most először érezte, hogy szabad. Felszabadították. Az újságot a kukába dobta, és fütyörészve elindult hazafelé.

A motoros fiúk kiegészültek pár lánnyal. Lelkesen integettek a férfinak.

- Kerestek nem is olyan rég.

- Ki?

- Zsaruk, haver. Csak nem a börtönben töltötted azt a négy évet?

Sam rejtélyesen kacsintott, és besétált a házba. Otthon Morris szintén az újságot bújta.

- Te mit keresel itthon? – torpant meg, amikor meglátta.

- Szabadnapot vettem ki – mondta a férfi, és meglengette a lapot. – Miss Chase nagyon megkedvelt téged.

- Én is őt. Nagyszerű nő.

- Értem. Számíthatok olyasmire, hogy ezúttal miatta fogsz elhagyni?

Sam arca elsötétült.

- Soha nem csaltalak meg, még akkor sem, amikor távol voltam tőled. Miért nem inkább Garzonit faggatod az éppen ügyeletes szeretőjéről?

- Menj a pokolba! – Morris felugrott, és bevonult a hálószobába. Az ajtót hangosan becsapta maga mögött.

Sam magában káromkodva toporgott.

- Sajnálom – bökte ki végül. – Csak úgy kicsúszott a számon…

- Csak úgy! – vágta ki az ajtót Morris dühösen. – Nem is értem, mi a faszért vagyok veled!

- Azért, mert szeretsz!

- Michaelhez megyek hozzá. Nem szegem meg az adott szavam!

- Hülye vagy! Boldogtalan akarsz lenni egész életedben?

Morris ajka megfeszült.

- Inkább, minthogy attól féljek az elkövetkező években, mikor hagysz el újra!

- Soha többé!

- És mégis hogyan higgyek neked? – kiáltott fel kétségbeesetten Morris. A hajába túrt. – Annyira hinni szeretnék neked – suttogta tanácstalanul. – Annyira jó, hogy újra itt vagy velem, de… nem tudom kiverni a fejemből, hogy mi lesz, ha megint… történik valami, és megint elmész… Te magad mondtad, már túl sok idő eltelt. Ez, ami most köztünk van, csak képzelgés, hogy működni fog. Te már nem ide tartozol, én meg nem hozzád.

- Morris, kérlek! Adj időt!

- De nincs! – Morris toppantott. – Két hét múlva hozzámegyek máshoz, és te visszamész halászni a tengerre.

- Képes leszel igent mondani Garzoninak, miközben engem szeretsz?

- Igen. Ahogy te is képes voltál elhagyni – nézett a szemébe keményen Morris.

- Hogyan tudnám bebizonyítani, hogy komolyan gondolom?

- Nem tudom… - Morris a fejét ingatta.

Azon az estén csak feküdtek szótlanul egymás mellett az ágyon. Sam hallotta, hogy Morris a könnyeivel küszködik. Végül hozzáfordult, és magához ölelte. Képtelenek voltak aludni, mindketten az emlékeiket idézték fel. A közös álmaikat. A megvalósulatlanokat…

Sam hajnalban elbóbiskolt, mire felébredt, Morris már nem volt odahaza. Kedvetlenül kószált a lakásban. Újra számot vetett az életével. Mit is akar pontosan? Morrist, ez kétségtelen tény. De mi lesz a munkájával? Szereti a tengert és a halászkodást. Viszont nagyon sokat gondolt a határőri beosztására is. Képes újrakezdeni? Morris élete a nagyvilág előtt zajlik. Elég merész ahhoz, hogy mellette maradjon? A hálószobában a kezébe vette a fotót, ami most visszakerült a régi helyére. Hosszan nézte. Minden kérdésére ott volt a válasz. Igen. Bármit megtesz, ha ezzel Morris mellett élheti le az életét. Feladja az eddigi életét, önként vállalt száműzetését, szembenéz a világgal, de szüksége van a férfira.

Csengettek. Összerezzent. July az ajtóban állva győzedelmesen rámosolygott.

- Ugye, írhatok egy belevaló cikket Garzoniról?

- Mit tudtál meg?

- Oh, sok mindent! – July belibegett a lakásba, és lehuppant a kanapéra. – Kérek egy kávét, és mindent elmondok.

- July!

A nő felsóhajtott.

- Rendben. Garzoni elég nagy simlis. Nem Morris az első, akit megkörnyékezett. Beszéltem egy bizonyos Tony Delgadóval. Garzoni házasságot ígért neki, többször megcsalta, de mindig sikerült visszaügyeskednie magát hozzá. Az esküvő után meg lelépett a pénzével.

- Feljelentette?

- Nem, mert kényes fotókkal zsarolta meg.

- Morrist mivel tudná megzsarolni?

- Például veled. – July az asztalra dobott pár nyomtatott oldalt. – Morris szerintem hajlandó lenne kifizetni jó pár ezrest, ha te nem kerülsz rivaldafénybe.

- Garzoni tudhat rólam?

- Biztos vagyok benne. Egyik ismerőse szerint ittasan elpanaszolta, hogy Morris életében újra felbukkant az exe.

- Morris mondhatta meg neki?

- Szerinted?

- Figyelteti őt?

- Nem tudom. Te voltál zsaru.

Sam felállt, és kibámult az ablakon. A megoldás ott volt az orra előtt.

- A francba! – mordult fel, aztán kirohant a lakásból.

July döbbenten fordult utána.

- Sam! Mi a baj?

Sam kettesével szedte a lépcsőfokokat lefelé. Vörös köd gyűlt a szeme elé, amikor elkapta az egyik srác karját.

- Melyikőtök is a főnök?

- Én, öreg! – egyenesedett fel egy pattanásos arcú fiú, aki eddig mindig vállveregetéssel köszöntötte.

- Kinek jelentitek, hogy Baine mikor van itthon?

- Nem tudom, miről beszélsz.

Sam gyomron vágta, és nekivágta az egyik motornak.

- Pontosan tudod, miről beszélek! – sziszegte az arcába.

A többi srác fenyegetően gyűlt köréjük.

- Nem ér annyit, hogy szétveressem magam, ugye? – A srác lihegve kapaszkodott a csuklójába.

- Nem.

- Nem tudjuk, hogyan hívják. Szépfiú, olaszos beütéssel. Jól fizet.

- Beszéltetek neki rólam?

- Persze. Tudta, ki vagy, mert nem lepődött meg.

- Hát, persze.

Sam villogó szemmel ment vissza a lakásba, és elmesélte a kávét főző Julynak, mi történt. A nő erre vette a cuccait.

- Megyek írni.

- Mi lesz a kávéval?

- Idd meg! Dolgom van. A holnapi számba be kell suvasztani azt a cikket a rohadékról!

Sam a fejét csóválva csukta be utána az ajtót. Aztán azon kapta magát, hogy kárörvendően gondol Michael Garzonira, aki nem is sejti, mi vár rá.